Az utolsó túra

 A titokszoba hűvös, magányos rejtekében az asztalfölé görnyedve mutattam egy térképen az útvonalat. Dan és Szikla szikár bástyaként álltak a két oldalamon. Egy ideje már együtt edzettek, szinte egymás másolatainak tűntek, mintha ikrek lettek volna. Csak a jelölt arcán éktelenkedő vörös heg volt mindössze a különbség.

- Ezúttal nem a szokásos Kisbér–Fehérvár–Szemes útvonalon megyünk Letenyére, hanem a Bakonyon át. Kisbéren elfordulunk Bakonyszombathely felé, majd Rédének. Cseszneken tartunk pihenőt. A motorokra is ráfér, de szerintem nekünk is jól esik majd. Aztán jön Zirc, Veszprém és Füredtől végig az északi parton Keszthelyig. Ott csatlakozik hozzánk Bill és vele együtt megyünk Letenyére.

Ekkor lépett be az ajtón Svéd, a Nomads chapter alelnöke és egy jelölt:

- Mi járatban, testvérem? – üdvözöltem az érkezettet.

- Bandit keresem.

- Előbb kellett volna. Tegnap délelőtt elindultak Krakkóba.

- A fene egye meg… - dörmögte a bajusza alatt. – Csak nem valami újabb beolvasztás?

- Még az is lehet. Van Krakkóban, vagy mellette egy Klub, akikkel már nagyjából öt éve jó a kapcsolatunk. Régóta supporter-eink. A krakkói csapat viszont nem egyedülálló szekció, mert van egy chapter-ük Wroclaw-ban.

- Bandi ilyen jól tud lengyelül?

- Fenét! A tudása abban merül ki, hogy Polak, Weiger, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.

- Oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi. – fejezte be a mondókát Svéd.

Dan-nel elismerően összenéztünk.

- Vele tartott Sonny, aki két másik nyelven beszél a magyaron kívül, valamint Majom, aki magyaron kívül semmilyen nyelven sem beszél, de ivásban nincs párja. Ráadásul a lengyelek is szeretnek inni. Szóval valahogy csak elboldogulnak.

- Áhh…

- Miről lenne szó? Miért keresed?

- Mindegy. Majd ha visszajön, akkor megbeszélem vele. Végül is nem olyan sürgető.

Hittem is, nem is.

- Ti, mit terveztek? – hajolt az asztal fölé.

- Épp egy túrára készülünk.

- Merre mentek?

Elmeséltem neki az útvonalat majd így szólt:

- Jól hangzik. Csatlakozhatok?

- Persze! Örülnék neki.

- Mikor indulunk?

- Fél óra. Szeretném a delet már a Bakonyban tölteni. Ott valamivel árnyékosabb.

A megadott időben a Klubház előtt sorakoztunk mind az öten. Csak a nomád jelölt lógott ki a sorból valamelyest, mivel ő csak egy Yamaha Dragstar nyergében ült, míg mi mind Harley-t lovagoltunk. Svéd egy Softail Slim-mel, Dan a jó öreg Road Glide-jával, Szikla az egykori testvér, Szigorú Fat Boy-ával, míg én az új S&S blokkos Softail Deluxe-ommal vágtam neki a túrának. A városban még viszonylag könnyed, szabályos tempóval haladtunk, de amint elhagytuk a lakott terület vége táblát, odahúztam a gázt. Száz, száztíz körüli sebességgel vágtattunk, ahol csak a körülmények engedték. A nomád jelölt rutintalansága miatt kissé lemaradt, amit meg is jegyeztem neki egy Kisbéren közbeiktatott megállásnál.

- Ha ebben a klubban valaha tag akarsz lenni, akkor tartsd a tempót! Világos?

Nem vártam semmiféle választ, csak visszaszálltam a gépemre és ismét elindultunk. A figyelmeztetés jó hatással lehetett rá, mert többé nem kellett bevárni a fickót.

Cseszneken, a várral szemben, egy árnyékos pihenőben egy fél órás szünetet iktattunk be, hogy a motorjaink blokkja valamelyest visszahűljön, mi pedig könnyíthessünk magunkon és igyunk pár kortyot. Sikeresen találtam rá alkalmat, hogy a nomád jelöltet csesztessem. Nyomott néhány fekvőtámaszt, majd futott egy kört a motorjával. Szétvetett lábakkal álltam meg előtte:

- Megtanultad a leckét, fiam?

- Meg.

- Halljam!

- Többé nem maradok le!

- Helyes! Igyál valamit. Mindjárt megyünk tovább.

Két óra megállás nélküli út várt ránk 120 kilométeren. Keszthelyen egy benzinkút melletti vendéglőnél találkoztunk Bill-el és egy letenyei jelölttel. Üdvözlések után a három Prospect felé fordultam:

- Tankoljátok meg a motorokat. Utána gyertek be enni.

- Nem így terveztük. Nem volt szó vendéglőről. – hebegte Bill.

- Tudom, de mi éhesek vagyunk.

- De sietős lenne.

- Semmi nem sürgetőbb, mint az evés.

- De…

- Odabenn. – mutattam az étterem bejáratára és toltam egy kicsit Billen.

Alig léptünk be egy pincér elénk állt:

- Kérem uraim. Ilyen öltözékben ide nem léphetnek be.

- Na, idehallgass, pingvin. Az ajtón az áll, hogy belépés csak ruhában! Mi fel vagyunk öltözve, és enni szeretnénk, úgyhogy félre az útból. – azzal taszítottam rajta egyet, hogy helyet keressek magunknak. Természetesen nem találtam megfelelő asztalt, ezért építkeznünk kellett. Két négyszemélyes asztalt toltunk össze, a pincérek legnagyobb tiltakozása közepette. Mikor helyet foglaltunk hozzánk lépett a főúr:

- Mivel szolgálhatok? – kérdezte bárgyún, méla undorral az arcán az étlapok kiosztása közben.

- Egy-egy korsó alkoholmentes sört indításnak, legyen szíves. Aztán hétszer két szelet bécsit sült krumplival, uborka- és káposztasalátával. Szaporán.

- Értettem. – szedte össze az étlapokat a pingvin és felszegett orral elballagott.

- Szóval, mi az a sürgető dolog?

- Akadt némi gond.

Nem feleltem, csak vártam, hogy beszéljen róla. Dan érdeklődést színlelve felkönyökölt az asztalra, Svéd megigazította magán a mellényt, megköszörülte a torkát és kényelmesen hátradőlt a székében.

- A szlovén kapcsolat az utolsó két fuvart nem fizette ki. Halasztást kért, hogy miután eladta a cuccot, azután rendezné a tartozását, de ennek már két hónapja. C.J. megelégelte a dolgot és a tegnapi ülésen megszavaztuk, hogy utána megyünk a pénzünknek.

Crazy Jimmy-t az elnökké választása óta mindenki angolosan C.J.-nek szólította.

- Akkor ezért a sürgetés?

- Úgy gondoltuk, hogyha már úgyis meglátogatsz bennünket, akkor velünk tarthatnál. Az külön öröm, hogy ennyien jöttetek.

Svéd fitymálóan csettintett a nyelvével, amire Bill is felfigyelt, de elengedte a füle mellett, mert tisztában volt vele, hogy mi a többség véleménye a letenyei chapter-ről. Dan távozása óta nagyjából Bill az egyetlen igazán karakán, keményvágású fickó. A többiek, bár csapatjátékosok és keményen dolgoznak, ha balhéra kerül sor, vagy ha oda kell ütni, akkor inkább a törvényes utat keresik.

- Természetesen besegítünk, de nem lesz ingyen.

- Nem is vártuk.

„Dehogy nem!” – Gondoltam magamban. Kisbandi rendkívül jó közgazdász, de egy kibaszott zsugori alak. Amennyire csak lehet, a fogához veri a garast, ami ugyan a leggazdagabb egységgé teszi őket, mégis szarul élnek.

- Segítünk behajtani a hiányotokat, plusz a kamatot. Az lesz a mienk, plusz a kiszállási díj.

- Kiszállási díj?

- Nem gondolod, hogy ingyen gurulunk át oda? – ezen Svéd halkan kuncogni kezdett, Dan pedig mosolyogva hátradőlt. Neki épp elég volt ennyit hallania.

Mire kihozták az ebédünket a Prospectek is befejezték a tankolást. Katonásan felsorakoztak az asztal előtt, mi pedig elhallgattunk. A jelöltek előtt nem szoktunk olyan ügyekről beszélni, amiben pénzről esik szó.

- Üljetek le és egyetek! – mutattam a velünk szemben lerakott három tányér felé a késemmel.

- Köszönjük! – felelték egyszerre, majd helyet foglaltak.

Az étkezést csendben, jó magyar emberek módjára fogyasztottuk el. Mikor a sört is eltüntettük, elindultunk kifelé és mondtam a többieknek, hogy menjenek ki, készüljenek az indulásra, a számlát majd én fizetem.

- Mivel látom, még nem túl rég van a vendéglátóiparban, ezért fogadjon meg egy jó tanácsot, fiam. Attól, hogy mi egy motoros klub tagjai vagyunk és bár elég rossz a hírünk, ne ítéljen meg a sztereotípiák alapján, de ha balhézni akartunk volna, akkor már úgy léptünk volna be ide. – kivettem egy vastagabb köteg pénzt a belső zsebemből - Akkor kongassa a vészharangot, ha baj van! – kipörgettem a számla ellenértékét és még némi jattot és a pultra raktam - Szép napot!

A parkolóban felültem a motoromra, beindítottam és meglódultam Letenye felé, a többiek pedig a nyomomban. Bill-nek nem azért kellett elénk jönnie, mert nem ismertem volna a hozzájuk vezető utat, hanem ez egyfajta gesztus a chaptertől. Ha valaki hozzánk látogat, mi is elé küldünk egy tagot. Ez egy évtizedek óta működő, íratlan szabály.

Az előttünk álló utat egy óra alatt lezavartuk. A letenyei Klubház előtt egy Prospect várakozott, hogy kinyissa a kaput előttünk és zárja, miután mindenki beért. A hátsó udvaron, fedett, betonplaccon parkoltunk le. Az épület hátsó ajtaján Cinege lépett ki először, majd Kisbandi.

- Rég láttalak, testvér! – üdvözöltem az óriást. Egykor tejföl szőke haja és világos szakálla mára hófehérré alakult át, szemei körül mély ráncok éktelenkedtek. Egykor élénk, égszínkék szeme fakóvá és szürkévé lett, de az egykori zsivány tekintete semmit nem változott.

- Ismét neked köszönhetjük, hogy egyenesbe kerüljünk? – kérdezte cinikus felhanggal.

- Azért vagyunk, hogy segítsük egymást.

- Gyertek be. Beszéljük meg a részleteket! – invitált az egykori helyi elnök.

Az épület hűvösében, a rendellenesen hosszú bárpultnál vendégeltek meg bennünket. Igaz, a mi jelöltjeinknek állniuk kellett, de legalább nem a napon, mint a helyieknek.

- Ők?

- Megbízhatóak. Szikla mentette meg az életemet a sitten.

- Hallottam róla. Köszönet érte. – nyújtott jobbot Cinege az anyaklub Prospect-jének, de a nomádot levegőnek nézte. Biztosra vettem, hogy nem a termete miatt, hanem mert már régebbről ismerte.

Ekkor került elő Crazy Jimmy. Amióta nem láttam jócskán lefogyott. Bár korábban se volt olyan erős testalkatú, mint Cinege, vagy izmos, mint Dan, vagy Szikla, de ennyire zörgő csontú se. Rossz volt ránézni. Az a hír járta, hogy időnként kokainozik, amitől jobban bírta a fuvarokat. Régebben speedet tolt, de amióta jobban ment a szekerük, a drágább anyagokat is beszerezhette magának. Függő lett.

- Mennyien megyünk? – kérdeztem a helyi elnököt az üdvözlése után.

- Még bevárjuk Freddy-t. Hoz pár vasat.

Bill volt ugyan a fegyvernök, de Freddy jobb kapcsolatokkal rendelkezett. Bármit be tudott szerezni és ez nem csak a lőfegyverekre volt igaz. Nagy jövő várt rá.

- Emlegetett szamár. – jegyezte meg Kisbandi.

Hátizsákkal a vállán, ruganyos léptekkel érkezett meg közénk a harmincas éveiben járó Freddy. A rendkívül jó kiállású, karakteres arcú fiatalember sietve körültekintett, megveregette Cinege vállát, biccentett az elnökének, majd elsőként hozzám jött oda.

- Örülök, hogy újra látlak! A sittes menza poént már elsütötte valaki?

- Szinte minden nap, amióta kijöttem. – lapogattuk meg egymást mosolyogva.

- Mit hoztál nekünk? – hámozta le a válláról a táskát C.J.

- Ezt-azt. – köpte a háta mögé. - Viszont neked külön készültem! – mutatott rám a srác, majd sietve eltűnt az emeleten. Amíg visszatért Bill kirámolt a pultra. Akadt a készletben két Glock, három CZ 75, egy Beretta M9 és egy katonai Scorpion EVO III. Azt tudtam, hogy nagy balhéra kell számítani, de ezt már túlzásnak éreztem – a találkozóig.

- Ha tudtam volna pontosan, hogy mikor szabadulsz, akkor már a szabadulás partin átadom, de sajnos aznap melóban voltam. – átnyújtott egy régi fémdobozt.

- Mi ez? – kérdeztem széles mosollyal. A súlyából éreztem, hogy nem egy pakli kártya.

- Nyisd ki! – buzdított Freddy.

A dobozt felnyitva egy vadonatúj Sig Sauer P226-os látványa tárult elém, aminek szánjára a Klub neve fel volt gravírozva, a fa markolatba pedig a logó. Pompásan nézett ki!

- Ez igen! – jegyezte meg a mellettem álló Dan.

- Köszönöm! – öleltem meg hálám jeléül az ajándékozót.

- Igazán nincs mit! – a pulthoz lépve sorolni kezdte: - Ezt a géppityut neked szántam, Dan.

- Hogy szereztél ilyet? – kérdezte a társam a fegyvert forgatva.

- Nem teszünk fel ilyen kérdést. Hidd el, nem volt könnyű… Svéd! Tiéd az M9-es, a CZ a miénk, a Glock-okat a jelöltek kapják. Tudtok bánni velük? – fordult feléjük.

Szikla nem sokat szarozott: könnyedén felkapta a pisztolyt, kioldotta a tárat, kétszer hátrahúzta a szánt, visszatolta a tárat, majd betűzte a mellénye belső zsebébe és visszaállt ugyanabba a feszes pozícióba, mint amiből pár pillanattal korábban kimozdult. Némán pislogtunk a jelenetet követően.

A nomád jelölt viszont nemet felelt.

- Gyere velem. – nyújtotta felé a Glock-ot Svéd, majd megindult a hátsó kert felé.

- Cinegének nem hoztál semmit? – kérdezte Dan.

- Ő fél éve kapott ajándékba egy 1911-est.

- U. S. Army. – húzta elő a mellénye alól a pompás fegyvert az említett társunk.

- Emlékszem egykor G is álmodozott egy ilyenről. – forgattam meg a kezemben, majd visszaadtam a tulajdonosának.

Kintről dörrenések hangzottak fel.

- Nem értek valamit… Ha már ott van a sportklub Szemesen, akkor a srác miért nem tud még bánni a fegyverrel? – érdeklődött Freddy.

- A motorral se nagyon. Eléggé lemaradt az első etapon, de aztán K helyre rakta. – jegyezte meg Dan.

- Nagyjából egy éve találkoztam vele először. Akkor kapta meg a Prospect jelet. Már akkor is elég töketlennek tűnt, de valamiért G ragaszkodott hozzá. – tette hozzá Cinege.

Az udvar felől megszűntek a lövések és kisvártatva visszatért Svéd nyomában a jelölttel.

- Most már valamennyire ért hozzá. – hangjában lemondás volt érezhető.

- Tegyél egy szívességet kölyök! Ha lehet, ne célozz ránk! – utasította Freddy.

- Autót vezetni tudsz? – kérdezte Crazy Jimmy.

- Igen, uram! – hebegte.

- Akkor – nyúlt át a pult fölött a helyi elnök és a pénztárgépből egy kulcsot vett elő – te vezetsz! – majd egy hanyag mozdulattal hozzávágta az eszközt, amit persze a srác nem kapott el. Amikor lehajolt érte mind csalódottan csóváltuk meg a fejünket.

- A kocsi hátul van. Vidd ki az utcára és mindjárt mi is megyünk. – utasította Kisbandi.

Mikor eltűnt a fickó Svéd szólalt meg:

- Sajnálom, srácok. Nem én ragaszkodtam hozzá, hogy mellém legyen osztva. G azt mondta, hogy amíg nem bízom meg benne, addig nekem kell pesztrálnom.

- Ezt anno én is eljátszottam Szigorúval. Hozzá osztottam Sittes Májkit. Ők egész jól összebarátkoztak.

- Ez nálunk nem történik meg. – jósolta a nomád VP.

- Nincs is helye köztünk az ilyen nyámnyiláknak. – morogta az orra alatt Cinege. A több évtizedes tapasztalata mondatta vele és bár nem viselte az elnöki patchet, a szavának még mindig komoly súlya volt a chapterben.

- Ezt hagyjuk máskorra. Most mást kell elintéznünk. – zártam le a beszélgetést. Felkeltem a székről, betűztem a pisztolyt a mellényem erre kialakított zsebébe és a hátsó udvar felé indultam. Szikla rögvest utánam indult és kisvártatva Svéd is. A többiek a főbejáraton át az utcára mentek és beszálltak a nomád jelölt által vezetett furgonba.

A menet elején gurultunk hárman, mögöttünk jött az autó a többiekkel. Az M70-esen mindössze 40 perc lett volna az út Muraszombatig, de egy baleset miatt bő órán át tartott. A húszezres községből alig 150 fő magyar, de mi nem velük készültünk találkozni. A társaság, akikkel elszámolnivalónk volt, egy feltörekvő, öttagú fiatalokból álló, viszonylag szervezetlen csoport – legalábbis a letenyei chapter tagjainak elmondása alapján. A rendőrség látókörébe még csak néhány piti bűncselekmény miatt kerültek.

Már lemenőben járt a Nap, mire áthajtottunk a városon. Utunk a délebbre található GMT Avtodeli-hez vezetett. Ez volt az adósaink székhelye. Az udvaron ácsorgó autók számából ítélve nem ment valami jól az üzlet. A VW-k és Skodák között két fekete SUV állt, a városi bűnözők közkedvelt járműve. A motorjainkkal kicsit messzebb álltunk meg tőlük, de a furgont direkt úgy parkoltatták le, hogy a két fekete hodály ne tudjon könnyedén kijutni.

- Kisbandi! Dan! Ti maradjatok kinn. Ha valami gáz van, ti lesztek a második vonal. – hallottam az utasítást Cinegétől, ahogy közelebb értünk.

- Bármi simlisséget észlelsz, cselekedj. – súgtam oda Sziklának, aki a Glock-ja csőretöltésével nyugtázta az utasítást.

- Te úgyis jobban ismered ezt a világot, mint mi. – tette hozzá Svéd.

Beléptünk az épületbe, ahol két fickó sietett elénk. Valamit szóltak hozzánk valamilyen szláv nyelven, de csak Freddy válaszolt nekik – az anyai nagyanyja ugyanis szlovén nemzetiségű volt, apai ágon pedig horvát gyökerekkel rendelkezett. Ezen kívül beszélt még angolul és franciául.

- Azt mondják, az irodában van a főnök. – fordított Freddy.

Az épület hátsó részében, egy közepes méretű irodában pöffeszkedett a góré, egy alacsony, jellemtelen figura hátrazselézett hajjal. Sötétkék szövetnadrágot viselt, amit hózentróglival fogatott fel, felül pedig fehér selyeminget öltött.

- Helló! Mi ez a nagy jövés? – kérdezte tört magyarsággal.

- Az adósságotokért jöttünk. – felelte Crazy Jimmy.

- Miféle adósság? – tárta szét a karját vigyorogva. Ekkor már tudtam, hogy meg akarja úszni a fizetést és minden eszközt bevet, hogy minket üres zsebbel hajtson el.

- Két fuvar költsége, plusz a késedelmi kamat és mivel nekünk kellett érte eljönni, így a kiszállási díj. – soroltam a tételeket tagoltan.

- Nem érteni. – tette a hülyét, de Freddy sietve lefordította neki. – Nem adok kamat, se más díj. Csak a fuvar! – intett az emberének, hogy adja át a pénzt.

- Nem, Bojko! Amiért nem fizettél időben, azért kamat jár. Két hónap.

- Nem fizet kamat! – ütötte a vasat a szlovén. Az anyanyelvén még mondott valamit. Freddy válaszolt és egyre erősebb hanghordozásba torkolt a vita. A következő pillanatban Szikla előrántotta a Glock-ot és főbe lőtte a tőle kissé balra állót, majd Bojkó vállát érte egy golyó a az újonnan kapott fegyveremből. Svéd a főnök mögött álló két alak fejét lékelte meg egy-egy pontos lövéssel, Cinege pedig orrba vágta a tőle jobbra állót és elvette a pisztolyát. A jelenet láttán a nomád jelölt lábai remegni kezdtek, az arca pedig elfehéredett.

- Ha kifizeted, amit kérünk, akkor élni hagyunk. Válassz. – sziszegte C.J.

- Az országból nem juttok ki élve, ha kinyírtok. – ezt mondta Bojkó, de ezt csak később tudtuk meg, miután Szikla két újabb golyót engedett a férfi fejébe. Nem volt kérdéses, hogy ezután a többieknek is meg kell halniuk. Valami különös véletlen folytán a nomád jelölt is padlót fogott. A pisztolyát kicseréltük Szikláéra, hogy amikor a rendőrök kérdezősködni kezdenek, azt mondhassuk, hogy a saját önálló akciójának áldozata lett. Ezután megkerestük a fellelhető összes készpénzt, írtunk adásvételit három furgonra, elvettük a kulcsaikat, eltüntettük a biztonsági kamerák felvételeit és a sötétség leple alatt otthagytuk a helyszínt.

Egy órával később a letenyei Klubházban a zsákmányolt pénzt számoltam. Freddy és Crazy Jimmy a szerződésekkel felkeresték a helyi illetékes hivatali személyeket, akik szintén zsíros jattot kaptak, amiért az éjszaka közepén átvették azokat és vállalták, hogy másnap az első helyen végzik el az átíratást.

- Mennyi az annyi? – telepedett mellém Kisbandi.

- Háromezer. Ennyi a részetek. – a számérték euróban értendő.

- Hogyhogy csak ennyi?

- A két elmaradt fuvarköltség, plusz a kamatok és némi jatt.

- De az sokkal több pénz… - mutatott a kezemben lévő kötegre.

- Igen, de szó nem volt felezésről. Örülj neki, hogy a három furgon mellé még kaptok kp-t.

- Az egyik járgányt megkaptátok volna ti, a másikat pedig a nomádok.

- Ha nem hozom fel az ötletet, hogy elhozhatnánk őket, akkor csak a lóvé lenne. A furgonra pedig nem tartunk igényt. Mi nem szállítunk annyit. G nevében viszont nem nyilatkozom, de szerintem jó néven venné az elvesztett jelölt miatt.

- Azt megbesz…

- Elég legyen! – dörrentem rá a titkárra. – A társaidat úgy vezeted meg és rántod le, ahogy akarod, de én átlátok rajtad! Ha egy nap kiderül, hogy megloptad őket és emiatt úgy végzed, mint az a Prospect, akkor senki nem fog megkönnyezni! – közelebb hajoltam hozzá és szinte suttogva folytattam – Azt ajánlom, vegyél vissza, különben magam öllek meg! – azzal magára hagytam.

Svéd a hátsó kertben ült a motorján, és csendben cigarettázott. A félhomályban jobbára csak a parázsló fényét lehetett látni. A ribanchordón a jelölt mellénye hevert. A vele szemben álló motor nyergére ültem.

- G hogy fogadta a hírt?

- Közönyösen.

- Te hogy vagy?

- Valamivel jobban.

- Ahhoz képest itt cigarettázol, mélabúsan, ahelyett, hogy azt a dögös feketét próbálnád fel.

- Nem kívánom a cigány kurvákat.

- A kínaira gondoltam. Ügyesen furulyázik.

Halkan felkacagott, majd visszatért a cigarettájához.

- Merre tartunk? – kérdezte két slukk után.

- Szemesre, aztán Szolnok, East-Gate…

- Nem erre gondoltam. Néhány hete két embert küldtünk a Balaton fenekére, most pedig kiirtottunk egy kisebb csapat alvilági figurát. Mi jön ezután? Mi az úti cél, K?

- Azt tesszük, amit kell. Így ment ez eddig is.

- Tudod – nyomta el a cigijét – amíg benn voltál, csak hisztis ribancokkal, tartozások behajtásával, motorozással és bulizással töltöttük az időt. Most meg egy hónap alatt heten hullottak el körülöttünk és a mi kezünk által.

- Nyolcan.

- Tessék?

- Nyolcan haltak meg. Celebet kifelejtetted.

Megcsóválta a fejét és egy újabb cigire gyújtott.

- Van még valami?

- Ezt miből gondolod? – fújt ki egy nagyobb adag füstöt.

- Nem szoktál ilyen szótlanul különvonulni és az orrodat lógatni.

- Egy konspiráció árnyéka fenyeget bennünket. Nem részletezném, majd G megteszi. Ezért kerestem Bandit, hogy tanácsot kérjek tőle. Ezt ugyebár telefonon azért talán mégse…

- Jogos… Elteszem magam. Holnap korán szeretnék továbbindulni. – keltem fel a motorról.

- Jó éjt!

Másnap délelőtt fél tizenegykor indulásra készen álltunk a letenyei Klubház előtt. Mellettem Svéd, mögöttem Dan, az egyik furgonban pedig Szikla, két motorral a rakterében. Eredetileg Freddy is jött volna, de az átíratás procedúrája kissé elhúzódott, valamikor délutánra ígérte csak a csatlakozását, de mi nem várhattunk tovább. Kisbandi és Cinege búcsúztattak két Prospect társaságában. Mivel délre várt bennünket G és Linája magukhoz ebédre, ezért nem szarakodtunk a rossz főutakkal és a városi szüttyögéssel, felhúztunk a sztrádára, így nagyjából egy óra alatt megérkeztünk hozzájuk. Elsőre meg sem ismertem a házat, annyira sok virágot ültetett a ház asszonya köré azóta, hogy nem láttam. A ház ura lassan lépdelt ki a palota ajtaján fehér pólóban, rövidnadrágban és vietnámi papucsban – minden bizonnyal messziről felismerte a motorok hangját. Nyomában megjelent Svéd felesége és lánya.

- Szervusz, testvér! – üdvözöltük egymást a közel harminc éves módon.

A köszöntések után G utat mutatott a házba, engem pedig visszatartott.

- Mikor változott át a rezidencia Oglu rózsakertjévé?

- Ki? – torpant meg.

- A koppányi aga. Fekete István regénye.

Megrázta a fejét, hogy visszatérjenek az eredeti gondolatai, amin valószínűleg azóta filózhatott, hogy szóltam neki a túráról.

- Hagyjuk… Ha már… Megnéznéd a régi Dyna-mat?

- Az asszony nem tekeri ki a nyakad, ha késve ülünk asztalhoz?

Nem felelt, csak kinyitotta a garázst, ahol a tőlünk vásárolt Bobber és a néhány éves Street Bob mellett az említett Dyna néhány kartondoboz takarásában ácsorgott, továbbá egy rozzant kanapé, üres sörösüvegeket tartalmazó rekeszek és egyéb lomok hevertek. A magas hőmérséklet és páratartalom miatt levettem a mellényemet és a kanapéra dobtam.

- Mi ez a sok szemét? – lestem bele az egyik dobozba, amiben egy antik porcelánétkészlet porosodott. A védelmére használt újságpapír már megsárgult.

- Valójában nem azért akartam, hogy idejöjjünk és rápillants a Dyna-ra, hanem hogy elvidd magaddal ezt. – a garázs belsejéből egy rozzant, S&S parts feliratú doboz került elő.

- Mi ez? – vettem át a tárgyat, ami egykor légszűrőt tartalmazott. Mérete ellenére lehetett vagy két kiló, ami nem éppen egyezett az említett tárgy súlyával.

- Azt nem kell tudnod.

Meglepetten felvontam a szemöldököm.

- Mióta titkolózunk egymás előtt?

- Nincsenek titkaim előtted. Én sem tudom, mi van benne.

- Kinek adjam át?

- Nicu-nak… már ha mész hozzájuk.

- Oké, nincs több kérdésem.

A dobozt a motorom nyeregtáskájába tettem, Sziklát pedig utasítottam, hogy cserélje ki a motorokat a raktérben a Dyna-ra és ha végzett, simogassa meg a macskákat.

- Macskákat?

- Igen. G-nek két macskája van. Valahol itt lesznek.

A házban egy meglepetés várt: Kornélia. Nagy örömmel szaladt felém és üdvözlésképp halvány csókkal illetett, majd az ebédlőasztalhoz kísért. Mindenki helyett foglalt, az ikrek pedig felszolgálták az ételt. Mi tagadás a két lány nagyon kitett magáért, mert nagyon jól sikerült az ebéd. Svéd szemefénye, mikor végzett az evéssel egy tiszta tányérra szedett egy adagot és kivitte Sziklának.

- Csak nehogy a Prospect ráhajtson a kiscsajra. – köpte be Dan.

Svéd szemei szikrát szórtak és mély gyűlölet jelent meg az arcán.

- Nyugalom, kizárt. Tisztában van vele, hogy nem hajthat rá a Klubhoz tartozó nők egyikére sem. – csitítottam. A kijelentésem után mindenki G-re nézett, aki a középsőujja felmutatásával jelezte, hogy nem értékeli a célzást.

- Különben sem tette még túl magát az előző pasiján. – jegyezte meg az alelnök felesége, amitől Svéd arca még sötétebb árnyalatba fordult át.

- Mi történt? – esett ki egy darab krumpli a száján.

- Megcsalta. – felelte az asszony.

Ebből már tudtuk, hogy mi lesz az esti program. A srác jókedvűen, gondtalanul az utcán sétált a barátai társaságában. Iszogattak, vihorásztak és hangos zene szólt valamelyikük hátizsákjából egy hordozható lejátszóból. Az út közepén lófráltak, felborítottak pár kukát és kényük-kedvük szerint hugyoztak oda, ahova akartak. Egy cseppet sem foglalkoztak a környezetükkel, vagy hogy ezzel akár ellenszenvet válthatnak ki bárkiből. Egy sötétebb utcában csikorgó gumikkal melléjük vágódott egy rendszám nélküli furgon, amiből négy hegyomlás pattant ki, ketten fegyvert fogva a társaságra. A hétfős brigádot a két fegyvertelen villámgyorsan végigpofozta, majd a Svéd lányát megcsaló nagymenőt és zenélő hátizsákot bevágták a kocsiba, majd sietve elhajtottak. A földre került fiataloknak kellett néhány perc mire magukhoz tértek.

- Most pedig minden bűnödet meggyónod, kisköcsög. – sziszegte a maszk alatt Svéd.

Mindannyian sísapkát húztunk, hogy ne ismerjen fel bennünket, bár minden bizonnyal sejtette, hogy kikkel van dolga. A szemeiben rettegést véltem felfedezni.

- Nem követtem el semmit. – sikította félelmében. Már korántsem volt akkora menő, mint néhány perccel korábban a haverjai körében – bár egy gyéren megvilágított pincében, székhez kötözve senki nem lenne az, ha egy ilyen társaság tornyosul fölé. Szikla ekkor egy tőle visszafogottnak tűnő ütéssel eltörte a fiú orrát.

- Vallj! – szólt ismét Svéd egy kicsit erőteljesebb hangon. A srác lebiggyesztette a fejét és zokogni kezdett.

- Ne sírj te kis pöcs! – ordította Dan. – Beszélj!

Előrántottam a Freddy-től kapott pisztolyt, finoman félretaszítottam Dan-t és a fiú felé lépdelve csőre töltöttem. Amikor már csak pár centi választotta el a fejét a fegyveremtől, behunyta a szemét, én pedig a feje mellé húzva a stukkert elsütöttem azt. Az ágyéka táján egyre növekvő sötét folt jelent meg, az orrunkat pedig megcsapta az a bizonyos szag.

- Ezt most miért kellett? – ordította G a csengő fülét dörzsölve.

- Unatkoztam. – feleltem közönyösen, eltettem a pisztolyt, majd visszahúzódtam a háttérbe.

- Gyerünk. Dalolj! – rázta meg a srácot Svéd.

Szipogva, könnyes szemmel kezdte sorolni az addigi rövid élete minden apró botlását, év, hónap, nap lebontásban, közte a testvérünk lányának megcsalását is. Mikor már az alig fél órával korábbi eseteket is meggyónta, és mindenkitől bocsánatot kért, Svéd kikapcsolta a kamerát és a srác állát megragadva az arcába fröcsögte:

- Ha még egyszer előfordul, hogy te, vagy a haverjaid bármit elkövettek, nem csak mi kapunk el benneteket, hanem ez a vallomás megy szépen a rendőrségre. Világos?

- I-i-i-igen. – hebegte szipogva.

- Vigyük!

Szikla egyetlen ütéssel felborította székestül, eloldozta, majd a vállára vette az eszméletlen testet és a furgonba dobta, mintha csak egy zsák homok lenne. A kocsiban elvettük a ruháit, a telefonját és a kevéske pénzét. A személyigazolványát a mellkasára kötöztük egy átlátszó ragasztószalaggal, egy földúton a város határában húzódó autópálya déli részére vittük, és egy kietlen, sötét részen kidobtuk a furgonból.

A túra harmadik napja szintén délelőtt fél tizenegykor indult, de ezúttal nem a Nomads Klubháztól, hanem G otthonától. Svéd helyét Árpi vette át, Szikla pedig visszaült a Fat Boy-ra, mert a furgont az Enforcer alá osztott jelölt vezette. A társulásnak nem közös volt az úticélja: Fehérvárnál különváltunk és csak Dan-nel és a hegyomlás Prospect-emmel gurultam tovább Pest felé, a nomádok elhajtottak északra, Fort City-be. A fővárosban megálltunk kajálni egy gyorsétteremnél, ahol csatlakozott hozzánk Csülök, aki a szolnoki galerihez tartozott és Jeti, aki az East-Gate chaptert erősítette. Utóbbi nálunk járt vendégségben, majd Budapesten intézett el ezt-azt. Amikor megtudta, hogy mikor leszünk a városban, elhalasztotta a hazaindulását. A szolnoki tag egy Hangaround kíséretében jött elénk, így hatan mentünk tovább.

Legnagyobb meglepetésünkre a tiszai Klubházban csak Bütyköst és Macit találtuk, aki elvileg azért tartózkodott ott, mert hivatalosan ő jött elénk. A két testvér vidám hangulatban beszélgetett egy bőrkanapén, lábukat a dohányzóasztalon pihentetve, kezükben egy-egy hideg sörrel. A levegőt megtöltötte az elnök cigarettájának bűze és némi marihuána illatának fura egyvelege. Belépésünkkor nem zavartatva magukat ülve maradtak.

- Napok óta nem láttam itt ennyi embert egy időben. – fogadott bennünket jellegzetes károgó basszusán Bütykös.

- Ne keljetek fel! – intettem le a két terpeszkedő férfit, akik a közeledtemre kicsit megemelték magukat. Egy szabad kanapéra vetettem magam és meggyújtottam a mellényemből előhúzott szivart. Szikla rövid időn belül egy pohár whiskeyt helyezett el előttem az asztalra, nyomában Csülök sörrel érkezett és mellettem foglalt helyet.

- Az a szar fog megölni. – motyogta Maci marihuánától megváltozott hangon.

- Az asszony fog megölni, ha egy héten belül nem érek haza a születésnapjára.

A kijelentésemet harsány nevetés kísérte, még Szikla is elgyengült és halvány mosoly rajzolódott ki a szája sarkára. Ez az apróság nem kerülte el Bütykös figyelmét és szigorú arccal kezdte méregetni. Tudtam jól, hogy valami parancson töri a fejét.

- Prospect! – tört ki belőle. – Nyomd le a 48-at! – a 48 a Deadbeats Hungary alfabetikus kódja.

Sziklának nem kellett kétszer mondani. Sebtében földre vágta magát és elkezdte tolni a fekvőtámaszokat. Jeti nesztelen léptekkel hátulról mellé osont és egy korsó sört akart ráönteni, de mielőtt megtehette volna megköszörültem a torkomat és intettem a szivarommal, hogy ne tegye. Attól nem tartottam, hogy a jelöltem zokon venné, inkább attól, hogy itt nem állna meg az East-Gate-i óriás. Meglehetősen kötekedő fajta volt, s mivel többnyire jól választott ellenfelet - a legtöbb vele szembe kerülő mindig nála sokkal kisebb termettel és gyengébb fizikummal rendelkezett -, hamar elterjedt róla a „verhetetlen” jelző. Ebben az esetben viszont nem tudta kivel van dolga, hiszen először találkoztak. Mindenki azt gondolta, hogy az intésemet érteni fogja, és nem provokálja ki a bunyót. Tévedtünk.

Alig néhány órával és itallal később Jeti elment WC-re. Szikla a pultnál állt, háttal az illemhely ajtajának, mikor Dan-nel és velem beszélgetett. Tisztán láttam az óriás jeges, gonoszsággal telt szemét, ahogy a helyiségbe lépett. Kiszúrta az előttem ácsorgó jelöltet, meglódult és kíméletlenül taszított rajta egyet a vállával. Természetesen Szikla kibillent az egyensúlyából. Dan-re támaszkodva próbálta visszanyerni az egyensúlyát, mire Jeti hőzöngeni kezdett:

- Hogy mersz kezet emelni egy tagra? – tornyosult a jelölt fölé. Fél fejjel volt magasabb Sziklánál, aki a maga 198 centis magasságával meglehetősen kitűnt közülünk.

- Elnézést. Megbotlottam. – morogta elfojtott dühvel a hangjában.

- Nem botlottál meg. Nekem jöttél! – harsogta a fél fejjel magasabb tag. Jeti ostoba módon, abban bízva, hogy a testi fölénye ezúttal is előnyt nyújt, taszított Sziklán, aki nekiesett a pultnak. – Gyere ki! Játsszuk le!

A szolnoki Klubház kertjében, egy hosszú árkádsor alatt álltak a motorok és egy ring. Amikor valakit kihívtak, ott rendezték le a dolgot. Komoly vitákra került pont és bárki kihívhatott bárkit, de többnyire a vezetőség nem lépett a kötelek közé. Egy alkalmat kivéve, amikor Csongor fiam verte laposra Macit. Azt szívesen megnéztem volna, de hát sitten ültem.

Mindannyian kitódultunk a kertbe, a versenyzők pedig beléptek a ringbe és levették a nadrágjuk fölötti ruhadarabokat. Felmásztam Sziklához és elvettem tőle a pólóját, a mellényét és vártam, hogy megszabaduljon a gyűrűitől.

- Mi lesz kispofám? Meddig várjak még?

- Mindjárt, csak leveszem ezeket. Nem szeretném, ha összevéreznéd őket.

A közönség huhogással és nevetéssel jelezte a megjegyzés tetszését illetően. A következő néhány másodperc egy életre eldöntötte Jeti és Szikla viszonyát. A nyíregyházi tag egy nagy ívű lendítéssel próbált ütést bevinni, de a jelöltem elhajolt, majd hirtelen egy kíméletlen balossal leverte az ellenfele veséjét. Ezután egy pörölyként lesújtó jobb csapott az óriás fejére és Jeti eszméletlenül terült el a földön. Örömujjongásba tört ki a publikum. Először fordult elő, hogy valaki legyőzte a nyírségi szörnyet. Dan felpattant a pódiumra, ellenőrizte a fekvő pulzusát, és kijelentette:

- Még él… Igyunk a bajnok egészségére!

Örömujjongás kíséretében bekísértük Sziklát a pulthoz, aki csak valami gyümölcslevet szürcsölgetett, mert sosem ivott alkoholt. Jeti vagy fél órán keresztül hevert a ring közepén, majd mikor fejét fogva betántorgott, lezuhant a kanapéra. Szikla egy csomag jéggel sietett a segítségére.

- Kemény öklöd van. – vetett hálás pillantást az óriás a legyőzőjére.

Az este hátralevő része szolid bulizásba torkollt. Dan kiszemelt magának egy fél cigány lotyót, aki minden látszólagos ellenkezés ellenére megadta magát a fiatal férfinek és a kanapén szétdobta a lábait neki. Másnapra az Enforcer mellényére egy újabb PM felvarró került fel, a zöldkeretes rombusz barna ovális mintával a közepén. Szinte világított a régebbi darabok mellett: a sárga (ami az egy évvel korábban, az anyaklubnál felhúzott ázsiait jelölte), a fehér (ami az Aradon elkapott szőkére emlékeztetett) és a rózsaszínű (amit a letenyei szűz mentesítő akció után kapott és már meglehetősen beszürkült az évek során lerakódott kipufogó füsttől).

Négy nappal a komáromi indulás után, délután érkeztünk meg Nyíregyházára, az East-Gate chapter otthonába. Az épület tetejére azóta, hogy utoljára láttam, felhúztak egy újabb szintet. Körben fából ácsolt gang húzódott, a nyugati oldalon egy nagyméretű terasz határolta a kialakított lakást. Egyetlen család élt ott, a fiamé. Megismert egy lányt Szatmárnémetiben, akit eljegyzett és nyolc hónappal érkezésünk előtt megszületett első közös gyermekük a kis Balázs. Karján a csemetével és oldalán a párjával jöttek elő az épületből, nyomukban a chapter többi tagjával.

- Bemutatom az unokádat. – nyújtotta át nekem az apró csöppséget.

- Nagy a hasonlóság. – vettem a karomra a kis legényt.

- Ezalatt a ritka hajat, az állandó folyadék igényt és a kakis alsót érted? – szúrta oda Dan a hátam mögül.

- Egyértelműen. – feleltem nevetve.

- Ő pedig a párom, Zita. – mutatta be a jegyesét Csongor.

- Örvendek, uram. – nyújtott kezet a lány.

- Tegezz nyugodtan.

Eközben az egyik jelölt folyamatosan kattogtatott egy fényképezőgéppel.

- Ha már csinálod, csináld rendesen. – toltam le a srácot, aki megszeppenve megtorpant. – Hívjatok ide mindenkit. Gyerünk! Álljunk össze!

- Mint a gecis bugyi? – súgta valaki a mögöttem.

A kép közepére engem taszítottak a jobbomra a fiam, balra a barátnője került. A fotón az arca nem látszik, mert épp a fiát bögyörgeti. Körülöttünk állt az akkori teljes East-Gate chapter, valamint Dan, továbbá ketten Szatmárból és Fék az aradi Nomads chapterből.

A fotózás után bementünk a Klubházba. A legifjabb csavargót az anyja felvitte az emeletre, hogy fürdesse, megetesse és letegye aludni. Alig záródott be mögöttük az emeletre vezető lépcsőház ajtaja, valaki feltekerte a hangerőt és majdhogynem koncert szinten szólt a Five Finger Death Punch-tól a Bad Company.

- Hogy altatja el azt a gyerkőcöt ilyen ricsajban? – kérdeztem Csongort.

- Hangszigetelés. Már az épület előtt se nagyon hallani, de a fenti lakásban meg abszolút nem. Pár nappal ezelőtt lövészversenyt tartottunk, miközben a kisember békésen aludt.

- Érdekes.

- Emlékeztem rá, mikor a DH-t újítottuk fel, még te mondtad, hogy az új módszerek sokkal hatékonyabbak, mint amiket a Klub indulásakor alkalmaztatok. Felfogadtunk egy szakit, aki ért a hangtechnikához és az ő javaslatait valósítottuk meg.

- Helyes.

- Gyere, megmutatom a fenti lakást.

- De most eteti a…

- Nem gond. Ilyenkor nem szoptat. – indult meg az emelet felé.

- Az csak nekem furcsa, hogy G fia és a tiéd egyidősek?

- Igen… Ha már szóba hoztad: G bácsi miért nem jött veletek?

Ahogy kiléptünk az emeletre megálltam, mert megdöbbentett az alig hallható zene, ezért nem feleltem neki.

- Mi az? Sztrókod van? – tette a kezét a vállamra.

- Dehogy… Csak meglepett… hogy mennyire jól szigeteltétek az épületet.

- Menj tovább! A kilátás se rossz.

Körbevezetett és a nagy teraszon álltunk meg. Páratlan ízlésre vall, hogy ezt így találta ki és alkotta meg. Büszkeséggel néztem a nyugatra révedő fiamra. Az üvegasztalra letettem az üres üvegemet, mire kilépett az üvegajtón Zita.

- Hoztam nektek sört.

- Köszönjük édesem. – lehelt halvány csókot kedvese ajkára Csongor.

- Holnap mikorra kell menni a tanácshoz?

- Már vagy ötven éve polgármesteri hivatal... – kötekedett a fiam. – Délután 14 órára kaptunk időpontot.

- A szüleid jönnek? – fordultam a menyasszony felé.

- Már nem élnek...

Emlékek tolultak fel benne, ami elszomorította az arát. Emiatt bevonult a lakásba. Csongor elmesélte, hogy 18 éves korában veszítette el a szüleit és fél évvel korábban halt meg Zita öccse egy utcai összecsapásban, ami a Szatmári chapter tagjai és néhány román garázda között tört ki. A fickó rosszkor volt rossz helyen. Az első lövés, amit az egyik ellenség engedett el pont a menyem testvérét találta el. Az agyvelejét egy kávézó ablakáról törlőkendőkkel szedték össze.

Hosszan, éjszakába nyúlóan beszélgettünk a fiammal – úgy, ahogy én sosem tudtam az apámmal. A jó időnek és az elfogyasztott söröknek köszönhetően, mikor Csongor bevonult vizelni, elaludtam a párnázott kerti bútoron. Amíg aludtam, valaki pokrócot terített rám, mert délelőtt, mikor motorzúgásra ébredtem, már rajtam volt. Felkászálódtam az alkalmi fekvőhelyről, kinyújtottam öreg tagjaimat és a korláthoz léptem. Lenézve láttam meg Lafaty Bandit és G-t, közvetlenül mellettük állt Majom és Boxer, valamint Bütykös, Freddy és Ladislav, kicsit távolabb Cinege és Kisbandi szállt ki egy autóból. Utóbbi ajtót nyitott Kornéliának és Karolinának. A teraszra nyíló tolóajtó elcsúszott a sínen, és Zita lépett ki rajta, karján az unokámmal és egy bögre kávéval.

- Várj, segítek.

A lány azt hitte, hogy a kávét veszem el tőle, de a lurkót vettem ki a kezéből. A dolog halvány mosolyt csalt bájos arcára. Visszaléptem a korláthoz és a lent ácsorgók felé integettem az apró ember kezével, amit ujjongással fogadtak.

Néhány órával később, a városházán voltunk. A menyasszony hagyományos, hófehér esküvői ruhában volt, a férj fehér inget és mellényt viselt felül, fekete farmert alul. Minden más klubtag sötétzöld inget viselt a color alatt. A ceremónia a szokásos vontatott unalomként zajlott, ám az épület előtt egy különleges meglepetéshez sorakoztak fel a partiumi tagok. Ahogy az ifjú pár kilépett a bejáraton és megállt az első lépcsőfokon, a szemben állók egyszerre dobbantottak egyet előre.

- Huhh! – harsogta egyszerre huszonöt motoros, ami a házak falain hatásosan vízhangzott. A kezüket széttárták és nyitott ujjakkal, apró mozdulatokkal rázni kezdték, közben sziszegtek. A tömeg közepén Nicu egy mondókát kezdett el harsogni, amitől a többiek ismét kimozdultak, dobbantottak és jött a következő:

- Huhh! – jött egy újabb kézrázós szakasz és sziszegés. Nicu ismét mondókába kezdett, majd a társak csatlakoztak hozzá. Közben hol a combjukra, hol a karjukra, és időnként a mellkasukra csaptak teljes erőből. A látvány a környéken sétálókat megállásra és bámészkodásra késztette. Sosem láttak még hakát. Az alig másfél perces műsort természetesen megtapsolták, ahogy a násznép is. Ezután visszatértünk az East-Gate chapter főhadiszállására és lakodalmat tartottunk motoros módra. Ötven tag és jelölt, nagyjából harminc nő, néhányan két másik klubból származó és körülbelül tizenegynéhány független támogató motoros. Rendkívül jó hangulatú parti kerekedett. Mindenki jól érezte magát.

Mikor besötétedett, Kornélia felvonszolt a teraszra. Leültünk arra az alkalmatosságra, amin a múlt éjjel aludtam. Hátradőltem, meggyújtottam egy szivart. A karjaimat a háttámlán nyugtattam, a csajom jobb kezét a hasamon, a vállamon pedig a fejét nyugtatta. Nagyot sóhajtott, arra számítva, hogy megkérdezem, hogy szeretne-e mondani valamit, de nem volt kedvem a beszélgetéshez. Helyette beleszívtam a kézzel sodort kubaiba.

- A mi esküvőnk mikor lesz? – kérdezte Kornélia, amitől köhögni kezdtem. Nem számítottam erre a kérdésre, hiszen sosem terveztem, hogy elvegyem.

- Már miért kéne, hogy elvegyelek?

- G elvette a húgomat, a fiad a barátnőjét. Mindenki megházasodik, csak én nem.

De jó. Kezdődik… - gondoltam magamban.

- Ez sosem volt köztünk téma.

- De miért nem? – ült fel.

- Amikor összekerültünk tisztáztam, hogy nem nősülök meg. Akkor azt mondtad, hogy neked ez nem gond, mivel úgysem szülhetsz, nem kell, hogy férjhez menj.

Némán elfordította a fejét és a semmibe meredt. Megfogtam a vállát, mire visszafordult.

- Ha hűségesküt akarsz, azt már rég megkaptad, de ha egy papírt, amin ugyanez áll, akkor azt rossz helyen keresed. Csak azért nem veszlek el, mert most épp egy lagzin ülünk és előtörtek belőled az érzelmek.

Egy hirtelen mozdulattal kifordult a kezemből, kissé távolabb ült és ismét a semmit kezdte nézni. Felhúzta a lábait és átkarolta őket. Bezárkózott. Tudtam jól, hogy ilyenkor nem szabad hozzászólni, vagy akár csak megérinteni. Csendben pöfékeltem tovább.

- Ti miért vonultatok külön? – kérdezte G.

- Egy kis meghittségre vágytunk. – forgattam a szemem, hogy a régi harcostárs értse az iróniát, Korninak pedig semmi ne tűnjön fel ebből. Mivel rágyújtott, valószínűleg leesett neki.

- Áhh… Akkor nem zavarok.

- Nem zavarsz. Gyere, ülj le. – intettem neki az egyik ülőalkalmatosság felé. – Linát hol hagytad?

- Táncol.

- Nem félsz, hogy elrabolják tőled, sógor? – kérdezte Kornélia.

- Tud vigyázni magára. Nem féltem.

- Rendeződtek a dolgok Szemesen?

- Minden jó irányba halad. – felelte G, közben a szemével jelzett, hogy ezt nem a csajom előtt kellene megbeszélni, hiszen klubügyről van szó. Korni kiszúrta, ezért felpattant a helyéről, elnyomta a cigijét, sietve megcsókolt és magunkra hagyott minket.

- Látom jó a hangulat. – ironizált a nomád elnök.

- Remek… Azt akarja, hogy vegyem el feleségül.

Harsányan felkacagott a szemben ülő barát.

- Zokon vette, hogy sosem tennéd meg?

- Ez már lerágott csont, csak időnként előjön belőle. Gondolom, nálatok is így volt, csak te beadtad a derekad.

- Egy nap bejelentette, hogy terhes. Bár nem terveztem családot, mégsem akartam, hogy szégyenben nevelje a gyerekemet. Ezért elvettem. Aztán elvetélt.

Valójában abortusza volt, mert egy Klubház buli orgiába fulladt és ott valaki megcsinálta, de ezt G sosem tudta meg. Az eset napján épp Aradon járt, az abortusz alatt pedig Letenyén.

- Most pedig van egy fiad.

- Neked meg egy unokád. – vágott vissza a barátom.

Megemeltük a poharainkat, amikben a legfinomabb single malt whiskey lapult, amit valaha ittunk. Ekkor lépett be a harmadik whiskey lover, valamint az erdélyi köményes nagy barátja, Lafaty Bandi.

- Rég táncoltam már ennyit. – kezdte lihegve. – Jól megtáncoltatott az asszonykád. – mondta G-nek, és intett neki, hogy üljön kicsit arrébb.

Egy pillanatra elmerengtem.

- Mi az? – szúrta ki a nomádok elnöke.

- Eszembe jutott, mikor harminc évvel ezelőtt Arlón ugyanígy ültünk.

- Emlékszem! Amikor még csak három idióta voltunk motoron! Valami rockfasztiválra rángattál el minket. – tértek vissza az emlékei Bandinak is.

- Inkább oda, mint a Pride-ra. – kontrázott G. – Ott kezdtél el mindenféle képeket vázolni, hogy milyen is lesz majd a Klubélet.

- Mindig oda lyukadt ki, hogy zabáljuk a köményest, pedig a whiskey-t jobban komázom. – hajtotta le a maradék nedűjét a Fort City elnöke.

- Végül megalakult a Klub, vagy nem? – tettem fel a költői kérdést. - Megbántátok valaha, hogy belekezdtünk ebbe az egészbe?

- Egy percre sem. – válaszolták egyszerre.

- Csinálnátok bármit másként, ha újrakezdhetnétek?

- Kevesebbet innék. – vágta rá Lafaty Bandi.

- Nem venném el Ritát. – böffentette G, mi pedig ismét harsányan felnevettünk.

- Hiányzik valami a régi időkből?

- Az alapítók. – felelte a nomádok elnöke, mellette ülő köményes barátja pedig némán, helyeslően bólogatott.

Ebben a pillanatban egy dolmányos varjú ült le az üveg dohányzóasztal végére.

- Azt a kurva! – bukott ki Bandiból. – Egy varjú.

- Crow. – mondta G.

- Kár. – felelte a varjú.

Ezután megjelent még egy, aki tőlem jobbra szállt le.

- Baszki, még egy. – jegyezte meg Lafaty Bandi.

- Crows. – reagált G.

- Kár. – feleltek a varjúk.

A következő pillanatban egy nagyobb testű érkezett, aki Bandi mellé telepedett, majd egy újabb és még egy érkezett. Szép sorban, egyesével, de körülvettek bennünket. Utolsónak egy idősebbnek tűnő szállt le az elsővel szemben az asztal túlsó végén. G-vel összenéztünk, Bandi pedig kimondott egy számot.

- Tíz.

- Kár. – felelték a varjúk.

- Te is arra gondolsz? – kérdezte kissé félve G.

- Alakuláskor is ennyien ültünk asztalt. – feleltem.

- Kár. - felelte az asztalfőnél ülő, elsőként érkező varjú.

A szinte ijesztő, Hitchcock-i jelenetnek a teraszajtó kinyílása vetett véget. Csongor tisztán látta, ahogy tizenhárom varjú egyszerre rebben fel az égbe.