Szolgálati anekdoták - 47. rész

Öt nappal a szolgálat előtt felhívott az egyik vezénylőnk és megkérdezte, mit szólnék egy szolgálatváltozáshoz? Csörgővel kellene Győrtől Komáromon át Fehérvárig és viszont továbbítani egy különvonatot. (Osztrák munkanélküliek mennek megtekinteni a fehérvári szovjet hősi temetőt, vagy valami hasonló...)

Hülye lettem volna nem rábólintani: 

- Díjazott átvezénylés
- Ünnepi pénz (a húsvét miatt)
- Az eredeti 12 órás szolgálat helyett (bár a kedvencem, a győri Húzó tartalék lettem volna) plusz 45 perces forda.
Plusz adalék, hogy nem a megszokott monotonitás és ráadásul az 5. vonalon!

Ekkor még senki nem tudta, hogy szar kerül a levesbe, ugyanis Komáromba volt tervezve a gépcsere és a visszaút a Székesfehérvár-Veszprém-Győr útirányon át.

Paripám a győri fűtőház előtt napfürdőzik. Ekkor láttuk utoljára az éltető sugarait!

Ekkor derült ki, hogy mégsem Győrben lesz a gépcsere, hanem Komáromban. Szóval teljesen feleslegesen hurcolták el ide a gépet, mert vágtathattam vissza vele üresen... (hozzáteszem, a bonyodalmak itt még nem értek véget)!

Érdekesség: egy évvel ezelőtt, az árvíz idején ugyan ezzel a Csörgővel továbbítottam Komárom és Székesfehérvár között a FLIRT-öket.

Az osztrák munkanélküliek húsvéti ajándéka!

Menetrend szerint indultunk el Komáromból Fehérvárra. A menetrendeket és egy terhelést eltettem magamnak emlékbe. Bár sosem felejtem el ezt a különleges alkalmat, azért könnyebb lesz majd így visszaemlékezni.

Nagyigmánd bejáraton. (Fotó: internet)

Székesfehérvár előtt. (Fotó: internet)

Székesfehérvár előtt. (Fotó: internet)

Az osztrák elegy a tárolóban előfűtés alatt és ránk vár. 

A laktanyában töltött idő után, felfrissülve szaladtam megbízható gépemhez, hogy újult erővel küzdhessük le a ránk váró kilométereket!

Ezeknek a kocsiknak jól áll ez a festés, bár a GySEV verziója se ótvar! Valamelyikben kialakítottak egy büfészakaszt, ahonnan a személyzet egy doboz narancslét küldött nekem. Gondoskodtak az egészségem megőrzéséről. Már megérte.

Az ország egyetlen ilyen típusú irányító tornyát -a híresztelések szerint- a felújítás során elbontják. A felújítás pedig már nagyon sürgető lenne, mert az állomás vágányhálózata katasztrófális állapotban van!

A "Bejárón" a váltó előtt van egy nagyobb fénylő tócsa. Azt az én Csörgőm hagyta ott. Akkor még nem tudtam, hogy eltörött egy nyomócső, de szerencsére a műhelyesek idejében észrevették és kijavították a hibát. Kicsivel több, mint 40 liter olajat töltöttek utána (a negyven éves mozdonyba)!

A "Kijárón" engedélyre várva. Három évvel ezelőtt Bzmottal álltam ugyanitt. Balra a "Bejáró", jobbra a "Pusztaszabolcsi" vágányok. Arrafelé is régen voltam már, mert kormányunk, pártunk és a magyar nép hős vezérei úgy gondolják, hogy elegendő, ha a mellékvonalakon csak napi két pár vonat közlekedik és mekkora ajándék, ha ott olcsóbb is lesz a jegy...

Újra a vonat (13002) élén. Az utasaink is lassan kezdenek visszakóricálni és elfoglalni helyeiket. Jó lenne gyakrabban erre járni...
Az egyik "sógor" odajött hozzám és megkérdezte (előbb németül próbálkozott és mikor látta, hogy nem nagyon értem, akkor angolul -amit szintén rossz minőségben használok), hogy mennyi idős a mozdony? Mondtam neki, hogy hát negyven éves. Erre elismerően bólintott. A következőben afelől érdeklődött, hogy csak nosztalgia járaton dolgozik e a gép. Erre a legőszintébb komolysággal azt feleltem, hogy nem, ez minden nap dolgozik. Na ettől mindjárt eldobta magát, a szemei megnyúltak mint a fénysebességre törő csigának, majd köszönés után falfehéren elviharzott.

Az állomásnév amit eddig talán kétszer láttam. Nincs Székesfehérvár és Veszprém között vonalismeretem, ezért adtak mellém egy pilótát. Amíg én ezt a fotót lőttem a telefonommal, addig ő ezt a vonatunkról:

Sajnos kezdett besötétedni, ezért a sógorék a Bakony szépségeiből gyakorlatilag semmit nem láthattak, pedig olyan rohadtul lassan mentünk fel Eplénynél (30km/h), hogy akár a legbonyolultabb fényképezőgépeket is többször át lehetett volna állítani a megfelelő értékekre.
Zircen már 20-25 perc késésünk volt, ahol ráadásul még meg is fogtak, mert a vinnyei fedező használhatatlanná vált (bizonyára meg volt a napi irányváltás, aztán összefosta magát, neki ennyi elég volt).
Győrben aztán fiatal kollégám jött váltani, hogy aztán egy húzásra elvágtázzon a masinával Hatvanba.

Szolgálati anekdoták - 46.rész

   Alig pár nap telt el az eset óta, de mivel élénken él bennem az emlék, ezért kénytelen vagyok kiírni magamból. Aludni se tudok rendesen tőle, annyira felháborított az eset! Aki ezt komolyan veszi -mint az április elsejei "felmondtam a Cégnél" kezdetű tréfámat- az még eddig nem olvasta az írásaimat. (Abban biztos vagyok, hogy drága vezetőink meg a TEKnőcök rendszeresen, úgyhogy ezúton is csókoltatom őket)!

   Történt ugyanis ezen hónap harmadik napján, hogy a 20:00-ás szabadteheres szolgálatba jelentkeztem. Mivel épp nem akadt semmi fuvar ezért merő jóindulattól vezérelve felajánlottam, hogy állásidővel hazamennék és a saját ágyamban ejtőznék, netalán egy feslett erkölcsű nőszemély lábai között, de nem mindig díjazzák az efféle felajánlásokat, mint ahogy most sem. 21 óra után pár perccel jött is az ukász, hogy a Dacia nemzetközi gyorssal igyekezzek Tatabányára, mert van ott egy 037-es Gigant egy hazatérni készülő munkavállalóval. Nem szeretek ezeken a ritkán megálló, "Nagy ablakos" vonatokkal kóricálni bizonyos aggályaim miatt, ami jelen helyzetben újfent beigazolódott. 

Az ok, amiért nem kívánatosak számomra a "Nagy ablakos" vonatok!

- Általában a Keleti pályaudvarhoz tartozó vonatkísérő személyzet utazik rajta. (Néhány a győrieké, azokkal nincs gond). Két eset fordul elő:

   a: lekezelő parasztok, a köszönés legkisebb formáját se erőltetik poshadt szájukra, a legjobb esetben csak biccentenek

   b: minden kis szarba belekötnek (volt olyan, aki -bár látta a menetigazolványt- IC pót- és helyjegy megváltására akart kötelezni és csak akkor állt el a tervétől, amikor mondtam neki, hogy a áfás számlát a MÁV-Trakció Zrt. részére szíveskedjék kiállítani)

Bár az ilyen parasztok előbb utóbb befutnak a csőbe és találkozom némelyikkel mondjuk a 4819-en, ami 3:40-kor indul Komáromból és megszokták kérdezni, hogy betehetik e a vezetőállásra a hátizsákjukat, meg a hálócuccaikat és ilyenkor a legjobb indulattal is csak annyit mondok, hogy "NEM!" Az egyik fickó, aki pár nappal azelőtt a RailJeten kekeckedett velem, még vissza is kérdezett, hogy "de hát miért?", amire a megnyugtató "mert ez nem csomagmegőrző" választ kapta, amitől csigamódon kinyúltak a szemei, majd tájékoztattam, hogy legközelebb kétszer gondolja meg, hogy kit szeretne leszállítani az általa kísért vonatról.

Tisztelet a kivételnek, mert van azért köztük olyan, aki már előre köszön! De ebben a történetben sajnos ismét egy bunkó paraszt pároshoz volt szerencsénk -azért a többesszám, mert az egyik kedves győri kolléganő épp hazafelé tartott ugyanezen a járaton. 

   Ezen a Dacia nemzetközi gyorson mindössze két másodosztályú kocsi közlekedik. Mindig tele van az Ausztria és Románia között ingázókkal így ülőhelyet találni nem könnyű. Nos ebben kupéban foglalt helyet egy vasútőr és egy "keletis" -valamint a poggyászaik szétosztva az üléseken- amikor is beköszöntem és megkérdeztem, hogy volna e számomra egy szabad hely? A szekus felnézett rám, alig hallhatóan fogadta az üdvözlésemet, de a másik fasz még csak fel se nézett a papírjaiból. Végtelennek tűnő csend következett. Valószínűleg arra apellált a kolléga, hogy ha nem válaszol, akkor odébb állok, a biztonsági meg nem mert szólni, hiszen ő csak egy droid azon a vonaton (oda megy ahova mondják neki). Kitartó várakozásomat unott hangnemű, halk böfögésre emlékeztető "igen" jutalmazta, miután sebtiben az egyetlen táskával nem foglalt ülőhely felé vágtattam. Épp leültem volna, mikor egy tanyasi hang hisztérikus sértődöttséggel rám sikított, hogy "ott én ültem!" Elsőre az fordult meg a fejemben, hogy "ezt eltaláltad", de a további konfliktus elkerülése előtt -és mielőtt még felidegesítettem volna magam- egy másik ülésre huppantam rá, ahonnan a vasútőr kapta fel a batyuját még mielőtt szétlapítanám. Nem sokkal később érkezett kolléganőnk, akinek hasonlóan unott hangnemben szorítottak helyet.

   Az út további részében a keletisek tovább bizonyították a beszélgetésüket hallgatva, hogy ostobaságuk határtalan -olyan téves információk birtokában élték gondtalan és felsőbbrendűnek képzelt egyébként szánalmas életüket, amik még csak meg sem közelítették a valóságot! Az ilyenekre inkább csak a Dunától keletre van szükség...