Szolgálati anekdoták - 37. rész

Amikor visszanyal a fagyi

Utasszámláló

   Alig tettem le a seggem az ülésre, már letámadott. Bizonyára mindenki látott már ilyet: egy görcsökkel teli, bátortalan, erősen főiskolás programozó külsejű fiatal fickó, jelen esetben utasszámláló. Valószínűleg a számlálásból megkeresett pénzből akarja megvenni a Duke Nukem 32. verzióját. Illedelmes volt, mert tudott köszönni, viszont még mindig nagyon fiatalnak látszom, ha a Hellóval indított, majd megkérdezte miközben huppant le velem szembe, hogy feltehet pár kérdést. Nagyjából ekkor vettem észre a pulóverére rendellenesen felcsíptetett kártyán, hogy ő miért is akar kérdezősködni. Amikor beleegyeztem az interjúba így folytatta:

- Hol laksz?

Mondok magamban: ezt csak így? Ilyen gyorsan? Legalább meghívna egy sörre, vagy valami. Ilyen könnyen azért nem adom magam. Nem gondoltam volna, hogy a gyámoltalan külső egy rejtett letámadó vadállatot takar. 

- Hová mész?

El akar kísérni, vagy mi? Tudok magamra vigyázni, hé! A válaszom alig hallhatóan a következő volt:

- A vágóhídra.

- ???

- Győrbe dolgozni. -úgy tűnik ez az egyenruhából neki nem derült ki.

- Milyen gyakran?

Tisztára úgy záporoztak a kérdések, mint előzetesben...

- Majdnem minden nap.

Beírt egy számot a lapra, amin a számlálást végezte.

- Jeggyel, bérlettel?

- Bliccelek -még mindig nem derült ki számára a munkahelyem, pedig eléggé virít az az embléma.

- ???

- Arcképes igazolvánnyal.

Előkotort egy térképet és arra kért, mutassam meg neki, hogy Győr melyik körzetére megyek. Érdekes módon a körzetek egy részét, pont a vasút választotta el egymástól. Elmutogattam neki, hogy nagyjából négy körzetet fogok érinteni az ő térképe szerint (ha a hetedik vágányra érkezünk, akkor át kell mennem az öltözőbe, ami már egy másik körzet, és onnan a fűtőház még két körzet érintéséhez vezetne), de hogy egyszerűbb legyen ráböktem neki a felvigyázói részre:

- Ide megyek, mert itt van a fűtőház -a csávó még ebből sem jött rá, hogy hol dolgozom.

Ismét írt pár számot a papírjára, megköszönte az információkat, majd elbúcsúzott és visszament a helyére.

Megérkezésnél tapasztaltam, hogy mind a három egységben volt egy-egy számláló, de nekem rittig egy ilyen dugaszt kellett kifognom, pedig előrébb egy olyan macska számolgatott, akinek azért szívesebben válaszolgattam volna, bármilyen kérdésére...

Beballagtam a felvigyázóhoz, üdvözöltem a bent lévőket, majd helyet foglaltam a kanapén, szemben avval a hodály tévével. Jóval a munkaidő kezdete előtt, úgy jó fél órával 23 óra előtt érkeztem, egy kisebb belső vigyorral. (Ez némi magyarázatot igényel: az esti szolgálatom szabadteheres lett volna, ami azt jelenti, hogy különböző tehervonatokat, - villanymozdonyokkal továbbítunk A-ból B-be és viszont. No most az én jogosítványom mellékletén a 460-as és a 630-as, valamint néhány, a szolgálathoz esetleg szükséges vonal hiányzott, mivel az időszakos vizsgán, a fene tudja miért, ezek nem sikerültek. Ezt a tényt viszont a felvigyázó, illetve a mozdonyirányító nem tudta -a vizsga óta már egy hónap is eltelt, tehát ennél fogva tudniuk kellene. Na, ezért vigyorogtam). Miután az utolsó személyvonat is elment Komáromba, nagyjából úgy háromnegyed tizenegy felé a felvigyázó nagyképűen -ahogy csak ő tudja előadni- a kezembe nyomta a menetigazolványomat:

- Csak hogy ne maradj munka nélkül.

Néztem a papírt és ez állt rajta: 460-028 45202. A vigyor ekkor már kiteljesedett. Mondok a mellettem idő közben helyet foglaló felvigyázónak:

- Van egy kis gond.

- Micsoda?

- Nincs papírom Szöcskére.

- Nem mondod? 

- (Jó akkor nem mondom).

- És Gigantra sincs?

- Nincs. Csak Szilire.

- Hú bassza meg! Akkor téged minek vezényelnek szabadteherbe?

- Ezt nem tőlem kéne kérdezned...

Így aztán telefonálgatni kezdett, én meg egyre jobban röhögni. A vége az lett, hogy a Misiszaurusznak be kellett jönnie Győrbe, engem meg hazaeresztettek állásidővel. Éjfélkor szálltam le egy Cargos tehervonatról. Így legalább idehaza aludhattam, a saját ágyamban...

A répaforda

   Három nappal később (tegnap) 9:35-kor kellett ismét szolgálatba jelentkeznem, ismét teherfordába. Amint beléptem a köpködőbe és a vezénylő észrevett már akkor a lelkére kötötte a felvigyázónak, hogy adja oda a borítékot, amiben az új mellékletek vannak, amit a jogosítványhoz kell csatolni és amikről már nem hiányoztak a típusok és a vonalak sem. Ennek rendje és módja szerint rögtön kaptam is egy Gigantos szolgálatot...

   10:30-kor roham léptekben kellett kiérnem a személy második vágányára, mert hogy áll a kijárat! Állt a faszt. Csak a leváltandó nem akart Ácsra menni, illetve el akarta érni a Jetit hazafelé. 

Elrongyoltam Mordorba, ráfaroltam a vonatra, majd miután megcseréltem elvégeztettem egy féktesztet a géppel. Amint meglett leszálltam, hogy a mozdonyt a kocsikhoz kapcsoljam. Amikor bíbelődni kezdtem a gép fővezeték tömlőjének kutyafejében lévő gumigyűrűvel a masina kidobta a főmegszakítót és engedni kezdte a levegőt. Kibújtam, felmásztam, nyugtáztam a hibát, visszaüzemeltem, lemásztam, majd ismét bebújtam a mozdony és a kocsi közé. Aztán jött az a bizonyos "ezt már az előbb átéltem" érzés: amikor bíbelődni kezdtem a gép fővezeték tömlőjének kutyafejében lévő gumigyűrűvel a masina kidobta a főmegszakítót és engedni kezdte a levegőt. Kibújtam, felmásztam, nyugtáztam a hibát, visszaüzemeltem, majd azt mondtam magamban, hogy "bassza meg, ezt velem nem játszod el többször!" Kilőttem az agyát (kikapcsoltam az akksit), majd újra bootoltattam a rendszert. Ezután már nem volt több gondom vele.

   A szolgálat fárasztóbb része mégsem ez, vagy a vezetés volt, hanem az a három órás ácsorgás Kelenföldön, illetve, hogy a szolgálat végére estem csak be Győrbe. Ha esetleg egy illetékes olvassa, akkor hadd kérdezzem meg, hogy ha letelik a tíz óra vezetési időm (Létezik még? Mettől meddig és feltételek mellett számolandó?) és teszem azt Ácsról már nem viszem be a gépet Győrbe, akkor megbarackolhatnak e érte? Jogosan járok e el?

Elegem van...

   Ahogy jöttem hazafelé, úgy éreztem, hogy most jól vagyok. Nem volt kimerítő a napom, de azért kellően fárasztó, amit kedvenc kasszásommal történt beszélgetés ellensúlyozott, ennek ellenére mikor hazaértem -hajnali fél háromkor-, mégis kiborított a látvány, ami mostanában nem először fogadott. Most sem akartam, hogy az indulataim eluralkodjanak rajtam és úriemberként próbáltam viselkedni, visszafojtva az indulataimat, de aztán mégis megfordultak bennem a dolgok és kibukott belőlem: Elegem van! Tudod, egy idő után betelik a pohár és már nem érdekel. Te is biztos voltál már így: leszarod, de ennek ellenére nem szólsz egy kurva szót sem, mert attól tartasz, ha felhozod, akkor azokat sérted meg vele, akik a problémáidat generálják. 

   Erről egy árja szöveg jutott erről eszembe, miszerint mindenki lakjon végre ott, ahonnan származik: a zsidók Izraelben, a cigányok Indiában! Ehhez társul némi sajátos érzet: a Corey az eredet gazdájánál, én pedig abban a lakásban, ami után már évek óta fizetem a kölcsönt! Persze, ezt is biztos lesznek akik önsajnálkozásnak fognak értékelni, vagy le se szarják, hogy ennek a fasznak meg mi a problémája, mit hisztizik itt, hiszen jól keres, nem panaszkodhat. Nem? Azért had kérdezzem már meg, hogy Téged ez kurvára nem zavarna? Hazajössz, kellően meggyötörten, nem vágysz másra, csak egy fürdőre, meg az ágyad ölelésére, de ehelyett egy kibaszott nagy húgytócsa fogad a konyha közepén, annak ellenére, hogy volt valaki, aki a nap folyamán -annak ellenére, hogy nem kötelessége-, levitte azt az állatot vécézni, amelyik végeredményében még csak nem is a Tiéd, ennek ellenére pár órával később mégis telibe hugyozza annak a lakásnak az előterét, amit bérelsz, mert a saját kéród, ami a neveden van, azt azok az emberek élik, akik vér szerint a legközelebb állnak hozzád mégis kurvára nem foglalkoznak azzal, hogy ugyan meg tudsz e élni, hogy ki tudod e fizetni a számláidat, hogy van e bármire is szükséged, amivel valamelyest kompenzálják a veszteségeidet, azt, ami az életben való előbbre jutásodat szolgálná, azt, amivel meg tudnád alapozni a saját és a leendő családod jövőjét! És mindössze ez itt a probléma, hogy néhányan erről tudomást sem vesznek. Igaz, nem az ő problémájuk, hanem a Tiéd -jelen esetben az enyém-, ennél fogva birkózz meg vele úgy, ahogy akarsz...

20 forint

   Ma már kevesen vásárolnak csak ennyiért. Leginkább valamilyen végtelenül hosszúnak tűnő összeg végén fityeg az a bizonyos két szó, mint mondjuk a főbérlőnek átadott lakbér, az 53.820,- Kevesen emlékeznek a forint bevezetése óta megjelent húszasok különböző változataira, de arra jóval többen, hogy mennyire lecsökkent a vásárlóértéke. Megőszült, vagy lassan megőszülő ismerőseim talán még emlékeznek Keleti Márton: Hattyúdal című, 1963-ban készült filmjére, (a főszerepben Páger Antal, Sztankay István, Bodrogi Gyula, Várkonyi Zoltán és Szirtes Ádám), ahol a még alig harminc éves Bodrogi Gyula egy, a gazdájától (Béres Ilona) elszaladó kutyát fog meg és majd 20 forintért ad vissza. Igaz, az a húszas még papírpénz volt.

   Térjünk vissza a jelenbe. Kevesen tudják rólam, hogy amatőr érmegyűjtő vagyok. Vannak különböző országokból és korokból érméim és papírpénzeim, (és mivel modellezéssel is foglalkoztam) ezért a legapróbb részleteket, eltéréseket, hibákat is észreveszem. Ennek köszönhető, hogy az alábbi két érmén is észleltem a meglehetősen szembetűnő különbségeket.

Akinek esetleg nem tűnne fel a különbség, annak segítek. A baloldali egy 2007-ben nyomott, még Magyar Köztársaság felirattal, a másik egy idei, már Magyarország felirattal. A képen is (talán) jól látható, hogy az öt évvel korábbi sokkal erősebb nyomat és fényesebb is. Ennyit a minőség romlásáról. Ez egyfajta gazdasági tükör is. Egyre homályosabb, ahogy haladunk előre(?)...

Még mielőtt bárki hőzöngésbe kezdene, hogy mert biztos trükköztem, annak felajánlom, hogy ha meglátogat megmutatom a két érmét, saját szemével is meggyőződhet a különbségről. 

Ami nekem fáj

   Tudjátok jól, -vagy amennyire az elsőre sejthető volt sokak számára- nem vagyok egy érzelgős típus, de ezt most mindenképp el kell, hogy mondjam. A történés nagyon erős hatást gyakorolt rám, teljesen letaglózott. Mélypontra kerültem, a padlón voltam nagyon sokáig, de aztán -mint már oly sokszor- ismét felkeltem.

   Történt ugyanis, hogy itthon ejtőztem, egymagamban -ha a kutyát nem veszem emberszámba- és a tévém csatornái között váltogattam unottan. Ez ment egész késő estig. Egy fontos visszahívást vártam, egy feltett kérdésre a választ, de csak az a villódzó doboz szólt hozzám. Már kezdtem feladni a reményt. Kezdtem teljesen összecsuklani a fáradtságtól, amit a semmittevés okozott. Bizony, ha csak mereszted a nemesebbik feled, akkor is elfáradsz! Szóval csak fetrengtem a hatalmas ágyon -ami sok mindent mesélhetne- időnként szürcsöltem egyet-egyet a sörömből, majd szépen lassan a szervezetem feladta a küzdelmet és elbóbiskoltam. 

   Egyszer csak a semmiből lövéseket véltem hallani -így "csörög" a telefonom. Hirtelen felpattantam kényelmes nyughelyemről és rohanni kezdtem. Ami ez után következett, az egy életre megváltoztatott mindent. Annyira nagy hatást gyakorolt rám, hogy az szinte leírhatatlan! A vérnyomásom az egekbe szökött, ahogy kepeszteni kezdtem a konyha felé, ahol a telefonom rikoltozott. Majd aztán jött a nagy koppanás. Hogy az ajtó döndülését hallottam e, vagy csak a fejemben visszhangzott az ütközés, azt nem tudnám pontosan megmondani, de az biztos, hogy azzal a lendülettel kötöttem ki a padlón, amivel nekiveselkedtem a félig kinyitott nyílászáró élének, amit nem vettem észre. Amíg heverésztem a szőnyegen az általam oly nagyon gyűlölt kommunikációs eszköz elhallgatott, úgyhogy a további sietség értelmét vesztette. Nem mintha túlságosan mozoghatnékom támadt volna egy ilyen találkozást követően...