Előbb utóbb mindenkit eltalál az a bizonyos nyílvessző és akkor aztán megszűnik a külvilág. Csak Ő létezik. Két évvel ezelőtt ismertem meg egy, magamfajta rock'n'roll őrülteket tömörítő oldalon. A szemei fogtak meg először. Volt bennük valami plusz. Aztán beszélgetésbe elegyedtünk. Az intelligenciája és a humora tovább erősítettek bennem valamit, ami arra ösztönzött, hogy értékes lényre leltem személyében. Majd jöttek az egyre személyesebb beszélgetések, majd az első találkozás. Na, igen. Tanúsítom, hogy az a "szerelem első látásra" dolog létezik! Belezúgtam, mint vakló a gödörbe. És ahogy telt múlt az idő, az érzés csak erősödött. Azt hiszem a szemei varázsoltak el egy életre. Még hatásosabbak voltak élőben, mint a képein. Sosem hittem volna, hogy valaha valaki ekkora hatást fog rám gyakorolni. Aztán szeptemberben, hogy a köztünk lévő távolságot áthidaljuk összeköltöztünk egy komáromi albérletbe. Eleinte még ágyunk sem volt, csak egy szőnyeg és pár ágynemű. Szerettük egymást és hosszú távra terveztünk. Nála jobb feleséget eleddig még nem találtam és azóta sem. Akkoriban Győrben dolgoztam és amikor csak lehetett elvittem magammal. Persze így is sokszor előfordult, hogy otthon maradt, ami persze unalmas lehetett egy idő után és nem sokkal később azt vettem észre, hogy a kapcsolatunk egyre hidegebbé vált. Nem tudtam, hogy én okoztam e a közönyét és hogyan hozhatnám helyre, de végül egy borongós november végi napon úgy döntött, hogy többé nem jön velem haza. Nem tudtam rá haragudni, hiszen a vak ló esete még továbbra is fenn állt, bár már kezdtem szürke foltokat észlelni és így a szakadékba esés nem ért annyira váratlanul.
A különválásunk után december 24-én este felhívott és boldog karácsonyt kívánt -és bár ugyan dolgoztam így mégis boldogabb lett. Majd így ment ez. Szinte minden hónapban legalább egyszer beszéltünk telefonon. Februárban még a hófödte Déli pu.n is eltöltöttünk egy napot. Mindig tudtuk, hogy a másikkal mi van. Nem tagadom: nagyon hiányzott! Ezek a beszélgetések tartották bennem a reményt, hogy egyszer majd újra mi együtt... meg ilyenek. Volt rá precedens, hogy nálam is töltött pár napot. Akkor azt hittem, hogy "na igen, eljött az idő", de végül mégis rávilágított, hogy mégsem. Aztán még egy hónapig jelentkezett, majd eltűnt. Többé nem értem el. Nehezen vettem rá az agyam, hogy elfogadjam a tényt, hogy többé már nincs remény, hogy felejtsem el végre, lépjek tovább. Mire így lett, fél évvel később újra jelentkezett. Boldog párkapcsolatban élt, a szőke haja fekete lett, de a szemei... a szemei még mindig ugyan azok voltak. Mivel egy olyan férfi állt mellette, akire még én is azt mondtam, hogy jó arc -és ez alatt nem azt kell érteni, hogy valami istenség lennék, aki eldönti ki a jó és ki nem, de itt csak a saját benyomásaimról van szó. Újra gyakrabban beszélgettünk és ismét olyan belsőséges viszonyt ápoltunk, mint azelőtt, hogy "eltűnt" volna. Természetesnek érzem azt, hogyha bármikor szüksége lenne rám, akkor ott legyek és támogassam. Bár túl vagyunk az első komoly veszekedésünkön és ettől kissé eltávolodtunk egymástól, én továbbra is kitartok mellette. Szeretem...
Úgy gondolom, hogy ha eljön az ideje, és megmarad ez a különös kapocs köztünk, akkor mi újra együtt leszünk... örökre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése