A vég kezdete

A napok óta tartó tűző napsütésnek köszönhetően a hőmérők higanyszála még éjszaka sem ment 24 fok alá. Minden átforrósodott. Csak azokban az épületekben maradtak benn a lakók, amikben működött légkondicionáló. A rendőrség épülete azonban nem rendelkezett ilyen eszközzel. Igény lett volna rá, de az állam nem tartotta szükségesnek az efféle fejlesztést. Emiatt a kihallgatásokat a ritkán lakott cellák valamelyikében végezték, mivel azok a földfelszín alatt helyezkedtek el és néhány fokkal hűvösebbek voltak, mint az irodák.

A plafonba épített foglalatból kilógó villanykörte meglehetősen gyéren világította meg az aprócska cellát. A falakra már ráfért volna egy festés, hogy eltűnjenek a korábbi lakók lenyomatai, vagy a helyenként furcsa ábrákat formáló lemállott vakolat. A helyiségben egy asztal választotta el a két egymás felé fordított széket, amik nem a legkényelmesebbek közül valók voltak. Már vagy egy órája nyomta az ülepemet és a hátrabilincselt kezemet is vágni kezdte a fém.

Kinyílt mögöttem az ajtó, a vállam felett átrepült egy akta és egy hang szólalt meg:

- Ebből most nem tudlak kimosni. – közölte Horáció. Már századosi rangra emelték, amire jótékony hatással voltak az általunk átadott börtöntöltelékek, de akármit ezek szerint ő sem tehetett meg értünk. Nem hibáztattam érte. – Ezt most nagyon elkúrtad.

- Ugyan már! Ha az a néhány taknyos fehér magyar gyerek, akkor most nem ülnék itt!

- Nem az volt a baj, hogy cigányokat vertél össze, hanem hogy huszonegy ember látta, két térfigyelő kamera rögzítette és még a youtube-ra is feltöltötte egy nézelődő, hogy mit műveltek a város kellős közepén.

- Franc azokba a kamerás telefonokba… - dünnyögtem magam elé.

Horáció helyet foglalt a másik széken, szétnyitotta az aktát, majd tollat és egy üres lapot vett elő. Nem szerette a számítógépes pötyögést kihallgatás közben, mert akkor nem tudta figyelni a vele szemben ülő reakcióit.

- Elmesélnéd, hogy mégis mi vezetett idáig?

Június végén kezdődött az egész. Akkor is egy asztal mögött ültem, csak épp az új klubházunkban. Az egykori épületsorunkat kiadtuk egy autószerelő haverunknak, mi pedig átköltöztünk a szemközti épületbe a Sport utcán. Bazi nagy épület, egykor olasz étterem volt, de nem nagyon futott, aztán kiadták, de mindenki befuccsolt, aki odament. Mi – némi segítséggel - megvásároltuk az egészet, az udvarban pedig felhúztunk egy kisebb műhelyt. A főépület földszintjén, az egykori étteremben alakítottuk ki a bárt, a pincébe költöztettük a privát klubhelyiséget az üléseink megtartásához, az emeleten pedig kialakítottuk Bobby tetováló szalonját.

Már napokkal korábban befejeztük a beköltözést, minden a helyén volt. A tagok végezték a dolgukat, a jelöltek a rájuk bízott feladatokat. Minden nyugodt és csendes volt. Közhellyel élve: vihar előtti csend honolt. Épp a számlákat ellenőriztük Bobbyval és azt matekoztuk, hogy mekkora költség lesz a klub huszonhetedik születésnapi partija. Szarul álltunk, de nem keseredtünk el, hiszen voltak még ötleteink, hogy pénzt szerezzünk. Ekkor nyitott be a fiam, Csongor:

- Beszélhetnénk? – kérdezte némi félénkséggel a hangjában, ami azért tőle meglehetősen szokatlanul hatott. Karakánabb embernek tartottam magamnál.

Hátradőltem a székemben, ami a kora és a súlyom miatt megnyikordult alattam.

- Miről lenne szó?

- Négyszemközt?

- Ha klubügy, akkor Bobby hallhatja. Ha otthoni szarság, akkor szintén. Nincs a testvéreim előtt titkolnivalóm és neked se lehet.

Rámutattam Majom székére, hogy üljön oda. Csendben bólintott, majd helyet foglalt. Némi hatásszünet után megköszörülte a torkát és belekezdett:

- Lenne-e rá mód, hogy új chaptert alapítsak?

- Miért akarsz elmenni innen? Valami probléma van?

- Új kihívásokra volna szükségem. – nyughatatlan, akár csak az apja. Túl hosszú ideig nem bírja ki egy helyben, ráadásul pont abban a korban van, amikor hajtja a vére.

- Több feladatot szeretnél? Megoldhatjuk.

- Nem erről van szó. Nagyobb felelősséggel járó feladatra vágyom. Hogy bizonyíthassam, alkalmas vagyok… - elharapta a mondandója végét, de befejeztem helyette:

- Megörökölni a klub vezetését?

Nem mondta ki, hogy erre gondolt, hallgatott, de a szeméből kiolvastam a választ. A többség ugyanígy gondolta, hogy egy nap neki kell átvennie a stafétát. Bobby rám emelte a tekintetét. Jeleztem, hogy beszélhet:

- Az új chapter alakítás szabályainak megfelelő a terved?

- Megvan az öt tag, a pénz, a leendő klubház. Csak a jóváhagyás szükséges. – felelte határozottan és átnyújtott egy mappát. Felnyitottam, átnéztem és átadtam a titkáromnak. Előhúztam egy szivart a mellényem belső zsebéből, hogy rágyújtsak.

- Jónak tűnik. A levelek rendben, az épület megfelelő. – zárta be az aktát Bobby.

- Ki az a három jelölt a névsoron? – kérdeztem egy füstpamacs után.

- Emlékszel az East Hawks MC-re?

- Valami rémlik. Ők már megszűntek, nem?

- Miután ketten átmentek Mátészalkára, egy tagjuk pedig meghalt, csak négyen maradtak és hivatalosan még nem szűntek meg. Két fiatal taggal beszélgettem pár hete, mikor Nicu-éknál jártam és ők dobták fel az ötletet, hogy csatlakoznának hozzánk. Azóta annyi változás van, hogy az öreget, az elnöküket nem tudták meggyőzni, ő inkább visszavonul, de a másik három tag jönne, még akár úgyis, hogy csak jelöltként kezdhetnek.

- Nem feltétlenül örülök, hogy el akarsz menni, de elfogadom. Tudjuk, hogy min mentél keresztül az elmúlt időszakban és lehet ez lesz a legjobb megoldás. De ezt még az elnöki tanácsnak meg kell szavazni és a többi klubnál is majd futok egy kört, hogy tudjanak róla mire készülünk.

- Nekik miért kell erről tudni? – érdeklődött Csongor.

- Hogy ebből később ne legyen vita, nézeteltérés.

Ezután ráálltunk az új chapter felállítására. Mindenki támogatta az ötletet, még a letenyeiek is kivették a részüket, ahhoz képest, hogy tőlük senki nem igazolt át és az ország másik felében éltek. Ketten-ketten mentek Szolnokról és a Nomads-tól (utóbbiak csak ideiglenes jelleggel) és az anyaklubtól Csongor.

Az East-Gate klubháza Nyíregyházán, a Huszár tér 3. alatt kapott helyet, az egykori bútoráruház épületében. Egy elég komoly méretű raktárépületet kellett néhány hét leforgása alatt úgy kialakítani, hogy az, az augusztusi nyitó bulira már fogadni tudja az érdeklődőket és mellette minden rendszabálynak megfeleljen. Az épület homlokzatára mi gyártattuk, szállítottuk le és szereltük fel a táblákat. A letenyeiek rendbe tették a kertet és a kerítést, a szolnokiak hozták a faanyagokat, G nomádjai segítettek az összeszerelésben, a szatmáriak pedig az ellátmányról és az őrzésről gondoskodtak. A végső simításokhoz érkeztek az aradi nomád és a felvidéki prospect chaptereink.

Az augusztusban megrendezett 27. Aniversary Run-on felvettük a sorainkba az East-Gate chaptert. Az elnökük természetesen Csongor lett, a három egykori Hawks tag pedig megkapta a Prospect jelet. A születésnapi buli után két nappal Komáromból átvágtattunk Nyíregyházára, hogy egy alakuló bulin vehessünk részt és felavassuk az új chapter klubházát. Nem semmi látvány volt haladni az autópályán egy kilométeres menetoszloppal.

A parti jól kezdődött. A hivatalos kezdést 19 órára jelölték meg. Mondtam egy üdvözlő beszédet, majd Csongor köszönte meg a megjelenteknek a részvételt. Ezután a mikrofont és a pódiumot átadtuk az egész este játszó zenekarnak – mert ebben a klubházban egy komplett színpadnak is jutott hely. A jelenlévők jól szórakoztak. A sör hideg, a zene jó volt, a lányok pedig lengén öltözöttek. Minden remekül alakult, nagyjából hajnali egyig. Ekkor jelent meg egy kisebb, nagyjából tízfős társaság. Én az épületben voltam és Petivel, a volt Hawks taggal dumáltam. Kiderült, egykor még katonaként találkozott a fiammal egy hadgyakorlaton. Befejezte a sztorit, amikor Majom rohant hozzám, hogy siessek ki, mert valami durva balhé készül. Amikor kiértem már kiépült a frontvonal, egymással szemben állt két, nagyjából egyforma létszámú társaság és ment az egyáltalán nem baráti, verbális kommunikáció. Nem meglepő módon, a mi oldalunkon a legfőbb hangadó Bandi és Dan volt, de nem sokkal maradt le a G-től átigazolt Maci se. Az ellenkező oldalon csak egy félkövér cigány hőbölgött, meg a két közvetlenül mellette álló heréje. A társaim mellé soroltam és megkérdeztem az alelnökömet:

- Mégis mi folyik itt?

- Ezek a kis digók idejöttek hőzöngeni és elkúrni a bulinkat.

- Azt állítják ez az ő területük, és hogy húzzunk innen. – tette hozzá Dan.

- Így van! Takarodjatok innen a picsába! – szólt át a másik tábortól egy hang.

 Gyilkos mosollyal kiléptem a sorból és a felső nélkül feszítő cigányhoz mentem:

- Nem fogunk, barátom. Ez a terület a miénk és maradunk, ha tetszik, ha nem. Nektek pedig nem küldtünk meghívót, úgyhogy el lehet ballagni.

A cigány srác harákolni kezdett, majd leköpte a mellényemet. Ezután szabadult el a pokol: egy jobbossal, átható reccsenéssel eltüntettem az orrát a koponyájába, mire a mögötte állók meglódultak. Persze a klubom tagjai se maradtak le sokkal és egy brutális verekedés kerekedett. Öklök és motoros bakancsok csapódtak arcba, gyomorba, vesére. Épp a földön fekvő főhangadó vérző arcát pépesítettem, amikor valaki elsütött egy pisztolyt. Majd újra és újra. Ettől persze mindenki a földre vetette magát és abbamaradt a pofozkodás. A hirtelen támadt csendet Cinege hangja mennydörgésként szelte át:

- Takarodjatok innen a faszba és ne merjetek visszajönni többé, vagy a hullátokat az anyátok küszöbére hányjuk!

A cigányok összeszedték egymást és elindultak a kerítésen kívülre.

- Jól vagy, főnök? – emelte a vállamra hosszú karját Majom.

- Kösz, megvagyok. – poroltam le magam. – Azért erre semmi szükség nem volt. – szegeztem neki Cinegének, aki épp ekkor ért mellém.

- Tudom, hogy lenyomtuk volna őket, de nem árt, ha tudják kikkel és milyen erővel állnak szemben. – felelte mereven. A több évtizedes tapasztalata mondatta ezt vele, nem volt kérdés.

Bár a buli folytatódott tovább, azért ez a kis csetepaté rányomta bélyegét a hangulatra. Kisebb őrséget kellett állítani a jelöltekből és a jelenlévők is kicsit feszültebbé váltak, a hangulat már nem volt ugyanaz.

Másnap délután, némi pihenést követően Majommal sétáltunk Nyíregyháza központjában – az ebédünket mozogtuk le. A Bessenyei téren haladtunk, élveztük a fák árnyékát, amikor körülvett nagyjából öt-hat cigány. Beszólogattak és kilátásba helyezték, hogy bosszút fognak állni az előző este történtekért. Szó szót követett és nem kellett sokat várni, mire beindult a pofozkodás.

- Mondd: miért kellett összetörni egy autót, a sarkon álló telefonfülkét, egy köztéri padot és nem utolsó sorban annak a három srácnak a csontjait? – kérdezte Horáció.

- Bezzeg, ha mi feküdnénk kórházban a testőrömmel, akkor ismeretlen tettes ellenében lezárnák a nyomozást… - jegyeztem meg epésen.

- Akkor is ott lennének a tanúk és a felvételek.

- Ugyan már! Kit akarsz hülyíteni? Számtalan példa bizonyítja, mennyire óvatosan bánik a kisebbségi ügyekkel a hivatalod. Azt mondd, hogy mennyi pénzbírságra számíthatok, és már itt sem vagyok.

- Attól tartok, ezúttal nem engedhetlek el.

- Miért nem?

- A lista elég hosszú. Minimum másfél év letöltendő, ha a bíró jó szívű!

- Tessék?

- Másfél év.

- Pár koszos cigány megveréséért?

- A súlyos testi sértés csak az egyik vádpont. Van itt bűnszövetségben elkövetett garázdaság, önbíráskodás és mivel a helyszínre elsőként kiérkező közteres megverése ugyebár közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősül…

Ha tudnád, hogy a G-t kiraboló ribancot, Ritát is elaltattam azon az East-Gate partin nem sokkal a kisebbséggel történt összetűzést követően, még emberölés is lenne a vádban. – gondoltam magamban, de azért nyilván nem törtem magam egy életfogytért. Sosem találták meg a csaj holtestét, a román hatóságok pedig eltűntként kezelték az ügyét. 

- Na, ne szórakozz! Az a gyökér csak pont beleszaladt a könyökömbe. Tehetek róla, hogy ennyire girhes, semmit érő pojácákat alkalmaznak arrafelé?

- Száznyolcvanöt centi magas, kilencven kiló. Többszörösen kitüntetett, három missziót megjárt, egykori katonai altiszt. Másodállásban önvédelmi kiképző, TRX edző és a helyi sportklub alelnöke. – ismertette az aktából Horáció a közteres jellemét.

Meglepetten felvontam a szemöldököm:

- A kivégzésem előtt kiválaszthatom az utolsó vacsorámat?

- Nagyon vicces… A börtön biztos. A letöltendő időtartama a kérdéses. Azt javaslom, ha az ügyészség felajánl egy ítéletet, akkor fogadd el. Úgy kevesebbet kaphatsz.

- Majommal mi lesz?

- A társaddal? Őrá kisebb büntetés vár. Neki csak a két fiatal srác megverése miatt kell felelnie. Mivel nyolc napon túl gyógyulót szenvedtek el, ami mellé feljön a garázdaság is, így megússza néhány hónappal.

Nem feleltem, csak helyeslően bólintottam. Befejezettnek tekintettem a beszélgetést. A százados összecsukta az aktát, felnyalábolta majd lassan kifelé indult. Az ajtóból még visszaszólt:

- Sajnálom. – majd hatalmas döndüléssel bezárult a vasajtó.

A tárgyalásig előzetesben tartottak. Nem volt annyira rossz, csak a motorozás és a testvéreim társasága hiányzott. Aki csak tudott, meglátogatott. Minden beszélőre hoztak csomagot, és rengeteg levelet írtak, amik tartották bennem a lelket. Jó érzés volt tudni, hogy ilyen sokan támogatnak.

A tárgyalásra az egész Klub eljött. Igaz, nem engedtek be mindenkit a tárgyalóterembe, de a többiek a bíróság épülete előtt várakoztak. Kivezényelték a készenléti rendőrséget, amiért száztizenhárom motoros gyakorlatilag körülzárta az intézményt. Az ügyvédünk javaslatára elfogadtuk a felajánlott büntetést a cselekmények elismeréséért cserébe. Az ítéletem 4 év 6 hónap börtön. Majomé csak nyolc hónap, amibe beleszámították az előzetesben lehúzott időt is. A tárgyalóteremből természetesen egyenesen a kóterba vittek minket.

A második napon kérvényeztük az áthelyezésünket egy, a lakóhelyünkhöz közelebbi intézménybe. Helyhiányra hivatkozva erre néhány hetet kellett várnunk, de még így sem kerültünk egy helyre. Majom a hátralevő idejét a fővárosban, a Maglódi utcában töltötte le, engem pedig a győri BV-be utaltak be. Pechemre – de talán nem véletlenül - egy olyan cellába raktak, ahol két cigány elítélt raboskodott. Mondjuk a bentlakók nagyobb részét ők tették ki. Amikor megkérdezték, hogy miért varrtak be, nyugodtan közöltem velük. Nem akartak betámadni miatta. Annyi eszük azért volt, hogy ne bűnvádizzák be magukat, vagyis ne kapjanak plusz letöltendő időt a nyakukba még az átszállításuk előtt. A sopronkőhidai hűvöst szánták nekik végső úti célul, amiért álmukban kivégeztek egy családot harmincezer forint készpénzért, két arany nyakláncért és egy gyűrűért.

Az első látogatáskor meghagytam Lafaty Bandinak, hogy válasszák meg őt elnöknek. Tiltakozott, de vázoltam neki, hogy ennyi ideig nem maradhat a Klub felelősvezető nélkül, és átadtam neki egy levelet, amiben leírtam mindent. Lemondtam az elnöki titulusomról, valamint a lehetőségről, hogy újra megválasszanak erre a posztra és kértem, hogy szabadulásom után fogadjanak vissza. A szabályzatunk ugyan tartalmazza, hogy visszatérhet a börtönviselt tag, viszont nem minden esetben, de mivel nem akartam elszakadni, ezért tettem ezt a gesztust.

Ezek után már csak csendben le kellett volna ülnöm a hátralévő időmet. Persze, semmi nem úgy történik, ahogy azt eltervezed…

Szolgálati anekdoták - 164. rész

Pár hete, mikor megláttam, el se hittem, hogy költöttek a járműre.

Teljes generálon esett át, miután 8 évig állt motorhiba miatt a szombathelyi parajosban.

40-50 éve szolgálatban.

Mivel állandóan cserélgetik őket, a fene tudja már, hogy eredetileg melyik jármű alatt lépett át a gyárkapun.

Leánykori neve: M41 2151

Még tisztának tűnik, de a fényezés már kezd matt lenni.

Amíg lehet, addig kellene tisztán tartani...

Az új csavarok jelzik mely alkatrészeket operálták ki a leállás alatt és emiatt pótolni kellett a felújítás során. Az új display mindenképp előnyösebb, mint az eredeti.

És ha már a kezem alá került, első dolgom volt végigtörölni az asztalokat. Már volt bőven mit leganézni róla.

Keresztre várva Veszprémvarsányban

7 kocsi és egy toló, a 418 316

utas meg alig...

Lopott emlékek

A klubház egyik mosdójának a tükrében vizsgáltam az arcom. Azon gondolkodtam, vajon Cinege is hasonlóan fáradtnak és gondterheltnek látott tegnap, mint amilyennek én vélem magam. Noha azok után, hogy csak úgy mellékesen megpendítette a nap végén, hogy erősen gondolkodik a leköszönésen, nem csodálkoznék, ha néhány évet ott helyben öregedtem volna a meglepetéstől. Mostanában egyébként is kijárt nekünk a belső feszültségekből, így ez a hír a legrosszabbkor juthatott el hozzám. Ladislav átigazolása után egy hajszálon múlt, hogy ne szakadjon két részre a Nomads chapter. Voltak, akik vele akartak menni, mások annyira ellenezték a döntését, hogy az egész Klubra megsértődtek. Emiatt vált világossá az is, hogy van néhány ide nem illő tag, aki túl hamar kapott colort, és miután rálátott dolgokra, minden eldöntendő vagy felmerülő kérdésre olyan impulzívan reagált, mint egy viselkedészavaros tizenéves. A vérfrissítés szükséges volt. Csak az nem tetszett, hogy ezért milyen árat kellett fizetnünk.

Ahogy haladtam előre korban, egyre kevésbé pásztáztam a tükörképem. Noha a mimikai ráncaimon túl nem sok aggodalomra okot adó vonás éktelenkedett az ábrázatomon, most mégis előtört az a zsigeri kellemetlen érzés valahol a gyomrom és a nyelőcsövem közt. A szakállam egyre fakóbb lett, és már a harmincas éveim elején elkezdtek szaporodni benne az ősz szálak. A maradék hajammal nem tudtam mit csinálni, a stressz és a genetika miatt nem volt túl előnyös, ha nőni hagytam. Már évek óta felnyírtam oldalt, a tetején nagyon rövid sörtére hagyva, hogy azért mégse legyek teljesen kopasz.

Öregedtem. Sajnos ez az érzés sosem tett túl büszkévé, hiszen már jó ideje, hogy átfordult bennem a tudat, hogy amíg fiatalkoromban koravénnek éreztem magam, mostanra lélekben még mindig harminc körül voltam, ám a külsőm mást mutatott. Ezzel együtt az életem is. Sokáig reménykedtem a gyerekkori vágyam beteljesülésében, hogy nagyjából szüleim életét fogom élni, csak helyesebb és tudatosabb döntésekkel, de sem a körülményeim, sem pedig a világ helyzete nem tette ezt lehetővé. Így maradt a másik alternatíva, hogy örök fiatalt játszunk halálunk napjáig a Klub részeként. Nem mintha ez annyira borzasztó lett volna, hiszen élveztem, de ennek is megvoltak a maga buktatói és árnyoldalai. Egyebek mellett az, ami az elmúlt időben egyre többször merült fel bennem, mint gondolat.

Némi mélázás után visszamentem a klubhelyiségbe, aminek a hátsó, kertre néző ajtói tárva voltak, lévén, hogy egy kis rögtönzött grillpartit szerveztünk. Az ötlet onnan jött, hogy mivel a pornós bizniszt nem volt könnyű fenntartani - főleg legálisan - , így szükségünk volt egy másik bevételi forrásra, ami kevésbé szúrja a szemét a Balaton környéki nagytőkéseknek és politikusnak. Így jött a javaslat az alelnökömtől, Svédtől - aki anno az utolsó prospect volt a Vikings MC-ben, mielőtt beolvasztottuk volna őket -, hogy mivel ő úgyis hosszú évek óta aktívan űzi a küzdősportokat, nyithatnánk egy edzőtermet a környéken. Én erre rákontráztam, hogy akkor a másik kedvenc hobbinknak is nyissunk egy szentélyt, és így alakult meg egy évvel ezelőtt a Gun-Fu Sportklub, ami a klubház szomszédságában, a félreeső Vadvirág utcában kapott helyet, hogy kevésbé zavarja a lakókat. Noha az edzőterem fedett volt, a lőtér szabadtéren helyezkedett el, amitől egyeseknek aggodalmai támadtak. Ám miután tudtunk a helyi kisemmizett egykori gazdáknak munkát adni, így idővel a közösség pozitívan fogadta az új létesítményt.

Tehát a buli a sportklub egy éves évfordulója okán szerveződött, így gyakorlatilag összehangoltuk az eseményt egy nyílt nappal a klubban. A nagy meleg ellenére is jó volt a hangulat, és szép számmal gyűltek össze klubtagok, slepp és civilek egyaránt. A húsok a grillrácson ínycsiklandó illatot árasztva sercegtek, a felállított medencénél anyukák és gyerekeik pancsoltak - kivételes eset volt, lévén, a legtöbbször ugyanezt a medencét, izzadt, szőrös férfiak használták hűsölésre. A rendezvény előtt a takarítását egyik prospectünkre bíztuk, aki a Boxer nevet viselte. Kemény gyereknek ismertük meg, még Svéd ajánlotta be, bár a koszos és büdös létől, amit a medencetakarításhoz használt szivacsból facsart ki, neki is öklendezhetnékje támadt. A tagok számát illetően nem voltunk túl sokan, főleg, mivel az utolsó pillanatban szerveztük a bulit, ráadásul az elmúlt időben lazítottam a jelenléti kötelezettségeken. Tekintve, hogy volt olyan nomád, aki Dunaújvárosból vagy Dombóvárról származik, el akartam kerülni a fölösleges balhékat azzal, hogy a fele tagság folyton rinyálna, hogy nem tud mindig jelen lenni. És mivel most a számok jobban kellettek, mint a tényleges jelenlét, így kicsit engedtem a nyomásnak, és a nem hivatalos, ad-hoc jellegű rendezvényeinken való megjelenést nem tettem kötelezővé. Szerencsére, így is akadtak azért emberek, akik jelenlétükkel gondoskodtak arról, hogy mindenki lépten-nyomon emlékeztetve legyen, kiknek köszönhetik ezt a kellemes szombat délutáni kikapcsolódást.

Épp megbontottam egy jéghideg sört, és indultam, hogy lemeózzak egy frissen sült steaket, ami a barátnőm, Lina kezei közül kerültek ki - egy ideje már nem hívtam őt Karolinának, miután egyszer elsütöttem részegen egy poént a „karol-a-néni” szójátékkal, mire ő úgy rámarkolt a heréimre, hogy majdnem kiestek a szemeim a fájdalomtól. Ekkor toppant elém Szoci, a titkár, hogy az új infós jelentkezők aktái kész vannak, át kéne nézni őket Celebbel. Celeb a főinfósunk volt, és a nevével ellentétben a legkevésbé sem számított népszerűnek vagy híresnek. Nevét még akkor aggattuk rá, mikor ugyanazon cégnél dolgoztunk Pesten, és az operátori álnevét ami Caleb volt, rendszerint félreírták a kuncsaftok. Később szabadúszó programozó lett belőle, majd miután beindítottuk a saját kis netpornós vállalkozásunkat, megkerestük, hogy segítsen felügyelni a folyamatokat, és képezze ki a többi kollégát, akik képesek immár az információk mocsarába alámerülni, és bárkiről előhalászni a szükséges adatokat. Celeb sosem lett klubtag, de állandó supporterünk lett, és büszkén viselte magán a merch-öt, időnként pedig a klub bevállalós lányait, kompenzálva az élményeket, amik fiatalkorában elmaradtak. Most a klubház hűs levegőjét élvezte egy kóla társaságában, arra várva, hogy csatlakozzunk az egyeztetésre.

Az üdvözlés után nyomban rátértünk a lényegre. Három név szerepelt előttünk egy-egy lapon. Különböző formátumban megszerkesztett önéletrajzok voltak, annyi különbséggel, hogy nem az iskoláikra voltunk kíváncsiak, hanem a technikai képességeikre. Ezeket a kérdéseket és pontokat Celeb állította össze, hogy felmérhesse, nagyjából mennyire kompetensek a jelentkezők. Én magam kevésbé értettem hozzá, de bíztam a tudásában. A háromból végül két jelentkezőre bólintottunk rá. Az egyik a kompetenciái miatt tuti befutó volt, a másik, aki a Tank álnevet használta, a fényképe alapján már ismerős volt. Egy korábbi rendezvényünkön jelent meg, és szinte azonnal hozzám lépett, hogy közölje, minden regényemet olvasta, és dedikáltatná őket, ha van időm rá. Persze, ez azonnal csiklandozni kezdte a művészi egómat, így eleget tettem a kérésének. Az önéletrajzát olvasva Celeb nem volt túlságosan elájulva, de az én szavam hatására rábólintott, hogy tegyünk a sráccal egy próbát. Néhány héttel később felajánlottam neki a hangaround státuszt. 

Dolgunk végeztével felajánlottuk a supporterünknek, hogy csatlakozzon a kerti partihoz, ám ő rosszul viselte a meleget, így inkább maradt a klub belső terében. Ellenben szólt, hogy az ízletes marhasült mellé fogyasztana egy kis pipi husit is, így örülne, ha előkerítenénk neki Klárit, a Klub egyik ribancát. Eléggé összemelegedtek az után, hogy Ladislav lelépését követően másnap kitört a balhé, és a sok ordibálást követően korsók és székek is repkedni kezdtek a klubházban. A rövid, de annál hangosabb közjátéknak Svéd (akit akkor választottunk meg alelnöknek) és Maci vetettek véget, mikor leütötték a két hangadó szakadárt, ám Maciban annyira dolgozott az adrenalin, hogy mikor Klári át akarta karolni hátulról, hogy megköszönje, Maci fordulatból lekevert neki egyet. Erre a szerencsétlenül járt lány zokogva rohant ki az ajtón, egyenesen Celeb karjai közé, aki azóta élete legszerencsésebb napjaként tartja számon azt az alkalmat. Sajnos kevésé volt szerencsés mindenki más számára: a két hangoskodó tagot, Fecót és Zselét megfosztottuk a colorjuktól, illetve önszántából ment a levesbe egy prospect is. Utólag értük nem kár, ám miután ez a véletlen pofon kiderült, Macit elhagyta a nője. Mivel neki nem volt saját lakása Szemesen, így egy hét gondolkodás után ő is bejelentette az átigazolását. Ekkor gurult el a gyógyszer számomra megint, viszont egy újabb véletlen pofontól akkor már Celeb védte Klárit, aki azóta sem akarja elkötelezni magát mellette egyfajta félreértelmezett erkölcsi megfontolásból. Klári azonban imádta az infósunk nagy buráját; bukott az aputestű ötvenesekre. A szó minden értelmében.

Szóltam Szocinak, hogy kerítse elő Klárit, én pedig egy üdítő társaságában végre ettem néhány falatot Lina főztjéből. Hatalmas mázlim volt vele, hogy remek kajákat készített, mindenki körberajongta őt valahányszor eljött segíteni a rendezvényeken. Nem mellesleg a harmincas évei közepén irtó dögösen nézett ki. Aktívan tett róla, hogy a teste még mindig formában maradjon. Emellé végre elhagyta a vörös hajfestéket, amit évekkel ezelőtt csak dacból használt, hogy idegesítse vele a nővérét. Miután leköltözött hozzám Szemesre, néhány átbeszélgetett este után sikerült ezt a becsípődést nála enyhíteni, hogy kevésbé érezze magát veszélyeztetve Kornélia árnyékában. Sőt, igazából ez indított el bennem egy változást is, és gondolkodásra késztetett. Rájöttem, hogy az utóbbi időben annyira belevetettem magam a klubélet tivornyás és féktelen részébe - egyfajta kapuzárási pánikként megélve -, hogy teljesen természetesnek vettem Lina jelenlétét. Utáltam magam, mikor arra a megállapításra jutottam, hogy elhanyagoltam és megcsaltam őt. Noha mind tudjuk, hogy ami az úton történik, az úton is marad, mégis helytelennek éreztem, valahányszor hazaértem egy-egy túra után, és azt láttam, hogy ő viszi a háztartást, és többé-kevésbé még velem is hajlandó foglalkozni. Így hát hosszas gondolkodás és tervezés után lépéseket tettem, hogy más okból kifolyólag is különleges legyen a mai nap.

Gyorsan befaltam a kóstolót, és odamentem a kert közepén bulizókhoz, akik épp a (Hed) PE - Bartender című számára táncoltak. Lina is megmozgatta magát, és hirtelen iszonyat mód megkívántam, ahogy ott rázta fenekét a szakadt forrónadrágjában és a keveset takaró fekete bikinifelsőjében, ami izgató bizonytalansággal tartotta még mindig formás melleit. Odaléptem hozzá, átkaroltam a derekánál fogva, majd lágyan megcsókoltam. Tetszett neki, hogy végre figyelek rá, nekem pedig a kitartó vonzalma irántam. Nem vagyok egy ügyes táncos, így miután az egyszerű ritmikus mozdulataim kezdtek kínosan ismétlődővé válni, felvetettem az ötletet, hogy guruljunk egyet kettesben a környéken. Nem hezitált követni, érezni lehetett köztünk a vibrálást, ami mintha szunnyadó állapotából kapott volna új erőre.

Kifelé menet még Svéd lépett elém, hogy lassan zárná az edzőtermet és a lövészetet, lévén, mindenki átjött már a Klubházba bulizni. Meghagytam neki, hogy a kulcsokat majd ugrassza be hozzánk, ha bezárt. Mindössze két emberben bíztam meg annyira, hogy mikor megvettük a házat Szemesen, lemásoltassam a kulcsokat és adjak belőlük nekik: az egyik Ká volt, a másik pedig Svéd. Mikor kiértünk az utcára, épp akkor érkezett meg Klári, aki tudván, hogy mire számítson, nem vitte túlzásba az öltözködést. Csupán egy vörös bikini volt rajta és egy hálós felső. Puszit váltottunk, Linával még csacsogtak pár mondatot, majd besietett a klubházba, ahol már egy nagyon éhes Celeb várta őt.

Felültünk Linával Hármaskára, amit még Kától vettem, és miután a hőn szeretett Low Riderem fél éve végleg beadta a kulcsot, a bobbert használtam minden utazásra. Tervben volt egy új Harley beszerzése, de egy kicsit még váratott magára, amíg a pénzügyi helyzetünk nem stabilizálódik. Szemünkbe toltuk a napszemüvegünket, és a késő délutáni napsütésben megindultunk. A főúton haladva Szárszó felé vettük az irányt, majd Földváron megálltunk egy kávéra és nosztalgiázni. Volt pár nyaralás, amit gyerekkoromban itt töltöttem. Végigsétáltunk a Rákóczi utcán, majd a helyi éjszakai élet egy szeletét jelképező Széchenyi sétányon. Akaratlanul is előjött sok emlék, amiket most mind megosztottam Linával, miközben a Bowlingbar teraszán szürcsöltük a feketét, majd egy őrült ötlettől vezérelve lejátszottunk három menet léghokit a közeli játékteremnél. Furcsa volt ugyanannál az asztalnál játszani így az ötvenen túl, amit először még tízévesen láttam.

A nap kezdett egyre feltűnőbben hanyatlani, így a szürkületben továbbindultunk, még mielőtt túl hűvös lenne a menetszél. Egy újabb nosztalgia-megállót tettünk Zamárdinál, ahol sok éven át nyaraltunk a haverokkal, illetve különféle lányok, nők ismeretségével lettünk gazdagabbak. Noha vegyes érzésű emlékek kerekedtek ki ezekből, most már csak vigyorogni tudtam mindezen. Főleg, hogy ezen elszalasztott vagy nem létező lehetőségek fényében Lina személye mindinkább felértékelődött számomra. Indulás előtt még tettünk egy rövid sétát a parton, majd egy gyors vacsorát ejtettünk meg a még mindig üzemelő Red Burger nevű büfében.

Épp végeztünk az evéssel, és már csak a számlát vártuk, mikor Svéd hívott.

- Szevasz cimbora, mi a helyzet? - szóltam bele elégedett vidámsággal.

- Helló! Figyelj, ti már otthon vagytok?

- Nem, épp Zamárdiban vagyunk, de lassan indulunk vissza. Miért?

- Csak mert itt állok előttetek, és ég a villany a házban.

Belém fagyott a szó. Hirtelen a legrosszabb jutott eszembe, noha értelmetlen lett volna egyből erre gondolni. Lejjebb engedtem a telefont, és Linához fordultam:

- Hagytál égve villanyt otthon?

- Nem. Délben jöttem el, akkor semmi szükség nem volt rá - felelte csodálkozva. - Miért, mi a baj?

Feltartottam a mutatóujjam, hogy csendre intsem, majd újra az alelnökhöz szóltam.

- Láttál bent mozgást?

- Innen, a kerítéstől nem láttam.

- Jó... szólj Szocinak, illetve páran legyenek készenlétben. Én is indulok azonnal.

- És ha addig meglóg az illető?

- Ne hagyjátok.

- Rendőröket felhívjam?

- Bélát.

A „Béla” egy régi kód volt köztünk arra, ha valamit nemleges válasszal vagy kifogással illettünk.

- Értettem. - ezzel kinyomta.

Nem volt idő Lina minden aggodalmára választ adnom, sem pedig megvárni, amíg a melegtől eltunyult pincérnek eszébe jut kihozni a számlát, így a pulthoz pattanva odaadtam a pénzt, és már siettünk is az utca végén álló motoromhoz. Eredetileg az M7-esen terveztem visszatérni kicsit kihúzatva a gépet, ám a kialakult helyzet miatt inkább a 7-es úton haladtunk vissza, gyorsabb iramban, mint amit diktálni szoktam a bobberrel.

Hatalmas szívás lett volna, ha kirabolnak. Nem csak az otthon tartott készpénz, értéktárgyak és fegyver miatt, hanem mert szintén otthon tartottam az első bőrmellényem, ami még az MBK időkből való volt. Amellett, hogy számomra az eszmei értéke igen magas volt, a belső zsebe most még egy külön értéket is tartalmazott, amit Lina miatt rejtettem oda. Tekintve, hogy a mellényemet ugyanúgy tisztelte, mint bármelyik klubtag, tudta, hogy nem veszem jó néven, ha a kérdezésem nélkül pakolgatja ide-oda vagy nyúlkál bele. Ezt megelőzvén, inkább egy kiemelt helyre raktam a hálószobában, afféle múltidéző trófeának, emléktárgynak. Nagyon reméltem, hogy nem kélt lába.

Sötétedésre értünk a házunkhoz, ami a gyérebben lakott Szőlőhegyen volt, a Horog néven ismert déli városrészen. Miután megvettem a házat a telekkel együtt, a haldokló szőlőskertet inkább egy az egyben megszüntettem. Sajnos semmi kertészeti tudást nem örököltem nagyapámtól, aki anno szenvedélyesen gondozott egyszerre két kertet is, annak minden gyümölcsével és zöldségével. Noha a pincét megtartottam, kevésbé borok tárolása miatt, semmint inkább drága whiskyk hűtésére, és afféle hűs kan-tanyának.

Két motor állt a ház előtt, Svéd Softail Slimje, valamint Szoci Roadstere. A házban minden villany égett, a két testvérem sehol. A bejárathoz siettem, mögöttem Lina, akinek aggodalmas tekintete szinte világított a sötét sminkje mögül. Miközben az alelnököm tárcsáztam, meghagytam neki, hogy maradjon az előszobában, és ne zárja be most még az ajtót. A földszinten volt a nappalink és a konyha, valamint egy mosókonyha és vécé. Ezek közül egyedül a nappali árulkodott behatolás nyomairól, a kanapéról ledobált párnák, elmozdított bútorok és felborogatott növények képében. A tévé és más elektronikai eszközök sértetlenül pihentek a helyükön. Hívásomra megérkezett Svéd a hátsó kertből. Elmondása szerint a látványosabb felfordulás az emeleti hálókban és fürdőben van, de előbb csak nekem javallott felmenni. Míg ő Linát nyugtatta, én felsiettem, hogy felmérjem a károkat. A hálószobánkban a ruhásszekrény nyitva állt, szanaszét dobálva minden öltözetünk, némely szétszakítva, megrongálva. Az ágyneműt és párnákat késszúrás nyomai csúfították el, az éjjeliszekrény fiókjai és tartalma a földön hevertek, a Linával közös képeink pedig cafatokra tépve lepték be az emelet nagy részét, az első mellényem pedig eltűnt a falról. Tüzetesen végignéztem a ruhakupacot, hátha ott lapul valahol, de nyoma sem volt, ahogy a féltett tartalmának.

Számtalan lehetőség pergett le a szemem előtt, hogy ki lehetett az elkövető. Nem piti bűnözők voltak, hiszen jobbára minden értékes tárgy a helyén maradt, és nem foglalkoznának ruhák és ágynemű felszabdalásával. Mikor ellenőriztem, a készpénz is a helyén volt. Átnéztem a fürdőszobát, ahol a zuhanyfülke üvege szilánkosra törten hevert végig a padlón, a kellékek pedig szétdobálva mindenfelé, különösen Lina dolgai. A mosdó feletti tükörre pedig az egyik rúzsával egy rövid, de annál sokatmondóbb üzenet volt felfirkálva: RIBANC. Noha számában nem csökkentek a lehetséges gyanúsítottak, azt legalább kizárhattam, hogy politikai vagy klubéleti megtorlásról lenne szó.

Dühös és zavarodott tipródásomat Svéd szakította félbe.

- Egyébként, elkaptuk az illetőt.

- Hol van? - kérdeztem villámokat szóró tekintettel.

- Megkötöztük és levittük a pincébe, Szoci őrzi. Nem volt nehéz fogás, a csaj a hátizsákjával és a lopott cuccaiddal lehet vagy ötven kiló. Mikor meglátott minket, körbe-körbe kezdett rohangálni, mint egy eszelős.

- Csaj? - kérdeztem meglepettem.

- Az. Valami huszonéves kis lotyó - ekkor az alelnök már nem bírta tovább, halkan elnevette magát. Szó se róla, abszurd egy helyzet volt, de amíg nem láttam tisztán a helyzetet, elaltattam a humorom.

- Hívd ide Boxert, autóval jöjjön. Álljon a pince elé amennyire közel csak lehet. Amíg lemegyek, ne engedd fel ide Linát.

- Ezt a szart letöröljem? - mutatott a tükrön éktelenkedő jelzőre.

- Megköszönném.

Lesiettem Linához és egy gyors öleléssel és egy homlokára adott csókkal igyekeztem megnyugtatni. Benéztem a mosókonyhába, ahol a legfelső polcon tartottam a Glock 17-esem egy trezorban. Szerencsére, az is érintetlen volt.

Kimentem a kertbe és lesiettem a pincébe. A párolgó alkoholszag arra engedett következtetni, hogy az incidenst legalább egy üveg értékes ír whiskym bánta. A dohos, hűvös helyiségben a fal mellett felállított üvegtárolókon kívül egy asztal és két kempingszék volt, egyikben Szoci ült, másikban pedig a megkötözött tolvaj, aki, amint felnézett rám, még a szájára kötött ruhadarabon keresztül is hisztérikus átkozódásba kezdett. Mellettük hevert egy hátizsák és egy fekete szemeteszsák, amiben vélhetően azok a dolgok voltak, amiket Rita eltulajdonított. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre a betörő nem más volt, mint a Szatmárnémetiben megismert egyik ballépésem a sok közül. Rita, a ragaszkodó, édes, kislányos fruska, aki képes volt annyira elcsavarni a fejem, hogy majdnem feladtam miatta Linát. Azok a rohadt emlékek és nosztalgia...

- Bocs főnök - szólt Szoci -, de annyira vonyított, hogy muszáj volt bekötözni a pofáját. Meg sajnos összetörtünk egy üveget, miközben lecibáltuk ide.

Nem szóltam semmit, csak lassan odaléptem Ritához, aki kicsit elcsendesült, és végre magyar szavakat is csempészett a román szitkozódásába.

- A zsákban vannak a lopott holmik? - kérdeztem, de ő csak tovább anyázott. A titkárom adta meg az igenlő választ.

Kinyitottam a szemeteszsák száját, és beletúrtam a tartalmába. Néhány pólóm volt benne, alsóneműk, egy régi Deadbeat feliratú baseball sapka, és az MBK-s mellényem. Gyorsan átfordítottam, és kitapogattam a belső zsebét. A doboz még mindig benne volt, sértetlenül. Valószínűleg Ritának fogalma sem volt róla, hogy van benne valami.

Felegyenesedtem, és újra a csajra néztem.

- Beszélni szeretnék veled. Ha levesszük a kötést, megígéred, hogy nem ordítasz, hanem csak válaszolsz?

Válaszként csak ideges hörgéseket kaptam. Elővettem a Glockot, teátrálisan csőre töltöttem, közelebb léptem hozzá, majd újra megkérdeztem.

- Megígéred, hogy csendben maradsz?

Erre bólintott, mire biccentettem Szocinak, hogy tegye szabaddá a száját.

- Rohadt kurva mamád! - kezdett Rita kiabálni tört magyarsággal. - Megcsalatsz engemet te geci?!

- Megmondtam, hogy kussolj el! - fogtam be a száját. - Ha nem válaszolsz normálisan, hívjuk a zsarukat, aztán felőlem abban a börtönben rohadsz meg, amelyikben csak szeretnéd.

Erre elkerekedtek a szemei, és szinte azonnal elhallgatott. Talán csak most kezdte megérteni, mit is tett.

- Tehát - próbálkoztam újra. - Mit keresel itt?

- Téged. Eljöttem otthon, mert te nem jössz. És mondtad, hogy szeretel engemet! Erre azt látom, hogy másvalakivel vagyol?

- Te képes voltál egészen Szatmárnémetiből idáig elutazni, mert részegen azt mondtam, hogy... kedvellek? - foglaltam össze hitetlenkedve.

- Nekem az őszinteség volt! Kérdeztem többiektől, te merre vagyol és miért nem jöszöl, aztán mondták, hogy itten vagy Balaton.

- Édes faszom... - dörzsöltem meg a szemeim. - Most már biztos, hogy nem az eszedért szerettelek - erre Szoci halkan felhorkant, Rita viszont értetlenkedve bámult rám. - És mégis mi járt abban a csöpp kis eszedben, mikor eljöttél, hogy kirabold a házam?

- Én... én... - hebegte pityeregve. - Aztat hittem, hogy ha elviszek pár ruhád, te utánuk jöszöl hozzám, és együtt leszünk. Kellett nekem emlékbe.

- Abba nyilván bele sem gondoltál, hogy a klub elnökét lopod meg, ráadásul az egyik legfontosabb tulajdonával - csóválta a fejét Szoci.

Ekkor kinyílt a pinceajtó és Boxer lépkedett le, Svéddel együtt.

- Na, mi a helyzet? - érdeklődött utóbbi.

- Linát hol hagytad? - kérdeztem vissza.

- Visszavittem a klubba. 

- Helyes, jól tetted. Mivel jöttél? - kérdeztem Boxert.

- A Roverrel. Ő lenne a kis csomag? - intett Rita felé.

- Igen. Vidd el Szolnokig, én pedig odaszólok nekik, hogy onnan valaki más vegye át, és vigyék haza.

- Megyek én is, az a biztos - ajánlotta fel Szoci, amit jóváhagytam.

Összeszedtük a holmikat, majd felmentünk a kocsihoz. Kompániánk furcsa közjátékának tücskök hangos ciripelése adta meg az aláfestést.

Mivel Rita hátizsákjában elég kevés élelem lapult már, ezért ami kevésbé volt romlandó, becsomagoltam neki. Bármennyire is kiborított, sokkal több bajt okozna, ha útközben éhen halna. A biztonság kedvéért a kezeit hátrakötözve ültettük be a kocsiba, a hátizsákja pedig a csomagtartóba került.

- Többet ezt meg ne próbáld! - vetettem oda neki fáradtan, mielőtt rácsuktam volna az ajtót.

- Terhes vagyok! - sziszegte. - Tőled van a gyerek! Apa leszel!

A többiek erre meglepetten összenéztek, majd rám. Én csak fáradtan forgattam a szemeim. Nem ez volt az első alkalom, hogy ezzel a szöveggel próbálnak zsarolni.

- Hülye vagy te, nem terhes! - léptem kicsit távolabb, hogy rácsukjam az ajtót.

- De igen, itten érzem magamban! - kontrázott rá.

Tekintve, hogy mikor történt az utolsó légyottunk, már rég látszana rajta, ha tényleg áldott állapotban lenne, így legalább biztos lehettem benne, hogy csak üres fenyegetőzés a részéről.

- Attól, hogy lenyeled, nem leszel terhes, te idióta!

- Majd visszajövök gyerekkel, és meglátod! - váltott hangnemet. - Megtudja majd szukád, hogy megcsaltad! Van videóm róla! A klubban is tudhassák meg! - amilyen könyörgő volt eddig, most olyan elborult tekintettel szórta rám az átkokat és a fenyegetéseket.

Eddig bírtam cérnával. Visszaléptem, és a torkánál megragadva odanyomtam a hátsó üléshez.

- Ha még egyszer kinyitod a pofád, esküszöm, hogy örökre itt maradsz, a tó meder legalján! Meg ne lássalak az országban, és ne halljak felőled, különben azt is megbánod, hogy megszeretted a faszt! - egyre erősebben szorítottam, miközben ő az ijedtségtől levegő után kapkodott. Mikor elengedtem, köhögni kezdett, ami gyorsan sírásba fordult. - Vigyétek innen a picsába! - olyan erősen vágtam rá a kocsiajtót, hogy a tücskök egy pillanatra elhallgattak.

Fél óra múlva már a klubban voltunk Svéddel, ahol a buli épp ezres fordulatszámon pörgött. Ugyan a húsok már nem sültek, és a legtöbb kaja elfogyott, de helyüket söröshordók vették át, és jókedvű, táncoló népek, akik együtt rázták a System of a Down - BYOB számára. Lina az egyik asztalnál ült és pár másik lánnyal beszélgetett, miközben egy hangaround épp italokat töltött nekik. Mikor végzett vele, odarendeltem magamhoz, hogy azonnal töltsön nekem egy feles whiskyt. Megfenyegettem, hogy ha fél percen belül nem teszi, sosem lesz prospect belőle. Üres fenyegetés volt csupán, de erre senki nem gondol a taggá válás ezen szakaszában.

Miután felhajtottam az italt, megtapogattam a mellényem belsejét a dobozka miatt, amit még otthon raktam át. Odamentem a lányokhoz, hogy kicsit félrevonjam a barátnőm. A kerti lampionok és fáklyák sejtelmes fényében is tisztán látszott rajta a fáradtság és a riadalom egyvelege. Mégis gyönyörű volt.

A klubháznak mindössze egyetlen félreeső szobája volt, ami a gyors légyottoknak vagy simlis ügyleteknek adott otthont. Most üresen állt, így oda vonultunk félre beszélgetni.

- Mi történt? - kérdezte.

- Valami suttyó drogos tört be hozzánk, azt sem tudta, mit keres. A srácok a pincében kapták el.

- És mi lett vele?

- Móresre tanítottuk. Nem fog többé még csak a környéken sem megjelenni.

- Hál’ Istennek! Már attól féltem, valami durvább dolog volt. Ezért nem akartátok, hogy felmenjek az emeletre?

- Azért nem akartuk, mert elég pocsékul néz ki a hálószoba és minden fel lett forgatva. Semmi szükség rá, hogy így lásd.

Erre hirtelen a nyakamba borult, és szipogni kezdett. Szorosan öleltem.

- Olyan jó, hogy nekünk nem lett bajunk - mondta. - És köszönöm.

- Ugyan mit?

- Hogy itt vagy nekem. És a többiek is. Egész életemben utáltam a bizonytalanságot, de te és a Klub, itt ezen a helyen... minden olyan jó most.

Elmosolyodtam, és belecsókoltam a nyakába.

- Leszel a feleségem? - kérdeztem, közel a füléhez hajolva.

- Micsoda? - engedett a szorításából, és félig könnyes szemekkel meredt rám.

- Leszel a feleségem? - ismételtem meg vigyorogva, majd előhúztam a dobozt a mellényemből, kinyitottam, feltárva a jegygyűrűt.

Lina csak tágra nyílt szemekkel és szájjal bámulta előbb az ajándékot, majd engem. Az ajkai remegtek, és örömkönnyek kezdtek szlalomozni lefelé az arcán.

A boldogító igen és egy eszméletlenül jó szeretkezés után elhagytuk a szobát. A klubház előterébe lépve az alelnökkel és feleségével találtuk szembe magunkat.

- Na, végre! Azt hittem, már haza kell mennünk ahhoz, hogy romantikázzunk egy kicsit az asszonnyal! - mondta szórakozottan. - Mi tartott ennyi ideig?

Erre vigyorogva összenéztünk Linával.

- Hát, történt egy s más... - mutatta fel a gyűrűsujját.

- Hű baszd meg! - bökte ki Svéd meglepetten.

Szó nélkül karon ragadott minket, kivonszolt a kertbe, ahol még mindig aktívan folyt a buli, majd a zenegépet lehalkítva elordította magát, hogy mindenki ránk figyeljen.

- Ennek a szépséges hölgynek bejelentenivalója van! - mutatott Linára, aki még a sötétben is jól láthatóan elpirult.

- Ki vele! - ordította valaki a vendégek közül.

- Az a helyzet emberek - vettem át a szót -, hogy nagyon örülünk, hogy eljöttetek a sportklub évfordulóját megünnepelni, de kicsit változik a program.

- Eljegyzési buli lesz! - kiáltotta Lina, mire mindenki hangos éljenzésben és tapsolásban tört ki. A lányok sikítva ugráltak egymást váltva a nyakába, mindenki más velem pacsizott le.
Egészen hajnalig tartott a buli, aminek köszönhetően több feljelentés is érkezett csendháborításért, noha a rendőrök - akik szintén a lövészklub tagjai voltak - csak egy figyelmeztetésben részesítettek minket. Sőt, miután értesültek a hangoskodás apropójáról, még gratuláltak is, és rendőri felvezetést ígértek az esküvői konvojunknak.