Volt egyszer egy Tömöri-féle Traxx-rajzpályázat

2011.10.31-én sokak által ismert kollégánknak, Lafaty-Tömöri Gergelynek támadt egy ötlete, miszerint egy adott mozdonyt, nevezetesen az Eurocom Traxxának oldalnézeti képét kellett új köntösbe bújtatni. A pályázatra a facebook tagok adhatták le műveiket, melyeket aztán a lelkes publikum az oldalon ismert "tetszik"-kel értékelt. A verseny tétje egy karton sör, vagy hasonló értékű csoki. A leleményesebbek és a szomjasabbak kaptak az alkalmon és rögvest munkához láttak. Az eredményt és a képeket a neves esemény tiszteletére most itt is közzé teszem címükkel és a készítők neveivel! Íme: 

Herczeg Bálint - Randy Rhoads Emléktraxx (11.hely, 3 szavazat)

Sopronfalvi Zoltán - Eurocom Traxx (10.hely, 4 szavazat - eredeti kép)

Dankó Balázs - MTZ Traxx (10.hely, 4 szavazat)

Ferencz Márk - GySEV Traxx (10.hely, 4 szavazat)

Herczeg Bálint - VeszTraxx (10.hely, 4 szavazat)

Tömöri Gergely - Graffiti Traxx (9.hely, 5 szavazat)

Dankó Balázs - Turné Traxx (9.hely, 5 szavazat)

Ferencz Márk - Soproni Traxx (9.hely, 5 szavazat)

Trekács Károly - Werbelock (9.hely, 5 szavazat)

Dankó Balázs - Traxx in Traxx in Traxx (8.hely, 6 szavazat)

Dankó Balázs - Csokifudzsi Traxx (8.hely, 6 szavazat)

Horváth Balázs - Pöttyös az igazi Traxx (8.hely, 6 szavazat)

Dankó Balázs - Facebook Traxx (7.hely, 7 szavazat)

Ferencz László - Győr Traxx (7.hely, 7 szavazat)

Horváth Balázs - Matyó Traxx (7.hely, 7 szavazat)

Dankó Balázs - Tesco Traxx (6.hely, 9 szavazat)

Trekács Károly - Drink Cargo (6.hely, 9 szavazat)

Trekács Károly - OLÁHCOM (6.hely, 9 szavazat)

Dankó Balázs - Jack Traxx (5.hely, 10 szavazat)

Horváth Balázs - Tömöri and Friends (4.hely, 11 szavazat)

Trekács Károly - H-UNICUM (3.hely, 12 szavazat)

Horváth Balázs - Jäger Traxx (2.hely, 23 szavazat)

Dankó Balázs - Romabook Traxx (1.hely, 28 szavazat)

Szolgálati anekdoták - 8. rész

A cím akár lehetne "Szolgálati anekdoták - 7.1" is, hiszen az esti szolgálatomban ismét a legfrissebb és legcsinosabb fehérvári Bzmotorossal volt szerencsém dolgozni. Bár azért nem nevezném 100%-ig szerencsének...
   A fűtőházba érkezésemkor "Csinoska" a szín alatt pihent az "Élüzem"-mel szemben. (Valamikor lehet, hogy élüzem volt, de most egy rakás Élmunkás terpeszkedik benne). Mikor felszálltam rá, még most is az az émelyítő festék szaga volt, mint legutóbb. Az a fajta hűvös is megtelepedett már rajta, amiről nyáron álmodoznak az emberek. Az üzemnapl(op)ó tanúsága szerint semmi érdemi változás nem következett be a gép életében, viszont az állapota ahogy kell romlott: az utastér fűtése -ahol a megfáradt dolgozó szunyálni tér- gyenge, egyesek szerint nagyon -szerintem egyenlő a nullával; a hőntartó berendezés pedig füstöl. Mondok, persze-persze, megint csak nagyzolnak. Megnézem én azt magamnak! Kimentem a klozet melletti kapcsolószekrényhez, akku fel, motor indít, hőntartó kapcsoló elfordít, klikk -mondja a kapcsoló. Mondok, nem is füstöl e...ehhee...öhh.. khhhrhhhmm... mi a... ahhhááhhhh... öööhhhhh... pár másodperccel később, mint ahogy a nagy filmekben és klipekben lenni szokott léptem elő a füstből. A fenyegető nézésemet is előszedtem a jelenethez, majd körül belül egy jó percig próbáltam magamhoz térni -közben néztem, hogy burkolózik kellemetlen füstgomolyagba a fél fűtőház. Miután valamelyest kitisztult a tüdőm visszatértem a motorra, kitapogattam a kapcsolószekrényt -nyitva felejtettem a feljáróajtót és a vezetőállás nyílászáróit így hát a füst egy része megtelepedett azon a kis helyen (legalább elnyomta a festékszagot)- majd klikk. Még egy darabig ontotta magából a halált hozó szmogot, de aztán szép lassan lecsitultak a kedélyei...
   A másik érdekessége a gépnek, hogy akárhogy is igyekeztem a hűtővizet 70 fokig emelni -út közben a jegyvizsgálómmal elindíttattam a hőntartót, mondván most úgy se szívja be a gáz senki (utas egy darab nem volt)- az utastérben továbbra sem emelkedett a kellemes közelébe a hőmérséklet, így a szűkös módszert választva megágyaztam a vezetőálláson... Egen, azt elég szűkösre tervezték a csehszlovák elvtársak úgyhogy lapjával próbáltam valamelyest pihenni, több-kevesebb sikerrel... Bárhogy is nézzük, hogy jó, felújított meg minden, de attól még az alapvető hibáit miért nem lehetne kiküszöbölni? Miért kell még hónapokig kisebb-nagyobb problémákkal futnia egy friss vizsgás gépnek?

Tescos sztori

   Napi szolgálatom végén kollégám, M. Bandi, alias Haver feldobta az ötletet, hogy dobjunk be egy sört. Az Imre kocsma zárva, az Ignác kisboltja zárva, csak a Szeszkó maradt, de mivel sietett haza így a rendelkezésemre álló 20 percet kevésnek érzékeltem, ezért elhalasztottuk a doboz nyugtató bevitelét (reszkessenek az otthoniak!). Mint aki tudta, hogy tele lesz az egész nyomorult kóceráj...
   Alapvetően frusztrál a tömeg. A kritikus, persze... Már gyermekkorom óta irtóztam tőle, hogy olyan helyre keljen mennem, ahol sok ember van. Akkoriban a Lengyel piacra jártunk minden szombat délelőtt. A fóbiám azóta is meg van, csak igyekszem elfojtani (mint sok minden mást...)! Szóval ahogy beléptem a bevásárlás eme szentélyébe rögtön szembe tűnt, hogy nincs kosár! Na már most ez két dolgot jelenthet:
- vagy lusták az éhbérért güriző áruházi dolgozók
- vagy olyan sokan vannak, hogy nincs szabad kosár
Sajnos utóbbit fogtam ki. Ha hiszed, ha nem úgy kellett félretaszítanom két öregasszonyt, egy gülüszemü apukát a fattyaival és egy feszülős farmerban toporgó, zsömleszájú luvnyát csak hogy egyetlen koszos kosárhoz jussak a huszadik kasszánál. Miután ezzel megvoltam, illedelmesen (és mélyen elmorzsolt verbális anyázás közepette) bevettem a célirányt: felkutattam az otthonra szükséges tápanyagokat (tej, kolbász, zsömle, csoki, SÖR és a kutyának valami darált patkány). Egy darabig nem is volt gond -kb a kolbászig-, de aztán elkezdett frusztrálni, hogy qrvára sokan vannak. A figyelmetlen öregasszony és a brancsa richtig akkor tolja be eléd a kocsit, amikor még úgy érzed át tudnál surranni előtte, de NEM! Csak azért is rácáfol és teljes erővel tolja rá a lábadra a kocsit... Aztán jönnek a rohangáló gyerekek. Mert a Tesco játszótér. Legközelebb én is beülök az egyik hűtőbe szánkózni, vagy ész nélkül rohangálok majd a sorok között míg nem egy rendkívül exclusive külsejű csaj mellei közé nem csapódom. Ha nem tartom a kosarat magam előtt a kis porba fingó ebenézer tuti lefejeli a heréimet, de így a kosár valamelyest tompította a becsapódást... Minden sorban a kocsik keresztbe-kasba forgatva, hogy még véletlenül se juss el a célodig. Ha óvatosan arrébb lökdösöl egyet-egyet, akkor meg gyilkos tekintetek követnek a kijáratig! Fél úton jártam, amikor kezdett rám törni a pánik. Lassan ott tartottam, hogy földhöz vágom a kosarat, pofán csapom a hozzám legközelebb állót és elhagyom az épületet, de igyekeztem úrrá lenni magamon. Mikor nagy nehezen eljutottam egy olyan kasszához, ahol egy dekoratív pénztáros hölgy húzogatta a... (nem, sajnos nem azt...) ... beálltam és vártam a sorom. Egyszer csak egy figura oda áll az előttem álló hölgyszerűség mellé, hogy "ideállok hozzád, jó?" Nem, nem jó baszd meg! Húzz innen a faszba! A sor vége valahol mögöttem a déli sarkon túl van! ... 
   Sorra kerültem, fizettem -egyre többet ugyan azért-, összecsomagoltam a motyómat, majd indultam kifelé. Általában szoktak állni aranyos, dekoratív kis hosztesz lányok egy karton pult mögött. Most volt belőlük vagy négy is -gondolom számoltak a csúcsforgalommal. Amikor közelebb értem, kezemben a megrakott szatyorral, láttam, hogy az egyikük kiszúrt. Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy egyszer csak, hipi-hopi odaugrik eléd egy bájosan mosolygó tündér és nem a saját tarifáját mondja, hanem hogy mit szeretne rád tukmálni! Nos ez a tündérke is hasonlóan széles mosollyal odalibegett elém és belekezdett a monológjába:
- Szia! Szeretném figyelmedbe ajánlani a...
- Szia! Szerinted nekem most tényleg erre van szükségem?
A választ meg sem várva faképnél hagytam. Tudom, aljas és BUNKÓ vagyok, de abban a pillanatban legkevésbé vágytam arra, hogy mit akar. Egyet szerettem volna, de azt már a belépésem óta: minél hamarabb kijutni ebből a tömegnyomorból...

Szolgálati anekdoták - 7. rész

Bzmot 191

   2011.11.09/10 napi szolgálatom a kollégák közt a "rövid kisbéri alvós" néven elhíresült forda volt. A fűtőház előtt fogadott az estére szánt motorom. Először az tűnt fel, hogy fényes az eleje. Mondok ez a 354-es lehet, mert annak van átfényezve a B oldala, de aztán a döbbenet ült ki az arcomra, amikor a teljesen friss főműhelyből szabadult tyúkól pályaszámát megláttam: a Bz 191. Egészen pontosan 10.27-én. Az oldalán még érezhető a selyemfényezés kellemes tapintása, az ütközőin még csak épphogy kis pacaként éktelenkedik egy kis ütközőzsír és az egész járművet enyhe festékszag lengi körül. Fellépve rég nem látott kép fogadja a betérő dolgozót és utazót egyaránt: tisztaság! Úgy tűnik, hogy az egészet most építették volna, de ugyanakkor a "szakértő szemek" tudják, mi rejtezik a csinos külcsín alatt: itt-ott kivágtak néhány rozsdás részt, az elhasználódott alkatrészeket kicserélték és az egészet lelocsolták pár liter cukormázzal. Ami persze tényleg úgy hat, hogy szép... kb. mint a celofánba csomagolt cukrozott takony! A járműjavítókból kikerülő masinák legfőbb tulajdonsága -legalábbis Magyarországon- hogy nincs kész! Ha nagyon szőrszálhasogatóan akarnánk vizsgálni a dolgot az átvételnél, akkor bizony -mint már sok más gép- ez sem került volna ki a forgalomba. Viszont ezekben a szűkös időkben, mikor a "krónikus Bz hiány" nevű betegség sanyargatja a személyszállítást, nem nagyon lehet válogatni.
   Mozdonyvezető szempontból egy friss Bz legnagyobb hátulütője, hogy az utastérben minden ülés le van rögzítve. Ez azért akkora probléma, ugyanis az "A" vég felőli széksor klozethez közelebb eső ülése alatt helyezkedik el a hűtővízkörhöz tartozó tartály, amin keresztül "Vízhiány" esetén a hiányzó készletet lehet pótolni. Persze csak akkor, ha a zárósapkát le tudod szedni. Elég jól rá szokták szorítani, az esetleges szivárgások elkerülése érdekében (ahelyett, hogy a tömítőgyűrűt kicserélnék). Na most ehhez célszerszámra van szükség, ha a dolgozó nem elég erős. (Két évvel ezelőtt jártam így, mikor -ha jól emlékszem- a 203-as Bz volt friss fővizsgás. Bakonyszentlászlón szálltam fel a lezárt gépre és hát az a bizonyos sárga lámpa jelezte, hogy a motornak biza hiánya van. Csavarhúzóval és kalapáccsal sikerült a kupakot engedelmességre bírnom...). Nos, ha már itt tartunk sajnos a szerszámos szekrényben csak pár darab biztosítékot, védősisakot, pályatelefont és EÜ dobozt lelhettem. Mondok: 10.27-én jött ki a gép és már csak helye van meg a fogónak, a csavarhúzónak és a kalapácsnak... Szerencsére mikor drága vezénylőnk Csocsesz (alias Sipuplan) kitalálta, hogy nekem már pedig Bz-n kell járnom, kaptam egy jó tanácsot: mindig legyen nálad 10-es, 13-as villáskulcs, meg csavarhúzó! A hatósági vizsga óta a táskám tartalmát képezi egy racsnis kombinált készlet, aminek segítségével ezt a problémát kipipálhattam (jó párszor már igénybe kellett vennem). Szóval drága jó utazótársam segítségével még a fűtőház területén nekiálltam fekhelyet előkészíteni. Ez a második oka, hogy gond, ha minden ülés le van rögzítve. Vasutas berkekben mindenki tudja -és most már aki ezt elolvassa az is- hogy amelyik ülő felület rögzítetlen, azt alvásra szokták használni. Nos amíg ezzel bíbelődtem - három-három csavar az ülésenként, alul-, mélyen szívtam magamba a festékszagot. Nem vicc: émelyegtem, amikor végeztem. 
   Ahogy telt múlt az idő, eljött a kijárás és szép lassan az indulás ideje is. A köd pedig egyre lejjebb ereszkedett fehér fátyolt borítva az állomásra és az ott tartózkodókra, a városra, a környékre, a megyére... szóval akármerre mentünk mindenhol tökig érő köd fogadott... fogadott? Ott volt mindenütt. Nem láttunk messzebb 20 méternél. Természetesen nem csak ez a kellemetlen tényező nehezítette a haladást. November van -nem mondanám, de tényleg. A fákról lehulló falevelek egy utolsót még pihennek a sínszálakon és egy kis nyálkás nedvet hátrahagyva, s egy kis vízzel keveredve teszik korcsolyapályává azt. Ilyen körülmények között nem csak a fékezés izgalmasabb, de még az indulás is. Nos hálótársam, Bz 191 ereje teljében van és még 70-75 km/h-ás sebességnél is képes volt elpörgetni a kerekeit. Mindezek ellenére -papíron- menetrend szerint érkeztünk meg Kisbérre. Fekhely elkészít, lámpa elolt, ébresztő beállít. Nagyjából 23:45 körül már vízszintesben voltam. Viszont nem rohadt le rólam a gatya a melegtől. 0:18kor megébredtem. Kimentem felkapcsoltam a hőntartót, hogy legalább 70 fok körül legyen a hűtővíz. Akkor jó idő szok lenni -ha minden üzemszerűen működik! Nem így volt. 0:52-kor ismét felriadtam. Úgy éreztem, hogy már milyen sokat aludtam. Van vagy hajnali 3. Nem így volt. Aztán megébredtem 2:18-kor, mert leállt a fűtőmotor. Általában folyamatosan menni szokott. Most nem így volt. Majd 3:06-kor és 3:41-kor is kipattantak a szemeim, de aztán úgy döntöttem nem fetrengek tovább. Az üzemi naplóba tettem egy újabb bejegyzést: az utastér fűtése gyenge! Kissé előrébb lapozva azért nem csak nekem akadtak gondjaim a fővizsgás csodával... Mivel a 4:20-as indulásig elég sok volt hátra kezembe vettem az aktuális olvasmányomat: Én, Ozzy. (Ajánlom mindenkinek)! Pár oldallal később elindultunk Fehérvárra. A látvány semmit nem változott: ugyan az a takony és köd. Na és persze a korcsolyapálya! Viszont csak visszafelé, Csókakő előtt akadt problémám: Bodajk felől, körülbelül 65 km/h-ás sebesség haladtunk, mikor is visszavettem a vonóerőt és hagytam, hogy motorfékkel lassuljunk. (Ilyen időjárási és tapadási körülmények között érdemes hosszabb fékutat választani). Jóval a megálló előtt belekezdtem a fékezésbe. Nagyjából fél báros fékhenger nyomásnál -amikor a féktuskó elkezdi simogatni az abroncs futófelületét- a gép váratlanul elhalkult és meglendült -elég kellemetlen érzés, pláne, ha meg akarsz állni. Gyakorlatilag megcsúsztunk. Ahogy azt annak idején idősebb kollégáimtól tanultam és saját tapasztalataimat bevetve próbáltam a helyzetet menteni és a járművet megállásra kényszeríteni a futófelület meglaposítása nélkül -laposodásnak nevezzük azt amikor a kerekek nem teljesen kerekek és egyenletesen kopogó hangot ad! Sajnos nem jött össze. Így hát ezzel a kellemetlen zakatolással és az ennek köszönhető lelkiismeret furdalással közlekedtünk Komáromig.

Menni, vagy nem menni?

   2011.11.09. Friss információk szerint a mai napon újra emelkedik 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. Az emeléssel a benzin átlagára 397-398 forintra nőtt, míg a gázolajé 422 forint lett. Kérdem én: meddig emelik még? Meddig tűrjük ezt még? ... de inkább menjünk egy kicsit vissza az időbe:
   1990.10.25. Az Antall-kormány 65%-os benzinár emelést jelentett be. (Akinek esetleg nem rémlene Antall József, azoknak elmesélem, hogy volt pofája akkor meghalni, amikor a Kacsamesék ment a tévében)! Erre több ezer taxis a vízfejű fővárosban és az ország több pontján is blokádokkal bénították a közlekedést. Elég vérmes volt a helyzet, ugyanis javarészt senkit nem engedtek át a blokádon kivéve a sürgős eseteket (mentők, tűzoltók, kivonuló szovjetek...) A tüntetés miatt nem jártak a buszok és alapvető élelmiszerekért, mint a kenyér 4-5 órákat álltak sorba az emberek. Annyira feszülté vált a helyzet, hogy a kormány a hadsereg bevetését fontolgatta ám Göncz Árpi bácsi, mint a hadsereg főparancsnoka erre nem adott engedélyt. Majd aztán három napnyi tüntetés és egyeztetés után olyan megállapodás született, amely mind két fél számára elfogadhatóvá vált, így a híres "Taxisblokád" véget ért. Amint lehetett az ellenzékben lévő Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a háromnapos válság után a parlamentben elmondott beszédében úgy fogalmazott: hazudott a kormány, mivel még a bejelentés előtt is tagadta, hogy áremelésre készül.
   Akkor most nem ez történik? Nem arról papolt éveken át a cigány prímás, hogy ha hatalomra kerülnek nem lesz áremelés, bércsökkentés, csak munkahelyteremtés és anyagi jó lét? Meddig tűri még a nép ezt? Mikor mer végre fellázadni az ország a vezetői ellen? Mikor rázzuk le magunkról ezt a sanyarúságot? Ha megválasztottuk, meg is szabadulhatunk tőlük! Hahó, fel kéne ébredni!!!!

Zenészkedésem története - 1.rész

    Az alap gondolat, hogy zenéléssel foglalkozzam, hát... mit is mondjak... nem gyerekkorom óta él bennem. Egészen a kétezres évek elejéig sok közöm nem volt az egészhez, majd aztán mikor a két régi cimbora újra egy osztályba került a komáromi Jókai gimiben -Molnár "Rohattt" Milán a másik- egyre fontosabbá és életcéllá fejlődött át az egész. A két naiv, éretlen kamasz fejéből pattant ki, hogy a Nirvana és a Metallica mezsgyéin lépkedve létrehozzák saját, világhírnévre áhítozó zenekarukat! A koncepciónk az volt, hogy jó kis ütős kemény rock muzsikát fain magyar alternatívabb szöveggel -mondom naivak voltunk. Rohatttnak ugyan volt némi zenei alapképzettsége, hiszen éveket húzott le Dóra néni zongoraóráin, de nekem fingom se volt az egészről. Mivel a szüleim nem dagadtak a lóvétól -többek közt ezért sem tanulhattam tovább (másrészt eléggé leszartam a sulit... inkább csak evickéltem és próbáltam túlélni)- ezért sokáig nem történt semmi, ami az okításomat, vagy egy esetleges hangszer megvásárlását eredményezte volna. Megszereztem ugyan a nagyok hanganyagait -amik eleinte a Metallica, a Nirvana, System of a Down, Korn, Tankcspda és még néhány hazai előadót jelentett- de attól még senki nem válik zenét művelővé. Ha jól emlékszem nem is említettem meg otthon, hogy mit is szeretnék... 2006 tavaszán vettem meg első hangszeremet egy Fender elektro-akusztikust. A dolog érdekessége, hogy mi a Rohatttal a gimiben már kijelöltük, hogy ki milyen pozíciót tölt be a leendő felállásban. Szent meggyőződése volt, hogy nekem basszeros fejem van (pedig már akkor is szólógitáros akartam lenni). Az első fogásokat Ő mutatta meg. Ekkortájt sikerült magunk mellé szegődtetni a celldömölki illetőségű, tehetséges gitárost és nem tehetségtelenebb dobos öccsét (Őri "Igor" Szabit és a Tomit). Az egész úgy alakult, hogy a "tesómmal", a Trekács Karesszel szerveztünk egy garázsbulit (,,Nekem van krumplim!" ,,Nekem hagymám!" ,,Nekem meg étvágyam!"), ahol végül is elhatároztuk, hogy összehozunk egy bandát. Megbeszéltük, hogy melyik négy számot kell megtanulni egy -ha jól emlékszem nyári- alkalmas időpontra. Igor a Rohattt szegedi ismerőse volt és együtt is laktak egy ideig. Felnéztünk a srácra, hiszen piszkosul nagy tehetség volt (hallás alapján tanulta meg a számokat hibátlanul és olyan darabokat írt, amiktől lementünk hídba), de ugyan akkor nagyon érzékeny is. Nem sokkal ez után vettem meg életem első basszusgitárját egy négyhúros LTD-t. Bécsbe mentünk ki a Music Produktivba. Csak tátogtunk az ámulattól, mint hal a szatyorban. A falakon ott pihentek álmaink netovábbjai: Fender Sztratók, Gibson LP-k és még sok más, amiket akkor még nem ismertünk, de csak ezekre emlékszem. Nem azok tirpák paraszt bunkók voltak az eladók, mint idehaza a legtöbb helyen, hogy "nem nyúlhatsz hozzá, mert újra be kell hangolni és maszatos lesz, letöröm a kezed", hanem kérdés nélkül azt vettél le a falról amit akartál. Ekkor játszottam életemben először egy Gibson Les Paulon... ahh... az olyan volt akkor, mint nimfomán nőnek a legjobb szeretkezés -sosem felejtem el. Nem úgy választottam hangszert, mint manapság, hogy megnézem milyen a fája, az elektronikája, a kora, márkája, hanem csak az számított -mint azoknál a nőknél, akiktől hosszútávon akartam valamit- hogy legyen benne egy olyan bizonyos + ami megragad! És ilyen volt az első bőgőm (aztán a második is, de arról majd később). 500 eurót fizettem érte és anyáméknak azt hazudtam, hogy erősítőt is vettem, ami persze nem volt igaz. Rá következő hónapban a tehénszaros Pesten szereztem be a Mamut zenekar gitárosának boltjában egy 60W-os Warwick kombót. A fedősztori az volt, hogy a Rohatttéknál van letéve... Eleinte csak híresebb számokat próbáltunk megtanulni, olyanokat, mint a Deep Purple >Smoke on the water<, a Pink Floyd >Another brick on the wall<, a Nirvana >Smells like teen spirit< és a >Come as you are<, vagy a Metallica >Enter sandman< és a >Nothing else matters<, amikhez aztán a Rohattt írt magyar szövegeket! Nem mutatta meg senki, hogyan kell jól lefogni a húrt, vagy mit is kell játszanom. Egy lapra ki volt nyomtatva négy vonal, a bundok számai, meg a ritmika, aztán csókolom. A számokat meg úgyis ismertem, rongyosra hallgattam mindet. Sajnos a próbákat túlságosan ritkán tudtuk összehozni (leginkább csak iskolai szünetekben Bábolnán, vagy Celldömölkön), ezért ennek a felállásnak nagy jövőt még a szűk ismeretség sem jósolt. Viszont az azóta elég közismert "CORELOSA" név már ekkor megszületett. Úgy keletkezett, mint az Igor legtöbb fájl, vagy felhasználó neve: rátenyerelt a klaviatúrára és ez jött ki. Egy évvel az alakulás után megpróbálkoztunk a jó öreg >Master of puppets< és az Iron Maiden >Fear of the dark< kettőssel, elég kis sikerrel. Szerintem nem mondok hülyeséget, hogy a legkutyaütőbb brigád voltunk akkor, akit a hátán elviselt a föld!
   Egy évvel a zenekar megalakulása és első hivatalos koncertje után egy hónappal (napra pontosan 2007. szeptember 21-én), munkában megfáradt állapotban sétáltam haza fele, mikor is egy rendkívül sátánista külsejű dobos-ivadék, Spankovics "Spankó" Tamás szaladt utánam a híres molaji parkban. Megkérdezte van e valahol egy bolt, vagy valami kajálda, mert éhes. Voltam oly szíves és elirányítottam a rokonlelket, majd bandukoltunk tovább, míg ki nem derült, hogy az ő bandája épp basszerost keres. Kaptam az alkalmon és mit sem sejtve beleegyeztem egy közös jamelésbe. Pár órával később megérkezett egy hippi külsejű, szólógitáros (Létai Balázs) és pár perccel később egy még szakadtabb, rendkívül antipatikus gitáros egy elcseszett raklap Gibsonnal (Kukor "Kukuc" Tamás). Mivel mind a négyen ismertük Pink Floyd-tól az >Another brick in wall<-t, ezzel próbálkoztunk és mivel úgy éreztük, hogy ez közösen menni fog, bevettek a bandába és így jött létre a "TB Szekció". Az egész blues alapokra épülő zenekarnak aztán előbb a Spankó majd a Bali kiválása vetett véget. Majd fél évvel később a Létai -miután kijött az elvonóról- újra össze akarta hozni a bandát, ám lelkesedése pár AC/DC-s próbálkozás után alább hagyott, majd összepakolt és ismét lelépett. -Én már akkor is ámulva bámultam a játékát, mert még nagyobb tehetség, mint az Igor és ráadásul érzi a bluest, de kibaszottul. Azóta meg aztán még nagyobb magasságokba emelkedett és sokat is tanultam tőle, de erről is majd később... Akkoriban már volt számítógépem, meg netem is, így könnyedén meg tudtam nézni jó néhány profi basszerost -két pornófilm között. Ellestem, hogy fognak, pengetnek ujjal. Lenyűgözött Steve Harris tempója, Les Claypool és Victor Wooten slapje és Rob Trujillo színpadi produkciója.
   Így 2008 tavaszán már csak a két lelkes fiatal (Kuc volt a fiatal és jómagam a lelkes) a TB Szekció romjain, hosszas kínlódás után döntöttünk úgy, hogy magunk mellé veszünk egy jó szólóst, egy dobost, meg egy szövegíró/énekest. Az épp feloszló Haverock Bandből érkezett Kuc régi zenésztársa Tóth Jozsó (Totti/Yoji) szólógitárosnak és a döglődő ősCorelosa-ból a Rohattt énekes/szövegíró/billentyűsnek! Ebben a négyesben próbált sokáig a formáció. Idő közben az ős Corelosa üzemképtelensége azt az ötletet hozta elõ -akkor még- eszes kis fejembõl, hogy a nevet -=CORELOSA=- mentsük át erre a formációra. Az ötlet ellen a tagoknak sem volt kifogása és így jött létre a komáromi Corelosa! Sajnos a megfelelõ dobost megtalálni nem volt egyszerü feladat, de novemberben sikerült szerződtetni (leitatni) Szabó "Arnike" Arnoldot -az épp feloszló Mono Tone dobost-, úgyhogy ezek után már nem volt akadálya a koncertekre való készülésnek! Sajnos a Rohattt az egyetemi elfoglaltságai eltávolították a zenekartól, így 2009 januárjától ismét csak négyesfogatként száguldott tovább a Corelosa gépezete! Az énekes posztját Jozsókára osztottuk ki, aki szájhuzogatva ugyan, de vállalta ezt a szerepet is.
   2009 március 27-én a banda megtartotta elsõ, bemutatkozó koncertjét az Észak-komáromi Cyparis Clubban (Rock Club25), ahol kevés kivétellel a közönség pozitívan fogadta az akkor még punk-HC besorolású bandát! Nehéz volt elfogadni, de azok a számok tényleg azok voltak. A buli energiája lendített a zenekar tagjainak lelkesedésén, ami a szegedi rossz énekkihangosítás és az egyéb körülmények hatására sem esett vissza! Április 26-án  addigi legnagyobb szabású koncertünket is megértük! (Az volt a harmadik- szerinted a húsznál lehet kisebb szám egy ingyenes banzájon, ahol csöves punkok rohangálnak és lógnak le a mennyezetről?) A buli a XVIII. Komáromi Napok alkalmából, a Rangadó mellett felállított sörsátorban -hol máshol- kapott helyet, az akkori polgármester legnagyobb bánatára, aki pár háztömbnyire lakik csak a helyszíntől. Nem sokkal később kijelentette az a vén fasz, hogy mi többé nem léphetünk fel ott, különben bezáratja a helyet -a sors iróniája, hogy egy évvel később sem a hely, sem ő nem működött már, a zenekar pedig kedveltebb volt, mint a tanácselnök úr valaha... A kiváló hangulat ismét nagyot dobott a gárda tagjain! Az év utolsó nagy dobása a zenekartól az volt, amikor szeptember végén az ország kedvence, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb magyar metálbandája, a legendás Ossian a városban járt és a Corelosa egyszerűen lesöpörte őket! Történt ugyanis, hogy egy ugyan azon napon lett megrendezve az Ossian és egy "Simi emlékkoncert" is. Drága jó Simi emléke előtt többen tisztelegtek, mint Paksi Endréék előtt! ... A koncert után érkezett meg nem sokkal az új basszerom, a hat húros LTD. Gyönyörű darab. Gyakorlatilag szerelem volt első látásra... Nagyjából ez idő tájt fedeztem fel magamnak Zakk Wylde-ot, Ozzy gitárosát és a BLS alapítóját, valamint a körülötte működő, vagy a neveikhez köthető személyekkel és zenekarokkal. A hatás nem maradt el, még ma is rajongok ezért a környezetért. Újra találtam valamit, amiért lelkesedni tudtam... Pár hónappal és karton sörrel később, miután a zenekar is úgy látta jónak és alkalmasnak nekiláttunk a demó elkészítésének Fancsik "Gesztenye" István házi stúdiójában Nagyigmándon (Nottingham). Zöldfülűnek számítottunk mindannyian a lemezfelvételeket illetően, de a lelkesedésünk és a közönség érdeklődése hajtott minket. Aztán jött a gebasz, vagy a fekete leves, ha úgy tetszik. Yojikánk ugyanis nem volt képes felénekelni a dalokat. Ami a bulikon és a próbákon jól hangzott, az a lemezen már iszonyat szarul. Nem volt más választásunk, el kellett halasztanunk a demo megjelenését, pedig 2010 február 20-ára lemezbemutató koncertet szerveztünk le a Vesztegzár és a Golden Rock Band társaságában a komáromi CsMK-ban. Hatalmas tömeg, egyes becslések szerint közel 200 ember volt kíváncsi a környék első az évi zúzdájára. Szerencsére a blokkunk végén senki nem hánytorgatta fel a lemez hiányát. Majd ezek után az év hátralevő részét néhány bulival a Vesztegzár társaságában és nélküle, valamint énekes keresésével töltöttük. Nyár vágáre sikerült is összeszednünk Somogyi Elődöt. Jó torka van a csávónak, de valahogy már a kezdetek óta nem voltunk egymás számára szimpatikusak. Állandó feszültség vett körül minket, de ha baj volt, segítettünk egymásnak és a színpadon is a harmóniát muattuk. 
   Idő közben elcseréltem a 2009 tavaszán vásárolt LTD KH 202-esemet a Kuc Vintage V100-asára. Bizonyára a hozzáértők mind lehülyéznének, de meg volt rá az okom. Egy full machagóni hangszert akartam feltuningolni. Egy évbe telt, mire sikerült. Először a hangszedők helyeinek marására, majd az elektronika beköttetésére kellett várnom. Sajnos ezen a téren is zöldfülü voltam és amint tehetem javítani fogom a hibát és tényleg olyan lesz a kicsike, ahogy én azt elképzeltem! A kisebb kudarcom ellenére úgy gondolom, hogy egy nagyon is jó tapasztalattal lettem gazdagabb amiket a jövőbeni gitárépítési terveimnél már kamatoztatni tudok... A 2010-es év koncertjeire nagyon nem is emlékszem -többek közt az elfogyasztott pusztító kellékeknek köszönhetően. Az rémlik, hogy Lábatlanra szakadó esőbe mentünk, a Rocktogonoson egymásnak játszottunk és másnap mentünk a Balatonra nyaralni (fu), a győri buli után meg várt a vasút. Jah, és a Club25-ös bulin újra találkoztam a Spankóval, aki akkor inkább hasonlított egy kibaszott hippire, mint korábbi önmagára. Meg arra is, hogy amikor csak lehetett nyomattam a söröket, mert úgy voltam vele, hogy basszátok meg, most rakendrolkodunk, vagy mi a fasz? És persze rendre valahogy mégis úgy alakult, hogy én voltam a legjózanabb... Aztán szép lassan Előd megtanulta a számokat, és fel is énekelgette azokat. Majd 2011 február hetedikén elkészült a Születés demo. Olyan amilyen. Sokaknak tetszik és magam is nagyon büszke voltam rá, hogy a részese vagyok egy sikertörténet kezdetének. Aztán persze ahogy minden egyszer ennek is vége szakadt. Adtunk még egy kisebb komáromi turnét, de egy alapos összezördülésem az Előddel és egyéb okok odáig juttattak, hogy már nem éreztem jól magam a próbákon. Áprilisban felléptünk a P-Mobil előtt, majd a Motorostalálkozón (mind a kettőért Erdelics Józsinak lehet hálás a zenekar) és a hó végén a KZE színpadán, de aztán vége szakadt. Semmi nem volt jó és nem érdekelt az egész. Mást akartam csinálni. Csalódtam abban, amiben mindvégig hittem. Májusban míg az Előd a vizsgáira készült újra felekrestem a régi zenészcimbimet a Létait. Eljárogattunk a Ligetbe jammelgetni két akusztikus gitárral, meg pár doboz sörrel. Laza volt és jól éreztük magunkat. Nem voltak kötöttségek és kötelezettségek, idegesítő személyek. Fellélegezhettem. Majd júniusban egy beharangozott próbán szakítottunk a corelosával. Ők azt hozták fel indoknak, hogy az elmúlt fél évben semmit nem fejlődtem és a hozzáállásom sem volt olyan; én pedig kereken kijelentettem, hogy nem bírtam már az Előd társaságában jól érezni magam és elegem volt a helyben toporgásból. Gyakorlatilag ugyan azt akartuk. (Drága, imádott Szancsóm már két éve mondogatta, hogy lépjek le, de nem hallgattam rá...) Nem voltak hangos szavak, ajtócsapkodás, anyázás, sírás, verekedés vagy egymásra köpködés. Tisztán és szelíden váltunk el. A továbbiakban is csak sok sikert tudok kívánni a srácoknak, mert amit csinálnak, amiről a Corelosa szól, az út amin az a bizonyos szekér halad, az jó.
   Pár nappal a KZE-s körlevél után, ami azt hivatott közhírré tenni, hogy kiváltam az általam alapított gárdából kaptam ajánlatot a Létaitól, az ex-Vesztegzár gitáros Tomitól, meglepetésemre a már fentebb említett Gesztenyétől és a Vesztegzár is megkeresett, hogy tegyek egy próbát. Druszámmal maradtunk a jammelések és tanítások terén -kaptam is tőle elég sok segéd anyagot és tanácsot-, de remélem egyszer majd állhatok vele egy színpadon! Számomra nagy megtiszteltetés lenne! Mivel a Veszteges srácok nagyon nyalták a seggem és sokat hízelegtek (he-he) úgy gondoltam "miért ne, mit veszíthetek?" alapon teszek egy próbát. Megkaptam az Átok kottáját és nekifeszültem gyakorolni. Aztán az első próbán úgy ítélték, hogy maradjak még egy kicsit és tanuljak még meg pár számot. Elkezdtem megtanulni, begyakorolni. A Corelosa tételek és a basszer témáim ehhez képest sokkal egyszerűbbek voltak, úgyhogy fel kellett kötnöm a gatyámat, ha benn akartam maradni. Már pedig benn akartam. Tetszik a hozzáállásuk, mind a zenéhez, mind a zenekar jövőképéhez mérten; a közös cél, az egyet akarás és a szigorú "munkarend". Alapkoncepció az volt, hogy eleinte csak második gitáros poszton zúzok és tolom a népek arcába a súlyos riffeket és ahogy belejövök, úgy egy-két szólót is nekem kéne játszani. Aztán úgy alakult, hogy Fodor "Faby" Ákos kölcsöngitárját fel kellett húrozni. Mikor befejezte tanácsoltam, hogy nyúzza meg. Nem volt a toppon éppen akkor, ha jól emlékszem valami buli volt előző este, ezért bementem, hogy segítsek... Ahogy a Monostori "Monesz" Ádám fogalmazott: Rábasztam! Olyan jól sikerült a "nyúzás", hogy megtetszett a kinn maradtaknak a játékom és úgy döntöttek, hogy nekem kell szólóznom. Mondok: jó! Állok elébe, majd meggondoljátok magatokat. Hát tényleg rábasztam, mert nem gondolták meg... Első koncertünk december 30-án lesz, a KZE Évzárón a komáromi CsMK-ban és van még jó pár meglepetésünk a publikum számára...