A probléma azzal kezdődött, hogy kézhez vettem a vezénylést. Október elsejére, ami meglepő módon idén a hónap első napja, a nap első szolgálatát kaptam. Kezdése 03:53. (Aztán még vezénylőék alá akarták velem íratni a 300 órás papírt...) Gondoltam korán bemegyek, hogy többet tudjak aludni szolgálat előtt. Meglátogattam a felvigyázót, megkérdeztem a napi kottát, aztán felcsoszogtam a pihenőbe. Meglepetésemre valaki megelőzött. Nem estem kétségbe, elég fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy gyorsan elaléljak, ráadásul a kolléga se horkolt - amikor beléptem a szobába. Gyorsan és csendben elhelyezkedtem, szemhéjamat leeresztettem és... Ekkor indult be a kolléga betonkeverője. Nem remegett alattam az ágy, de azért hangosabb volt a légyzümmögésnél. Továbbra se estem kétségbe, inkább próbáltam elaludni. Néhányszor megébredtem, de ez otthon is előfordul, ha nem iszom annyi sört a nap folyamán.
Óracsörgés, feltámadás, cihelődés, biztonsági rössentés, aztán irány a forgalmi. Aztán kezdtek gyűlni a felhők. Felvettem a papírokat, de kulcs sehol. Mondja a szolgálattevő, hogy oda nem vitték, biztos még fenn van a Talenten a munkavállaló. Volt már rá precedens, nem vontam kétségbe a szavát. Megyek a peronra, nézem a pesti oldalt: nincs. Átcaplatok a másik végére, mondok akkor ott. Nincs. Felhívom a felvigyázót, mondok neki, hogy mi a helyzet. Azt feleli, hogy hívjam fel a M. Zsoltit, ő volt rajta. Felcsörgöm álmából a kollégát, de ő - mint kiderült - nem is volt rajta. Újra érdeklődöm a felvigyázónál, hogy akkor mi legyen? Azt feleli, akkor kérjem el a másik Talent kulcsát, mire annak mennie kell, addigra előkerítik a hiányzót. Megyek ismét forgalmiba, mondok akkor a másik kulcsát ide! Közelebb lépek az asztalhoz, hogy átvegyem, hát a kilences kulcsa ott hempereg a billentyűzet tövében. Azért nem nézte Talent kulcsnak a szolgálattevő, mert nem volt rajta biléta, hogy az tényleg az ami. (Amúgy ha nincs rajta jelzés bárki egy szimpla kulcscsomónak nézné).
Felszállok a járműre a pesti oldalon, mondván biztos ott maradt a fityegtető (levegős fék karja), erre a jegyvizsgáló kolléga ott vitatkozik egy rozsdabarna diszkópatkánnyal - az a visszatérő "nincsen jegyem, írjál fel" típus. Kolléga igyekezett szép szóval jobb belátásra bírni, de hasztalanul. (Közben én bementem a vezetőállásra, eligazítottam, amit kellett, összeszedtem a kart). Amikor jöttem ki, a jegyvizsgálóm felszólította a kis mocskot, hogy akkor le lehet szállni. Persze önszántából nem akart. Visszafordulva ennyit mondtam a kollégának:
- Hívd ki a rendőröket, majd ők leszedik!
A végkifejletet már nem vártam meg. Dolgom volt.
A következő gebasz Hegyeshalomnál jelentkezett. Levél megállóból a hajnali sötétnek köszönhetően jól látható volt, hogy állnak jelzők végig. Ahogy közelebb értem az utolsó térközjelzőhöz, az a kis piszok visszaesett. Azonnal odavágtam a gyorsféket, bár a Talentnél ez kb akkora fékhatást jelent - még tiszta időben is - mintha egy fék nélküli biciklivel száguldanál le a lejtőn és lassításként leteszed a lábad. Persze a jelző ezalatt karácsonyfának képzelte magát és folyton váltogatta a színeit. Megrádióztam az állomást, érdeklődést színlelve, mire azt a választ kaptam, hogy összefosta magát a berendezés, úgyhogy slattyogjak bejáratra és szóljak, ha ott vagyok. Így is tettem, mire kis türelmet - 2-3 perc - kértek. Sikerült egy sárgát kivezérelni a bejáratra. Behaladtam. Megálltam. Szóltam, hogy kettőn régiónak lenn a csáp, átkapcsolásra lenne szükség. Erre közlik, hogy azzal is gondok vannak, úgyhogy majd szólnak, ha megvan. Átkapcsoltam osztrákra a Talentet, ám Hanzi sehol. (Néha még a feszkót se kapcsolják át feletted, de az osztrák már a nyakadban liheg). Elérkezik az indulási idő, Hanzi sehol, de akülsős már bőszen emelgeti a zöld pixelt a monitoron - annak ellenére, hogy a csáp még nem volt fenn, mert nem szóltak, hogy átkapcsoltak. Előre jött a kollegina, mondok neki, hogy még a Lokführerbittemelde nincs itt. Óra ötvenkor (12 perccel indulás után álmos képpel (és végtelen nagy nyugalomban) megjelent Hanzi. Majd a vonattal együtt nyugatra távozott. Ezalatt az éjszakásokat leváltották a nappalosok. Mondok az irodában a nappalos külsősnek, hogy melyik vonatot viszem vissza Győrbe. Átadja a papírokat én meg nagy nyugalomban kisétáltam rágyújtani. (Nem a hölgye az épületet, nem)! Az IVU szerint(!) az érkező 9420-at kell leváltani és annak a szerelvényével egy órával később visszamenni. Szakszervezetis Feri meglepődik ezen, mikor mondom neki, így hát felhívja Hegyest, hogy akkor ő mivel megy vissza 12 perc múlva? Közlik vele, hogy azzal, amin van, az enyém meg lenn parkol a tárolón... Irány vissza - magamban káromkodva, de senki felmenőit nem szidva. Külsős hölgyike jött velem szemben és sűrű bocsánatkérések közepette tudatja, hogy a fiókban ott a kulcs.
- Elszívok egy cigit, amíg visszajössz.
Megkaptam a kulcsot, elindultam nyugatra, hogy a tárolón kinyissam a 025-ös Flirt-öt. Ezer és egy hiba. Mondok, akkor itt az ideje egy újraindításnak. Nem sokkal azután, hogy újraéledt a jószág, szólnak, hogy vinnének csarnok ötre, ha alkalmas. Mentem. Egy kék mellett. A bizt.ber. még mindig nem tért magához.
Első hazafutás után felszaladtam az öltözőbe egy nagyobb dolog érdekében, aztán megkönnyebbülve, jobb színben vettem némi Ph értéket magamhoz. Óra negyvennyolckor trappolás vissza Hegyesbe, 12 perces fordulóval, felhúzott farokkal irány ismét Győr. Lébény-'Miklós előtt egyszer csak egy szarvas tehén vágtában indul meg balról jobbra, előttem keresztben. (Szerintem ezek a rohadékok adrenalin függők és azért futnak keresztbe a száguldó vonat előtt). Az ütközést elkerülendő ismét odabasztam a gyorsféket. A szarvas időben átért, a szervezetem meg már nem kívánta a kávét...
Pénteken lekörözött Dankó Mihály, hegyeshalmi mozdonyvezető. Megszolgálta az idejét, most következik számára a jól megérdemelt nyugdíj, a pihenés. Első emlékem vele kapcsolatban az első MÁV-nál töltött napomhoz kapcsolódik, 2004 júliusának elején. Amikor bementem Győrbe a "zöld házba", hogy a humán szolgálatnál felvételemet kérjem, a humános hölgy első kérdése ez volt, mikor meglátta a nevemet:
- Csak nem az ön apja a Dankó Misi?
Hát nem. Aztán évekig nem találkoztam vele, viszont minden új kolléga, aki ismerte az öreget, megkérdezte, hogy az ő fia vagyok-e? Amikor végre találkoztunk (az eseményre nem emlékszem tisztán), akkor felvezettük a családfát, de nem nagyon találtunk egyezést, ami azért is érdekes, mert nagyon hasonlít a vér szerinti apámra. Az utóbbi időben, mikor felmerült a kérdés, hogy a fia vagyok e (legutóbb a VBKJ-s papír átvételekor kérdezte meg a hölgy, hogy "apuét is elviszem-e?"), mindig azt felelte a Misi, hogy ha jól csinálom, amit csinálok és nem hozok szégyent rá, akkor a nevére vesz, de ha elbaszok valamit, akkor azt is letagadja, hogy ismer!
Utolsó előtti szolgálatában (09.27-én) Győrben én váltottam. Meleg kézfogások közepette köszöntük meg egymásnak az ismeretséget, én hosszú boldog nyugdíjas éveket kívántam neki, ő nekem eseménymentes szolgálatokat.
Ezúton is kívánok neki hosszú, boldogságban és egészségben eltöltött nyugdíjas éveket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése