BLS - Budapest Chapter

   2012. június 27. Már egy éve vártam ezt a napot, vagyis azt, amikor a Zakk Wylde vezette Black Label Society újra Budapestre jön. A tavalyi műsorról túl későn szereztem tudomást és így már nem tudtam szabadságot kérni, hogy ott lehessek a mester koncertjén, de idén már jó előre elintéztem, hogy még véletlenül se fordulhasson elő ilyesmi.

   Egy kedves kollégámmal együtt vágtunk neki az eseménynek. Megmondom őszintén: ez volt az első PeCsás bulim, eleddig egyszer sem jártam az intézményben. Érkezéskor kicsit megijedtünk, hogy hol a faszba vannak innen az emberek, mert a kapunyitás után negyed órával az épület előtt alig néhányan tipródtak. Ez azért volt, mert az épületben és a kerthelyiségben már eloszlott az az ötven körüli látogató. A belépésnél megkért az In Kal dolgozója, hogy a láncomat (ami köztudottan nem az a kutyanyakörv, mint amit az átlag rockerek hordanak) a portán sorszám ellenében adjak le, aminek minden felesleges hőbörgés nélkül eleget is tettem. (Itt tennék két megjegyzést, vagy ha úgy tetszik észrevételt: az egyik, hogy a belépésnél az átkutatás nem volt túl alapos. A 2011-es KZE Évzárón a DESEF emberei sokkal körültekintőbben végezték a munkájukat. Ráadásul -és egyben másodszor- volt néhány figura, akinek ott fityegett a kutyapóráz az oldalán -tudjátok az a vékony, tacskó verzió. Sőt! Láttam szögeset is, amivel sokkal komolyabb sérüléseket lehet okozni...)

   A szokásos merch-pultnál egy olyan rocknagypapa osztogatta a pólókat, aki még anno az első Black Sabbath vagy Led Zeppelin mercheket is árulhatta, de az sem lepne meg, ha a Beatles születésekor roadolt a gombafejűeknek. Legnagyobb sajnálatomra BLS mellényt idén nem hoztak... Ezután megtámadtuk a szabadtéri kimérést, ahol már vagy 20-30 rocker facek iszogatott és beszélgetett. Láttam néhány ismerős arcot még a Düreres bulikról, meg össze is futottam pár ismerőssel meg a Tankcsapdás Sidivel (az lepett volna meg, ha ő nem jelenik meg -megszállottabb Zakk Wylde fanatikus, mint én valaha is leszek). 

   A felszopó banda szerepét a Rómeó Vérzik kapta meg. Alapjáraton nem rajongom a zenekarért, bár az utolsó lemezükről néhány számuk tetszik -lehet, hogy csak azért, mert sokaknak meg pont ez az albumuk nem jött be annyira. A hangosítás... Egész este szar volt. Rómeóék csak a vége felé kezdtek jól szólni, de a BLS abszolút szarul szólt. A dobot jól kilőtték, a basszus hallatszott, de a gitárok túlságosan kásásan szóltak, a szólók élvezhetetlenek, az ének pedig az egészhez képest halk volt. A közönség ennek ellenére kurva jól fogta a bulit, eszméletlen jó hangulat kerekedett. Nem volt telt ház, de ez nem is meglepő, ha a szomszédban ingyenes bulit nyomtak... Térjünk vissza magára a Black Label Society fellépésére! Nem sokat várakoztatták a közönséget, nagyon feszesen tartották magukat a programhoz. Nem volt felesleges időhúzás, sem ráadás, csak a fixen lebeszélt buli. A szettben a koncert látogatói pont azt kapták, amiért fizettek: hallhattuk a nagy klasszikusokat (az In this river-t és a Blessed hellride-ot újragondolt verzióban) és egy elmaradhatatlan Zakkes szólókiállást. Nem lehetett túl jó formában az öreg, mert hallottam már tőle jobbat is... Aztán jött egy kis labdázás a Fire it up alatt... vagyis jött volna, de a hiéna magyarok úgy csaptak le arra a tíz darab Black Label-es labdára, hogy alig kerültek le a színpadról, két-három pöccintés után már tűntek is el a közönség soraiban. Háromnál több egyszerre sosem pattogott a fejek fölött. Előttem is két srác lehúzott egyet, aztán már eresztették is ki belőle a levegőt... A befejezés a már megszokott módon ment: a gitárokat hagyták zúgni, pacsizás, meghajlás, egy kis integetés, pengető-törölköző-dobverő osztogatás, még egy kis integetés aztán már húztak is le. Nem volt ráadás, nem jöttek vissza a színpadra és nem sokkal a csarnok felvilágosítása után a közönség fele már el is porolt. Nem volt szarakodás. 

   Ezek után meglátogattam a rocknagypapát, hogy beújítsak egy olyan pólót, amit a mester is viselt ezen  bulin, a portán átvettem a láncom (addigra sorakozott mellette még pár darab) és végül -mint Elvis- elhagytuk az épületet. Ahogy az autó felé slattyogtunk arra jutottunk, hogy a rossz hangosítás ellenére ez egy kihagyhatatlan buli volt!

További képek itt!

Lábjegyzet:

A nap végére előbújt belőlem az idióta (néhány sör után előfordul, hogy előtör belőlem az őrült): A Városligeti Sörsátorban épp a foci EB-t közvetítették. A helység tele volt mindenféle focimániás félrészeggel, mi meg úgy gondoltuk, hogy ha már ennyire jól állunk az idővel, akkor megnézzük a végét -a hosszabbítás perceit éltük (vagy mi). Nem mentünk be a sátorba, csak megálltunk a bejáratnál a kivetítővel szemben és onnan figyeltem ahogy egy csomó mániákus férfi és oldalbordáik ott ülnek a sörpadoknál és nézik ezt a baromságot. Mivel volt már bennem bátorító rendesen (vagy kilencet nyomattam le délután 17 órától) és eléggé nagy késztetést éreztem ahhoz, hogy még jobban felhívjam magamra a figyelmet (azon túl, hogy kibontott szakállal és hajjal megálltam a bejáratnál egy doboz extra méretű Borsodival) egy alkalmas pillanatban, amikor kissé leült a hangulat kellő hangerővel megjegyeztem, hogy "Sok itt a suttyó, csak én nem!" Mellettem a Csabi csak vigyorgott, viszont a páran a padokon ücsörgők közül már nem díjazták ennyire a megjegyzésemet. Ezen kissé felbátorodtam -dolgozott a sör, mint mondtam- és a csak úgy hívogatott a színpad, ami a sátor alatt van. Gondoltam megjátszom, hogy felpattanok a színpadra és megismétlem a mondandómat, mert úgy éreztem, hogy nem hallották elegen. Viszont az már nem tiszta, hogy megtettem e... Valószínűleg nem, mert a következő kép, ami meg van, hogy állunk be egy ház elé. A ház mellett egy garázs áll és abban a kis épületben meglapul egy Ural Wolf. Berosáltam, amikor ráültem! Már egy hónapja egy chopper biciklivel járok, ahol az érzés meg van, de azt a bizonyos bizsergést csak akkor érzed igazán, ha egy motorra ülsz rá! Megint hatalmába kerített az a bizonyos "nekem ilyen kell!" dolog. A Lorenzo Lamas féle Renegade sorozat óta vonzott a motorozás, az, hogy szabadidőmben egy egyedi Harley-n szeljem a kilométereket, húzni a gázt és átadni magam az élménynek, amit ez okoz és leszarni mindent, ami a kibaszott szürke hétköznapokban nyomaszt...

Szolgálati anekdoták - 25. rész

Amikor minden a feje tetejére áll

   Ha tegnap azt mondtam, hogy herepálasztó meleg volt, akkor ma -sokadszorra, de az idén először- megismertem a sivatagi hőséget. Nem másra voltam vezényelve, mint az egyik kedvenc szolgálatomba -ezen kívül csak a komáromi jelentkezéseket kultiválom-, a győri húzótartalékra. Akinek esetleg nem lenne tiszta, mára csak ez az egyetlen V46-tal kiszolgált állomási tartalék a vonalon. A 2000-es évek elején -még amikor én kezdtem akkor is- az volt a szokás Győrben, hogy a frissen levizsgázott mozdonyvezetők első szolgálatukat ezen adták, nappal, amikor ráadásul nincs sok munka. Velem ellentétben, mert a hatósági vizsga után következő hétfőn éjszakásba közbeváltó tartalékon voltam klasszikus M44-esen... Szóval a sivatagi kiképzés már nem újdonság számomra, de ahogy öregszem egyre nehezebben viselem el, hogy egy velem egykorú konzervdobozban aszalódjam. Az egész napos pácolódáson nem sokat segített, hogy nem akadt túl sok munka. Amikor mozogtunk legalább járt valamelyest a levegő, de amint tolatás nélkül maradtunk gyakorlatilag beindult a szauna. Ami tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az adott járművön, nevezetesen a V46 018, "Tirpák nívó" nem rendelkezik hűtőszekrénnyel, ami ahhoz vezetett, hogy gyakorlatilag a reggel vételezett két liter vízből fél liter felforrt. Az illetékes szakszervezeti bizalmi kollégáktól kérdezem, hogy ez mennyire engedhető meg a mai világban? Nincs ez ellen valami jogorvoslat? Ha nem tévedek megoldható lenne, hogy a fűtőház olyan gépet adjon ki, amelyik fel van szerelve a fent említett eszközzel, hogy a szolgálat ideje alatt lassan kiszáradó dolgozónak ne keljen húgy meleg ásványvizet a szervezetébe bocsájtania...

   A történet igazából itt válik izgalmassá. Munkám befejeztével úton hazafelé felpesszentettem két doboz sört. Kívánta a test a folyadékot, mert gyakorlatilag úgy tüntettem el az elsőt, mint sivatag az esőt. A második dobozát Komárom bejárata előtt szuszakoltam be a kukába, de igazából nem is ez a lényeg, csak próbálom kicsit húzni a dolgot, mert enélkül a sok rizsa nélkül rövid lenne az elmélkedés... Leszállás után még váltottam pár szót egy régi ismerősöm barátnőjével, majd a fűtőház árnyékában tárolt kerékpáromat megszabadítva béklyóitól elindultam a bevásárlóközpont irányába. Alig gurultam pár métert és foglaltam el stabil, kényelmes pozíciót negyven éves Csepelem nyergében, amikor drága Lajosunk utánam kiáltott. Én meg jól nevelt fiatalemberként igyekeztem reagálni. Megfordultam a nyeregben, mint ahogy azt már ezerszer megtettem máskor is, de amint üdvözlésre emeltem a kezem, egy óvatlan, számomra még mindig megfejtetlen oknál fogva a kerékpárom kormánya rendellenesen jobbra fordult, majd a hirtelen korrigálás ellenére egész testtel, táskástul arccal előre a bicikli elején át pillanatok alatt hempergésbe kezdtem az aszfalton. A becsapódást és túlzott eltávolodást a közlekedési járművemtől a bal könyökömmel tompítottam és ha már ott voltam kicsit napoztam is, hátha még szebb színem lesz. Elég nagy port verhettem fel, mert állítólag még a gólyahídról is látni lehetett a cirkuszi mutatványomat. Ezt igazolja az a tény is, hogy Lajosunk a fűtőház sarkánál a döbbenettől megmerevedett, úgyhogy biztos nagy hatású, már-már apokaliptikus eseményt produkálhattam. Mihelyst meguntam a sziesztát az enyhén poros betonon és lejárt a fejemben felcsengő Bonanza szám, a "Forró betonon hasalok..." kezdetű klasszikus ismét a kerékpár nyergéből integettem vissza és haladtam tovább.

   Az eset egyébként még órákkal később is mosolyt csal az arcomra. Tanulság: melegben ne üljünk kerékpárra!

Közszeméremsértés kutyamódra

   Képzelj el egy kellően herepálasztó júniusi vasárnapot, amikor a legkisebb ruhadarab is a másodperc törtrésze alatt válik egyetlen sós vízben pácolt, felesleges rongydarabbá és a hamvas sört is olyan gyorsan tünteted el a tároló egységéből, hogy vákuum keletkezik az üdítő helyén és behorpad a doboz. Nos egy ilyen magas páratartalmú mégis fülledt nap után azt várná az ember -hogy este, mikor az emberek többsége már a forró levegővel átszellőztetett otthon melegében, kiguvadó szemekkel szuggerálja mindenféle pénzhajhász csatornák által sugárzott, unalomkeltő műsorokat- hogy a külső hőmérséklet némileg lejjebb ereszkedik, de a lónak a kutyafaszát! Alig léptünk ki szerény és annál inkább lelakott bérleményem ajtaján, már le is rohadt rólam a póló. Mire leértünk a házoldalba már a gatyám is benedvesedett, de nem azért mert felizgult a sétáltatásra, hanem mert nem bírta elviselni a szervezetem által generált hőt. Így hát négyesben vágtunk neki a szokásos pisi-kaki túrának: Corey, a lerohadt póló, a benedvesedett gatya és én. Az út végére csatlakozott hozzánk a lábat zokni nélkül irritáló papucs.
   A kisasszony persze minden probléma nélkül végezte a dolgát, hergelte fel magát más ebektől még akkor is ha egy másik előtte kinyalta a... ott! Az eset nem sokkal a tóparti ABC-től nem messze történt. Egy spániel szerű fiatal egyed a gazdájára nem hallgatva rohant utánunk. Már távolról észleltem, hogy a gazdája -szintén nőnemű- próbálja magához hívni ezt a debella dögöt. Az átlag kukker, vagy kokker, vagy rocker, vagy tudom is én mi az ilyen kis porba fingó, padlócirkuláló, lógófülű szőrcsomók. Ellenben ez másfélszer olyan magas volt, mint a Corey, annak ellenére, hogy elég fiatalnak látszott. Amikor meghallottam, ahogy trappolva száguld felénk mindjárt megfordultam, mondok nehogy hátba támadjon minket, de csak ismerkedni akart. A kezemben lévő pórázvégen lihegő ebem viszont most sem volt az a partiarc, úgyhogy amint megunta a pettinget és a lóméretű spániel felé fordult egy óvatlan mozdulatnál már kapott is amaz orráért, amitől a túlméretezett eb megijedt és eliszkolt. 
   Corey a séta végére lógó nyelvvel kullogott mellettem. A külső hőmérséklet sem kedvez neki, ráadásul épp a vedlési időszakát éli, ami talán tovább nehezíti a helyzetét. Még szerencse, hogy ekkora nyelve van, mert a nagy felületen könnyebben hűti magát.

Szolgálati anekdoták - 24. rész

Amikor a helyzetjelző elveszi a halogént!

   Eredetileg a "Telt ház Rajkán" alcímet akartam, sőt egészen felébredésemig  ragaszkodtam hozzá, de amikor előkotortam a jegyzeteimet, valahogy ettől görbült felfelé a szám sarka. Egyébként azért volt telt ház Rajkán, ugyanis rég nem látott forgalmat bonyolított le az éjszaka folyamán az állomás. Lébényben félreraktak körül belül egy órára a Győrben váltott kilépős teherrel és eleinte arra gondoltam biztos a kummant EC és az utolsó személyek elől, de ahogy közelítettem a célállomáshoz megvilágosodtam: nem csak azért mert felkapcsoltam a reflektort, hanem azért mert vagy fél órát ácsingóztam a bejáraton arra várva, hogy legalább egy vágány felszabaduljon! Volt ott mindenféle érkező és induló vasút persze a javát a magán cégek huzigálták tovább. Minden esetre mégis valamiféle romantikus érzés kerített hatalmába, hogy talán ilyen lehetett a hőskorszak is. Egyébként nagyon pikk-pakk mentek a dolgok (nagyjából másfél óra alatt megfordultam onnan), sürgés-forgás bolygatta fel az állomás rendjét, kicsit Sopron Rendezőre, vagy a pár évvel ezelőtti Ferencvárosi hangulatra emlékeztetett.

   Igazából jobb, hogy nem ez lett a munkacím, mert erről ennél többet kár is lenne beszélni. Ami viszont a téma, az kicsit... hogy is mondjam... nem találok rá jelzőt. Majd az olvasó kitalálja! Belefolyok a dologba és akkor majd... na... tessék:

Szolgálatom paripájaként a V63 150-es masina szolgált. Ismerjük egymást jól, utaztunk együtt már néhány alkalommal (a vezénylőt ismerve fogok is), de valami most újként hatott. Valami olyan, amitől megdöbbentem. Eddig is találkoztam efféle barbársággal, de ettől kicsit elfogott a felháborodással keveredett jókedv. Ezt úgy tudnám a legjobban a szádba adni, hogy amikor nevetsz mások ostobaságán pedig alapvetően dühít az illető tette. (Amíg ezt megemészted addig felpesszentek egy sört, hogy a továbbiakban folyékonyabban menjen a sztori... Egészségedre kedves olvasóm)! Eddig is láttam itt-ott gépeken bizonyos bejegyzéseket az üzemnaplóban, vagy annak fedlapján, és néha a vezetőállás burkolólemezein is (pl.: beázik itt, vagy ott; kohószökevény; zajgenerátor; stb.), de ez viszi eddig a pálmát. Szeretném ismét szó szerint idézni, annyira jó:

"A helyzetjelző elveszi a halogént!"

Beszarok! Mi ez, valami pletykarovat egy kibaszott bulvárújságban? A felirat "megalkotója" bizonyára sok Blikket vagy efféle szennyet olvas és gondolta ír ő is egy cikket. Akkor hadd kérdezzem már meg, kedves hogy-törném-le-a-kezed művész úr, hogy akkor most férj és feleség lesz a helyzetjelző és a halogén? Nagy általánosságban a gyengébbik nemet szokták elvenni, de lehet, hogy most a helyzetjelző a papucsférj szerepét fogja játszani ebben a nászban. De ha már itt tartunk: akkor a reflektor mi? Mert ha ebből a szempontból vizsgáljuk a kérdést, akkor azt meg nem hagyja érvényesülni! Az a zsarnok helyzetjelző, az! (Mondjuk már megfigyeltem, hogy mindig az ilyen kisebbségi komplexusos kerti törpék uralkodnak a többi felett: Napoleon, Lenin, Hitler, Rákosi Mátyás vagy O. Viktor...). Drága tanult Ni gyorsfordás kollégánk mindent tud, csak magas psz. Gigantot nem látott még belülről! (Azok kedvéért, akik most kissé kitágult pupillákkal merednek a monitoruk felé, azoknak elmondanám, hogy ma a Trakció állagában 5, azaz öt különböző alap villanymozdony típust különböztetünk meg. Ebből a V43-ast gyártották a legnagyobb, 379  darabszámban. Amíg a hétköznapi ember azt látja, hogy "áh, ugyan az a cipős doboz, addig a mozdonyvezetők tudják, hogy mind a 379 darab belbecsben más és más. Különbözik többek között a fényszórók bekötése is. Na már most ezt a "jól berögződött hagyományt" aztán tovább vitték az összes magyar mozdonyon és ebből kifolyólag beszélhetünk nullás, alacsony, magas és százas  pályaszámú Gigantokról is. Tovább nehezíti a kérdést, hogy az elmúlt húsz évsorán ideológiai megfontolásból bizonyos gépek csak fix helyeken jártak. Például sokáig csak nagyon ritka esetben lehetett Nyíregyházára állomásított V63-ast látni a győri oldalon). Jah és beírja, hogy a "RID átadva". Szerszám, biztosíték, van e, arról egy szót nem ír. Ki a faszt érdekel az a kurva RID? Ez megy! Meg ennyi ésszel összefirkálni a mozdonyt!
   A másik, amin a napokban kicsit megmosolyogtam, azt egy FLIRT üzemnaplójában találtam: "Hiányzik a hamus!" Neked, kis barátom! A saját  és a  családod egészségedet rombold, ahogy akarod, de az enyémet ne! Ha rajtam múlik fel se szerelik a vezetőállásra! Én magam is cigarettáztam, sőt egy jó koncert vagy szex után még manapság is rágyújtok, de igyekszem kerülni a nem dohányos társaimat. Nem azért mert olyan kibaszottul jó lélek vagyok és érdekel a hevenyészett egészsége, hanem mert tudom jól, hogy ha engem valami zavar, akkor mennyire dühítő, ha azt a jelenlétemben, már-már provokatívan művelik...