Akasztás

   Emlékszem, fáradtan, meggyötört fizikummal értem haza. Utoljára a győri munkák viseltek meg ennyire. A Nap már lemenőben volt, épp hogy csak valami félhomály derengett az előszobában. Lezuhantam a padra, majd telefonálni kezdtem. Először egy kollégát hívtam vissza. Egy kellemes júliusi hétvégét szervez, ahol szívesen látott vendég lennék másod magammal. Akkor nem mondtam neki, de abban a pillanatban rohadtul nem volt hozzá kedvem. Másodszorra egyik zenésztársamat hívtam, hogy lemondjam a próbát. Nem vittek sört és amikor lenn jártam még sehol se leledzett a díszes társaság. De annyira most ez sem hozott lázba. Nem volt hozzá kedvem. Semmihez sem. Még a kedvhez sem... Az élethez sem. A közeli barátaimra és a rokonaimra gondoltam. Aztán azokra, akik viszont szeretnek. Egy-egy percre megállt a gondolatom a magam elé idézett arcukon. Mosolygósak és szeretet sugárzik belőlük, mint mindig. De most ők sem segíthettek. Túlságosan elcsigázott voltam... Ezért gondoltam, hogy felkötöm magam...
   Felálltam a puffra, a nyakamat a szokott módon a hurokba helyeztem, majd kibillentettem a lábam alól az ülőalkalmatosságot. Néztem ahogy eldől: annyira formás kis puff az. Másfél évvel ezelőtt igen jó vétel volt. Sokat tudna mesélni a testvérével együtt, de most ott feküdt az oldalával elfoglalva a szőnyeg egy kis részét. Hörögtem és éreztem ahogy a kötél hozzászorítja a gégémet a nyelőcsövemhez. A lábam rángatózni kezdett, amitől kissé megijedtem és elbizonytalanodtam. Ismét átfutottak szeretteim arcai a szemem előtt. Ettől a meggondoltam magam és felnyúltam a kötélen, hogy felhúzhassam lassan élettelenné váló testem. Még néhány rúgkapálás, egy mélyről jövő hörgés aztán...
   Egy régi ismerős lépett be a lakásba. Hosszú, földig érő fekete ruhát viselt, fejét egy csukja alá rejtette. Megfagyott körülötte a levegő, mint máskor. Felnézett rám, én pedig lenéztem őrá:
- Már megint? -kérdezte, mintha nem tudná a választ.
- Egen -nyögtem vissza egykedvűen.
- És most miért?
- Nem volt itthon söröm.
- Na ne fárassz! Neked mindig van -majd kacagni kezdett. Amikor ő kacag, remeg a ház, a macskák összekarmolják egymást, a kutyák elharapják a nyelvüket és még dermesztőbb lesz minden, ami körülveszi.
- De most nincs! -mordultam rá, még mindig kicsit zabosan a nap hatása miatt- Hoztál ugye?
- Persze, tudod, hogy rám mindig számíthatsz. De ugye nem ott fenn akarod meginni?
- Nem, csak nem tudok lejönni. Segítenél? -kérdeztem, bár tudtam, hogy nem hagyna lógva.
- Gyere, ülj a nyakamba és vedd ki azt a hülye fejed a kötélből -majd ismét nevetni kezdett.
Leemelt és a kezembe nyomott egy üveg sört, majd megkérdezte:
- Te, a múltkor itt felejtettem nálad a kaszámat.
- Tudom, de ha nem vetted volna észre ott jöttél el mellette. Betámasztottam a hűtőhöz, hogy üzemi hőmérsékleten maradjon.
- Ez haláli poén -nevette el magát- kártyázunk?
- Miért ne? Lélek póker?
- Jah, egyértelmű. Mond csak, most miért kötötted fel magad? -kérdezte váratlanul.
- Csak a szokásos.
- Nálad ez szokásos? Nézd: a barátod vagyok. Ha szar a kedved és nincs kivel dumálni, vagy csak sörözni akarsz, kártyázni, vagy csak egy jót bulizni, azért nem kell kinyírnod magad. Hívj fel és jövök.
- De nem tudom a számod -mentegetőzni próbáltam. Jobban ismer, mint bárki más, hiába főtt krumpli lenne, bármiféle kertelés. 
- Te tök hülye vagy -egy óvatos mosolyt kanyarított az arcára- a nap bármely időszakában elérhetsz. Sosem voltam jó alvó, úgyhogy akár este is. Legfeljebb egy-két lelket pár perccel később kísérek át a túlvilágra. Na és? Nem teszi szóvá senki! Telt ház van odalenn.
- Odalenn? -vágtam közbe illetlenül- és fel senki nem kerül?
- Ugyan -legyintett- a mormonokon kívül senki. Mind gyarlóak vagytok. A pokol meg már megtelt. -hörpintett egyet a söréből majd így folytatta- Ne aggódj, neked biztosítva van a helyed. Csak nem most. Még sok dolgod van idefenn, csak légy türelmes, erős és bízz magadban. Az első jelentkező akadálynál ne add fel. Nem ezért kedveltelek meg. Te nem ilyen beszari vagy!
- Kösz a biztatást. Jó barát vagy! ... de ez egy ász-póker -kéjes vigyort rögtönöztem az ábrázatomra.
- Hogy nyerhettél amikor én csaltam? Mindegy is. Úgy is mennem kell melózni...