Sosem értettem, hogy a tatabányai kollégák miért huhognak állandóan az oroszlányi inga miatt... de most már tudom. Egy tizenkét órás szolgálatban 22, azaz huszonkettő vonatot továbbít a dolgozó, ami azt jelenti, hogy tizenegyszer látja Oroszlány kietlen és lepusztult állomását. Lehangoló! Végtelennek tűnik a második kanyar után és reménytelennek a hatodik végén. Nem javít rajta, hogy közben egy fordulóra kiváltanak és elmehet a munkavállaló pisálni, kakálni, meg dobni valamit a kiadott termékek helyére. Borzalom. A győri majmok állandóan sírnak, hogy a "dupla Déli" milyen hosszú! Meg az IC fordák milyen pörgősek! Kérj magadnak egy oroszlányi ingát és szívesen adok egy kést, hogy tökön szúrd magad a nyolcadik forduló közben! Semmi nem segít. Se a zene, se az olvasás, se az étkezés, se az, ha behunyod a szemed egy pillanatra. Egyhangú. Van, aki ezt szereti, de én nem ilyen vagyok. Kell a változatosság! Igaz, annak se jobb, aki közben levált. A kilométerét lehajtja ő is rendesen. Szóval innentől kezdve minden elismerésem azoknak, akik ezt a két fordulót csinálják minden hónapban, hétről hétre!
"InterPICI az oroszlányi ingán is", avagy "A hatodik forduló előtt!"
Már itt nem volt természetes a mosolyom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése