Lopott emlékek

A klubház egyik mosdójának a tükrében vizsgáltam az arcom. Azon gondolkodtam, vajon Cinege is hasonlóan fáradtnak és gondterheltnek látott tegnap, mint amilyennek én vélem magam. Noha azok után, hogy csak úgy mellékesen megpendítette a nap végén, hogy erősen gondolkodik a leköszönésen, nem csodálkoznék, ha néhány évet ott helyben öregedtem volna a meglepetéstől. Mostanában egyébként is kijárt nekünk a belső feszültségekből, így ez a hír a legrosszabbkor juthatott el hozzám. Ladislav átigazolása után egy hajszálon múlt, hogy ne szakadjon két részre a Nomads chapter. Voltak, akik vele akartak menni, mások annyira ellenezték a döntését, hogy az egész Klubra megsértődtek. Emiatt vált világossá az is, hogy van néhány ide nem illő tag, aki túl hamar kapott colort, és miután rálátott dolgokra, minden eldöntendő vagy felmerülő kérdésre olyan impulzívan reagált, mint egy viselkedészavaros tizenéves. A vérfrissítés szükséges volt. Csak az nem tetszett, hogy ezért milyen árat kellett fizetnünk.

Ahogy haladtam előre korban, egyre kevésbé pásztáztam a tükörképem. Noha a mimikai ráncaimon túl nem sok aggodalomra okot adó vonás éktelenkedett az ábrázatomon, most mégis előtört az a zsigeri kellemetlen érzés valahol a gyomrom és a nyelőcsövem közt. A szakállam egyre fakóbb lett, és már a harmincas éveim elején elkezdtek szaporodni benne az ősz szálak. A maradék hajammal nem tudtam mit csinálni, a stressz és a genetika miatt nem volt túl előnyös, ha nőni hagytam. Már évek óta felnyírtam oldalt, a tetején nagyon rövid sörtére hagyva, hogy azért mégse legyek teljesen kopasz.

Öregedtem. Sajnos ez az érzés sosem tett túl büszkévé, hiszen már jó ideje, hogy átfordult bennem a tudat, hogy amíg fiatalkoromban koravénnek éreztem magam, mostanra lélekben még mindig harminc körül voltam, ám a külsőm mást mutatott. Ezzel együtt az életem is. Sokáig reménykedtem a gyerekkori vágyam beteljesülésében, hogy nagyjából szüleim életét fogom élni, csak helyesebb és tudatosabb döntésekkel, de sem a körülményeim, sem pedig a világ helyzete nem tette ezt lehetővé. Így maradt a másik alternatíva, hogy örök fiatalt játszunk halálunk napjáig a Klub részeként. Nem mintha ez annyira borzasztó lett volna, hiszen élveztem, de ennek is megvoltak a maga buktatói és árnyoldalai. Egyebek mellett az, ami az elmúlt időben egyre többször merült fel bennem, mint gondolat.

Némi mélázás után visszamentem a klubhelyiségbe, aminek a hátsó, kertre néző ajtói tárva voltak, lévén, hogy egy kis rögtönzött grillpartit szerveztünk. Az ötlet onnan jött, hogy mivel a pornós bizniszt nem volt könnyű fenntartani - főleg legálisan - , így szükségünk volt egy másik bevételi forrásra, ami kevésbé szúrja a szemét a Balaton környéki nagytőkéseknek és politikusnak. Így jött a javaslat az alelnökömtől, Svédtől - aki anno az utolsó prospect volt a Vikings MC-ben, mielőtt beolvasztottuk volna őket -, hogy mivel ő úgyis hosszú évek óta aktívan űzi a küzdősportokat, nyithatnánk egy edzőtermet a környéken. Én erre rákontráztam, hogy akkor a másik kedvenc hobbinknak is nyissunk egy szentélyt, és így alakult meg egy évvel ezelőtt a Gun-Fu Sportklub, ami a klubház szomszédságában, a félreeső Vadvirág utcában kapott helyet, hogy kevésbé zavarja a lakókat. Noha az edzőterem fedett volt, a lőtér szabadtéren helyezkedett el, amitől egyeseknek aggodalmai támadtak. Ám miután tudtunk a helyi kisemmizett egykori gazdáknak munkát adni, így idővel a közösség pozitívan fogadta az új létesítményt.

Tehát a buli a sportklub egy éves évfordulója okán szerveződött, így gyakorlatilag összehangoltuk az eseményt egy nyílt nappal a klubban. A nagy meleg ellenére is jó volt a hangulat, és szép számmal gyűltek össze klubtagok, slepp és civilek egyaránt. A húsok a grillrácson ínycsiklandó illatot árasztva sercegtek, a felállított medencénél anyukák és gyerekeik pancsoltak - kivételes eset volt, lévén, a legtöbbször ugyanezt a medencét, izzadt, szőrös férfiak használták hűsölésre. A rendezvény előtt a takarítását egyik prospectünkre bíztuk, aki a Boxer nevet viselte. Kemény gyereknek ismertük meg, még Svéd ajánlotta be, bár a koszos és büdös létől, amit a medencetakarításhoz használt szivacsból facsart ki, neki is öklendezhetnékje támadt. A tagok számát illetően nem voltunk túl sokan, főleg, mivel az utolsó pillanatban szerveztük a bulit, ráadásul az elmúlt időben lazítottam a jelenléti kötelezettségeken. Tekintve, hogy volt olyan nomád, aki Dunaújvárosból vagy Dombóvárról származik, el akartam kerülni a fölösleges balhékat azzal, hogy a fele tagság folyton rinyálna, hogy nem tud mindig jelen lenni. És mivel most a számok jobban kellettek, mint a tényleges jelenlét, így kicsit engedtem a nyomásnak, és a nem hivatalos, ad-hoc jellegű rendezvényeinken való megjelenést nem tettem kötelezővé. Szerencsére, így is akadtak azért emberek, akik jelenlétükkel gondoskodtak arról, hogy mindenki lépten-nyomon emlékeztetve legyen, kiknek köszönhetik ezt a kellemes szombat délutáni kikapcsolódást.

Épp megbontottam egy jéghideg sört, és indultam, hogy lemeózzak egy frissen sült steaket, ami a barátnőm, Lina kezei közül kerültek ki - egy ideje már nem hívtam őt Karolinának, miután egyszer elsütöttem részegen egy poént a „karol-a-néni” szójátékkal, mire ő úgy rámarkolt a heréimre, hogy majdnem kiestek a szemeim a fájdalomtól. Ekkor toppant elém Szoci, a titkár, hogy az új infós jelentkezők aktái kész vannak, át kéne nézni őket Celebbel. Celeb a főinfósunk volt, és a nevével ellentétben a legkevésbé sem számított népszerűnek vagy híresnek. Nevét még akkor aggattuk rá, mikor ugyanazon cégnél dolgoztunk Pesten, és az operátori álnevét ami Caleb volt, rendszerint félreírták a kuncsaftok. Később szabadúszó programozó lett belőle, majd miután beindítottuk a saját kis netpornós vállalkozásunkat, megkerestük, hogy segítsen felügyelni a folyamatokat, és képezze ki a többi kollégát, akik képesek immár az információk mocsarába alámerülni, és bárkiről előhalászni a szükséges adatokat. Celeb sosem lett klubtag, de állandó supporterünk lett, és büszkén viselte magán a merch-öt, időnként pedig a klub bevállalós lányait, kompenzálva az élményeket, amik fiatalkorában elmaradtak. Most a klubház hűs levegőjét élvezte egy kóla társaságában, arra várva, hogy csatlakozzunk az egyeztetésre.

Az üdvözlés után nyomban rátértünk a lényegre. Három név szerepelt előttünk egy-egy lapon. Különböző formátumban megszerkesztett önéletrajzok voltak, annyi különbséggel, hogy nem az iskoláikra voltunk kíváncsiak, hanem a technikai képességeikre. Ezeket a kérdéseket és pontokat Celeb állította össze, hogy felmérhesse, nagyjából mennyire kompetensek a jelentkezők. Én magam kevésbé értettem hozzá, de bíztam a tudásában. A háromból végül két jelentkezőre bólintottunk rá. Az egyik a kompetenciái miatt tuti befutó volt, a másik, aki a Tank álnevet használta, a fényképe alapján már ismerős volt. Egy korábbi rendezvényünkön jelent meg, és szinte azonnal hozzám lépett, hogy közölje, minden regényemet olvasta, és dedikáltatná őket, ha van időm rá. Persze, ez azonnal csiklandozni kezdte a művészi egómat, így eleget tettem a kérésének. Az önéletrajzát olvasva Celeb nem volt túlságosan elájulva, de az én szavam hatására rábólintott, hogy tegyünk a sráccal egy próbát. Néhány héttel később felajánlottam neki a hangaround státuszt. 

Dolgunk végeztével felajánlottuk a supporterünknek, hogy csatlakozzon a kerti partihoz, ám ő rosszul viselte a meleget, így inkább maradt a klub belső terében. Ellenben szólt, hogy az ízletes marhasült mellé fogyasztana egy kis pipi husit is, így örülne, ha előkerítenénk neki Klárit, a Klub egyik ribancát. Eléggé összemelegedtek az után, hogy Ladislav lelépését követően másnap kitört a balhé, és a sok ordibálást követően korsók és székek is repkedni kezdtek a klubházban. A rövid, de annál hangosabb közjátéknak Svéd (akit akkor választottunk meg alelnöknek) és Maci vetettek véget, mikor leütötték a két hangadó szakadárt, ám Maciban annyira dolgozott az adrenalin, hogy mikor Klári át akarta karolni hátulról, hogy megköszönje, Maci fordulatból lekevert neki egyet. Erre a szerencsétlenül járt lány zokogva rohant ki az ajtón, egyenesen Celeb karjai közé, aki azóta élete legszerencsésebb napjaként tartja számon azt az alkalmat. Sajnos kevésé volt szerencsés mindenki más számára: a két hangoskodó tagot, Fecót és Zselét megfosztottuk a colorjuktól, illetve önszántából ment a levesbe egy prospect is. Utólag értük nem kár, ám miután ez a véletlen pofon kiderült, Macit elhagyta a nője. Mivel neki nem volt saját lakása Szemesen, így egy hét gondolkodás után ő is bejelentette az átigazolását. Ekkor gurult el a gyógyszer számomra megint, viszont egy újabb véletlen pofontól akkor már Celeb védte Klárit, aki azóta sem akarja elkötelezni magát mellette egyfajta félreértelmezett erkölcsi megfontolásból. Klári azonban imádta az infósunk nagy buráját; bukott az aputestű ötvenesekre. A szó minden értelmében.

Szóltam Szocinak, hogy kerítse elő Klárit, én pedig egy üdítő társaságában végre ettem néhány falatot Lina főztjéből. Hatalmas mázlim volt vele, hogy remek kajákat készített, mindenki körberajongta őt valahányszor eljött segíteni a rendezvényeken. Nem mellesleg a harmincas évei közepén irtó dögösen nézett ki. Aktívan tett róla, hogy a teste még mindig formában maradjon. Emellé végre elhagyta a vörös hajfestéket, amit évekkel ezelőtt csak dacból használt, hogy idegesítse vele a nővérét. Miután leköltözött hozzám Szemesre, néhány átbeszélgetett este után sikerült ezt a becsípődést nála enyhíteni, hogy kevésbé érezze magát veszélyeztetve Kornélia árnyékában. Sőt, igazából ez indított el bennem egy változást is, és gondolkodásra késztetett. Rájöttem, hogy az utóbbi időben annyira belevetettem magam a klubélet tivornyás és féktelen részébe - egyfajta kapuzárási pánikként megélve -, hogy teljesen természetesnek vettem Lina jelenlétét. Utáltam magam, mikor arra a megállapításra jutottam, hogy elhanyagoltam és megcsaltam őt. Noha mind tudjuk, hogy ami az úton történik, az úton is marad, mégis helytelennek éreztem, valahányszor hazaértem egy-egy túra után, és azt láttam, hogy ő viszi a háztartást, és többé-kevésbé még velem is hajlandó foglalkozni. Így hát hosszas gondolkodás és tervezés után lépéseket tettem, hogy más okból kifolyólag is különleges legyen a mai nap.

Gyorsan befaltam a kóstolót, és odamentem a kert közepén bulizókhoz, akik épp a (Hed) PE - Bartender című számára táncoltak. Lina is megmozgatta magát, és hirtelen iszonyat mód megkívántam, ahogy ott rázta fenekét a szakadt forrónadrágjában és a keveset takaró fekete bikinifelsőjében, ami izgató bizonytalansággal tartotta még mindig formás melleit. Odaléptem hozzá, átkaroltam a derekánál fogva, majd lágyan megcsókoltam. Tetszett neki, hogy végre figyelek rá, nekem pedig a kitartó vonzalma irántam. Nem vagyok egy ügyes táncos, így miután az egyszerű ritmikus mozdulataim kezdtek kínosan ismétlődővé válni, felvetettem az ötletet, hogy guruljunk egyet kettesben a környéken. Nem hezitált követni, érezni lehetett köztünk a vibrálást, ami mintha szunnyadó állapotából kapott volna új erőre.

Kifelé menet még Svéd lépett elém, hogy lassan zárná az edzőtermet és a lövészetet, lévén, mindenki átjött már a Klubházba bulizni. Meghagytam neki, hogy a kulcsokat majd ugrassza be hozzánk, ha bezárt. Mindössze két emberben bíztam meg annyira, hogy mikor megvettük a házat Szemesen, lemásoltassam a kulcsokat és adjak belőlük nekik: az egyik Ká volt, a másik pedig Svéd. Mikor kiértünk az utcára, épp akkor érkezett meg Klári, aki tudván, hogy mire számítson, nem vitte túlzásba az öltözködést. Csupán egy vörös bikini volt rajta és egy hálós felső. Puszit váltottunk, Linával még csacsogtak pár mondatot, majd besietett a klubházba, ahol már egy nagyon éhes Celeb várta őt.

Felültünk Linával Hármaskára, amit még Kától vettem, és miután a hőn szeretett Low Riderem fél éve végleg beadta a kulcsot, a bobbert használtam minden utazásra. Tervben volt egy új Harley beszerzése, de egy kicsit még váratott magára, amíg a pénzügyi helyzetünk nem stabilizálódik. Szemünkbe toltuk a napszemüvegünket, és a késő délutáni napsütésben megindultunk. A főúton haladva Szárszó felé vettük az irányt, majd Földváron megálltunk egy kávéra és nosztalgiázni. Volt pár nyaralás, amit gyerekkoromban itt töltöttem. Végigsétáltunk a Rákóczi utcán, majd a helyi éjszakai élet egy szeletét jelképező Széchenyi sétányon. Akaratlanul is előjött sok emlék, amiket most mind megosztottam Linával, miközben a Bowlingbar teraszán szürcsöltük a feketét, majd egy őrült ötlettől vezérelve lejátszottunk három menet léghokit a közeli játékteremnél. Furcsa volt ugyanannál az asztalnál játszani így az ötvenen túl, amit először még tízévesen láttam.

A nap kezdett egyre feltűnőbben hanyatlani, így a szürkületben továbbindultunk, még mielőtt túl hűvös lenne a menetszél. Egy újabb nosztalgia-megállót tettünk Zamárdinál, ahol sok éven át nyaraltunk a haverokkal, illetve különféle lányok, nők ismeretségével lettünk gazdagabbak. Noha vegyes érzésű emlékek kerekedtek ki ezekből, most már csak vigyorogni tudtam mindezen. Főleg, hogy ezen elszalasztott vagy nem létező lehetőségek fényében Lina személye mindinkább felértékelődött számomra. Indulás előtt még tettünk egy rövid sétát a parton, majd egy gyors vacsorát ejtettünk meg a még mindig üzemelő Red Burger nevű büfében.

Épp végeztünk az evéssel, és már csak a számlát vártuk, mikor Svéd hívott.

- Szevasz cimbora, mi a helyzet? - szóltam bele elégedett vidámsággal.

- Helló! Figyelj, ti már otthon vagytok?

- Nem, épp Zamárdiban vagyunk, de lassan indulunk vissza. Miért?

- Csak mert itt állok előttetek, és ég a villany a házban.

Belém fagyott a szó. Hirtelen a legrosszabb jutott eszembe, noha értelmetlen lett volna egyből erre gondolni. Lejjebb engedtem a telefont, és Linához fordultam:

- Hagytál égve villanyt otthon?

- Nem. Délben jöttem el, akkor semmi szükség nem volt rá - felelte csodálkozva. - Miért, mi a baj?

Feltartottam a mutatóujjam, hogy csendre intsem, majd újra az alelnökhöz szóltam.

- Láttál bent mozgást?

- Innen, a kerítéstől nem láttam.

- Jó... szólj Szocinak, illetve páran legyenek készenlétben. Én is indulok azonnal.

- És ha addig meglóg az illető?

- Ne hagyjátok.

- Rendőröket felhívjam?

- Bélát.

A „Béla” egy régi kód volt köztünk arra, ha valamit nemleges válasszal vagy kifogással illettünk.

- Értettem. - ezzel kinyomta.

Nem volt idő Lina minden aggodalmára választ adnom, sem pedig megvárni, amíg a melegtől eltunyult pincérnek eszébe jut kihozni a számlát, így a pulthoz pattanva odaadtam a pénzt, és már siettünk is az utca végén álló motoromhoz. Eredetileg az M7-esen terveztem visszatérni kicsit kihúzatva a gépet, ám a kialakult helyzet miatt inkább a 7-es úton haladtunk vissza, gyorsabb iramban, mint amit diktálni szoktam a bobberrel.

Hatalmas szívás lett volna, ha kirabolnak. Nem csak az otthon tartott készpénz, értéktárgyak és fegyver miatt, hanem mert szintén otthon tartottam az első bőrmellényem, ami még az MBK időkből való volt. Amellett, hogy számomra az eszmei értéke igen magas volt, a belső zsebe most még egy külön értéket is tartalmazott, amit Lina miatt rejtettem oda. Tekintve, hogy a mellényemet ugyanúgy tisztelte, mint bármelyik klubtag, tudta, hogy nem veszem jó néven, ha a kérdezésem nélkül pakolgatja ide-oda vagy nyúlkál bele. Ezt megelőzvén, inkább egy kiemelt helyre raktam a hálószobában, afféle múltidéző trófeának, emléktárgynak. Nagyon reméltem, hogy nem kélt lába.

Sötétedésre értünk a házunkhoz, ami a gyérebben lakott Szőlőhegyen volt, a Horog néven ismert déli városrészen. Miután megvettem a házat a telekkel együtt, a haldokló szőlőskertet inkább egy az egyben megszüntettem. Sajnos semmi kertészeti tudást nem örököltem nagyapámtól, aki anno szenvedélyesen gondozott egyszerre két kertet is, annak minden gyümölcsével és zöldségével. Noha a pincét megtartottam, kevésbé borok tárolása miatt, semmint inkább drága whiskyk hűtésére, és afféle hűs kan-tanyának.

Két motor állt a ház előtt, Svéd Softail Slimje, valamint Szoci Roadstere. A házban minden villany égett, a két testvérem sehol. A bejárathoz siettem, mögöttem Lina, akinek aggodalmas tekintete szinte világított a sötét sminkje mögül. Miközben az alelnököm tárcsáztam, meghagytam neki, hogy maradjon az előszobában, és ne zárja be most még az ajtót. A földszinten volt a nappalink és a konyha, valamint egy mosókonyha és vécé. Ezek közül egyedül a nappali árulkodott behatolás nyomairól, a kanapéról ledobált párnák, elmozdított bútorok és felborogatott növények képében. A tévé és más elektronikai eszközök sértetlenül pihentek a helyükön. Hívásomra megérkezett Svéd a hátsó kertből. Elmondása szerint a látványosabb felfordulás az emeleti hálókban és fürdőben van, de előbb csak nekem javallott felmenni. Míg ő Linát nyugtatta, én felsiettem, hogy felmérjem a károkat. A hálószobánkban a ruhásszekrény nyitva állt, szanaszét dobálva minden öltözetünk, némely szétszakítva, megrongálva. Az ágyneműt és párnákat késszúrás nyomai csúfították el, az éjjeliszekrény fiókjai és tartalma a földön hevertek, a Linával közös képeink pedig cafatokra tépve lepték be az emelet nagy részét, az első mellényem pedig eltűnt a falról. Tüzetesen végignéztem a ruhakupacot, hátha ott lapul valahol, de nyoma sem volt, ahogy a féltett tartalmának.

Számtalan lehetőség pergett le a szemem előtt, hogy ki lehetett az elkövető. Nem piti bűnözők voltak, hiszen jobbára minden értékes tárgy a helyén maradt, és nem foglalkoznának ruhák és ágynemű felszabdalásával. Mikor ellenőriztem, a készpénz is a helyén volt. Átnéztem a fürdőszobát, ahol a zuhanyfülke üvege szilánkosra törten hevert végig a padlón, a kellékek pedig szétdobálva mindenfelé, különösen Lina dolgai. A mosdó feletti tükörre pedig az egyik rúzsával egy rövid, de annál sokatmondóbb üzenet volt felfirkálva: RIBANC. Noha számában nem csökkentek a lehetséges gyanúsítottak, azt legalább kizárhattam, hogy politikai vagy klubéleti megtorlásról lenne szó.

Dühös és zavarodott tipródásomat Svéd szakította félbe.

- Egyébként, elkaptuk az illetőt.

- Hol van? - kérdeztem villámokat szóró tekintettel.

- Megkötöztük és levittük a pincébe, Szoci őrzi. Nem volt nehéz fogás, a csaj a hátizsákjával és a lopott cuccaiddal lehet vagy ötven kiló. Mikor meglátott minket, körbe-körbe kezdett rohangálni, mint egy eszelős.

- Csaj? - kérdeztem meglepettem.

- Az. Valami huszonéves kis lotyó - ekkor az alelnök már nem bírta tovább, halkan elnevette magát. Szó se róla, abszurd egy helyzet volt, de amíg nem láttam tisztán a helyzetet, elaltattam a humorom.

- Hívd ide Boxert, autóval jöjjön. Álljon a pince elé amennyire közel csak lehet. Amíg lemegyek, ne engedd fel ide Linát.

- Ezt a szart letöröljem? - mutatott a tükrön éktelenkedő jelzőre.

- Megköszönném.

Lesiettem Linához és egy gyors öleléssel és egy homlokára adott csókkal igyekeztem megnyugtatni. Benéztem a mosókonyhába, ahol a legfelső polcon tartottam a Glock 17-esem egy trezorban. Szerencsére, az is érintetlen volt.

Kimentem a kertbe és lesiettem a pincébe. A párolgó alkoholszag arra engedett következtetni, hogy az incidenst legalább egy üveg értékes ír whiskym bánta. A dohos, hűvös helyiségben a fal mellett felállított üvegtárolókon kívül egy asztal és két kempingszék volt, egyikben Szoci ült, másikban pedig a megkötözött tolvaj, aki, amint felnézett rám, még a szájára kötött ruhadarabon keresztül is hisztérikus átkozódásba kezdett. Mellettük hevert egy hátizsák és egy fekete szemeteszsák, amiben vélhetően azok a dolgok voltak, amiket Rita eltulajdonított. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre a betörő nem más volt, mint a Szatmárnémetiben megismert egyik ballépésem a sok közül. Rita, a ragaszkodó, édes, kislányos fruska, aki képes volt annyira elcsavarni a fejem, hogy majdnem feladtam miatta Linát. Azok a rohadt emlékek és nosztalgia...

- Bocs főnök - szólt Szoci -, de annyira vonyított, hogy muszáj volt bekötözni a pofáját. Meg sajnos összetörtünk egy üveget, miközben lecibáltuk ide.

Nem szóltam semmit, csak lassan odaléptem Ritához, aki kicsit elcsendesült, és végre magyar szavakat is csempészett a román szitkozódásába.

- A zsákban vannak a lopott holmik? - kérdeztem, de ő csak tovább anyázott. A titkárom adta meg az igenlő választ.

Kinyitottam a szemeteszsák száját, és beletúrtam a tartalmába. Néhány pólóm volt benne, alsóneműk, egy régi Deadbeat feliratú baseball sapka, és az MBK-s mellényem. Gyorsan átfordítottam, és kitapogattam a belső zsebét. A doboz még mindig benne volt, sértetlenül. Valószínűleg Ritának fogalma sem volt róla, hogy van benne valami.

Felegyenesedtem, és újra a csajra néztem.

- Beszélni szeretnék veled. Ha levesszük a kötést, megígéred, hogy nem ordítasz, hanem csak válaszolsz?

Válaszként csak ideges hörgéseket kaptam. Elővettem a Glockot, teátrálisan csőre töltöttem, közelebb léptem hozzá, majd újra megkérdeztem.

- Megígéred, hogy csendben maradsz?

Erre bólintott, mire biccentettem Szocinak, hogy tegye szabaddá a száját.

- Rohadt kurva mamád! - kezdett Rita kiabálni tört magyarsággal. - Megcsalatsz engemet te geci?!

- Megmondtam, hogy kussolj el! - fogtam be a száját. - Ha nem válaszolsz normálisan, hívjuk a zsarukat, aztán felőlem abban a börtönben rohadsz meg, amelyikben csak szeretnéd.

Erre elkerekedtek a szemei, és szinte azonnal elhallgatott. Talán csak most kezdte megérteni, mit is tett.

- Tehát - próbálkoztam újra. - Mit keresel itt?

- Téged. Eljöttem otthon, mert te nem jössz. És mondtad, hogy szeretel engemet! Erre azt látom, hogy másvalakivel vagyol?

- Te képes voltál egészen Szatmárnémetiből idáig elutazni, mert részegen azt mondtam, hogy... kedvellek? - foglaltam össze hitetlenkedve.

- Nekem az őszinteség volt! Kérdeztem többiektől, te merre vagyol és miért nem jöszöl, aztán mondták, hogy itten vagy Balaton.

- Édes faszom... - dörzsöltem meg a szemeim. - Most már biztos, hogy nem az eszedért szerettelek - erre Szoci halkan felhorkant, Rita viszont értetlenkedve bámult rám. - És mégis mi járt abban a csöpp kis eszedben, mikor eljöttél, hogy kirabold a házam?

- Én... én... - hebegte pityeregve. - Aztat hittem, hogy ha elviszek pár ruhád, te utánuk jöszöl hozzám, és együtt leszünk. Kellett nekem emlékbe.

- Abba nyilván bele sem gondoltál, hogy a klub elnökét lopod meg, ráadásul az egyik legfontosabb tulajdonával - csóválta a fejét Szoci.

Ekkor kinyílt a pinceajtó és Boxer lépkedett le, Svéddel együtt.

- Na, mi a helyzet? - érdeklődött utóbbi.

- Linát hol hagytad? - kérdeztem vissza.

- Visszavittem a klubba. 

- Helyes, jól tetted. Mivel jöttél? - kérdeztem Boxert.

- A Roverrel. Ő lenne a kis csomag? - intett Rita felé.

- Igen. Vidd el Szolnokig, én pedig odaszólok nekik, hogy onnan valaki más vegye át, és vigyék haza.

- Megyek én is, az a biztos - ajánlotta fel Szoci, amit jóváhagytam.

Összeszedtük a holmikat, majd felmentünk a kocsihoz. Kompániánk furcsa közjátékának tücskök hangos ciripelése adta meg az aláfestést.

Mivel Rita hátizsákjában elég kevés élelem lapult már, ezért ami kevésbé volt romlandó, becsomagoltam neki. Bármennyire is kiborított, sokkal több bajt okozna, ha útközben éhen halna. A biztonság kedvéért a kezeit hátrakötözve ültettük be a kocsiba, a hátizsákja pedig a csomagtartóba került.

- Többet ezt meg ne próbáld! - vetettem oda neki fáradtan, mielőtt rácsuktam volna az ajtót.

- Terhes vagyok! - sziszegte. - Tőled van a gyerek! Apa leszel!

A többiek erre meglepetten összenéztek, majd rám. Én csak fáradtan forgattam a szemeim. Nem ez volt az első alkalom, hogy ezzel a szöveggel próbálnak zsarolni.

- Hülye vagy te, nem terhes! - léptem kicsit távolabb, hogy rácsukjam az ajtót.

- De igen, itten érzem magamban! - kontrázott rá.

Tekintve, hogy mikor történt az utolsó légyottunk, már rég látszana rajta, ha tényleg áldott állapotban lenne, így legalább biztos lehettem benne, hogy csak üres fenyegetőzés a részéről.

- Attól, hogy lenyeled, nem leszel terhes, te idióta!

- Majd visszajövök gyerekkel, és meglátod! - váltott hangnemet. - Megtudja majd szukád, hogy megcsaltad! Van videóm róla! A klubban is tudhassák meg! - amilyen könyörgő volt eddig, most olyan elborult tekintettel szórta rám az átkokat és a fenyegetéseket.

Eddig bírtam cérnával. Visszaléptem, és a torkánál megragadva odanyomtam a hátsó üléshez.

- Ha még egyszer kinyitod a pofád, esküszöm, hogy örökre itt maradsz, a tó meder legalján! Meg ne lássalak az országban, és ne halljak felőled, különben azt is megbánod, hogy megszeretted a faszt! - egyre erősebben szorítottam, miközben ő az ijedtségtől levegő után kapkodott. Mikor elengedtem, köhögni kezdett, ami gyorsan sírásba fordult. - Vigyétek innen a picsába! - olyan erősen vágtam rá a kocsiajtót, hogy a tücskök egy pillanatra elhallgattak.

Fél óra múlva már a klubban voltunk Svéddel, ahol a buli épp ezres fordulatszámon pörgött. Ugyan a húsok már nem sültek, és a legtöbb kaja elfogyott, de helyüket söröshordók vették át, és jókedvű, táncoló népek, akik együtt rázták a System of a Down - BYOB számára. Lina az egyik asztalnál ült és pár másik lánnyal beszélgetett, miközben egy hangaround épp italokat töltött nekik. Mikor végzett vele, odarendeltem magamhoz, hogy azonnal töltsön nekem egy feles whiskyt. Megfenyegettem, hogy ha fél percen belül nem teszi, sosem lesz prospect belőle. Üres fenyegetés volt csupán, de erre senki nem gondol a taggá válás ezen szakaszában.

Miután felhajtottam az italt, megtapogattam a mellényem belsejét a dobozka miatt, amit még otthon raktam át. Odamentem a lányokhoz, hogy kicsit félrevonjam a barátnőm. A kerti lampionok és fáklyák sejtelmes fényében is tisztán látszott rajta a fáradtság és a riadalom egyvelege. Mégis gyönyörű volt.

A klubháznak mindössze egyetlen félreeső szobája volt, ami a gyors légyottoknak vagy simlis ügyleteknek adott otthont. Most üresen állt, így oda vonultunk félre beszélgetni.

- Mi történt? - kérdezte.

- Valami suttyó drogos tört be hozzánk, azt sem tudta, mit keres. A srácok a pincében kapták el.

- És mi lett vele?

- Móresre tanítottuk. Nem fog többé még csak a környéken sem megjelenni.

- Hál’ Istennek! Már attól féltem, valami durvább dolog volt. Ezért nem akartátok, hogy felmenjek az emeletre?

- Azért nem akartuk, mert elég pocsékul néz ki a hálószoba és minden fel lett forgatva. Semmi szükség rá, hogy így lásd.

Erre hirtelen a nyakamba borult, és szipogni kezdett. Szorosan öleltem.

- Olyan jó, hogy nekünk nem lett bajunk - mondta. - És köszönöm.

- Ugyan mit?

- Hogy itt vagy nekem. És a többiek is. Egész életemben utáltam a bizonytalanságot, de te és a Klub, itt ezen a helyen... minden olyan jó most.

Elmosolyodtam, és belecsókoltam a nyakába.

- Leszel a feleségem? - kérdeztem, közel a füléhez hajolva.

- Micsoda? - engedett a szorításából, és félig könnyes szemekkel meredt rám.

- Leszel a feleségem? - ismételtem meg vigyorogva, majd előhúztam a dobozt a mellényemből, kinyitottam, feltárva a jegygyűrűt.

Lina csak tágra nyílt szemekkel és szájjal bámulta előbb az ajándékot, majd engem. Az ajkai remegtek, és örömkönnyek kezdtek szlalomozni lefelé az arcán.

A boldogító igen és egy eszméletlenül jó szeretkezés után elhagytuk a szobát. A klubház előterébe lépve az alelnökkel és feleségével találtuk szembe magunkat.

- Na, végre! Azt hittem, már haza kell mennünk ahhoz, hogy romantikázzunk egy kicsit az asszonnyal! - mondta szórakozottan. - Mi tartott ennyi ideig?

Erre vigyorogva összenéztünk Linával.

- Hát, történt egy s más... - mutatta fel a gyűrűsujját.

- Hű baszd meg! - bökte ki Svéd meglepetten.

Szó nélkül karon ragadott minket, kivonszolt a kertbe, ahol még mindig aktívan folyt a buli, majd a zenegépet lehalkítva elordította magát, hogy mindenki ránk figyeljen.

- Ennek a szépséges hölgynek bejelentenivalója van! - mutatott Linára, aki még a sötétben is jól láthatóan elpirult.

- Ki vele! - ordította valaki a vendégek közül.

- Az a helyzet emberek - vettem át a szót -, hogy nagyon örülünk, hogy eljöttetek a sportklub évfordulóját megünnepelni, de kicsit változik a program.

- Eljegyzési buli lesz! - kiáltotta Lina, mire mindenki hangos éljenzésben és tapsolásban tört ki. A lányok sikítva ugráltak egymást váltva a nyakába, mindenki más velem pacsizott le.
Egészen hajnalig tartott a buli, aminek köszönhetően több feljelentés is érkezett csendháborításért, noha a rendőrök - akik szintén a lövészklub tagjai voltak - csak egy figyelmeztetésben részesítettek minket. Sőt, miután értesültek a hangoskodás apropójáról, még gratuláltak is, és rendőri felvezetést ígértek az esküvői konvojunknak.