Szolgálati anekdoták - 3.rész

Akkor még...

   Édesapám révén még egészen kis koromban csapott meg a mozdony füstje. Akkor még romantikus ábrándozásokban képzeltem el ezt az üzemet. Majd kicsit idősebben, érettségi után, 2004 nyarán jelentkeztem vasúthoz:

- Akkor még nyomokban létezett az a romantikus vasutas hangulat, amiről sokan meséltek és ahogy azt én is elképzeltem

- Akkor még a MÁV Rt.-hez jelentkeztem, a Győri Gépészeti Főnökséghez.

- Akkor még senki nem gondolta, hogy a két éves képzés alatt négyszer változik meg a munkáltatóm neve, de a címe semmit

- Akkor még senki nem mondta, hogy különösebb előképzés nélkül nehéz lesz megérteni a vasút furcsa nyelvezetét
- Akkor még senki nem mondta, hogy a nyári herepálasztó hőség, télen pedig a jegesmedve vacogtató hideg a gépeken felerősödve jelentkezik
- Akkor még senki nem mondta, hogy kezelésekre kell majd járnom a hát-, vese- és ízületi problémáim miatt

- Akkor még senki nem mondta, hogy a (sóderes) kamion halálos ellenségünk

- Akkor még senki nem mondta, hogy a vezetőink az otthoni hiányos szexuális- és katasztrofális családi életüket negatív perverzióként majd rajtunk vezetik le

- Akkor még senki nem mondta, hogy mindenben a hibát fogják keresni

- Akkor még senki nem mondta, hogy a nap, mint nap vizsgázó mozdonyvezetők tudását évről-évre egy izzasztó bizottság előtt is számot kell adniuk

- Akkor még senki nem mondta, hogy rendszertelen időben járok majd munkába, hogy leginkább csak hideg kosztot zabálok a mocskos vezetőálláson sokszor csak menet közben

- Akkor még senki nem mondta, hogy lépten-nyomon ellenőrizni fognak bárhol, bármikor és egyre gyakrabban bárki

- Akkor még senki nem gondolta, hogy szét fogják cincálni, majd eladni azt az állami vállalatot, amely sok ezer munkavállalónak adott munkát, megélhetést és egzisztenciát

- Akkor még senki nem gondolta, hogy egyszer majd nem a magasabb bérért, hanem a nyugdíjunkért fogunk sztrájkolni vagy tüntetni

- Akkor még senki nem gondolta volna, hogy olyan vezetők fogják irányítani ezt az állami vállalatot, akik hagyják kiengedni a fuvart a kezük közül és ezzel más cégek ölébe lökni azt

- Akkor még senki nem mondta, hogy amit nekünk nem lehet -más társaságnál másodállást vállalni, hogy a családunkat eltarthassuk- azt vezetőinknek nyugodt lelkiismerettel és nyíltan, az államvasút üzletpolitikáját sértve lehet

Rémtörténet a hátsó utcából - 5.rész

Menekülés

   A rend éber őreinek távozása után pár órával egy méregzöld színű taxi parkolt le a hátsó utcában, majd a sofőrje türelmetlenül a dudára tenyerelt. Ahhoz képest, hogy a jármű milyen leélt és majdhogynem igénytelen állapotban volt, gazdája eléggé fenn hordta az orrát. Több éves vezetői tapasztalata azt mondatta neki, hogy a fizikai Nobel-díj várományosa is lehetne. Valójában máshoz nem is értett. Miután elhagyta az elemi iskolát lézengett és a szülein élősködött és az akkori társadalom kirekesztett, legutolsó söpredékének számított, majd mikor eljött az ideje bevonult katonának. A jogosítványát is ott szerezte. Leszerelése után a hivatásos engedély birtokában egy TSZ elnökének sofőrjeként helyezkedett el, majd amint összespórolta a vállalati autó árát, a tulajdonába vette azt. A szövetkezet berkein belül is feketén fuvarozott ismerősöket és azok ismerőseit. Ekkor döbbent rá, hogy "mekkora pénz van ebben". Na, az efféle téveszméi miatt nem kapta még meg a Nobelt...

   Egy elegáns ruhába bújt női alak tűnt fel a felső emelet gangján. Sietve bezárta lakása ajtaját és a kis kézi bőröndjét maga után cibálva a lépcsőház ismeretlenje felé vette az irányt. A lépcsők zűrzavarában a sebtében megtömött koffer időnként furcsa játékot űzve tulajdonosával gyenge kontroll mellett bukdácsolt lefelé. Olykor kemény szitkok érték a zabolátlan batyut, rajta levezetve az hölgyben rejlő feszültség egy részét. Az utolsó forduló előtt végül a túlzott stressz és felgyülemlett feszültség kifakadásának következtében a haszontalan vontatott tömeg végül magatehetetlenül zuhogott alá lépcsőfokokon, s végül a hátsó utcai kapunál állapodott meg. Az asszony sírva fakadt. Zokogott, zokogott, míg csak meg nem hallotta az emeleten kinyíló ajtó nyikorgását. Akkor erőt vett magán és hüppögve a motyója után eredt. A kapu nagyot vágódott utána, mikor kilépett a hátsó utca flaszterére. Rögtön a taxi felé vette az irányt, nem nézett se istent se embert. Az alatta lakó öregasszony érdeklődve figyelte az eseményeket. Mindig is megvetéssel nézett a számára túlságosan is erkölcstelen fiatal nőre, viszont túlságosan is érdekelték a környék és a ház lakóinak eseményei ahhoz, hogy erről az aprócska epizódról lemaradjon. Igazság szerint: azután, hogy a fiatal nyomozó és hűséges pincsije hajnalban nála jártak még inkább érdekessé vált a legapróbb légyzümmögés is. Sosem lehet tudni...

   Az finom hölgy csak a méregzöld taxit látta, de a végcélja lebegett a szeme előtt. Eltűnni a városból, a környékről, a hátsó utcából. El akarta panaszolni legbelsőbb gondolatait is és ki ennél megfelelőbb személy erre? Természetesen a legjobb barátnő. Van akinek ez a személy egy és ugyanaz az édesanyjával, de neki már csak a gyermekkori pajtásnője maradt. Alig várta, hogy újra bizalmába avassa, hogy ismét kifecsegjék ügyes-bajos dolgait és megoldásokat keressenek a problémákra még ha nem is a legmegfelelőbbek is azok. Lelki szemei előtt látta, hogyan fogadja majd a történteket és azt, hogy miként fog reagálni az elmondottakra, sőt még a körülményeket is a legapróbb részletekig. Tudta jól, hogy egy erkölcstelen lotyónak fogja tartani és egyúttal irigyévé válik, hiszen ő utána nem kapkodnak ennyire a fiatal férfiak -még ha a történetük romantikus tragédiába torkollik is. A képek csak úgy cikáztak előtte, elvonva figyelmét a teljes külvilágtól. Akkor tért csak magához mikor egy hideg kéz ért az autó kilincse felé meredő karjához. Egy pillanat alatt megfagyott körülötte a világ. Légzése felgyorsult, lelkiállapota ismét zaklatottá vált. Nem nézett fel egyből a kézhez tartozó alakra, előbb igyekezett megnyugodni. Csak akkor vonta tekintetét az ismeretlenre, mikor az enyhén maga felé fordította őt. Egy ballonkabátos fiatalember állt vele szemben. A nyomozó. Nem értette, honnan tudhatta meg, hogy őhozzá jön a taxi, de nem érdeklődött feleslegesen. A hadnagy viszont épp annyira meglepődött a furcsa találkozáson, mint a finom hölgy. Valójában azért érkezett, hogy azokat kérdezhesse ki, akikkel a korai órákban nem találkozhatott, viszont meglepte, hogy az ügyben első számú érdekelt sietősen távozni akar. Meg akarta tudni, hogy miért ez a hirtelen távozás. Az asszony azt hazudta, hogy a barátnőjével van találkozója és, hogy már napokkal ezelőtt megbeszélték, csak azt az aprócska mozzanatot felejtette el, hogy reggel még azt állította, hogy semmi dolga nem akadt arra a napra. A fiatal hadnagy éles elméjében ez azonban rögtön szöget ütött. Mivel oka nem volt tovább tartóztatni ezért csak annyit mondott útravalóul, hogy elérhető legyen és bármikor felkereshetik újabb információkért. A nő bólintott, majd gyorsan az autóba vágta kofferjét és a finom ruhákba burkolt testét és parancsolóan utasította a sofőrt, hogy csipkedje magát, mert már így is késésben van. A motor hirtelen felpörgött, hogy mozgásba hozza a járművet. A táj sietősen rohant el mellettük, maga mögött hagyva a nyomozót, az szomszédokat, a hátsó utcát, s mind azt, ami eddig a feszültségét keltette benne. Úgy gondolta ez a megfelelő megoldás...

Szeretni valakit valamiért

Előbb utóbb mindenkit eltalál az a bizonyos nyílvessző és akkor aztán megszűnik a külvilág. Csak Ő létezik. Két évvel ezelőtt ismertem meg egy, magamfajta rock'n'roll őrülteket tömörítő oldalon. A szemei fogtak meg először. Volt bennük valami plusz. Aztán beszélgetésbe elegyedtünk. Az intelligenciája és a humora tovább erősítettek bennem valamit, ami arra ösztönzött, hogy értékes lényre leltem személyében. Majd jöttek az egyre személyesebb beszélgetések, majd az első találkozás. Na, igen. Tanúsítom, hogy az a "szerelem első látásra" dolog létezik! Belezúgtam, mint vakló a gödörbe. És ahogy telt múlt az idő, az érzés csak erősödött. Azt hiszem a szemei varázsoltak el egy életre. Még hatásosabbak voltak élőben, mint a képein. Sosem hittem volna, hogy valaha valaki ekkora hatást fog rám gyakorolni. Aztán szeptemberben, hogy a köztünk lévő távolságot áthidaljuk összeköltöztünk egy komáromi albérletbe. Eleinte még ágyunk sem volt, csak egy szőnyeg és pár ágynemű. Szerettük egymást és hosszú távra terveztünk. Nála jobb feleséget eleddig még nem találtam és azóta sem. Akkoriban Győrben dolgoztam és amikor csak lehetett elvittem magammal. Persze így is sokszor előfordult, hogy otthon maradt, ami persze unalmas lehetett egy idő után és nem sokkal később azt vettem észre, hogy a kapcsolatunk egyre hidegebbé vált. Nem tudtam, hogy én okoztam e a közönyét és hogyan hozhatnám helyre, de végül egy borongós november végi napon úgy döntött, hogy többé nem jön velem haza. Nem tudtam rá haragudni, hiszen a vak ló esete még továbbra is fenn állt, bár már kezdtem szürke foltokat észlelni és így a szakadékba esés nem ért annyira váratlanul.
A különválásunk után december 24-én este felhívott és boldog karácsonyt kívánt -és bár ugyan dolgoztam így mégis boldogabb lett. Majd így ment ez. Szinte minden hónapban legalább egyszer beszéltünk telefonon. Februárban még a hófödte Déli pu.n is eltöltöttünk egy napot. Mindig tudtuk, hogy a másikkal mi van. Nem tagadom: nagyon hiányzott! Ezek a beszélgetések tartották bennem a reményt, hogy egyszer majd újra mi együtt... meg ilyenek. Volt rá precedens, hogy nálam is töltött pár napot. Akkor azt hittem, hogy "na igen, eljött az idő", de végül mégis rávilágított, hogy mégsem. Aztán még egy hónapig jelentkezett, majd eltűnt. Többé nem értem el. Nehezen vettem rá az agyam, hogy elfogadjam a tényt, hogy többé már nincs remény, hogy felejtsem el végre, lépjek tovább. Mire így lett, fél évvel később újra jelentkezett. Boldog párkapcsolatban élt, a szőke haja fekete lett, de a szemei... a szemei még mindig ugyan azok voltak. Mivel egy olyan férfi állt mellette, akire még én is azt mondtam, hogy jó arc -és ez alatt nem azt kell érteni, hogy valami istenség lennék, aki eldönti ki a jó és ki nem, de itt csak a saját benyomásaimról van szó. Újra gyakrabban beszélgettünk és ismét olyan belsőséges viszonyt ápoltunk, mint azelőtt, hogy "eltűnt" volna. Természetesnek érzem azt, hogyha bármikor szüksége lenne rám, akkor ott legyek és támogassam. Bár túl vagyunk az első komoly veszekedésünkön és ettől kissé eltávolodtunk egymástól, én továbbra is kitartok mellette. Szeretem...
Úgy gondolom, hogy ha eljön az ideje, és megmarad ez a különös kapocs köztünk, akkor mi újra együtt leszünk... örökre...

Varjag

   Mint ahogyan azt bizonyára sokan látták vagy tapasztalták a jó öreg, tehénszaros Kína terjeszkedik. Mindenki hallott -vagy járt- már pl. a Józsefvárosi Piacról, ahol szintén a lengyel árusokat apró mandulaszeműek váltották fel. A tömegesen időnként mégis jó minőségben gyártott holmik bizony beférkőztek hazánkba is. A terjeszkedés ezen módjával talán még nem is lenne gond, hiszen a magyar cuccokra már csak a fanatikus, nacionalista érzelműek szerzik be maguknak. Nem véletlenül! Akárhogy is a keletről származó áru olcsóbb (ócó) igaz nem egyszer méretben rendesen elszabott... Számtalan városban találni kínai éttermet. Sőt az emberek többsége szereti is. Erről egy jelenet jut eszembe:
Betéved egy éhes pacák a távol kelet ízeit kínáló talponállóba és csodálkozva bámulja a kínálatot ám egyikről sem tudja mi az, ezért el kezdi kérdezni, hogy melyik mi:
- Ez mi?
- Márhá.
- És ez? - mutat egy másikra.
- Pulyká.
- És emez?
- Kutyá.
- Na de Magyarországon nem lehet kutyát felszolgálni!
- Akkor csirke...
   Viszont Kína nem csak a portékáikkal etet meg minket, hanem a politikájával is. Nagyon okosan, fifikásan egyre jobban igyekszik kisakkozni, kigolyózni a tehénszaros egybesült államokat a Dél-Kínai Tengerről. A történet még '98-ban kezdődött, amikor is egy kínai vállalat (állami) megvásárolt egy, a Szovjetunió romjain elkezdett, de soha be nem fejezett repülőgép hordozót. A törökök reszkettek, mint a nyárfalevél, hogy a Boszporusznál elsüllyed az a temérdek fém, de aztán végül mégse nem se és így nagy nehezen 2001-ben megérkezhetett az új lélekvesztő Kínába. Megetették a világgal, hogy kaszinót csinálnak belőle, de aztán pár napja Dalian kikötőjéből kifutott a teljesen felújított, felfegyverzett és átkeresztelt (ez talán nem volt túl jó ötlet) Shi Lang, a kínai néphadsereg zászlóshajója. Ha az elnök, Hu Jintao betartja az ígéretét és beszereznek még két hordozót, valamint továbbra is évente 15%-kal emelik a hadászati költségvetést előbb utóbb seggbe rúgja a környező kisebb államokat, majd szép lassan a beképzelt amcsikat a botrányhős, felvarrt arcú színészeikkel majd beköszönt a "bibliai sárga vész"... jelenleg közel másfél milliárdan vannak... Számolj utána, mennyi esélyünk van?

Rémtörténet a hátsó utcából - 4.rész

A csalfa asszony és a kamionos

   Bár fáradtan meredt a két rendőrtisztre, azért az éjszaka szerzett boldogság még ott kuporgott -a rémület mellett- kék szemében. Ezekkel a szemekkel már számtalan férfi szívét törte apró darabokra kis iskolás kora óta. Tudatában volt eme képességének és -ha kénye kedve úgy kívánta- merő szórakozásból vissza is élt vele. Ennél a szempárnál szebbet még a nyomozó sem látott. Elbűvölő azúrkék íriszét az idő és a gondok időnként szürkésre, a lopott boldogságok ellenben fényesen csillogóvá és mélykék kerettel szegélyezetté tették. A hétköznapi forgatagban a tompa, világos tekintetével is hódítani tudott, bár ilyenkor rendszerint nem foglalkozott a látószerveit érő bókokkal. Ilyenkor egy óvatos mosolyt kanyarított kívánatos szája két szélső szegletére, majd illedelmesen, de kellő tartózkodással megköszönte azt. Hangja szépen csengően szólt a finoman ívelt ajkai alól és még a legvadabb férfit is térdre kényszerítették. A férje is egy ilyen alkalomkor szeretett bele és kitartásának köszönhetően végül az oltárnál a boldogító igennel elnyerte élete szerelmének finom kezeit. A mesébe illő történetük akkor kezdett rossz irányt venni, amikor a férj elvesztette első munkáját. Egy neves cég raktárának targoncásából vált vezetőjévé, majd mikor lebukott az évtizedes árueltűnések okozója a büszke férjet is magával rántotta. Jogosan, hisz a szajré ellenértékéből ő is rendesen részesedett. A cinkostárs mindössze pár ajtóval lakik tőle, de vele ellentétben nem csak a munkáját veszítette el azóta.
   Miután a férjet kitették állásából az asszonynak is dolgoznia kellett, mert az alkalmi melókból és a bónusz pénzek nélkül az életszínvonaluk rohamosan lecsökkent. A férjet feszülté tette ez a tény és egyre többet is ivott, egészen addig, míg arája kilátásba nem helyezte, hogy elhagyja. A csodálatos adottságokkal megáldott asszony egy bárban kezdett dolgozni, ahol megismerkedett férje leendő főnökével is, egy jól működő fuvarozó cég vezetőjével. Az első adandó alkalommal beajánlotta neki párját és mivel épp volt egy szabad kamion így rögtön felvette. Nem foglalkozott előéletével, nem kérdezte honnan jött. Egy jó sofőrre volt szüksége -később pedig annak feleségére. A titkos románc akkor kezdett kialakulni, mikor a férj épp spanyol hon útjait rótta, de visszaérkezésekor vége is szakadt, majd az egészet a hallgatás csendje burkolta be.
   Új munkahelyén a férfi igyekezett jó példát mutatni főnöke előtt. Mindig időben szállított és így több és több fuvart vállalhatott be. Csak a műszaki hiba akadályozhatta a haladásban. Húsz évvel korábban Sztahanovista érdeméremmel tüntették volna ki, ma egyszerűen csak bolondnak tartanák. Az asszony ennek annyira nem örült, hiszen így a hiányait máshol, másokkal kellett pótolnia. Egyetlen barátnője -párja egykori cinkostársának felesége- elköltözött a városból, rajta kívül meg csak a kocsma vendégkörét ismerte. Így hát egy férj mentes, magányos estén gondolt egy merészet és egy helyi szórakozóhelyre betévedve, fiatal csitriként, átrészegülten kitombolta magát. Másnap hatalmas fejfájással és két vadidegen férfival egy ismeretlen lakásban ébredt. A felismerés pánikba torkolt, majd sürgető meneküléssé. Mikor hazaért a zuhany alatt megígérte magának és a zuhanyrózsának, a csempéknek, a zuhanytálcának, de még a függönynek és a törülközőnek is, hogy többé ilyet nem tesz. Tartotta is magát úgy három hónapig, míg egy veszekedés és a férj távozása után mérgében -és talán bosszúból- ismét bele nem ugrott valakinek az ölébe egy röpke nászra. Miután a családfő hazatért külföldi útjáról tisztázták a helyzetet, de onnantól kezdve már semmi sem volt a régi. Ha épp együtt töltötték az időt, keveset szóltak egymáshoz és a régi kedvesség is egyre ritkábbá vált.
   Az asszony a következő férj mentes idejét az anyjánál töltötte Pesten. Ekkor találkozott gyerekkori barátnőjével. Elhatározták, hogy csavarognak, vásárolgatnak egy kicsit, hátha attól majd jobb kedvük lesz. Ekkor tértek be abba bizonyos étterembe, ahol az a bizonyos pincér is dolgozott. A barátnő megrökönyödésére a régi, jól bevált tekintetével rögtön elcsábította a fiatalembert -gondolta ő, de a pingvin is úgy érezte, hogy megint a sárma működött. Valójában mindketten csak a kalandot keresték és csak a hajlandóság apró szikráját észlelték. A fiatalasszony a számla rendezésekor meghagyta a telefonszámát, majd várt. Hetekig. Míg nem egyszer csak felhívta a jóképű pincér s megbeszélték azt az ominózus, baljósan rideg márciusi estét...

Nehéz napok

   Az elmúlt pár hétben -gyakorlatilag két hónapról van szó- hanyatt homlok megváltozott az életem. Mégis ezt akárki elmondhatná ugyan így. Teljesen hétköznapi dolgok történtek, ennek ellenére a világ legnagyobb pálfordulásaként éltem meg. Azt képzeltem, hogy csak velem történik meg a sok szar, hogy csak engem sebez, vagy tépáz az a kibaszott élet, de rá kellett jönnöm, hogy egy nagy lófaszt! A közvetlen környezetemben olyan külső-belső vívódások, harcok, tragédiák zajlanak le, amikhez képest az én kis lelki világom csak egy kis érlelődő kelésnek számít. Akik ezeket a harcokat vívják bizony támogatásra, megértésre szorulnak. Ezzel ellentétben olyan szinten másként cselekedtem, hogy még jobban megbántottam őket és csalódást okoztam nekik, vagy azoknak, akik láttak bennem jót.
   Ha valakinek megadatik, hogy szeressék, megbízzanak benne, az hatalmas ajándék. Nem pótolható semmiféle ajándékkal, jó cselekedettel, kedvességgel. Igazán csak akkor érezzük ennek súlyát, fontosságát, ha már elvesztettük. A felismerése kínzóbb a korbácsütésnél, a fojtogatásnál vagy bármilyen fizikai fájdalomnál. Ezt az ajándékot visszaszerezni nagyon nehéz, vagy lehetetlen.
   Az emberek hibákat követnek el. Egyesek beismerik, míg mások nem. Önmagunkat szembesíteni a ténnyel, hogy hibát követtünk el nem túl felemelő érzés. A legtöbben inkább makacsul kitartanak a saját igazuk mellett még annak ellenére is, ha közben már tudják, hogy mégis csak a másiknak van igaza. A beismerés sokaknak megadást jelent. Ők egy háborús helyzetben az utolsó, rendelkezésükre álló golyóval inkább főbe lőnék magukat, mintsem a fogolytáborok "kényelmét" vagy a "megváltó kivégzést". A beismerés nem behódolás. Ennek ellenére páran csak ámítanak a béke kedvéért -bár ez elég kis százalék- a többség viszont valóban rádöbben, hogy faszságot művelt. Vannak, akik megbocsájtók és vannak, akik nem. Megbocsájtani valakinek óriási hatalom. Visszaélni vele -mind két oldal szemszögéből- nagyon aljas dolog.