Ezer
éve és egy hete, hogy utoljára láttam, de még ma is ugyan akkora hatást
gyakorol rám a lénye, mint amikor a gimiben először megpillantottam. Egyszerűen
letaglóz, megbénít. Nem tudok másra figyelni, koncentrálni. A szemei miatt lehet.
Gyönyörű. Mindig is gyengém volt az igéző női tekintet! A fétisem, ha úgy
tetszik. (Viszont van olyan, akié régen tetszett, ma pedig már csak egy szürke,
jellegtelen üveggolyó). Az övé számomra az eszményi szempár. A tekintet, amibe
bármikor bele akarnék nézni… Bár lehet, hogy a szája miatt. Az a másik gyengém.
Kívánatos, érzéki… Az is lehet, hogy az arca az, ami miatt kikészülök. Nem
tudom. Megmagyarázhatatlan.
Félre ne értsen senki: nem panaszkodhatom,
hiszen eddig is nagyon jó sorom volt a szép lányok tekintetében, mindig is
olyan nőkkel alakult ki kapcsolatom –ilyen, vagy olyan-, akiket bármelyik
férfitársam is szívesen maga mellett szeretne tudni, de bárki bármit mond,
mindenkinek vannak ideáljai. Van aki a szőkéket szereti, van aki a
kékszeműeket, van aki a nagymellűeket és van akinek mindennek az ellenkezőjét. (A
nőkre ugyanez igaz, csak tagadják)!
Ha költő lennék verseket írnék hozzá, ha
író, akkor novellákat; ha festő, akkor több alkalommal megfesteném, ha kőfaragó
szobrászművész, akkor megszobornám; de csak egy ócska „zenész”, aki időnként
lefog néhány hangot…
Nők jöhetnek, mehetnek, hosszabb-rövidebb ideig maradnak, elcsavarhatják a fejemet, de olyan hatással csak ez az egy személy lesz rám, mint Ő. Egy napon belép az életembe... nem biztos, hogy ebben, hanem egy másikban, de ott lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése