Valamikor a nyár folyamán írt rám Monesz, hogy kellene egy plakát az őszi turnéhoz. Itt vannak a dátumok, a helyszínek és ezeknek a logóknak rajta kellene még lenni. Dobj össze valamit! Első blikkre tetszett a dátumok mennyisége, valamint az eddig általunk nem járt városok sora. Eleddig még a Vesztegzár nem járt Erdélyben! Felvidéken több helyen és még Belgiumban is, de a románok által bitorolt részeken nem. Igaz, rossz ómen, ha valahol megjelenünk, mert jó néhány szórakozóhely vagy fesztivál megszűnt már utánunk, de szerencsére vannak stabil helyszínek, ahová jó visszatérni.
09.07. - Révkomárom
Mondhatni hazai pálya. A terveink közt szerepelt némi vágókép készítése egy kliphez, amit régi barátunk, fogorvosunk és fogadott médiáért felelős Crew tag, Susu hajtott végre.
A felvételen szerencsére nem látszik, hogy Faby mennyire túltöltött. Az egyik dalban teljesen leállt, befordult felénk, majd lábával felvéve a ritmust élvezte a koncertet... Ott ezt nem vettem észre, csak akkor gyanakodtam, mikor a Vaksötét dalt kellett volna elkezdenem, de nem jutott eszembe a nyitó riff. Kérlőn felé fordultam, hogy segítsen ki, de ő bambán meredt előre. Időbe telt, mire felfogta, hogy miről lenne szó...
Az eseményre elhívtuk dunaújvárosi Morning Star-os barátainkat, akik egy külön karavánnal érkeztek, így a közönség alaplétszáma és a jó hangulat garantált volt. Előzenekarnak a Bleed jelentkezett be. Ahogy az a klipből is jól kivehető a publikum jól érezte magát, ami bennünket nagyon felspanolt és így egy remek turnényitány kerekedett.
09.14. - Dunaújváros
Sokadik alkalommal jártunk az egykori Sztálinvárosban, sokadszorra a Kaptárban és ismét a Morning Staros cimborák meghívására. Emlékszem, hogy az első fellépésünk katasztrofálisra sikeredett, mert két helyben ismeretlen zenekar lépett fel egy lassan lecsúszó, azóta bezárt helyen.
(fotó: Susu)
Ekkor esett meg a máig emlegetett szituáció, mikor Susu és Höki együtt mentek el vizelni. Fogorvosunk teljesen elhűlve meséli azóta, hogy Höki a lőcsét marokra fogva pisált. De ki nem?
Ugyanitt történt, hogy régi hűséges rajongóink, Heni és Laci ezúttal is felutaztak Dunaújvárosba megnézni minket. A blokkunk után Heni megmutatta a Rockmaratonon általunk dedikált mellényét, amin ezúttal már hímezve voltak a szignóink! Dedikáltam már pólóra, karra, lábra, hasra, hátra, és formás női mellekre is, ahonnan minden bizonnyal az első fürdés után eltűnt, de ilyen először fordult elő, hogy valaki még bele is hímezze egy ruhadarabjába. Nagyon jól eső szeretet.
10.05. - Győr
Először léptünk fel a Betonban és először utazott a zenekar (nagyobb része) vonattal egy fellépésre. Eredetileg ezen a helyszínen forgattuk volna a Sarokba szorítva klipjét még a nyáron, de különböző okok miatt végül nem így lett.
Ami engem a legjobban meglepett, hogy akusztikai szempontból mennyire jó a hely. Az egykori bunker "színpad és tánctér" része minimális visszhanggal rendelkezik. A korai kezdés ellenére szép számmal jelentek meg a metál kedvelői, de még nem oldódtak fel kellően a pódiumra lépésünkig.
Faby gitárján ezúttal az első szám alatt elélvezett a húr... szerencsére azóta már megjárt egy szervizt és egy komplett húrlábcsere javított a régóta visszatérő problémáján.
Faby gitárján ezúttal az első szám alatt elélvezett a húr... szerencsére azóta már megjárt egy szervizt és egy komplett húrlábcsere javított a régóta visszatérő problémáján.
A buli így is jól sikerült.
10.19. - Szatmárnémeti
A teljes turnéstáb főpróbájának számított. Igaz, hogy Révkomáromban is ott volt Imi, Kócos és Susu, de ilyen hosszú útra még csak először vállalkoztunk így együtt. Az első konfrontáció még pakolásnál kibukott, mikor Faby odafordult Kócoshoz:
- Anna! Adj egy cigit!
Mi sírtunk a röhögéstől, de Kócos majdnem a tetőbokszba hajtogatta a tékozló fiút a megszólításért!
Az esemény plakátja
Aki még nem ült velünk a buszban, és partizott végig egy hétvégét a zenekar tagjaival, az sosem tudja meg milyen is a Vesztegzár fékevesztett szertelenségében tobzódni!
Monesz úgy tervezte, hogy csak az M3-ason, a szokásos helyen állunk meg, de az elfogyasztott sörök más ütemezést igényeltek. Bár kiengedhettük a fáradt olajat Sapinak a főváros bevezető szakaszán szólította a szükség. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél hatalmas dugóba keveredtünk, és mivel már nem bírta tovább így a szükség törvényt bont elven a mi biztos kezű bőgősünk egy sörösdoboz tetejét lékelte meg, majd kissé hátat fordítva Hökinek és Susunak engedett a szorító hólyagjának. Mire átértünk a pesti oldalra már Huba-Bubbát rágott, hogy valami sapkát húzzon a dobozra... s Höki ezután nevezte el Sapit "Long Dong"-nak...
A dugó még hosszan eltartott, Fabynak pedig igénye támadt némi dohánytermékre. Biztattuk a fiút, hogy szálljon ki nyugodtan. Mutattuk neki, hol merre talál trafikot a közelben, de csak halogatta. Mígnem aztán elhatározta magát és kiszállt. Nekünk meg zöld utunk lett... Bár Susu tudta már a dalainkat, azért tettünk egy kört, hogy Faby ne maradjon a fővárosban.
A turnécsapat!
Azon meg sem lepődtünk, hogy Mátészalkától Szatmárnémetiig a falvak közti különbséget mindössze a nálunk jellegzetes Kádár-kockákat jelenti és határ túloldalán nincsenek kínai éttermek, emiatt sok a kóbor kutya. Az első meglepetés az ellenőrzés után ért bennünket. Megálltunk pénzt váltani, Faby elhúzta a tolóajtót és már ott állt egy cigánygyerek a markát tartva. Az apró persze nem kellett nekik, azt úgy dobálták el, mintha égetné a kezüket, pedig összeszedtünk a földről pár lejt.
Szatmárnémetiben az egyik kereszteződésben tábla hirdeti románul, hogy ne adjanak pénzt a kéregetőknek! Ennek szívesen tettünk eleget még akkor is, mikor a szórakozóhelytől pár száz méterre kinn ültünk egy bár előtt.
A kép kissé csalóka. Köztünk és a közönség között nagyjából annyi hely volt, hogy ne fejeljünk össze egy komolyabb headbangelés alatt.
(fotó: Susu)
Talán a legkisebb hely volt, ahol valaha játszottunk ebben a felállásban, de a hely szűke ellenére hatalmas hangulat kerekedett! A színpadról úgy tűnt, hogy a publikum mozdulni sem bír, annyira megtelt a helyiség, de mikor bemelegedett a hangulat a teljes alagsor pogózni és hömpölyögni kezdett. Susu gyakorlatilag beszorult a jobb sarokba, Faby mellé.
Maga az alagsor kész labirintus. A színpad és a küzdőtér helyiségébe egy szűk falépcső vezet. Leérve jobb kézre egy bárpult húzódik, szemben pár lépésre a pódium, balra pedig egy raktárként és alkalmi backstage gyanánt használt szoba. Annak túlsó végén jobbra nyílik egy újabb szoba (lásd lejjebb a Sapis kép), amibe mindenféle kacat van dobálva. Annak a helyiségnek a végén visszafelé egy boltíves átjárót takar egy drapéria. A kíváncsi természetünk bevitt mögé és telefonok fénye mellett egy komplett kazamata-rendszert jártunk be. Kisebb-nagyobb termek részben lom tárolására, de többnyire kihasználatlanul. Gyakorlatilag a küzdőtér baloldali és színpad mögötti falainak elbontásával hatalmas tereket lehetne kapni, de sajnos ezt valamiért nem aknázzák ki.
A kompozícióra én hívtam fel Susu figyelmét, ahogy Sapi hanyagul pihen ebben a pompás miliőben
A buli végén patakban folyt rólunk a víz, a kimerült testünket pedig sörrel élénkítettük fel ismét. Kínáltak helyileg készített pálinkával is, de Sapi arckifejezése és a látvány, ahogy készült a lötty, engem eltaszított a fogyasztástól.
A közönség részéről a fogadtatás, a hangulat pazar volt! Sajnos nem mindenkinek tetszett a sikerünk, de az atrocitásokra és a szánalmas provokációkra már nem ülünk fel. Ha valakinek bántja a szemét, hogy mi többet kapunk egy fellépésen a rajongóktól, az inkább gondolkodjon el azon, mit csinál rosszul, vagy kérjen tanácsot, hogyan érheti el mindezt.
Talán a hazaindulástól a város határáig e beszédtéma volt a buszban, de hogy a határig mi történt, vagy utána, arra nem emlékszem. A határon Sapi is megébredt mögöttem, s mikor a nevét kérdezte a román finánc vigyorogva kidugta a részeg fejét:
- Helló! Mi a helyzet?
Egy hajszálon múlott, hogy ne lőjék le, vagy verjék bilincsbe az egész brigádot ott a helyszínen.
Az biztos, hogy ezután valahol megálltunk útközben, hogy Imink bólintson egy picit. Így is még napfelkelte előtt szálltam ki a hátsó utcában a buszból.
10.26. - Dunaszerdahely
Immáron sokadszorra tértünk vissza a Soul Hunter-be és örömmel konstatáltuk, hogy még mindig érdemes odamennünk - és nem csak a szemet gyönyörködtető lányok miatt! Ezúttal a komáromi Maradj igaz! és a soproni Innistrad vált a tettestársunkká. Utóbbi bandával először csapattunk együtt, de remélhetőleg nem utoljára! Ha már összehordott minket a szél, be is újítottam tőlük egy fain pólót és abban nyomtam végig a blokkunkat.
Ami a Maradj igaz! frontemberét, Danikát illeti ezúttal is hozta a formáját. Frappáns átkötőszövegei és hanyag előadásmódja emelte a zenei élményt még nagyobb szintre. Ahogy ott álltunk velük szemben sört iszogatva a blokkjuk alatt engem Anselmora emlékeztetett. Az jutott eszembe, hogyha sokkal komolyabban venné ezt az egész zeneipart, mennyivel többre vihette volna...
Nem véletlenül állok akkora terpeszben: kissé csúszott a linóleum.
(fotó: Susu)
A hangulatra ezúttal sem lehetett panaszunk! A biztonsági korlát biztosan meglazult egy kissé, amilyen őrület volt! Imádtuk minden percét!
(cenzúrázott szövegrész)
A hazaútra ezúttal sem emlékszem...
11.21. - Kolozsvár
Amióta a zenekarban vagyok (2011 nyara - baszki...), talán ez volt a legnagyobb próbatételünk. Előttem jártak a srácok már Belgiumban, ami hasonló megpróbáltatásoknak tette ki őket, de a felállás azóta kissé megváltozott. Ezen az úton sok múlt, hiszen vagy megutáljuk egymást egy életre, vagy jobban összekovácsol. Az utóbbi történt!
Talán a turné himnusza kovácsolhatott minket össze?! Tessék meghallgatni és nézni, mert a későbbiekben ez egy visszatérő motívum lesz:
Ezúttal egy háromnapos túrára indultunk az Agregatoros cimbikkel. Hajnali hatra beszéltük meg az indulást, a gyülekező pedig ezúttal a hátsó utca volt. Meglepő módon még Faby is időben érkezett! Az biztos, hogy ilyen korán még sehova nem indultunk fellépni, de ettől függetlenül a hangulat a szokásos mederben csordogált.
Höki rendezi, hogyan jöjjön vissza Susu és Sapi vizelésből - vagy valami hasonló. Ezen a túrán nem volt szükség a pisiüvegre, pedig már tölcsérünk is volt hozzá!
Időről időre elnémult a hátsó szekció, be-beájultunk, de a végtelennek tűnő utazás így is vidám hangulatban telt el. Érdekes különbség, hogy míg a Partium északi része (Szatmár megye) mennyire elhanyagolt, addig Biharban és tőle keletre sokkal több az új építésű ház. Sokszor csak random módon a falvak szélén elszórtan helyeztek el kisebb-nagyobb palotákat. Persze nem olyanokat, mint amik Bánffyhunyadon vannak, amiket a stricirokokó hatásában készítettek és messziről ki lehet őket szúrni, hanem sokkal szerényebbeket. A legtöbb ugyanis nincs befejezve. De ne szaladjunk ennyire előre!
Királyhágón mindenképp tartottunk volna egy pihenőt - ahogy a legtöbb autós, aki felér a csúcsra. Ha arra jársz, érdemes körbe tekinteni. A látvány páratlan!
Csak az ötvenes obit vittem magammal, így nem akkora poén ez a tájkép, sőt a mai 360-as képrögzítésekhez képest sehol sincs, de nekem bőven megfelel.
Ami külön érdekes jelenség volt ezen a ponton, az a dús bundájú, barátságos kutya. Itt épp Fabyval kényezteti magát:
De mindenki másnak is engedte, és úgy sétált a területen, mint egy unatkozó jeti.
Pihenő a Királyhágón
(fotó: Susu)
Kolozsvárra érve előbb a szállásra hajtottunk, hogy elfoglaljuk a szobáinkat. A portán egy Cáca fogadott bennünket és készséggel állt a rendelkezésünkre. Szerencsére Susu beszélt románul és angolul, így a becsekkolás gördülékenyen zajlott le. Egy adatlapot kellett kitöltenünk szobánként. Az adataimat nem a lehető legpontosabban írtam be: 1972-es születési évet adtam meg és elérhetőségnek a 06 90 708 386-ot, de a személyi számom alapján se találtak volna meg. Szállás tekintetében Kócos járt a legjobban (ő egyedül aludt egy két személy részére kialakított szobában), míg mi Sapival a legrosszabbul. Egy biztos: románok nem tudnak csőhálózatot szerelni! Kolozsváron és 'vásárhelyen is sarokzuhanyzókat építettek be, de mindkettőnek a közepén szivárgott a víz a fürdő közepére. Még szerencse, hogy kialakítottak ott egy összefolyót...
Ezután átgurultunk a szórakozóhelyre, ami alig pár száz méterre található a szállásunktól, de mi mentünk vagy egy kilométert, mert a hátsó bejárat egy egyirányú utcára nyílik.
A helyszín itt sem túl nagy, de Szatmárhoz képest sokkal kényelmesebb és akusztikai szempontból is jobb! Felpakoltunk, kértünk kávét, sört, Agregátor beállt, (Itt jegyezném meg, hogy Lackó minden helyszínen mikrofon beállásnál elejtette: Höki egy buzi!), Imi felállította a merch-standját, majd mi is felszerelkeztünk, beálltunk, majd visszatértünk a sörcsaphoz, amíg megérkezett a publikum.
Csütörtökhöz képest meglehetősen jó létszám nézte meg a két magyar zenekarból összeállt produkciót! Érkeztek régi ismerősök és szereztünk új rajongókat, de megajándékoztak bennünket házi borral és pálinkával is, hogy a turné hátralevő részén se száradjunk ki.
A sikeres buli után beszélgettünk, fotózkodtunk még, visszarámoltunk a buszunkba, majd egy közeli éjjel-nappali gyorsétterembe mentünk, hogy csillapítsuk keletkezett étvágyunkat. Nem először, de ekkor zavaróan furcsán méregettek. A román kiszolgálók és vendégek gyakorlatilag kinéztek a helyről, ezért úgy döntöttem, hogy itt inkább nem eszem. A többiek jót halóztak, Lackó pedig minden evőeszközt eltört, ami a kezébe került. Még szerencse, hogy Iminél akadt valami masszívabb szerszám, különben éhen marad!
A szállásra visszatérve ki-ki a maga vackába ment, kivéve Hökit és Moneszt, akik még bandáztak pár órát Agregatorék társaságában.
Másnap tízig adtak reggelit és délig kellett elhagyni a szállást. Nem sikerült. Mi Sapival már nyolckor megébredtünk, rendbe szedtük magunkat, meglátogattuk az emeletünkön lakó triót, de a Höki-Susu-Faby gruppen még nem tért igazán magához, így csak ketten mentünk reggelizni. A portán ismét a Cáca fogadott bennünket és széles vigyorral köszöntött bennünket. Két ajtóval később egy kis terembe értünk, ahol egy svédasztalos terülj-terülj asztalkám látványa tárult elénk. A falakon a városról készült régi képek másolatai lógtak, amiken (nem) meglepő módon csak magyar szavakat véltünk felfedezni. Román kiszolgáló sietett elénk:
- Coffee?
- Yes, please! - feleltem, majd megtekintettük a kínálatot. Volt minden, mi szem-szájnak ingere, de előbb a kávét kívánta a szervezetünk, ezért helyet foglaltunk a legközelebbi asztalnál. Mikor megérkezett a fickó az élénkítő kávéinkkal újabb szűkszavú kérdés hangzott el:
- Eggs?
Tolmácsoltam Sapinak, hogy kér-e tojást reggelire, (bár szerintem ő jobban beszél angolul, de ott és akkor nem igen pörögtek az agytekervényei), majd továbbítottam a kérést a román fickónak, aki sietve távozott. Az irántunk érzett ellenszenvét éreztem a tekintetében.
Szedtem némi húst, sajtot és két szelet kenyeret a svédasztalról, miközben vártuk a tojásainkat, ami alig néhány perccel később már érkezett is! Mennyei ízorgia zajlott le a számba, mikor mindezt magamévá tettem! Nem habzsoltunk, de viszonylag hamar végeztünk a kajálással, majd az edényeket egymásra téve úgy döntöttünk visszamegyünk a szobáinkba. Megfogtuk a tányérokat és elindultunk a román faszi után. Amikor észrevett bennünket az eszközökkel a kezünkbe elég sietett. Szemében némi döbbenet és hála csillant meg, majd félszegen megszólalt:
- Köszönjük!
Mi az ő nyelvén köszöntük meg (multumim) a fenséges reggelit, majd sarkon fordulva visszaindultunk az emeletre. A portán parolázó Cáca ismét széles vigyorral érdeklődött a hogylétünk felől, mi pedig elégedetten jeleztük neki, hogy jóllaktunk!
Az emeleten ismét meglátogattuk a triumvirátust. Valamivel aktívabb állapotukban leltünk rájuk. A történtekre így emlékeztek vissza:
- Höki pucér seggel táncolt a szobánkban! Meg ugráltatta a farizmait! Na az beleégett a retinámba! - kezdte Faby. Erre kontrázott Susu:
- De nem melletted ébredt úgy, hogy belenéz mélyen a szemedbe (miközben egy közös takaróval takaróztok) és azt mondja "Szia. Nincs rajtam alsó."
Ezek után került elő valahonnan valami pálinka és felcsendült a Skibidi.
Visszatértünk a szobánkba, míg a srácok elkészültek, de Sapi nem bírt megmaradni, ezért lement a bárba sörözni, én meg beájultam az Erdély TV adása alatt.
Arra riadtam, hogy dübörög a folyosó és szól a Skibidi. Felültem az ágyban, majd kisvártatva kinyílt az ajtó: a három muskétás vígan táncolt velem szemben. Beleugrottam a bakancsomba, elvettem a pálinkás üveget, belekortyoltam egy nagyot (nem úgy, ahogy a klipben van, pedig Höki mondta, hogy úgy csináljam) és mentem velük. Az első emeleten laktak a többiek, így a leghátsó lépcsőházon át (ahol dalos pacsirtánk megmutatta mely cserepes növényt öntözte meg, miután Májkiék kidobták a szobájukból) közelítettünk. Az épület folyosójában a későbbi hozzáépítések jól nyomon követhetőek, hiszen egy "törés" van a folyosóban. Ahogy kitáncoltunk a lépcsőházból szemben velünk egy tiszta ágyneműkkel teli raktárban sertepertélt egy szobalány. A zene hallatán felénk fordult, de nem bírta ki röhögés nélkül, ahogy jött vele szembe négy idióta a Skibidire ropva. Megtaláltuk Tast, Botondot és Attilát, akik az egyik szoba előtt beszélgettek. Nekik is szereztünk némi vidám pillanatot, majd folytattuk az utunkat Moneszékhoz. Imi nyitott ajtót, majd nevetve beengedett minket, ám a vejét sehol nem találtuk. Intett, hogy a fürdőben van. Újabb kopogás, zene, tánc és feltárult a nyílászáró:
- Hülyék. - tette vissza az ajtót Monesz, mi pedig kitáncoltunk a szobából. Ahogy dübörögtünk vissza Kócos is kidugta a fejét és vigyorogva dicsérő szavakat intézett az elhaladó quartettünknek:
- Hülyék vagytok.
Ezzel indítottuk el az újabb napot.
11.22. - Székelyudvarhely
Leadtuk a kulcsot a Cácának, elköszöntünk tőle, és csatlakoztunk a parkolóban várakozó Agregatorhoz. Indulás előtt újra elosztottuk a felszereléseinket, egyeztettük az útiterveket és riadót rendeltünk el a gépházaknak. Az Agregator csapat előrement, mivel ők még ebédelni akartak, mi pedig egy fotó erejéig kavarogtunk egyet Kolozsváron. Nagy nehezen találtunk parkolót pár száz méterre a főtértől. A sarkon állva ismét megszólalt a Skibidi. Sapi az utca túloldalán navigálás közben kezdte el ropni a táncot, mi pedig a túlsó sarkon. Egyszer csak megjelent egy idős hölgy, nekem meg nem kellett több és elindultam utána. Szerinted mennyire röhögtek?
Elsétáltunk a térre, készült néhány kép Mátyás szobrával (ezt már láthatta a publikum), egy fából ácsolt kapu alatt (ezt nem), majd visszafelé menet beugrottunk egy kis üzletbe sörért. Térültünk-fordultunk, Susu pedig előttem fizetett. Románul beszélt az idős pénztároshoz, aki egyszer csak megszólalt magyarul. Médiásunk visszalépett, szóba elegyedtek és ekkor derült ki, hogy a néni lánya Pesten él/tanul és örült, hogy végre magyarul beszélhetett valakivel. Az ilyen pillanatokban szorul össze minden, nemzetét szerető magyar szíve!
A jóllakott napközisek és Mathias Rex
(fotó: Susu)
Rég besötétedett, mire Székelyudvarhelyre értünk. Ettől függetlenül feltűnt, hogy Kolozsvárral ellentétben, nem nagyon láttuk a román trikolort a kötelezően elhelyezett ortodox templomon és a rendőrautókon kívül.
Első utunk ezúttal is a szálláshoz vezetett. A panzióban székely asszony fogadott, készséggel állt rendelkezésünkre. Kócos, valamint a Monesz-Imi páros ezúttal is külön szobákat kaptak, mi pedig egy plusz ágyas négy személyes helyiséget.
A holmink lerakása után átgurultunk a szórakozóhelyre. A legnagyobb hátránya, hogy egy szűk lépcső vezet fel, amin a cuccaink felcincálása meglehetősen macerás műveletté vált (bár játszottunk Pesten olyan helyen, ahová sokkal meredekebb lépcső vezetett le, amin Monesz koporsóját be se tudtuk fordítani).
Felettébb bájos pultos lányok, készséges személyzet várt bennünket. Felpakoltunk, ittunk, hangoltunk, beálltunk és tovább ittunk, míg megérkezett a publikum. Érdemes volt kissé kitolni a kezdést, mert a viszonylag szűk helyiségben mozdulni sem lehetett, mire belecsaptunk a húrokba! Mivel a szett elején tudatosult zenésztársaimban, hogy pár nappal korábban lettem egy évvel idősebb, Höki a Vaksötét előtt felköszöntetett a publikummal - nagyon jól esett! A hangulat tovább emelkedett, dalról dalra folyamatosan spanolta magát és minket, a blokkunk végére visszatérőnek tartogatott Átok alatt már totál őrület volt és még Faby is felengedett: az utolsó refrént velünk együtt ugrálta végig. Egyedül Moneszben hagyott mély sebet, hogy dobozos Borsodit kellett innia.
Miután fújtunk egyet és szert tettünk némi frissítőre lesétáltunk az épület elé Fabyval és Susuval egy cigire. Kielemeztük a napok és koncertek történéseit, majd csapódott hozzánk egy félrészeg helyi arc és elmesélte élete történetét. Sokan gondolják úgy, hogy erre vágynak a zenészek, miután lejönnek a színpadról, de ez egy általános tévhit. Ám nem úgy neveltek, hogy mindenkit elsőre hajtsak el a picsába, és kellően le is voltam már lazulva, úgyhogy egy darabig türelmesen hallgattam, majd óvatosan visszaslisszoltam az emeletre.
A következő emlékem egy kávé a pultnál, majd az, hogy az intézmény bejárata tőszomszédságában elhelyezett büfénél állok sorba és Susu bekapcsolja a Skibidi-t. Pavlovi-reflexünk táncra késztette a végtagjainkat, a körülöttünk állók meg csodálkozva mosolyogtak a produkción.
Mikor véget ért a móka az emeleten és lassan elszállingózott a publikum nagyobb része, a kis zenekarok legkevésbé kedvelt időszaka következett: a felszerelés elpakolása. Faby Marshall ládikája a könnyed 30 kilójával a ládám 55, a fejes rack rakottan cirka 45 kilós súlya mellett. A többi holmi ez alatti, de így is sok forduló várt ránk. Egy helyi srác készséggel felajánlotta a segítségét, de inkább önmagunkat szidnánk, ha valamit elejtünk, vagy törünk, mint valaki mást, így köszönettel ezt elhárítottuk.
Miután végeztünk a cipekedéssel, kértünk egy újabb sört, váltottunk még pár szót az ottmaradt rajongókkal, majd elbúcsúztunk és Faby, Susu és Kócos társaságában visszatértünk a szállásra. A tékozló gitáros még hozott az útra egy korsó sört, amit az első kereszteződésnél még a zsandárok is láttak, ám kétszáz méterrel később már nem volt nála!
A szálláson ki-ki a szobája felé vette az irányt. Éreztem a tagjaimban, hogy egy gyors zuhany és némi alvásra lenne szükségem, Susu és Faby viszont még lesétáltak az épület elé egy cigire. Alig aludtam el, visszajöttek. Bedőltek az ágyaikba és rögtön horpasztottak. Faby félig lelógva utánozta az MGM oroszlánt, de ezt Susu-val annyira nem értékeltük. Mire megszoktam volna a horkolást és sikerült volna elaludnom Sapi lökte be a szobaajtót. Tett-vett, majd ő is beájult. Basszerosunkról érdemes tudni, hogy öt másodperces: ennyi idő kell neki ahhoz, hogy békésen hortyogjon az utolsó szava/cselekedete után. Mire megszoktam a zenésztársak felváltva horkolását, ismét kivágódott az ajtó és Höki lépett be rajta. Agregator-ék kitették őt és Moneszt a szobájukból, így kénytelen-kelletlen feljött, hogy aludjon valamit, de benne új elhatározás lángja gyúlt! Miután letette a négy doboz Borsodit a hűtő tetejére visszabillegett a Faby ágyához, hogy zseniális képet készítsen róla és a jobb heréjéről! Miután sikerrel járt ment tovább a Sapihoz, akivel ezt nem tudta abszolválni, mert ő a fejére húzta a párnáját, mivel nem tudott aludni a Faby horkolásától! (Érzed a paradoxont?) Höki új irányt vett: a Susu és az ágyam közti résben araszolgatott. Félúton járt, mikor érces hangon megszólaltam:
- Gyere csak, gyere! Lógasd ide bátran!
Nem merte.
Alig hogy Höki elaludt Faby kelt fel. Bizonytalan ám zajos mozgása ismét nyílásra késztette a szemeimet. A fiú lassan eltántorgott a fürdő ajtóig, ahol sikeresen élére ejtette az addig fényforrásként használt telefonját, ami kellően átható koppanással érkezett meg a laminált parkettára. "Sietve" utána hajolt - kis híján arccal visszaborult az ágyába -, majd egy leszúrt Rittbergerrel kitáncolt a szobából.
11.23. - Marosvásárhely
Másnap "szomorúan" konstatáltuk, hogy Faby sehol. A táskája érintetlenül az ágyon, ahogy a kabátja és a cigije is, valamint mellette árválkodott egy pár cipő. Nem féltettük, túl messzire nem mehetett.
Sapi ért le elsőnek az étkezőbe, mi Susuval kicsivel később. A panziós hölgy sietett elénk, és vette fel a rendelésünket egy-egy kávéra, majd hozzátette, hogy hamarosan hozza a reggelinket is.
A rántotta kitöltötte a tányért, rajta három gerezd paradicsom, középen három szem olívabogyó és három karika uborka - érthető a színösszeállítás, ugye?
Alig kezdtünk bele, mikor megjelent Agregator Tas. Leült hozzánk, szóba elegyedtünk és elmeséltük neki, hogy eltűnt Faby.
- Nálunk landolt. - közölte dörgő hangján, majd elmesélte, hogyan élte át.
Tas az igazak álmát aludta, mikor kinyílt a szobájuk ajtaja (ami egyébként az udvarra nézett). Belépett rajta egy alak, bezárta maga után, hallatszott egy koppanás, végül a fickó elvágódott az ágyon. Vagy Lackó, vagy Rajmi érkezett meg - gondolta a frontember. Nem sokkal később dörömbölés rázta fel: az Agregator bőgőse kért ezúttal bebocsájtást. Tas nem találta a kulcsot, ezért az ágyban fekvőhöz ment. Ekkor vette észre, hogy a Faby foglalt náluk szállást. A mi kóborlónk motyogva jelezte, hogy nincs nála a kulcs, ezért újabb keresés következett. Az eszközt a szoba közepén, a földön sikerült megtalálni - ez adta azt a koppanó hangot. Néhány órával később Rajmi is előkerült, aki emiatt egy másik szobában volt kénytelen aludni.
Reggeli után visszatértünk a szobába. Halkan jártunk, s nyitottunk be, hogy ne ébresszük fel Hökit. Aztán Susu elindította a Skibidi-t! Még a mi félkómás énekesmadarunk is táncolt az ágyban! Igaz, a végtagjait mi mozgattuk...
Sapi felvette Faby cipőjét és meglátogattuk az Agregator három tagjának szobáját, ahol a tékozló gitáros meghúzta magát. Persze a tréfa most sem maradhatott el: bőgősünk megcsomózta a lábbeli két belső fűzőjét. Faby-ra a falnak fordulva találtunk. Sapi az ágy lábához rakta a cipőket és szólt a fiúnak, hogy hová helyezte. Ekkor hirtelen leguggoltam és a láb mögött a másik két fűzőt is összecsomóztam...
Eltelt vagy fél óra, mire Faby visszatért hozzánk az emeletre. Kicsivel később Sapi is megjelent, ölében öt üveg Hargitával. Mindenkinek kiosztott egyet és jelezte a két álomszuszéknak, hogy még fél óráig ad reggeleit a panziós hölgy! (Túl voltunk már tíz órán, szóval nem volt számára kötelező, de mégis kivételt tett). Faby kezében a sörrel letámolygott falatozni. Mikor visszatért Sapi megkérdezte:
- Hol a söröd?
- Milyen söröm? - felelte a mágus.
A fekete hajú csaj legendája
Az elmúlt néhány ezer évben sok legenda, monda, rege járt szájról szájra Erdélyben. Ezúttal egy újabb született!
Faby pocsékul nézett ki. Viszont az éjszaka történtek miatt és mivel elkottyantotta, hogy nem sok mindenre emlékszik, így Susu felfrissítette az emlékezetét. Ezt azóta hívjuk a fekete hajú csaj legendájaként!
A történet szerint miután visszatértünk a cigizésből Fabyra ráakaszkodott egy fekete hajú csaj. Táncoltak és a lány belemászott a nyakába is. Később felmerült az a kérdés is, hogy elvitte-e egy menetre? A történet folytatásában szerepelt az a jelenet, amikor eljöttünk a szórakozóhelyről. A pultnál álltunk négyen, Faby a sörét fizette ki éppen, mikor hangosan megjegyezte, hogy tetszik neki a pultos lány. A fekete hajú csaj ezen megsértődve lépett le.
Mindez persze nem történt meg, csak egy kibaszott nagy szívatás részét képezte. Akárhányszor bement Faby a fürdőbe, hogy ellenőrizze a nyakát, nincs-e kiszívva, mi halkan a combunkat vertünk némán sikítva a röhögéstől, amiért mindezt így bekajálta.
A poén továbbduzzasztásáról is Susu gondoskodott. Előbb ért le a parkolóba és az ott várakozóknak sietve elmesélte a történetet, amivel megetettük a Faby-t. Az eddig kívülállók immár beavatottá váltak és, mikor megjelent a tékozló gitáros egymástól függetlenül faggatták a fiút a fekete hajú lányról.
- Ne már! Semmire nem emlékszem. Ugye csak szórakoztok velem? - kérdezte megannyi alkalommal, mígnem Imi vitte be neki a mélyütést:
- Aztán a fekete menyecskével mi van?
Kész! Faby padlót fogott. Szinte remegett a tudattól, hogy "megcsalta" a barátnőjét. Látszott rajta, hogy azon matekozik, hogyan adagolja be a lehető legkíméletesebben mindezt a kedvesének. Természetesen egész nap kapta az ívet, hacsak lehetőség adódott rá. Persze az este folyamán Agregator Lackó egy beszélgetéskor elárulta neki, hogy csak szopatjuk.
Szexik vagyunk, mint egy új traktor!
(fotó: Susu)
Bevackoltunk a buszainkba, s útra keltünk. Egy rövid városnézés és Csaba királyfival való fotózkodás után indultunk tovább Marosvásárhelyre. Szelykefürdőn megálltunk megtekinteni a székelykapukat (és néhány medvelábnyomot) és begyűjtöttünk néhány ereklyét. Személy szerint "Erdély szent földjén" könyvét vettem meg, amiben székely legendák, mondák és regék olvashatók. (Ígéretet kaptunk rá, hogy "A fekete hajú csaj" legendája a bővített kiadásba belekerül)!
Új traktor hatás székelykapu alatt
(fotó: Susu)
Marosvásárhelyig csak pisilni álltunk meg, de ennek a történet szempontjából semmi jelentősége. Senki nem gondolta volna, hogy a tölcsér és a pisiüveg dolgavégezetlenül jut vissza Magyarországra.
Marosvásárhely Susu szempontjából fontos állomás, hiszen itt élt és tanult hat évig. Mesélte - miközben egy vasúti átjárón haladtunk át -, hogy gyakran találnak ott különböző emberi alkatrészeket.
A panzió recepcióján egy baltaarcú román fogadott bennünket. Ezúttal csak kétágyas szobákat kaptunk reggeli nélkül. Még a pultnál összenéztünk a Sapival és néma egyetértésben jeleztük a másiknak, hogy ezúttal is egy szobát foglalunk el. A 32-est kaptuk.
A három nap alatt itt volt a legjobb szállásunk - a zuhanyzó kivételével. Tágas szoba, külön ágyakkal, két fotellel, dohányzóasztallal, hűtővel, LED TV-vel, beépített és éjjeliszekrénnyel. Közel három óránk volt még fellépésig, amit a többség étkezéssel ütött el, én viszont kihasználtam az alkalmat ,hogy egyedül maradok és aludtam egy jót.
Monesz sürgető hangjára ébredtem. Kicsit elhúzták az időt, így a beállásig már nem sok maradt hátra és Sapi ebéd utáni sziesztája is elmaradt. Azonban úgy beszéltük meg, hogy ő viszi el a szobakulcsot, hogy mikor visszatér, ne ébresszen fel, amiért nem tud bejönni. Mikor ez kiderült Iminek fordulnia kellett egy kört, hogy a 32-es és a benne rejlő értékeink ismét biztonságba kerüljenek.
A szórakozóhely egy hangulatos étterem alagsorában helyezkedett el. Három külön terem állt rendelkezésre rendezvények tartására. Erre az estére a Treasondom formációval kiegészülve hármasfogattá fejlődtünk és a középső terem állt rendelkezésünkre a hangulatos zenés-táncos este lebonyolítására.
Beállás után vártak bennünket a földszinti étteremben egy tál csorba levesre, valamint sült kolbászra. A mohók, akik addig kajáltak, míg én aludtam, most majd meg fulladtak a leves után, és néhányuk már a kolbászt se vették magukhoz, de az is igaz, hogy utóbbinak már nekem is csak a fele csúszott le.
A bulit a Treasondom nyitotta meg, a helyiségben szép számmal összegyűlt vendégsereg számára. A deathgrindcore-ban utazó helyi srácok meglehetősen masszív anyaggal készültek erre az estére. Jócskán feladták nekünk a leckét. Éreztem, hogy nehezen fogjuk átugrani a lécet, hiszen beállásnál lazán 50 bpm-mel lassabban szólaltattuk meg még a spontán érkezett riffeket is, nem csak az Átok című klasszikust.
Amíg az előzenekar játszott söröztünk és a szemünket legeltettük. Nemhiába: a magyar lányok a legszebbek! A kék hajú csajt még a Kócos is bevállalta volna!
A színpadon aztán nem keményedett meg a mellbimbónk! Patakokban folyt rólunk a víz, hiszen nem készültünk elegendő ventilátorral, a hely szellőzőjét pedig csak a blokkunk után indították be. Ettől függetlenül sikerült megtapsoltatni és/vagy megszerettetni magunkat a helyi metál rajongókkal.
A közös fotó a buli végén ezúttal se maradhatott el
(fotó: Susu)
Már a közönség rég szétszéledt, mikor pakolásra adtuk a fejünket. Még mókáztunk is egy sort, mikor a gitárládákon szörfölgettünk az addigi tánctéren - az ottmaradtak bizonyára nem láttak még ekkora hülyéket.
Felcincáltuk a holminkat és ekkor szembesültünk a ténnyel, hogy a hőmérséklet kezd mínuszhoz közeli állapotba kerülni: a tetőboxokon vékony jégréteg húzódott.
Gondolnád, hogy ekkor is felcsendült a Skibidi?
Botond, a szervező elhívott bennünket egy afterre. A helyszín a Bus bistro volt, ami egy tipikus romkocsmaként üzemelt. A partira mindössze a Vesztegzár tagjai, valamint Susu és egykori sógorkája Áron, az Agregator frontember Tas, a két szervező (Botond és Attila), valamint Képíró Sanyi és kedvese volt kíváncsi, a többi puhány és Imi elmentek a szállásra pihenni.
A két szervezővel és Tassal préselődtem be egy taxiba. Ekkor szembesültem a helyi vezetési stílussal. Nem mondom, hogy féltem, vagy aggódtam volna, mert ha fejre állunk, akkor se mozdul el senki a hátsó sorban egy centit se. A konzervbe zsúfolt halak lazább körülmények közt várják, hogy valaki elfogyassza őket, mint mi abban a Dacia-ban!
Botond egy kapucsengőt birizgált a magas lécezésű kerítésen, majd a zár berregni kezdett és bejutottunk. A házba egy lépcsőn át jutottunk fel. Az ajtó mögött már emberek ültek egy sorban és egy falba vágott "ablakon" át beszélgettek a fal túloldalán ülőkkel. A szűk előszoba végén egy jobb kanyarral lehetett eljutni a pulthoz, ahol szintén egy halom ember ácsorgott. Ráadásul ugyanazok, akik a koncerten is jelen voltak. Az állók és a falnál ülők közt lehet eljutni a WC-hez, a másik irányba egy másik szoba helyezkedett el, amiben egy hatalmas plazma TV csüngött a falról. Ebben a helyiségben négy kerti asztal és némi busz ülés adott helyet a korábban érkezőknek. A falakon különböző firkák és talán néhány kép tette színesebbé a vajszínű mázolást. Mire körülnéztem Tas egy sört nyomott a kezembe, néhányan pedig valami olyan röviddel koccintottak, ami a győri szeszgyárból "Kevert" néven lép ki.
Épp az ír whiskey-kről folytattunk magasröptű díszkurzust Tassal, mikor megérkezett egy tálca, rajta a feles poharaknak kifaragott helyek mindegyikén egy-egy röviddel, aminek - ha jól emlékszem - a "Zászló" nevet adták. A felső pirosas részt az a "Kevert" adta, amit előtte Áronék ittak, a középső sáv egy réteg krémlikőr volt, az alsó szinten a zöldet mentelikőr alkotta. Erős ellenérzésem támadt az elfogyasztott sörök tudatában, de végül csak lehajtottam. Nem jött vissza, szóval nem akadt gondom vele. Még talán többet is bevállalok belőle, ha pár sörrel korábban merül fel ennek a fogyasztása.
Talán még egy órát töltöttünk ott, majd a távozás mezejére léptünk - volna. Csakhogy a társaságunk nagyobb részének lemerült a telefonja, nálam meg szerda óta nem volt. Szerencsére Áron megmentette a helyzetet, s gyorsan rendelt két autót. Az első megérkezésekor Sapi, Faby és Áron sietve bepattantak, én meg épp kisegítettem Moneszt, mikor a taxi nyitott hátsó ajtóval meglódult. Ha a srácok nem szólnak, simán elhajt a faszi!
A szállásunk nagyjából 10 percre lehetett, de ahogy hajtott a sofőr simán öt percen belül érkezhettünk meg. Alig szálltunk ki egy másik taxi vágódott el mellettünk, amiből a hátrahagyott társaink kászálódtak elő.
Minden formaság nélkül vágtattunk be a panzióba, a félkómás portás mukkanni se mert - hallván, hogy magyarok -, és csörtettünk végig a folyosón. A Susu-Höki páros bekacsázott a 6-os szobába, felbaszták villanyt mire egy finom, nőies kedvesség harsogta át a teret Kócostól:
- A qrva anyádat! Kapcsold már le a villanyt!
Erre a fiúk megszeppenve sarkon fordultak és megkeresték a saját szobájukat, hogy ott folytassák az afterezést. Höki aztán hamar kidőlt, a srácok pedig nem hagyhatták ki, hogy ne adják vissza az előző este Faby-n ejtett sérelmet...
Ugyanekkor a másodikon lefekvéshez készülődtünk. Sapi még figyelmeztetett, hogy biztos horkolni fog, de nem úgy, mint előző este a Faby! Aztán 4, 3, 2, 1... És már horkolt is.
Nagyjából öt óra alvás után ébredtünk. Rendbe szedtük magunkat, felöltöztünk, összeszedtük a cuccainkat, majd távoztunk. A környező házak teteje még deres volt, ahogy az Agragator buszának is hűlt helye. Bár abban a cidri időben nem csoda, hogy hamar kihűlt a helyük.
Mielőtt rátértünk volna a hazavezető útra beugrottunk egy üzletbe, hogy némi reggelit, útra és otthonra való söröket vételezzünk. A magam részéről két különböző hűtött, kávé tartalmú innivalót vettem magamhoz. Nem mondom, hogy segített...
Mivel Erdélyben nem túl sok autópálya van, így az út nagy részét visszafelé is főúton tettük meg. Helyenként látszott az építkezés, de valószínűleg a románok nem látnak benne annyi ellopható Uniós támogatást, mint a magyarok. Így még pár évig kénytelenek lesznek az arra járók a lassabb tempóval közlekedni.
Visszafelé is megálltunk a Királyhágón. Vizeltünk, készült néhány vágókép, és megvakargattuk a nagy bundájú kutyát.
Pihenő hazafelé a Királyhágón
(fotó: Susu)
A hazavezető út inkább a csendről, a békésen szuszogásról szólt - kivéve Iminek, aki kitartóan nyomta a gázt. Így is 21 óra körül értünk Komáromba. A hátsó utcában szálltunk ki, kiszedtük a cuccainkat, megölelgettük egymást búcsúzásként, majd ki-ki a saját otthonába tért.
Summa-summarum:
Az őszi turnénk fantasztikusra sikeredett. Mivel a tavaszi klubozást Monesz Dalriada turnéja miatt kihagytuk, így nagyon ránk fért már egy ilyen mulatság! Ami a jövőt illeti, még december 21-én el lehet bennünket csípni Pesten az S8-ban, majd 2020 következik, amiből csak a Rockmaraton biztos!
Köszönjük, hogy velünk vagytok, reméljük viszontlátunk benneteket a következő bulijainkon is!
