Szolgálati anekdoták - 115. rész

Volt egy olyan megérzésem, hogy ma nem kéne szolgálatba jönnöm. Nem mintha egyébként sok kedvem lenne, de most párosult egy jókora negatív energiával is. A tíz-húsz percenkénti felriadás, a zaklatottság érzése, mind annak előjelei, hogy ma valami nagyon el lesz kúrva.

Amikor azt látom a vezénylésemben, hogy 5:30, meg Gv46..., akkor kapásból rávágja mindenki, hogy ez a győri "Húzó" tartalék. Utána meg azt, hogy "ezt hogyan sírtad ki magadnak?" Akkor szoktam összehúzni a szemöldökömet, ha olyan teszi fel ezt a kérdést, akinek havonta tíz szolgálata tartalékra szól.

Ahogy érkeztem meg Győrbe figyeltem, hol áll a gép: a bikában. Nagyon jó. Azt viszont nem láttam, hogy be van e üzemelve. Nem volt. Mire háromnegyed hatkor felléptem a masinára már csak 6 bar levegő leledzett benne. Nem estem kétségbe, hiszen akksi jó, így indítottam a kis-lé-g-sü--- Nem indult. Na fasza, mondok, még szerencse, hogy itt a 306-os daihatsu, majd azzal adok neki! Pont másztam volna fel, mikor megérkezett a Bandi. Megkértem, hogy koppanjon rá, hadd fújjam meg a masinát. Elérte a főlégtartó nyomás a nyolc azaz 8 bar értéket, felkapaszkodtam a konyhára, billenőkapcsolót kezeltem... de nem történt semmi. Illetve a feltételek adottak voltak az áramszedő felemelkedéséhez, csak éppen a pantográf ragaszkodott ahhoz, hogy lenn maradjon. Nem hiába, a mínusz 10 fokos fagy megtette a hatását. Mivel nincs annyi vér a pucámban (vagyis nem vagyok akkora barom), hogy seprűnyéllel taszigáljak a cájgon, és az egyéb módszerek is hatástalannak bizonyultak, így jeleztem a felvigyázónak az igényemet, miszerint az istállóba kiolvasztásra bekormányozni szíveskedjen.

Nagyjából egy órával később már húzott is ki tartalékos Zsolti a csarnokból: a kiolvasztás sikeres. Csak ekkor meg a főmegszakító gondolta úgy, hogy szórakozik velünk. Előbb duplázott egyet. Aztán nem reagált, majd néhány kattogtatást követően felépült az áramkör, a főmegszakító bekapcsolt, a gép búgni kezdett, a légsűrítő termelni. Szellőző indít, kontroller kimozdít, gurulás... tíz méterig: a főmeg kiment. Újabb kattogtatások, de semmi. Azt már nem is részletezném, hogy Misi bácsival roppant mód zaklatottá váltunk emiatt. Épp cserélni akartuk a 018-ast a 056-osra, mikor megérkezett Golyó. Kérdezte, hogy mi járatban, és hogy mi a gond. Párszor megkattogtattam és a sokadikra duplázott egyet. Felcsillant a reménysugár, mint a szovjet katonák szemében, mikor meglátták Berlint: elcsigázottan, fáradtan, éhesen, kimerülten, de tettre készen, duzzadó mellkassal (és egy politikai tiszt fegyverének csövével a hátukban) vetették bele magukat egy újabb harcba - vagy egy német nő ágyékába. És ennek a hasonlatnak sok köze nincs a mondandómhoz, de leírtam - te meg elolvastad.

Szóval Golyó lentről ráolvasással távgyógyította a masinát, én meg fent küldtem a pozitív energiát és így, együttes erővel sikerült jobb belátásra téríteni a makacs jószágot. Azért az eseménylap írása nem marad el!

Hurutka

Nézem a Discovery-t és mily meglepő, hogy egy negyven perces műsort elnyújtanak 60 percesre úgy, hogy három-négy reklámblokkal felszabdalják őket. Elég idegesítőnek tartom, mert mire belemelegednél, vagy épp valami értelmes, lényeges dolog jönne a műsorban, akkor vágnak pofán egy halom reklámmal, meg műsorelőzetessel.

Az egyik ilyen szánalom - a Fluimucilos Ábel miértjein túl - az ACC. A sztori egyszerű: egy csinos csaj fut a parkban (egészséges életmód élő szobra), találkozik Hurutkával - ami egy öklömnyi zöld takony-, megsimogatja, aztán a vállára ültetve fut vele tovább, de megijed egy padon ülő félholt fickótól (akit egy méretesebb takony simogat), ezért hazaszalad, beveszi az ACC-t és Hurutka megdöglik. 

Innen is látszik, hogy a csajok minden kis cukit hazavisznek, mert tetszik nekik. Kivéve ha az egy pénisz.

Vesztegzár koncertek 2017-ben - 1. rész

Eine kleine thrash music fest

Az év első zajongására január tizenharmadikán (ráadásul pénteken) került sor a budapesti Barba Negrában. Nem először fordultunk meg és adtunk koncertet ennek a csarnoknak a falai között, hiszen egy évvel korábban már a Moby Dick előtt csapattunk itt hasonló sikerrel.

Ezúttal kis extrával készültünk, hiszen Sapiék élete gyermekvárás fázisába lépett és annak is kicsúcsosodni látszik, így másfél hónappal korábban felkértük egy jó barátunkat, az Aeneisből és Diggies-ből ismert Sztahit, hogy ugorjon be, ha esetleg megindulna a kis hercegnő a világra. Szerencsére hibátlanul magába szívta Sapi témáit és bár indokolatlanná vált a helyettesítés, két dal erejéig behívtuk, amiket aztán sikeresen abszolvált.

Felszopó zenekarnak lenni nem túl szerencsés dolog. A nézőszám (ismertségtől függetlenül) legtöbbször inkább a nulla felé tendál (mert az "igyunk mielőtt inni mennénk" gondolkodás fokozottan igaz az olyan helyeken, ahol 500 forint egy korsó sör) és a beállásra is nagyjából annyi idő marad, mint átszerelésre: maximum tíz perc. A fő zenekaroknak (nem véletlenül nem neveztem nagynak, mert nem mindenkire igaz) fél óra felpakolás és egy óra beállás jár még akkor is, ha az adott zenekar tagjai nem érnek oda időben. Sajnos ezúttal sem találtunk senkit, aki fogadja az érkező zenekarokat és irányítása alatt tartotta volna a rendezvény ezen időszakát, így csak tébláboltunk a mocsárban, akár a gázlómadarak. Az viszont poén volt, hogy már egy egész korrekt stábbal rendelkeztünk: Monesz felesége, Mira és apósa, a mi Imink intézték a mörcsöt, Sztahi segített a Sapinak a basszusnál, meg ahol tudott, G (az író) az én gitár- és sörtechnikusommá törzsfejlődött át, Milán meg osztotta az észt (értsd: a faszságait).

A színpad nagy részét három dobfelszerelés és három zenekar gitár- és basszusládái foglalták el. Mi a Magor cimbikkel közösködtünk a felszereléseket illetően, amiért ezúton is hatalmas köszönet és pacsi! Mivel a beállásra nem sok időnk maradt és a keverő mögül folyamatosan sürgettek minket, így gyakorlatilag a dobon kívül csak a basszust hallottam vissza a kontroll-ládákból, ha nem a saját erősítőm előtt pakoltam magam.

A blokk előtt Gőbl Gáborral tartottunk egy gyors megbeszélést és gyorsan belecsaptunk a húrokba. Ki gondolta volna, hogy a technika ördöge nem hagy nyugtot: Sapi vezeték nélkülijének adóján a kapcsoló a sok pakolgatás következtében mute állásba állt át, így az első dal felén nem szólt a basszus. Ahogy haladtunk előre a műsorunkban, a hangulat egyre feljebb kúszott, a hangolásom meg le. Igyekeztem finomítani a lehangolódó gitáron, de elengedhetetlenné vált egy állandó, színpadon is aktív hangoló használata. Igyekeztünk minél gyorsabban "lezavarni" a háromnegyed órás blokkot, hogy miattunk ne legyen csúszás és a mi mérésünk szerint egy perccel léptük túl a kitűzött műsoridőt. Úgy vettem észre, hogy ez a Devin Townsend hasonmással felálló Magort nem hatotta meg és profi módon vették át a stafétát tőlünk. Az a bizonyos ördög őket se kerülte el: Gyula gitárján a ráadásban szakadt a húr. Ismerős szituációban tért vissza a cseregitárral, akár csak én pár hónappal ezelőtt Tatabányán: pont a szólóra.

A továbbiakban már inkább az alkoholok és a kapcsolatépítésre fordítottuk az időt, így a Bloody Roots műsorát nem kísértem feszült figyelemmel, és az Akelán is csak az tűnt fel, hogy nem szól valami jól és a Főnök mennyire részeg.

Összességében mindenképp fontos állomásnak számított ez a fellépés. Olyanok is felfigyeltek ránk, akik eddig valamelyest elhatárolódtak, vagy eddig nem kísérték a zenekart. 

KZE Évnyitó

Sajnos jelenleg Komáromban csak az északi oldalon van lehetőség könnyűzenei rendezvények lebonyolítására. Sem a város, sem más nem támogatja ezeket, így a KZE-nek elég nehéz dolga van. Közönség szempontjából meg teljesen mindegy melyik oldalon szervezünk koncertet és mekkora a belépő, mert ugyanannyian jönnek el. 

Minden esetben abban bízunk, hogy hazai pályán verhetetlenek vagyunk. Aztán amikor a közönség összetételét figyelem, akkor jövök rá, hogy valamikor a helyiek vannak kevesebben. Közrejátszhat az is, hogy a többségüket a munkájuk szólítja el, vagy a pénztelenség, de sok esetben a közöny. Az elsőre általában az a megoldás, hogy szombatra szervezünk. A második problémára a megoldás, hogy ingyenessé, vagy nevetségesen olcsóvá tesszük a rendezvényt. A harmadik ellen sajnos nincs ellenszer. Egy időben arra is gondoltunk, hogy több stílust elegyítünk, de nem dupláztuk, vagy tripláztuk meg a nézőszámot. 

Ezúttal HC vonalról érkezett Keszi Csabi friss bandája a Maradj igaz. Még mindig nem vagyok a stílus rajongója, de amit ők produkáltak az valamiért megragadott. Csabi jelenléte egy-egy produkcióban garancia a megalkuvás nélküli minőségre, így senki nem csalódhat. Sodró, agresszív, gyors, sallangoktól mentes, ahogy kell. Se nem több, se nem kevesebb. Remélem sokszor láthatjuk, hallhatjuk még őket. 

Utánuk következett a '92 óta létező várpalotai Septicmen. A srácokkal nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani az elmúlt egy évben, jó néhány közös bulin vagyunk túl. Hihetetlenül jó arcok! Ami a zenéjüket illeti, ők a thrash metalként aposztrofálják, de van benne valami mélyről jövő súlyosság (ami lehet Korcsmár Gyuszi soundjának köszönhető) és valami extravagáns, rafinált technikás csel, ami lehet a basszeros Máténak köszönhető a jellegzetes játékának köszönhetően.

Ami minket illet kissé megfáradtan érkeztünk, hiszen 24 órával voltunk a Negrás buli után, ráadásul a be- és felpakolást is mi végeztük. Ettől függetlenül igyekeztünk kielégíteni a közönségünk igényeit - ahogy mindig- és a visszajelzések alapján ez teljes mértékben sikerült. Annyira jól működött az energiák áramlása, hogy a hátfájásom ismét elviselhetetlen állapotot öltött magára. 

A győri illetőségű Only for the cash zenekart csak félfüllel és csak rövid ideig hallottam a beállásuk alatt, meg a kezdetek után, de le kellett lépnem, mert a sör se csillapította kellő mértékben a kellemetlen fájdalmat. 

Azt kell mondjam, hogy zenekari szinten egy nagyon jó hétvégét zártunk. Kellően elfáradtunk, de már rég nem csináltunk dupla koncertes hétvégét, (Monesz a két koncert között még sikeresen vizsgázott is), viszont az pozitívum, hogy csak a második nap végén fogytak el az energiáink.

Most egy kis időre visszahúzódunk a próbatermünkbe és folytatjuk a harmadik lemez munkálatait. Senki ne csüggedjen, mert március 14-én még elcsíphet bennünket Győrben, aztán reményeink szerint még nyáron. Addig is kövessetek bennünket az összes közösségi oldalon, meg a honlapunkon, meg az utcán, szólítsatok le bennünket és érdeklődjetek bátran. 

Szolgálati anekdoták - 114. rész

Gyárira készültem, Esztergomban kötöttem ki és Szerelvényezővel végeztem. Röviden így tudnám elmesélni a mai szolgálatot. 

A 222-es Daihatsu akkujának a feszültség értéke a hétvégén -ebben a szibériai télben- nullára redukálódott és semmilyen munkavállaló, vagy valamiféle istenséghez hasonlatos egyed se termett hétfőig aki felrángathatta volna a jószágot a tehénszaros győri fűtőházba, így nekem jutott eme megtisztelő feladat. Őszintén szólva jobban örültem neki, mint egész nap a tökömet vakarászni a beíróban.

Hajnali 8 órakor indultam meg a kettő órás kilencven kilométeres útnak. Kellemes érzés töltött el, mikor rákanyarodtam a szanatórium vasút pályájára, feltolultak bennem az emlékek - de csak a jók -, félszegen elmorzsoltam egy kóbor könnycseppet a szemem sarkában (de lehet, hogy az alamóneum doboz felbontásakor spriccelt oda egy csepp az energiaitalból), majd rágyújtottam egy százas kék dönhillre, élesen kisercintettem az ablakon és magam elé mormoltam: faszom.

Szesztergom állomás... vagyis a háborús övezet építési munkálatai jelenleg állnak. Nem a hidegre való tekintettel, hanem mert jött a karácsony, meg a szilveszter. Mindig is tudtam, hogy a kétkezi melósok nagy piások, meg van szilveszteri buli, meg utószilveszter, meg az after parti after partijának aftere, de hogy nyolc napig nem sikerült kipihenni az újévi dorbézolást, azért az már sok. Tudom, kemény fagy van és ilyenkor nehéz a földet kaparni...

A hatalmas létszámnak köszönhetően szolgálattevő Feri kezelte az egyetlen megmaradt helyszínit, hogy megtolathassam magamnak a gépet. Pozitívum: öt kapcsolási pótlékot sikerült összekalapálnom! Azt kérded, hogyan? Így: 

Rájártam a kihúzóban álló két gépre. Összekapcsoltam a három mozdonyt, mert a 222 volt belül... Ez kettő. Kihúztam, a kút felé félreállítottam a dögöt (3). Visszatoltam a 203-ast a helyére (4). Újra felvettem a dögöt (5). Remélem kifizetik!

A visszaút kicsit hosszabbra sikerült a sok vonatkereszt miatt. Győrben aztán belöktük a tehénszaros fűtőházba azt a fost (ecsém), aztán gazdám közölte, hogy akkor bejelentkezhetek a 307-esbe Szerelvényezőnek. Másfél órára. Azalatt elmentem cigiért, meg folyékony energizerért, megírtam a szalagot, meg... jah, mást nem. 

Úgy tervezték, hogy amikor megyek már jöjjek visszafelé.

Gondolatok szolgálatban

Nem véletlenül nem a népszerű "Szolgálati anekdoták" újabb fejezete ez, hiszen ez nem arról szól. Kizárólag rólam. Kevesen tudják, hogy valójában a blog egy virtuális napló. Csak én nem minden esetben használom arra. De ez sok minden mással kapcsolatban igaz. Szeretem feszegetni a határokat és például eszközöket (embereket) másra használni, mint amire valóak.

Mikor jöttem szolgálatba a komáromi állomás peronján szemmel válogattam a jobbnál jobb nők/lányok között és megakadt a szemem az egyiken. Mintha ismerős lenne. Az volt. A hölgyet már egy ideje nem láttam és még régebben beszéltem vele. Ez valójában a legtöbb régebbi ismerősömre is ráillik, de nem mindenkit látok, vagy beszélek vele szívesen. Ő pont az a kategória, akivel mindig jól el tudtam diskurálni és nem csak felszínes szarságokról. Most is így történt.

Alapvetően nehezen nyílok meg, zárkózott figurának tartanak (annak ellenére, hogy bizonyos esetekben hamar kinyitom a pofám), de néhány embert beavatok a legbelsőbb gondolataimba és problémáimba. Aztán mikor felszínre kerülnek ezek és gyakorlatilag visszahallom a saját hangom által ezeket minden alkalommal mélyen magamba nézek és eltöprengek azon, hogy min kellene változtatnom, hogy javuljon a helyzet.

Felszállok a gépre, teszem amit kell és mikor épp nincs mit, előveszek egy könyvet és olvasok. Merő véletlen, hogy pont egy olyat sikerült megragadnom indulás előtt, amiben egy közismert személyiség (Sebestyén Balázs) osztja meg a saját és mások életfilozófiáját. Egy-egy beszélgetés olvasható Ernyei Béla színművésszel, vagy Nagy Bandó Andrással és másokkal. Érdekes, hogy bár öt-hat évvel korábban már kiolvastam ezt a kötetet, de most mégis valahogy jobban magával ragad. Magaménak érzem a gondolatmeneteket. Itt van mindjárt az utóbbi időben foglalkoztató kérdéskör, a váltásé. Váltani szeretnék, csak nem jutottam még el a tettekig, erre kapok egy alapos letolást, hogy ha az elért egzisztenciámat féltve nem merek belevágni az újba, akkor gyakorlatilag ugyanolyan barom vagyok, mint aki a teszetoszaságának köszönhetően a saját tétlenségének mocsarába süllyed. Panaszkodom, de nem teszek ellene, hogy jobb legyen, hanem inkább szenvedek. Mazochista mivoltomnak köszönhetem, hogy nem változtatok. És ettől a felismeréstől kicsit szarul érzem magam.

A változás csak rajtunk múlik. Nem pottyan az ölünkbe, mint az almafáról a kígyó.

Az viszont megnyugtató, hogy vannak nálam szánalmasabb alakok, akik minden nap azon keseregnek, hogy nekik milyen szar és mennyire elhagyatva érzik magukat és hogy semmi nem sikerül. Tudok rajtad segíteni: húzd ki a kibaszott kezed a segged alól, kelj fel és cselekedj! Keress magadnak elfoglaltságot, hobbit, barátot és/vagy barátnőt, kutyát, macskát, akár többet is és kezdj végre élni! Járj el túrázni, próbálj ki új dolgokat. Például: tudod milyen a bungee jumping? 2010 nyarán Siófokon egy ötven méter magas toronyból, gumikötéllel a lábunkon ugráltunk a Balaton felé. Azért nem bele, mert addig nem nyúlt meg. És élveztem. Új volt. És megtenném még párszor, mert hatalmas élmény! Vagy a másik - csak, hogy a jövőmről is essen szó: gyerekkori álmom, hogy motorozzam. Ha jól alakul, akkor a nyári fesztiválokra már egy kétkerekűvel fogok érkezni. Nagyon várom! Lehet hogy ez az az élmény, ami kizökkent a mostani céltalanságnak, vagy lehangoltságnak vélt időszakomból! Vagy az a másik három-négy másik tervem, amit idénre célul tűztem ki magam elé! Mondjuk az biztos, hogy sok szabadidőm nem lesz, de ÉLEK majd! Gondoljunk bele: ha az univerzumot nézzük, vagy csak a föld nevű planétát mekkora apró porszem egy ember élete? Egy miniatűr a hatalmas gépezetben! És most ne menjünk bele vallási, hitbeli vitákba, vagy a teremtésbe. Főleg, hogy a kreacionizmus szerint mindent egy felső entitás, egy istenség teremtett, a darvinizmus szerint meg Darvin.

Egyetlen dolog, ami számít: 2017 páratlan év lesz, akár érted, akár nem!

Szolgálati anekdoták - 113. rész

Eljött hát 2017. Ránk tört, mint a TEK Lakatos Dzsézönsztetemre és nem ereszt. Meg fog taposni bennünket rendesen. Csak aztán az év végén senki ne hívogassa majd az irányítókat, meg a vezetőséget, hogy miért csak a fizetését kapta, amíg ők zsebre basszák a milliókat. Nem fogják jó néven venni, higgyétek el!

Ígérem, nem csak utalgatásokkal lesz tele idén se a blog, de ez most azért kellett. Mint a jutalom pezsgő. Igyekszem hű maradni a megkezdett vonalhoz, sőt azon leszek, hogy még jobbá, szórakoztatóbbá váljon a rovat, illetve az egész oldal. Mielőtt kérdés lenne: kötve-fűzve nem fog megjelenni! Sőt, a MOSZ-os vicclapban se kerül bele egyetlen írásom se! Bár egyesek szerint legalább lenne Zsiga bácsi írásai mellett még valami érdemleges. 

Ahogy azt már tavaly év végén - egy hete - pedzegettem, visszakerültem a tehénszaros győri ólba, hogy aztán több távolléttel ugyanazért a pénzért csináljam ugyanazt. Három benn alvással járó szolgálatot kaptam bemelegítésnek. Majd meghálálom...

A mai napra egyébként szabadságot kértem, amit nagylelkűen nem adtak meg. Helyette két olyan hétfő is van, amikor semmi szükségem nincs rá. A koncertjeink pénteken és szombaton vannak...

Még emlékszem - bár egyre fakóbb az emlék -, hogy volt idő, mikor figyeltek a munkavállalóra (meg a vezénylésre). A terhelést egyenletesen osztották el és ha a négyes túr működött, akkor két nap szabadsággal akár egy hétig otthon lehetett az ember. A magánélet és a hobbik szervezése szempontjából abszolút korrektül jöttek ki a dolgok. Most meg ha megkérdezik, hogy mikor tudunk próbálni, akkor egy hónapban van amikor csak három alkalommal. Plusz az egy-két fellépés. És ezzel egy időben elfogyott a szabadidőm is!

Inkább visszatérek a mai szolgálat ecsetelésére, mert csak elkedvetlenedem - megint.

Késő. Tessék, a mai termés:

Önköltség jöttem vissza Győrből ezért...
Sikerült életet lehelni belé. Szilveszter éjjelén üzemelte ki Morzsás Misi.

Annyira nem látszik, de ott a tejfehér üvegen túl van egy másik Gigant. (Amit később a Morzsás vitt el répázni). Negyven perc melegítés után felhívott a mozdonyos Norbi, hogy sikerült e beüzemelni és tudok e menni. Feleltem: beüzemelni sikerült, de a szélvédőn még nem látok ki. 

Sztárligeten már visszafelé a Metrans vonatával. 

A vonal legmagasabb pontján elő kellett szednem a napszemüveget, mert annyira zavart a visszaverődő fény.

Ismét hazai pályán, Komárom Rendező.

Két oldalról körülvesz a Metrans. A jobb oldalit hoztam, de mindkettőt Hercules vitte tovább. 

Ezt a tekercsest csak előkészítettem.

A föstékszagúval csak egy kilométert gurultam: a Rendező kezdőponti végétől a Személy ötig. Aztán betettem parkolóba és hagytam, hogy egyedül várja meg a friss személyzetet.