Szolgálati anekdoták - 149. rész

Nem szolgálattal kapcsolatos kérdéskörrel indítanám meg ezt a gondolatmenetet. Annak ellenére, hogy szolgálaton belül történt, ráadásul egy kollégával folytatott beszélgetésről van szó. Úgyhogy akit ez a rész nem érdekel, az nyugodtan ugorjon át a harmadik bekezdésre.

A fehérbe váltott hajszerkezetű - ebből gondolván nyugdíj előtt álló - jegyvizsgáló kollégával egy meglehetősen érdekes beszélgetés zajlott le az este folyamán. A látszattal és a híresztelésekkel ellentétben nyitott vagyok mások véleményére - csak utána szarom le. Nem, ez nem teljesen fedi a valóságot: ha értékelhető információ van a mondandóban, akkor azt magamévá teszem. Ebből is látszik, hogy nem vagyok liberális... Szóval a kolléga egy Pápára utazó, meglehetősen dekoratív fiatal lányról alkotott pozitív véleményt, aki tőle kért útbaigazítást. A húszas éveiben járó leányzó egyébként abszolút nem a mai divat követőjének számított, hanem inkább a régi hagyományok követőjének és ápolójának nézett ki. Hosszú, lenge szoknya, hímzett blúz, semmi smink, semmi hivalkodás, csak a természetes báj. A kollégának meg persze pont ez a múlt század közepe hangulat fért bele az erkölcsi értékrendjébe. Szerinte a mai fiatalság már botrányos. Teljesen kiborítják a tetoválások és a piercingek. Amikor ezt kimondta rám nézett:

- Csak azt ne mond, hogy tetováló szalonod van!

- Az éppen nincs, de nem határolódom el tőle.

- Az én időmben(!) akinek tetoválása volt, az biztos sittes volt! 

- Kemény környéken élhettél. - fejben Józsefvárosra tippeltem. - Egyébként a tetoválások története meglehetősen túlnyúlik a rácsokon. Izgalmas szubkultúra, ha az ember megismeri. Az ábrák nagyobb többségének jelentéstartalma van a viselője számára és a külvilág felé egyaránt.

- Engem határozottan taszítanak. - határolta el magát.

- Minden külső jegynek jelentése van. A tetoválásoknak, a piercingeknek, de akár a szakállnak, ha magamból indulok ki.

- Igen, azt akartam is kérdezni, hogy ennek van e...? - kezdett előbújni belőle a félszeg valós énje. Nem mert rákérdezni semmire, csak végigmért.

- Nekem már nagyon fiatalon borotválkoznom kellett. Amikor tíz éve felhagytam vele, akkor már naponta nyúztam a pofámat, hogy sima arccal lépjek ki a lakásból. Megelégeltem. A fejkendőt meg azért hordom, mert a megnövekedett testtömegem miatt húsz fok felett erősebben izzadok és célszerűbb egy textilt a fejemre tekerni, mint félpercenként a homlokomat törölgetni.

- Így érthető...

Aztán megadtam neki a kegyelemdöfést:

- Mindennek van magyarázata és értelme, ha az ember nem zárkózik el és elég nyitott a dolgok megértéséhez.

Ekkor ért oda hozzánk Bigyó felügyelő. Nem viccelek, ez a vjv tényleg úgy néz ki, mint a rajzfilm figura. 

Szolgálati anekdoták - 148. rész

Mesterem helyett nyertem meg a mai bulit. Ledobta a tüzet! Ezúton is jobbulást kívánok neki! A sörödet megittam!

Eredetileg Pihenős lettem volna. Aztán még a vezénylés kiadása előtt felhívott az újdonsült vezénylőnk, hogy bevállalnék-e egy sichtet 19-ére.

- Mégis mi lenne a kotta? - kérdem én. Akármilyen szarságot azért én se.

- 5:26-ra jönnél, előkészíted a 9209-et, aztán fordulsz egyet a Déliben és kész.

Belementem. Mégiscsak "P" térített. 

Aztán péntek reggel alig hogy belemélyedtem az álmomba éjszakás után hajnali nyolckor, mikor megcsörrent a privát telefon:

- Holnap 8:06-ra kéne jönnöd, mert csak Te értesz a Csörgőhöz. - azért, ha a vezénylő akar valamit, tud hízelegni na. Kár, hogy nem igaz...

- Erős túlzás, hogy értek hozzá, de legyen. - azt már nem mondtam neki, hogy a június második felében esedékes "Éves vizsgán" majd bebizonyítom neki, mennyire nem értek hozzá! Úgyhogy +2500 forintért elcseréltek engem is, meg gondolom a hatórási "szabad teheres" embert.

Valószínűleg fővárosi, távműködtetésű ajtóhoz szokott utasaim voltak javarészt, mert szegény Vjv Heninek rengeteget kellett szaladgálnia a nyitva hagyott ajtók miatt. Utasunk meg aztán volt bőven. Jön a jó idő, meg a hosszú hétvége és ezek kirajzanak! Erre az időszakra kitaláltak egy betétjáratot. A fordát győriek adják Győr-Zirc-Bakonyszentlászló-Zirc-Győr útvonalon. Tavaly ősszel szinkron Bzmotorral csináltam, most remot Csörgő, 3 Bhv és egy BDbh adta ki a 111 méternyi mámort. (A 39553 'Sze'lászlón egészül plusz egy Csörgő és X darab Bhv-val - mi hármat kaptunk). Hét, azaz 7 kapcsolási pótlékot vertem bele az MFB-be. A kenetlen csavarkapcsokkal, a rozsdás kutyafejekkel való találkozást, a gépről fel és leugrálást, és a kapcsolásonkénti hajlongást mindez nem tudja kárpótolni. A szolgálat után elfogyasztott doboz Borsodi Mester is csak megközelíti.

Holnap majd frissen, kipihenten megyek vissza 8:15-re, hogy elcincáljam a IC 930-at Sopronba, a párját meg vissza. (MKSZ után meg egy kört futok a Délibe).

B&W portraits: B

Azt találtam ki, hogy indítok egy új sorozatot. Az ötletet a legutóbbi ad hoc fotóriport adta, de nem elhanyagolható tényező az sem, hogy az a tetű Trékom haragban áll a facebókkal - legalábbis nálam. Egy nyomorult 1200x800-as képet nem tudok megosztani. Itt legalább nem szarakodik. Mondjuk ezek meg 5MB körüli képek, szóval gyakorlatilag eredeti méretben lehet élvezni - a műveimet.

A fotózás, mint hobbi a családom szerves része. Apám és a nagybátyám is lelkesen kattogtatott, persze ők még hagyományos filmes gépekkel. Aztán ez a szenvedély rám is hatott valamelyest, de sokáig nem foglalkoztam a kérdéssel. 2006-ban, vagy '07-ben vettem meg az első gépemet, egy Canon EOS350D-t gyári alap obival (18-55) és egy Tamron telével (55-200), amiken "véletlenül rajtamaradt" egy-egy polárszűrő - a gépben meg egy 4GB-os memóriakártya. Ettől függetlenül fingom nem volt hozzá, hogyan is működik a történet, így amikor az egyik ismerősöm kölcsön kérte, minden gondolkodás nélkül odaadtam neki, hogy használja. (A csajszi azóta képzett fotográfus lett).

Az én ismereteimet évekkel később, ezen bejegyzés képein szereplő fiatalember bővítette. Tőle tanultam el mindent, amit ma tudok. Egyetlen hibája: ő Nikon...

B cigivel a szájában született.

Nagy a hasonlóság - főleg fekete-fehérben -, de ez sem én vagyok.

2011-ben, mikor bekerültem a Vesztegzár zenekarba, meglepő módon hamar megtaláltuk a közös hangot - és nem a szakállápolás miatt. Sok mindent éltünk át és követtünk el közösen (például mi találtuk fel a "gang, sör + parti" kifejezést és a rocksztárok reggelijét, a Jack Daniels-szel felöntött csokigolyót), ezért rövid idő alatt ránk ragadt a "Beard twins" - a szakáll ikrek becenév. 

A kis 50mm-es kávédarálóját tisztítja. (Alighanem ez a kép csak 1200x800-as)

Szolgálati anekdoták - 147. rész

Nagyjából fele annyi idős lehettem, mint most, amikor először másztam fel erre a mozdonyra. Ez a kétezres évek elején történhetett. A helyszín ugyanúgy Győr volt, de nem hatodik, hanem a hetedik vágány. Arra már nem emlékszem, hogy celli, vagy bakonyi vonat élén állt, de az biztos, hogy fordítva állt. Karesz barátommal felkéredzkedtünk és az idős, ma már nyugdíjas kolléga szívesen látott bennünket, fiatal kölyköket a konyhán. Sőt, a felügyelete mellett megkísérelhettem az indítást. Persze kinyomta a gombát, ezért az sikertelen volt. A lehetőség emlékére az első H0-ás Csörgőmet át is számoztam 2204-re - a mai napig megvan, pedig a gyűjteményem nagyobb részét már eladtam.

Ugyanez a mozdony volt az első Csörgő, amit vezettem felügyelet mellett 2005 nyarán. A mester Nagy Zoli volt és a szombathelyi gyorsot továbbítottuk a géppel Cellig. Akkor elég lomha jószágnak számított.

Szintén ezt a gépet igazítottam az első önálló vonali és egyben Csörgős szolgálatomkor is. 2006. december 28-án történt, a kimlei baleset másnapján. 5:30-ra mentem szolgálatba, valamelyik tartalékra. A felvigyázó egyből lecsapott rám és közölte:

- Kint az a Csőrgő. Megmászod és ha szólnak, akkor kijársz. Ráfarolsz valami vonat végére, elhúznak Csornára, onnan meg átviszed Hegyesbe. Vissza meg majd valamivel. 

Köpni-nyelni nem volt időm. Alig fél éve voltam önálló és az előzetes tervek szerint még minimum egy év tartalék várt rám. Mire feleszméltem már a Kálmán Imre EN végén találtam magam. Átrántottam Hegyesbe, majd vissza a Lehárt hoztam.

A sors fintora, hogy pár hónappal később, amikor a baleset helyszínén anyagolni kellett, akkor is ezzel a mozdonnyal mentem. Persze indításkor kinyomta a gombát és gépmenetben is elég lomha volt, ugyanúgy, mint utána még számtalan más szolgálatomban, amikor összehozott minket a sors - meg a forda készítő és a vezénylő.

Álca.

Ma ismét együtt tehettünk meg 160 kilométert. Meglepetésemre gond nélkül indult és meglepően agresszíven gyorsult. Szinte ugrott, akár egy puma. Egy 66 tonnás puma. Örülök neki, hogy utolsó útjai egyikén mehettünk még egy kört a 36 éves hölggyel. Köszönet a Cégnek a lehetőségért. 

Mehet a kohóba!

Kipróbáltam az új Céges telefont. Ilyen képet készít jó fényviszonyok között.