Légiós
Hogy is akartam kezdeni... Jah, meg van! ... Valami Kriszta, vagy Krisztián... jah nem! Krisztus után a tehénszaros 2012-es év január havának 16-dik napján történt, hogy drágalátos és mélyen alul tisztelt vezénylőnk (továbbiakban Sipuplan) felhívott, és könyörgőn kérdezte, hogy mit szólnék hozzá ha másnap, a pihenőnapomon beugranék 1:58-ra Lajosunk helyett, akinek megszületett a fia, Bonca (ezúton is jó egészséget kívánok mindnyájuknak)! Így esett meg, hogy három egymást követő napon ismét a jó öreg komáromi fűtőházban jelentkezhettem szolgálatra.
Az új fordákat egyáltalán nem ismertem, ezért nagy meglepetések értek az első napon. Hogy fél kettőkor kellett kelnem, már nem is zavart annyira, mikor megláttam, hogy egy esztergomi gyors forduló után van egy fehérvári is. No mondok, egy ilyen hajtás után biztos kívánni fogja a sör a szervezetemet (ismét nem tévedtem). (Már elgondolkodtam rajta, hogy egyesek, akik nem találkoznak velem nap, mint nap és csak a piás beszólásaimat olvashatják, mekkora szeszkazánnak képzelhetnek? A valóság pedig csak annyi, hogy amíg más kólát iszik, addig én sört. Szeretem az ízét és kész. A napját nem tudom mikor voltam részeg). Visszatérve Esztergomból beállítottam az ébresztőt, egy ülést keresztbe vetettem a vezetőálláson, majd behunytam a szemem. Az a 45 perc aranyat ért. Szolgálattevő Mariann ébresztett egy telefonhívással (már nem először az évek során, hehe). Mikor kinéztem az ablakon már zsíros pelyhekben sztálingózott a hó. Indulásunk váratott magára, mert az éjszaka folyamán megmurdelt a vasutasfizetésen (Kisbéren) éjszakázó Bz. Fehérváron persze ismét nagyot alakítottak: a segélygépet akarták visszaküldeni egy kripta-hideg mellékkel (remot M47 -fűtésre, ajtó-távvezérlésre és energiaellátásra alkalmatlan). Végül találtak egy Bz-t, de annak meg nem volt futásengedélye, így csak a Daihatsu mögött loboghatott... Így aztán az vjv, aki velem jött volna Fehérvárra, az is késett. Legnagyobb örömömre hamar leakasztották VJV Ritát a pestről érkező vonatról és Ő kísért ki Nothingemig (Nagyigmánd-Bábolna vasútállomásig). Az út folyamán aztán a hó, amit nagy erőkkel egy ezeréves ablaktörlő segítségével próbáltam meg jobbra és balra elseperni kissé megolvadva és a menetszéltől megjegesedve duzzadásnak indult, majd szép lassan a törlőgumi hatásfoka az 1% felé tendált (48%-ról indult!)! (A helyzet az, hogy amit az átlagember az autóján kb. három-négy évente cserélget, azt a vasúton addig nem cserélik ki, míg el nem törik, vagy veszik. Ha már ablaktörlőknél tartunk: két nappal később a 225-ös, Szombathelyről deportált motoros "A" oldali -gyengébbek kedvéért, azon a végén, ahol a klozet van- ablaktörlők mozdulatlanul csak lógtak lefelé miközben az ablaktörlőt működtető munkahenger fáradhatatlanul mozgatta a tengelyt, aminek mozgásba kellett volna hoznia a lapátokat! Szóval ennyit a karbantartásról!)
Másnap 4:30-kor keltem, hogy a tatabányai tartalék csodálatos napjának részese lehessek. Elegyek akadtak itt, akadtak ott. Egy valamit nem értek avval az egy tekervényemmel, hogy Tatáról miért visszük fel Tatabányára, majd vissza a kocsikat, miért cincáljuk plusz 20 kilométert? Értem én, hogy a Cargo így rendeli meg, de hol ebben a logika? A nagyobb komédia majd tavasszal kezdődik, mikorra elkészül Tatán a MÉHes rakodórámpa. Akkor majd a hét-nyolc rakott vashulladékos vagonnal, plusz az X darab rakott erőműves, esetleg szenes kocsival kecmereg majd fel az emelkedőn a szerencsétlen Dália gyök kettővel? Szép esés lesz. De ez is egy olyan eset, hogy felesleges a logikát keresni...
Harmadik nap (aki elveszítette volna fonalat, azoknak segítségül: csütörtökön) egy gyors sárbogárdi forduló jutott. (Ekkor történt az az ominózus eset, amit a köznyelvek már csak "Az ablaktörlős incidens"-ként fognak emlegetni). Fehérvár-Sárbogárd és viszont (jahj, egyem meg, ezt mindig is le akartam írni... "és viszont") kísérőm Gyula bácsi volt. Ő egy rendkívül rokonszenves idősebb kolléga, aki még akkor vizsgázott jegyvizsgálónak, amikor én születtem. Egyetlen fontosabb részlet van, ami rá nagyon jellemző mégpedig az, hogy nagyon gyorsan beszél, kb mint a Pirosszkában Csincsi, a mókus. Mit ne mondjak ébren tartott. És nem azért, mert annyira fontos információval látott el, ami a jövőmre nézve eget verő lenne, hanem azért, mert arra külön koncentrálnom kellett, hogy mit mond...
Sajnos csak három nap volt a jóból, ugyanis belső információim szerint a közeljövőben még csak esély sincs rá, hogy újra állandóra át legyek helyezve Komáromba, a nyugalom szigetére...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése