Változás-OK - 3. rész

- Ki nem állhatom a kórházakat. – bukott ki belőlem. Lafaty Bandihoz szólt a kijelentésem úton Szolnokra. Hombárt készültünk meglátogatni. Úgy hallottuk, hogy egyre rosszabb állapotban van, már csak gépek tartják életben és mindenképp látni akart, mielőtt befejezné földi és klubos pályafutását. Az orvosai se kecsegtetik túl hosszú léttel - bár azon a vágóhídon csoda, hogy eddig kihúzta. A küszöbön álló elvesztése miatt érzett mély fájdalom mindenkin érezhető volt.

A több napja tartó októberi esőzések miatt egy Mitsubishi Outlanderben ültünk ketten. Mivel Bandi mindig érezte a volánt, így hagytam, hogy vezessen – addig én ihattam helyette is. Persze ennek a munkamegosztásnak annyira azért nem örült, de nem volt más választása.

Első utunk a szolnoki klubházba vezetett, hogy bejelentkezzünk a helyieknek, de csak Kenny-t találtuk benn, a helyi alelnököt, aki elvileg Hombár után venné át a vezetést. Legalábbis a szabályaink alapján ő az első számú jelölt erre a pozícióra, de ha a chapter nem szavazza meg, akkor valaki mást kell nevezni. Az épp aktuális belső széthúzás pedig pont azt sugallja, hogy Ferenczi, a „sergeant at arms” lesz a trónbitorló, akit a többség támogat.

- Csak nem a bibliát olvasod? – szólítottam meg a kanapén olvasgató helyi alelnököt. Épp a szabálykönyvet tanulmányozta, amiből minden klubházban van, de csak az elnök, a helyettese és a titkár fér hozzá.

- Üdv! Jó, hogy látlak titeket! – kelt fel és ölelt meg bennünket üdvözlésképp. – Kértek valamit inni? – kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.

- Egy sört elfogadunk, kösz.

Kenny a pult mögött, mi vele szemben foglaltunk helyet. Letörtnek látszott, meglehetősen megviseltnek és fáradtnak. Komoly harcokban lehetett része.

- Mit mondanak az orvosok? – érdeklődött Bandi, mintha nem tudná a választ.

- Semmi biztatót. Maximum három nap. – felelte komoran Kenny.

- A többiek hogy viselik? – igyekeztem kipuhatolni a helyi hangulatot.

- Elfogadták.

- Merre vannak?

- Erre-arra. – ekkor éreztem, hogy az alelnök nem áll készen a chapter vezetésére. Dühített ez a hozzáállás, ezért kicsit agresszívebben szegeztem neki a kérdést:

- Bővebben?

- Ketten a lányokat hozzák-viszik ahova kell. A jelölt intézi a bevásárlást. Ferencziék meg… gondolom a többi ügyet intézik. – bambult a maga előtt párás oldalú üvegre. Felnyitotta ugyan, de egy korttyal nem lett kevesebb a tartalma.

Bandival összenéztünk. Rajta is láttam azt, ami fél pillanattal korábban átfutott az agyamon. Egyértelművé vált, hogy semmi esetre sem válhat olyanból vezető, aki ennyire nem foglalkozik a chapterrel és a tagjaival.

- Na, jó. Menjünk, nézzük meg az öreg fókát! – keltem fel a bárszékről, megunva a sehova sem tartó beszélgetést.

- Te vezetsz! – dobta át a slusszkulcsot Bandi Kennynek.

Húsz perccel később már a kórház folyosóján sétáltunk, úton Hombár kórterméhez. Kenny egy kicsit lemaradva, mögöttünk csoszogott, de nem fárasztottam magam azzal, hogy megsürgessem. A szoba ajtajánál megállt és közölte, hogy megvár bennünket a folyosón, úgyis csak velünk akar beszélni az öreg.

A négy ágyas szoba minden fekvőhelye foglalt volt. Az ablak mellettiek közül a baloldalin feküdt a barátunk. Az ezeréves vaságy meghajlott a termetes test alatt. A helyiségben minden ápolt vagy kómában, vagy mély álomban szendergett, így senki nem riadt meg a jöttünkre. Leültem a Hombár alatti ágy mellé helyezett fa stokira. Bandi egy darabig az ágy végének támaszkodott és szuggerálta az alvó helyi elnököt, aztán fel-alá sétálgatott a kórteremben. Megnézte a kórlapokat, elolvasott minden feliratot. Mikor megunta az ablakon át fürkészte a külvilágot. A szemközti fán megpillantott egy kövér varjút. Nem károgott, csak megült az ágon és Bandival szemezett. Fél órája lehettünk a szobában, amikor az alelnököm megkérdezte, hogy hozzon-e nekem is egy kávét, majd magamra hagyott a négy halálraítélttel.

Már magam sem tudom miért, de megfogtam Hombár óriási, párnás kezét. Talán búcsúzásként, vagy hogy talán valami kapcsolatot létesítsek vele és tudja: nincs egyedül. Ekkor szuszogni kezdett és megrebegtek az ajkai:

- K. – nyöszörögte alig hallhatóan és éreztem, hogy kicsit visszaszorított.

- Igen, én vagyok. – annyira szerencsétlenül hangzott, de más nem jutott eszembe.

- Köszönöm, hogy itt vagy. – suttogta szaggatottan.

- Ez természetes. Bár a klubházban találkozhattunk volna.

Hombár arcára lágy mosoly simult, szeme sarkán egy könnycsepp jelent meg.

- Jobb lenne, mint a sok hullajelölt közt. – hangja kicsit erősödött, de közel se volt akkora erő benne, mint egykoron. Összemosolyogtunk, majd a fejével az éjjeli szekrénye felé biccentett: - Vedd magadhoz a zöld borítójú noteszt. Utasítások a chapternek. Kérlek, juttasd el nekik. Találsz benne egy ügyvéd címét is. Nála van letétben a végrendeletem. Amint sírba tesztek életbe lép. A fiamat rád bízom!

- Tessék? – hőköltem hátra.

- Stevie jó gyerek, ne szarj be. Csak tizennégy éves, de eszes kölyök. Azt akarom, hogy vidd el... vidd el erről a helyről és neveld fel sajátodként!

- Na de... És az anyja?

- Sitten van prostitúció miatt - nyelt egyet, hogy könnyebben tudjon szólni -, jogi akadálya sincs. Te leszel a törvényes gyámja.

- Tudom, hogy nem illik egy haldokló utolsó kívánságát megtagadni, de ebbe nem egyezem bele. Ezt nem írom alá.

- Nem kell, már az is el van intézve. Ferenczi nagyon jó hamisító.

- Na baszd meg… - csúszott ki a számon.

- Kérlek, K! Te neveld fel. Add el a motorokat, abból meglesz a fedezet. A trike csomagtartójában van egy dobozka. Azt vedd magadhoz. Ha a gyerek betölti a tizennyolcat, nyissátok fel.

- De miért én?

- Mert ebben a klubban már csak benned bízom.

Ez a kijelentés még tőle is erősen hangzott. Sejtettem, hogy komoly gondok vannak Szolnokon, de hogy ennyire, azt már nem.

- Rendben.

- Szeretném, ha az új elnökválasztást a jelenlétedben vezetnék le és az én jelöltemet tegyék meg a helyemre.

- Úgy is terveztük.

- Helyes… Kenny nem alkalmas elnöknek.

- Ferenczit válasszák meg?

- Dehogy. Az egy fasz… - köhögött párat, nyelt és így folytatta: - A noteszben minden megoldásra van javaslat. Az utódom majd rendet tesz…

- Mindent úgy teszünk, ahogy kéred.

Hombár gyengéden dobolt párat a kézfejemen virsli ujjaival, elfordította a fejét és behunyta a szemét. A mellette álló gép monoton pittyegett tovább, jelezve, hogy csak elfáradt. Kinyílt a kórterem ajtaja és Bandi lépett be rajta. Gyorsan megtöröltem a szemem, felkeltem az ágy mellől és elindultam az alelnököm felé. A zöld noteszt a mellényem belső zsebébe rejtettem, hogy később elolvashassam, majd elvettem a kávét Lafaty Banditól. A folyosón indulásra ösztökélve megpaskoltam Kenny vállát, aki addig mereven őrködött – a semmi felett. Felőle a fél emeletet elbonthatnák anélkül, hogy ő észrevenne bármit is.

- Hívd fel a tagságot, amilyen gyorsan csak lehet! Mindenki jöjjön a klubházba. Ülést tartunk. – szóltam a mögöttem kullogó Kenny-nek a vállam felett.

- Mégis ezt hogy? Az elnököm ott fekszik benn és…

Megperdültem és ujjal fenyegetve határozott hangon ráförmedtem:

- Ennek a Klubnak a megválasztott vezetőjeként bármikor hívhatok össze bármelyik chapterben ülést. Élve a jogommal ezennel utasítalak, hogy teljesítsd a kérést!

Azzal otthagytam Lafaty Bandival, aki visszatartva a másikat váltott még pár szót vele, hogy helyre tegye. Legalábbis gondolom, hogy így történhetett, mert rendszerint az általam megindított lebaszást, rendreutasítást ő nyomatékosítja az érintettekben. Vagy ha épp nincs jelen, akkor Majom, de ő kicsit más eszközökkel.

Beültem a Mitsubishi hátsó ülésére és elővettem a noteszt. Hombár görcsös kézírását kisilabizálni nem volt egyszerű, de a mondanivalója sem. A javaslata hatalmas meglepetést és botrányt rejtett magában, de mivel az alapszabály tartalmazza, hogy a leköszönő elnök ajánlhatja helyére utódját és az prioritást élvez, így senkinek nem lehetett ellene kifogása.

- Minket vigyél el a Klubházba, aztán hozz valami kaját, mert már éhesek vagyunk. – adtam ki újabb ukázt Kenny-nek, mikor beszállt a kocsiba. Szólni sem mert, úgy indultunk el. Mikor kiszálltunk, akkor merte csak megkérdezni, hogy mit kérünk. Az épületben csak az egyetlen jelölt takarított, és a meglepetéstől majdnem felborult, mikor észrevette, hogy nincs egyedül.

- Két sört a szobába, Prospect! – köptem neki oda, majd Bandival a nyomomban bevonultunk a titkos megbeszélések helyszínére. Az asztalfőnél foglaltunk helyet, mintha csak otthon lennénk. A kis noteszt átcsúsztattam az alelnökömnek, hogy ő is megismerhesse annak tartalmát. Halk kopogással jelezte az ajtó, hogy megérkezett a sörünk.

- Gyere be!

A jelölt kocogó térdekkel besurrant, letette az asztalra a két üveget és elindult kifelé.

- Prospect! – fel sem nézett a noteszből, úgy dörrent rá Lafaty Bandi, mielőtt a srác elérte volna a kilincset. 

- I-i-igen?

- Ki mondta, hogy kimehetsz? – majdnem felröhögtem, de tenyeremmel eltakartam a számat, hogy a legkisebb jelét is elrejthessem a jókedvemnek.

- E-e-elnézést. Ho-hozhatok még va-valamit?

Bandi szigorú tekintettel végigmérte a srácot, majd így szólt:

- Ugrálj egy lábon!

Úgy tett.

- Forogj a tengelyed körül!

Egy lábon ugrálva forogni kezdett a saját tengelye körül.

- Ugrálj körbe!

A srác körbeugrálta a szobát egyszer. Aztán még egyszer.

- Kimehetsz!

A srác abbahagyta az ugrálást, és a kilincsért nyúlt.

- Ki mondta, hogy abbahagyhatod az ugrálást? Hé!

Magamban már sírtam a röhögéstől, de csak azután tört ki belőlem, ahogy az ajtó becsukódott az ugráló jelölt mögött. Felkeltem a székből és Hombár kulcsaival kinyitottam a szekrényt, amiben a széf lapult. A noteszbe rótt számkombináció felhasználásával a trezor is megnyílt előttünk. Kivettem belőle a könyveket és a patcheket tartalmazó kis fém dobozt.
Eltelt nagyjából háromnegyed óra, mire végignyálaztunk és leellenőriztünk minden könyvelést. Már csak egy-két bejegyzést másoltattam át Bandival egy saját jegyzetfüzetbe, mikor berontott Ferenczi:

- Hát ti? – kérdezte flegmán, számon kérő hangon köszönés helyett. A tekintetét sietve végigpásztázta az asztalon és a lapján heverő könyvekkel együtt. Hátradőltünk a székeinkben.

- Mindenki itt van? – feleltem köszönés felelet helyett. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

- Kenny nincs. Nem volt itt, mikor jöttetek?

- Elküldtük kajáért. Ha visszajön, küldd be. Addig várjatok odakinn.

- Aham… Hombárnál voltatok már a kórházban? – tipródott még egy kicsit az ajtóban.

- Igen. Várnál odakint? – igyekeztem szigorú, fenyegető lenni, hogy észrevegye magát.

- Persze... – sziszegte, azzal betette maga után az ajtót.

- Ezzel a faszival még meggyűlik a bajunk. – dörmögte Bandi. A megjegyzést biccentéssel nyugtáztam.

Valamivel később megjelent az ebédünk, amit a Prospect-tel küldtek be. Ezúttal négykézláb kellett köröznie, kutyaként ugatnia és lihegnie. Az alelnököm nagyon elemében volt a jelölt szívatását illetően. Legalább kicsit kiélte magát.

Kényelmesen megebédeltünk, megittuk a sörünket. A szennyest a jelölt vitte ki és frissen főzött kávéval tért vissza. Mikor azzal is végeztünk Bandi az ajtóban állva behívta a szolnokiakat. A teljes chapter leült az asztalhoz, mindenki a szokott helyére. Ezalatt kényelmesen szivarra gyújtottam és végignéztem a társaságon.

- Megtudhatjuk, hogy miért hívtál minket? – ezt a kérdést persze Ferenczi tette fel.

Nem kapkodtam el a választ, hanem kényelmesen pöfékeltem.

- Hombár, a leköszönő elnökötök kívánságát teljesítem. – Ferenczi és a hívei elsápadtak, Kenny reménytelen messzeségben járt. Bütykös az asztal túlsó végén rezzenéstelen, komor arccal büdös cigarettáját szívta, hosszú, fojtogató füstöt eregetve.

- Hogyhogy leköszönő? – kérdezte a helyi testőr még mindig halálra sápadt arccal.

- Úgy gondolja, hogy itt az ideje átadni a kalapácsot. Erre pedig ebben a noteszben tesz javaslatot! – emeltem fel a kis, zöld fedeles jegyzettömböt. – Hombár utódjának Bütyköst jelöli meg! – a kijelentésemre mindenki felkapta a fejét. A legkülönbözőbb arcok meredtek rám. A legnyugtalanabb és –idegesebb természetesen Ferenczi volt. Átnyújtottam a noteszt Kenny-nek, aki hitelesítette a szavaimat.

- Szavazzatok! Egyetértetek-e azzal, hogy a jövőben Várhelyi „Bütykös” Géza legyen a szolnoki chapter IV. elnöke? – a szavazás érvényességéhez teljes egyetértésre volt szükség. Kenny azonnal igent mondott, majd tőle balra folytatva körbe hangzottak el a helyeslő szavak. Ferenczi hezitált egy kicsit, majd végül ő is egyetértett az új elnök személyét illetően. Legbelül valószínűleg már azon morfondírozott, hogyan buktatja meg. A szavazást érvényesnek nyilvánítottam a kalapács asztalhoz csapásával. Kivettem a kis fémdobozból egy „President” feliratú patchet és magamhoz intettem Bütyköst. Átadtam neki az új rangját és átadtam neki a helyet az asztalfőn. A leköszönő elnök által írt noteszt azon az oldalon hagytam nyitva, ahol a javaslata volt olvasható. Az új elnök ahhoz tartva magát kérte fel alelnökének Jackie-t, testőrének Ferenczit, titkárnak pedig Kenny-t. Mikor ezzel megvoltak Bütykös kalapácsának leütésével berekesztette a rögtönzött alakulóülést és mindenki kivonult a helyiségből, Bandit és engem kivéve. Miután magunkra zártam az ajtót, visszaültettem Bütyköst az asztalhoz, én pedig annak lapján foglaltam helyet:

- Hombár akarata volt, hogy az utódja legyél. Neked kell tovább vezetned a chaptert és rendet tenni. Egyedül téged tart alkalmasnak erre a feladatra. Hidd el, nem lesz könnyű, de bármikor a segítségedre leszünk, csak hívnod kell. Fogd ezt. – nyomtam a kezébe a zöld kemény fedeles noteszt. – Minden aktuális tanács benne van, amiről az elődöd úgy gondolta, hogy szükséged lesz az induláshoz. A könyvelésetek rendben van, azt már átnéztük, de nyálazd át te is, hogy képben legyél. Mi most kimegyünk, iszunk párat. Holnapig még biztos maradunk, úgyhogy igénybe vennénk két ágyat.

Szerencsétlen Bütykös még fel se fogta, hogy mi történt vele. Megpaskoltam a vállát, felkeltem az asztalról és Bandi társaságában a kint italozókhoz mentem. A chapter minden tagjával külön-külön is váltottunk pár szót, aminek hatására ha látszatra is ugyan, de némileg lecsillapodtak a kedélyek. Az este folyamán előkerült néhány lány is, akikkel a helyiek jól elszórakoztak. Ezalatt Bandival felhívtuk az elnököket, tájékoztattuk őket a fejleményekről és Hombár állapotáról. Mindannyian ígéretet tettek, hogy valakit a lehető leghamarabb, de legkésőbb a következő nap elindítanak Szolnokra, hogy meglátogassák még a kórházban, hogy Hombár érezze, a Klub mellette van.

Sajnos másnap reggel, hat óra negyvennyolc perckor az addig a kórteremmel szemközti fán ülő varjú megrázta magát, kitárta a szárnyait és örökre felszállt a magasba.

Egy héttel később Hombár temetése rendkívül szerény körülmények közt zajlott le. Eljöttek ugyan a rokonai és még néhány egykori ismerőse, de a társaság túlnyomórésze mellényt viselt, rajtuk a Klubunk logójával. Minden chapter képviseltette magát minimum két fővel, sőt még a Hangaroundok is. Néhányan ekkor ismerkedtek meg Fékkel és Pókkal, akik a hűvös idő ellenére is motorral érkeztek Aradról, de már az új mellényeikben.

A néhai szolnoki elnököt colorjával együtt hamvasztották és egykori motorjának benzintankjában temettük el az alföldi klubház falába vájt üregbe. A szertartást egy tor követte, amiről mi meglehetősen korán leléptünk, ugyanis örökbefogadott fiamat még új otthonába kellett vinni. A hazaúton viszont nem tartott velünk Majom, aki még egykori otthonában maradt, hogy kellően megadja a végtisztességet az elhunytnak – bebaszott, mint az albán szamár.

Hombár fia már azelőtt becenevet kapott, hogy a Klub tagjává vált volna, sőt már akkor se Pistinek, vagy Istvánnak hívták, miután megszületett. Mindenki Stevie-nek hívta. Az apja azért, mert a kedvenc zenészéről akarta elnevezni: Stevie Ray Vaughan-ról. Persze az évek alatt kiderült, hogy a zenéhez abszolút botfülű. Ahogy cseperedett egyre inkább apjára kezdett hasonlítani: arcra, magasságra és testalkatra.

A hazaúton ezúttal nem Lafaty Bandi vezetett, mert már nem érezte se a volánt, se a teret, se az időt. Mikor megérkeztünk Komáromba, egyenesen a Klubházhoz hajtottunk – az alelnököm egy ideje úgyis ott lakott, meg jobbnak láttam mielőbb biztonságba helyezni. A chapter többi tagja várt bennünket. Egyetlen jelöltünk, Sittes Májki nyitotta előttünk és zárta utánunk a kaput, Bajusz pedig a fogadásunkra előbújt az épületből. Körbevezettük Stevie-t, hogy megismerkedjen a hellyel, ahol majd a jövőben bármikor menedékre és barátokra lel. Fél órával később viszont megkért, hogy vigyem haza, mert fáradt, de mivel akadt még némi elintéznivaló és klubos megbeszélés, így Csongorra bíztam a fiút. Szolnoktól Komáromig egész jól elbeszélgettek, így jó ötletnek tűnt.

- Az öcséd szobájába szállásoljuk el. Fürödjön le, Kornélia adjon neki vacsorát. 

- Visszajöjjek még?

- Nem kell. Legyél csak a barátnőddel. – a fiam ugyanis idő közben összejött egy Petra nevű lánnyal. Jól elvoltak, csak a csaj még nem igazán értette meg a Klub által meghatározott szabályokat, amik miatt ő sosem kaphatott Csongornál prioritást.

Miután Csongorék leléptek, bevonultunk a Titokszobába. Bajusz tájékoztatott a kassza aktuális állásáról. Szigorú jelentette, hogy kiket adtak át Horációnak és kikre adtak ki új körözést. Ezután meséltem el nekik milyen volt a temetés, és vázoltam, hogy a trélerre felkötözött két motorral, amit magunkkal hoztunk Szolnokról és egykor Hombár tulajdonát képezték, mik a tervek. A lefutott körök után leszedtük a motorokat és betámasztottuk őket Bandi mellé a műhelybe, majd mindenkit szélnek eresztettem.

Az elkövetkező napok, hetek normál kerékvágásban teltek. Stevie szép lassan hozzászokott, hogy új helyen lakik és mi is, hogy velünk él. Beírattam a szakmunkás képzőbe, mert autó- és motorszerelést akart tanulni. Bár nem volt ostoba, vagy tanulatlan kölyök, de jobbára csak azok a dolgok kötötték le, ahol nem kellett csak ülnie és figyelni. Külön előnyt jelentett számára, hogy a gyakorlati idejét mi is leigazolhattuk. Munkabírására abszolút nem lehetett panasz: amint végzett az iskolában egyenesen a műhelybe ment, hogy Lafaty Bandinak segítsen. A tagság is nagyon megkedvelte, úgyhogy a nevelőszülői feladat sokszor nyolc részre oszlott. A napok csak úgy elrepültek mellettünk.

Decembert írtunk, nagy pelyhekben esett a hó. Győr utcáin sétálgattunk Kornéliával a karácsonyi forgatagban, akár egy boldog házaspár, akik már évek óta együtt vannak. A várost kicsinosították a közelgő ünnep – számomra giccses – díszeivel, amitől a mellettem vonuló nő teljesen el volt ájulva. A sétáló utcában felállított kioszkoknál mindent lehetett kapni, amitől még émelyítőbbé vált a készülődés, de legalább a forralt bor is elérhető volt. Oldalbordám jól érezte magát és kivirultan arról fecsegett, hogy milyen aranyos család lettünk most, hogy Stevie velünk élt és Csongor is bevackoltatta hozzánk a barátnőjét. Azt viszont lelkesen hallgattam el előle, hogy csak azért egyeztem bele a sehová sem tartó csavargásba, hogy ne keljen otthon lennem és este legyen egy kis kényeztetés.

Már besötétedett, mikor visszaszálltunk az autóba, hogy hazatérjünk. Ekkor vettem észre, hogy csörög a telefonom. Csongor hívott – már sokadszor. Nem akartam már túl sok időt vesztegetni Győrben, ezért előbb beindítottam a kocsit és menet közben kihangosítva visszahívtam a fiam.

- Miért kerestél?

- Gáz van! – felelte szűkszavúan, de némi idegességgel a hangjában.

- Nincs otthon sör, vagy ennivaló? Ha lusta vagy elmenni a boltba, akkor majd mi hazafelé bevásárolunk. – próbáltam humorosra venni a dolgot, csak hogy Kornélia ne kezdjen feleslegesen pánikolni jelentéktelen dolgokon.
- Rosszabb. Stevie eltűnt…