A halott állomás: Felsőgalla
Valószínűleg nem mindenki tudja, hogy valójában hol is helyezkedik el Felsőgalla. (Sőt, vannak akik inkább nem is szeretnék tudni).Talán már csak a gyűröttebb fejűek ismerik, hogy milyen is volt egykoron a hely, amit e név jelez. Jelen helyzetben igazából csak az állomásnak van jelentősége, hiszen ez egy munkahelyi történet ihlette eszmefuttatás. Az egykor nagy forgalmat lebonyolító állomás ma már inkább egy háború sújtotta övezetre emlékeztet, amit az utolsó ember évekkel ezelőtt elhagyott. Ide már a feljutás sem egyszerű. A fővonalról kiágazó vágány valamikor maga volt a fővonal. Egy pár száz méter megtétele után érjük el az állomás bejárati váltókörzetét, amit -mivel helyszíni őrzés nincs- minden behaladó vonat személyzetének biztonsági okokból magának kell ellenőriznie. A vonatkísérőim elbeszélése alapján volt már rá precedens, hogy hiányzott egy-két sín rögzítő csavar, vagy heveder. Beljebb érve a látvány egyre lehangolóbb: a még járható két vágányon kívül a többit benőtte a gaz, az idő vas foga marcangolja szét és a kreolbőrű lakosságnak köszönhetően napról napra fogyatkozik. Ahol egykoron vezetékek húzódoztak a földben, most derékig érő (lövész)árkok futnak üresen köszönhetően a mozdony-szőke kábelbarátoknak. A háborús helyzet az egykoron szebb napokat is megélt felvételi épületnél tovább fokozódik. Egy turista valószínűleg felújítást/építkezést szimatolna a sok elmozdított virágágyás, kivert nyílászárók, betonalj, -elem, és árkok láttán, de valójában korántsem ez a helyzet: egy pusztuló, halálra ítélt indóház áll előttünk -mármint ami megmaradt belőle.
Hogy mégis miért vetődtünk ide? Feladatunk az volt, hogy a régi cementgyár területén üzemelő tüzép-telepre hat, csehszlovák szénnel rakott kocsit, és az "ómész" iparvágányra (jelen utasítások szerint: sajátcélú vasúti pályahálózat) négy üres kocsit beállítsunk. (Mily meglepő, hogy utóbbinál vashulladékot rakodnak...)! Mivel az utóbb említett vágány váltójának átállítása lehetetlen és hiába való kísérlet, ezért csak a szén maradt. Ehhez neki is láttunk sebtiben. Ehhez a teljes szerelvényt (10 kocsi, 620 tonna) egy meredek lejtőn le kellett ereszteni (Vmax = 5Km/h), majd egy váltón át visszatolni egy másik helyre. Mivel forgalom ezeken a vágányokon nagyon ritkán (szezonálisan) van, és a gondozás elmarad így a természet szép lassan visszaveszi azt ami az övé: a derékig érő gaz ráhajlik a sínszálakra ezzel csúszást és kerék perdülést okoznak (állj meg és indulj el - Ha tudsz)! Eleinte reménykedtem, hogy nem lesz gond és kisebb motorfordulattal majd nem szalajt meg a futómű, de sajnos tévedtem. A legkisebb fordulatnál, amivel már nem csak a lejtővel ellenben, helyben tartom a szerelvényt, hanem mozgásra is bírom, olyan rázkódásra és táncra került sor, amit már rég nem tapasztaltam. Természetesen a karbantartás hiányosságának köszönhetően a beépített homokoló berendezés hasznavehetetlen volt, így kézzel kellett a finom szemcséjű sódert a sínszálakra teríteni. Hosszas szarakodás után végül becseréltük a rakott kocsikat az üresekre. A fuvarozó cég, a RCH emberei természetesen nem értik, hogy mi tart olyan sokáig, miért nem lehet rövidebb idő alatt megtenni az utat. Jah, kérem: nem egy vadonatúj íróasztal fölé görnyedve kell kimatekozni a normaidőket, hanem számolni azzal is, hogy külső tényezők hatására megváltoznak a körülmények...
Hogy mégis miért vetődtünk ide? Feladatunk az volt, hogy a régi cementgyár területén üzemelő tüzép-telepre hat, csehszlovák szénnel rakott kocsit, és az "ómész" iparvágányra (jelen utasítások szerint: sajátcélú vasúti pályahálózat) négy üres kocsit beállítsunk. (Mily meglepő, hogy utóbbinál vashulladékot rakodnak...)! Mivel az utóbb említett vágány váltójának átállítása lehetetlen és hiába való kísérlet, ezért csak a szén maradt. Ehhez neki is láttunk sebtiben. Ehhez a teljes szerelvényt (10 kocsi, 620 tonna) egy meredek lejtőn le kellett ereszteni (Vmax = 5Km/h), majd egy váltón át visszatolni egy másik helyre. Mivel forgalom ezeken a vágányokon nagyon ritkán (szezonálisan) van, és a gondozás elmarad így a természet szép lassan visszaveszi azt ami az övé: a derékig érő gaz ráhajlik a sínszálakra ezzel csúszást és kerék perdülést okoznak (állj meg és indulj el - Ha tudsz)! Eleinte reménykedtem, hogy nem lesz gond és kisebb motorfordulattal majd nem szalajt meg a futómű, de sajnos tévedtem. A legkisebb fordulatnál, amivel már nem csak a lejtővel ellenben, helyben tartom a szerelvényt, hanem mozgásra is bírom, olyan rázkódásra és táncra került sor, amit már rég nem tapasztaltam. Természetesen a karbantartás hiányosságának köszönhetően a beépített homokoló berendezés hasznavehetetlen volt, így kézzel kellett a finom szemcséjű sódert a sínszálakra teríteni. Hosszas szarakodás után végül becseréltük a rakott kocsikat az üresekre. A fuvarozó cég, a RCH emberei természetesen nem értik, hogy mi tart olyan sokáig, miért nem lehet rövidebb idő alatt megtenni az utat. Jah, kérem: nem egy vadonatúj íróasztal fölé görnyedve kell kimatekozni a normaidőket, hanem számolni azzal is, hogy külső tényezők hatására megváltoznak a körülmények...
Ha van még az országban még egy ilyen lepusztult ócska putri, mint a felsőgallai, akkor az nem a vasutat, hanem a környék lakóit minősíti. Már pedig az utazó először az állomást látja meg, ha egy városba érkezik. szerencsére ide már nem. Valószínűleg a legerősebb idegzetű, épelméjű vasútbarátot, jó érzéssel teli, romantikus lelkű turistát is fintorgásra késztetné a látvány. A látvány, mely egyre inkább beleolvad az őt átölelő természetbe. Előbb körül öleli, majd egyre szorosabbá téve a "harapófogót" lassan bekebelezi azt és újra átveszi az uralmat fölötte. De addigra már talán senki sem fog emlékezni arra, hogy volt egyszer egy Felsőgalla...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése