Nem szeretek Sopronba járni. Ne kérdezd mi az oka, egyszerűen nem rajongom érte. Bár ahogy hallottam mások is rendelkeznek hasonló érzésekkel bizonyos vonalakkal kapcsolatban.
Máris nem érzem magam annyira különcnek.
Úgy gondoltam, hogy ha nem írom alá azt a bizonyos szerződést, akkor a jövőben tehervonatot csak akkor látok, ha elmegyek egy mellett. Aztán kiderült, hogy szerződés ide, vagy oda, a Cég továbbra is vezényli a munkavállalóit ilyen szolgálatba. Nem repesek az örömtől.
Nagyon egyszerű oka van annak, hogy nem vállaltam egyébként az árufuvarozást: a szabadidőm így is egyre kevesebb, plusz sosem szerettem úgy lefeküdni aludni, hogy nem tudom, hogy ébredés után mi lesz kotta. A bizonytalanság nyugtalanít. Ha nyugtalan vagyok, akkor bárki könnyen megsérülhet. Vagy pofán baszom, vagy úgy küldöm el a picsába, hogy várja, mikor indulhasson.
Szóval ezzel a bizonytalansággal indultam el ma szolgálatba. Meg egy enyhe fejfájással. És a tehénszaros Sopronban kötöttem ki.
Esik, fúj, süt. Szarok a hajamra...
Csornán előbb oszlott, majd újra felvettem ugyanazt. Közben egy métert nem mentem. Aztán a gép is úgy gondolta, hogy nem akar menni, ezért összefosta magát. Persze akkor, amikor kezelték a kijáratot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése