A titokszoba hűvös, magányos
rejtekében az asztalfölé görnyedve mutattam egy térképen az útvonalat. Dan és
Szikla szikár bástyaként álltak a két oldalamon. Egy ideje már együtt edzettek,
szinte egymás másolatainak tűntek, mintha ikrek lettek volna. Csak a jelölt
arcán éktelenkedő vörös heg volt mindössze a különbség.
- Ezúttal nem a szokásos Kisbér–Fehérvár–Szemes
útvonalon megyünk Letenyére, hanem a Bakonyon át. Kisbéren elfordulunk
Bakonyszombathely felé, majd Rédének. Cseszneken tartunk pihenőt. A motorokra
is ráfér, de szerintem nekünk is jól esik majd. Aztán jön Zirc, Veszprém és
Füredtől végig az északi parton Keszthelyig. Ott csatlakozik hozzánk Bill és
vele együtt megyünk Letenyére.
Ekkor lépett be az ajtón Svéd, a
Nomads chapter alelnöke és egy jelölt:
- Mi járatban, testvérem? –
üdvözöltem az érkezettet.
- Bandit keresem.
- Előbb kellett volna. Tegnap
délelőtt elindultak Krakkóba.
- A fene egye meg… - dörmögte a
bajusza alatt. – Csak nem valami újabb beolvasztás?
- Még az is lehet. Van Krakkóban,
vagy mellette egy Klub, akikkel már nagyjából öt éve jó a kapcsolatunk. Régóta
supporter-eink. A krakkói csapat viszont nem egyedülálló szekció, mert van egy
chapter-ük Wroclaw-ban.
- Bandi ilyen jól tud lengyelül?
- Fenét! A tudása abban merül ki,
hogy Polak, Weiger, dwa bratanki, i do
szabli, i do szklanki.
- Oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi. – fejezte be a
mondókát Svéd.
Dan-nel elismerően összenéztünk.
- Vele tartott Sonny, aki két
másik nyelven beszél a magyaron kívül, valamint Majom, aki magyaron kívül
semmilyen nyelven sem beszél, de ivásban nincs párja. Ráadásul a lengyelek is
szeretnek inni. Szóval valahogy csak elboldogulnak.
- Áhh…
- Miről lenne szó? Miért keresed?
- Mindegy. Majd ha visszajön,
akkor megbeszélem vele. Végül is nem olyan sürgető.
Hittem is, nem is.
- Ti, mit terveztek? – hajolt az
asztal fölé.
- Épp egy túrára készülünk.
- Merre mentek?
Elmeséltem neki az útvonalat majd
így szólt:
- Jól hangzik. Csatlakozhatok?
- Persze! Örülnék neki.
- Mikor indulunk?
- Fél óra. Szeretném a delet már
a Bakonyban tölteni. Ott valamivel árnyékosabb.
A megadott időben a Klubház előtt
sorakoztunk mind az öten. Csak a nomád jelölt lógott ki a sorból valamelyest,
mivel ő csak egy Yamaha Dragstar nyergében ült, míg mi mind Harley-t lovagoltunk.
Svéd egy Softail Slim-mel, Dan a jó öreg Road Glide-jával, Szikla az egykori
testvér, Szigorú Fat Boy-ával, míg én az új S&S blokkos Softail
Deluxe-ommal vágtam neki a túrának. A városban még viszonylag könnyed,
szabályos tempóval haladtunk, de amint elhagytuk a lakott terület vége táblát,
odahúztam a gázt. Száz, száztíz körüli sebességgel vágtattunk, ahol csak a
körülmények engedték. A nomád jelölt rutintalansága miatt kissé lemaradt, amit
meg is jegyeztem neki egy Kisbéren közbeiktatott megállásnál.
- Ha ebben a klubban valaha tag
akarsz lenni, akkor tartsd a tempót! Világos?
Nem vártam semmiféle választ,
csak visszaszálltam a gépemre és ismét elindultunk. A figyelmeztetés jó
hatással lehetett rá, mert többé nem kellett bevárni a fickót.
Cseszneken, a várral szemben, egy
árnyékos pihenőben egy fél órás szünetet iktattunk be, hogy a motorjaink
blokkja valamelyest visszahűljön, mi pedig könnyíthessünk magunkon és igyunk
pár kortyot. Sikeresen találtam rá alkalmat, hogy a nomád jelöltet csesztessem.
Nyomott néhány fekvőtámaszt, majd futott egy kört a motorjával. Szétvetett
lábakkal álltam meg előtte:
- Megtanultad a leckét, fiam?
- Meg.
- Halljam!
- Többé nem maradok le!
- Helyes! Igyál valamit. Mindjárt
megyünk tovább.
Két óra megállás nélküli út várt
ránk 120 kilométeren. Keszthelyen egy benzinkút melletti vendéglőnél
találkoztunk Bill-el és egy letenyei jelölttel. Üdvözlések után a három
Prospect felé fordultam:
- Tankoljátok meg a motorokat.
Utána gyertek be enni.
- Nem így terveztük. Nem volt szó
vendéglőről. – hebegte Bill.
- Tudom, de mi éhesek vagyunk.
- De sietős lenne.
- Semmi nem sürgetőbb, mint az
evés.
- De…
- Odabenn. – mutattam az étterem
bejáratára és toltam egy kicsit Billen.
Alig léptünk be egy pincér elénk
állt:
- Kérem uraim. Ilyen öltözékben
ide nem léphetnek be.
- Na, idehallgass, pingvin. Az
ajtón az áll, hogy belépés csak ruhában! Mi fel vagyunk öltözve, és enni szeretnénk,
úgyhogy félre az útból. – azzal taszítottam rajta egyet, hogy helyet keressek
magunknak. Természetesen nem találtam megfelelő asztalt, ezért építkeznünk
kellett. Két négyszemélyes asztalt toltunk össze, a pincérek legnagyobb
tiltakozása közepette. Mikor helyet foglaltunk hozzánk lépett a főúr:
- Mivel szolgálhatok? – kérdezte
bárgyún, méla undorral az arcán az étlapok kiosztása közben.
- Egy-egy korsó alkoholmentes
sört indításnak, legyen szíves. Aztán hétszer két szelet bécsit sült
krumplival, uborka- és káposztasalátával. Szaporán.
- Értettem. – szedte össze az
étlapokat a pingvin és felszegett orral elballagott.
- Szóval, mi az a sürgető dolog?
- Akadt némi gond.
Nem feleltem, csak vártam, hogy
beszéljen róla. Dan érdeklődést színlelve felkönyökölt az asztalra, Svéd
megigazította magán a mellényt, megköszörülte a torkát és kényelmesen hátradőlt
a székében.
- A szlovén kapcsolat az utolsó
két fuvart nem fizette ki. Halasztást kért, hogy miután eladta a cuccot, azután
rendezné a tartozását, de ennek már két hónapja. C.J. megelégelte a dolgot és a
tegnapi ülésen megszavaztuk, hogy utána megyünk a pénzünknek.
Crazy Jimmy-t az elnökké
választása óta mindenki angolosan C.J.-nek szólította.
- Akkor ezért a sürgetés?
- Úgy gondoltuk, hogyha már úgyis
meglátogatsz bennünket, akkor velünk tarthatnál. Az külön öröm, hogy ennyien
jöttetek.
Svéd fitymálóan csettintett a
nyelvével, amire Bill is felfigyelt, de elengedte a füle mellett, mert
tisztában volt vele, hogy mi a többség véleménye a letenyei chapter-ről. Dan
távozása óta nagyjából Bill az egyetlen igazán karakán, keményvágású fickó. A
többiek, bár csapatjátékosok és keményen dolgoznak, ha balhéra kerül sor, vagy
ha oda kell ütni, akkor inkább a törvényes utat keresik.
- Természetesen besegítünk, de
nem lesz ingyen.
- Nem is vártuk.
„Dehogy nem!” – Gondoltam magamban. Kisbandi rendkívül jó
közgazdász, de egy kibaszott zsugori alak. Amennyire csak lehet, a fogához veri
a garast, ami ugyan a leggazdagabb egységgé teszi őket, mégis szarul élnek.
- Segítünk behajtani a
hiányotokat, plusz a kamatot. Az lesz a mienk, plusz a kiszállási díj.
- Kiszállási díj?
- Nem gondolod, hogy ingyen
gurulunk át oda? – ezen Svéd halkan kuncogni kezdett, Dan pedig mosolyogva
hátradőlt. Neki épp elég volt ennyit hallania.
Mire kihozták az ebédünket a
Prospectek is befejezték a tankolást. Katonásan felsorakoztak az asztal előtt,
mi pedig elhallgattunk. A jelöltek előtt nem szoktunk olyan ügyekről beszélni,
amiben pénzről esik szó.
- Üljetek le és egyetek! –
mutattam a velünk szemben lerakott három tányér felé a késemmel.
- Köszönjük! – felelték
egyszerre, majd helyet foglaltak.
Az étkezést csendben, jó magyar
emberek módjára fogyasztottuk el. Mikor a sört is eltüntettük, elindultunk
kifelé és mondtam a többieknek, hogy menjenek ki, készüljenek az indulásra, a
számlát majd én fizetem.
- Mivel látom, még nem túl rég
van a vendéglátóiparban, ezért fogadjon meg egy jó tanácsot, fiam. Attól, hogy
mi egy motoros klub tagjai vagyunk és bár elég rossz a hírünk, ne ítéljen meg a
sztereotípiák alapján, de ha balhézni akartunk volna, akkor már úgy léptünk
volna be ide. – kivettem egy vastagabb köteg pénzt a belső zsebemből - Akkor
kongassa a vészharangot, ha baj van! – kipörgettem a számla ellenértékét és még
némi jattot és a pultra raktam - Szép napot!
A parkolóban felültem a
motoromra, beindítottam és meglódultam Letenye felé, a többiek pedig a
nyomomban. Bill-nek nem azért kellett elénk jönnie, mert nem ismertem volna a
hozzájuk vezető utat, hanem ez egyfajta gesztus a chaptertől. Ha valaki hozzánk
látogat, mi is elé küldünk egy tagot. Ez egy évtizedek óta működő, íratlan
szabály.
Az előttünk álló utat egy óra
alatt lezavartuk. A letenyei Klubház előtt egy Prospect várakozott, hogy
kinyissa a kaput előttünk és zárja, miután mindenki beért. A hátsó udvaron,
fedett, betonplaccon parkoltunk le. Az épület hátsó ajtaján Cinege lépett ki
először, majd Kisbandi.
- Rég láttalak, testvér! –
üdvözöltem az óriást. Egykor tejföl szőke haja és világos szakálla mára hófehérré
alakult át, szemei körül mély ráncok éktelenkedtek. Egykor élénk, égszínkék
szeme fakóvá és szürkévé lett, de az egykori zsivány tekintete semmit nem
változott.
- Ismét neked köszönhetjük, hogy
egyenesbe kerüljünk? – kérdezte cinikus felhanggal.
- Azért vagyunk, hogy segítsük
egymást.
- Gyertek be. Beszéljük meg a
részleteket! – invitált az egykori helyi elnök.
Az épület hűvösében, a
rendellenesen hosszú bárpultnál vendégeltek meg bennünket. Igaz, a mi
jelöltjeinknek állniuk kellett, de legalább nem a napon, mint a helyieknek.
- Ők?
- Megbízhatóak. Szikla mentette
meg az életemet a sitten.
- Hallottam róla. Köszönet érte.
– nyújtott jobbot Cinege az anyaklub Prospect-jének, de a nomádot levegőnek
nézte. Biztosra vettem, hogy nem a termete miatt, hanem mert már régebbről
ismerte.
Ekkor került elő Crazy Jimmy.
Amióta nem láttam jócskán lefogyott. Bár korábban se volt olyan erős
testalkatú, mint Cinege, vagy izmos, mint Dan, vagy Szikla, de ennyire zörgő
csontú se. Rossz volt ránézni. Az a hír járta, hogy időnként kokainozik, amitől
jobban bírta a fuvarokat. Régebben speedet tolt, de amióta jobban ment a
szekerük, a drágább anyagokat is beszerezhette magának. Függő lett.
- Mennyien megyünk? – kérdeztem a
helyi elnököt az üdvözlése után.
- Még bevárjuk Freddy-t. Hoz pár
vasat.
Bill volt ugyan a fegyvernök, de
Freddy jobb kapcsolatokkal rendelkezett. Bármit be tudott szerezni és ez nem
csak a lőfegyverekre volt igaz. Nagy jövő várt rá.
- Emlegetett szamár. – jegyezte
meg Kisbandi.
Hátizsákkal a vállán, ruganyos
léptekkel érkezett meg közénk a harmincas éveiben járó Freddy. A rendkívül jó
kiállású, karakteres arcú fiatalember sietve körültekintett, megveregette
Cinege vállát, biccentett az elnökének, majd elsőként hozzám jött oda.
- Örülök, hogy újra látlak! A
sittes menza poént már elsütötte valaki?
- Szinte minden nap, amióta
kijöttem. – lapogattuk meg egymást mosolyogva.
- Mit hoztál nekünk? – hámozta le
a válláról a táskát C.J.
- Ezt-azt. – köpte a háta mögé. -
Viszont neked külön készültem! – mutatott rám a srác, majd sietve eltűnt az
emeleten. Amíg visszatért Bill kirámolt a pultra. Akadt a készletben két Glock,
három CZ 75, egy Beretta M9 és egy katonai Scorpion EVO III. Azt tudtam, hogy
nagy balhéra kell számítani, de ezt már túlzásnak éreztem – a találkozóig.
- Ha tudtam volna pontosan, hogy
mikor szabadulsz, akkor már a szabadulás partin átadom, de sajnos aznap melóban
voltam. – átnyújtott egy régi fémdobozt.
- Mi ez? – kérdeztem széles
mosollyal. A súlyából éreztem, hogy nem egy pakli kártya.
- Nyisd ki! – buzdított Freddy.
A dobozt felnyitva egy vadonatúj Sig
Sauer P226-os látványa tárult elém, aminek szánjára a Klub neve fel volt
gravírozva, a fa markolatba pedig a logó. Pompásan nézett ki!
- Ez igen! – jegyezte meg a
mellettem álló Dan.
- Köszönöm! – öleltem meg hálám
jeléül az ajándékozót.
- Igazán nincs mit! – a pulthoz
lépve sorolni kezdte: - Ezt a géppityut neked szántam, Dan.
- Hogy szereztél ilyet? –
kérdezte a társam a fegyvert forgatva.
- Nem teszünk fel ilyen kérdést.
Hidd el, nem volt könnyű… Svéd! Tiéd az M9-es, a CZ a miénk, a Glock-okat a
jelöltek kapják. Tudtok bánni velük? – fordult feléjük.
Szikla nem sokat szarozott:
könnyedén felkapta a pisztolyt, kioldotta a tárat, kétszer hátrahúzta a szánt,
visszatolta a tárat, majd betűzte a mellénye belső zsebébe és visszaállt
ugyanabba a feszes pozícióba, mint amiből pár pillanattal korábban kimozdult.
Némán pislogtunk a jelenetet követően.
A nomád jelölt viszont nemet
felelt.
- Gyere velem. – nyújtotta felé a
Glock-ot Svéd, majd megindult a hátsó kert felé.
- Cinegének nem hoztál semmit? –
kérdezte Dan.
- Ő fél éve kapott ajándékba egy
1911-est.
- U. S. Army. – húzta elő a
mellénye alól a pompás fegyvert az említett társunk.
- Emlékszem egykor G is
álmodozott egy ilyenről. – forgattam meg a kezemben, majd visszaadtam a
tulajdonosának.
Kintről dörrenések hangzottak
fel.
- Nem értek valamit… Ha már ott
van a sportklub Szemesen, akkor a srác miért nem tud még bánni a fegyverrel? –
érdeklődött Freddy.
- A motorral se nagyon. Eléggé
lemaradt az első etapon, de aztán K helyre rakta. – jegyezte meg Dan.
- Nagyjából egy éve találkoztam
vele először. Akkor kapta meg a Prospect jelet. Már akkor is elég töketlennek
tűnt, de valamiért G ragaszkodott hozzá. – tette hozzá Cinege.
Az udvar felől megszűntek a
lövések és kisvártatva visszatért Svéd nyomában a jelölttel.
- Most már valamennyire ért
hozzá. – hangjában lemondás volt érezhető.
- Tegyél egy szívességet kölyök!
Ha lehet, ne célozz ránk! – utasította Freddy.
- Autót vezetni tudsz? – kérdezte
Crazy Jimmy.
- Igen, uram! – hebegte.
- Akkor – nyúlt át a pult fölött
a helyi elnök és a pénztárgépből egy kulcsot vett elő – te vezetsz! – majd egy
hanyag mozdulattal hozzávágta az eszközt, amit persze a srác nem kapott el.
Amikor lehajolt érte mind csalódottan csóváltuk meg a fejünket.
- A kocsi hátul van. Vidd ki az
utcára és mindjárt mi is megyünk. – utasította Kisbandi.
Mikor eltűnt a fickó Svéd szólalt
meg:
- Sajnálom, srácok. Nem én
ragaszkodtam hozzá, hogy mellém legyen osztva. G azt mondta, hogy amíg nem
bízom meg benne, addig nekem kell pesztrálnom.
- Ezt anno én is eljátszottam
Szigorúval. Hozzá osztottam Sittes Májkit. Ők egész jól összebarátkoztak.
- Ez nálunk nem történik meg. –
jósolta a nomád VP.
- Nincs is helye köztünk az ilyen
nyámnyiláknak. – morogta az orra alatt Cinege. A több évtizedes tapasztalata
mondatta vele és bár nem viselte az elnöki patchet, a szavának még mindig
komoly súlya volt a chapterben.
- Ezt hagyjuk máskorra. Most mást
kell elintéznünk. – zártam le a beszélgetést. Felkeltem a székről, betűztem a
pisztolyt a mellényem erre kialakított zsebébe és a hátsó udvar felé indultam.
Szikla rögvest utánam indult és kisvártatva Svéd is. A többiek a főbejáraton át
az utcára mentek és beszálltak a nomád jelölt által vezetett furgonba.
A menet elején gurultunk hárman,
mögöttünk jött az autó a többiekkel. Az M70-esen mindössze 40 perc lett volna
az út Muraszombatig, de egy baleset miatt bő órán át tartott. A húszezres
községből alig 150 fő magyar, de mi nem velük készültünk találkozni. A
társaság, akikkel elszámolnivalónk volt, egy feltörekvő, öttagú fiatalokból
álló, viszonylag szervezetlen csoport – legalábbis a letenyei chapter tagjainak
elmondása alapján. A rendőrség látókörébe még csak néhány piti bűncselekmény
miatt kerültek.
Már lemenőben járt a Nap, mire
áthajtottunk a városon. Utunk a délebbre található GMT Avtodeli-hez vezetett.
Ez volt az adósaink székhelye. Az udvaron ácsorgó autók számából ítélve nem
ment valami jól az üzlet. A VW-k és Skodák között két fekete SUV állt, a városi
bűnözők közkedvelt járműve. A motorjainkkal kicsit messzebb álltunk meg tőlük,
de a furgont direkt úgy parkoltatták le, hogy a két fekete hodály ne tudjon
könnyedén kijutni.
- Kisbandi! Dan! Ti maradjatok
kinn. Ha valami gáz van, ti lesztek a második vonal. – hallottam az utasítást
Cinegétől, ahogy közelebb értünk.
- Bármi simlisséget észlelsz,
cselekedj. – súgtam oda Sziklának, aki a Glock-ja csőretöltésével nyugtázta az
utasítást.
- Te úgyis jobban ismered ezt a
világot, mint mi. – tette hozzá Svéd.
Beléptünk az épületbe, ahol két
fickó sietett elénk. Valamit szóltak hozzánk valamilyen szláv nyelven, de csak
Freddy válaszolt nekik – az anyai nagyanyja ugyanis szlovén nemzetiségű volt,
apai ágon pedig horvát gyökerekkel rendelkezett. Ezen kívül beszélt még angolul
és franciául.
- Azt mondják, az irodában van a
főnök. – fordított Freddy.
Az épület hátsó részében, egy
közepes méretű irodában pöffeszkedett a góré, egy alacsony, jellemtelen figura
hátrazselézett hajjal. Sötétkék szövetnadrágot viselt, amit hózentróglival
fogatott fel, felül pedig fehér selyeminget öltött.
- Helló! Mi ez a nagy jövés? –
kérdezte tört magyarsággal.
- Az adósságotokért jöttünk. –
felelte Crazy Jimmy.
- Miféle adósság? – tárta szét a
karját vigyorogva. Ekkor már tudtam, hogy meg akarja úszni a fizetést és minden
eszközt bevet, hogy minket üres zsebbel hajtson el.
- Két fuvar költsége, plusz a
késedelmi kamat és mivel nekünk kellett érte eljönni, így a kiszállási díj. –
soroltam a tételeket tagoltan.
- Nem érteni. – tette a hülyét,
de Freddy sietve lefordította neki. – Nem adok kamat, se más díj. Csak a fuvar!
– intett az emberének, hogy adja át a pénzt.
- Nem, Bojko! Amiért nem fizettél
időben, azért kamat jár. Két hónap.
- Nem fizet kamat! – ütötte a
vasat a szlovén. Az anyanyelvén még mondott valamit. Freddy válaszolt és egyre
erősebb hanghordozásba torkolt a vita. A következő pillanatban Szikla
előrántotta a Glock-ot és főbe lőtte a tőle kissé balra állót, majd Bojkó vállát
érte egy golyó a az újonnan kapott fegyveremből. Svéd a főnök mögött álló két
alak fejét lékelte meg egy-egy pontos lövéssel, Cinege pedig orrba vágta a tőle
jobbra állót és elvette a pisztolyát. A jelenet láttán a nomád jelölt lábai
remegni kezdtek, az arca pedig elfehéredett.
- Ha kifizeted, amit kérünk,
akkor élni hagyunk. Válassz. – sziszegte C.J.
- Az országból nem juttok ki
élve, ha kinyírtok. – ezt mondta Bojkó, de ezt csak később tudtuk meg, miután
Szikla két újabb golyót engedett a férfi fejébe. Nem volt kérdéses, hogy ezután
a többieknek is meg kell halniuk. Valami különös
véletlen folytán a nomád jelölt is padlót fogott. A pisztolyát kicseréltük
Szikláéra, hogy amikor a rendőrök kérdezősködni kezdenek, azt mondhassuk, hogy
a saját önálló akciójának áldozata lett. Ezután megkerestük a fellelhető összes
készpénzt, írtunk adásvételit három furgonra, elvettük a kulcsaikat,
eltüntettük a biztonsági kamerák felvételeit és a sötétség leple alatt
otthagytuk a helyszínt.
Egy órával később a letenyei
Klubházban a zsákmányolt pénzt számoltam. Freddy és Crazy Jimmy a
szerződésekkel felkeresték a helyi illetékes hivatali személyeket, akik szintén
zsíros jattot kaptak, amiért az éjszaka közepén átvették azokat és vállalták,
hogy másnap az első helyen végzik el az átíratást.
- Mennyi az annyi? – telepedett
mellém Kisbandi.
- Háromezer. Ennyi a részetek. –
a számérték euróban értendő.
- Hogyhogy csak ennyi?
- A két elmaradt fuvarköltség,
plusz a kamatok és némi jatt.
- De az sokkal több pénz… -
mutatott a kezemben lévő kötegre.
- Igen, de szó nem volt felezésről.
Örülj neki, hogy a három furgon mellé még kaptok kp-t.
- Az egyik járgányt megkaptátok
volna ti, a másikat pedig a nomádok.
- Ha nem hozom fel az ötletet,
hogy elhozhatnánk őket, akkor csak a lóvé lenne. A furgonra pedig nem tartunk
igényt. Mi nem szállítunk annyit. G nevében viszont nem nyilatkozom, de
szerintem jó néven venné az elvesztett jelölt miatt.
- Azt megbesz…
- Elég legyen! – dörrentem rá a
titkárra. – A társaidat úgy vezeted meg és rántod le, ahogy akarod, de én
átlátok rajtad! Ha egy nap kiderül, hogy megloptad őket és emiatt úgy végzed,
mint az a Prospect, akkor senki nem fog megkönnyezni! – közelebb hajoltam hozzá
és szinte suttogva folytattam – Azt ajánlom, vegyél vissza, különben magam
öllek meg! – azzal magára hagytam.
Svéd a hátsó kertben ült a
motorján, és csendben cigarettázott. A félhomályban jobbára csak a parázsló
fényét lehetett látni. A ribanchordón a jelölt mellénye hevert. A vele szemben
álló motor nyergére ültem.
- G hogy fogadta a hírt?
- Közönyösen.
- Te hogy vagy?
- Valamivel jobban.
- Ahhoz képest itt cigarettázol,
mélabúsan, ahelyett, hogy azt a dögös feketét próbálnád fel.
- Nem kívánom a cigány kurvákat.
- A kínaira gondoltam. Ügyesen
furulyázik.
Halkan felkacagott, majd
visszatért a cigarettájához.
- Merre tartunk? – kérdezte két
slukk után.
- Szemesre, aztán Szolnok,
East-Gate…
- Nem erre gondoltam. Néhány hete
két embert küldtünk a Balaton fenekére, most pedig kiirtottunk egy kisebb
csapat alvilági figurát. Mi jön ezután? Mi az úti cél, K?
- Azt tesszük, amit kell. Így
ment ez eddig is.
- Tudod – nyomta el a cigijét –
amíg benn voltál, csak hisztis ribancokkal, tartozások behajtásával,
motorozással és bulizással töltöttük az időt. Most meg egy hónap alatt heten
hullottak el körülöttünk és a mi kezünk által.
- Nyolcan.
- Tessék?
- Nyolcan haltak meg. Celebet
kifelejtetted.
Megcsóválta a fejét és egy újabb
cigire gyújtott.
- Van még valami?
- Ezt miből gondolod? – fújt ki
egy nagyobb adag füstöt.
- Nem szoktál ilyen szótlanul
különvonulni és az orrodat lógatni.
- Egy konspiráció árnyéka
fenyeget bennünket. Nem részletezném, majd G megteszi. Ezért kerestem Bandit,
hogy tanácsot kérjek tőle. Ezt ugyebár telefonon azért talán mégse…
- Jogos… Elteszem magam. Holnap
korán szeretnék továbbindulni. – keltem fel a motorról.
- Jó éjt!
Másnap délelőtt fél tizenegykor
indulásra készen álltunk a letenyei Klubház előtt. Mellettem Svéd, mögöttem
Dan, az egyik furgonban pedig Szikla, két motorral a rakterében. Eredetileg
Freddy is jött volna, de az átíratás procedúrája kissé elhúzódott, valamikor
délutánra ígérte csak a csatlakozását, de mi nem várhattunk tovább. Kisbandi és
Cinege búcsúztattak két Prospect társaságában. Mivel délre várt bennünket G és
Linája magukhoz ebédre, ezért nem szarakodtunk a rossz főutakkal és a városi
szüttyögéssel, felhúztunk a sztrádára, így nagyjából egy óra alatt megérkeztünk
hozzájuk. Elsőre meg sem ismertem a házat, annyira sok virágot ültetett a ház
asszonya köré azóta, hogy nem láttam. A ház ura lassan lépdelt ki a palota ajtaján
fehér pólóban, rövidnadrágban és vietnámi papucsban – minden bizonnyal
messziről felismerte a motorok hangját. Nyomában megjelent Svéd felesége és
lánya.
- Szervusz, testvér! – üdvözöltük
egymást a közel harminc éves módon.
A köszöntések után G utat
mutatott a házba, engem pedig visszatartott.
- Mikor változott át a rezidencia
Oglu rózsakertjévé?
- Ki? – torpant meg.
- A koppányi aga. Fekete István
regénye.
Megrázta a fejét, hogy
visszatérjenek az eredeti gondolatai, amin valószínűleg azóta filózhatott, hogy
szóltam neki a túráról.
- Hagyjuk… Ha már… Megnéznéd a régi
Dyna-mat?
- Az asszony nem tekeri ki a
nyakad, ha késve ülünk asztalhoz?
Nem felelt, csak kinyitotta a
garázst, ahol a tőlünk vásárolt Bobber és a néhány éves Street Bob mellett az
említett Dyna néhány kartondoboz takarásában ácsorgott, továbbá egy rozzant
kanapé, üres sörösüvegeket tartalmazó rekeszek és egyéb lomok hevertek. A magas
hőmérséklet és páratartalom miatt levettem a mellényemet és a kanapéra dobtam.
- Mi ez a sok szemét? – lestem
bele az egyik dobozba, amiben egy antik porcelánétkészlet porosodott. A
védelmére használt újságpapír már megsárgult.
- Valójában nem azért akartam,
hogy idejöjjünk és rápillants a Dyna-ra, hanem hogy elvidd magaddal ezt. – a
garázs belsejéből egy rozzant, S&S parts feliratú doboz került elő.
- Mi ez? – vettem át a tárgyat,
ami egykor légszűrőt tartalmazott. Mérete ellenére lehetett vagy két kiló, ami
nem éppen egyezett az említett tárgy súlyával.
- Azt nem kell tudnod.
Meglepetten felvontam a szemöldököm.
- Mióta titkolózunk egymás előtt?
- Nincsenek titkaim előtted. Én
sem tudom, mi van benne.
- Kinek adjam át?
- Nicu-nak… már ha mész hozzájuk.
- Oké, nincs több kérdésem.
A dobozt a motorom
nyeregtáskájába tettem, Sziklát pedig utasítottam, hogy cserélje ki a motorokat
a raktérben a Dyna-ra és ha végzett, simogassa meg a macskákat.
- Macskákat?
- Igen. G-nek két macskája van.
Valahol itt lesznek.
A házban egy meglepetés várt:
Kornélia. Nagy örömmel szaladt felém és üdvözlésképp halvány csókkal illetett,
majd az ebédlőasztalhoz kísért. Mindenki helyett foglalt, az ikrek pedig
felszolgálták az ételt. Mi tagadás a két lány nagyon kitett magáért, mert
nagyon jól sikerült az ebéd. Svéd szemefénye, mikor végzett az evéssel egy
tiszta tányérra szedett egy adagot és kivitte Sziklának.
- Csak nehogy a Prospect
ráhajtson a kiscsajra. – köpte be Dan.
Svéd szemei szikrát szórtak és
mély gyűlölet jelent meg az arcán.
- Nyugalom, kizárt. Tisztában van
vele, hogy nem hajthat rá a Klubhoz tartozó nők egyikére sem. – csitítottam. A
kijelentésem után mindenki G-re nézett, aki a középsőujja felmutatásával
jelezte, hogy nem értékeli a célzást.
- Különben sem tette még túl
magát az előző pasiján. – jegyezte meg az alelnök felesége, amitől Svéd arca
még sötétebb árnyalatba fordult át.
- Mi történt? – esett ki egy
darab krumpli a száján.
- Megcsalta. – felelte az
asszony.
Ebből már tudtuk, hogy mi lesz az
esti program. A srác jókedvűen, gondtalanul az utcán sétált a barátai
társaságában. Iszogattak, vihorásztak és hangos zene szólt valamelyikük
hátizsákjából egy hordozható lejátszóból. Az út közepén lófráltak, felborítottak
pár kukát és kényük-kedvük szerint hugyoztak oda, ahova akartak. Egy cseppet
sem foglalkoztak a környezetükkel, vagy hogy ezzel akár ellenszenvet válthatnak
ki bárkiből. Egy sötétebb utcában csikorgó gumikkal melléjük vágódott egy
rendszám nélküli furgon, amiből négy hegyomlás pattant ki, ketten fegyvert
fogva a társaságra. A hétfős brigádot a két fegyvertelen villámgyorsan
végigpofozta, majd a Svéd lányát megcsaló nagymenőt és zenélő hátizsákot
bevágták a kocsiba, majd sietve elhajtottak. A földre került fiataloknak
kellett néhány perc mire magukhoz tértek.
- Most pedig minden bűnödet
meggyónod, kisköcsög. – sziszegte a maszk alatt Svéd.
Mindannyian sísapkát húztunk,
hogy ne ismerjen fel bennünket, bár minden bizonnyal sejtette, hogy kikkel van
dolga. A szemeiben rettegést véltem felfedezni.
- Nem követtem el semmit. –
sikította félelmében. Már korántsem volt akkora menő, mint néhány perccel
korábban a haverjai körében – bár egy gyéren megvilágított pincében, székhez
kötözve senki nem lenne az, ha egy ilyen társaság tornyosul fölé. Szikla ekkor egy
tőle visszafogottnak tűnő ütéssel eltörte a fiú orrát.
- Vallj! – szólt ismét Svéd egy
kicsit erőteljesebb hangon. A srác lebiggyesztette a fejét és zokogni kezdett.
- Ne sírj te kis pöcs! –
ordította Dan. – Beszélj!
Előrántottam a Freddy-től kapott
pisztolyt, finoman félretaszítottam Dan-t és a fiú felé lépdelve csőre töltöttem.
Amikor már csak pár centi választotta el a fejét a fegyveremtől, behunyta a
szemét, én pedig a feje mellé húzva a stukkert elsütöttem azt. Az ágyéka táján
egyre növekvő sötét folt jelent meg, az orrunkat pedig megcsapta az a bizonyos
szag.
- Ezt most miért kellett? –
ordította G a csengő fülét dörzsölve.
- Unatkoztam. – feleltem
közönyösen, eltettem a pisztolyt, majd visszahúzódtam a háttérbe.
- Gyerünk. Dalolj! – rázta meg a
srácot Svéd.
Szipogva, könnyes szemmel kezdte
sorolni az addigi rövid élete minden apró botlását, év, hónap, nap lebontásban,
közte a testvérünk lányának megcsalását is. Mikor már az alig fél órával
korábbi eseteket is meggyónta, és mindenkitől bocsánatot kért, Svéd kikapcsolta
a kamerát és a srác állát megragadva az arcába fröcsögte:
- Ha még egyszer előfordul, hogy
te, vagy a haverjaid bármit elkövettek, nem csak mi kapunk el benneteket, hanem
ez a vallomás megy szépen a rendőrségre. Világos?
- I-i-i-igen. – hebegte szipogva.
- Vigyük!
Szikla egyetlen ütéssel
felborította székestül, eloldozta, majd a vállára vette az eszméletlen testet
és a furgonba dobta, mintha csak egy zsák homok lenne. A kocsiban elvettük a
ruháit, a telefonját és a kevéske pénzét. A személyigazolványát a mellkasára
kötöztük egy átlátszó ragasztószalaggal, egy földúton a város határában húzódó
autópálya déli részére vittük, és egy kietlen, sötét részen kidobtuk a
furgonból.
A túra harmadik napja szintén
délelőtt fél tizenegykor indult, de ezúttal nem a Nomads Klubháztól, hanem G
otthonától. Svéd helyét Árpi vette át, Szikla pedig visszaült a Fat Boy-ra,
mert a furgont az Enforcer alá osztott jelölt vezette. A társulásnak nem közös
volt az úticélja: Fehérvárnál különváltunk és csak Dan-nel és a hegyomlás
Prospect-emmel gurultam tovább Pest felé, a nomádok elhajtottak északra, Fort
City-be. A fővárosban megálltunk kajálni egy gyorsétteremnél, ahol csatlakozott
hozzánk Csülök, aki a szolnoki galerihez tartozott és Jeti, aki az East-Gate
chaptert erősítette. Utóbbi nálunk járt vendégségben, majd Budapesten intézett
el ezt-azt. Amikor megtudta, hogy mikor leszünk a városban, elhalasztotta a
hazaindulását. A szolnoki tag egy Hangaround kíséretében jött elénk, így hatan
mentünk tovább.
Legnagyobb meglepetésünkre a
tiszai Klubházban csak Bütyköst és Macit találtuk, aki elvileg azért
tartózkodott ott, mert hivatalosan ő jött elénk. A két testvér vidám
hangulatban beszélgetett egy bőrkanapén, lábukat a dohányzóasztalon pihentetve,
kezükben egy-egy hideg sörrel. A levegőt megtöltötte az elnök cigarettájának
bűze és némi marihuána illatának fura egyvelege. Belépésünkkor nem zavartatva
magukat ülve maradtak.
- Napok óta nem láttam itt ennyi
embert egy időben. – fogadott bennünket jellegzetes károgó basszusán Bütykös.
- Ne keljetek fel! – intettem le
a két terpeszkedő férfit, akik a közeledtemre kicsit megemelték magukat. Egy
szabad kanapéra vetettem magam és meggyújtottam a mellényemből előhúzott
szivart. Szikla rövid időn belül egy pohár whiskeyt helyezett el előttem az
asztalra, nyomában Csülök sörrel érkezett és mellettem foglalt helyet.
- Az a szar fog megölni. –
motyogta Maci marihuánától megváltozott hangon.
- Az asszony fog megölni, ha egy
héten belül nem érek haza a születésnapjára.
A kijelentésemet harsány nevetés
kísérte, még Szikla is elgyengült és halvány mosoly rajzolódott ki a szája
sarkára. Ez az apróság nem kerülte el Bütykös figyelmét és szigorú arccal
kezdte méregetni. Tudtam jól, hogy valami parancson töri a fejét.
- Prospect! – tört ki belőle. –
Nyomd le a 48-at! – a 48 a
Deadbeats Hungary alfabetikus kódja.
Sziklának nem kellett kétszer
mondani. Sebtében földre vágta magát és elkezdte tolni a fekvőtámaszokat. Jeti
nesztelen léptekkel hátulról mellé osont és egy korsó sört akart ráönteni, de
mielőtt megtehette volna megköszörültem a torkomat és intettem a szivarommal,
hogy ne tegye. Attól nem tartottam, hogy a jelöltem zokon venné, inkább attól,
hogy itt nem állna meg az East-Gate-i óriás. Meglehetősen kötekedő fajta volt,
s mivel többnyire jól választott ellenfelet - a legtöbb vele szembe kerülő
mindig nála sokkal kisebb termettel és gyengébb fizikummal rendelkezett -,
hamar elterjedt róla a „verhetetlen” jelző. Ebben az esetben viszont nem tudta
kivel van dolga, hiszen először találkoztak. Mindenki azt gondolta, hogy az
intésemet érteni fogja, és nem provokálja ki a bunyót. Tévedtünk.
Alig néhány órával és itallal
később Jeti elment WC-re. Szikla a pultnál állt, háttal az illemhely ajtajának,
mikor Dan-nel és velem beszélgetett. Tisztán láttam az óriás jeges,
gonoszsággal telt szemét, ahogy a helyiségbe lépett. Kiszúrta az előttem
ácsorgó jelöltet, meglódult és kíméletlenül taszított rajta egyet a vállával.
Természetesen Szikla kibillent az egyensúlyából. Dan-re támaszkodva próbálta
visszanyerni az egyensúlyát, mire Jeti hőzöngeni kezdett:
- Hogy mersz kezet emelni egy
tagra? – tornyosult a jelölt fölé. Fél fejjel volt magasabb Sziklánál, aki a
maga 198 centis magasságával meglehetősen kitűnt közülünk.
- Elnézést. Megbotlottam. –
morogta elfojtott dühvel a hangjában.
- Nem botlottál meg. Nekem
jöttél! – harsogta a fél fejjel magasabb tag. Jeti ostoba módon, abban bízva,
hogy a testi fölénye ezúttal is előnyt nyújt, taszított Sziklán, aki nekiesett
a pultnak. – Gyere ki! Játsszuk le!
A szolnoki Klubház kertjében, egy
hosszú árkádsor alatt álltak a motorok és egy ring. Amikor valakit kihívtak,
ott rendezték le a dolgot. Komoly vitákra került pont és bárki kihívhatott
bárkit, de többnyire a vezetőség nem lépett a kötelek közé. Egy alkalmat
kivéve, amikor Csongor fiam verte laposra Macit. Azt szívesen megnéztem volna,
de hát sitten ültem.
Mindannyian kitódultunk a kertbe,
a versenyzők pedig beléptek a ringbe és levették a nadrágjuk fölötti
ruhadarabokat. Felmásztam Sziklához és elvettem tőle a pólóját, a mellényét és
vártam, hogy megszabaduljon a gyűrűitől.
- Mi lesz kispofám? Meddig várjak
még?
- Mindjárt, csak leveszem ezeket.
Nem szeretném, ha összevéreznéd őket.
A közönség huhogással és
nevetéssel jelezte a megjegyzés tetszését illetően. A következő néhány
másodperc egy életre eldöntötte Jeti és Szikla viszonyát. A nyíregyházi tag egy
nagy ívű lendítéssel próbált ütést bevinni, de a jelöltem elhajolt, majd
hirtelen egy kíméletlen balossal leverte az ellenfele veséjét. Ezután egy
pörölyként lesújtó jobb csapott az óriás fejére és Jeti eszméletlenül terült el
a földön. Örömujjongásba tört ki a publikum. Először fordult elő, hogy valaki
legyőzte a nyírségi szörnyet. Dan felpattant a pódiumra, ellenőrizte a fekvő
pulzusát, és kijelentette:
- Még él… Igyunk a bajnok
egészségére!
Örömujjongás kíséretében
bekísértük Sziklát a pulthoz, aki csak valami gyümölcslevet szürcsölgetett,
mert sosem ivott alkoholt. Jeti vagy fél órán keresztül hevert a ring közepén,
majd mikor fejét fogva betántorgott, lezuhant a kanapéra. Szikla egy csomag
jéggel sietett a segítségére.
- Kemény öklöd van. – vetett
hálás pillantást az óriás a legyőzőjére.
Az este hátralevő része szolid
bulizásba torkollt. Dan kiszemelt magának egy fél cigány lotyót, aki minden
látszólagos ellenkezés ellenére megadta magát a fiatal férfinek és a kanapén
szétdobta a lábait neki. Másnapra az Enforcer mellényére egy újabb PM felvarró
került fel, a zöldkeretes rombusz barna ovális mintával a közepén. Szinte
világított a régebbi darabok mellett: a sárga (ami az egy évvel korábban, az anyaklubnál
felhúzott ázsiait jelölte), a fehér (ami az Aradon elkapott szőkére
emlékeztetett) és a rózsaszínű (amit a letenyei szűz mentesítő akció után
kapott és már meglehetősen beszürkült az évek során lerakódott kipufogó füsttől).
Négy nappal a komáromi indulás
után, délután érkeztünk meg Nyíregyházára, az East-Gate chapter otthonába. Az
épület tetejére azóta, hogy utoljára láttam, felhúztak egy újabb szintet.
Körben fából ácsolt gang húzódott, a nyugati oldalon egy nagyméretű terasz
határolta a kialakított lakást. Egyetlen család élt ott, a fiamé. Megismert egy
lányt Szatmárnémetiben, akit eljegyzett és nyolc hónappal érkezésünk előtt
megszületett első közös gyermekük a kis Balázs. Karján a csemetével és oldalán
a párjával jöttek elő az épületből, nyomukban a chapter többi tagjával.
- Bemutatom az unokádat. –
nyújtotta át nekem az apró csöppséget.
- Nagy a hasonlóság. – vettem a
karomra a kis legényt.
- Ezalatt a ritka hajat, az állandó
folyadék igényt és a kakis alsót érted? – szúrta oda Dan a hátam mögül.
- Egyértelműen. – feleltem
nevetve.
- Ő pedig a párom, Zita. –
mutatta be a jegyesét Csongor.
- Örvendek, uram. – nyújtott
kezet a lány.
- Tegezz nyugodtan.
Eközben az egyik jelölt
folyamatosan kattogtatott egy fényképezőgéppel.
- Ha már csinálod, csináld
rendesen. – toltam le a srácot, aki megszeppenve megtorpant. – Hívjatok ide
mindenkit. Gyerünk! Álljunk össze!
- Mint a gecis bugyi? – súgta
valaki a mögöttem.
A kép közepére engem taszítottak
a jobbomra a fiam, balra a barátnője került. A fotón az arca nem látszik, mert
épp a fiát bögyörgeti. Körülöttünk állt az akkori teljes East-Gate chapter,
valamint Dan, továbbá ketten Szatmárból és Fék az aradi Nomads chapterből.
A fotózás után bementünk a
Klubházba. A legifjabb csavargót az anyja felvitte az emeletre, hogy fürdesse,
megetesse és letegye aludni. Alig záródott be mögöttük az emeletre vezető
lépcsőház ajtaja, valaki feltekerte a hangerőt és majdhogynem koncert szinten
szólt a Five Finger Death Punch-tól a Bad Company.
- Hogy altatja el azt a gyerkőcöt
ilyen ricsajban? – kérdeztem Csongort.
- Hangszigetelés. Már az épület
előtt se nagyon hallani, de a fenti lakásban meg abszolút nem. Pár nappal
ezelőtt lövészversenyt tartottunk, miközben a kisember békésen aludt.
- Érdekes.
- Emlékeztem rá, mikor a DH-t
újítottuk fel, még te mondtad, hogy az új módszerek sokkal hatékonyabbak, mint
amiket a Klub indulásakor alkalmaztatok. Felfogadtunk egy szakit, aki ért a
hangtechnikához és az ő javaslatait valósítottuk meg.
- Helyes.
- Gyere, megmutatom a fenti
lakást.
- De most eteti a…
- Nem gond. Ilyenkor nem szoptat.
– indult meg az emelet felé.
- Az csak nekem furcsa, hogy G
fia és a tiéd egyidősek?
- Igen… Ha már szóba hoztad: G
bácsi miért nem jött veletek?
Ahogy kiléptünk az emeletre
megálltam, mert megdöbbentett az alig hallható zene, ezért nem feleltem neki.
- Mi az? Sztrókod van? – tette a
kezét a vállamra.
- Dehogy… Csak meglepett… hogy
mennyire jól szigeteltétek az épületet.
- Menj tovább! A kilátás se
rossz.
Körbevezetett és a nagy teraszon
álltunk meg. Páratlan ízlésre vall, hogy ezt így találta ki és alkotta meg.
Büszkeséggel néztem a nyugatra révedő fiamra. Az üvegasztalra letettem az üres
üvegemet, mire kilépett az üvegajtón Zita.
- Hoztam nektek sört.
- Köszönjük édesem. – lehelt
halvány csókot kedvese ajkára Csongor.
- Holnap mikorra kell menni a
tanácshoz?
- Már vagy ötven éve
polgármesteri hivatal... – kötekedett a fiam. – Délután 14 órára kaptunk
időpontot.
- A szüleid jönnek? – fordultam a
menyasszony felé.
- Már nem élnek...
Emlékek tolultak fel benne, ami elszomorította
az arát. Emiatt bevonult a lakásba. Csongor elmesélte, hogy 18 éves korában
veszítette el a szüleit és fél évvel korábban halt meg Zita öccse egy utcai
összecsapásban, ami a Szatmári chapter tagjai és néhány román garázda között
tört ki. A fickó rosszkor volt rossz helyen. Az első lövés, amit az egyik
ellenség engedett el pont a menyem testvérét találta el. Az agyvelejét egy
kávézó ablakáról törlőkendőkkel szedték össze.
Hosszan, éjszakába nyúlóan
beszélgettünk a fiammal – úgy, ahogy én sosem tudtam az apámmal. A jó időnek és
az elfogyasztott söröknek köszönhetően, mikor Csongor bevonult vizelni,
elaludtam a párnázott kerti bútoron. Amíg aludtam, valaki pokrócot terített
rám, mert délelőtt, mikor motorzúgásra ébredtem, már rajtam volt.
Felkászálódtam az alkalmi fekvőhelyről, kinyújtottam öreg tagjaimat és a
korláthoz léptem. Lenézve láttam meg Lafaty Bandit és G-t, közvetlenül
mellettük állt Majom és Boxer, valamint Bütykös, Freddy és Ladislav, kicsit
távolabb Cinege és Kisbandi szállt ki egy autóból. Utóbbi ajtót nyitott
Kornéliának és Karolinának. A teraszra nyíló tolóajtó elcsúszott a sínen, és
Zita lépett ki rajta, karján az unokámmal és egy bögre kávéval.
- Várj, segítek.
A lány azt hitte, hogy a kávét
veszem el tőle, de a lurkót vettem ki a kezéből. A dolog halvány mosolyt csalt
bájos arcára. Visszaléptem a korláthoz és a lent ácsorgók felé integettem az
apró ember kezével, amit ujjongással fogadtak.
Néhány órával később, a
városházán voltunk. A menyasszony hagyományos, hófehér esküvői ruhában volt, a
férj fehér inget és mellényt viselt felül, fekete farmert alul. Minden más
klubtag sötétzöld inget viselt a color alatt. A ceremónia a szokásos vontatott
unalomként zajlott, ám az épület előtt egy különleges meglepetéshez sorakoztak
fel a partiumi tagok. Ahogy az ifjú pár kilépett a bejáraton és megállt az első
lépcsőfokon, a szemben állók egyszerre dobbantottak egyet előre.
- Huhh! – harsogta egyszerre huszonöt
motoros, ami a házak falain hatásosan vízhangzott. A kezüket széttárták és
nyitott ujjakkal, apró mozdulatokkal rázni kezdték, közben sziszegtek. A tömeg
közepén Nicu egy mondókát kezdett el harsogni, amitől a többiek ismét
kimozdultak, dobbantottak és jött a következő:
- Huhh! – jött egy újabb kézrázós
szakasz és sziszegés. Nicu ismét mondókába kezdett, majd a társak csatlakoztak
hozzá. Közben hol a combjukra, hol a karjukra, és időnként a mellkasukra
csaptak teljes erőből. A látvány a környéken sétálókat megállásra és
bámészkodásra késztette. Sosem láttak még hakát. Az alig másfél perces műsort
természetesen megtapsolták, ahogy a násznép is. Ezután visszatértünk az
East-Gate chapter főhadiszállására és lakodalmat tartottunk motoros módra.
Ötven tag és jelölt, nagyjából harminc nő, néhányan két másik klubból származó és
körülbelül tizenegynéhány független támogató motoros. Rendkívül jó hangulatú
parti kerekedett. Mindenki jól érezte magát.
Mikor besötétedett, Kornélia
felvonszolt a teraszra. Leültünk arra az alkalmatosságra, amin a múlt éjjel
aludtam. Hátradőltem, meggyújtottam egy szivart. A karjaimat a háttámlán
nyugtattam, a csajom jobb kezét a hasamon, a vállamon pedig a fejét nyugtatta.
Nagyot sóhajtott, arra számítva, hogy megkérdezem, hogy szeretne-e mondani
valamit, de nem volt kedvem a beszélgetéshez. Helyette beleszívtam a kézzel
sodort kubaiba.
- A mi esküvőnk mikor lesz? –
kérdezte Kornélia, amitől köhögni kezdtem. Nem számítottam erre a kérdésre,
hiszen sosem terveztem, hogy elvegyem.
- Már miért kéne, hogy
elvegyelek?
- G elvette a húgomat, a fiad a
barátnőjét. Mindenki megházasodik, csak én nem.
De jó. Kezdődik… - gondoltam magamban.
- Ez sosem volt köztünk téma.
- De miért nem? – ült fel.
- Amikor összekerültünk
tisztáztam, hogy nem nősülök meg. Akkor azt mondtad, hogy neked ez nem gond,
mivel úgysem szülhetsz, nem kell, hogy férjhez menj.
Némán elfordította a fejét és a
semmibe meredt. Megfogtam a vállát, mire visszafordult.
- Ha hűségesküt akarsz, azt már
rég megkaptad, de ha egy papírt, amin ugyanez áll, akkor azt rossz helyen
keresed. Csak azért nem veszlek el, mert most épp egy lagzin ülünk és előtörtek
belőled az érzelmek.
Egy hirtelen mozdulattal
kifordult a kezemből, kissé távolabb ült és ismét a semmit kezdte nézni.
Felhúzta a lábait és átkarolta őket. Bezárkózott. Tudtam jól, hogy ilyenkor nem
szabad hozzászólni, vagy akár csak megérinteni. Csendben pöfékeltem tovább.
- Ti miért vonultatok külön? –
kérdezte G.
- Egy kis meghittségre vágytunk.
– forgattam a szemem, hogy a régi harcostárs értse az iróniát, Korninak pedig
semmi ne tűnjön fel ebből. Mivel rágyújtott, valószínűleg leesett neki.
- Áhh… Akkor nem zavarok.
- Nem zavarsz. Gyere, ülj le. –
intettem neki az egyik ülőalkalmatosság felé. – Linát hol hagytad?
- Táncol.
- Nem félsz, hogy elrabolják
tőled, sógor? – kérdezte Kornélia.
- Tud vigyázni magára. Nem
féltem.
- Rendeződtek a dolgok Szemesen?
- Minden jó irányba halad. –
felelte G, közben a szemével jelzett, hogy ezt nem a csajom előtt kellene
megbeszélni, hiszen klubügyről van szó. Korni kiszúrta, ezért felpattant a
helyéről, elnyomta a cigijét, sietve megcsókolt és magunkra hagyott minket.
- Látom jó a hangulat. – ironizált a nomád elnök.
- Remek… Azt akarja, hogy vegyem
el feleségül.
Harsányan felkacagott a szemben
ülő barát.
- Zokon vette, hogy sosem tennéd
meg?
- Ez már lerágott csont, csak
időnként előjön belőle. Gondolom, nálatok is így volt, csak te beadtad a
derekad.
- Egy nap bejelentette, hogy
terhes. Bár nem terveztem családot, mégsem akartam, hogy szégyenben nevelje a gyerekemet.
Ezért elvettem. Aztán elvetélt.
Valójában abortusza volt, mert
egy Klubház buli orgiába fulladt és ott valaki megcsinálta, de ezt G sosem
tudta meg. Az eset napján épp Aradon járt, az abortusz alatt pedig Letenyén.
- Most pedig van egy fiad.
- Neked meg egy unokád. – vágott
vissza a barátom.
Megemeltük a poharainkat, amikben
a legfinomabb single malt whiskey lapult, amit valaha ittunk. Ekkor lépett be a
harmadik whiskey lover, valamint az erdélyi köményes nagy barátja, Lafaty
Bandi.
- Rég táncoltam már ennyit. –
kezdte lihegve. – Jól megtáncoltatott az asszonykád. – mondta G-nek, és intett
neki, hogy üljön kicsit arrébb.
Egy pillanatra elmerengtem.
- Mi az? – szúrta ki a nomádok
elnöke.
- Eszembe jutott, mikor harminc
évvel ezelőtt Arlón ugyanígy ültünk.
- Emlékszem! Amikor még csak
három idióta voltunk motoron! Valami rockfasztiválra rángattál el minket. –
tértek vissza az emlékei Bandinak is.
- Inkább oda, mint a Pride-ra. –
kontrázott G. – Ott kezdtél el mindenféle képeket vázolni, hogy milyen is lesz
majd a Klubélet.
- Mindig oda lyukadt ki, hogy
zabáljuk a köményest, pedig a whiskey-t jobban komázom. – hajtotta le a maradék
nedűjét a Fort City elnöke.
- Végül megalakult a Klub, vagy
nem? – tettem fel a költői kérdést. - Megbántátok valaha, hogy belekezdtünk
ebbe az egészbe?
- Egy percre sem. – válaszolták
egyszerre.
- Csinálnátok bármit másként, ha
újrakezdhetnétek?
- Kevesebbet innék. – vágta rá
Lafaty Bandi.
- Nem venném el Ritát. –
böffentette G, mi pedig ismét harsányan felnevettünk.
- Hiányzik valami a régi időkből?
- Az alapítók. – felelte a
nomádok elnöke, mellette ülő köményes barátja pedig némán, helyeslően
bólogatott.
Ebben a pillanatban egy dolmányos
varjú ült le az üveg dohányzóasztal végére.
- Azt a kurva! – bukott ki
Bandiból. – Egy varjú.
- Crow. – mondta G.
- Kár. – felelte a varjú.
Ezután megjelent még egy, aki
tőlem jobbra szállt le.
- Baszki, még egy. – jegyezte meg
Lafaty Bandi.
- Crows. – reagált G.
- Kár. – feleltek a varjúk.
A következő pillanatban egy
nagyobb testű érkezett, aki Bandi mellé telepedett, majd egy újabb és még egy
érkezett. Szép sorban, egyesével, de körülvettek bennünket. Utolsónak egy
idősebbnek tűnő szállt le az elsővel szemben az asztal túlsó végén. G-vel
összenéztünk, Bandi pedig kimondott egy számot.
- Tíz.
- Kár. – felelték a varjúk.
- Te is arra gondolsz? – kérdezte
kissé félve G.
- Alakuláskor is ennyien ültünk
asztalt. – feleltem.
- Kár. - felelte az asztalfőnél
ülő, elsőként érkező varjú.
A szinte ijesztő, Hitchcock-i
jelenetnek a teraszajtó kinyílása vetett véget. Csongor tisztán látta, ahogy
tizenhárom varjú egyszerre rebben fel az égbe.
