A nyomozó
Az álmából felzavart rendőrtiszt felfuvalkodottan pöffeszkedett a megkülönböztető jelzés nélkül száguldó autóban. Fiatal kora ellenére gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán. Felettesei -a nagybátyja és annak gyerekkori cimborája- látták benne a tehetséget, ezért szorgalmazták annyira a nyomozó iskola elvégzését és a lehető legtöbb soron kívüli előléptetésen az ő neve mellé is új rang került. Gyerekként mindig arról álmodozott, hogy egyszer majd hajkurászhatja a veszélyes bűnözőket. Akkor még az ezzel járó kötelezettségeket nem ismerte fel, de már akkor sem szeretett korán kelni, ráadásul most egy újabb megoldatlan ügyet zúdítottak a nyakába. Tekintete szúrós, szürkés szemei mélyen ültek. A kihallgatásokon a gyanúsítottak összerezzennek, ha megpillantják. Az álmosság és a cigarettája füstje tette homályossá ezt az elrettentő szempárt, melyek a flaszter kövét fürkészték unottan. Az éjszakai esőzésről lemaradt, de hosszú ballonkabátját nem hagyta otthon. Columbonak érezte magát benne. Cipőjét gondosan kifényesíttette, nadrágja élét pedig borotva élesre vasaltatta az anyjával, aki igyekezett eleget tenni egy szem fia minden kérésének... A rendőrségen sikereket ért el a magánélete viszont egy katasztrófa. Nem voltak igazán barátai. Akikkel felnőtt, iskolába járt vagy az ellenkező oldalon állnak, vagy egy banda leszámolás következtében a temetőben nyugszanak, vagy már elhagyták az országot. Barátnője se sok volt, mégsem büszkélkedhet egy hosszabb kapcsolattal sem. Ő nem tudná kidobni a nőit, túlságosan ragaszkodik hozzájuk, vagy legalábbis egy bizonyos testrészükhöz. Azok viszont néha azt se mondják neki kitrákotty! Inkább szó nélkül lelépnek és új életet kezdenek egy másik országban, mint sem tovább keljen elviselniük a nyomozót.
Az autó csikorogva megállt. Sofőrje mindig is kérkedett azzal, hogy mennyire sportosan és jól vezet. Több üldözésben vett már részt, jó részt sikerrel. A hadnagy tudta ezt és ezért maga mellé osztatta -bár sokkal többre ennél nem tartotta- a sofőr pedig szeretett közel helyezkedni azokhoz, akinél várható volt, hogy leesik egy kis kolonc... Mindketten kiszálltak, majd a nyomozó a helyszínelést végző rendőrhöz lépett. Nem köszönt -nem volt szokása-, csak végighallgatta a jelentést, majd biccentett, hogy folytassák a munkát. Lenézett a lába előtt heverő emberi roncsra, egy enyhe undor rezzent meg a szája szélén, majd némán sarkon fordult. Egy újabb cigarettára gyújtott a lépcsőház felé menet és intett a sofőrjének, hogy kövesse. Az meg illedelmesen, jól nevelt pincsiként utána ügetett, sőt, előzékenyen a nehéz kaput is kitárta előtte. Sorba verték fel a lakókat, parancsolóan kérdezve, nem láttak, vagy hallottak e valamit az éjszaka folyamán, vagy nem ismerik e fel azt a véres húscafatot az utcán, esetleg nem mond e valamit a neve. A második emeleten egy idősebb hölgy -talán a környéken a rangidős- gazdag információval tudott szolgálni. Rossz alvó volt, ezért majdnem az egész estét ébren töltötte. A fiatal rendőröket be is invitálta szerény kis lakásába, serényen kávét főzött és az asztalon pihenő tál mogyoróból is kínált, s közben mesélt. A főhadnagy pincsije pedig szorgosan jegyzetelt. (A néni -ahogy ebben a korosztályban elég gyakori- a történetét Ádámnál és Évánál kezdte, vagyis ott, amikor ő megszületett. Hajthatatlanul elmesélte, hogy került össze férjével és mennyire másként ment az ő korában a párválasztás; hogyan nevelte a gyermekeit, mind az ötöt és hogy mennyivel jobb nevelést kaptak, mint a mai fiatalok; aztán büszkén elmesélte, hogy az unokái és dédunokái mekkorák -valójában a felét nem is látta, mert két fia elhagyta az országot és sosem jelentkeztek többé, a többiek pedig a papa halála óta csak ritkán járnak haza látogatóba. Ezután kitért az aktív életére, a TV-ben vetített sorozatok aktuális fejleményeire és a háztömbben futótűzként terjedő pletykákra és kisvártatva a múlt éjszaka fejleményeire). Az öregasszony hallani vélte, hogy egy idegen jár a házban és a harmadik emeletre, pont a fölötte lakóhoz jött. Onnan tudja a férfi kilétét, hogy "annak a cédának" a férje pár napja elment nyugatra kamionozni -a néni szerint az NSZK-ba- és most egész este vad duhajkodás hallatszott. A kérdésre, hogy "hogyan érti azt, hogy duhajkodás?", az öregasszony csak annyit felelt az értetlen főhadnagynak, hogy "basztak, na!" A kijelentés hallatán a két rendőr kikerekedett szemekkel egymásra nézett, majd néma egyetértéssel úgy döntött, hogy az autóban nevetik el magukat. Megkérték az idős hölgyet, hogy nézze meg a tetemet, ismerős e neki, de erre csak annyit felelt, hogy köszöni szépen, látott ő már elég krimit a tévében, de biztosra veszi, hogy az a pasas, kiterítve az utcán az éjszaka azt "a riherongyot" tömöckölte! A néni a távozóknak azt is megsúgta, hogy úgy négy óra után egy "böhöm nagy teherautó száguldozott az utcában" és hogy az "ilyeneket kéne lecsukni", mert "hogy képzelik ezt mégis? felzavarják a lakókat és csak huligánkodnak!" Elköszöntek, s miután befordultak a lépcsőházba a nyomozó hűséges pincsijéhez fordult és megtudakolta mit jegyzetelt. Végigolvasva feltűnt, hogy a távozáskor elhangzottak hiányoznak. Halkan megdorgálta az íródeákját, leíratta vele a hiányzó részeket és újra elolvasta. Egy halvány mosoly húzódzkodott fel lassan a szája jobb sarkán, majd kérdőn a sofőrjére nézett. Az pedig nem értette, azt amit a vadászkopó. Szagot fogott, hála az idős hölgynek. Nem is húzta tovább az időt, elindult a következő szintre. Ölebe kisvártatva utána eredt, de még mindig nem értette, hogy mit is kellene...
Nem csapott le azonnal az éjszakai tündérre. További alvó szomszédokat vertek ki az ágyukból, szemeikből pedig az álmot. Az egyik ajtó mögött egy köpcös férfit találtak. Több napos, egykor fehér színű trikóban és viseltes mackó alsóban fogadta a hívatlan vendégeket. Borostás, züllött arcán morcos másnaposság terült el, mint minden nap. Pár szál haját egyetlen simítással igazította helyére, ahol aztán annak zsírja tartotta fixen -ez az ő saját fejlesztésű Taft-ja. Az idős hölggyel ellentétben korántsem bánt udvariasan a nem várt látogatóival, még hellyel sem kínálta őket, bár a nyomozót nem is kellett. Feltalálta magát és az egyik rozzant stokira helyezte a nemesebbik felét, míg a pincsije tesze-toszán megállt az ajtóban és úgy jegyzetelt. A házigazda egy sört húzott elő a hűtőből, hogy a másnaposságát leküzdhesse és hogy ne vegyék észre mennyire ideges. (Nagyjából annyira volt tiszta a lelkiismerete, mint a trikója. Annak ellenére, hogy régóta a lopott cuccok eladásából tartotta fenn magát, meglehetősen amatőrnek számított az "iparban"). Igyekezett elrejteni a feszültségét és a hálószobájában tárolt holmikat. Amikor behúzta az ajtót, csak annyit motyogott, hogy "nehogy felébredjen az asszony." (Igazság szerint évekkel ezelőtt elvált tőle és elköltözött a két gyerekkel, de mindenkinek azt hazudta -bár már senki nem hitte el- hogy csak külön élnek és gyakran látogatja őket. Valójában a bíróságon látta őket utoljára. A váláshoz a családon belül zajló erőszak miatt jutottak el. A családfő, ez a "talpig férfi" és "gondos hím" rendszeresen ivott miután kirúgták a gyárból, ahol dolgozott. Az alkohol hozta ki belőle az agresszív barmot. A feleségét és a fiát rendszeresen verte, a lányát pedig molesztálni kezdte, amint láthatóan egyre fejlettebbé vált... Az első adandó alkalommal -mikor az apa épp "megélhetés után nézett"- összecsomagolt és lelépett a két gyerekkel. Legközelebb a bíróságon találkoztak...) A hadnagy persze észre vette, hogy a lakásban a férfin kívül más nem lakhat, hiszen nyoma nem volt a női jelenlétnek. A mosogatóban és környékén a használt evőeszközök számolatlanul hevertek egymáson, az asztal, a padló ragadt a mocsoktól, az ablakok már-már tejüvegre emlékeztettek, a függönyöket pedig jobban megérné elégetni és újat venni, mint kimosni. Gyakorlatilag egy putriba csöppentek. A mérhetetlen mocsok láttán a nyomozó nem zavartatva magát cigire gyújtott, a hamut hanyagul a földre fricskázta és folytatta a kérdezősködést. Persze a pasas semmi érdemlegessel nem szolgálhatott, hiszen napok óta merevre issza magát és azt sem tudta milyen nap van... A fiatal főhadnagy az ajtón kilépve megtorpant egy pillanatra és az írnoka lelkére kötötte, hogy a figurára állítsanak egy embert és még térjenek vissza, ha az aktuális ügyet már lezárták.
További három érdektelen lakás következett a forró nyom előtt, majd becsöngettek. A fiatal asszony hosszasan váratta a nyomozót és a segédjét. Akkor kászálódott ki épp az ágyból és gyorsan magára kapta sejtelmesen áttetsző, könnyű pongyoláját. A ruhadarab engedte láttatni testének formás vonalait. Macskaléptekkel osont az ajtóhoz, álmos szemét a kémlelőre helyezte, majd a túloldalon várakozók kilétét kérdezte. A mögöttük hagyott pár emelet tapasztalatai alapján a főhadnagy a jelvényét megemelve azonosította magát. Az asszony összerezzent. Arra gondolt, hogy a férjét baleset érhette és azért lehetnek e itt? De nem akarta magát ostoba módjára feleslegesen pánikba kergetni, nyelt egyet, kifújta az eddig visszatartott lélegzetét, majd az ajtó lassan kinyílt. A fiatalembert kellemes női parfüm illata kerítette hatalmába és egy röpke pillanatra megfeledkezett magáról, a mögötte álló sofőréről, a kötelességéről, a zsíros hajú tolvajról, a BTK 2.3 XII. fejezetéről, az utca kövén heverő holttestről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése