Rémtörténet a hátsó utcából - 3.rész

A nyomozó

   Az álmából felzavart rendőrtiszt felfuvalkodottan pöffeszkedett a megkülönböztető jelzés nélkül száguldó autóban. Fiatal kora ellenére gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán. Felettesei -a nagybátyja és annak gyerekkori cimborája- látták benne a tehetséget, ezért szorgalmazták annyira a nyomozó iskola elvégzését és a lehető legtöbb soron kívüli előléptetésen az ő neve mellé is új rang került. Gyerekként mindig arról álmodozott, hogy egyszer majd hajkurászhatja a veszélyes bűnözőket. Akkor még az ezzel járó kötelezettségeket nem ismerte fel, de már akkor sem szeretett korán kelni, ráadásul most egy újabb megoldatlan ügyet zúdítottak a nyakába. Tekintete szúrós, szürkés szemei mélyen ültek. A kihallgatásokon a gyanúsítottak összerezzennek, ha megpillantják. Az álmosság és a cigarettája füstje tette homályossá ezt az elrettentő szempárt, melyek a flaszter kövét fürkészték unottan. Az éjszakai esőzésről lemaradt, de hosszú ballonkabátját nem hagyta otthon. Columbonak érezte magát benne. Cipőjét gondosan kifényesíttette, nadrágja élét pedig borotva élesre vasaltatta az anyjával, aki igyekezett eleget tenni egy szem fia minden kérésének... A rendőrségen sikereket ért el a magánélete viszont egy katasztrófa. Nem voltak igazán barátai. Akikkel felnőtt, iskolába járt vagy az ellenkező oldalon állnak, vagy egy banda leszámolás következtében a temetőben nyugszanak, vagy már elhagyták az országot. Barátnője se sok volt, mégsem büszkélkedhet egy hosszabb kapcsolattal sem. Ő nem tudná kidobni a nőit, túlságosan ragaszkodik hozzájuk, vagy legalábbis egy bizonyos testrészükhöz. Azok viszont néha azt se mondják neki kitrákotty! Inkább szó nélkül lelépnek és új életet kezdenek egy másik országban, mint sem tovább keljen elviselniük a nyomozót.
   Az autó csikorogva megállt. Sofőrje mindig is kérkedett azzal, hogy mennyire sportosan és jól vezet. Több üldözésben vett már részt, jó részt sikerrel. A hadnagy tudta ezt és ezért maga mellé osztatta -bár sokkal többre ennél nem tartotta- a sofőr pedig szeretett közel helyezkedni azokhoz, akinél várható volt, hogy leesik egy kis kolonc... Mindketten kiszálltak, majd a nyomozó a helyszínelést végző rendőrhöz lépett. Nem köszönt -nem volt szokása-, csak végighallgatta a jelentést, majd biccentett, hogy folytassák a munkát. Lenézett a lába előtt heverő emberi roncsra, egy enyhe undor rezzent meg a szája szélén, majd némán sarkon fordult. Egy újabb cigarettára gyújtott a lépcsőház felé menet és intett a sofőrjének, hogy kövesse. Az meg illedelmesen, jól nevelt pincsiként utána ügetett, sőt, előzékenyen a nehéz kaput is kitárta előtte. Sorba verték fel a lakókat, parancsolóan kérdezve, nem láttak, vagy hallottak e valamit az éjszaka folyamán, vagy nem ismerik e fel azt a véres húscafatot az utcán, esetleg nem mond e valamit a neve. A második emeleten egy idősebb hölgy -talán a környéken a rangidős- gazdag információval tudott szolgálni. Rossz alvó volt, ezért majdnem az egész estét ébren töltötte. A fiatal rendőröket be is invitálta szerény kis lakásába, serényen kávét főzött és az asztalon pihenő tál mogyoróból is kínált, s közben mesélt. A főhadnagy pincsije pedig szorgosan jegyzetelt. (A néni -ahogy ebben a korosztályban elég gyakori- a történetét Ádámnál és Évánál kezdte, vagyis ott, amikor ő megszületett. Hajthatatlanul elmesélte, hogy került össze férjével és mennyire másként ment az ő korában a párválasztás; hogyan nevelte a gyermekeit, mind az ötöt és hogy mennyivel jobb nevelést kaptak, mint a mai fiatalok; aztán büszkén elmesélte, hogy az unokái és dédunokái mekkorák -valójában a felét nem is látta, mert két fia elhagyta az országot és sosem jelentkeztek többé, a többiek pedig a papa halála óta csak ritkán járnak haza látogatóba. Ezután kitért az aktív életére, a TV-ben vetített sorozatok aktuális fejleményeire és a háztömbben futótűzként terjedő pletykákra és kisvártatva a múlt éjszaka fejleményeire). Az öregasszony hallani vélte, hogy egy idegen jár a házban és a harmadik emeletre, pont a fölötte lakóhoz jött. Onnan tudja a férfi kilétét, hogy "annak a cédának" a férje pár napja elment nyugatra kamionozni -a néni szerint az NSZK-ba- és most egész este vad duhajkodás hallatszott. A kérdésre, hogy "hogyan érti azt, hogy duhajkodás?", az öregasszony csak annyit felelt az értetlen főhadnagynak, hogy "basztak, na!" A kijelentés hallatán a két rendőr kikerekedett szemekkel egymásra nézett, majd néma egyetértéssel úgy döntött, hogy az autóban nevetik el magukat. Megkérték az idős hölgyet, hogy nézze meg a tetemet, ismerős e neki, de erre csak annyit felelt, hogy köszöni szépen, látott ő már elég krimit a tévében, de biztosra veszi, hogy az a pasas, kiterítve az utcán az éjszaka azt "a riherongyot" tömöckölte! A néni a távozóknak azt is megsúgta, hogy úgy négy óra után egy "böhöm nagy teherautó száguldozott az utcában" és hogy az "ilyeneket kéne lecsukni", mert "hogy képzelik ezt mégis? felzavarják a lakókat és csak huligánkodnak!" Elköszöntek, s miután befordultak a lépcsőházba a nyomozó hűséges pincsijéhez fordult és megtudakolta mit jegyzetelt. Végigolvasva feltűnt, hogy a távozáskor elhangzottak hiányoznak. Halkan megdorgálta az íródeákját, leíratta vele a hiányzó részeket és újra elolvasta. Egy halvány mosoly húzódzkodott fel lassan a szája jobb sarkán, majd kérdőn a sofőrjére nézett. Az pedig nem értette, azt amit a vadászkopó. Szagot fogott, hála az idős hölgynek. Nem is húzta tovább az időt, elindult a következő szintre. Ölebe kisvártatva utána eredt, de még mindig nem értette, hogy mit is kellene...
   Nem csapott le azonnal az éjszakai tündérre. További alvó szomszédokat vertek ki az ágyukból, szemeikből pedig az álmot. Az egyik ajtó mögött egy köpcös férfit találtak. Több napos, egykor fehér színű trikóban és viseltes mackó alsóban fogadta a hívatlan vendégeket. Borostás, züllött arcán morcos másnaposság terült el, mint minden nap. Pár szál haját egyetlen simítással igazította helyére, ahol aztán annak zsírja tartotta fixen -ez az ő saját fejlesztésű Taft-ja. Az idős hölggyel ellentétben korántsem bánt udvariasan a nem várt látogatóival, még hellyel sem kínálta őket, bár a nyomozót nem is kellett. Feltalálta magát és az egyik rozzant stokira helyezte a nemesebbik felét, míg a pincsije tesze-toszán megállt az ajtóban és úgy jegyzetelt. A házigazda egy sört húzott elő a hűtőből, hogy a másnaposságát leküzdhesse és hogy ne vegyék észre mennyire ideges. (Nagyjából annyira volt tiszta a lelkiismerete, mint a trikója. Annak ellenére, hogy régóta a lopott cuccok eladásából tartotta fenn magát, meglehetősen amatőrnek számított az "iparban"). Igyekezett elrejteni a feszültségét és a hálószobájában tárolt holmikat. Amikor behúzta az ajtót, csak annyit motyogott, hogy "nehogy felébredjen az asszony." (Igazság szerint évekkel ezelőtt elvált tőle és elköltözött a két gyerekkel, de mindenkinek azt hazudta -bár már senki nem hitte el- hogy csak külön élnek és gyakran látogatja őket. Valójában a bíróságon látta őket utoljára. A váláshoz a családon belül zajló erőszak miatt jutottak el. A családfő, ez a "talpig férfi" és "gondos hím" rendszeresen ivott miután kirúgták a gyárból, ahol dolgozott. Az alkohol hozta ki belőle az agresszív barmot. A feleségét és a fiát rendszeresen verte, a lányát pedig molesztálni kezdte, amint láthatóan egyre fejlettebbé vált... Az első adandó alkalommal -mikor az apa épp "megélhetés után nézett"- összecsomagolt és lelépett a két gyerekkel. Legközelebb a bíróságon találkoztak...) A hadnagy persze észre vette, hogy a lakásban a férfin kívül más nem lakhat, hiszen nyoma nem volt a női jelenlétnek. A mosogatóban és környékén a használt evőeszközök számolatlanul hevertek egymáson, az asztal, a padló ragadt a mocsoktól, az ablakok már-már tejüvegre emlékeztettek, a függönyöket pedig jobban megérné elégetni és újat venni, mint kimosni. Gyakorlatilag egy putriba csöppentek. A mérhetetlen mocsok láttán a nyomozó nem zavartatva magát cigire gyújtott, a hamut hanyagul a földre fricskázta és folytatta a kérdezősködést. Persze a pasas semmi érdemlegessel nem szolgálhatott, hiszen napok óta merevre issza magát és azt sem tudta milyen nap van... A fiatal főhadnagy az ajtón kilépve megtorpant egy pillanatra és az írnoka lelkére kötötte, hogy a figurára állítsanak egy embert és még térjenek vissza, ha az aktuális ügyet már lezárták.
   További három érdektelen lakás következett a forró nyom előtt, majd becsöngettek. A fiatal asszony hosszasan váratta a nyomozót és a segédjét. Akkor kászálódott ki épp az ágyból és gyorsan magára kapta sejtelmesen áttetsző, könnyű pongyoláját. A ruhadarab engedte láttatni testének formás vonalait. Macskaléptekkel osont az ajtóhoz, álmos szemét a kémlelőre helyezte, majd a túloldalon várakozók kilétét kérdezte. A mögöttük hagyott pár emelet tapasztalatai alapján a főhadnagy a jelvényét megemelve azonosította magát. Az asszony összerezzent. Arra gondolt, hogy a férjét baleset érhette és azért lehetnek e itt? De nem akarta magát ostoba módjára feleslegesen pánikba kergetni, nyelt egyet, kifújta az eddig visszatartott lélegzetét, majd az ajtó lassan kinyílt. A fiatalembert kellemes női parfüm illata kerítette hatalmába és egy röpke pillanatra megfeledkezett magáról, a mögötte álló sofőréről, a kötelességéről, a zsíros hajú tolvajról, a BTK 2.3 XII. fejezetéről, az utca kövén heverő holttestről... 

Rémtörténet a hátsó utcából - 2.rész

A pincér

   A puhakalapos férfi cigarettáját is a lépcsőházban dobta el. Úgy gondolta, megteheti. Ki akarna belekötni egy ilyen magas, jó kiállású fiatalemberbe, pláne ezen a késői órán. Fürgén szedte a lábait a lépcsőn, nem úgy, mint az étteremben, ahova a szürke hétköznapok kötik. Emberünk egy felkapott fővárosi vendéglátóipari egység pincére. Kollégái irigylik a népszerűsége miatt, hiszen a nők (és nem csak a korban hozzá közelebb, de a jócskán idősebbek is) harcolnak az asztalaiért. Fiatal, sármos, a vendégekkel mindig gálánsan viselkedő, udvarias férfit gyakran környékezik meg ajánlatokkal a másik nem tagjai, amiket hősünk igyekszik is kihasználni. Ez az este is egy eféle megkeresésnek köszönhetően jöhetett létre. Párkapcsolatát ezen viselkedése különösebben nem töri meg, hiszen oldalbordája is meglehetősen csalfa teremtés...
   A finom hölgy barátnőjével érkezett egy könnyű ebédre. A manapság szokásos "kimerítő" plázatúrán éheztek meg. Betérve az első szabad asztalhoz telepedtek le, retiküljüket hanyagul a szabadon maradt székek valamelyikébe bigyesztették, majd az órák óta tartó csevegésüket folytatták. A következő pillanatban lépett hozzájuk az étterem közkedvelt pincére. A két vidáman csacsogó madárka igyekezett a másik elöl eltitkolni érthetetlen módon gerjedt vonzalmát a képbe toppanó pingvin iránt, ezért kissé tartózkodóan adták le az első üdítő rendelésüket. Amit aztán persze a fogyókúra legfőbb tápláléka, a saláta követett, majd a gyomornedvek kielégítése után egy párosan eltöltött kétbetűs kitérő (ahogy azt csak a nők tudják) és a számla rendezése, amihez a finom hölgy a telefonszámát is mellékelte. Barátnője résen volt és egyből lekorholta. Mégis hogy képzelheti ezt, hiszen férjezett. Igen ám csak a drága jó férj kamionján járja Európát. Sokszor hetekig távol van és meggyötörten hazatérve már nem vágyik annyira hitvese ölelő karjaiba. Még ha a legodaadóbb és leghűségesebb férj is a világon kedvese vágyait távolról nem enyhítheti, s így talán érthető a hölgy kiéhezettségéből fakadó viselkedése.
   Pincérünk ravasz és rutinos volt már e kérdésben. Nem kapkodta el a hívást és különben is akadt még kuncsaft az előző hétről. Amikor végre beszéltek, akkor is csak röviden, lényegre törően: mikor és hol? Az alkalomra pár héttel később került sor, amikor a férj épp Belgium felé robogott a kenyérkeresőjével. Hűvös márciusi este volt. Szokatlanul rideg, akár az acél. Az óra álmosan kajtatott az utolsó percekért, hogy egy újabb napon majd frissen róhassa megunhatatlan köreit a számlapon. Hősünk vonattal érkezett és leszállás után rögtön rágyújtott, mint ilyen alkalmakkor mindig. Rituálissá fejlődöt nála ez a szokás. Hosszú sötét bőrkabátot és puha kalapot visel. Cipője kissé kopottas már, a talpán cuppogó hangot ad a nedves utcaköve. Fiatal kora ellenére régi vágású fickó, de könnyed a járása. Nem olyan, mint a mai lúdtalpas ifjaké, flegma és szétcsúszott, hanem csak könnyed és a kezeit sem lóbálja, mint egy madárijesztő. A külső körülmények nem izgatják fel különösen, az egyetlen dolog ami zavarja, hogy a szél miatt nehezen gyújtja meg a cigarettáját. Az utolsót nem sokkal a cél előtt. Felfelé menet elgondolkodik kissé, hogy jó címre érkezett e, de aztán a fordulóban egy ajtó nyílik, majd egy ismerős arc tekint le rá. Ő az. Ide jött. Egymás karjaiban fonódva lökik be maguk után az ajtót, amit hajnalig nem háborgat senki.
   Hősünk négy órakor ébred. Alkalmi partnere testén az utcáról beszűrődő fény táncol és fedi fel annak finom vonalait. Öltözni kezd. El kell érnije a vonatot, hogy előbb érjen haza, mint a párja. Sebtében magára kapkodja szétszórt ruháit, óvatos léptekkel a szoba ajtajához oson, visszatekint nem hagyott e hátra valamit, még egy gyors pillantás az ágyon, szextől aléltan heverő nőre és aztán irány a lépcsőház. Az ajtót óvatosan teszi be maga mögött, nehogy riadalmat okozzon a lakás, vagy a környező lakói között. Az utcára kilépve az éjszakát a kabátja zsebében átvészelő cigarettára gyújt. Füstje körbe lengi arcát, melyen könnyed mosoly terül el, mikor az elöltött pár órára gondol. Tudja, nincs folytatás, de egy újabb trófeát könyvelhet el képzeletbeli gyűjteményében. Fejedelmit, hiszen ilyen kiéhezett és jó mozgású prédával már rég nem volt dolga, ennek ellenére nem kíván több időt egy nő mellett eltölteni. Úgy érzi, ezt mással még bármikor megteheti. Felhőtlen boldogságában megfeledkezik magáról és szórakozottan üget végig a hátsó utcán. Teljesen kikapcsol, nem gondol másra, csak a múlt éjjel szerzett örömökre. A következő pillanatban egy széles jármű fényszórói tűnnek fel az utcában a puhakalapos férfi háta mögött. Kerékcsikorgás és motorzaj kergeti szét az este folyamán nyivákoló macskákat. Mikor közelebb ér a pincér megfordul a lármára, de túl későn eszmél fel ahhoz, hogy időben kitérhessen a rohanó végzet elöl. Riadtan felkiált, de a kíméletlen kerekek kegyetlenül átgázolnak a melkasán és a fején, majd érzéketlenül tovább robognak. A földön heverő férfi még szuszog párat, az anyját szólítja -akit már évek óta nem is látott- majd szép csendben örökös álomra szenderül. Nem segít rajta sem a macskák baljós nyávogása, sem az éjszakai tündére, sem a többi szétvetett lábú alkalmi szexpartner, sem a gázoló. Senki. Az eső lassan csepegni kezd, majd egyre sűrűbben mosni kezdi az utcát, arról a vért és a tetemet, mely elhagyatottan hever a flaszteren.
   Hamarosan a hátsó utca megtelik élettel: fellelik a holt testet, kiérkeznek a rendőrök, mentők, a nyomszakértők és természetesen az elmaradhatatlan katasztrófa-turisták. Felbolydul a város...

Világom kincsei - 2. rész (Egy gitár újjá születése)

   A sztori 2010 nyarán kezdődött, amikor is az én drága Kuc barátommal gitárt cseréltünk. Neki volt egy Vintage V100-asa, nekem meg egy LTD KH202-esem. Aki ért hozzá az már ennyiből is látja, hogy a Kukuc járt jobban. A szándékom az volt, hogy a hulladék alkatrészeket kidobálom és új, minőségibb anyagokra cserélem. A test és a nyak full mahagóni, az egyik legjobb hangszerfa a világon, ezzel nem is volt bajom, inkább csak az elektronikával. A hangszedők és a hangolókulcsok zavartak a leginkább. Előbbivel az a gond, hogy csak szimpla tekercses így a keményebb zenére nem igazán alkalmas, utóbbiak meg annyira silány minőségűek, hogy azt a nevesebb szaksajtó és hangszerboltos is kritikán alulinak értékeli. Nem tetszett továbbá a heveder felfogatási pontja sem, továbbá nem állt szándékomban újabb és újabb bőrdarabokat vásárolgatni ezért egy híressé vált módszert alkalmaztam: a testbe egy fémkarikát csavaroztam, majd ehhez egy láncot lehet bilincselni heveder gyanánt. Olcsó, tartós és nem utolsó sorban nem egy széria darab, ahogy az átalakítás után maga a hangszer sem az.
   Az új pick-upok kiválasztása hosszas utánajárást előzött meg. Keresgéltem a hálón, hogy az elképzelésemnek megfelelően melyik az árban és minőségben a legmegfelelőbb darab és végül így jutottam el az EMG H4 és H4A-ig. Ezek az egyik leggyakrabban használt hangszedők passzív változatai. Belepakolhattam volna jóval drágább motyót is, de azért ez még mindig csak egy 70 ezer forintos Vintage és nem egy Gibson LP. A hangszedők helyének bemarását egy cimborámra bíztam, aki ideje hiányában sajnos elég sokára készült el vele, de azért egész jó munkát végzett. A bekötését egy pesti illetőségű hangszerész mester végezte el - ő is sokáig pepecselt mire összehozta a dolgokat.
   Az új hangolókulcsok kiválasztása sem volt egyszerű. Tudtam mi az elképzelésem, csak mivel ebben az országban nem könnyű hozzájutni bizonyos dolgokhoz, ezért folyamatos kompromisszumokra kellett rábólintanom. A kiválasztottam eredetileg Gotoh márkájú, kiváló minőségű, koponya formájú lett volna, de az általam körüljárt boltok egyikében sem lehetett kapni. Így kerestem egy hagyományosabb, aranyozott külsejűt. Minő meglepetés, ez sem kapható. Ellenben ajánlottak egy olcsóbb és hasonló kivitelt, de sajnos ez meg nem volt aranyozott. Mindegy, mondok, egye kutya, jó lesz az nekem, leszarom. Otthon aztán egy méretes fúrószárral a régi kulcsok perselyeit nem kímélve megfúrtam az új helyét. Így kerültek a króm Kluson hangolókulcsok a fejbe.
   Ezek után egy kényelmi átalakítás következett. A nyak és a test találkozását a gyártó elég szögletesre kivitelezte, ami a magasabb hangtartományban történő játékot meglehetősen kényelmetlenné teszi, ezért egy reszelővel és csiszolópapírral kézreállóra kerekítettem azt. (Ez idő alatt a Yojinknak a gitárja új mintázatot kapott. Eredetileg az enyém is oda került volna és számos ötletem akadt, hogy mi is legyen rajta -az utolsó elképzelésem szerint egy háromfejű kutya a húrlábakat használva jön fel a pokolból és menekülő lelkeket kap el két fejével, a harmadikkal pedig a grafikát bámulókra vicsorog... csupa báj- de aztán türelmetlenségemnek köszönhetően a problémát megoldottam egyedül). Kitaláltam, hogy legyen koptatott és valami sötét, de ne fekete. A koptatásokat egy fúróba befogott drótcsiszolóval és finom csiszolópapírral értem el. Előtte természetesen egy kis kutató munkát végeztem, hogy a nagy gyártók milyen formájúra és hova készítik ezeket. A megfelelő mennyiségű és méretű foltok elkészültét három réteg lakk követte. Kellő száradás után következett a festés. Először felvittem egy zöldet, aminek láttán a szívinfarktus környékezett, hiszen messze nem olyan volt, amilyennek azt képzeltem. Ráadásul ez egy alattomos szín, mert lecsiszolni aztán nem lehetett. Gondoltam, majd a fekete eltakarja. Vagy nem! Az az undorító rikító zöld még mindig látszott, bár már nem annyira. A következő réteget már keverve hordtam fel és így alakult ki a végleges olajzöld szín. A festék megszáradását egy óvatos csiszolás majd 5 réteg lakk követte (csiszol-fúj-csiszol-fúj). A végeredmény magáért beszél: