Szolgálati anekdoták - 44. rész

   Vannak kollégák, akik csak bizonyos fordákba járnak. Nem tudni miért (de, valójában tudjuk) és éppen ezért azokba mások ritkán kerülnek be. Ilyen a már csak "Hegyesi alvós"-ként emlegetett szolgálat. Hogy én hogyan kerülhettem ide, az örök rejtély marad. Elírhatták. Vagy meglökték a vezénylő kezét, amikor készült a vezénylésem... a fene tudja. Minden esetre jól eltréfálkozhatunk rajta. Ennek ellenére nem panaszkodom, jól elütöttem az időt, melynek eredményét tenném most közzé. Hangsúlyoznám, hogy nem vagyok fotós, a képeimet se dicsekvésként, pózolásként szeretném a publikum elé tárni, hanem azért készítem őket, mert néhány ismerősöm ugyan szeretne eljönni velem egy-egy útra (ki ezért, ki azért...), erre még sincs lehetőség, ezért így próbálom őket némiképp kárpótolni a veszteségért, tudva, hogy azért ez teljesen nem adja vissza az elvesztett élményt. A képeim nem csúcsminőségűek, hanem az abszolút amatőr kategória, de vannak nálam kummantabbak is, akiknek azért van pofája a nevük után odabiggyeszteni a "photgraphy" jelzőt és inkább fognának fakanalat, vagy kapát a kezükbe, talán sokkal értékesebb részévé válnának a társadalomnak. Ez úton is üzenném nekik, hogy KURVA SZAROK A KÉPEITEK!

 

Megjöttek a takarítók.
A szekrényajtóit néhány év alatt fényesre simogatták a munkavállalók ruhái, így jól tükröződik rajtuk az utastérből beszűrődő fény.

 

Szotyolázik a tartalék.
Amíg takarítottak, körülnéztem egy kicsit az aparátommal.

 

Magánvasút pihenőben.
Előtérben az 5 km/h sebességgel bejárható pályarész kezdetét jelölő, mellette pedig egy lezárt vágányt jelző eszköz. Így haladunk...

 

Lassan ereszkedik alá a köd.
Ezen a környéken, ha nem fúj a szél -az elég ritkán fordul elő-, akkor köd van, vagy nyár...

 

Tükröződés.

Az utastér, ahogy kevesen látják. Nincsenek emberek, se neonvilágítás, csak ami kívülről beszűrődik, az utastájékoztató és az ajtózárás visszajelzők fényei. Alul a vizuális tájékoztató berendezés tükröződik vissza a vezetőállás üvegén. Mivel elég hosszú záridővel készült, így mikor a felirat a dátumról átváltott a névjegyemmé vált "INTERPICI "-re, az is a kép részévé vált.

 

Indulás előtt.
Hajnali fél ötkor zsíros köd nehezedett az állomásra.

 

Kijárat: kettő sárga. 

Szinte elveszik a ködben.

 

Hasítunk bele a ködfalba.

A térvilágítás miatt még rosszabbak a látási viszonyok.

 

Még mindig kitérőzünk...
A térvilágítás egy szupernovára emlékeztető fénygombolyag.

 

Pihenő magánvasút.

Előtérben a Floyd "Nagy Dacia", mögötte az újonc FoxRail két Schulzere. A jobb oldalon az a sötétebb folt szintén a Floyd angoloktól vásárolt ezeréves hulladéka, mögötte a Kárpát vasút Nohabja (az összes közül az ér a legtöbbet).

 

Az első átjáró.

Valaki épp hazafelé, vagy munkába tart. Az a kék lézerkard szerű fény az utolsó törpe tolatásjelző fénye. 

 

Látási viszonyok ívben.

 (a vonatok nem kanyarodnak, hanem ívben haladnak)

 

Ez a híd 20 km/h sebességgel járható.

Hirtelen jött...

 

Azok ott már Rajka fényei.

Szinte hihetetlen, de pár száz méterre balra az osztrák határ, jobbra pedig a Felvidék van...

 

... arra egyenesen tovább, három faluval arrébb pedig Pozsony!

 

 

Indulásra készen.

Már a kijárat is áll. Az első vágányon pedig egy Laminát pihen.
(Tömöri Geri kedvéért: odpočíva opladičku opladky Laminatku maketa)