Szolgálati anekdoták - 52. rész

   Nem az az érdekes, hogy nap közben mit csináltam. Az csupa hagyományos bla-bla lenne: kelés 3:00-kor, készülődés (maradványaim összekaparása és emberibb formába csomagolása), indulás a munkahelyre a vaksötét "Álmos utcán" (mert a tanácsnál valaki kitalálta, hogy így takarékoskodjék a város), szolgálatba jelentkezés hajnali négy körül, tolatás technikai azonosító megadása pontban 4:54-kor, majd vonatra járás. Eddig ez semmi extra, ugye? 

   A hosszas várakozás, majd a gyalogszerrel érkező leváltó se érdekes.  Ezek után jön a mozdonyirányítói (továbbiakban MOI) tehervonatos rész. Sok jóra nem számíthattam. Nem azért mert a "Lakberendező volt Győrben, hanem mert a "Tessék mondani" Imre volt a MOI. Ezek ketten ha nincs munka, akkor is találnak valamit! Most lerángatott Fradiba. Azt most se árulta el előre, hogy milyen mozdonyért és vonatért bumlizzak a tehénszaros Ferencvárosba (tanult kollégánk szerint Franzstadt), de ezt már megszokhattuk tőle. Megmondom őszintén: nem kapkodtam. 9:25-kor hívtam fel Fradiból, hogy akkor mégis mit keressek? Előbb mondott egy gépszámot majd egy vonatszámot, majd mielőtt megszüntettük volna a kommunikációt a gépszámot módosította. A fűtőházban találkoztam az egykor győri állományhoz tartozó, jelenleg a zöld-sárgáknál termelő "mindenest". Mivel továbbra sem siettem így váltottunk néhány szót. Talán fél órát beszélgettünk, majd átvettem a 039-es (a Garfield) Gigantot. Kijelentkezéskor még egy hegyesi vonatszámot mondtam szolgálatnak, de mivel az még nem érkezett meg így a Dunaparti csonkába félreraktak:

Meglepetésemre pár perccel később rávittek egy komáromi kilépős konténer vonatra. Amikor hozták a papírokat és megláttam a sebességét hanyatt baszódtam:

   És természetesen jött az írásbelin mellékelve a RK-s szöveg, hogy kitérő irányban maximum 20km/h sebességgel közlekedhet. Kínomban felnevettem. Két egymást követő alkalommal is kifogni egy ilyet? 

Útközben más tehervonatok is megelőztek, nem csak a RJ, meg a személy! Még ez sem okoz problémát. Amin meglepődtem, az inkább a szolgálat után következett: hazajöttem, lemostam magamról az út porát, megkajáltam, ledobtam a Sanyit Angry Birdsben, majd elkezdtem nézni egy filmet. Elnyúltam az ágyon, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat, majd hajnali három körül arra ébredtem, hogy alszom! Inkább az okozott meglepetést, hogy nem riadtam meg két-három óránként, mint máskor és nem feküdtem rá a szemüvegemre. A további balesetek elkerülése érdekében megváltam a szerkezettől, átfordultam a másik oldalamra és mintha mise történt volna aludtam tovább még négy órát...

(Még mielőtt valaki hibát észlelne a "mise történt volna" részben, azoknak üzenném, hogy direkt írtam így)!

Szolgálati anekdoták - 51. rész

   Ybl díjas lakberendezőnk és hűséges alattvalója, akit a cégnél mozdonyirányítónak hívnak -és szolgálatok teltek el úgy, hogy a nevét nem tudom, mert akkora paraszt, hogy be sem mutatkozik; utoljára igazi karakán mozdonyirányító a Kovács F. volt, meg talán a Braun Á., de akik azóta vannak... ahogy a K. Attila mfv. fogalmazott: ezek csak nevek- ügyesen szervezték meg a mostani éjszakámat is. Bár két ekkora zsenitől mit is várhatunk...

   Szóval mint szolgálatba lépéskor kiderült ez a két muskétás már órák óta próbált elérni telefonon. Engem! Akinek a Céges telefonja csak a komáromi Fűtőház kapuján való belépés után üzemelődik be, illetve távozáskor ki, valamint a privát készüléke hol itt, hol ott hempereg, utána is még napokig keresi a gazdáját, de szerencsére nem találja és hát ordítani se tud az a szerencsétlen telefon, mert néma (üzemben van állandóan). Feljelentkezéskor tehát közölte velem "a legnagyszerűbb felvigyázó", akit a hátán elviselt a Föld, hogy hívjam fel a Janit, mert már letelt a 12 órája és a 45 perce, és azonnal, de tüstént váltsam, mert bezárja a boltot, meg irgum burgum. (A Jani helyében otthagytam volna a picsába azt a fost a tehénszaros rendezőben, aztán oldják meg ezek a szervező zsenik legközelebb, hogy legyen időben leváltó).

   Nekem ez mindig rossz ómen, ha még fel sem jelentkezem, de már van kotta, mert ilyenkor tuti, hogy az utolsó percig gurulni fog alattam a kerék és a reszortosok rám förmednek, hogy milyen jogon írtam be a ki nem vett MKSZ-t? Ez most sem volt másképp, csak most elfelejtettem ráírni a papírra, hogy nem zabáltam-pisáltam-kakáltam.

   Azzal a rendkívül fontos vonattal végül eljutottam Öttevényig. Másfél óra matekozás után rájöttek, hogy elbaszták a lépést, ugyanis Hegyeshalom nem fogadja le a vonatot ezért azt Győrben kellene oszlatni és sem Nagyszentjános, sem Győr a haladón kívül mást nem intézett a vonat érdekében, pedig a menet értesítette mind a két állomás személyzetét. Így aztán körüljártam és visszacincáltam a cuccot a győri rendezőbe. (Azért arra kíváncsi lennék, hogy a két állomás szolgálattevői vajon kapnak e valamit azért, mert elkúrták -nem kicsit? Mert amikor mi toljuk el, akkor egyből jön a bércsökkentés, a részkártérítés, a fegyelmi, meg az egyéb fenyegetés!)

   Nem volt megállás: Győrből gépmenet szaladtam le Fradiba ("Franzstadt"), hogy egy hegyesi konténerszerelvénnyel újra megtámadjam a Nyugatot. Az előző naphoz hasonlóan ez is kurvára fontos lehetett, mert egyből vittek vonatra, pár percen belül megvoltak a papírok, még fel sem oldott rendesen a vonat, már jött a kalapácsos ember... fingani nem volt időm! Végül Győrben váltott le egykori tanítómesterem, majd onnan tértem haza önköltség. A pluszokat pedig vastagon karcoltam a szolgálati időhöz!

Herceghalomban a konténerekkel. Dacia NGY előzött.

Szolgálati anekdoták - 50. rész

   Péntek esti szolgálatom az év viccét rejtette magában, amit a Cég legnagyobb "humoristája" fogalmazott meg. Feljelentkezésemkor így indított:

- Azt találtuk ki neked, hogy elhozol három Desirot a Déliből Esztergomba és ha ügyes vagy, akkor a Suzukival haza is tudsz jönni.

Mondok magamban: tök jó az elképzelés, de az utóbbi időben ebben a túrban csak az átszervezések mennek... Szóval sok jóra nem számíthattam. A poén a Déli ügyeletén kezdődött kibontakozni. Joe tájékoztatott, hogy a "Katica" szerelvényét fogom váltani. Egyből sejtettem, hogy gázolaj annyi lesz benne, mint a classic Bobo napi tartályában (~200l), úgyhogy rákérdeztem. A megérzésem beigazolódott... A folytatás akkor következett, amikor az Északiból egy munkavállaló szintén azt a hármast akarta elvinni Istvántelekre karbantartásra. A kocsiirányító tájékoztatása az én verziómat igazolta, bár azért nem mindennel volt tisztában:

- Az ő ötlete az volt, hogy a három egységből (001-013-002) a középsőt majd Komáromban hagyom és majd akkor reggel eltudják vinni karbantartásra (WC hibája volt). 

- A gázolajkérdést szinén úgy képzelte, hogy majd Komáromban fogom kiszerelni a három egységet. 

Csakhogy szar került a levesbe:

- Ez a szerelvénymenet nem megy el Komáromig, ugyanis Almás de Füzitőn fordul be a 4. számú vonalra.

- A 013-as egység a vonat közepén helyezkedett el, így a szétválasztás és körbejárás is sok időt vett volna el.

Ekkor kitalálta, hogy majd akkor Esztergomban kiszerelem mind a három egységet és majd reggel a "szerelvényezős" visszaviszi Komáromba. Kár, hogy másfél éve nincs gázolajkiadás Esztergomban...

Nagyon jó ütemben haladtam a célállomás felé, háromnegyed órával előbb indultam a menetrendtől eltérően, valamint a vágányzár miatt is nagyjából tíz percet kellett csak várnom, sőt Almásfüzitőn még meg se cseréltem már állt a kijárat! Ennek ellenére, mikor jártam be Egomba leesett az állam: a Suzukival maximum akkor tudtam volna hazamenni, ha a gyárban veszek egyet! Valójában gépmenetben jött vissza a "Maci", kb akkor, amikor én meglódultam a Déliből... Így ért a reggel szEsztergomban:

A mai szolgálatban nem volt semmi hanyatt baszó -a hőséget leszámítva. Na jó, azért amikor ezt a kompozíciót megláttam a szemeim feltapadtak a szemüvegemre:

Semmi gond a maximális sebességgel, a kitérőkön betartandó 20km/h-val(!) sem, ha nem három óra lenne hátra a szolgálatból és mondjuk éjszaka lenne, de így mindent feltartok, ha nem tesznek félre. Biatorbágyon már tornázott is a szolgálattevő (vagy a szúnyogokat hessegette, de lehet, hogy sürgetni akart), de így is csak Herceghalomban vettek ki a Railjet elől...

Szolgálati anekdoták - 49. rész

A múlt éjszakás szolgálatom alatt két nagyon fontos dologra jöttem rá:

 1. Minek törjem magam? Vannak köztünk olyanok, akik 690-ben "lógnak", egy százas tehervonattal is csak 60-80-nal közlekednek, ráadásul mindent komótosan hajtanak végre. Eddigi mentalitásom inkább olyan volt, hogy a vonatot a menetrendben előírt sebességgel továbbítsam, a mozdonnyal minél hamarabb a vonatra járjak, ha kellett sürgettem a társszolgálatokat, hogy a vonat minél hamarabb indulhasson. Cserébe időnként titkon számítottam némi "lazításra", például amikor egy adott szolgálatba előirányzott vonatokat lemondják (van még ilyen), akkor -mivel alapjáraton egy másik vonalon közlekednék- más vonalra nem fognak be, hiszen arra a napra megvannak azok az emberek, akikkel oda lehetett tervezni, így rám ott nincs szükség. Persze lehet, hogy én voltam a barom, hogy becsülettel jelentettem a szolgálati feljebbvaló felé, hogy adott vonataimat lemondták...

 2. Panaszkodunk egy ideje, hogy már rég nem négyes túrba járunk. Valójában igen. Mind a négy túrt járjuk, mert egyik nap az egyikben jelentkezünk, másnap a másikban, harmadik nap megint egy újban...

Vesztegzár a Rockmatatonon

 A történet még tavasszal kezdődött, amikor a Hammer World magazin meghirdette tehetségmatatóját, melyet a pécsi Rockmaratonon kívánt megrendezni. Körülbelül 150 zenekar jelentkezett, de csak 30 kapott lehetőséget a megmérettetésre, köztük mi is. Sajnos a névsor eléggé későn, a rendezvényhez közeli időpontban lett nyilvános és a fellépés napját is csak két héttel előtte tudtuk meg, így szabadságot/pihenőt intézni nem lett volna egyszerű (lévén, hogy nyár van és ilyenkor mily meglepő, az emberek többsége nyaralni megy és nem nagyon tudnak behozni mást a helyemre). Szerencsére a szervezők meg tudták oldani a problémánkat, így kerültünk péntekre.

  

   Éjszakás szolgálatból reggel hatkor végeztem. Lefürdőztem, reggeliztem, fordítóra jártam (közben megérkezett a Sapi és elmesélte, hogy a Faby előtte nap biciklistül került közeli kapcsolatba néhány fűcsomóval a próbateremből hazafelé), majd nagyjából fél nyolc felé indultunk az állomásra (mert a Fabyra kellett várni, aki igazi rockzenészhez méltóan, másnaposan érkezett –talán ő sem tudta honnan) a Hökiért (aki az elmúlt héten lázzal, torokfájással és némi arcüreggyulladással kűzdködött, de sikeresen kikúrálta magát) és Susuért (aki gyakorlatilag az esemény megörökítőjévé vált, hiszen alig láttuk úgy, hogy ne lett volna a szeme előtt a fényképezőgépe). Az idő eléggé borúsan kezdődött, és ahogy haladtunk a helyzet koránt sem javult. Bár az egész nem érdekelt minket: fedett helyen voltunk és tele sörrel. Ki se hajtottunk még a városból a finom nedűt tartalmazó edények elfojtott szisszenéssel jelezték rövid, ám de annál tartalmasabb utolsó táncuk kezdetét. Személy szerint egy másfél literes Kozelt kezelgettem, amit jó cimborámtól, Sándi "SP" Andrástól kaptam két nappal azelőtt, amikor kiszúrt Nyergesen.

   Egy zenekar számára nagyon fontos az utazásra használt jármű. Ebben nem csak utaznak, hanem esznek, isznak, basznak és alszanak is. Ha egy hosszabb útra készülünk jobb a tágasabb, mert kényelmesebben elférünk, de az egy-két órás túrákra megfelel egy hasonló típus, mint amivel gyakrabban utazunk. Most egy fehér Fordot béreltünk, ami a nap végére... na de majd azt a nap végén! Az út során a "hátsó sor" végig fokozódó jó hangulatban múlatta az időt. Ekkor tudtuk meg Hökitől, hogy "juhar",  a "Big PEP" mennyire metál szó, valamint azt hogy az autó ablakán lévő "SVS" valójában a Vesztegzár titkos rövidítése és az efölé helyezett kék delfin csak a Faby miatt van. Első megállónk az M6-oson volt. Kicsit kinyújtóztattuk tagjainkat, könnyítettünk húgyhólyagjainkon, majd galoppoztunk tovább. A következő megállót én, illetve a húgyhólyagom kényszerítette ki, alig pár percre a fesztivál területétől. Azok a göröngyös utak tehetnek mindenről!

   A célhoz közeledve találkoztunk a "bejárati punkok" egyes egyedeivel, akik minden jelentős rendezvényen ott vannak, de pénz hijján csak a bejáratnál tarhálnak, vagy a kannásbortól kábultan fekszenek a saját, vagy más hányásában be- és/vagy lehugyozva. Amikor ráfordultunk a bejárathoz vezető útra a saját szemünkkel tapasztalhattuk, hogy a megosztott képeken látható dagonya élőben sokkal brutálisabb: láthattunk bokáig süppedő távozókat, elhagyott bakancsokat, alvázig süllyedt magukra hagyott járműveket (utóbbival nyilván csak oda parkoltak, de annyira jó hatásvadász fogás egy ilyet leírni/kimondani, hogy nem hagyhattam ki –ha már az általad oly kedvelt tévécsatornák is használják, akkor én miért ne?). A bejáratnál megkaptuk a passokat és karszalagokat, majd a fehér Fordunk szépen lassan kezdett a fesztiválhoz illő színbe átöltözni -megindultunk a Hammer sátrához. Ahhoz, hogy odáig eljussunk előbb fel kellett kaptatni egy emelkedőn, ami közel sem volt jobb állapotban, mint a többi út, de ott némi csúszkálás árán felkapaszkodtunk, majd jött egy bal kanyar - lefelé, meredeken, a szétázott agyagos iszapon. Az buszunk úgy pakolta a farát, mint első fesztiválozó diszkós ribanc a Balaton Soundon.

   Kiszállás után felmértük a helyszínt, hogy hol fogunk játszani. Ez minden alkalommal ugyanúgy zajlik: Monesz megy előre (mert Ő a főnök), mi pedig hűséges pingvinként totyogunk utána. Minden mozdulatunk lassú, megfontoltan lépkedünk és közben erősen páztázunk, figyelünk, mobil lokátor állomásként forgatjuk a fejünket. (Bálintnak ilyenkor az volt a szokása, hogy leszólt mindent). Különösen megtetszett nekünk a sátorban elhelyezett használt autógumiból készült fotel kollekció. A Nógrádmackóalsóról érkezett zenekar (nem emlékszem pontosan honnan érkeztek, de az biztos, hogy "nógrád" volt a falu nevében) ekkor már pakolt, hangolt a színpadon (később velük is összepacsiztunk). Ezután apránként behurcoltuk a motyónkat a színpad környéki szabad területekre és beújítottunk néhány újabb korsó sört.

   Némi csúszás után (a zsűrire kellett várni) kezdetét vette az esemény. Közben a Target zenekar is lecsúszott mellénk a VW-jükkel. A nógrádi öreg rókák heavy metalban utaztak, amit ugyanolyan magas szinten hoztak, mint ahogy felvidéki cimboráink, a Paranoid is szokta. A 40 perces blokkjuk után sietve váltottuk őket a küzdőtéren. Igyekeztünk minél hamarabb belekezdeni, hogy faragjunk valamelyest a csúszásból (hogy aztán sikerült e, azt nem tudom). Fentről úgy éreztük, hogy feszesen játszunk, talán a legjobb produkciónk volt a Komnapok óta és az új játékszereinket is jól kihasználtuk Sapival. Így, póráz nélkül gyakorlatilag végigtiportuk a színpadot, ahol csak lehetett. Nagyon élveztük és ahogy érzékeltük, az a pár magához tért fesztiválozó is egész jól vette a lapot (13 óra körül járt az idő, így nem volt meglepő az alacsony nézőszám), egy srác -aki már talán akkor üzemi nyomás alatt volt- minden számunkat végig énekelte! Gyakorlatilag ő volt az első három sor. A blokkunk végén váltottam vele néhány szót és meglepett, hogy mennyire szeretik a zenénket olyan helyeken is, ahol még nem jártunk és csak a youtuberól ismernek minket. Állítólag zsűrinek is bejött, már amikor felnéztek a Laptopból -a "vakságom" miatt a színpadon is csak annyit látok okuláré nélkül, hogy jön szembe egy Sapi forma, vagy a dobszerelés mögött a Monesz hajszíne lobog a szélben, vagy hogy a színpad túlsó felén az a kócos oszlop valójában a Faby, szóval ami a színpad peremén túl van, az számomra csak különböző foltok összessége.

   A blokkunk után bepakoltunk a Fordba, hogy kiállhassunk a mocsárból. Nagyjából tíz percig maszíroztunk, tapicskoltunk a dzsuvában, gádványban, hogy aztán 5-6-13 centivel lejjebb ássuk a közel háromtonnás bérbuszunkat. Mirát elzavartuk segítségért, amit délután hat óra magasságába ígértek. Gondoltuk, oké, ez a sorsunk. Ha már nem mehetünk, akkor igyunk. Közben színpadra lépett a Target is. Elég ügyesen nyomatták a srácok. Amikor ők is indulni szerettek volna, akkor hívták segítségül az autó körül lézengő társaságunkat –nem tudom, akkor hol eszetlenkedtem, de lehet, hogy valamelyik alsó zsiszre hangolt zenekart értelmeztem. Akkor értem oda, mikor a Target VW-je már kaptatott fel a dombon. A srácok meg, mint egy konda, úgy néztek ki mind. Felbátorodva az előző sikeren felmerült a kérdés, miért ne tolnánk ki akkor a miénket is. Nekifeszültünk, ki-ki egy kis tenyérnyi helyen támasztva a furgon farát igyekeztünk egy megfelelőbb fellövési helyre taszigálni a buszunkat. Sapink ekkor esett el először, ami abban a dagonyában nem is meglepő. A fesztivál néhány résztvevője érdeklődve kísérte az eseményeket és jókat derültek mikor szitkozódtunk, vagy épp a kerekekről nagy ívben és vehemenciával felverődő sár beterített minket. Mire a jármű feljutott az emelkedőn nem akadt köztünk olyan, aki ne lett volna sáros… vagyis csak egy valakit: a Susu. Ő valahol valamely ismerőssel beszélgetett. Amikor újra találkoztunk felajánlottam neki, hogy merő együttérzésből vagy önként megmártózik a dagonyában, vagy majd mi teszünk rá némi díszítő sort, ahogy a Sapi a Fabyra, de végül nem került rá sor. Ellenben egy jóízű sörözésre igen! Nem számított, hogy ki honnan jött és kit milyen anya szült: együtt ittunk és nevettünk.

   Miután ezzel is megvoltunk és frissen szerzett romániai barátaink elköszöntek lassan mi is útra keltünk. Persze nem volt ez olyan egyszerű kivitelezés. A brigád egyik része itt, a másik amott helyezkedett el, ráadásul ismeretlen területen. Mire ismét összeszedtük magunkat még fél óra telt el. Plusz poén, hogy miközben haladtunk kifelé az érkezők tömegén keresztül, sorban ismerősökbe botlott a Höki (lassan kezd olyan érzésem lenni, hogy olyan mint a Fábián Milán: mindenhol ismerik), így a kijutás még hosszabbra sikeredett. Amíg Höki az ismerőseivel smúzolt, addig én a fesztiválozni érkező menyecskéket stíröltem erőteljesen. Mit ne mondjak… korán jöttünk el… vagy ők jöttek későn! Előbb kellett volna…

   A bulibusz Mira vezetésével indult vissza. Még a nagy út előtt megálltunk a Pécs-plázában(?), ahol Susuval egy-egy szelett pizzára, a többiek egy-egy sörre tettek szert. Faby talán csak szarni ment… Még ki sem értünk Pécsről, amikor mély álomba zuhantam. A többiek továbbra is, fáradhatatlanul mulattak, ahogy illik. Kétszer ébredtem meg, amikor valami benzinkútnál álltunk meg (ismét előkerült a BIG PEP), majd mikor az Felvidéki utcában. Kitántorogtam a kocsiból, elbúcsúztam a többiektől, majd bevettem az irányt, ami hazáig vezet. Egyetlen dolog futott végig az agyamon azon az alig pár száz méteren, amíg az „Álmos utcán” bandukoltam: „Ez ismét egy kibaszott jó buli volt!”

Egy megyei lap pár sorban megemlékezett a megmozdulásunkról.

További képek itt.

A blokkunkról készült videó itt látható (amíg le nem törlik?).

Szolgálati anekdoták - 48. rész

10 év

   Hivatalosan 2004. július elsejétől vagyok ennek a NAAAAGY állami Cégnek az alkalmazottja. Érettségi után egy-két héttel jelentkeztem Győrben a „Zöld házban”, az akkor humánosoknál. Első kérdésük az volt, hogy „újsághirdetésben láttam, hogy van felvétel?” Erre azt feleltem, hogy nem, mozdonyvezető szeretnék lenni. A második az volt, hogy „ismerek e valakit a vasúton?” Gyerekkori cimborám, Karesz egy évvel előttem draftolt és Ő mesélt néhány műhelyes és a tanfolyamos sztorit, amikből elkezdtem sorolni a megjegyzett neveket –valójában rajta kívül senkit nem ismertem akkor még. Aztán a kezembe nyomtak egy halom papírt, majd annyit tettek hozzá, hogy ha megvannak az eredmények, akkor hozza vissza! Másodcsoportos lettem ugyan –a szemüveg miatt-, de sikerrel vettem az akadályt. Az elsőt. Ugyanis akkor még nem beszélt senki arról, hogy mi vár rám. Volt egy elképzelésem, milyen is lehet ez a világ, hogyan zajlanak itt a dolgok, aztán rá kellett jönnöm, hogy kibaszottul nem úgy van.

   Sokan bizonyára azt gondolják, hogy "mire vered itt magad a szaros kis tíz éveddel?", meg "én már akkor a Cégnél voltam, amikor te még csak a csattogós lepkét tologattad a homokozóban", de az efféle dumákkal csak az a baj, hogy nekem sosem volt csattogós lepkém, mert a dömpert szerettem (amivel egy alkalommal akkorát taknyoltam a betonon, hogy a hirtelen bekövetkező becsapódást csak állal tudtam tompítani), másrészt a szüleim azt tanították, hogy kurvára senkit sem érdekel, hogy amit csinálsz, mióta csinálod, ha jól csinálod! A jó bortól sem kérdezi meg senki, hogy mióta érik, hanem megisszák (ki húzóra, ki kortyolva, ízlelgetve, élvezve minden cseppjét), a rossztól pedig rövid idő alatt megválnak (bár néha csak a fogyasztó szervezete kiált fel, hogy ezt már ő sem veszi be és visszaküldi oda, ahonnan jött és akkor meg lehet „énekelni a nagy fehér mikrofonba”)!

   Számomra több okból is fontos ez a tíz év, hiszen ilyen hosszú időt még egyetlen intézményben sem töltöttem el (általános iskola 8, gimnázium 4 év –egyesek szerint ebből tíz és felet nyugodtan letagadhatok), nem mintha olyan kicsapongó természetű lennék (csak szélsőséges). Igaz, ez alatt a tíz év alatt többször változott a munkahelyem neve, vezetők jöttek-mentek, akadt rossz és jó időszak, próbáltak keresztbe tenni, megvádolni (gondolok itt arra a próbálkozásra, amikor Fradiból küldtek néhány biztosítékot a Giganthoz, hogy márpedig volt a mozdonyon, csak hogy rám verhessék a szolgálatképtelenséget, de azok közül is mindegyik rossz volt, úgyhogy nem jött össze). Akadt rendőrségi ügyem is (a meghallgatás napján hívott fel az egyik kolléga, hogy mikor érkezem az esztergomi kapitányságra, mert akkor megvár… én akkor tudtam meg, hogy beidéztek. Nem volt olyan nagy dolog egyébként, hiszen csak az esztergomi gázolajkútnak szánt naftából tűnt el pár száz liter… Valaki Dorog és Esztergom között úgy gondolta nem veszik észre, ha csendben leveszik a sápot). Elgázoltam mindenféle állatot, ami valaha a sínekre került, kivéve embert, vagyis nyugodtan kijelenthetem, hogy „Tíz év balesetmentesen!”. Nem törtem össze semmit és nem jelentettek be feltűnő szolgálati kihágásért, ennek ellenére van két írásbeli figyelmeztetésem. Az elsőt még talán 2007-ben kaptam, de hogy miért, arra már nem emlékszem, a másodikat két évvel később azért, mert a „Menetrendi segédkönyv” nevezetű papírköteg elején található „módosítások előjegyzése” kezdetű oldalon a 8. módosítás nem lett felvezetve. A módosítás megtörtént, csak én nem emlékeztem rá, az utazó felvigyázó (aki akkor az „új seprű” címben tetszelgett és jól kellett sepernie, ha be akarta bizonyítani, hogy szükség van a „munkájára”) nem vette észre a kimódosított lapokat. 

   Konfliktusom is volt néhány, bár baromi nyugodt természetű vagyok, ám ha meg akarnak vezetni, vagy feleslegesen okoskodnak, akkor kinyílik a bicska a zsebemben. Így vitatkozhattam mozdonyvezetővel, felvigyázóval, szolgálattevőkkel, bakterokkal, vonatfelvevőkkel, tolatási személyzettel és kocsivizsgálókkal egyaránt… talán mégsem vagyok olyan nyugodt…?

   10 év alatt túl vagyok néhány vizsgán és tanfolyamon, megszereztem 11 típust, közel ugyanennyi vonal- és állomásismeretet (a szétcitálások miatt nem tudnám megmondani pontosan, hogy pontosan mennyi is… a rendszer lassan már követhetetlen). Sok érdekes embert ismertem meg, néhány kevésbé érdekest és sok idiótát is.

A kedvenc Szilim. Amikor csak rákerültem megpucoltam a szélvédőket, a kapaszkodóit, a tükröket, a vezetőasztalt (fiatal pályakezdő voltam még és lelkes), ő pedig meghálálta: sosem adta meg magát. V43-assal eddig mindössze két szolgálatképtelenségem volt, az első 2007 decemberében, vagy 2008 januárjában lehetett, amikor a szolgálat végén jártam volna be a fűtőházba és a nyolcon megadta magát a főmegszakító, a második 2009 novemberében történt, amikor Hegyeshalomban jártam körül és átkapcsoltak felettem, amit aztán a mozdony zokon vett.
Gyakornoki időkből maradt meg egy nagyon fontos momentum, ami aztán egész pályafutásomra rányomta a bélyegét. Egy alkalommal a "Kanyi" mellé kerültem felügyelet alá. A szolgálat végén megkérdezte, hogy "megakarsz tanulni fékezni?" Fiatalon az ember nem mond nemet, így pár nappal később egy ingás fordában újra találkoztunk. Győrből a Délibe tartottunk. Lefelé nem sokat szólt bele, hogyan csinálom. Három kocsival mentünk, hátul a mozdonnyal. Visszafelé annyit mondott, hogy egyszer szól, hogy mikor fékezzek és mikor oldjak, utána a többit rám bízza, de ha döccenősen állunk meg, vagy ha a mozdonyt fékeztetem, akkor az egy sörömbe fog kerülni! A szolgálat végére nagyjából egy karton sörrel lógtam neki, de azóta nem egyszer kaptam olyan visszajelzést, hogy "de jó hogy te vagy, legalább nem esünk pofára az indulásnál meg a fékezésnél!" Azóta is felemlegetem a mellette eltöltött szolgálatot és hálás is vagyok érte, hogy megtanított arra, hogy meg lehet állni úgy is, hogy nem mész neki a falnak! ...
Emlékszem még tanfolyamon Sebestyén Feri bácsi azt mondta, hogy "a Szili a szar pályán szarul megy, de tesz róla, hogy a pálya még szarabb legyen!"

A "Gőzös". Utolsó aktív éveiben inkább csak a "Szerelvényezőn" alkalmazták Győr személypályaudvarán, mondván akkor közel a segítség, de az 1039-essel voltam Gyári tartalék is. Toltunk ki a Közműbe tizenvalahány kocsival és állandóan eldobta a hajtóművet, a tolatásvezetőm, aki a kocsisor végén lógott nem értette miért nem haladunk (menni mentünk, csak nem a megszokott tempóban).

A kedvencem a 030-as, de az jelenleg letétben van (annak a legfrissebb a fővizsgája (2004 november), így igyekeznek megóvni az elhasználódástól). Szöcske vezetési ismereteimet Almásfüzitőn szereztem a komáromi mozdonyvezetőktől, amit aztán később a győri Húzó tartalékon nagy sikerrel kamatoztattam tovább. Ha jól emlékszem a dátumra 2010-ben újra volt "Szétrendező tartalék" Győrben, akkor az Audi vonatok behúzása jutott feladatául, amit néhányszor magam is megnyertem. Ott hamar ki lehetett olvasni egy pár száz oldalas könyvet...

Szintén Szöcskés élmény, amikor tehervonatot vittem vele Győrből Rajkára. EÉVB nélkülivel, tökig érő ködben...

A Bzmotor vezetői ismereteimet is a komáromiaknak köszönhetem. Hatósági vizsga után nem is reméltük, hogy valaha még rákerülünk, mert Győrnek akkor még nem volt Bz fordája a Bakonyba (nem úgy, mint most), de aztán 2009-ben, mikor már többeknek is lett FLIRT típusismerete velem megismertették a 11-es vonalat, mondván száguldoztam eleget. Végül azt is megszerettem. Azóta Bz-vel Esztergomba, Székesfehérváron át Sárbogárdra is eljutottam, gyarapítva élményeim és a vonalismereteim tárházát. Egyetlen szolgálatképtelenségem Szőny megállóhelyen történt 2011-ben: a hajtómű többé nem akart kötni, még relével sem.

A hagyományos Bobó -vagy ahogy mi hívtuk "a Classic Bobó"- a győri tartalékok gerincei voltak mindaddig, amíg volt komáromi és tatabányai "Egyes" és "Kettes", "Púpos pótló" és lábatlani tartalék remot Daciával. Első önálló szolgálatomat a 032-essel adtam a "Közbeváltó tartalékon" és 46 kilométert, vagyis egész éjjel mentünk. Így legalább meg se fordult a fejemben, hogy "úristen, egyedül vagyok a vezetőálláson!" A kedvencem a 142-es volt, friss forgóvázai voltak és nagyon bitang jól ment. Manci lett a beceneve. Jelenleg letétben pihen.

Bobós sztorim is akad bőven, hiszen az első évemet tartalékon húztam le, de mégis a legnagyobb a 040-eshez köthető. Ennek a gépnek mindig alacsony volt az olajnyomása. Ezt a gépet kellett egy alkalommal elvinnem Komáromba szerelni. Felvigyázónk (a Gazdánk, vagy Feri bácsi) annyit mondott: "Ecsém! Vidd el ezt a fost a tehénszaros Komáromba kiszerelni, de ne zárj vissza, mert leáll, azt sose indul újra!" Az ukásznak megfelelően az Ács melletti "Vadkan tanyáig" -ahogy mi hívtuk- "Hetedik előkészítő" pozícióban volt a kontroller. Viszonylag sík terepen. Öregebbek mindig mondogatták, hogy "a Bobó 80 felett kisimul!" (Ezt nem a korára értették, hanem az elért sebességre). Ekkor megtapasztalhattam. Miután visszaértem Feri bácsi megkérdezte "Na, visszaértél Ecsém?" Erre én csak annyit válaszoltam, hogy "Igen, de a szalagot nem adnám le, ha nem gond, mert szót fogadtam és nem zártam vissza nyolcvannál se." Nem kérte el a szalagot.

Sokakkal ellentétben sosem kapaszkodtam a Gigantos fordákért. (Manapság is vannak még olyanok, akiknek megremeg a szája széle, ha nem Traxxra, Taurusra, vagy minimum (!) Gigantra kerülnek... önelégült barmok). Egyre többször fordul meg a fejemben, hogy ez a jármű többre hivatott. Igaz, hogy harminc-harmincöt éves a konstrukció, de okos elgondolással, ésszerű változtatásokkal a mai kor egyik legerősebb járművévé lehetne varázsolni. Nem kell, hogy 160 km/h sebességgel közlekedjen, hiszen az országban alig van erre alkalmas pályaszakasz (!), ráadásul a fent említett újabb típusok úgyis kiszorították már a "nagy ablakos" fordákból őket, de a teherszállításban még nagyobb hatékonyságot lehetne vele elérni, ha gépészeti és/vagy a vezérlési rendszerét újraterveznék.

Akad Giantos sztori is a tarsolyomban. Az eset 2009. december 24-én esett meg. Tehervonattal érkeztem Fradiba és gépmenet kellett volna visszajutnom Győrbe. Célszerűségi okokból egy akkor a GySEVnél szorgoskodó százas Giganttal és egy GySEV Szilivel karöltve indítottak minket vissza Győrnek. Én a százas Gringómmal a menet végén kaptunk helyet. A Fradi és Kelenföld közötti 90-es sebességet még nem is vettem zokon, hiszen az MFB-s idők előtt magam is csaltam ezen a szakaszon egy kicsit, ha mögöttem épp egy Gyors, IC, vagy EC akart magának teret nyerni és a rendelkező erre külön felhívta a figyelmemet. A Budörs Biatorbágy szakaszon a 140 km/h sebesség sem lepett volna meg, hiszen a felújítás után sokaknak nem volt egyértelmű, hogy most az 120-as, vagy 140-es. Csakhogy Bia után még volt egy kis gyorsítás... Elöl egy százas Gigant GySEV személyzettel, mögötte a GySEV Szili, utánuk meg én a százas Gringóval... Egyszer csak nagy billegés. Bicskén mentünk a helytelenre. Vagyis inkább vágódtunk. Aztán volt még egy nagy billegés. Gondoltam Szárligeten menünk vissza a helyes vágányra. Fel sem néztem igazából, csak két perccel később, amikor már Felsőgallánál jártunk. Az előbbi billegés a szári nyolcvanas volt, valószínűleg nem nyolcvannal... Tatabányán megelőztük a Gyorsvonatot... A menetidőnk gyakorlatilag vetekedett az IC-k menetidejével...

Amennyire kedveltem, annyira megutáltam. Ez persze annak is köszönhető, hogy télen, hajnali négykor előfűtés, aztán öt óra előtt indulás a Bakonyba. Semmi gond nem lenne, ha mondjuk a "Kutyaólas felével" tennénk ezt és mondjuk sík terepen, de a 11. vonal nem ilyen. Gyakorlatilag Zircig csak hegynek felfelé mész. Az egyetlen szolgálatképtelenségem is pont Zirchez köthető. Valami Dombóvárról ideszakadt masinával indultam meg az állomásról. A kitérő miatt először csak negyvenig húztam meg, aztán amikor újra rányitottam, már nem akart gyorsulni. A hajtóműből gyakorlatilag elfolyt az olaj. Ami még maradt benne az azalatt az idő alatt csöpögött ki belőle, amíg megérkezett a segélygép. 

A képen látható masinával más sztorik is születtek. Egy évvel ezelőtt, az árvíz idején két-két FLIRT-öt továbbítottam vele Székesfehérvár-Komárom között és viszont. Csak az állomások dolgozói nem tudtak róla, hogy akkor este nem veszik ki az idejüket. Moha Rakodón egy bakter volt. Amikor behaladtam az állomásra, ő beugrott a Ladájába, megelőzött és mielőtt a kijárati jelzőhöz értem, már kezelte is azt. Idén áprilisban pedig egy osztrák különvonatot továbbítottam vele. A történet itt olvasható.

2008 novemberében szereztem rá képesítést, valami véletlen folytán az elsők között. Pont annyian szereztük meg a típust, ahányan a fordát kiszolgáltuk. Edusch meg is kérdezte a felvigyázót, hogy "mi lenne, ha valaki meghalna közülünk?" Erre a Jani: "Mi lenne? Kimaradna egy-két vonat!"

Eleinte sokat estünk-keltünk velük, de mára már csak a szokásos nyavalyái maradtak (WC gyűjtőhiba, C kocsi klíma hiba) és az olyan komolyabb meghibásodások, mint az áramirányító hiba/selejtezés, már csak nagyon ritkán fordul elő. Ezzel a járművel is előfordultak már különbözőbb sztorik (pikánsabb és a véresebb is), de egy apró szösszenet mégis kiemelkedik a többi közül: egyszer az egyik jegyvizsgálóm lelkendezve jött beírni és megjegyezte, hogy "tudtam hogy te vagy rajta, mert ha az van kiírva, hogy "INTERPICI"! Ezt azóta többen is megjegyezték, így ha ezt meglátják valamely kijelzőn, tudják jól, hogy valami közöm van/volt a járműhöz.

Három évvel ezelőtt többet tanultam meg egy év alatt erről a típusról, mint az előtte levő öt alatt. 2011-ben ideiglenesen szűkebb hazámban, Komáromban állomásoztam. Örültem is neki, mert már elegem lett Győrből, kezdett unalmassá, sablonossá válni. A "tatabányai", a "lábatlani" és a "púpos pótló" tartalékokat adtuk a típussal. Egy gumicső mindig lapult a táskámban arra az esetre, hogyha valahol a vonalon eldurranna és cserélni kellene, akkor pillanatok alatt ki tudjam cserélni. Egy alkalommal Komáromban a kúton, szerelés közben, egy másik esetben a "Bokodi Erőműben" fékpróba közben, egy harmadszor pedig Lábatlanon. Már épp jártunk ki az állomásról -úton visszafelé Komáromba- amikor eldobta a hajtóművet. Pislanccsal összenéztünk, aztán szóltam, hogy majd csinálom. Kikaptam a késem a táskámból és már ugrottam is be a rövid géptérbe javítani. Mire átgurultunk az útátjárón meg is voltam vele.

Amikor a hármas szinkront próbálgatták, akkor vezettem először, mert bedobták őket az elővárosi forgalomba, majd 2013 februárjáig nem is lett rá típusismeretem, pedig az első verzió szerint azok jutottak volna rá, akik akkoriban pilótaként ott voltak rajta. Aztán jöttek az öregek, hogy koruknál fogva őket illeti meg az előjog a típus megszerzésére. (Halkan jegyzem meg: közülük a java pár éven belül nyugdíjas lett...)

Tavaly februárban aztán nem mentesülhettem tovább. Úgy gondolták fent, hogy ez nekem még kell. (Nagyjából, mint mókusnak az erdőtűz). Eltelt nyolc hónap, mire önállóan kellett vele mozogni. Fogalmam se volt, hogyan kell felszállni rá. Némi segítség igénylése után aztán, zavartalanul kijártam vele az állomásra, de a következő önálló szolgálatomig még két hónapnak el kellett telnie... Azóta voltam még rajta párszor, de nem érzem hiányát.

Az utolsóként megszerzett típusom. Ennél is kellett még 6-7-9 hónap mire önállóan közlekedtem vele, akkor is szerelvénymenetben Kelenföld és Komárom között (természetesen az elmaradhatatlan "INTERPICI" felirattal).

Már amikor tanultuk, akkor is felmerültek bennem a kérdések:

- Ha melegszik, akkor miért nem tesznek rá egy nagyobb vízhűtőt? Anno a Bz-n is ez segített...

- Egy esetleges szoftver frissítéssel sok hibát és vezérlési gondot ki lehetne küszöbölni.

- Sok a lépcsőhiba. Miért nem emelik meg a peronokat olyan magasra, hogy ne kelljen kiadni a lépcsőt?

- Miért nincs rajta tempomat? Ezt a Bz, V46, V63 már a születése óta tudja!

- Állandó karbantartási gondokkal küzd. Ki az illetékes ezen a téren? Ki a felelőse a karbantartási hibáknak? (Ez más típusokra is igaz).

   Szóval eltelt az első 10, azaz tíz évem a Cégnél. Remélem ezt már csak az a 20 követ, amit az EU törvényei alapján a fordulószolgálatosoknál előírás. Nem hiszem, hogy 60 év körül leszek még olyan egészségi állapotban, ami egy ilyen szolgálat ellátásához szükséges. Tudom jól, hogy volt Magyarországon 70 valahány éves mozdonyvezető egy magánvasútnál. Nem vagyunk egyformák, a szervezetünk nem egyformán reagál a külső hatásokra, nem ugyanúgy romlik le, mint a másiké, valamint az sem mindegy, hogy valaki 30-40 évet egy vicinálison húzott le, vagy a tartalékon, vagy a fővonalon, vagy csak dízelen, vagy csak villanyon, esetleg mindkettőn.
   Nem tudjuk még mit tartogat számunkra a jövő (másoknak az istenük), de bízom abban, hogy nem akarják vezetőink tönkretenni ezt a vállalatot, a Céget, mert sok munkánk van benne. Voltak akik csak kivettek belőle, de azokat, akik tettek érte és még nem mentek el, meg kellene becsülni. Jobban.