2019. október 1., kedd

Mocskos egy százalék


Vannak dolgok, amit kevesen vállalnak be. Az emberek többsége egy idegesítő legyet se képes leütni, inkább csak elhessegeti. Vannak, akik viszont ha kell, odaütnek. A klubunk alapelveit már akkor meghatároztuk, amikor még csak Lafaty Bandival és G-vel motorozgattunk szerte az országban, mindenféle emblémák és felvarrók nélkül. Aztán persze a történelem sodra, a körülmények többnyire arra késztettek bennünket, hogy időnként keményebb dolgokat is tegyünk a bulizásokon és motorozáson túl. Ettől függetlenül továbbra sem tartottuk magunkat azon törvényen kívüli, erőszakos keveseknek, akik még a mellényeikre is büszkén feltűzik ezt a jelet. Azok után se, hogy első elnökünkkel, Crow-val szállítottuk a régi üzleteinek utolsó göngyölegeit, hogy pénzhez jussunk az indulásunkhoz, vagy azután se, hogy likvidáltuk az áruló Paradicsomot és Szatírt, vagy amikor segítettünk félreállítani a letenyei River Murderers-t. Ezek mind olyan ügyek voltak, amik túlléptek ugyan a szabályban foglaltakon - G erkölcsi normáin meg pláne -, de mind a Klub érdekében történtek, így senki nem emelt szót ellene.
A legtöbb chapter rendelkezik valami illegális, vagy félig illegális projekttel. Szolnokon, N-Town-ban és Letenyén éjszakai bár működik néhány ezresért lekérhető lányokkal. Csongor Nyíregyházán az East-Gate csapattal a törvény kiskapuit kihasználva szerez ingatlanokat, de benne vannak a Nicu vezette Szatmári chapter dohánykereskedelmében is. G nomádjai az online pornó jeles képviselőinek számítanak már évek óta, aminek külföldi partnere a partiumi Nomads Aradon. A legújabb paktum szerint az anyaklub segít fuvarozni Czenének, aminek határon túli részét szintén N-Town látja el. A hasznon kilométer alapon osztozunk.
Ezek az ügyek természetesen felkeltették a hatóságok figyelmét is. Horáció nem véletlenül jelent meg a szabadulási partin és figyelmeztetett, hogy ne keveredjek bele semmi ilyenbe. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy nem vágok bele, bár a korom és a priuszom miatt jobban kellett vigyáznom.
Két nappal a buli után megkaptuk a lesújtó infókat. Kiderült, hogy Tank évek óta a rendőrség védett informátora. Amatőr szinten űzte a hekkerkedést, ami miatt bedőlt, viszont ügyesen vádalkut kötött, hogy ne csukják le. Felszerelték egy halom csúcstechnológiával és hagyták, hogy tovább dolgozzon, csak ezúttal már az államnak. Gyengébb védelmi rendszereket tört fel, politikusokról szerzett titkos információkat és neki köszönhetően oldódott meg több, bizonyítékok hiányában lezárt nyomozás. Egy alkalommal a terrorelhárításnak is dolgozott és ekkor kerültünk mi a látótérbe. A rendőrség nem értette, hogyan tűnhetett el egyik napról a másikra egy teljes szerb maffiacsoport, amire Tank hamar talált megoldást néhány archív műholdfelvétel segítségével. A hatóságok sietve kiszálltak a néhai Johnny Casco kúriához, ahol egykor engem is fogvatartottak, és némi kotorászást követően találtak egy tömegsírt, benne a hiányolt bűnözőkkel. Sajnos a műholdak és a térfigyelő kamerák ezrei nem csak azt mutatták meg, hogy hol nyugszanak az alvilág rettegett rémei, hanem azt is, hogy kik végezték el a munkát. Persze a zsaruk nem hálát akartak rebegni a probléma megoldásáért, hanem bebizonyítani, nem puszta megtorlásról, vagy kimenekítésről volt szó, hanem egy rivális banda felszámolásáról. Ezután kezdődött meg a „Csavargó” hadművelet, aminek központi figurája lett volna Tank, az ügyet vezető nyomozó pedig az a Zombori százados, aki egykor fiatal titánként felgöngyölítette a szolnoki chapterünk egykori vezetőjének, Vipera halálának körülményeit. (Az más lapra tartozik, hogy az eredmény messze állt a valóságtól, de ez senkit nem zavart. Szép komótosan megszámolták a hullákat, Zomborit soron kívül előléptették és mindenki boldogan tért aludni.)
Első lépésként megkérdezték Tank-től, hogy részt venne-e egy éles bevetésen, ahol beépített informátorként kellene léteznie, dolgoznia és szállítani az infókat. A második kérdés az volt, hogy motorozott-e már valaha? Mivel gyerekkorában sokat játszott a GTA: The Lost and Damned játékkal így azonnal elvállalta a szerepet. Közel három hónapon keresztül ismertették meg a világgal, ami majd körülveszi és sietve kitanították, hogyan tartson meg egy motort anélkül, hogy elvágódjon vele, mint egy zsák cement. A rendőrség által lefoglalt járművekből előkotortak egy ezeréves Road Kinget, amit igyekeztek úgy átalakítani, hogy a legkevésbé se juttassa bárki eszébe, hogy ez egy lefoglalt vas. Ezután következett a sztori betanulása és a közvetítőbalek felkutatása. Celebre, a Klubhoz közeli munkatársra esett a választás. Szintén kisstílű cyber-gurunak számított, de mivel G szinte minden információt rajta keresztül szerzett be és a netes pornóhálózatát is ő felügyelte, nem volt nehéz fogást találni rajta. Egy szimpla közúti ellenőrzés során, koholt vádak alapján bevitték a siófoki kapitányságra. Másfél óra zárka után megjelent nála Zombori, aki alkut ajánlott. Nem kért sokat, csak annyit, hogy segítsen bemutatni egy motorost a Klubnak, mint G lelkes rajongóját, cserébe elnézik neki azt a pár milliós sikkasztást, amit a főnökétől, vagyis a Nomádok elnökétől lenyúlt.
Belement.
Az ügy sínen volt. Tank végigjárta a ranglétrát és taggá vált, közben ügyesen csepegtette az információkat – a semmiről. A Klubnak ugyanis semmi olyan ügye nem volt, ami miatt esetleg megállna a bűnszervezeti vád. Zomborira egyre nagyobb nyomást helyeztek a felettesei, ezért taktikát változtatott. Felkeresett egy régi ismerősét, aki a BV-ben dolgozott, majd engedélyt kért a beszervezéséhez. A hivatalos út fordított sorrendjének alkalmazása miatt kapott lecseszést követően sokat heccelték az ügyön dolgozó munkatársai, de igyekezett mindent elkövetni valami eredmény felmutatásáért.
Az új ügynök Fekete Jácint néven született és a meglepően magas IQ-ja ellenére smasszer akart lenni. Alig néhány évet húzott le a főváros Kozma utcai intézményében, amikor Zombori felkereste. A terv egyszerű volt: Jácint áthelyezésével állandó felügyelet alá helyezték a győri kóterben raboskodó egykori legfőbb górét, vagyis engem. Mikor kiderült, hogy valaki után kémkedik a börtönben, rögtön kivonták. Megváltoztatták a külsejét és elküldték az anyaklubba, mint érdeklődőt. Hamar beilleszkedett a közösségbe, de igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy nem akarna több lenni egyszerű supporternél. Fél évvel a szabadulásom előtt döntöttek a fegyintézetek bentlakói létszámának csökkentéséről. Akit feltételesen szabadlábra lehetett engedni, vagy minimum másfél éve volt hátra a büntetéséből, az mehetett. Mivel a rendszer lassan működött és sokan élvezték az állam vendégszeretetét, sokáig tartott, mire kiengedtek. Fekete Jácint, az egykori smasszer, vagy immár Blackie néven működő ügynöknek viszont közelebb kellett kerülnie a tűzhöz és rövid idő alatt. Ehhez egyre többet tett a Klubban a tagokért: takarított, lemosta a motorjaikat és vitt nekik bármit, amit csak kértek. Szerencséjére az anyaklub létszáma és egyre öregedő átlagéletkora miatt Lafaty Bandi úgy döntött, hogy ismét felkínálja neki a Hangaround státuszt, amit ezúttal elfogadott. Jó úton járt a Prospect-ségig, minden a legnagyobb rendben ment egészen addig, amíg nem szabadultam.
Ezeket az infókat G Celeb segítségével szállította le, aki bűnbocsánatért könyörögve feltörte a rendőrség adatbázisát, hogy visszanyerje a Klub bizalmát. Nem így lett. A fickó gyakorlatilag két szék közül a pad alá került és pechére valaki egy nappal a jócselekedet után halálra gázolta. Ugyanazon az estén, mikor egy német rendszámú Opel belemasszírozta az ötvenes apatestű informatikust a betonba döntés született Tank colorjának elvételéről. A léte viszont továbbra is fenyegetést jelentett a Klub számára, ezért gondoskodni kellett róla, hogy többé ne vehessen klaviatúrát a kezébe.
Ezután már csak Blackie jelentett veszélyt ránk.
- Szesz, Testvér! – szóltam bele a készülékbe.
- Mi újság? – felelt a túloldalról G.
- A csajom küldene Linának valami cserepes növényt.
- Még egy gaz kerül a házamba?
- Ráadásul ezt is sok vízzel kell itatni!
- Mint a múltkorit?
- Ugyanúgy!
- Mikor hozod?
- Két nap múlva.
- Alig várom… - azzal letette.
A beszélgetés azonban nem holmi szobanövények postázásáról szólt. Blackie egy fémhordóba került némi betontömítéssel, akárcsak Tank. A szállítás időpontja alatt se 48 órát kellett érteni, hanem csak kettőt. Ennyi idő alatt ért oda Sittes Májki Szemesre. A hordót az éjszaka leple alatt hajóra rakták, kivitorláztak vele a nyílt vízre és valahol a tó közepén megváltak tőle. A virágnyelvre a megfigyelések miatt volt szükség. Nem meglepő módon az említett napon erős rendőri jelenlétet élvezhettünk a Klubházunk környékén. Mi persze vígan ejtőztünk a teraszon és számoltuk, hányszor hajtanak el az épület előtt.
Később megtudtuk, hogy a megbukott nyomozás miatt Zomborit áthelyezték egy isten háta mögötti településre Borsodba. Celeb gázolóját, valamint Tank-et és Blackie-t sosem találták meg.



1 megjegyzés:

  1. A teljes történet itt:

    https://kupicablog.blogspot.com/2016/01/tortenetek-hatso-utcabol.html

    VálaszTörlés