Patkányok és egyéb állatfajták.
Jelöltségem utolsó záró akkordja volt a Hartwolfs-ügy. Talán pontosabb lenne azt mondani, hogy azután lettem tag a Csirkefogóknál, miután felszámoltuk a város nyugati részét uraló konkurenciát.
Mint minden nagyobb városban, Hartford-ban is több bűnöző szervezet uralja az éjszakai életet. Szabott határokon belül ki-ki a saját területén él meg abból, amije van. A Connecticut folyótól keletre lévő oldalt Boston-ból ideszakadt néger hordák tartották uralmuk alatt, a 84-es autópályától északra fekvő területeket az olasz maffiózók. A sztrádától délre eső részen két brigád osztozott: a Zion street és a Fairfield avenue volt a határ. Ezektől az utcáktól keletre volt a Scamps területe, nyugatra pedig a Hartwolfs-é. Voltak persze más, kisebb gengek is, de ők lejattoltak a nagyobbaknak, plusz jelentettek, ha valaki bepróbálkozott egy foglalással, vagy behúzással. Egy fura szimbiózis alakult ki, ami mindenkinek megfelelt. Voltak ugyan kisebb szóváltások, meg erőfitogtatás, de ezeket senki nem vette igazán komolyan, ráadásul senki nem sérült meg.
Egészen 2006 júniusáig. Ekkor ölték meg ugyanis a Hartwolfs vezetőjét, bizonyos Kent Wylde-ot. Kent nyugdíjas korú öregembernek számított. Nem akart már területharcokat vívni, vagy másokat megsápolni, ám a fiatalabb generáció tagjai annál inkább. Többek között a fia, Preston és a sleppje, akik között olyan zsiványok voltak, mint az ikrek Dan és Don Boyd, a nők bálványának számító Lorenzo, az egykori zsaru, Reno, vagy az alacsony mészáros Slob, és a kölyök képű Chucky. A változás támogatója volt még Filthy Keith és Kirk, de ők még az öreg vezér védőszárnyai alatt cseperedtek igazi bűnözővé, így nekik teljesen mindegy volt, hogy mi az irány.
Maga a Hartwolfs egy szedett-vedett brigád volt nemzetiségre vagy vallási hovatartozásra nézve, akárcsak a Scamps, csak a Farkasok alapvetően nem motoron jártak. Az öreg Kent bárkit befogadott, akinek nem hatottak ismeretlenül azok a szavak, hogy tisztelet és hűség. A kortársai, akikkel együtt megalapította ezt a szervezetet az évtizedek alatt vagy elhullottak a területért vívott utcai harcok során, vagy Kent maga állította félre őket. Aztán elérkezett az öreg halálának ideje is. Hogy valójában mi történt, az sosem derült ki. Egyes információk szerint az olaszokkal balhézott össze és ők lőtték le, miután a fiát próbálta menteni egy lenyúlás után. Mások azt állítják, hogy a saját fia ölette meg. A végeredmény szempontjából mindegy, hiszen Preston vette át a Hartwolfs irányítását. Az ifjú titán rögtön terjeszkedni szeretett volna, amit persze az olaszok és mi, az Unholy Scamps Society sem hagyhattunk annyiban. Eleinte csak pár üzletet akart megsápolni, ahonnan mások szedték a védelmi pénzt. Egy alkalommal a Farkasok összefutottak az olaszokkal beszedés közben. Előbb összeszólalkoztak, aztán jött a lökdösődés, majd a pusztakezes ökölharc. Végül Dan Boyd kést rántott és elvágta az egyik olasz torkát. Az eset után pár nappal Walter-t és engem támadtak be, mikor a pénzt szedtük be.
Nagyjából három héttel Kent Wylde halála után egy olasz küldöttség jelent meg a klubháznál. Épp a tagok motorjait tisztítottam Cutner társaságában, aki alig egy hónapja volt Prospect a klubnál. Az a hodály Chevrolet Suburban alig egy lépésre fékezett le tőlem. A kis mexikói jelölt egyből felpattant Ddannedd Berry motorja mögött és idegesen feszengett. Három olajos képű olasz szállt ki az autóból. Két vékonyabb elöl és egy nagydarab hátul. Az utóbbi hozzám lépett:
- Jason McBath?
- Ki keresi? – egyenesedtem fel. A kezemről vegyszeres víz csöpögött le az aszfaltra.
- Vyto.
Ledobtam a vödörbe a szivacsot és besiettem a klubházba. Odabent ülést tartottak, úgyhogy kopognom kellett, mielőtt beléptem. Amíg nem lettem teljes jogú tag, az ilyen ülésekről semmilyen infót nem tudtam az ATF-nek szállítani, pedig pont az lett volna számukra a fontos, hogy a döntések után egyből tudják, hogy mi fog történni.
- Elnézést a zavarásért! Jason! Három digó érkezett. Az egyiket Vyto-nak hívják. – jelentettem le az ajtóból.
- Oké, küldd be! A másik kettőre meg vigyázzatok, hogy hülyeséget ne csináljanak!
Teljesen feleslegesen feszültünk egymással szemben, hiszen mindenki tudta, hogy ez csak diplomáciai találkozó. Ha nem így lett volna, akkor Vyto-t nem hívják be az épületbe. Közel fél órán át fixíroztuk egymást egy szó nélkül, amíg ők odabent tárgyaltak.
Nem sokkal azután, hogy a digók távoztak, Face kidugta a fejét az ajtón:
- Rock! Befelé! – egyedül ő nem szólított jelöltnek, bár a becenév becézése is elég szarul hangzik.
Ilyenkor viszont nem kérdezel vissza, hanem leteszed a kezedből az eszközt, a sört, a csajodat lehúzod a faszodról és csinálod, amit mondanak. Rövidesen ázott verébként álltam a teljes tagság előtt. Face a pult mögött, Snuddy, Mark, Ronnon és Doni West vele szemben ült a bárszékeken. Jason, Walter, Berry és Shawn a kanapén foglaltak helyet.
- Esélyed nyílt bizonyítani. Bizonyítani, hogy ez a klub mindennél többet jelent számodra.
Kezdte mondandóját az elnök. Nem szakítottam félbe – az egyik legnagyobb tiszteletlenség lett volna. Vázolt egy tervet, ami a Hartwolfs meggyengítéséről, illetve felszámolásáról szólt. Valószínűleg a digókkal ezt és a meló utáni területrendezést egyeztették.
Az éjszakai életben közismert személyek és bandák szeretnek puccos, nagy felhajtást keríteni bizonyos események megünneplésére. Ezeken a rendezvényeken rendre megjelennek a legmeghatározóbb és rendszerint kőrözött személyek. Az olaszok megtudták, hogy Preston Wylde, a Hartwolfs fiatal és törtető újdonsült vezére július másodikán tartja az esküvőjét. Az esemény megtartása is azt bizonyította, hogy apja meggyilkolása megrendelésre történt.
Az olaszok azt találták ki, hogy ezen a jeles ünnepen kell megfélemlíteni, vagy kiiktatni a farkasokat, hiszen biztos, hogy minden tagjuk és sleppjük jelen lesz. A legnagyobb ütést pedig ilyenkor érdemes bevinni, hiszen biztos találni fog, bárhová is ütnek. Az ököl szerepét pedig nem másra osztották ki, mint az Unholy Scamps Society-re.
Az esküvőt a St Lawrence O’Toole római katolikus templomban tartották, a lakodalmat pedig a Thomas J. Hayland memorial parkban. Több terv is elhangzott a csapást illetően:
- Az első ötlet az, hogy mikor kijönnek a templomból, eléjük hajtunk és kapnak egy mindent elsöprő sorozatot. – ezt Snuddy vezette fel.
- A második, hogy a lagzin támadjuk be őket. Ezt információink szerint a templomhoz közeli parkba tervezték. Közéjük hajtunk, kiugrálunk a kocsikból és lekaszáljuk őket. – ez Berry ötlete volt.
Valószínűleg ezért ültek külön-külön, attól függően, hogy ki melyik ötletet támogatja. Egyik ötlet sem tetszett különösebben, pláne, hogy valószínűleg az egyik sorozatlövő szerepét rám akarnák osztani és mivel fizetett informátorként a törvény oldalán álltam, így nem keveredhettem gyilkosságba.
- Ha megengeditek, akkor feldobnék egy verziót.
A többség összeráncolt szemöldökkel szuggerált a megszólalásom után, egyedül Walter kuncogott magában. Az egész teste hullámzott tőle.
- Halljuk. – dőlt előre Jason. Ujjait maga előtt összefonta, fejét kissé jobbra biccentette.
- Egyesével kellene kiiktatni őket.
- Fejtsd ki bővebben.
- Kipécézünk egy tagot. Lehetőleg egy olyat, aki mindenkiről sokat tud és könnyű megtörni. Kiverjük belőle a többiek címét, szokásait, a gyengepontjaikat.
- A gyengepontjaikat?
- Barátnők, család, kiskutya, ilyesmi.
- Hm… tovább!
- Egyesével lekapcsoljuk a legerősebb tagokat, akik részt vesznek az irányításban. Fej nélkül a csirkék szanaszét fognak futkosni, nem? – Walter ismét kuncogni kezdett, de ezúttal már sokkal látványosabban, mert páran felé fordultak.
- Preston! – hangzott Doni West szájából.
- Meg a Boyd ikrek. – ezt Snuddy adta hozzá.
- Ki legyen a megtörhető dió? – kérdezte Shawn.
- Az a fiatal csávó.
- Az a szeplős?
- Az! Az!
- Mi a neve?
- Nem tök mindegy? Bezsákoljuk, megszorongatjuk, azt utána úgyis hazavágjuk.
- Ezt most hagyjuk későbbre. – unta meg a traccspartit Jason. – Prospect! A te feladatod lesz begyűjteni az első szemet a láncon! Face veled megy, hogy ne tévedj el.
Mereven a helyemen maradtam, nem számítottam rá, hogy azonnal intézni akarják az ügyet, de mozdulnom kellett, mihelyst Face beleboxolt a vállamba:
- Gyerünk, Rock! Indulunk!
Tíz perccel később már Elmwood-ban, a New Britain ave-n haladtunk nyugat felé. A szakadt Ford furgon annak a fémhulladék kereskedő cégnek a tulajdona volt, amit a Scamps üzemeltetett. Face vezetett, mert ő jobban ismerte már a várost és tudta, hogy hol kaphatjuk el a Chucky névre hallgató srácot. Azt már tudtuk az utcai madárkáktól, hogy a Cambridge street és a Newington road közötti CVS, templom felöli parkolójában egy kólás kamionjában fog valami üzlet lezajlani. Létszámról és erőviszonyokról nem esett szó, viszont ez elenyésző problémának számított ahhoz képest, hogy egyikünk sem látta még Chucky-t. Mikor kellene ennek kiderülni, ha nem akkor, ha már úton vagyunk?
- Van egy ötletem! – mondtam Face-nek miközben előkotortam a telefonomat.
- Mit csinálsz?
- Felhívok egy verebet. Csak tud valami személyleírást adni.
Face megvonta a szemöldökét, hogy felőle mehet és a tekintetét az útra vonta.
- Szevasz! Kéne egy infó egy bizonyos… Hogy hívják?
- Chucky.
- Vezetéknév kell.
- Harris… talán…
- Harris. – ismételtem a készülékbe.
- Na ne szórakozzatok. Minek ez neked? – kérdezte a vonal túlsó felén DeeDee hangja.
- Elcsevegnénk vele. Pár infóra lenne szükségünk tőle.
- Hol vagytok most?
- Sürgős.
- Ennyire közel? Nem adsz sok időt.
- Tudod, hogy meghálálom.
- Na persze…
Face kérdőn rám nézett. Fogalma sem volt, hogy kivel beszélek. Annyit tudott ő is és a klub is, hogy van egy informatikus haverom, aki bárhová be tud jutni.
- Charles Harris, alias Chucky. Magassága 5’4”, súlya hetven kiló. Bőre fehér. Haja vörös. Szeme kék. Jellegzetes vonása: vörhenyes arc, orra hosszúkás. – jött az infó a vonal túlvégéről.
- Kösz Dugó, meghálálom. – azzal bontottam a vonalat, még mielőtt megsértődne az új beceneve miatt. Továbbítottam a személyleírást Face-nek, mialatt befordultunk a parkolóba.
A kólás kamion csendesnek hatott. A környéken mozgásnak nyomát se láttuk.
- Hol lehetnek?
- Lehet beugrottak a templomba gyónni.
- Mi lenne, ha megfújnánk a kamiont? – dobtam be az ötletet.
- Hülye vagy. Nem ez a feladat. Előbb meg kell tudnunk, hogy hol ez a Chucky. Aztán bezsákolni, kifaggatni. Világos?
Ebben a pillanatban kinyílt a kamion pótkocsijának hátulja és négy ember ugrált ki belőle, köztük a mi madarunk. Zöld színű, bő pulóvert viselt, (ami akár rám is jó lett volna), félre csapott baseball sapkával, bőszárú, világosbarna nadrággal és fehér sportcipővel. A többiek hozzá képest átlagosan festettek: kockás, vagy egyszínű ing, kék farmerrel és fekete cipővel. Végül leugrott még egy tag, aki szintén inget viselt, zöld színűt és rajta is félre csapott baseball sapka figyelt.
- Az a kettő Hartwolf-os. A zöld felsőről ismerhetőek fel.
- És a sapka?
- Az csak az új hullámos kaszthoz tartozásuk jelképe. Az öreg idején alakult ki.
- Hogyan legyen? Úgy volt, hogy egyedül lesz, nem?
- Megoldjuk. Megnézzük hová mennek. Kellő időben lekapcsoljuk a madarunkat.
Chucky egy bordó Cadillac Eldorado-ba szállt be és a társát hátrahagyva elhajtott. Face nem várt sokat és utána eredt. El kellett kapnunk a fickót.
Nyugatra tartottunk a New Britain ave-n egy bevásárló központig. Ez a hely abszolút tökéletesnek bizonyult, hogy a srácot lekapcsoljuk. A parkoló majdhogynem tele volt autókkal így nyújtva tökéletes fedezéket egy elrabláshoz. A furgonnal közvetlenül Chucky mellé vágódtunk be. Kipattantam az anyósülésről, előkaptam a P38-ast, feltéptem az Eldorado ajtaját és már húztam is ki a srácot az ülésből. Chucky a meglepetéstől csak a száját tudta eltátani, de hang nem jött ki rajta. Face elhúzta a furgonunk tolóajtaját, amin át bevetettem magam a kis emberke tehetetlen testével együtt. Mögöttem bezárult a jármű, majd rövidesen Face is a helyére került, viszont addigra egy általam indított a jobb kezemben tartott pisztoly markolatával kifejtett csapás miatt Chucky már kábultan hevert a padlón.
- Azért ne öld meg idő előtt, jó? – szólt hátra Face.
A megjegyzése nem volt alaptalan. Pár héttel korábban a klubház előtt pusztaöklű bunyót tartottunk. Előbb Snuddy akart móresre tanítani, de miután kétszer kidobtam a ringből, már nem próbálkozott harmadszor. Maga helyett küldte be Face-t. Azonos alkatú, csupa izom és szintén sportolói múlttal rendelkező ellenfelet kaptam. Egyetlen esély mutatkozott csupán: a meglepetés. Mikor ledobta magáról a pólóját nekirontottam, felökleltem, ledobtam a padlóra, aztán ahogy csak bírtam ütni kezdtem. Teljesen elöntötte az agyamat a vér. Egyik ütést vittem be a másik után. Aztán egyszer csak: BAMM! Elterültem. Mikor magamhoz tértem Face pofozgatott már a klubházban egy kanapén. Akkor mesélte el, hogy Ronon vágott tarkón, hogy ne öljem meg a testvérét.
Negyed órával Chucky begyűjtése után már a klubházban voltunk. A srácot egy székhez kötöztük - még lefittyedt a feje - és öten álltuk körbe: Jason, Walter, Shawn, Face és én.
- Keltsd fel. – utasított az elnök, mire lekentem neki egy pofont. Nem hatott.
- Hozzunk valami hatásosabbat? – kérdezte Walter.
- Csak sót.
Köztudott dolog, hogyha sót szórunk a friss sebbe, akkor az csípni fog. A fájdalom érzete jelet küld az agynak, hogy gáz van, így az eszméletlen magához tér.
- Hallasz Chucky? – hajolt közelebb Jason.
- Igen. – nyöszörögte az áldozat vérző arccal.
- Tudod ki vagyok?
- Egy tudatlan faszfej.
Erre ismét lecsaptam.
- Ne már! Most tért magához, erre te megint kiütöd? – korholt le Shawn.
- Megsértette az elnököm.
Ez a megjegyzésem bár hízelgő volt és mosolyt csalt elő a címzettje arcára, mégsem tudott felhőtlenül örülni neki.
- Fogd vissza magad, fiam. – tolt a háttérbe a mentorom és kaptam tőle két atyai taslit.
Chucky-t ismét magához térítették és némi győzködés után minden kért információt átadott. Elárulta a főnökét, a Boyd ikreket, a Lorenzo nevű fickót és Reno-t, akivel a parkolóban láttuk. Kaptunk információkat a többiekről is, de ők kis halnak számítottak a Hartwolfs-ban, így velük mást tervezett Jason, de ezt már nem hallhattam. Azt a feladatot kaptam, hogy Cutner társaságában rabosítsuk Chucky-t valamelyikünk lakásán. Hevesen tiltakoztam, hogy nálam legyen elszállásolva az ügy lezárásáig, mert Emily, akit közben az ügynökség a barátnőmmé nevezett ki, nálam lakik és ő nem szereti a hívatlan vendégeket. Valójában a számomra bérelt lakásban volt a bizonyítékraktár és néhány ügynök alkalmi szálláshelye. Végül szerencsétlen Cutner lakására került a fickó. Összekötözve lelöktük egy ágyra, a redőnyt leeresztettük és rázártuk a szoba ajtaját. Mondtam a kis mexikóinak, hogy elmegyek valami kajáért, meg sörért és be kell ugranom a bárba is a bevételért, úgyhogy ha valaki keresne a klubból, akkor fedezzen. Amint beszálltam a Ford-ba már hívtam is DeeDee-t. Kértem, hogy jöjjön a bárba.
Jelentettem neki, hogy mi történt és mi várható. Nem volt kétséges, hogy a Chucky által megjelölt személyekre halál vár. Csak azt kellett kézzelfoghatóan bizonyítani, hogy az ítélet végrehajtója ez vagy az a Scamps tag lesz. Ehhez arra volt szükség, hogy jelen legyek, viszont ha azt a szerencsétlent őrzöm a kis mexikóival, akkor kimaradok az eseményekből. Ezt nem engedhettük meg.
- Erőszakosabban kell a közelükben maradnod. Tudatnod kell velük, hogy részt akarsz venni az ügyükben.
- Ennek az lesz a vége, hogy velem nyíratnak ki valakit.
DeeDee nem felelt. Arcizmaival reagált úgy, hogy kétségem ne férjen hozzá, hogy részéről rendben van, ha egy bűnözőt likvidálok. A bekamerázott és –mikrofonozott iroda felvételein senki nem vette volna észre, hogy ő az áldását adja rá.
Összeszedtem a szükséges cuccokat, amiket Cutner-hez akartam vinni és közben felhívtam Walter-t, a mentoromat. Közöltem vele, hogy részt akarok venni a Hartwolfs likvidálásában. Az öreg nem ellenkezett. Még talán örült is neki, hogy nem neki kell. Megígérte, hogy beprotezsál az egyik akcióba maga helyett.
Másnap telefoncsörgésre ébredtem:
- Hol vagy fiam?
- Cutner-nél.
- Klubházba! Most!- Azzal bontotta a vonalat. Nem volt az a telefonálós típus.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem, bevágtam magam a furgonba és elszáguldottam a bázisra. Éreztem, hogy végre eljött a pillanat, amikor bejuttathatom magam az Unholy Scamps Society kötelékébe.
Az autót bevittem az épület mögé és a hátsó ajtón keresztül léptem be. A helyiségben megfagyott a levegő. A teljes klub a pult körül lebzselt, Ronon-t és Face-t kivéve. Ők pár másodperccel később tépték fel mögöttem az ajtót.
- Befelé. – mordult rám Ronon. Legalábbis ezt értettem.
Face a biztonság kedvéért még lökött rajtam egyet, hogy megmozduljak. Körém gyűltek. Aprónak éreztem magam közöttük. Nem volt kérdéses, hogy egy újabb próbatételnek akarnak kitenni.
- Vetkőzz! – dörrent rám Walter.
Nem kérdeztem vissza, nekiálltam levenni a mellényt, amit kitéptek a kezemből. Lehúztam a pólóm, majd a kamuflázs gatyámat.
- Alsót is! – követelte Snuddy.
Letoltam.
- Tiszta.
- Le!
Ez azt jelentette, hogy fekvőtámaszba. Valaki a hátamra taposott a bakancsával. Éreztem a talpa lenyomatát a bőrömön. A föld felé taszított. Engedtem a nyomásnak és leengedtem a mellkasom a hideg kövezetre. Számolni kezdtek. Belementem a játékba és nyomni kezdtem a fekvőket. Úgy huszonöt körül valami hideg kezdett csorogni rám. Az illatából éreztem, hogy sör. Fentről kárörvendő kacagás hallatszott. Az ötvenedik fekvőm után:
- Fel, vigyázz! – hangzott a katonás parancs.
Azonnal felpattantam és merev „Vigyázz!”-ba vágtam magam – már amennyire ötven fekvő után valaki mereven tud állni. A másodpercek lassan vánszorogtak, de nem mozdultam. Jason nagy terpeszben fürkészett alig pár centiről. Kezeit hátul kulcsolta össze.
- Zsaru vagy?
- Nem, uram! – ha a „kiképzés” szívatás zajlott, akkor katonásan kellett felelni.
- Miért akarsz nálunk tag lenni?
- Mert csak a legjobb klubban érdemes tagnak lenni, uram!
- Mire lennél képes ezért a klubért?
- Mindent megteszek, ami a klubot és a testvéreimet szolgálja, uram!
Hátralépett.
- Hazudsz. – lekezelő hangja lesújtóan hatott.
- Nem, uram!
- Akkor talán az én ítélőképességemet kérdőjelezed meg?
- Nem tenném, uram!
- Egy éve vagy a klub jelöltje. Szerinted megérdemled ezt? – és ekkor előhúzott a háta mögül egy felvarrót. Az Unholy Scamps Society hátfelvarrója nem a szokásos három darabból állt, hanem a bottom rocker felett (amin csak a SOCIETY felirat volt olvasható az állam megjelölése helyett) egy motoron száguldó ördög volt látható, ahogy egy zászlót tart. A lobogón olvasható az UNHOLY SCAMPS.
A szívem nagyot dobbant. Nem tudtam eldönteni, hogy ez csak próbatétel, vagy már a taggá avatásom. Rossz válasz esetén kidobhatnak, amivel tönkretenném az elmúlt egy év munkáját és kidobnánk az ablakon mindazt a pénzt, amit az adófizetők azért dobtak össze, hogy az olyan erőszakos elemeket lecsukják, mint a Scamps tagjai. Vagyis nem volt más dolgom, mint jól, vagy elfogadhatóan felelni:
- Amíg a klub tiszteletre méltó tagjai úgy nem ítélik, hogy méltó vagyok a viselésére, nem érdemlem meg, de mindent meg fogok tenni azért, hogy így legyen!
- Mosakodj meg és öltözz fel. Este vadászni mentek! – azzal Jason eltette a felvarrót, a többiek pedig elfordultak és feloszlatták körülöttem a gyűrűt. Bekapcsolták a zenét és ki-ki sörhöz, vagy rövidhez, vagy a testvéréhez fordult beszélgetni. Walter a vállamra emelte nehéz, lapát méretű tenyerét:
- Jól feleltél, fiam. Szedd rendbe magad, aztán beszélünk.
A nyugati konkurencia felszámolása.
Este kilenckor Ronon és Face társaságában a South West negyedben, az Exeter street-en cirkáltunk. Preston Wylde a 163. szám alatt lakott. Azt figyeltük, hogy hányan és kik vannak vele a házban, illetve kik jönnek, vagy mennek. Az optimális időpontra vártunk, hogy lecsapjunk. Egy másik autóban cirkált Mark, Shawn és Snuddy. Hogy ne legyünk feltűnőek, egy-egy kanyar után leparkoltunk az utca két végében, ahonnan rá lehetett látni a házra.
Chucky elmondása alapján Preston ezen a helyen tartotta a legénybúcsúját néhány kétes erkölcsű lotyó, a barátai és a Hartwolfs tagjai társaságában. Igen, az utóbbi kettő nem ugyanaz. Később kiderült, hogy ez volt a bandájuk gyengepontja. Ráadásul a barátai sem számítottak túl lojálisnak.
Este fél tizenegykor épp az Exeter keleti végén drosztoltunk, mikor befordult az utcába egy ’85-ös Cadillac Eldorado. Nem célirányosan közlekedett, csak cirkált. Keresett valakit, vagy valamit. Face az anyósülésről a házat figyelte, Ronon pedig a raktérben békésen hortyogott. A tükörben figyeltem, ahogy lassan mellénk ér az autó.
- Mi a helyzet? – szól át az Cadillacből Jason.
- Ittasodnak. Nálatok?
- Azt a Kirk nevű fickót még a háza előtt lekapcsoltuk. Kaptunk némi infót a létszámról. Walter és Berry vigyázzák a klubházban.
Doni West idétlen harckocsizó sisakja bukkant fel az autó túloldalán, majd kikönyökölt a jármű tetejére:
- Pajtás! A többi pöcs merre van?
- Muszáj felharsognod az egész kibaszott környéket, te idióta? – korholta le az elnök.
- Ugyan már faszikám! Idáig hallom, hogy mindenki mélyen horkol!
- Az csak Ronon a raktérben. – jegyeztem meg.
- Keltsétek fel. Felveri az egész környéket. Akkora zajt csap, mintha egy tankkal mennétek a porcelánboltba. – zsörtölődött Jason. – Szóval a többiek merre vannak?
- Csekkolom. – a walkie-talkiet leemeltem a műszerfalról: - Shawn, merre vagytok?
- A kereszteződésnél. – jött a válasz.
- Add ide. – adta ki az utasítást Jason. Valamit mondott készülékbe, addig Face felkeltette Ronon-t. Majdnem pofán vágta érte, de mikor megtudta, hogy az elnöke ott várakozik mellettünk, akkor lehiggadt. Rendkívül nagy különbség volt a Scamps vezetőjének tisztelete és a Hartwolfs főnökéé között.
- Mi felváltjuk Shawn-ékat, őket átküldöm a szomszéd utcába, hogy hátulról jöjjenek. Így három irányból tudunk támadni. Ne feledjétek! Aki fegyvert ránt, az halott.
- Jelzünk, ha megindulunk. – azzal visszacsúszott Doni a vezetőülésbe és elhajtottak.
Amíg tovább várakoztunk Ronon visszafeküdt és tovább hortyogott. Benne az adrenalin szint emelkedése vagy fordítottan hatott, vagy csak szimplán nem nagyon izgatta fel a tény, hogy néhány perc múlva néhány embertársát ki kell majd lőnie.
Nagyjából negyvennyolc horkanással később egy régebbi Chevi Suburban gurult ki a ház felhajtójáról az útra és felénk indult.
- Húzódj le. – súgta Face.
Lecsúsztunk az ülésben, hogy ne látszódjunk, bár két ekkora fickónak ez egyáltalán nem egyszerű mutatvány. Miután elhaladt, Face mobilja rezegni kezdett:
- Dehogy vettek észre, még időben lehúzódtunk… Szerintem csak elfogyott a piájuk. Visszajönnek még… Alszik.
- Azonnal keltsd fel azt a barmot! Idáig hallatszik, hogy horkol!
Face rám nézett és biccentett, hogy keltsem fel Ronon-t.
- Hagyjál seggfej, vagy kibelezlek! – morogta a mormotánk.
- Jason akar veled beszélni. – hazudtam, csak hogy ne rajtam töltse ki a dühét.
A tervem bevált, mert Ronon egyből felpattant és kitépte Face kezéből a készüléket.
- Ronon. - közölte a vonal túlsó végével az álomszuszék.
- Azonnal szállj ki és sétálj el a ház felé! Utána gyere ide hozzánk és mondd el, hogy mit láttál, világos?
Újabb morgással válaszolt, visszadobta Face ölébe a telefont, feltépte a furgon oldalát, dünnyögve kimászott, majd olyan erővel húzta vissza a tolóajtót, hogy talán még Walter-ék is hallották a klubházban. Nagyjából tíz-tizenöt percig tartott neki az oda-vissza út. Mikor közelebb ért intett, hogy Face menjen hátra, majd beült a megüresedett anyósülésre.
- Megvárjuk, amíg visszajönnek. A házban nagy a zsivaj, de valószínűleg a hátsókertben megy a partizás.
- Meg is jöttek. – jelentettem és automatikusan lehúzódtunk.
Miután elhaladt a Suburban, Ronon letekerte az ablakot maga mellett. A jármű beállt a felhajtóra.
- Indulj! – adta az utasítást Face hátulról, fülén a telefonnal. – Azelőtt kapjuk el őket, hogy bemennének!
Felrántottuk a sísapkáinkat, gyújtást adtam és sietősen a ház elé hajtottam. Beparkoltam a Chevi mögé, mire a két fószer, Filthy Keith és az apró termetű Slob meglepetten hőzöngeni kezdtek:
- Hé! Ez nem parkoló, faszfej!
- Húzzatok innen a picsába!
A hangjuk rögtön elhalt, mikor mindhárman kipattantunk a kocsiból. Gyorsak és határozottak voltunk. Ronon lefejelte az apró Slob-ot, én pedig Filthy Keith-nek estem neki. Próbált kést rántani, de még előtte bevittem egy jobbost, amitől megtántorodott és a Chevi visszapillantóját letörve a földre zuhant. Fel akart tápászkodni, de abban a pillanatban fölé tornyosultam, megragadtam a pólóját és bevittem még két ütést. Még magánál volt, mikor Face őt is megbilincselte egy gyorskötözővel. A szájukat és a lábukat duct tape ragasztószalaggal ártalmatlanítottuk. Ronon-nal behajítottuk őket a raktérbe és rájuk zártuk az ajtót. Face felhívta Jason-t, hogy kész vagyunk és mehet a támadás. Azonnal mellénk hajtottak:
- Ti ketten a házba – mutatott Doni-ra és rám – mi pedig a kertben támadunk, ha Shawn-ék már odaértek. – az utolsó mondatot már a walkie-talkie-ba mondta.
- Készen vagyunk! – recsegte az eszköz Shawn hangján.
- Akkor nyomás!
Doni-val a bejárat felé vetettük magunkat. Egy kendővel takarta el az arcát. Rámutatott az ajtóra, hogy rúgjam be, de inkább higgadtan megfogtam a gombot és benyitottam. A szemtelen viselkedésemért a Road Captain lökött rajtam egyet, hogy haladjak. Az alsó szinten meglepő módon senkit nem találtunk. A konyhában minden vízszintes felületen az elkészült kaják várták, hogy elfogyasszák őket. Doni a nappaliból egy marék ékszerrel és széles vigyorral az arcán tért vissza. Miután meggyőződött róla, hogy láttam a zsákmányát, zsebre vágta a szajrét és a lépcső felé intett. Közben a kert felől lövöldözés hangját hallottuk. Biztosra vehettük, hogy visszalőttek a Hartwolfs tagjai, mert mi hangtompítót szereltünk fel.
- Ne bámészkodj pajtás, hanem haladj! – taszított egyet rajtam a lépcsőn felfelé Doni West.
Felvágtattunk a fokokon. A felső szinten három szobát találtunk. Az elsőből egy hosszúhajú fickó rohant ki alsógatyában és pisztollyal a kezében. Még mielőtt felfoghatta volna, mi történik egy golyó fúródott a fejébe. Lorenzo teste élettelenül zuhant a földre. Egy női sikoly hallatszott ki a szobából, ahonnan a néhai Hartwolfs tag kijött. Befordultam és egy meztelen nő remegett a takaró alatt.
- Kussolj, ribanc! – ordítottam rá, ahogy befelé nyomultam, de ő csak sikongatott. Le kellett ütnöm.
Doni West ezalatt berontott még két másik szobába, a kertben pedig a lövöldözés zaját az üvöltözés vette át. A lépcsőnél futottam össze a Road Captain-nel.
- Mit találtál pajtás?
- Csak egy lotyó sipítozott, de már elhallgattattam.
- Szajré?
- Milyen szajré?
- Ékszer, pénz, ilyesmi.
- Nem hoztam el semmit.
- Amatőr. – azzal duzzogva sarkon fordult és visszament a szobába, ahol a lány feküdt vérző orral. Levágtattam a lépcsőn, kinéztem a bejárati ajtón, hogy az utcán minden rendben van-e, de semmi nem történt. Gondoltam, már biztos hozzá vannak szokva a lövöldözéshez a szomszédok. Dobogást hallottam a lépcső felől. Megperdültem tüzelésre készen, de szerencsére csak Doni West vágtázott lefelé széles vigyorral az arcán.
- Ezt kár lett volna otthagyni! – emelte fel a kezét, amiben egy köteg bankjegyet és néhány ékszert szorongatott. Ráfordult a hátsó kijáratra és közben zsebre vágta a szerzeményét.
Amikor kiléptünk az udvarra egy mészárlás helyszíne fogadott: a Hartwolfs tagjai közül a Boyd ikrek, Reno és még néhányan holtan feküdtek az ünneplő társaság további tagjainak hullái között. Preston térden állva könyörgött az életéért Jason előtt, karjából vér szivárgott. Az elnökömet persze nem hatotta meg, hiszen a kilencvenes évek elején részt vett a „Sivatagi vihar” hadműveletben, ahol sokkal keményebb szituációk kovácsolták jellemét, így a lelkére nem hatott, ha egy férfi megalázkodva, összevizelt nadrágban siránkozik és mindent felajánl, csak hogy megússza az elkerülhetetlent.
- Kevés! – mondta Jason szenvtelenül.
- BAMM! BAMM! BAMM! – felelte a Colt 1911-es. Preston teste döglött húsként dőlt el a járólapon. Fejéből a vére vörös patakként csordogált végig a kövezeten, s végül apránként csepegett bele a pár perccel korábban még élvezetek színhelyéül szolgáló medencébe.
- Shawn testét tegyétek a furgonba és vigyétek a klubházba. – fordult hozzám az elnök, majd bement a házba.
Face-szel megemeltük a néhai testőr élettelen testét és betettük a két foglyunk mellé. Mindkettő kába volt még – legalábbis úgy néztek ki. Beültünk a furgonba és visszahajtottunk a főhadiszállásra. Egész úton nem szóltunk egy szót sem. Cutner kinyitotta a kaput, mi pedig behajtottunk a telepre.
Nem sokkal utánunk megérkezett két másik autó a hátramaradt tagokkal. Shawn testét addigra bevittük a klubházba és összehúzott asztalokból rögtönzött ravatalra helyeztük. A négy foglyunk, Kirk, Chucky, Filthy Keith és Slob arccal a fal felé térdepelve várták a sorsuk jobbra fordulását. Berry lekapcsolta a fehér spotlámpákat és reklámok fényeit, így csak a vörös fényfüzérek ontották magukból haragos színüket.
A tagok kezükben egy-egy égetett szesszel teli üveggel, körülállták a ravatalt. Hosszú percig csendben meredtek az elhunytra. Shawn fejénél az elnök mondott beszédet:
- Egy igazi csirkefogótól veszünk most búcsút! Klubja iránti lojalitása és szeretete egy percre sem ingott meg. Minden jót, Shawn Hannigan! Még találkozunk!
Azzal egy kis alkoholt locsolt a homlokára, majd megnyakalta az üveget. A többiek követték a példáját. Fél óra múlva megjelent Lou, a városi temetkezési vállalkozó. Ivott egy felest az elhunyt tiszteletére, majd egy fémkoporsóban kitolta az épületből.
Beteljesedés.
Jason-tól a tor estélyén pár nap szabadságot kaptam. Nem úgy kell érteni, hogy egy, vagy két hétre elmehettem a Bahamákra, vagy Floridába süttetni a hasamat, hanem csak hagyták, hogy egy kicsit a bár ügyeivel foglalkozzam - vagy amivel akarok. Ez az én esetemben azt jelentette, hogy jelentéseket gépeltem és szóbeli jelentést tettem ATF-es fejeseknek. DeeDee így próbált újabb összegeket, időt és türelmet kicsikarni belőlük. Ez épp július harmadikán történt, mikor a tárgyalás alatt megcsörrent a telefonja. Emily hívta, és pár szó után rögtön átadta nekem a készüléket:
- Szia, itt Em! Walter itt keres téged a bárban édes! Azt mondja telefonon nem tudott elérni.
- Basszus! Lemerültem. Add át neki a telefont légy szíves!
- Köszönöm kedvesem! Hozz nekem egy sört! Hé, Rocco! Merre vagy, fiam?
- Walter! Helló! DeeDee haverommal elugrottunk a Candlewood tóhoz horgászni.
Valójában az egyik Hartford-i irodában egy hatalmas ovális asztalnál ültünk. Néhányan kuncogni kezdtek.
- Horgászni? Te mióta horgászol?
- Én nem komálom annyira, de a nyugalom jót tesz.
- Idefigyelj fiam! Amilyen gyorsan csak tudod, szedd össze magad és gyere haza. Holnapra nagy bulit szervezünk! Itt kell lenned! Fedezem a segged estig, de nem tovább, világos?
- Persze! Máris indulok! – adtam az izgatottat.
Walter nem köszönt el, csak bontotta a vonalat. Hozzászokott már, hogy gyorsan kell egy-egy beszélgetést lebonyolítani – ahogy én is, még Gino mellett. Az asztallapon visszacsúsztattam a készüléket DeeDee-nek és kényelmesen hátradőltem a székben. A lábamat keresztbe raktam, az ujjaimat összefontam magam előtt. A fejesek kérdőn néztek rám. Nem értették mi történt.
- Holnap taggá avatnak. – közöltem nyugodt meggyőződéssel.
- Ezt Walter mondta? – kérdezte DeeDee.
- Nem, de rendeznek egy nagy bulit és a mentorom a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen ott kell lennem.
- Nézze. – szólalt meg a Tom Selleck külsejű góré - Nem akarom lombozni a lelkesedését, de ne ringassa magát illúziókba. Nekünk ez eddig kevés. Maga csak egy informátor. Ráadásul egykor körözött bűnöző volt. És bár az államok kormánya megbocsájtott, a vallomása a bíróságok előtt… hogy is mondjam… picsafüst. Világos? Kézzel fogható bizonyítékokra van szükségünk, hogy ezeket a fickókat egy életre rács mögé zárhassuk!
- Akkor járuljatok hozzá, hogy folytassuk az ügyet! Támogassátok a munkánkat! Azzal, hogy ide kell futkároznunk és bizonyítani nektek, hogy jól csináljuk sokkal több időt és energiát vesz el a feladatból, mint amikor terepen vagyunk! Ráadásul fokozott kockázati tényező! Ha ezek a vadállatok kiszagolják, hogy Rocco nekünk dolgozik, Walter a motorja után köti és végighúzza a Main street-en! El tudnátok számolni ezzel?
Mindig is tisztában voltam vele, hogy DeeDee egy talpraesett csávó, de hogy képes lenne nekiesni a főnökeinek, azt már azért nem gondoltam volna. Egy vézna aktakukac megköszörülte a torkát, hogy megtörje a hirtelen támadt kellemetlen csendet. Egy Heinrich Himmler külsejű fazon szólalt meg:
- Amennyiben látunk eredményeket és kézzelfogható bizonyítékokkal állnak elő, Dunham ügynök, hajlandóak vagyunk támogatni a folytatást. Egy hónapot kapnak, hogy felmutassanak valamit, különben bezárjuk a rollerszakkört.
DeeDee elindult kifelé, de nem tudtam megállni és kikeltem magamból:
- Egy éve melózom ezen a kibaszott ügyön, faszikám és totál kikészít ez a kettős élet! Olyan embereket adtam fel és juttattunk rács mögé, akik a legerőszakosabbak, vagy a legtöbb drogot terítők voltak nem csak a városban, vagy a megyében, de akár az egész kibaszott keleti parton! Az életemet kockáztatom minden áldott nap azzal, hogy bemegyek a farkasverembe és oroszlánok szájába dugom a fejem csak azért, hogy az olyan önelégült seggfejek, mint maga nyugodtan alhassanak a feleségük mellett és biztonságban tudják a családjukat!
- Mr. Coleman! A feladatával foglalkozzon! A többit bízza ránk! Világos? Végeztünk!
DeeDee úgy rángatott ki az irodából és az épületből.
- Ez jó nagy hülyeség volt, Rocco. – korholt le öt perccel később egy büfében.
- Kitört belőlem. Nehezen viselem, ha ilyen faszok okoskodnak, mikor fogalmuk sincs róla, hogy mások min mennek keresztül.
- Attól még nem kellett volna így nekiesni. Seggfejnek nevezni meg pláne.
Bocsánatkérőn néztem rá és beleharaptam a hamburgerembe. A szalonna zsírja elegyedett a mustárral és a ketchup-pal, hogy aztán gasztronómiai lávaként csorduljon ki a zsemléből végig a kezemen. DeeDee-t ismét telefonon keresték.
- Igen uram! … Nem uram! … Igen uram! … Megértettem uram! … Nem fog többé előfordulni uram! – csodáltam, hogy nem vágja magát vigyázzállásba.
- Érezd magad lebaszva. – tette le az asztallapra a készüléket, majd egy adag krumplit tömött a szájában. Fejét az utca felé fordította és a külvilágot fürkészte. Láttam az arcán, hogy mennyire ideges. – Ide figyelj, Rocco. Be kell bizonyítanunk ezeknek a barmoknak, hogy van még létjogosultsága ennek a projektnek. Kemény meló lesz és veszélyes is, de meg kell tennünk! Amíg szállítod nekem a bizonyítékokat és az infókat, addig kiállok melletted!
Letettem a hamburgerem. Megnézte az óráját, majd így szólt:
- Ahogy elnézem, lassan hazaérsz a horgászásból.
- Tessék?
- Candlewood! Horgászat. Indulnod kéne.
Zsörtölődve feltápászkodtam a helyemről, felkaptam a kólámat, mire DeeDee megragadta a karom:
- Vigyázz magadra, Rocco!
- Igen apu! – gúnyolódtam még egyet búcsúzásként, majd kisétáltam a büféből.
Felültem a Street Glide-ra és a lakáshoz hajtottam, amit a nagylelkű ATF bérelt. Lezuhanyoztam, friss ruhát húztam és videojátékozás közben váltottam pár szót Carlos-szal. Beleegyezett, hogy másnap eljön velem a Scamps bulijára.
Carlos egészen addig a napig csak egy szimpla mellékszereplője volt az ügynek. Járókelőt, kamionsofőrt, kézbesítőt, részeg kocsmai vendéget és hasonlókat alakított, pedig már ennél komolyabb szerepet is eljátszott már, mikor a Jay nevű ügynöknek segített Arizona-ban. Alig várta, hogy újra élesben dolgozhasson, de ehhez még engedélyt kellett kapnia DeeDee-től és a Florida-i főnökeitől, akiktől kölcsönkaptuk.
Amíg ő a szükséges köröket rótta én beugrottam a bárba. Emily még benn volt és serényen mérte ki a söröket. Egyenesen a pulthoz mentem, körül se néztem.
- Mi újság van drága?
Egy kéz nehezedett a vállamra.
- Hol a mellényed Rocco? Reprezentálj!
- Berry! A szívbajt hozod rám, ember!
- Válaszolj! Hol a mellényed?
- Oh… a motorom boxába tettem… még a tónál, hogy ne koszoljam össze.
- Ahhoz képest, hogy horgászni mentél egy órányira innen, elég tisztának tűnsz. Nem úgy nézel ki, mint aki most jött ki a mocsárból, inkább mint a zuhany alól.
- Miután Walter felhívott, kijöttünk a tóból. Felültem a motoromra és arra a hacukára nem akartam felvenni a mellényt. Egyenesen hazamentem, lezuhanyoztam és utána jöttem ide. Mégse mehetek a klubba koszosan és üres kézzel, nemde?
Láttam Berry arcán, hogy nehezére esik elhinni a szövegemet és a hazugságot keresi benne.
- Hm… gyors búcsú a babától és indulás!
Berohantam az irodába, a szekrényből kikaptam a kis trezort, amiből kiszedtem párszáz dollárt, amit zsebre vágtam, felmarkoltam két üveg Jack-et az egyik rekeszből és kisiettem a parkolóba, ahol egy Ford pick up-ban várt rám Ddannedd Berry.
Addigra már annyira tönkrementek a térdízületei, hogy többé nem ült motorra. Ha nem volt égetően fontos, akkor a klubban se nagyon jelent meg, vagy ha igen, akkor napokig nem ment haza. Az egykori rivális, a Hartwolfs felszámolása estélyén Face és Ronon mesélt róla történeteket. Állítólag a hatvanas-hetvenes években a keleti partvidék legnagyobb vagányának számított, de nyugaton se sok olyat találni a korosztályából, aki ne ismerné ezekben a körökben – bár a többségük már nem él. Berry egy olyan letűnt hőskor és szubkultúra maradványa, amiről a mai fiatalok álmodoznak, miközben kétkerekű vasparipáikon kergetik azt a bizonyos életérzést és szabadságot.
Amint kiléptem a parkolóba, egyenesen hozzá siettem. Az ablakon át az egyik üveget benyújtottam neki:
- Csak nem ezzel akarsz lekenyerezni, gyerek? – vigyorgott rám ritka fogsorával.
- Ugyan, ilyet nem tennék. A beszállítóm hagyta itt és gondoltam inkább egy tiszteletre méltó embernek adom ajándékba, mint azoknak a söpredékeknek pénzért, akik ebbe a bárba járnak.
Mosolyogva elvette az üveget, megforgatta, mintha még nem látott volna ilyet és így szólt:
- Értékelem. – majd egy hanyag mozdulattal maga mellé ejtette és beindította a kocsiját.
Felültem a motoromra, és sietve utána hajtottam – ugyanis olyan tempóval húzott ki a parkolóból, mint a legendák szerint a hatvanas években a motorjával. És egész úton úgy is közlekedett! Ha tíz közlekedési szabálysértést nem követtünk el a klubházig, akkor egyet se és ebből az első a sebességhatárok átlépése volt.
A Scamps bázisa előtt meglepően sok jármű és ember ácsorgott. A rendezvényekhez használt padok, a ’62-es Cadillac Continental orr-részéből készített grill, a fényforrásként és melegedésül használt olajoshordók és sok más egyéb kellék is mind felállítva várta az érkező vendégeket. Berry a pickup-pel behajtott az udvarra én pedig a többi motor mellé parkoltam le. Ahogy körülnéztem felfedeztem az egykori Hartwolfs egyes tagjait, ahogy vidáman söröznek Snuddy-val, Mark-kal és a Syracuse-i illetőségű Bump-pal. A fickó egyébként Berry régi cimborája. Egykor együtt motoroztak és őrjítették meg a keleti part rendőreit és szédítették a nőket. Csak aztán a fogatlan Wales-i beállt Jason mellé, Bump pedig megsértődött, mert a cimborája feladta a szabad motorosok elvét. Alig néhány éve békültek meg, de persze a barátság már sosem lett a régi.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott jelentkeztem a Walter-nél.
- Örülök, hogy itt vagy, fiam. Mi ez?
- Egy üveg Jack a mentoromnak. Remélem, nem sértelek meg vele.
- Semmi szükség rá, hogy ilyen ajándékokat adj bárkinek is, de azért köszönöm! – azzal kivette a kezemből az üveget, lecsavarta a kupakját és bőségesen megnyakalta.
- Jason-t merre találom?
- Itt kell lennie valahol. Eredj, keresd meg!
A klub elnöke nem tartózkodott a klubházban, pedig a pénzt neki akartam átadni. A jelöltek heti tagdíja a Scamps-nél akkoriban huszonöt dollárt jelentett. Nem számított előnynek, ha valaki többet dobott a közösbe, de kevesebbet nem lehetett. Azt hamar megjegyezték. Azzal is élcelődtek, ha nagyobb összeget adományozott valaki, de azt sosem volt szabad túl komolyan venni. Arra a legjobb válasz:
- Ha bevásárolhatnám magam ebbe a klubba, akkor inkább nem akarnék a tagja lenni.
Egy valamit magára adó klubban az a fontos, hogy az adott jelölt milyen személyiség és mit tesz a közösségükért, nem az, hogy mennyi pénze van. Ennél jobban már csak a szabályok határozzák meg, hogy ki lehet tagja egy ilyen zárt csoportnak.
Az a július harmadika egy szokványos Scamps bulinak indult és azt leszámítva, hogy mivé fajult, az is maradt. A csirkefogók együtt ittak a barátaikkal, üzletfeleikkel és az összes jelenlévő nőre rámozdultak – a többségüket meg is döntötte valaki. A klubháznál volt egy Annabell nevezetű, mellben dinamikus, tetovált csaj, állig érő, élénkvörös hajjal. Ő a meglehetősen bevállalós fajtából való. Őt többen is megcsináltuk – volt, hogy egyszerre.
Amikor a hangulat a tetőfokára hágott - nagyjából éjfél körül -, Jason a levegőbe lőtt párszor a fémesen csillogó 1911-esével. (Állítólag az őrmesterétől kapta, aki alatt szolgált a „Sivatagi vihar” alatt – de ez nem az a pisztoly volt, amivel kiiktatta Preston Wylde-ot). A tömeg elhallgatott és mindenki felé fordult.
- A négy farkaskölyök álljon elém!
- Találó név. – súgtam oda Cutner-nek. Nem nevetett. Sose láttam, hogy nevetett volna.
- Mi a neved? – állt szembe az első fickóval.
- Kirk. – karján tetoválások, ujjain gyűrűt, arcán vékonyra nyírt körszakállt viselt. Magasra emelt állal figyelte az elnököm.
Beképzelt faszfej – gondoltam magamban.
- Akarsz-e igazi csirkefogó lenni? – Jason is felszegte az állát.
- Megtiszteltetésnek venném!
- Akkor nyomj le húszat!
Kirk elkezdte nyomni a fekvőket, Mark számolta:
- 1. 2. 3. 4. 2. 3. 4. 5… 10. 11. 6. 7. 8… – az volt a célja, hogy amíg az elnök a másik három srácot is kikérdezi, addig Kirk pumpáljon. Valószínűleg nem véletlenül választotta őt először.
Mikor már mind a négyen jó ideje végezték a karhajlítást a Scamps egy-egy tagja előtt, Jason felkiáltott:
- Fel, vigyázz! – mind a négyen talpra ugrottak. – Rövid vágta!
Ez azt jelentette, hogy az épület előtti betonplaccon a faltól a szemközti út széléig kellett sprintelniük addig, amíg nem mondanak mást. A „kiképzés” alatt használt vezényszavakat azelőtt megismertetik a leendő jelöltekkel, hogy átesnének az első tréningjükön.
- Állj! – ordította el magát a főnök. – Szomjasak vagytok?
Mind a négy fiatalember lógó nyelvvel lihegett. Még jó, hogy akartak inni. Ki ne akart volna? Ők is igent bólintottak. Persze nem tudták, hogy miután ittak, mi következik még:
- Hosszú vágta!
Ez a parancs arról szól, hogy a betonplacc hosszabbik egyenesén kellett ugyanazt végigcsinálniuk, mint a „rövid vágta” esetében. Csak hát sörrel teli hassal már nem annyira jó érzés. Ha túl sokat iszol, akkor tutira elhányod magad. Akár csak úgy, ahogy Chucky. A jelenlévő vendégek persze mind elröhögték rajta magukat.
- Állj! – kiáltotta el magát újra Jason. Nagy terpeszben Kirk elé állt: - Még mindig igazi csirkefogókká akartok válni?
Kirk lihegve igent felelt. Az elnök a többiekre nézett és ők is így feleltek.
- Akkor öltözzetek fel, mert így csak sehonnai csavargónak néztek ki! – azzal átadott egy-egy farmer mellényt a négy egykori farkaskölyöknek. – Az Unholy Scamps Society történetében elsőként lesztek ti négyen Hangaround!
Ez azt jelentette, hogy a tényleges jelöltség előtti, próbaidőre sleppnek vették fel őket. Sem előtte, sem utána nem volt több olyan, aki ebben a státuszba került volna. Az alapítók eleve úgy gondolták, hogy akit maximum két év alatt nem ismernek meg, és nem bízhatnak meg benne teljesen, az nem érdemli meg, hogy az U.S.S. teljes jogú tagja legyen. Ezúttal azonban olyanokról volt szó, akik eddig egy másik geng tagjai voltak.
Erre a négy, egykori Hartwolfs tagra várt a feladat, hogy az egykori területükön bemutassák az érdekelteknek, hogy új sheriff érkezett a környékre. Mindenki „örömmel” fogadta a változást. Az ott termelődött pénzből Jason lejattolt az olaszoknak, mintha bérleti díjat fizetne és lefizette azokat a korrupt rendőröket, akik azokon az utcákon járőröztek. Továbbá az a négy hangaround szabadon folytathatta azokat az üzleteiket, amiket Preston alatt is végeztek. Ezzel a feltétellel vállalták az átigazolást. Jason viszont kikötötte számukra, hogy addig nem lépnek előrébb a ranglétrán, amíg nem lesz saját motorjuk és erre egy éves határidőt szabott meg. Kétség nem fér hozzá, hogy mi várt volna rájuk, hogyha nem teljesítik.
Másnap, 2006. július negyedike, keddre esett. Én ébredéskor egy alulöltözött lányra. A sikítása térített magához, de nem csak engem. Páran zúgolódni kezdtek, amiért ilyen tapintatlanul lettek felkeltve alkoholgőzös álmukból. A legtöbbekre eszméletlen másnaposság köszöntött, mivel alig fél, esetleg egy órája hunyhatták le szemeiket, vagy ájultak be. Nem akartam őket zavarni, úgyhogy sietve megigazítottam a hosszúszárú kamuflázs nadrágomat, felkaptam az ujjatlan, vörös színű, Scamps Supporter feliratú pólót, ami az este folyamán rajtam volt és elvettem az addig párnaként használt mellényemet és kiosontam az épület elé. Ott legnagyobb meglepetésemre szerteszét heverő és asztallapra bukó emberekbe botlottam. Csak a Syracuse-i Bump és Ddannedd Berry beszélgetett az általam ajándékozott Jack és egy csomag cigi mellett.
- Jó hogy jössz, gyerek!
- Jó reggelt! – pislogtam magam elé.
- Reggelt? Mindjárt tíz!
- Akkor azért van ilyen világos.
- Elfogyott a cigink.
Bump felkapta az üveget, eltüntette a tartalmát és felém emelte:
- Most már ez is. – körfűrészre emlékeztető hangja bántóan élesen hatott. A több éve zajló, alkohollal leöblített narkotikumok és a napi két doboz cigaretta kúra megtette a hatását.
- Rendben. Kértek még valamit?
Berry szemtelen legyeket hessegető mozdulata és mélyről jövő böfögéssel jelezte, hogy a válasz tagadó. Nem volt más hátra, mint útra kelni. A Street Glide felhorkant - mint Doni West, mikor a klubházból kifelé jövet megbotlottam benne -, majd meglódultam a város felé. Az első utam ahhoz a lakáshoz vezetett, amin az ATF-fel osztoztam. Carlos a konyhában épp kávét főzött:
- Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel… Auh. Ember! Szarul nézel ki!
- Tényleg? Pedig pocsékul érzem magam. A fürdő szabad?
- Persze. Mire végzel lesz kávé!
Öt perccel később felfrissülten, átöltözve ültem le vele szemben:
- Szóval: DeeDee részéről oké, de Florida nem egyezett bele, hogy ma este veled menjek a katlanba. Szerintük ehhez a részhez semmi közöm és jobb lenne, ha csak arra koncentrálnék, amihez kölcsönadtak.
- Fasza…
- DeeDee még fut egy kört, hátha meg tudja győzni őket, de ettől függetlenül is veled megyek.
- Nem szeretném, hogy emiatt kockáztass.
- Ide figyelj, Rocco. Két éve nem volt részem semmi komolyabb akcióban. Akkor is azok a Floridai faszfejek hívtak vissza. És kurvára hiányzik, baszod! Szarok bele, hogy mit mondanak, érted! Ott akarok lenni!
- És ott is leszel. – szólalt meg az ajtóból DeeDee. – A felelősség az enyém. Ha bárki kérdezi, hogy mit kerestél ott, akkor mindketten azt fogjátok mondani, hogy én utasítottalak rá, hogy ott legyél! Világos?
Némán bólintottunk.
- Mi a dolgod?
- Berry és Bump egy üveg wiskey-re és egy csík cigire vár, úgyhogy be kéne ugranom a bárba értük.
- Vidd el Emily-t is.
- Hol van?
- A bizományiban. A jelentéseket gépeli.
- Oké, szólok neki, hogy öltözzön.
- És még valami! Ha bárki kérdezi a klubnál, hogy ki ez a majom – mutatott Carlos-ra a válla felett -, akkor a sztoritok az, hogy ő lesz az új üzletvezető.
- Miért?
- Azért, mert ha téged bevesznek a mopedesek, akkor 0-24-ben ott leszel. Azt már rátok hagyom, hogy milyen sztorit találtok ki az ismeretségeteket illetően, csak annyit kérek, hogy előre beszéljetek meg minden részletet!
- Oké!
- És még egy! Vigyél valami kaját ezeknek börtöntöltelékeknek!
- Az ügynökség költségén?
- Mi máson…
Carlos ott maradt befejezni a papírmunkát, Emily-t pedig eldobtam a másodállásába. Felmarkoltam két üveg Jack-et, meg egy csík cigit és utána elugrottam egy kis mexikói kajáért egy közeli étterembe. Elsősorban a két öregnek szántam és magamnak, de felkészültem rá, hogy már mások is maguknál lesznek, úgyhogy egy akkora adagot vittem, ami tíz embernek is elég lenne. Persze nem úgy történt, ahogy terveztem, mert mire visszaértem már pezsgett a klubház környéke.
- Hol jártál fiam? – lépett mellém a mentorom.
- Hoztam ezt-azt. – paskoltam meg a Glide bal oldalbokszát.
- Mit?
- Egy kis wishkey-t és cigit Berry-nek és Bump-nak, meg egy kis mexikói kaját, hátha megéhezik valaki ébredés után.
- Jól tetted fiam. – a tömeg felé fordulva elordította magát: - Slob! Keith! Hozzám! – hangja majdnem átszakította a dobhártyámat. – Vigyétek az asztalhoz, amit Rocco hozott!
- Nem szükséges…
Walter a vállamra tette a kezét:
- De az. Délután háromkor felvonulunk a városban. Addig el kell menned erre a címre. – kezembe adott egy cetlit. – Adnak majd neked egy dobozt. Azt elhozod ide és vagy nekem, vagy Jason-nek adod oda. Senki másnak!
- Meglesz Walter! Lehet egy kérdésem? – az öreg ekkor kivette az egyik üveg Jack-et Slob kezéből és ösztönösen megnyalta a száját.
- Persze fiam.
- A felvonulásra elhozhatnám Emily-t meg Carlos haveromat?
- Ki az a Carlos?
- Jó haverom. Régóta ismerem. Átveszi az árubeszerzést a bárban, meg figyeli a bevételeket, amikor nekem nem lesz rá lehetőségem.
Az öreg egy pillanatig szúrósan méregetett.
- Hozhatod. Bízom a szavadban fiam. De a spinének Carlos mögött kell utaznia. – fenyegetett meg ujjal a mentorom.
Elfogadtam a feltételeit és elindultam, hogy az adott címről elhozzam a dobozt. Sietve átrobogtam a városon. A cetlire egy North End-i helyszín volt írva a Barbour street-en, úgy negyed órára a klubháztól. A kis kék marketben átvettem az eladótól a kis csomagot, belehajítottam az egyik kiürített bokszomba, majd felhívtam Carlost:
- Izzítsd magad, haver! Délután háromkor felvonulás lesz. Walter beleegyezett, hogy már azon ott lehess. Valakit viszont be kellene állítani a bárban a pult mögé Emily helyére.
- Fasza! Majd az új lány, Page beugrik. Elmegyek érte és a bárnál találkozunk!
Tíz perccel később már ott is voltam. Vázoltam Emilynek a szituációt, amíg Carlos felbukkant az új lány társaságában. Tőle tudtam meg, hogy Page-et azért vették fel a bárba, hogy Emily szabadságát ki tudják adni és az elmaradt papírmunkájával is elkészüljön. Vagyis nem az én szórakoztatásomra…
Az új lány nem tartozott a szépségkirálynők soraiba, de az ATF-ébe se. Sosem tudta meg, hogy egy bűnügyi nyomozás szerves részévé vált. Annyit árultunk el neki, hogy a munkája nem veszélytelen és hogy az Unholy Scamps Society tagjait ingyen szolgálja ki. A lelkére kötöttük, hogy senkinek nem beszélhet arról, hogy kiknek dolgozik. Pár hónappal később félénken megkérdezte:
- Rocco, te valami bűnöző vagy?
Látszott rajta, hogy maga a tudat, hogy veszélyes fickók között dolgozhat élete legnagyobb élménye. Az a fajta lány volt, akit az iskolában csúfoltak a fogszabályzója miatt és kiközösítették, mert nem öltözködött menőn. Amikor meglátták a régi ismerősei Carlos-szal, egyből nagyot emelkedett reputációja.
Összeszedelőzködtünk és megindultunk kifelé a bárból, magára hagyva Page-et. Amint megláttam Carlos motorját meghőköltem:
- Mi a fasz ez, haver?
- A motorom. Mi bajod?
Carlos épített gépének első villája akkora volt, mint az én Street Glide-om fele, a feltűnően élénk narancssárga fényezése és a rengeteg króm úgy szikrázott a fényben, hogy az ember napszemüveg nélkül rá se tudott nézni.
- Kitől foglalta le az ATF ezt a jószágot?
- Senkitől. Ez az enyém. – felelte némi sértettséggel.
- Ne szopass.
- Tényleg az enyém. Az Arizona-i ügy után vettem. Tegnap este ért fel vele a haverom.
- Tampa-ból idáig eljött vele?
- Miért?
- Nem tűnik túl kényelmesnek hosszútávra.
- Meglepődnél.
Ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. Éreztem a gesztusaiból, hogy sikerült vérig sértenem amiért leszóltam az évek óta dédelgetett álmát. Amikor beindította a Sárkányt – ő legalábbis így hívta -, minden járókelő felénk fordult. A 93 köbinch-es S&S Shovelhead blokk és a fojtás nélküli rövid, lefelé ívelt kipufogók bődületes nagy orgánumot kölcsönöztek a járgánynak. Egész úton nem is hallottam az alattam dübörgő motorom hangját, csak Carlos-ét. Persze, hogy a klubháznál is mindenki a mi belépőnket figyelte.
- Bemutatom Carlos haveromat. – léptem oda előbb Walter-hez. Nem nagyon foglalkoztatta a haverom kiléte, inkább a doboz kötötte le a figyelmét, amit el kellett neki hoznom.
- Kibontottad?
- Dehogy. Nem az enyém. – erre elmosolyodott, megpaskolta az arcomat és becsoszogott az épületbe. Úgy járt akár egy Jeti.
Bemutattam a klub tagjainak Carlos-t, akik aztán a nap végére úgy parádéztak vele, mintha ezeréves cimborájuk lenne. Ha akkor tudták volna, hogy egy mindenhájjal megkent és vérprofi ATF ügynökkel paroláznak, a helyszínen süllyednek el a szégyentől, hogy így meg lettek etetve. Annyira jól tudott kommunikálni és lyukat beszélni az emberek hasába, hogy nem csak, hogy felajánlották neki a jelöltséget, hanem több üzletet is kötöttek. Filthy Keith eladott neki pár gramm kokaint, Berry pedig lőfegyvert akart venni tőle. A fedősztorija szerint Carlos-nak nem csak azért kellett átvennie a bárt tőlem, hogy kisegítsen, hanem, hogy fegyvereket tudjon csempészni az italbeszállítós kamionon.
Délután fél három körül megjelent a Foster nevezetű korrupt zsaruval egy rendőrautó. Miután a fickó látványosan átvette a tiszteletdíját az elnöktől, beállt a menet élére. A járőrt követte a Road Captain, azaz Doni West. Jobbra tőle Jason. Mögötte jött az új Sgt. at Arms, Ronon. Tőle balra az alelnök, Walter. Utánuk Ddannedd Berry helye lett volna, de mivel már nem motorozott, így ő kimaradt a felvonulásból. A sorban következett Mark és Face, majd mi ketten Cutner-rel. A sorban helyet kapott még Kirk, aki valahonnan szerzett egy Dyna-t. Mellette zárta a sort Snuddy, az Enforcer. Csak utána jöhetett a support pólóban feszítő Bump és Carlos, valamint a többi ismerős, barát, vagy más klubok tagjai. A szokásossá vált július 4-i felvonuláshoz - ami a legfontosabb útvonalakon zajlott és közel harminc mérföldet jelentett -, útközben csatlakozott még pár helyi „vagány”, akik a sor végén túráztatták a versenygépeiket.
A közel egy órás túra végeztével ismét a klubháznál kötöttünk ki. A slepp és a lányok Ddannedd Berry felügyelete mellett különböző ételeket készítettek, befejezték a színpad berendezését, amin egy Dirtbag nevű banda lépett fel. Háttérzajnak pont jók voltak.
Óriási buli kerekedett. Mindenki jól érezte magát, ahogy annak lennie kellett. Mikor besötétedett és a zenekar épp nem játszott Jason ismét a levegőbe lőtt a Colt 1911-esével, hogy felhívja magára a figyelmet.
- Prospect! – kiáltotta el magát. Mivel Cutner-t alig egy perccel korábban elküldték még több sörért, így nem volt kérdés, hogy engem hív. Odaszaladtam hozzá és feszes vigyázzba vágtam magam:
- Igenis!
- Vetkőzz!
Levettem a mellényt, amit kitépett kezemből. Levettem a pólóm, amitől néhány lány sikongatni kezdett. Miután levettem a nadrágomat tapsolni kezdtek.
- Kezdheted nyomni a fekvőket.
Tettem, amit kért. Nem számolták. Kérdések hangoztak el, amikre felelnem kellett. Feleltem, közben nyomtam a fekvőket. Meztelenül. Aztán valaki jéghideg sört locsolt rám. Én meg nyomtam tovább a fekvőket és feleltem a kérdésekre.
- Fel! Vigyázz! – hangzott a következő parancs, mire ismét feszes vigyázz állásba vágtam magam. Bőrömről az aszfaltra csepegett a sör. Jason körüljárt, majd a jobb fülembe ordította:
- Scamps kör, Prospect!
Odaszaladtam a motoromhoz. Rohanás közben a fedetlen péniszem a combomat verdeste. Nyeregbe szálltam és a hátsó kerekem segítségével a klubház előtti betonra írtam az U.S.S. betűket. Mikor végeztem az elnököm elé hajtottam ő pedig egy patch-et tartott elém. Az Unholy Scamps Society logóját.
- Üdv köztünk, testvér!
Átnyújtotta a motoron száguldó zászlós ördögöt, majd megöleltük egymást. A klub tagjai és a vendégsereg örömujjongásba tört ki. Az üdvözlés sorrendjében Walter következett, majd az összes többi teljes jogú tag. Miután a hátfelvarró felkerült a mellényem hátára és az elején a Prospect jelet felváltotta a Scamps felirat – ami Emily ügyes kezeinek volt köszönhető – és ismét megjelentem a nyilvánosság előtt egy új korszak köszöntött rám. Egy veszélyekkel, zsarolással, erőszakkal, drogokkal és fegyverekkel teli időszak, amely egyaránt szólt barátságokról és gyűlöletről, születésről és halálról. Elvesztettem egy hozzám közelálló embert, aki apám helyett apám volt, belépett az életembe valaki, akitől egy biztos hátteret kaptam, hogy ne tévesszem el a helyes irányt.
