Vesztegzár koncertek 2017-ben - 3. rész

08.18. - 22. Hellness hétvége, Arló, Suvadás liget

Másodszor hódíthattuk meg ezt a pazar környezetben rendezett minifesztivált - és az érdeklődőit. Annak ellenére, hogy ez már a huszonkettedik mégis megőrizte azt a családias miliőt, amit két éve tapasztalhattunk. Ide tényleg csak azok jönnek, akik kikapcsolódni akarnak és nem támasztanak túl nagy elvárásokat a szervezők felé olyan értelemben, mint a "nagy nevek felsorakoztatása", a százharminc különböző alkohol és étel választék. Azt is mondhatnánk rá, hogy kis pénz, kis foci. Viszont pont ettől jó. Gyakorlatilag évről évre újra láthatod azokat, akiket anno itt megismertél és a nagy távolság miatt máskor nem látogathatsz meg. Természetesen születnek új ismeretségek, barátságok. Ez történt velünk is.

Két külön autóval indultunk, mert Hökinek szombaton egy esküvőn kellett megjelennie. A turnébuszban így is egy egész család foglalt helyet: Monesz, a felesége, lánya, apósa és anyósa társaságában utazott Sapival és Fabyval - és a felszerelésünkkel - kiegészítve, Höki és én a Petó barátunk által vezetett kocsiban követtük a zenekar régi barátjával, Viktorral egyetemben. A hangulatot már odafelé megalapoztuk - persze, hogy némi sör, jäger és egyéb alkoholok mellett. Korán indultunk, hogy még a fellépés előtt legyen időnk egyet mártózni a tóban, de a két megállás ellenére a sátorállítás elhúzódása miatt ezt másnapra halasztottuk.

Amennyire emlékszem pontosan kezdtünk, határozottan és feszesen játszottunk. Aztán Fabynál bekövetkezett a húrszakadás. Ebből is látszik, hogy vannak mumusaink, ugyanis eddig Esztergomban és Arlón fordult elő, hogy koncert alatt szakadt volna. Illetve ezen a két helyen fordult elő, hogy két alkalommal is elszakadt a húrja, ráadásul ugyanaz! A malőr ellenére a közönségünk fantasztikus volt, vették a lapot, hamar beindult a buli. Jó volt újra azon a színpadon játszani. A blokkunk után beindult a szokásos levezetés - a sörözés, kapcsolatépítés és egyéb. Összefutottam beregszászi barátunkkal, Fecával, invitált egy kis vodkázásra, de mondtam neki, hogy előbb ő kóstolja meg az általunk hozott pálinkát. Persze utána meglátogattuk Monesszal a hegyoldalra felépített kőházak egyikét, ahol Fecáék laktak. Ott is barátkoztunk - és vodkát ittunk. Aztán már nem tudnám megmondani, hogyan akadtam össze a két felvidéki sráccal (Zsoltival és Gáborral), de az ő pálinkájukat is meg kellett kóstolni. Aztán csatlakozott hozzánk Balu - akit tíz éve ismerünk, még a Goldenes időkből-, és egy idő után egy másik srác, aki a három hónapos (vagy éves?) kisfia születésnapját ünnepeltette meg velünk. Minden esetre koccintottunk az egészségére. Aztán arra is emlékszem, hogy egy széken ülve nézek egy Rammstein tribute bandát Feca, Höki, Imi és Monesz társaságában. Persze sör is volt. Utána egy Iron Maiden tribute volt, aminek tagjai másnap is felléptek különböző zenekarokban...

Szombaton délelőtt megmártóztunk a tóban, ugráltunk a stégről... vagyis a többiek ugráltak, mert én az első után úgy döntöttem, hogy az életemért kapálózó vízcsapkodásommal nem keverem fel a többi ember kedélyét. Nem volt annyira szánalmas az úszásom, mint hiszed - szánalmasabb.

Viktor cimboránk nagyjából ekkor tájt feküdt le aludni. Aztán a Höki és Petó páros lelépett, mi meg ott maradtunk sziesztázni, evés, ivás, lazulás közepette. Hihetetlenül jó érzés, amikor nem gondolsz a munkahelyedre, vagy azokra, akik nincsenek ott. Nem hiányzik semmi - legfeljebb még egy sör.

Pár órával később - mikor már az első zenekar nyomta (az énekesnőnek valami fantasztikus a hangja - és a külső adottságai) - Feca barátunk társaságában elindultunk megmászni a közeli magaslatot, ahonnan a környék jól belátható. Pazar kilátás nyílik odafentről. 

Visszatérésünket követően lekötöttük magunkat ezzel-azzal. Én személy szerint fogtam azt a könyvet, ami a táskámban lapult, kiültem a sátrunk elé (ami a színpaddal szemben a domboldalon volt felállítva) egy feltekert polifoamra és olvastam. Még így is kötöttem pár ismeretséget: volt aki a könyv iránt érdeklődött és azzal kapcsolatban váltottunk pár szót, de volt akit a szakállam érdekelt. Mindig ez van... A szakáll: hatalom!

Nagyjából a Salvus blokkjának végére kezdett annyira besötétedni, hogy már nem voltak megfelelőek a fényviszonyok, úgyhogy a 6 lépés dalt már a keverő pulttól nem messze énekeltem együtt a bandával. Az este további részében még következett az Asphalt Horsement, majd a Remorse, viszont utóbbit már nem néztem végig. Elfáradtam és lefeküdtem aludni. A Moby Dick Gazember dalára ébredtem, ami a blokkjuk utolsó dala volt - és kicsit gyorsabb tempójú a megszokottnál. A Nightquest fellépését is hol hallottam, hol nem. Pár órával később a sátorlapon kopogó eső hangjára ébredtem. Az időjárás nem sokat változott hazáig.

08.26. - Szepsi, Felvidék

Ahogy azt a plakát is hirdeti egy punk buliba csöppentünk. Valójában a thrashmetal a metál zene punkja. Gyors, agresszív és a dalok nem túl hosszúak. 

Akik nem tudnák, Szepsi a Felvidék keleti részén található, Kassától nem messze. Lakosainak már csak ~30%-a magyar. Az út Komáromból nagyjából öt órát vett igénybe - csak oda! Viszont abszolút megérte. Eddig akármerre jártunk a Felvidéken, mindenhol úgy fogadtak bennünket, mintha egy rég nem látott rokon térne haza. A kedvességük határtalan nemzetiségtől függetlenül. Első számú vendéglátónk, Szabó Zoli mindenben a segítségünkre volt: intézett mindent, amire csak szükségünk lehetett - és még többet is! Kipakolás után egy-egy tál gulyást kaptunk - mohóságomnak köszönhetően frankón leégettem a nyelvem. A kijelölt backstage-ben szabadon csapolhattuk magunknak a sört - mint tavaly a More/Than/Fest-en. És persze eljött az Arlón megismert Zsolti és Gábor is.

A közönség szép lassan összegyűlt a kerthelyiségben és az első perctől élvezték a rendezvényt. Eddig csak Észak-Komáromban láthattunk olyat, hogy együtt szórakozik a magyar és a szlovák, de itt aztán tényleg bámulatos volt látni, ahogy mindez hibátlanul működött. Az sem zavart senkit, hogy a punk zenekarok közé (igaz, a Man of the East az alternatív, rockabilly, punk, metal, rock stílusokat elegyíti) bepasszíroztak minket, egy thrash bandát. A metálosok és a punkok együtt tomboltak a dalainkra. Őrületes hangulat kerekedett! Felvidéki barátainkkal hajnali háromig beszélgettünk és söröztünk. (Találkoztam egy mozdonyvezetővel is, aki kiköpött mása volt a már nyugdíjas "Zsiráf" becenevű egykori keletis kollégának).

Mondhat bárki bármit: ezen a két hétvégén igazán rocksztárnak érezhettük magunkat. Hálásak vagyunk érte!

Pórázvégen

Meglepő lehet, de most is egy nőszemély volt a póráz végén. Pontosabban egy egykor szuka. Nem is tudom, hogy hívják azokat a kutyákat, amiket ivartalanítanak? Mert a herélt kos az ürü, a szarvasmarha ökör, a kakas kappan, a disznó pedig ártány, de kutyára nem találtam kifejezést. 

Legutoljára kutyát akkor sétáltattam, amikor még Cornelius Amadeus Wolfgang Titus (legalábbis az exem állítása szerint ez volt a törzskönyvi neve), vagyis Corey ideiglenesen az én felügyeletem alatt állt - másfél évig. Szerettem azt a kutyát, de mivel egyre kevesebb szabadidőm maradt a munkám miatt(!), így nem maradhatott tovább. Ha kertes házban laknék semmi esetre se adtam volna vissza az eredeti gazdájának, mert ott vígan elfutkározna, vécézne, de egy társasházban az élet nem egészen ilyen egyszerű. Az utolsó hónapokban már fel kellett kérnem Bálint barátomat, hogy időnként sétáltassa meg a jószágot. Minden akadékoskodás nélkül vállalta. Most pedig, hogy neki volt szüksége a segítségre, rajtam volt a sor. 

Luna egy mentett spanyol agár. Nevét a világos szőre miatt kapta. Amióta a Bálintnál van sokat javult a kondíciója, a viselkedése és ez a tartásán is látszik. Az izomzata szépen fejlődik, bár kezd egy kis súlyfelesleg is jelentkezni. Abszolút barátságos, minden érdekli, még az a fiatal sztafi (vagy pit) is, akivel sétálás közben találkoztunk. Ha jobban ismerném (és a másikat is), akkor valószínűleg közelebb engedem őket egymáshoz, de emlékezve Corey viselkedésére (aki szintén sztafi volt) nem akartam megkockáztatni.

Kiélveztem a helyzetet és sétáltunk egy jókorát. A végén nem tudtam eldönteni melyikünk fáradt el jobban. 

Hazafelé az út...

...veszélyes. Legalábbis az Animals Cannibals dalában. De se részeg nem voltam (de kár) és a feleségem se várt haza - mert nincs. Szóval nem veszélyes volt, hanem termékeny. Sikerült két szösszenetet összeszedni. 

Először: nem szeretem, ha bámulnak. Megyek az utcán és mint borjú az új kapura, merednek rám úton út félen az emberek. Aztán keresek egy autót, tükröt, kirakatot és azt kezdem vizslatni, hogy lenn van-e a sliccem, vagy taknyos az orrom, esetleg morzsa, majonéz, vagy egyéb ragadt a szakállamba, de egyik se. Aztán elgondolkoztam már azon is, hogy esetleg ismernem kellene-e az adott illetőt? Úgyhogy egy ideje azokra, akik megbámulnak ráköszönök. Hátha. Nem egyszer meghőkölnek. Vagy azért mert nem várt fordulat következett be (észrevettem, hogy elbambult a bámuló), vagy nem számított rá, hogy köszönni fogok. Persze nem fogadják a köszönésem. De ma reggel a bámuló fogadta. Lehet tényleg ismerjük egymást csak én nem emlékszem...

Másodszor: az egykori tüdőgondozó mellett a kerítésen túl lógó bozótost nyírta egy arra alkalmas fiatalember. (Még rám is mondják, de már én is mondhatom. Tök poén). Jöttem a kis batyummal a kezemben és néztem az elvégzett munkát. Meóztam. Olyan volt, mint az ökörhugyozás. Aztán a "kertészeti szakmenedzser", azaz a már fent említett fiatalember a szerszámmal (biomechanikus sövényvágó, alias olló) észrevett. Gondoltam jelzem, hogy szart se ér a munkája. Ahhoz nem volt kedvem, hogy megszólaljak, úgyhogy inkább a hírhedt mimikámat használtam: felvontam a szemöldököm, grimaszoltam. Gyakorlatilag szemmel megaláztam - őt és a munkáját. A srác - a cicabajusszal (vagy cirkuszkerítés) az orra alatt - vette a lapot, kilépett az útra és messzebbről is megvizsgálta mit művelt. Megvakarta az üstökét és kezében a szerszámmal visszalépett a sövényhez, hogy igazítson rajta. 

Szóval nekem már jól indult a reggel. Pedig tegnap este elütöttem egy őzet. Sírt. Hallottál már őzet sírni? Borzasztó. Pedig ez volt a második. Az elsőt még hat évvel ezelőtt éltem át. Vonalismeretet csináltam a Komárom - Székesfehérvár vonalon. Visszafelé jöttünk a Bz motorossal. Bakonysárkány és Kisbér állomások között egy kanyargósabb szakaszon haladtunk, amikor észrevettük, hogy a két sínszál között egy anya áll a két gidájával. Dudáltam, fékeztem, az anya és az egyik kicsinye kilépett, de a másik leblokkolt és aztán... Sosem felejtem el, ahogy felsírt az ütközés előtt. Rengeteg állatot ütöttem el, sokszor, sok helyen. A javára nem emlékszem, de ez az egy nagyon megmaradt... A másik, amire nagyon emlékszem az még 2008 decemberében esett meg. Első önálló utam volt a Flirt-tel. Szerelvénymenetben mentem Tatabányára Győrből. Esett a hó (akkoriban még előfordult). Szőny megállóhely pesti végén egy rókát fejeztem le. Aztán napokig kerülgethettem a dögöt, mert akkoriban arra jártam haza...

Hát igen: hazafelé az út izgalmas.