Így is lehet fesztiválozni

Faby már jelezte, hogy valószínűleg majd bővebb beszámolót fogok majd írni, mint amit ő tett. Íme! (Csak nehogy megint azt hallgassam, hogy a nagy pofám és a véleményem miatt én vagyok a rossz, meg a bunkó, meg a faszkalap. Még a bunkó oké, de a többi...? Csak a véleményemet, vagy a tényeket mondom el. Az meg sokszor sokaknak nem tetszik... és még én vagyok a bunkó...

Valójában mindenhol minimum így kellene. Nem csak fesztiválozni, hanem klub koncertezni is! Jah, és nem csak a határ túloldalán! Érdekes módon a trianoni határon túl tudják, hogyan szolgáljanak ki egy zenekart. Nálunk ez valahogy annyira nem terjedt még el. Vagy pont lecsúsztunk róla. 

Nem tudom már pontosan, hogy honnan jött ez a fellépés - More/Than/Fest, Nagyszalatna. Talán a csajom szólt, a Monesz meg intézte a többit. Hogy mennyit kerestünk vele, azt meg már meg se merem kérdezni. Viszont kibaszottul jól éreztük magunkat, az biztos.

Az út hosszú volt (közel három órás) és kurva korán kellett kelni hozzá. Hol máshol, mint a Htásó utcában verődött össze a Vesztegzár Crew. Két (csapatszállító) autóval tizenketten vágtunk neki a messziségnek. A hangulat szép lassan kezdett kialakulni (igen, az elfogyasztott sörnek köszönhetően) és mint ahogy az lenni szokott az odaút valahogy sokkal hosszabbnak tűnt, mint vissza, de nem érdekelt bennünket annyira. Telve voltunk izgalommal - ki jobban, ki kevésbé. (Személy szerint nem tudtam mit várjak, egy olyan környéken, ahol nagyon kevesen beszélik a magyart és szinte senki nem ismer minket. Ismeretlen terepre indultunk.)

A korai indulás, korai érkezést hozott magával. Még a szervezők, de még a kassza se várta az érkezőket, sőt minden kaput biztonsági emberek őriztek nagy hatékonysággal - ha külföldi vagy nem értettél velük szót, mert csak szlovákul beszélt mindegyik. Még szerencse, hogy a barátnőm az öreg Komárom szülötte és perfekt beszéli azt a nyelvet, így befogtuk tolmácsnak. (Nagyon hálásak vagyunk neki ezért)!

Az egész rendezvény egy focipályán és annak környékén terült el. (Tetszenek látni: a focipályákat hasznos dolgokra is lehet használni!) A falu közepén már feltűntek a helyszín felől vánszorgó másnapos rockerek. Úgy néztek ki, mint akik a Don-kanyarból jönnek. Nekik köszönhetően nem kellett sokat vacakolni a kereséssel, mert hosszan kirajzolták az útvonalat - nem úgy, mint Kecskeméten, vagy Nyírbátorban. 

Kaptunk rikító zöld karszalagokat és begurultunk a backstage-be. Beparkoltunk a nagyszínpad adta árnyékba, majd adtunk egy interjút, (amit majd hamarosan a zenekar facebook oldalán is el lehet majd olvasni) és megtámadtuk az ingyen sörcsapot (mindenki szabadon szlapálhatta a hideg csehszlovák sört). Fotózkodtunk párat (én egy ezeréves Skoda-Liaz tűzoltóautót is lefényképeztem, mert nagyon megtetszett), majd elkezdtünk kirámolni a kocsiból. Épp vittem volna fel az egyik motyót, amikor szólt a színpadmester, hogy nehogy már mi pakoljunk ki, majd a stagehands megoldja! Aztán megoldotta. Mindent felrámoltak a tizenpáréves srácok. A lelkesedésük egyértelműen kiült az arcukra, de lehet nem tudták mit vállalnak, mikor erre a melóra jelentkeztek. A színpad hátsó részében elkezdtük összeszerelni a motyónkat, és miután az előttünk játszó banda (HELL:ON) befejezte ténykedését mi is előtérbe kerülhettünk. Szerencsénkre a mi idősávunkban a kis színpadon nem ment párhuzamosan egy másik zenekar műsora, így a szűk harminc percünket nyugodtan letekerhettük. 

A hangosítás? Lehidaltunk tőle. Befelé kibaszottul jól szólt és állítólag kifelé sem volt más. Ilyen jól még sosem dörrent meg a zenekar, úgyhogy ezért újabb hatalmas köszönet jár! Az egész blokkunk alatt nagyon jól éreztük magunkat és élveztük, hogy ekkora helyen, ennyi embernek játszhatunk. 

A blokkunk végén visszarámoltunk mindent a kocsiba. Épp végeztünk, mikor megjelent a Sodom legénysége. Monesz vette őket észre, aztán gyorsan le is csaptunk rájuk. Kaptak egy Útvesztő CD-t és utána megengedtük nekik, hogy velünk vegyüljenek. Hehe...

Hogy a nap hátralevő részét mivel töltötte a Vesztegzár tagjai és a crew? Az előbbinek a sörgyárak örülnének, utóbbitól meg az állatvédők kibuknának. Na jó, ennyire nem volt vészes a helyzet, de azért maradandó nyomot hagytunk magunk után.

Az este folyamán a sör-kolbász páros gyötörni kezdte a gazdatestet, így visszavonulót fújtam. Gondoltam két óra alvás magamhoz térít és pont akkora időintervallum, ami után nyugodtan megtekinthetem a Sodom-COB párost. Azt nem vettem számításba, hogy az előbbi zenekar a Stratovarius után kezd és hogy a bennem életre kelt belháború nem ér véget az általam kitűzött időre, így néma agonizálásba és ezeréves pokrócom burkolózva hallgattam a hátralevő zenekarokat, időnként megszakítva némi víz (igen, jól tetszenek látni) bevitelével és egy pár slukk friss levegővel. 

Eltelt az este és a sátor mélyéről leginkább a COB hangzása fogott meg. Annyira tisztán és érthetően szólalt meg, ahogy a lemezeik sem és már-már csalást érzékeltem a történetben, ám a koncert utáni beszámolókat hallgatva minden bizonnyal ez nem így történt, hiszen Alexi Halihónak több alkalommal is gondja akadt a cájgjával. A mi Sapink és Hökink persze ügyesen odaférkőztek a Bodom bőgőséhez és pózoltak vele egy jót, amivel több éves álmuk válhatott valóra. 

Másnap reggel, mikor a levegő már kellően hűvössé és nyirkossá vált, újra hangok, szlovák és magyar szó töltötte be a teret, amire szemeink kipattantak. Egy darabig hallgattuk, majd előkecmeregtünk alkalmi vackainkból és mint sátoros szurikáták kémlelgettünk a hangforrások felé a ponyvák alól. Rövidesen erőt vett rajtunk az éhség és csapatostul reggelire vadásztunk. A hangcuccokat ekkorra már a színpadokról eltávolították és jó pár sátorral kevesebb állt körülöttünk. 

Néhány perces sétát követően ráleltünk egy Coop üzletre (aznap nem az utolsóra), ahol hosszas válogatás után mindenki kiválasztotta a magának elfogadható eledelt. A pénztár után bevártuk egymást. Egy rakodó polcnál gyülekeztünk. Csabi és Milán leültek rá, a többiek pedig dolguk végeztével köréjük álltunk. Már talán csak Moneszre vártunk, amikor egy fickó (farmer mellényben, hosszú kecske szakállal) oda nem lépett közénk és egy műanyag palackos Corgon sört nyújtott csépi barátunk felé, némi angol szöveg kíséretében. Erre a Milán:

- Mi a faszt akarsz te?

- Magyar vagy? Akkor igyál baszd meg! - felelte erre a szakállas csávó, enyhe felvidéki akcentussal. 

Mai napig nem tudnánk megmondani, hogy ki volt az ipse, de a boltból kijövet még váltottunk vele pár szót, majd jött a búcsúzásnak szánt pacsizás és ki-ki ment a dolgára. Mi a mozi lépcsőjére kajálni, a csávó a szlovák haverjával az állomás felé. 

Summa-summarum: egy kibaszottul jó hétvégét és egyben egy fesztiválfellépést tudhatunk magunk mögött. Ismét megízlelhettük a sikert. Jól éreztük magunkat és ezt csak magunknak köszönhetjük! Mi értük el, hátszél nélkül. Reméljük, hogy ez a nemzetközi fellépéseknek nem egyetlen, hanem első komolyabb állomása volt. Öregbítettük a saját, a hazánk és városunk hírnevét és nem utolsó sorban széles körben propagálhattuk a művészetünket.

Fesztiválok és mínuszok

Van az úgy, hogy egy zenekar eljut arra a szintre, hogy különböző fesztiválokon játsszon. Sok idő, energia, pénz és nem utolsó sorban tehetség kell hozzá. Beigazolódni látszik, hogy mindezt mi már beleadtuk, hiszen idén már nem egy fesztivál színpadait tapostuk, gyalultuk szét. A zúzást nem említeném, mert nem vagyunk Nirvana, vagy a rombolásban szintén kimagasló teljesítményű The Who.

Mikor elérsz egy szintet és van némi önbecsülésed, akkor nem akarsz az alá adni. Viszont mindig benned motoszkál a kisördög, hogy minél több helyen szeretnéd bemutatni a művészeted és ezért inkább megalkuszol, csak hogy olyan helyekre is eljuss, ahol eddig még nem jártál. Bár belőttél egy bizonyos tarifát, amiről úgy érzed korrekt és ami alatt nem éri meg kitenni a lábad a próbateremből, de mégis belemész bizonyos alkukba. Kalkulálsz és kimatekozod, hogy ha bevállalsz egy mínuszos bulit, akkor három másik koncerttel majd visszajön a veszteséged. Ha van merch, akkor azzal is kereshetsz, illetve enyhítheted a kiadásokat, de az csak olyan, mint ráfesteni a rozsdára. 

A probléma inkább az, hogy vannak olyan szervezők és klub tulajdonosok, akik költségcsökkentés (és a nagyobb profit) érdekében igyekeznek a zenekarok gázsiját minél jobban lealkudni. (Ebben az országban amúgy is divat a "gyors pénz", vagyis rövid időn belül, kis befektetéssel, minél nagyobb haszon megszerzése). Valójában a szervezők haszonigénye sem lenne feltétlenül inkorrekt abban az esetben, ha a potenciális koncertlátogatók nem lennének ennyire lusták, de ettől függetlenül nem a zenészek kárára kellene költséget csökkenteni. 

Azt sem tartom egyébként kizártnak, hogy maguk a szervezők sincsenek feltétlenül tisztában a meghívott "kisebb" zenekarokkal. (Bár ahogy a híreket látom Rihanna egy millió dolláros gázsia is inkább csak kidobott pénz volt és hatalmas csalódást okozott a Szigeten 80 ezer embernek - ezért kell nagy erőkkel támogatni a pop kultúrát). Érdemes utánajárni, hogy egy adott banda mit tett le eddig az asztalra és nem egymás közt megvitatni, hogy ki mit hallott, vagy tud a jelentkező zenekarról.

Érdekes jelenség egy harmadik alkalommal megrendezett fesztivál második napján jelentkező nullás érdeklődés. Jó technika, a színpad, a hangosítás. A nézettség a béka segge alatt egy 100 ezres város mellett. Nehéz elképzelni egy ekkora lélekszám mellett, hogy annak 1%-át se éri el a rockerek száma. A fizető vendégek száma az 50 főt se érte el, vagyis vagy a felhozatal tette ennyire érdektelenné az embereket, vagy csak szimplán tudják mit kapnak a pénzükért és inkább távol maradnak. Ha csak pénzmosodaként működik a történet, akkor meg fizessék meg a legkisebb zenekart is rendesen!

Két kisebb fesztivált jártunk meg, ahol a fellépők közt nem akadt egyetlen Kalapács Józsi, Rudán Joe, Deák Bill, Pokolgép, Ossian, vagy a földön túli Pataky Attila által vezetett Edda sem. Az első plakátján elég kevés támogató neve olvasható. Innen érthető a pénztelenség. A másodiknál már olvasható a Cseh Tamás Program és az NKA, vagyis állami pénz került a rendszerbe, amit a szervező Egyesület nyert pályázat útján. Itt már található külföldi fellépő is és van külön filmes program (ezt mondjuk jó ötletnek tartom, viszont a koncertek alatti vetítést egyáltalán nem). Feltételezem, hogy a pénz nagyobb része a két külföldi zenekar költségeit fedezte, de azért érdekelne, hogy hány nyírségi zenekar kelne útra 20 ezerért az ország másik felébe?

Ki vagyok e akadva és jogos e minden szavam? Gondoljon bele mindenki, hogyan érezné magát, ha a befektetett idejét, pénzét, energiáját csak még több veszteséggel honorálnák meg? Ugye szar lenne? 

Nem kívánom, hogy egy milliót (forintot, nem dollárt!) keressek egy fellépéssel. Nem lenne rossz, de nem szálltam el és tudom, hogy nagyjából hol tart ma a zenekar. Így nem igényünk a százezres gázsi se, de korrekt dolognak tartanám, ha legalább az általunk kikalkulált honoráriumot kifizetnék!

Hogy pozitívumról is beszámoljak: sokat tanultunk a két napból. Találkoztunk és összebarátkoztunk új arcokkal. A zenekari belső kapcsolatok is tovább erősödtek. 

És hogy meglegyen a kupicizmus is: 

újabb városokat húzhattunk ki a listánkról!

Teret adunk

Pár évvel ezelőtt felújították, kicsinosították Komárom tanácsterét. Ma Szabadság tér néven futtatják. Állami pályázatok pénzein azóta szerveznek különböző rendezvényeket. Volt itt már minden. Néha kicsit túllőnek a célon és nem utolsó sorban a hangosításon. Alig száz méterrel a tértől elég zavaró... kurvára zavaró, hogy 21 óra után koncert vízhangzik. 

Nyár van, nappal kibaszott meleg. Este végre lehűl az idő, az ablakok nyitva. Pihennék, de a basszus lükteti a dobhártyámat. Amit ezért a város kiad, illetve amit erre közpénzt elszórnak, azt máskor inkább költhetnék közvilágításra, mert az utóbbi időben egyre többször fordult elő, hogy városrészek maradtak térvilágítás nélkül!! 

Halkan jegyezném meg, hogy a városnak van egy rendezvény placca. Gondolom a Juno hotel vezetői hisztiztek miatta, hogy ott rendezvényt tartanak. De ha nem ott, akkor meg lehetne nyitni az Igmándi, vagy a Csillag erődöt egy-egy ilyen rendezvényre. Tudom, hogy az utóbbinak még tart a felújítása. 

Zenélek. Szeretem a zenét. Nem csak a rock zenét, hanem elég sok műfajt. Felismerem, ha valami szar. Felismerem a jó és a rossz covereket. Sokszor hallottam Kalapács, Ossian feldolgozást. Ezért utálom az eredetit. Most Black Sabbath, Led Zep, Pink Floyd és Santana van terítéken. Népszerű előadók. A rádiók rongyosra játsszák a slágereiket.

Az eredeti előadók elérhetetlenek egy olyan város számára, mint a miénk. Viszont olcsón megkaphatja bárki, aki egy feldolgozásokkal foglalkozó zenekart leigazol erre a feladatra. Van belőlük bőven, csak ki kell választani a megfelelőt. 

Jelezném, hogy a városnak most sikerült jól mellényúlnia! 

Az ének egy betépett Ozzy hangjához hasonlít. Aki esetleg nem tudná milyen az, annak vázolnám: középmagas buzis hangon nyöszörög érthetetlenül egy összeszakadt vén piás. Beveti az összes trükköt, amit a nagy kamuzó énekesek megtanulhatnak és sikerrel alkalmazza is. A vokálos hölgy(?) rendre lemarad, hangban abszolút nem találja el, amit kell. Valószínűleg valamelyik zenész szeretője/barátnője/felesége/rokona, mert épeszű (vájt fülű) zenész nem alkalmazná még fürdőszoba operához se. Az ilyenre mondják: ezt a szájat nem éneklésre teremtették. 

A gitár jó... lenne, ha minden, a repertoáron lévő dalt kedvelné a művész. Hallható, ha egy zenész nem kedvel egy-egy dalt. Egyszerűen szarul adja elő. Érzelem, beleélés, áhitat nélkül. Élettelen, unalmas. A szólók nagyjából hasonlítanak az eredetire, de mégis mindenki érzi, hogy ez mégsem ugyanaz. Ezen kívül hallható még némi dob, de az annyira unalmas, hogy inkább szót nem ejtene róla még a legunottabb újságíró se. A basszus, és a billentyű nem hallatszik ki jelentősen, de mégis nagyban hozzájárul az élvezhetetlen és a zavaró effektushoz. 

Értem én, hogy "Teret adunk", de ENNEK??

Izmusok

   A napokban egy rögtönzött író-olvasó találkozó alkalmával (egy kollégáról van szó... vagyis ő is a cégnél dolgozik... vagyis a cég fizet neki azért, hogy ... kitudja miért) és a lassan másoktól is szokásossá váló lelkes érdeklődéssel kérdezte, hogy mikor olvashatja a következő kupicizmusokat?

   Kupicizmus. 

 Ízlelgetem a szót... Nem tudtam, hogy van már ilyen, hogy ezzé válok, vagy válik mindaz, amit eddig megalkottam, de megtörtént. Kitudja miért...

Van néhány eszme, ideológia, amit már ismerünk... vagyis hallottunk már róluk ezt-azt, pl.: 

- fasizmus: a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa számos országában megjelent formája.

- nacionalizmus: a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. 

- szocializmus: a magánérdek elsődlegességének elvesztése, a társadalmi egyenlőség, a szolidaritás előtérbe helyezése.

   Van néhány olyan ember, akiket külön kitüntettek azzal a dicsőséggel, hogy a neve után csaptak egy-egy -izmust, mert olyan jót, okosat, vagy nagyot mondtak (marxizmus, leninizmus, sztálinizmus), vagy nagy nevettetők (voltak), mint például Hofi Géza, akinek szállóigévé váltak sajátos stílus jegyei miatt mondatai, viccei. Ezeket ma hofizmusnak hívják a szakmán belül, de ugyanígy vannak fábrizmusok is (amiket Fábry Sándornak egy külön geg-csapat ír, de már védjeggyé váltak). Érdekes módon Hadházi László, Bödőcs Tibor, vagy Kőhalmi Zoltán nevéhez ilyen nem fűződik, pedig humoruk legendás. 

Vannak stílusirányzatok is, de most ne menjünk bele minden egyes izmus kivesézésébe...

   Nekem mivel sikerült kivívnom a kupicizmust? A szó megalkotóját kérdezve azzal, hogy az eszmék és a humor mezsgyéjén parolázom (ő nem így fogalmazta meg, de a mondandójának ez volt a lényege). Nagyképűségnek hangzik. Maga a "kupicizmus" is. Egyetlen mentségem, hogy nem én találtam ki.

   Az olvasó meg akarta tudni, hogy élőben is olyan jól záporoznak a "kupicizmusok", mint ahogy a blogban. Parancsra szarni se lehet, feleltem. Ezután sablonos beszélgetés következett. Felmerültek a vezénylési és szolgálati problémák. Már kezdtem unni a semmitmondó szavakat ezért egy ideje hangoztatott mondatommal zártam le a beszélgetést:

Változatlanul egyre szarabb minden...