B&W portraits: Lafaty Bandi

Akárcsak a nagy írók, én magam is a saját környezetemből választom ki a karaktereimet. Számtalan érdekes, vagy jelentéktelen, mégis megmosolyogtató alak vesz minket körül az egyre szürkébb hétköznapjainkban. Így nem nehéz minden embertípusra találni valakit, aki megszemélyesíti azt, akiről épp mesélni szeretnénk. Ezek után talán nem meglepő, hogy a Történetek a Hátsó utcából című tusfürdőbalettem egyes szereplőit a környezetem formálja meg.

Lafaty Bandi karakterét egy olyan nemzeti érzelmű kollégám formálja meg, akivel az ismeretségünk bár rövid, mégis szoros kötődés jellemez. A hasonló érdeklődési kör és gondolkodás hamar összehozza az érdekelteket. "A sorsunk már megírva, kár tenni ellene."

Bandi eleve egy jelenség. Lehet szeretni és nem szeretni, de ő akkor sem hasonul meg önmagával, ha minden kötél szakad és nem fogja keresni a kegyeit valakinek csak azért, hogy több ember legyen róla jó véleménnyel. Kitart a hite és az elvei mellett, történjen bármi. 

A teát és a szűrt gyümölcslevet kedveli - mint ahogy a mellékelt kép is jól illusztrálja.

Változás-OK - 3. rész

- Ki nem állhatom a kórházakat. – bukott ki belőlem. Lafaty Bandihoz szólt a kijelentésem úton Szolnokra. Hombárt készültünk meglátogatni. Úgy hallottuk, hogy egyre rosszabb állapotban van, már csak gépek tartják életben és mindenképp látni akart, mielőtt befejezné földi és klubos pályafutását. Az orvosai se kecsegtetik túl hosszú léttel - bár azon a vágóhídon csoda, hogy eddig kihúzta. A küszöbön álló elvesztése miatt érzett mély fájdalom mindenkin érezhető volt.

A több napja tartó októberi esőzések miatt egy Mitsubishi Outlanderben ültünk ketten. Mivel Bandi mindig érezte a volánt, így hagytam, hogy vezessen – addig én ihattam helyette is. Persze ennek a munkamegosztásnak annyira azért nem örült, de nem volt más választása.

Első utunk a szolnoki klubházba vezetett, hogy bejelentkezzünk a helyieknek, de csak Kenny-t találtuk benn, a helyi alelnököt, aki elvileg Hombár után venné át a vezetést. Legalábbis a szabályaink alapján ő az első számú jelölt erre a pozícióra, de ha a chapter nem szavazza meg, akkor valaki mást kell nevezni. Az épp aktuális belső széthúzás pedig pont azt sugallja, hogy Ferenczi, a „sergeant at arms” lesz a trónbitorló, akit a többség támogat.

- Csak nem a bibliát olvasod? – szólítottam meg a kanapén olvasgató helyi alelnököt. Épp a szabálykönyvet tanulmányozta, amiből minden klubházban van, de csak az elnök, a helyettese és a titkár fér hozzá.

- Üdv! Jó, hogy látlak titeket! – kelt fel és ölelt meg bennünket üdvözlésképp. – Kértek valamit inni? – kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.

- Egy sört elfogadunk, kösz.

Kenny a pult mögött, mi vele szemben foglaltunk helyet. Letörtnek látszott, meglehetősen megviseltnek és fáradtnak. Komoly harcokban lehetett része.

- Mit mondanak az orvosok? – érdeklődött Bandi, mintha nem tudná a választ.

- Semmi biztatót. Maximum három nap. – felelte komoran Kenny.

- A többiek hogy viselik? – igyekeztem kipuhatolni a helyi hangulatot.

- Elfogadták.

- Merre vannak?

- Erre-arra. – ekkor éreztem, hogy az alelnök nem áll készen a chapter vezetésére. Dühített ez a hozzáállás, ezért kicsit agresszívebben szegeztem neki a kérdést:

- Bővebben?

- Ketten a lányokat hozzák-viszik ahova kell. A jelölt intézi a bevásárlást. Ferencziék meg… gondolom a többi ügyet intézik. – bambult a maga előtt párás oldalú üvegre. Felnyitotta ugyan, de egy korttyal nem lett kevesebb a tartalma.

Bandival összenéztünk. Rajta is láttam azt, ami fél pillanattal korábban átfutott az agyamon. Egyértelművé vált, hogy semmi esetre sem válhat olyanból vezető, aki ennyire nem foglalkozik a chapterrel és a tagjaival.

- Na, jó. Menjünk, nézzük meg az öreg fókát! – keltem fel a bárszékről, megunva a sehova sem tartó beszélgetést.

- Te vezetsz! – dobta át a slusszkulcsot Bandi Kennynek.

Húsz perccel később már a kórház folyosóján sétáltunk, úton Hombár kórterméhez. Kenny egy kicsit lemaradva, mögöttünk csoszogott, de nem fárasztottam magam azzal, hogy megsürgessem. A szoba ajtajánál megállt és közölte, hogy megvár bennünket a folyosón, úgyis csak velünk akar beszélni az öreg.

A négy ágyas szoba minden fekvőhelye foglalt volt. Az ablak mellettiek közül a baloldalin feküdt a barátunk. Az ezeréves vaságy meghajlott a termetes test alatt. A helyiségben minden ápolt vagy kómában, vagy mély álomban szendergett, így senki nem riadt meg a jöttünkre. Leültem a Hombár alatti ágy mellé helyezett fa stokira. Bandi egy darabig az ágy végének támaszkodott és szuggerálta az alvó helyi elnököt, aztán fel-alá sétálgatott a kórteremben. Megnézte a kórlapokat, elolvasott minden feliratot. Mikor megunta az ablakon át fürkészte a külvilágot. A szemközti fán megpillantott egy kövér varjút. Nem károgott, csak megült az ágon és Bandival szemezett. Fél órája lehettünk a szobában, amikor az alelnököm megkérdezte, hogy hozzon-e nekem is egy kávét, majd magamra hagyott a négy halálraítélttel.

Már magam sem tudom miért, de megfogtam Hombár óriási, párnás kezét. Talán búcsúzásként, vagy hogy talán valami kapcsolatot létesítsek vele és tudja: nincs egyedül. Ekkor szuszogni kezdett és megrebegtek az ajkai:

- K. – nyöszörögte alig hallhatóan és éreztem, hogy kicsit visszaszorított.

- Igen, én vagyok. – annyira szerencsétlenül hangzott, de más nem jutott eszembe.

- Köszönöm, hogy itt vagy. – suttogta szaggatottan.

- Ez természetes. Bár a klubházban találkozhattunk volna.

Hombár arcára lágy mosoly simult, szeme sarkán egy könnycsepp jelent meg.

- Jobb lenne, mint a sok hullajelölt közt. – hangja kicsit erősödött, de közel se volt akkora erő benne, mint egykoron. Összemosolyogtunk, majd a fejével az éjjeli szekrénye felé biccentett: - Vedd magadhoz a zöld borítójú noteszt. Utasítások a chapternek. Kérlek, juttasd el nekik. Találsz benne egy ügyvéd címét is. Nála van letétben a végrendeletem. Amint sírba tesztek életbe lép. A fiamat rád bízom!

- Tessék? – hőköltem hátra.

- Stevie jó gyerek, ne szarj be. Csak tizennégy éves, de eszes kölyök. Azt akarom, hogy vidd el... vidd el erről a helyről és neveld fel sajátodként!

- Na de... És az anyja?

- Sitten van prostitúció miatt - nyelt egyet, hogy könnyebben tudjon szólni -, jogi akadálya sincs. Te leszel a törvényes gyámja.

- Tudom, hogy nem illik egy haldokló utolsó kívánságát megtagadni, de ebbe nem egyezem bele. Ezt nem írom alá.

- Nem kell, már az is el van intézve. Ferenczi nagyon jó hamisító.

- Na baszd meg… - csúszott ki a számon.

- Kérlek, K! Te neveld fel. Add el a motorokat, abból meglesz a fedezet. A trike csomagtartójában van egy dobozka. Azt vedd magadhoz. Ha a gyerek betölti a tizennyolcat, nyissátok fel.

- De miért én?

- Mert ebben a klubban már csak benned bízom.

Ez a kijelentés még tőle is erősen hangzott. Sejtettem, hogy komoly gondok vannak Szolnokon, de hogy ennyire, azt már nem.

- Rendben.

- Szeretném, ha az új elnökválasztást a jelenlétedben vezetnék le és az én jelöltemet tegyék meg a helyemre.

- Úgy is terveztük.

- Helyes… Kenny nem alkalmas elnöknek.

- Ferenczit válasszák meg?

- Dehogy. Az egy fasz… - köhögött párat, nyelt és így folytatta: - A noteszben minden megoldásra van javaslat. Az utódom majd rendet tesz…

- Mindent úgy teszünk, ahogy kéred.

Hombár gyengéden dobolt párat a kézfejemen virsli ujjaival, elfordította a fejét és behunyta a szemét. A mellette álló gép monoton pittyegett tovább, jelezve, hogy csak elfáradt. Kinyílt a kórterem ajtaja és Bandi lépett be rajta. Gyorsan megtöröltem a szemem, felkeltem az ágy mellől és elindultam az alelnököm felé. A zöld noteszt a mellényem belső zsebébe rejtettem, hogy később elolvashassam, majd elvettem a kávét Lafaty Banditól. A folyosón indulásra ösztökélve megpaskoltam Kenny vállát, aki addig mereven őrködött – a semmi felett. Felőle a fél emeletet elbonthatnák anélkül, hogy ő észrevenne bármit is.

- Hívd fel a tagságot, amilyen gyorsan csak lehet! Mindenki jöjjön a klubházba. Ülést tartunk. – szóltam a mögöttem kullogó Kenny-nek a vállam felett.

- Mégis ezt hogy? Az elnököm ott fekszik benn és…

Megperdültem és ujjal fenyegetve határozott hangon ráförmedtem:

- Ennek a Klubnak a megválasztott vezetőjeként bármikor hívhatok össze bármelyik chapterben ülést. Élve a jogommal ezennel utasítalak, hogy teljesítsd a kérést!

Azzal otthagytam Lafaty Bandival, aki visszatartva a másikat váltott még pár szót vele, hogy helyre tegye. Legalábbis gondolom, hogy így történhetett, mert rendszerint az általam megindított lebaszást, rendreutasítást ő nyomatékosítja az érintettekben. Vagy ha épp nincs jelen, akkor Majom, de ő kicsit más eszközökkel.

Beültem a Mitsubishi hátsó ülésére és elővettem a noteszt. Hombár görcsös kézírását kisilabizálni nem volt egyszerű, de a mondanivalója sem. A javaslata hatalmas meglepetést és botrányt rejtett magában, de mivel az alapszabály tartalmazza, hogy a leköszönő elnök ajánlhatja helyére utódját és az prioritást élvez, így senkinek nem lehetett ellene kifogása.

- Minket vigyél el a Klubházba, aztán hozz valami kaját, mert már éhesek vagyunk. – adtam ki újabb ukázt Kenny-nek, mikor beszállt a kocsiba. Szólni sem mert, úgy indultunk el. Mikor kiszálltunk, akkor merte csak megkérdezni, hogy mit kérünk. Az épületben csak az egyetlen jelölt takarított, és a meglepetéstől majdnem felborult, mikor észrevette, hogy nincs egyedül.

- Két sört a szobába, Prospect! – köptem neki oda, majd Bandival a nyomomban bevonultunk a titkos megbeszélések helyszínére. Az asztalfőnél foglaltunk helyet, mintha csak otthon lennénk. A kis noteszt átcsúsztattam az alelnökömnek, hogy ő is megismerhesse annak tartalmát. Halk kopogással jelezte az ajtó, hogy megérkezett a sörünk.

- Gyere be!

A jelölt kocogó térdekkel besurrant, letette az asztalra a két üveget és elindult kifelé.

- Prospect! – fel sem nézett a noteszből, úgy dörrent rá Lafaty Bandi, mielőtt a srác elérte volna a kilincset. 

- I-i-igen?

- Ki mondta, hogy kimehetsz? – majdnem felröhögtem, de tenyeremmel eltakartam a számat, hogy a legkisebb jelét is elrejthessem a jókedvemnek.

- E-e-elnézést. Ho-hozhatok még va-valamit?

Bandi szigorú tekintettel végigmérte a srácot, majd így szólt:

- Ugrálj egy lábon!

Úgy tett.

- Forogj a tengelyed körül!

Egy lábon ugrálva forogni kezdett a saját tengelye körül.

- Ugrálj körbe!

A srác körbeugrálta a szobát egyszer. Aztán még egyszer.

- Kimehetsz!

A srác abbahagyta az ugrálást, és a kilincsért nyúlt.

- Ki mondta, hogy abbahagyhatod az ugrálást? Hé!

Magamban már sírtam a röhögéstől, de csak azután tört ki belőlem, ahogy az ajtó becsukódott az ugráló jelölt mögött. Felkeltem a székből és Hombár kulcsaival kinyitottam a szekrényt, amiben a széf lapult. A noteszbe rótt számkombináció felhasználásával a trezor is megnyílt előttünk. Kivettem belőle a könyveket és a patcheket tartalmazó kis fém dobozt.
Eltelt nagyjából háromnegyed óra, mire végignyálaztunk és leellenőriztünk minden könyvelést. Már csak egy-két bejegyzést másoltattam át Bandival egy saját jegyzetfüzetbe, mikor berontott Ferenczi:

- Hát ti? – kérdezte flegmán, számon kérő hangon köszönés helyett. A tekintetét sietve végigpásztázta az asztalon és a lapján heverő könyvekkel együtt. Hátradőltünk a székeinkben.

- Mindenki itt van? – feleltem köszönés felelet helyett. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

- Kenny nincs. Nem volt itt, mikor jöttetek?

- Elküldtük kajáért. Ha visszajön, küldd be. Addig várjatok odakinn.

- Aham… Hombárnál voltatok már a kórházban? – tipródott még egy kicsit az ajtóban.

- Igen. Várnál odakint? – igyekeztem szigorú, fenyegető lenni, hogy észrevegye magát.

- Persze... – sziszegte, azzal betette maga után az ajtót.

- Ezzel a faszival még meggyűlik a bajunk. – dörmögte Bandi. A megjegyzést biccentéssel nyugtáztam.

Valamivel később megjelent az ebédünk, amit a Prospect-tel küldtek be. Ezúttal négykézláb kellett köröznie, kutyaként ugatnia és lihegnie. Az alelnököm nagyon elemében volt a jelölt szívatását illetően. Legalább kicsit kiélte magát.

Kényelmesen megebédeltünk, megittuk a sörünket. A szennyest a jelölt vitte ki és frissen főzött kávéval tért vissza. Mikor azzal is végeztünk Bandi az ajtóban állva behívta a szolnokiakat. A teljes chapter leült az asztalhoz, mindenki a szokott helyére. Ezalatt kényelmesen szivarra gyújtottam és végignéztem a társaságon.

- Megtudhatjuk, hogy miért hívtál minket? – ezt a kérdést persze Ferenczi tette fel.

Nem kapkodtam el a választ, hanem kényelmesen pöfékeltem.

- Hombár, a leköszönő elnökötök kívánságát teljesítem. – Ferenczi és a hívei elsápadtak, Kenny reménytelen messzeségben járt. Bütykös az asztal túlsó végén rezzenéstelen, komor arccal büdös cigarettáját szívta, hosszú, fojtogató füstöt eregetve.

- Hogyhogy leköszönő? – kérdezte a helyi testőr még mindig halálra sápadt arccal.

- Úgy gondolja, hogy itt az ideje átadni a kalapácsot. Erre pedig ebben a noteszben tesz javaslatot! – emeltem fel a kis, zöld fedeles jegyzettömböt. – Hombár utódjának Bütyköst jelöli meg! – a kijelentésemre mindenki felkapta a fejét. A legkülönbözőbb arcok meredtek rám. A legnyugtalanabb és –idegesebb természetesen Ferenczi volt. Átnyújtottam a noteszt Kenny-nek, aki hitelesítette a szavaimat.

- Szavazzatok! Egyetértetek-e azzal, hogy a jövőben Várhelyi „Bütykös” Géza legyen a szolnoki chapter IV. elnöke? – a szavazás érvényességéhez teljes egyetértésre volt szükség. Kenny azonnal igent mondott, majd tőle balra folytatva körbe hangzottak el a helyeslő szavak. Ferenczi hezitált egy kicsit, majd végül ő is egyetértett az új elnök személyét illetően. Legbelül valószínűleg már azon morfondírozott, hogyan buktatja meg. A szavazást érvényesnek nyilvánítottam a kalapács asztalhoz csapásával. Kivettem a kis fémdobozból egy „President” feliratú patchet és magamhoz intettem Bütyköst. Átadtam neki az új rangját és átadtam neki a helyet az asztalfőn. A leköszönő elnök által írt noteszt azon az oldalon hagytam nyitva, ahol a javaslata volt olvasható. Az új elnök ahhoz tartva magát kérte fel alelnökének Jackie-t, testőrének Ferenczit, titkárnak pedig Kenny-t. Mikor ezzel megvoltak Bütykös kalapácsának leütésével berekesztette a rögtönzött alakulóülést és mindenki kivonult a helyiségből, Bandit és engem kivéve. Miután magunkra zártam az ajtót, visszaültettem Bütyköst az asztalhoz, én pedig annak lapján foglaltam helyet:

- Hombár akarata volt, hogy az utódja legyél. Neked kell tovább vezetned a chaptert és rendet tenni. Egyedül téged tart alkalmasnak erre a feladatra. Hidd el, nem lesz könnyű, de bármikor a segítségedre leszünk, csak hívnod kell. Fogd ezt. – nyomtam a kezébe a zöld kemény fedeles noteszt. – Minden aktuális tanács benne van, amiről az elődöd úgy gondolta, hogy szükséged lesz az induláshoz. A könyvelésetek rendben van, azt már átnéztük, de nyálazd át te is, hogy képben legyél. Mi most kimegyünk, iszunk párat. Holnapig még biztos maradunk, úgyhogy igénybe vennénk két ágyat.

Szerencsétlen Bütykös még fel se fogta, hogy mi történt vele. Megpaskoltam a vállát, felkeltem az asztalról és Bandi társaságában a kint italozókhoz mentem. A chapter minden tagjával külön-külön is váltottunk pár szót, aminek hatására ha látszatra is ugyan, de némileg lecsillapodtak a kedélyek. Az este folyamán előkerült néhány lány is, akikkel a helyiek jól elszórakoztak. Ezalatt Bandival felhívtuk az elnököket, tájékoztattuk őket a fejleményekről és Hombár állapotáról. Mindannyian ígéretet tettek, hogy valakit a lehető leghamarabb, de legkésőbb a következő nap elindítanak Szolnokra, hogy meglátogassák még a kórházban, hogy Hombár érezze, a Klub mellette van.

Sajnos másnap reggel, hat óra negyvennyolc perckor az addig a kórteremmel szemközti fán ülő varjú megrázta magát, kitárta a szárnyait és örökre felszállt a magasba.

Egy héttel később Hombár temetése rendkívül szerény körülmények közt zajlott le. Eljöttek ugyan a rokonai és még néhány egykori ismerőse, de a társaság túlnyomórésze mellényt viselt, rajtuk a Klubunk logójával. Minden chapter képviseltette magát minimum két fővel, sőt még a Hangaroundok is. Néhányan ekkor ismerkedtek meg Fékkel és Pókkal, akik a hűvös idő ellenére is motorral érkeztek Aradról, de már az új mellényeikben.

A néhai szolnoki elnököt colorjával együtt hamvasztották és egykori motorjának benzintankjában temettük el az alföldi klubház falába vájt üregbe. A szertartást egy tor követte, amiről mi meglehetősen korán leléptünk, ugyanis örökbefogadott fiamat még új otthonába kellett vinni. A hazaúton viszont nem tartott velünk Majom, aki még egykori otthonában maradt, hogy kellően megadja a végtisztességet az elhunytnak – bebaszott, mint az albán szamár.

Hombár fia már azelőtt becenevet kapott, hogy a Klub tagjává vált volna, sőt már akkor se Pistinek, vagy Istvánnak hívták, miután megszületett. Mindenki Stevie-nek hívta. Az apja azért, mert a kedvenc zenészéről akarta elnevezni: Stevie Ray Vaughan-ról. Persze az évek alatt kiderült, hogy a zenéhez abszolút botfülű. Ahogy cseperedett egyre inkább apjára kezdett hasonlítani: arcra, magasságra és testalkatra.

A hazaúton ezúttal nem Lafaty Bandi vezetett, mert már nem érezte se a volánt, se a teret, se az időt. Mikor megérkeztünk Komáromba, egyenesen a Klubházhoz hajtottunk – az alelnököm egy ideje úgyis ott lakott, meg jobbnak láttam mielőbb biztonságba helyezni. A chapter többi tagja várt bennünket. Egyetlen jelöltünk, Sittes Májki nyitotta előttünk és zárta utánunk a kaput, Bajusz pedig a fogadásunkra előbújt az épületből. Körbevezettük Stevie-t, hogy megismerkedjen a hellyel, ahol majd a jövőben bármikor menedékre és barátokra lel. Fél órával később viszont megkért, hogy vigyem haza, mert fáradt, de mivel akadt még némi elintéznivaló és klubos megbeszélés, így Csongorra bíztam a fiút. Szolnoktól Komáromig egész jól elbeszélgettek, így jó ötletnek tűnt.

- Az öcséd szobájába szállásoljuk el. Fürödjön le, Kornélia adjon neki vacsorát. 

- Visszajöjjek még?

- Nem kell. Legyél csak a barátnőddel. – a fiam ugyanis idő közben összejött egy Petra nevű lánnyal. Jól elvoltak, csak a csaj még nem igazán értette meg a Klub által meghatározott szabályokat, amik miatt ő sosem kaphatott Csongornál prioritást.

Miután Csongorék leléptek, bevonultunk a Titokszobába. Bajusz tájékoztatott a kassza aktuális állásáról. Szigorú jelentette, hogy kiket adtak át Horációnak és kikre adtak ki új körözést. Ezután meséltem el nekik milyen volt a temetés, és vázoltam, hogy a trélerre felkötözött két motorral, amit magunkkal hoztunk Szolnokról és egykor Hombár tulajdonát képezték, mik a tervek. A lefutott körök után leszedtük a motorokat és betámasztottuk őket Bandi mellé a műhelybe, majd mindenkit szélnek eresztettem.

Az elkövetkező napok, hetek normál kerékvágásban teltek. Stevie szép lassan hozzászokott, hogy új helyen lakik és mi is, hogy velünk él. Beírattam a szakmunkás képzőbe, mert autó- és motorszerelést akart tanulni. Bár nem volt ostoba, vagy tanulatlan kölyök, de jobbára csak azok a dolgok kötötték le, ahol nem kellett csak ülnie és figyelni. Külön előnyt jelentett számára, hogy a gyakorlati idejét mi is leigazolhattuk. Munkabírására abszolút nem lehetett panasz: amint végzett az iskolában egyenesen a műhelybe ment, hogy Lafaty Bandinak segítsen. A tagság is nagyon megkedvelte, úgyhogy a nevelőszülői feladat sokszor nyolc részre oszlott. A napok csak úgy elrepültek mellettünk.

Decembert írtunk, nagy pelyhekben esett a hó. Győr utcáin sétálgattunk Kornéliával a karácsonyi forgatagban, akár egy boldog házaspár, akik már évek óta együtt vannak. A várost kicsinosították a közelgő ünnep – számomra giccses – díszeivel, amitől a mellettem vonuló nő teljesen el volt ájulva. A sétáló utcában felállított kioszkoknál mindent lehetett kapni, amitől még émelyítőbbé vált a készülődés, de legalább a forralt bor is elérhető volt. Oldalbordám jól érezte magát és kivirultan arról fecsegett, hogy milyen aranyos család lettünk most, hogy Stevie velünk élt és Csongor is bevackoltatta hozzánk a barátnőjét. Azt viszont lelkesen hallgattam el előle, hogy csak azért egyeztem bele a sehová sem tartó csavargásba, hogy ne keljen otthon lennem és este legyen egy kis kényeztetés.

Már besötétedett, mikor visszaszálltunk az autóba, hogy hazatérjünk. Ekkor vettem észre, hogy csörög a telefonom. Csongor hívott – már sokadszor. Nem akartam már túl sok időt vesztegetni Győrben, ezért előbb beindítottam a kocsit és menet közben kihangosítva visszahívtam a fiam.

- Miért kerestél?

- Gáz van! – felelte szűkszavúan, de némi idegességgel a hangjában.

- Nincs otthon sör, vagy ennivaló? Ha lusta vagy elmenni a boltba, akkor majd mi hazafelé bevásárolunk. – próbáltam humorosra venni a dolgot, csak hogy Kornélia ne kezdjen feleslegesen pánikolni jelentéktelen dolgokon.
- Rosszabb. Stevie eltűnt…

Szolgálati anekdoták - 157. rész

Minden alkalommal szerencsésnek mondhatom magam, amikor olyan élményekkel gazdagodom, amit mások nem láthatnak. Nem feltétlenül a (160-nal) tökig érő ködben való botorkálásra gondolok, vagy a hajnali félnégyes szolgálatba jelentkezésre, vagy a kripta hőmérsékletű pihenőben alvásra, hanem ezekre:

A helyszín Eplény, a 82-es főúti útátjáró mellett még álló bakterház. Egykor Eplény-Felső mh, vagy Lókút mh. néven létezett - legalábbis ahogy azt anno egy veszprémi mozdonyvezető mesélte gyakornok koromban.

Az eplényi (lókúti) alagút felé.

A domboldalon egyre több ház épül. Már akkor kinéztem a helyet nyugdíjas éveimre, mikor a helyet még csak kijelölték.

Ha már ló: ez a jószág volt a kezem alá osztva.

Itt épp a már említett tökig érő ködben várakozunk a gyorsok keresztjére, hogy aztán beállhassunk az indulási vágányra. Továbbra is úgy gondolom, hogy az átépítés nem volt túl logikus.

A hírhedt "Trianon túra" - 2. rész

A sátorlapon keményen kopogott az eső – erre ébredtem meg. Az őszies időjárás nem volt véletlen, hiszen már másfél hete szeptembert írtunk. Szeged mellett, egy Deszk nevű település szabadidőparkjában sátoroztunk. Mindezt Bajusznak köszönhettük, aki ebbe a faluba valósi és mindössze pár telefon elég volt hozzá, hogy itt éjszakázhassunk.

A nagy, hatszemélyes sátorunk - amit a túrára magunkkal vittünk és eddig semmi hasznát nem vettük - egyik szegletében egyedül aludtam. Lafaty Bandi és G osztozott a másik két helyiségen. Az aradi srácok három másik sátorban húzták meg magukat. A szatmári chapterünk Aradról terv szerint visszafordult északnak két másik aradi sráccal. Lena és Rita nem örült ennek, hiszen velük kellett menniük. G ragaszkodott hozzá, hogy Rita vele tartson, de figyelmeztettem, hogy Karolina minden bizonnyal eltenné négy golyóját (két szem és két here) a kapcsolatuk emlékére, ha megtudná kit is tisztelhet a fiatal lány személyében. Az viszont látszott rajta, nem tesz le róla, hogy valahogy eljuttassa magához a lányt.

Miután lecsillapodott az eső, már épp csak szemerkélt a közvetlen környezetünk életre kelt. Mocorgást hallottam kintről, így előkászálódtam. Az aradiak, személy szerint Fék, Game és Pók a sátruk előtt ültek, velük szemben Lafaty Bandi szöszmötölt valamivel. Fejéről a kötés már lekerült, de a keletkezett heg még vörösen izzott.

- Jó reggelt!

Valami módon mindenki fogadta az üdvözlésemet, de az arcukon azért látszott az előző napi esős motorozás keltette kellemetlen érzés. Gyakorlatilag alig léptük át a határt, már kaptuk is az égi áldást.

- Hozunk valami ennivalót, meg kávét. Neked kell valami? – kérdezte az alelnököm, aki még mindig zabos volt a Bo-val való találkozás miatt.

- Gondolod, van bolt ebben a porfészekben?

- Valahonnan csak szerzünk… Game! Jössz?

- Persze. – kászálódott fel az egyik aradi srác. Gyalog vágtak neki a nagy beszerzőútnak, hogy G-t ne ébresszék fel. A nomádok elnöke sokat aludt, ha előző este nem két női mellet használhatott fülvédőnek.

A sátrunk túloldalán parkoltak a motorjaink. Vizelés után kivettem egy vizes palackot és visszaültem az aradiakhoz beszélgetni. Fék cigarettával kínált. Az általam megszokottól kicsit erősebb dohány a régi Symphonia ízvilágát juttatta eszembe.

Bandi és Game három cigarettányi idő alatt fordultak meg. Az általuk hozott étel és kávé, valamint újabb két szál cigi fogyott el, mire G magához tért. Szarabbul nézett ki, mint mi öten együttvéve. Miután kikászálódott a sátorból, tipródott néhányat, leült közénk, ivott egy kis kávét és ismét tipródott. Nem találta a helyét. Új Ritája hiánya okozta nála ezt a pillanatnyi űrt.

- Mikor tervezzük az indulást? – kérdezte a sokadik körülöttünk tett sétája után.

- Mikorra kapod össze magad? – kérdezett vissza Lafaty Bandi.

G megtorpant, végigmustrált minket, majd sarkon fordult és visszabújt a sátorba. Két perc matatás után előkerült a holmijával, amit öreg Dyna-ja oldaltáskájába rejtett, majd a sátor bontásába kezdett. Nem tétlenkedtünk, vettük a lapot és mindenki csomagolni kezdett. Összeszedtük a felszerelésünket és a szemetünket, felültünk a gépeinkre és megindultunk tovább, nyugatnak. A nedves út miatt G nem közvetlenül mellettem, hanem kicsit lemaradva, Lafaty Bandi pedig egy egész motornyi távolságot hagyva jött utánam. Az aradiak mögöttünk ugyanígy.

Nem jutottunk túl messzire, mert Szegeden, miközben keltünk át a hídon ismét a nyakunkba zúdult az égi áldás! Áldottam az eszem, amikor a bőr nadrágomat vettem fel erre a túrára, és az ezeréves bőrkabát se maradt otthon. Bandi felzárkózott mellém és átszólt, hogy tud egy jó helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat. Beleegyezően biccentettem neki, hogy mutassa az utat.

Egy hosszú épület előtt parkoltunk le. Valamikor jártam már itt, de akkor még rock-kocsmaként működött. A lépcsőn és a nehéz vasajtón át egy sötét helyiségbe léptünk. A plafon és a fa betétek feketére, a falak vörösre voltak festve. Már nem a rock valamely irányzatát hallhatta a betévedő, hanem valami diszkót. Nem foglalkoztunk vele – viszont a szórakozóhely óriás, ukrán ügyvéd méretű biztonsági őrei velünk annál inkább:

- Ezt vegyétek le! – pöckölt mellkason az első utunkba álló.

- Felejtős. – reagáltam flegmán és próbáltam beljebb lépni, de hatalmas karját sorompóként használva feltartóztatott.

- Azt mondtam vegyétek le!

- Különben?

- Máshol kell szórakozniuk.

Lafaty Bandi a hátam mögött észrevétlenül beslisszolt, amivel sikeresen elvonta a szekusok figyelmét. Egy pillanat alatt a folyosón elhelyezett rövid pultnál termett és kissé ráhajolva határozott gesztusokkal magyarázni kezdett a túloldalt álló faszinak. Közben odaért az egyik ukrán ügyvéd és vállon ragadta a barátunkat. Az aradiaknak se kellett több: átfurakodták magukat a pultig és körbeállták őket. A méreteket tekintve hasonló adottsággal rendelkezett Fék és Game is, de Pók inkább hozzánk hasonlóan sörcsöcsöt eresztett, ettől függetlenül fiatalsága még némi mozgékonyságot kölcsönzött neki – velünk ellentétben. Mi már az ötvenes éveinkben jártunk, és G-t leszámítva a mérlegeink három számjegyet mutattak, ha ráálltunk – volna.

A kialakult feszültséget néhány elfojtott női sikoly spékelte meg és az utolsó pillanatban toppant be egy alacsonyabb, kopaszodó, szemüveges fickó, akit csak azért vehettünk észre, mert a zene elhalt:

- Mi folyik itt? – apró disznó szemeit végigfuttatta a társaságon, s végül Lafaty Bandin állapodott meg. – Nézzenek oda! Bandi? – fordította meg a barátunkat hamiskás vigyor kíséretében.

- Endre… Megmondanád a gorilláidnak, hogy ne buzeráljanak bennünket?

Erre a kis emberke intett a sleppnek, hogy lépjenek hátrébb. Ettől persze ugyanazzal a befeszített izomköteggel pózoltak, mint a belépésünkkor, de legalább már a közvetlen fenyegetés megszűnt.

- Csak nem a tartozásodat jöttél leróni, barátom? – bizalmaskodott a hely menedzsere. Az alelnököm vállára tette a szőrös mancsát és befelé terelte őt. Nem hallottam a további beszélgetést, mert a dübörgő zene hangerejét a dj visszatekerte.

Az apró fickó hátulról is mulatságosan festett: a vékony csíkos, ám látszólag is méregdrága ing részint izzadságtól átázva feszült az emberke testén, a sötétkék hózentrógli pedig belevágott zsíros vállába. A ritkuló hajából egy negyvenes évei vége felé járó ipsét tippeltem, könnyed mozgásából pedig némi sportolói múltat. Később tudtam meg, hogy egykor nehézsúlyú öklözőként végigverte a hazai ringeket.

A menedzser egy privát boxhoz vezetett bennünket. A süppedős, vörös bársonyülés és a fekete márványlapos asztal közepén plafonig érő rúdtánchoz alkalmas krómcső a drága páholy szériatartozékaként szolgált. Alig foglaltunk helyet francia pezsgő és egy nagymellű nő került elő a semmiből.

- Na, mesélj csak, mit kerestek itt? – kérdezte Endre Banditól.

- Egy túrán vagyunk. Ahogy jöttünk át a hídon elkapott minket az eső. Gondoltam itt meghúzhatjuk magunkat.

- Oh, barátom! Tudod, hogy itt mindig tárt karokkal várunk benneteket!

- Vettük észre… - jegyeztem meg epésen.

Endre felém fordult, végigmért, beleszívott a szivarjába, majd egy kiadós füstpamacs kíséretében kóstolgatott:

- Na, ide figyelj télapó. Ha én nem vagyok, ti most a saját véretekben fetrengve áznátok az utca kövén, úgyhogy vegyél vissza!

- Akkor tisztázzunk valamit Danny DeVito. Ha mi nem vagyunk, akkor még mindig a szerb haverjaid farkát szopkodnád és fizetnétek nekik a sápot, hogy ne élvezzenek a pofádra.

A menedzser ideges szurikátaként forgatta a fejét, majd az asztalon előtte melegedő whiskeyt egy hirtelen mozdulattal felhajtotta. Bizalmasan közelebb hajolt és így folytatta:

- Azok ti voltatok? – helyeselve biccentettem. – Annyit tudtunk csak, hogy néhányukat lecsukták, és pár nappal később mind eltűntek, de csak találgathattunk miért és hová? Hogyan intéztétek?

Az asztalra vetett szivartárcából kihúztam egy szálat, Endre pedig készségesen tüzet adott. A szemben ülő Fék vigyorogva élvezte a jelenetet – G pedig a rúdon forgolódó lány nyújtotta látványt. Elmélkedőn szuggerálta, amiből arra következtettem, hogy valami ötletet rakosgat össze.

- Ne akard tudni. – dőltem hátra élvezve a fölényt és az ízletes szivart. A menedzser arcán ideges rángás rajzolódott ki, de nem azért, mert a sztriptízes lányra fújtam a füstöt. Az éles hangnem zavarta. – Jobb lett a helyi légkör?

- Kialakult némi bizonytalanság, de rendeződni látszik a helyzet. A főnököm átvette a szerb érdekeltségek egy részét, a másik részre a Laki testvérek tették rá a kezüket.

- Velük milyen a helyzet?

- Sima.

Helyeslően bólintottam, felemeltem a pezsgőspoharat:

- Szívesen! – épp beleittam volna, mikor a góré kikapta a kezemből a poharat és hanyagul átdobta a válla fölött:

- Ne azt a szar löttyöt igyátok! – csettintett a levegőbe, mire egy félmeztelen ázsiai nő jelent meg. Megemelte a poharát és rajzolt egy kört a mutatóujjával. A lány pukedlizett, majd sietve távozott. – Természetesen a vendégeink vagytok! Bármikor jöhettek és semmiért nem kell fizetnetek! – egy apró fiolát húzott elő a nadrágja zsebéből. Lecsavarta a kupakját, egy kevés fehér porhalmot szórt a márványlapra és jobb kezével intett, hogy szívjam fel nyugodtan. Hezitáltam, hiszen a Klub első évei óta nem éltem ilyennel. Elhárítottam az ajánlatot, ahogy Bandi is, de Fék nem szégyenlősködött, hanem előkapott egy bankkártyát és fürge, rutinos mozdulatokkal kihúzott két utcát. Elővett egy ötven eurós bankjegyet, közelebb hajolt és az emberi porszívó működésbe lépett. Az elhagyott morzsákat ujjával feltapogatta, hogy aztán a fogain kenje szét. Átnyújtotta az ötvenest Endrének, aki a másik utcát tüntette el hasonló mozdulatokkal. Mikor a menedzser végzett a rituáléval Fék kikapta kezéből a bankót és a rúdon pörgő lány bugyijába fűzte azt. G ekkor tért magához. Körbenézett és értetlenül bámulta meg a boxban ülőket. Az ábrázatán látszott, hogy az elméletet, amit a lány bámulása közben futtatott az agyában, tökéletesre csiszolta.

Megérkeztek a whiskey-k egy nagy tálcán alattuk az ázsiai lány törékeny kezével. Bámultam, ahogy kecses mozdulatokkal az asztalra helyezi a poharakat és az üveget. Egyetlen percre sem felejtett el mosolyogni. Az asztal túloldalán a nomádok elnöke elmarta az üveget és szakértő szemekkel szemügyre vette. Elismerően bólogatott, ami megnyugvást jelentett a minőséget illetően. Bár engem abban a pillanatban inkább a felszolgáló lány érdekelt jobban.

- Őt is megkaphatod. – rántott vissza a valóságba Endre, mikor a fülembe súgta ezeket a szavakat. Pillanatra megborzongtam, de aztán eszembe jutott, hogy mégis milyen helyen vagyunk. A menedzserre néztem, aki kacsintással biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot.

Régi vágyam volt felpróbálni egy ázsiai lányt, de kitudja miért, egészen addig a pillanatig nem jutottam hozzá. Laktak nálunk, Komáromban is jó néhányan, de egyikük se volt ennyire szép, mint ez a felszolgáló. Nem hagyhattam egy ilyen lehetőséget elszalasztani.

Endre az állítólagos főnöke nevében is rendkívül gálánsan viselkedett velünk. Az egész éjszakát a bárban töltöttük. Mindenki megkapta, amit a szeme-szája megkívánt, ráadásul minden fizetség nélkül. A helyre betévedt többi nímand csak bámult bennünket, ahogy a jobbnál jobb (és egyben a legdrágább) lányokat és italokat tettük magunkévá és minden bizonnyal egy életre megjegyezték a hátunkra felvarrt patcheket.

Másnap dél körül a bár előtt futottunk össze. Az eső rég elállt és kellemesen sütött a nap, ami az éjszakai dorbézolás miatt kicsit bántóan hatott. Az elfogyasztott kokain még némi hatással bírt a szervezetünkre – senki nem volt fáradt. Felkaptunk a motorjainkra és elgurultunk egy közismert étkezdébe enni, hogy a marihuána okozta étvágyunkat csillapítsuk. Evés után a közeli parkban hippi mód ejtőztünk a fák árnyékában. Az emberek persze megbámultak bennünket, de minket nem érdekelt. Tele has, üres zacsi. A férfi kánaán csúcsán leledztünk.

- Volna egy ötletem, amit megvalósíthatnánk. – törte meg az idillt G. Hátát egy fatörzsnek vetette és a várost kémlelte.

- Hallgatlak. – sóhajtottam a fűben fekve. Annyira azért nem érdekelt a dolog, hogy felüljek, vagy akár kinyissam a szemem.

- Mit szólnál hozzá, ha a webkamos vonalat átvennénk?

- Nem megy a futárkodás?

- Azt Turul csapata csinálja és osztozni kell a hasznon Letenyével is. A jatt meg elég csekély, ha a rezsit levesszük.

- Igen. A legutóbbi benzinár emelés nekünk se jött jól.

- Szóval mit szólsz hozzá?

- Mégis mit szeretnél?

- Felépíteni egy hálózatot, honlappal, lányokkal…

- Ez hasonló lenne, mint amit régebben is csináltál?

- Meg amit Nicu-ék Szatmárban. A hazai vonalat vinnénk.

- Ők az eszkortszolgáltatásban is benne vannak.

- Akkor azt is.

- Ha nem tévedek ez az este jutott az eszedbe, miközben a rúdon pörgő ribancot stírölted… Nálunk és Szolnokon is van néhány lány, akik ebben az iparban termelik nekünk a pénzt. Őket is átvennéd?

- Nem, de a szobáikat bekamerázhatnánk.

- Ha a rajtuk nyert haszon három részre oszlik, működhet… Hogyan képzeled a helyi eszkortot?

- Sokan járnak a Balatonra, nem?

- Általában.

- Nyári munka.

- Írd be egy munkakönyvbe, hogy három hónapig a testével kereste a pénzt és rövidebb karriert futtok be, mint gondolnád.

- Felszolgálóként és pultosként könyveljük el.

Átfordultam a másik oldalamra, de továbbra se nyitottam ki a szemem.

- Dolgozzátok ki a részleteket és szavazzátok meg. Ha bármi balhétok lesz miatta, a Nomádok ütik meg miatta bokájukat. Nem üthet vissza egyik chapterre sem…

- Mit keresnek itt maguk? Nem jöhetnek ide! – szólított fel egy hang.

- Ez meg ki a fasz? – könyököltem fel. Egy közterületes egyenruhát viselő, nyüzüge ipse állt előttem.

- Uraim, tiltott területen vannak. Fel kell szólítanom önöket a távozásra! – szólt ismét.

- Miért? – tette fel a központi kérdést G.

- Mert… tilos a fűre lépni! – bizonytalan felelete úgy hatott ránk, mint cápára a vér.

- Ki ez a faszi? – szólt át a szomszédos fától Lafaty Bandi.

- Valami egyenruhás majom. – kiáltottam vissza.

- Mit akar?

- Aszongya nem lehet a fűre lépni!

Bandi fordított a testén, végigmérte a fickót:

- Akkor jobban teszi, ha nem tapossa a gyepet, különben feljelentem!

- Maguk léptek a fűre. – hebegte.

- Nem, barátom. Jelenleg te vagy az egyetlen, aki a fűre rálépett. Mi ülünk és fekszünk. – világosította fel G.

- De… de… valahogy be kellett ide jönniük!

- Bekúsztunk! – harsogta az alelnököm a szomszédos fa tövéből, mi pedig jót kacagtunk a frappáns kijelentésen.

- Na, húzzál el szépen, és keress mást, akit buzerálhatsz. – sziszegte a háta mögül Game. Olyan csendben osont a közteres mögé, akár egy macska. Egy 110 kilós macska.

- Fel fogom jelenteni magukat! – perdült meg a törvény hű szolgája.

- Nekem meg lenne tízezer okom, hogy ne tegye. – villantott elő két ötezrest az aradi barátunk.

A közteres faszi hezitált egy kicsit, de végül eltette a jattot. Lépett kettőt, majd a válla felett visszaszólt:

- Ettől még hagyják el a területet! – majd meglódult az út felé.

- Úgy lesz! Pá, pá! – kiáltott utána Lafaty Bandi.

- Minek adtál neki annyi pénzt? – vonta kérdőre Fék.

- Azért mert az övé volt. – emelt fel egy pénztárcát Game. A srác úgy nyúlta le a közteres bukszáját, hogy senki nem vette észre.

- Akkor tipli, mielőtt visszajön. – adtam ki az ukázt.

Felültünk a gépeinkre és egy gyors üzemanyag utántöltést követően (amit részben a közteres barátunk fizetett) ráálltunk a túránk következő szakaszára. A határt Röszkénél léptük át, majd következett Szabadka és az E-662 jelzésű főúton dél-nyugat felé Zombor. A rossz útjelző tábláknak köszönhetően bekeveredtünk a városba, ahol másfél órás bolyongást követően sikerült kiharcolnunk a helyi rendfenntartó erőktől némi bírságot. Szerencsénkre az egyikük tudott magyarul egy keveset és így meg tudtuk neki magyarázni, merre is szeretnénk menni. Készséggel mutatták az irányt és a város határában integetve búcsúztunk el egymástól.

Kiskőszegnél léptük át a Dunát és a Szerb-Horvát határt. A 212 jelű úton ismét délnyugati irányba tartottunk és Vörösmart faluban, egy pincészetben vacsoráztunk meg, amit a tulajdonos, Garga Mitic csak a mi kedvünkért tartott tovább nyitva. Nem értette annyira a magyar szót, de angolul már valamivel könnyebben kommunikált. Azt is megengedte, hogy a kertjében sátorozzunk az éjszaka. Nem akartunk a sötétben botorkálni egy teljesen ismeretlen környéken.

Következő nap reggelén szitkozódásra ébredtem. Pók hangjával telt meg a harmatos napfelkelte. A sátorból kibotorkálva az aradiakat pillantottam meg, ahogy az említett barátunk gépét körülállva a fejüket vakargatták. Pók és Fék tanácstalanul a feje búbját, Game pedig a visszapillantó tükröt használva egy borotvával az arcát.

- Mi a gond? – álltam melléjük a tanácstalanságot fokozva, közben Bandi arca is felbukkant a sátor bejáratánál.

- Elfolyt az olajam!

- Tessék? – fordultam Pók felé hitetlenkedve.

- Arra ébredtem, hogy valamitől átázott a hálózsákom. Eleinte azt hittem, hogy csak víz, de olaj.

- A tegnapi városnézés baszhatott neki oda.

- Kizárt! – kászálódott elő Bandi a sátrunkból. – Kellett, hogy legyen előzménye. A tegnap legfeljebb csak hab lehetett a tortára.

- Vagy a cseresznye! – szúrtam be egy utalást az este elfogyasztott pálinkára, mire csak Bandi reagált vigyorogva. Leguggolt, hogy megvizsgálja a szerkezetet:

- Jobb lesz, ha a tömítést is kicseréljük. – csóválta a fejét aggodalmasan.

- Nem lenne elég, ha csak feltöltenénk olajjal? – Game ötlete nem éppen a hozzáértését tükrözte. Az aradiak közül pont azt a hármat vittük magunkkal, akik nem sokat konyítottak a motorokhoz.

- Sajnos nem. Itt már az nem lenne megoldás. Nézzétek ezt! – mutatott egy centis szakaszra, ahonnan jól láthatóan az olaj szivároghatott. – Valószínűleg itt ment el.

- Megoldás? – érdeklődött Fék.

- Tömítés csere, meg némi olaj és persze néhány óra szerelés.

- Meg tudod csinálni?

- Ha vannak szerszámok és beszerzünk mindent, ami kell, akkor nagyjából másfél-két óra alatt helyre lehet pofozni. Rosszabb esetben három.

- Hol kapunk a semmi közepén ehhez bármit is? – értetlenkedett Game.

- Add a telefonod. – kértem el tőle a rendkívül okos telefonját, amit többnyire sportfogadásokra használt. Előhívtam egy térképet és útvonaltervet készítettem Pécsre:

- Nagyjából… egy óra ide Pécs. Ott pedig… ebben a boltban bármit megkaphatunk, ami kell. Bandi! Neked mindenképp menned kell. Te tudod mire van szükség.

- Milyen blokk ez? – kérdezte az alelnököm.

- S&S. – felelt Pók.

- Kösz, erre magamtól is rájöttem… A típus érdekelne. Azt kívülről is látom, hogy ez egy Panhead kópia, de pontosabb infó kellene.

- Telefonálok egyet. – vette ki a készüléket a kezemből Game és kicsit félrevonult.

- Mi keresünk itt egy valakit, akinek lehetnek szerszámai, de jó lenne, ha valaki elkísérné Bandit.

- Majd én vele megyek. – ajánlotta fel szolgálatait Fék.

- A helyedben nem erőltetném. Nézd csak! – bökött az aradiak vezetőjének motorjára az alelnök. Ugyanaz a probléma mutatkozott nála is.

- Remek… Game! Az én motoromra is kérdezz rá!

Garga Mitic jelent meg egy tálcával, rajta hat porcelán stampedlis pohárral. G még mindig mély álomban volt, így az ő részét az öreg húzta le. A reggeli hidegindító után Fék angolul megkérdezte tőle, hogy van-e valaki, aki segíthetne nekünk. Garga hosszan magyarázott, mutogatott, kalimpált, az aradi pedig bőszen bólogatott. A vigyorgása jelezte, hogy szerencsénk van.

- Azt mondja az öreg, hogy van a faluban egy vén magyar, aki mindennel rendelkezik, amire szükségünk lehet. A faluban csak ezermesterként ismerik. Mindent meg tud javítani.

- Akkor Bandi és Game induljon Pécsre a szükséges cuccokért. Mi elmegyünk a fószerhez és megnézzük mije van. Ne vesztegessük az időt. Jó lenne még ma továbbállni.

- Az öreg Garga azt mondja, hogy örül nekünk és nem kell sietni. Maradhatunk nála még pár napot.

- Azért törekedjünk a mai indulásra. Estére Letenyén szeretnék lenni.

- Én is! – hallatszott G hangja a sátorból.

Minden terv szerint alakult: Bandi és Game három órán belül visszatért egy szett S&S V111-eshez és egy szett P93-hoz szükséges tömítő készlettel és több liter kenőolajjal. Imre bácsi, a falu ezermestere készséggel állt a rendelkezésünkre és ajánlotta fel műhelyét nekünk. Bár rendesen fel volt töltve mindenféle holmival, a hatalmas épületben még így is kényelmesen elfért a két motor egymás mellett. A szerelésből mindenki kivette a részét, de Bandi dirigálta a munkálatokat. A két blokkot szimultánban szereltük, hogy időt spóroljunk, de még így is csak délután hatra végeztünk mindennel.

Rendbe szedtük magunkat, Fék harminc Euróval hálálta meg Imre bácsi türelmét, idejét és segítségét, majd útnak eredtünk nyugatnak. Négy és fél órás, 280 kilométeres út várt ránk, amit előbb Verőcén, majd a határnál szakítottunk csak meg. A tájat nem nagyon maradt időnk élvezni, hiszen még fél úton jártunk, amikor besötétedett.

A letenyei klubházat fél évvel korábban új helyre költöztették. A chapter vásárolt egy nagyobb ingatlant, ahol sokkal kényelmesebben fértek el, viszont a „régi” klubházat is tovább üzemeltették, mint egyfajta bűnbarlangot és a helyi tagok elég sok időt töltöttek ott. A bejáratnál strázsáló Prospect tájékoztatott, hogy egyedül van és már két órája vár a helyi titkárra. Egyből tudtam, hogy valami miatt büntetésben van a srác, mert néhány héttel korábban Sittes Májki egy ugyanilyen várakozásra kárhoztatott.

Az új letenyei klubházba belépve az ember egy bárpultba botlik. A hosszúsága miatt minimum ketten szolgálnak mögötte állandóan. Ezúttal csak egy addig ismeretlen Hangaround figyelte egy szintén ismeretlen lánytól, hogyan kell jól csapolni. Jöttünkre felpillantottak, a patchek felismerését követően pedig segítőkésszé és mosolygóssá váltak. Rögvest kaptunk söröket, feleseket. A falra szerelt tükörben vettem észre, hogy egy távoli asztalnál szivarral a szájában, számtalan papírköteg közepette mégis végtelen nyugalomban ücsörgött Kisbandi, a letenyei chapter titkára. A srácokat magukra hagyva odalépdeltem hozzá, de csak akkor emelte fel tekintetét, amikor megkérdeztem:

- Szabad ez a hely?

- Az anyád szentit! Mi járatban errefelé? – kászálódott fel a titkár. Nagy hasa miatt kissé nehézkesen mozgott, és mivel a bal lába egy fiatalkori motorbaleset miatt kurtább volt, járás közben úgy billegett, akár egy halászhajó a viharos tengeren.

Meglapogattuk egymás vállát – mert a méreteink miatt csak ennyire telt – és leültünk a papírokkal teli asztalhoz. Zöld inget viselt, nagy V vágású mellénnyel, amin csak a Klub neve, a chapter és a Secretary felvarró volt olvasható. Sosem szerette a nagy felhajtást, pedig rengeteg elismerést szerzett magának az évek során.

- Csak nem a híres túrátok végéhez közeledtek? – érdeklődött a titkár.

- De bizony. – kortyoltam a frissen csapolt sörbe. A bajuszomra tapadt habot kézfejemmel töröltem le, azt meg a nadrágomba. Kisbandi a szemüvege felett, a pult felé fordította a tekintetét:

- Új srácok?

- Az aradiak.

- Oh… a licenc?

- Olyasmi. De mivel ilyet még nem csináltunk, új szabályt kell alkotnunk.

- Fejtsd ki bővebben.

- Nem klubtagok, csak egy csapat motoros, szóval nem mehetünk a normál menet szerint.

- Ahogy a Gyermekeknél?

- Pontosan. Viszont már ugye ott van Szatmár, akik mentorálnák őket. Gyakorlatilag egy új chaptert nyitnánk. Nem lennének teljes jogú tagok az időszak alatt, de már rendes chapterként bánnánk velük.

- Hogyan lenne a Hangaround és a Prospect időszak?

- Ugyanazzal a menettel, mint Szatmárnál, viszont kapnának full colort tőlünk, ellenben a bottom rockeren az aktuális státuszuk látszana, ahogy elől is jeleznénk. Járniuk kellene a chaptereket, ismerkedniük a tagokkal, az élettel, a követelményekkel, blablabla...

- Értem… - beleszívott a szivarjába és látszott, hogy elgondolkodik. – Miből élnek?

- Lányok, szerencsejáték, néha stikában egy kis fusi. Pénzük van bőven, azt lobogtatták idefelé jövet.

- Hm… - tekintete ismét a pult felé siklott, ahol a vidám társaságot szemlézte hosszan. Végigsimította ősz szakállát, beleszívott a szivarjába. – Jó… Szerintem nem lehet belőle gond. Cinegének majd továbbítom a kérést.

- Nincsenek itthon?

- Leugrottak Fiumébe egy fuvarért. – mindig a régi és/vagy magyar nevén hívta a városokat. - Elvileg csak holnap jönnek meg, mert akkor lesznek a jó emberek a jó műszakban. – ez pedig azt jelentette, hogy simán átjöhessenek a határon, minden felesleges kutatás és vizsgálódás nélkül.

- Már annyira délről kell hozni az árut?

- Kihullottak az eddigi felhozók. Minden szart behoznak már, csak pénz legyen belőle. – ez a kijelentés kicsit aggasztóan hangzott, de hamar elhessegettem a gondolatot, hogy valami illegálisról lenne szó.

- Nem megy a kaszinó?

- A gazdag horvátok és szlovének még nem nagyon járnak át. A csóró hazaiak meg csak hitelbe játszanának. A környező alvilági elemek meg nyerni szeretnek, más különben nagyon morcosak tudnak lenni.

- Történt valami balhé?

- Akadt egy-két összezördülés.

- Mi miért nem tudtunk róla? – megemelt hangerőm miatt a pultnál állók elhallgattak.

- A chapter gondja.

- Ha betámadnak titeket, az a Klub gondja is! Hogyan őrizzük meg a presztízsünket, ha ilyen incidensek csorbítják és ti így reagáljátok le?

- Nem kell felhúznod magad, öcsi!

- Nem hívhatod a Klub elnökét öcsinek, tesó! – Lafaty Bandi hangja ijesztően, fenyegetően hatott a hátam mögül. Patthelyzet alakult ki. Az alelnököm és a helyi titkár vérben forgó szemekkel méregették egymást, de végül Kisbandi adta meg magát.

- Az elmúlt időszakban azon voltunk, hogy az anyaklubnak segítsünk. A helyi problémákra már nem maradt ember.

- Szólnotok kellett volna.

Kisbandi széttárta a karját, hogy igazat adjon és Cinegére hárítsa a felelősséget.

- Itt vagyunk, tudunk segíteni. Idehívjuk Picúrt és Szigorút, meg akit csak kell. – váltottam hangnemet. Segítenünk kellett, hogy egyben tartsuk a Klubot, kivívjuk a tiszteletet, megvédjük az eddig felépített presztízst.

A letenyei titkár végigsimította a szakállát:

- Kösz, nem kell túl nagy felvonulás. Pár feltörekvőről van csak szó.

- Tudod merre hédereznek? – érdeklődött Lafaty Bandi. Hangja izgatottságot sugárzott.

- Valahova fel van írva, de az egyik jelölt is tudja.

- Aki téged vár a kaszinónál?

Kisbandi mosolyogva bólintott igent.

- Őt most ne zavarjuk meg, fontos munkában van. – ezen jól felröhögtünk. – Előkaparom a címeiket. A tartozások közt lesz. – felkászálódott az asztaltól és behajózott a titokszobába.

- Fék! Akartok egy jó balhét? – ordított a pulthoz az alelnököm.

- Naná!

Levettük a colorjainkat és a fogasokra akasztottuk őket. Kisbandi előkerült egy cetlivel a kezében, amire néhány sort skiccelt fel. Mikor a pulthoz ért bemutattam az aradiaknak, majd az udvaron álló furgonhoz mentünk. A vezetőülésbe az alelnököm huppant, mellé a Druszája. Mi hátul kötöttünk ki, ahol átnéztük a felszerelést, amit a Hangaround adott nekünk a pult alól. A baseballütők, a gumibotok és a boxerek már elég viseltesen néztek ki. Nem ez volt az első bevetésük, ahogy a chapternek sem. A helyi klub még őrzi azt az ütőt, amit Cinege harminc valahány éve egy ismert balatoni maffiózó fején tört el.

- Mit kell tudnunk a célpontokról? – kérdeztem az elöl ülő letenyei titkárt az első cím felé menetben.

- Tartozásuk van a Klub felé. Két-három fős csoportokról van szó.

- Fegyverek?

- Benne van a pakliban.

- Fasza…

Az első cím helyben volt, de a település keleti szegletében. Apró, elhanyagolt ház. Tipikus cigányputri. Odabenn az egyik szobából fény szűrődött ki, de az már kintről is jól látszott, hogy csak egy villanykörtét csavartak rá két szál drótra. Csodáltam, hogy olyanokat is beengednek, akik ilyen koszfészekből jönnek, de nem ítélkeztem. Kipattogtunk a furgonból és berontottunk a telekre. Fék iszonyatos erővel berúgta az ajtót, ami pozdorjává szakadva robbant szét. Az aradiak rohantak előre és ordibálva utasították a bent lévőket. Lafaty Bandi a volán mögött maradt, G az udvaron őrködött, mi meg zárt helyen baseballoztunk. Miután mindenkit letepertünk, módszeresen átkutattunk mindent, Pók pedig lelkesen kötözte meg a férgeket. Alig öt perc alatt végeztünk és már mentünk is következő címre. A közeli Tótszentmárton és -szerdahely következett. A módszer és a helyszínek hasonlóak voltak. Vittünk mindent, ami értékben ugyanakkora értéket képviselt, mint a tartozás - plusz a kiszállási díj. Mikor ezen a két címen is végeztünk következett Sormás. Itt némi akadályba ütköztünk, ugyanis a házat két rottweiler őrizte. Game könnyedén el akarta intézni a dolgot, de nem engedhettem, hogy a kutyáknak bármi baja is essen. Úgy döntöttünk, hogy átugrunk Kanizsára, egy éjjelnappali üzletben veszünk valami húst, az ügyeletes patikában meg szerzünk altatót, vagy nyugtatót és majd azt adjuk a kutyáknak, miután egy ottani címmel végeztünk.

A nagykanizsai adósunk egy esztétikusan felújított kétszintes házban héderezett. Volt ott minden csecse-becse: térkövezett parkolóhely a ház előtt, pagoda és grillező az udvaron, sziklakert és hintaágy, fakorlátos erkély, és persze ami fából készült, az mind mahagónira pácolva. Nem nézett ki rosszul, de felfordult a gyomrom a sok parádétól.

- Hogyan legyen? – kérdezte Fék a kerítés előtt toporogva. Átmászni nem tudtunk volna, mert ahhoz túl magas volt, de mielőtt bármi folyamatot megindíthattunk volna Kisbandi becsöngetett.

- Mi a fasz? – tört elő belőlem. – Mégis mi a szart csinálsz? – mordultam rá a letenyei titkárra.

- Ezzel a faszival nem bánhatunk úgy, mint az eddigiekkel.

- És mégis miért nem? Ki ez, hogy össze kéne fosnunk magunkat tőle? – háborgott Lafaty Bandi. A választ a kinyíló kiskapu adta meg.

- Mit kerestek itt? – dörmögte egy harmincas évei vége felé járó, kigyúrt „üzletember” típus.

- Nem akarunk sokáig zavarni Laci, de a tartozásodért jöttünk.

- Miféle tartozás? – tette a hülyét a mackó nadrágot viselő ipse.

- Amit eljátszottál a kaszinóban hitelbe. Még nem törlesztetted.

A faszi végigmért bennünket, majd így szólt:

- Azokat hagyjátok kinn. – mutatott az ütőinkre.

- A telefonodat! – szóltam be neki a kerítés mellől.

- Tessék?

- Add ide a telefonodat! Nem szeretném, ha bárkit is ránk hívnál. – kinyújtottam a kezem felé, amibe ő készséggel átadta a készüléket. Egy méregdrága okos kütyü volt. Hanyag mozdulattal a volán mögött várakozó G-nek dobtam. – Játssz vele, míg visszajövünk. Game! Ti maradjatok hátra Pókkal.
Kisbandi a házigazda után billegett, mi pedig utána. Fék zárta a sort és a nyitva hagyott ajtókat.

A ház belülről még több puccparádét rejtett. A tükrök kerete és a székek lábai is aranyozottak voltak. A helyiségekben lelógó csillárok egyenként többe kerülhettek, mint a motorom és a márvány borítás sem lehetett olcsó.

- Apa! Kik ezek a bácsik? – csilingelt át az éjszakába egy kislány hangja. A négy év körüli teremtés pizsamában, kezében plüssállattal a lépcső tetején álmosan pislogott ránk.

- Üzletemberek. Menj, feküdj le. Ha beszéltem velük megyek és betakarlak! – a hangja teljesen megszelídült, ahogy a lányával beszélt, aki rögvest sarkon fordult és kis nyulát magához szorítva eltűnt az emeleten.

Laci a mackóban egy nappaliba vezetett bennünket, ahol egy hatalmas diófa asztal köré ültetett bennünket barokk stílusú fotelekbe. Fék kivételével mind helyet foglaltunk – ő az ajtónál strázsált. Az adós vendéglátónkká változott át: konyakkal és szivarral kínált bennünket.

- Akkor térjünk a tárgyra.

- Van nálunk egy másfél milliós tartozásod. – vágott a közepébe Kisbandi, az alelnököm meg majdnem belefulladt a konyakba az összeg hallatán.

- Igen. – nyugtázta az információt és halál nyugalommal meggyújtotta a szivarját. Sejtettem, hogy valami készül, de nem jöttem rá, hogy mi. Nyugtalanított a szituáció.

- Nézze. Ha itt helyben megadja az egyharmadát és írásban ígéretet tesz, hogy a fennálló részt is törleszti, már itt sem vagyunk. – löktem egyet a beszélgetés lassan vánszorgó szekerén.

- De nem fogom. – emelte rám a szúrós tekintetét. Feszélyezve éreztem magam.

- Megtudhatnám, hogyan kívánja törleszteni az adósságát?

- Nem áll szándékomban fizetni. – szívott bele a szivarjába.

Az alelnököm kissé előre dőlve a háta mögé csúsztatta a kezét. Tudtam jól, hogy a kését keresi és kész akár egy szempillantás alatt a faszi szemébe szúrni, ha kell.

- Halljuk, mi a szándéka!

- Társulás.

Felnevettem.

- Csak nem be akar állni a Klubba?

- Dehogy. – most ő nevetett.

- Akkor?

- Én üzletember vagyok. Amiben pénzt látok, abba beszállok.

- Értem… de ettől még a tartozása, tartozás marad.

- Beszéljünk másképp. Adok maguknak harminc milliót. Bővítsék ki a kaszinót. A promóciót majd én intézem.

- Mit kér cserébe?

- A tiszta haszon ötven százalékát, minden hónapban.

- Ha jól sejtem az adóssága elmorzsolódásáig nem kérné a részét.

- Pontosan.

Kisbandira néztem, aki gyors fejszámolást végzett és helyeslően bólintott:

- Részünkről működhet a dolog. – felelte a letenyei titkár.

- Remek. Egészségünkre! – emelte fel a poharát.

- Lenne viszont még egy kis probléma. – böktem ki, miután lenyeltem a drága nedűt, ami az istenek vizelete lehetett.

- Hallgatom.

- Van még egy adósunk Sormáson. Eddig nem jutottunk be hozzájuk bizonyos okok miatt. Esetleg nem ismeri őket? – Kisbandi összeráncolt homlokkal meredt rám, de álltam a tekintetét és elkértem tőle a cetlit, amire a címek voltak írva. Átadtam üzletember Lacinak, aki gyorsan átfutotta:

- Dehogynem. Egy alvállalkozóm. – tudtuk mit jelent.

A házigazda egy telefont húzott elő valahonnan és mielőtt észbe kaptunk volna már kezdeményezte is a hívást. Meghagyta az „alvállalkozójának”, hogy megyünk a tartozásért és minden késedelem nélkül adja át nekünk az összeget.

- Mennyi? – kérdezte Kisbandit Laci a mackóban.

- Négyötven. – felelte a letenyei titkár.

- Hatszáz. – adta tovább az infót a telefon túlsó felére.

Mikor befejezte a csevegést letette a készüléket az asztalra.

- Miért mondott nagyobb összeget? – keltem fel a süppedős fotelból.

- Jó szándékom jeleként. Önök se hugyozzák a benzint, ha nem tévedek. – nyújtott kezet a házigazda.

- Nem, de vannak kapcsolataink. – jegyezte meg Kisbandi.

- Erre akár visszatérhetnénk egy másik alkalommal.

Mikor mindenkitől elbúcsúzott kikísért bennünket az ajtóig.

- A barátjuk tartsa meg a telefont. Azon fogjuk egymást keresni. – szúrta oda búcsúzásként.

Húsz perccel később megálltunk egy másik nagy épület előtt Sormáson, ahol rottweilerek csaholtak a jöttünkre. Nem volt szükség egyéb jelzést adni, fél perccel később nyílt a bejárati ajtó, egy fickó sietett ki rajta egészen a furgonig. Az anyósülésen ücsörgő Kisbandi átvette a borítékot, belenézett és helyeslően bólintott, majd intett G-nek, hogy indulhatunk. A titkár szemmel gyorsabban tudta meghatározni a pontos összeget, mint más számolás útján. Talán az izraelita vérvonalnak köszönhette ezt a tehetséget.

Elmúlt hajnali fél kettő, mire visszaértünk a letenyei Klubházba. Fáradtak voltunk, de mégis jó kedvűek. Új üzletet sikerült nyélbe ütni a helyiek számára és a kintlévőségeket is begyűjtöttük. Kisbandi hálát rebegett a bárpultnál és bocsánatot kért, amiért korábban nem szólt. Minden elrendeződött. Az emeleti szobákat a Hangaround felkészítette, hogy ott éjszakázhassunk. Ugyan jó bulinak éreztem, hogy ismét egyszerű csavargókként az út mellett sátoroztunk, azért a megvetett ágy okozta békés nyugalom és kényelem meglehetősen jól jött öregedő testemnek.

A következő nap nem vártuk meg, hogy Cinegéék megérkezzenek, hanem mentünk tovább Balatonszemesre, a Nomads klubházába, G új otthonába. Nem meglepő módon csak egy Prospect volt benn, meg Klári, a fura külsejű kurva. Szokás szerint Manyi nevű kutyáját bögyörgette a kuncsaftok farka helyett. Sosem értettem miért tűrték meg.
Néhány óra pihenést követően viszont indultunk tovább, de csak öten, mert G nem akart visszajönni Komáromba. Meg tudtam érteni, elég ramatyul nézett ki, ahogy mi magunk is. Azt azért meghagyta, hogy néhány nap múlva átugrik majd Karolináért. Nem kérdeztem, de gondolom nem az új webcam programban akarta alkalmazni, hanem inkább saját igényei kielégítésére.

Hazaérve, a Klubházban minden tagunk jelen volt a fogadásunkra, és még északról is leugrottak páran a Gyermekektől. Nem lepődtem volna meg, ha ezt mind G intézte, amíg mi úton voltunk. Bemutattuk az aradi srácokat a publikumnak, megmutattuk nekik a helyet. Tetszett nekik a két saját építésű motorunk – és nem utolsó sorban a helyi lányok, így hát maradtak még pár napig.

Jó volt úton lenni, de még jobb érzés volt újra az otthon melegében, párnák közt aludni. Talán öregszem?