Szolgálati anekdoták - 20. rész

Amikor a Mesko közbeszól

   Az elmúlt egy hét... hogy is mondjam... egy katasztrófa skálán kilencest kapna. Azok a jó dolgok, amiket fájdalomcsillapítóként kaptam vajnyi kevés a jó közérzethez. Volt itt minden, de arra nem gondoltam álmomban sem, hogy egy kifejezetten pocsék vasárnap után nem nyúlok bele a szarba újra, de valahogy mégis sikerült. Körülbelül olyan ez, mint amikor részegen próbálsz egyenesen menni, de minden próbálkozásod ellenére csak sikerül kihasználni a négysávos út teljes szélességét.

   Világ életemben irtóztam a nyártól és a hőségtől. Sosem szerettem a nyarat. Ahogy egyre közelebb kerülök a hőn áhított nyugdíjam felé -afelé a célom felé, amit valószínűleg soha nem fogok elérni (tudom Kati: "soha ne mond, hogy soha!") - nem a hidegre leszek egyre érzékenyebb, hanem inkább a melegre. Húsz fok felett már csak egy szál pólót, vagy még azt sem tudom elviselni magamon, nem hogy egyenruhát, de a szolgálati szabályzat szent és sérthetetlen... pff... 

   Feljelentkezéskor már tudtam, hogy ezen a napon nekem nem kellene dolgoznom ezért így indítottam:

- Éljen május elseje!

- Neked is!
- A vallásom tiltja, hogy május elsején dolgozzam.

- Miért, Te mégis zsidó vagy?

- Ha azok nem dolgoznak május elsején, akkor igen!

Hogy is mondjam... ez nem jött be. A 9:48-kor induló ER-n már útban voltam HegyeSHALOMba. Mindenki tudta, hogy milyen gép, milyen vonat. Velem ellentétben, mert a Geci mozdonyos annyi instrukciót adott, hogy vagy a 019-es Gigant, vagy az 1215-ös Szili, attól függően melyik van könnyebben kiszabadítható állapotban. Előbbi mellett tettem le a voksomat. Már akkor is eléggé kezdett csordogálni a homlokomon a verejték, pedig még nem volt dél! Egy Cargo-s kolléga kopogott fel hozzám. Kérdezte tudnék e neki segíteni két másik mozdonyt félre billenteni a Taurus elől, mert hogy ő azzal menne ki. Mondok neki, persze, semmi akadálya, szólok a bakternak, hogy mit szeretnél, aztán megoldjuk, addig old fel a fékeket, meg félreállítás után húzd vissza. Bementem a bódéba, szóltam, hogy tudnék menni, de előtte szabadítsuk fel a Teknőt, mert a kolléga is járna ki. Mondja rendben. Felkapattam a Gigantomra...vagyis a CÉG Gigantjára, ráfaroltam a két másik masinára, ráakasztottak, kihúztam, majd mikor még vissza se toltam határon belülre, a Tau már vágódott is kifelé. Egy kibaszott köszönöm nem hagyta el a csúzos száját annak a beképzelt tetűnek. Az ilyen apróságokat még lenyeli az ember, főleg a szolgálat elején, ha nem akarja egész nap hergelni magát. Betolás után betekertem a kézifékeket és kikapcsoltam az akkukat a gépeken és épp le akartam akasztani magamról őket, amikor egy kolléga jelent meg -a nevét nem mondom, mert nincs. Nem az a kapkodós fajta, gondolom a magassága miatt lehet, mert ha túl gyorsan csinálná a dolgait előbb utóbb beverné a fejét egy fűszálba... Odalép hozzám, kezet rázunk, majd megkérdi, hogy behúztam e a kéziféket? Mondok neki természetesen! Erre ő -azon a bunkó flegma stílusán: minek? Mondok neki, hogy honnan a faszból kellett volna tudnom, hogy Te jönni fogsz rá? Majd bebújtam, hogy legomboljam magamról a gépeket. Mihelyst végeztem, már mehettem is kifelé a rendezőbe a vonatra. Minden pikk-pakk ment, a várakozás maximum fél órán át tartott csak úgyhogy időben elindulhatott Dufiba az olaj. 

   Amikor elindulsz otthonról a munkahelyedre -nem dolgozni, nem! Csak be mész, hogy találkozhass a kollégáiddal és hogy elutazz oda, ahova a vezénylőd és/vagy a mozdonyos akarja- akkor nem gondolsz arra, hogy a napi fordulód alatt bármi is megtörténhet. Nem foglalkozol olyan dolgokkal, mint a műszaki hiba, forgalmi és bizt.ber. problémák, vagy például a gázolásokra sem, arra pedig végkép, hogy lehet nem is térsz már haza. Minden előfordulhat attól függően kinek mi van megírva. Nekem speciel erre a szolgálatra az volt, hogy Tatabányát hívogassam, hogy megállok pár percre gépet javítani. Az a nyomorult főmegszakító a fázis után nem kapcsolt vissza. Lestoppoltam az átmenőn, gyorsan körbenéztem a védelmeket, biztosítékot, automatát meg mindent, majd akku ki-be és az segített rajta. Kelenföldön a leváltómnak is említettem az esetet, de ő inkább annak örült jobban, hogy van légkondi a vezetőálláson -mondjuk annak én is... A váltás után próbáltam elérni a mozdonyost, de vagy 20 percig nem akart beszélni. Utólag belegondolva talán jobb is lett volna, ha nem is erőltetem annyira a kommunikációt! Kitalálta, hogy valahogy bejutok Fradiba és majd akkor jön a további információ -pedig amikor megkérdezte mik a terveim mára, azt feleltem neki, hogy önköltség elmennék haza, mára ennyi elég is lesz! Szép lassan kialakultak... kialakította a menetrendemet: leváltottam egy dolgozót, aki Sztálinvárosból hozott valami kacatokat és így ő haza tudott menni azzal a vonattal, amiről engem leváltottak. Háromnegyed órás aszalódás után megindulhattam Franzstadtba, ahol a tiszántúli kolléga leváltott. Beslattyogtam a fűtőházba, ahol előkotortam ezt a masinát:

   Gépmenet mentem vissza Kelenföldre. (Nem értem, miért nem hozhatta át a fradiban váltó ezt a masinát...) Ráfaroltam egy hegyesi szerelvényre. (Itt jelezném, hogy pár órával előtte a mozdonyos rajkai vonatot habogott). Másfél órás aszalódás után (aki még nem ült ilyenen, azoknak érzékeltetném milyen is 30-35 fokos melegben ücsörögni egy ilyen mozdonyon: tegyél ki nyáron egy húskonzervet az ablakba pár órára, majd mérd meg a belső hőmérsékletét. A fogyasztását nem ajánlom!) érkezett meg a kapcsolást és újabb fél órával később a fékpróbát végző dolgozó. Pár perccel később viszont felgyorsultak az események: lett kijárat, majd kitérő irányú bejárat Budaörsön... Aztán ismét uccu neki, következett ugyan ez Bicskén. Haladtam szépen. A győri felvigyázók gyöngye szólt, hogy Komáromban váltást kapok. Kezdtem örülni, hogy végre valami emberséges történik a mai napon, de aztán szar került a levesbe: Alsógalla után egyszer csak (hogy, hogy nem elvtársak) kikapcsolt a főmeg. Körbenéztem, a drótból kóricált lefelé a 25-6-7 kilovolt, egyéb jelzés nem mutatkozott, de visszakapcsolni nem tudtam. Ismét hívtam Tbánya rendelkezőjét, hogy megállnék pár percre. Stop után körberohantam, ki-be üzemeltem, de semmi. Közben két, nálam jóval rutinosabb kolléga is a segítségemre sietett, hátha közös erővel és ráhatással (múkodj-múkodj) sikerül életet lehelni a 6. Szilibe, de mikor fény derült a trafóolaj túlmelegedésére, már nem volt mit tenni, ugyanis a Mesko visszahűlésig nem engedi újra visszaüzemelni a gépet. A segélygép a 028-as Gringó volt, akinek a vezére úgy tudta, hogy egy soproni vonatot fog váltani... Jah és még egy nyüansz: a forgalom dolgozói úgy tudták, hogy az ifjabbik jön a géppel, de az gyakorlatilag nem fordulhatott elő, mert az idősebbikkel beszéltem, hogy ő fog váltani, ráadásul a fiatalabbik -ha jól tudom- a Cargo embere (nem az a beképzelt seggfej, akivel délelőtt találkoztam, de hasonló)...