Hatalmas tömeg állt a DH előtt. Gyakorlatilag a Klub minden egyes chapterének minden tagja és a hozzátartozóik, valamint baráti klubok és függetlenek vegyesen. Ováció fogadott, mikor kiszálltam a furgonból, amivel visszahoztak szülővárosomba - egy nap kórházi ápolást követően.
Elsőként fiam, Csongor lépett hozzám egy mellénnyel a kezében.
Elsőként fiam, Csongor lépett hozzám egy mellénnyel a kezében.
- Hát ez? - hőköltem vissza csodálkozva?
- Sajnos a colorodat darabokban kaptuk meg, így csináltunk neked egy újat.
Egy motoros számára a mellény olyan, mintha a testrésze lenne. Bár a klub tulajdonát képezi mégis személyesnek érzed. A colort nem teszed le a földre, nem ülsz rá, nem adod rá másra. Vigyázod, óvod, akár jobban az életednél. Viszont vannak bizonyos tényezők, ami miatt időnként előfordul, hogy cserélni kell. Például ha teljesen elrongyolódik, mint az első colorom, ami egy fekete farmerkabát ujjának levágásával készült. Mindössze nyolc évig bírta. A másodikat a rendőrség foglalta le egy évvel az elrablásom előtt, amikor Szolnokon rajtunk ütöttek. Szerettem, hiszen külön rám szabták a saját igényeim szerint. Finom bárány bőrből készült és nagyon hosszú ideig viselhettem. Nem szakadt, vagy rongyolódott el, pedig az elülső patchek elég gyakran változtak és bővültek. Tíz éven át viseltem, de sajnos sosem kaptam vissza, pedig Horáció is futott egy kört az érdekemben. A harmadikat viseltem a legrövidebb ideig: a szabadulásunk után vásároltunk (Majom, Szigorú és Picúr) négy, ugyanolyan kamuflázs mintázatú bőrt. A frissen felvarrt patchek szinte világítottak rajtuk. Ez szúrhatott szemet a fogvatartóimnak is, akik az elülső jeleim eltávolításával akartak hitelt szerezni a követelésüknek. Később kutyákat uszítottak rá, akik örömmel cincálták szét az egész mellényt. Elkerülhetetlen volt, hogy egy újat kell csináltatnom.
Felöltöttem a fiamtól kapott új colort, végigsimítottam a mellkasomon és éreztem mennyire pazarul festett, ráadásul ügyeltek rá, hogy szabásában hasonlítson a másodikra. Mindössze öt patchet varrtak fel rá: a szívem fölé a klub nevét és a chapter-t, megtoldva az "Original" szóval, ami az anyaklubot jelölte. A másik oldalra, a cigarettazseb fölé az alapítók jelét, az fölé pedig az elnöki rangot.
Fotók és videók készültek a jeles eseményről, és persze az ölelkezésekről, amiket a szíves viszontlátásért gyűjtöttem be. Jól esett ennyi pofon után. A testvéreim alaposan kitettek magukért, hiszen egy hatalmas bulit szerveztek a tiszteletemre. Rengeteg ital, könnyűvérű, mindenre kapható csinos lányok, élő zene és felettébb jó kedv. Még csak a zsandárok se baszogattak bennünket.
Hogy hogyan értem haza és mikor, arra nem emlékszem, de Kornélia mellett a saját ágyamban ébredtem. Kikászálódtam az ágyból, elindítottam a kávéfőzőt, elvégeztem a dolgom, belebújtam egy rövidnadrágba, majd egy bögre kávéval kiültem a teraszra. Majom persze a kanapémon hortyogott, de a lábánál szundikáló Corey-val ellentétben nem tért magához. Hűséges kutyám szokás szerint futott egy kört az udvaron, elvégezte a dolgát, és mellém telepedett. Megvakargattam a füle tövét és amikor megunta a fejét mellső lábai közé ejtve elheveredett. Ekkor lépett ki az ajtón a fiam, szintén egy bögre kávét szorongatva:
- Jó reggelt! - morogta másnapos hangon.
- Neked is, fiam! - a szomszédos napozóágyon foglalt helyet és rágyújtott egy cigarettára. Napszemüveggel takarta el a kelő nap sugaraitól szemeit, amik ugyanolyan mélyen ülő, aprók és barnák voltak, mint a nagyapjáé. Szerencsére a haját nem tőle örökölte és nagyjából olyan sűrű volt, mint nekem fiatalon. Amióta leszerelt nem vágatta (akár csak a szakállát) és egészen hosszúra megnőtt neki. Idősebbnek tűnt, mint amennyi volt, de jóképű, fess legény lett belőle.
- Mikor indultok? - tette fel a kérdést a cigarettája elszívása után.
- Hova? Kivel? - hőköltem hátra.
- Nem emlékszel? - gyújtott rá egy újabb szál koporsószögre.
- Úgy tűnik.
- Tegnap este G bácsi egy túráról beszélt.
- Ez még a Fanta előtt, vagy után történt?
- Előtte. Egész este Lafaty Bandival hármasban diskuráltatok egy demizson társaságában.
- Eddig még megvan.
- Miután az elfogyott G bácsi rám támaszkodva panaszkodott, hogy "Már megint mibe rángatott bele az a jó édes... apád?"
Jót nevettem az előadáson, de Csongor tovább folytatta:
- Bevittem a régi titokszobába, ahol másfél órán keresztül ecsetelte, hogy téged mennyire szeret és utál egyszerre, és hogy mennyire jó lesz a túra, mert újra közel hozza a még élő alapítókat. Csak úgy tudtam meglépni, hogy felajánlottam neki, hozok valami frissítőt. Mire bevittem a Fantáját már húzta a lóbőrt.
Mulattató volt hallgatni az este történéseit. Lehörpintettem a kávét, majd felkeltem a helyemről:
- Na jó. Akkor induljon az a túra! Készíts össze néhány pólót, meg alsógatyát, meg ami kell.
- Sátor?
- Elvileg a Klubházban van, majd azt ott felcsípjük. Úgyis oda kell mennünk, mert gondolom az alelnököm nem az "Egyeskével" jön erre a túrára.
- Azzal én se mernék elindulni. - dünnyögte az orra alatt Csongor, majd követett a házba.
- Ezt azért előtte ne nagyon hangoztasd!
Corey a lábunk mellett beslisszolt és egyenesen az alvó Majomra ugrott fel. Lelkesen nyalni kezdte az arcát, amíg az magához nem tért.
- Ti már ébren? - kérdezte, miközben a kutyát dögönyözte.
- Indulóban. - feleltem.
- Mi a fasz? Hová? - ledobva magáról az állatot ült fel a kanapén.
- Túrára.
- Nem mondod komolyan, hogy tényleg megcsináljátok?
- De de. - kávéscsészémet a mosogatóba tettem és megtöröltem a kezem.
- Pont most? - állt fel a kanapéról a testőröm. A pléd lehullott róla és egy szál alsógatyában széttárt karokkal állt velem szemben. Nem éppen erre a látványra számít az ember az otthonában.
- Miért? - közelebb lépdeltem hozzá, hogy ne nagy totálban lássam.
- Szerinted? Alighogy visszakaptunk, máris esélyt adsz rá, hogy újra betámadjanak?
- A veszély elhárult. Aki az ellenségünk volt, az vagy a rácsok mögött van, vagy halott. Ennek a túrának meg kell lennie! - paskoltam meg az arcát a kis emberkének.
- Legalább hadd kísérjelek el! - könyörgött Majom.
- Most nem. Csak Bandival és G-vel megyek. Különben is valakinek tartania kell itthon a frontot.
- Majd Bajusz...
- A titkár az anyagiakért felel. Te pedig a rendért! - fojtottam belé a szót.
- Te pedig a klubért! - jegyezte meg a hátam mögött Csongor.
- Khm... Szóval, amíg távol vagyunk, mindenki üljön a seggén. Térjetek vissza a "szürke hétköznapokhoz" és tegyetek itthon rendet. A jelöltre különösen figyelj oda. Mától alád lesz beosztva. Szigorú és Picúr Letenyére megy. Kisegítik a helyieket. Valami komolyabb cuccot kell őrözni, vagy mi és oda nem vihetik magukkal a Prospectet. Csak a klubház legyen nyitva, a DH-t ráértek pénteken kinyitni. Fogjátok be a lányokat mind a két napra.
- Rendben lesz minden főnök! - megveregette a vállamat és kényszeredetten mosolygott. Mikor elfordultam még kibökte: - Attól még nem értek egyet ezzel a túrával.
- Nem kell egyetértened, csak tenned, amit mondtam! - kiáltottam neki vissza útban a fürdőszoba felé.
Alig háromnegyed órával később a Klubházban voltunk. Abban bíztam, hogy G is ott lesz, de csak Lafaty Bandit találtam ott. Ő tájékoztatott, hogy merre találhatjuk a hiányzónkat.
- És mivel szeretnél jönni? Gondolom nem azzal. - mutattam rá az Egyeskére.
- Miért? Mi bajod vele?
- Oh, igazán semmi, csak a hídra alig vánszorognál fel vele. - jegyezte meg Majom.
- Az enyémet elviheted. - ajánlotta fel Csongor a sajátját (ami egykor az én Dyna-m volt, de ő már jócskán átalakította).
- Kösz, de nem akarom megöletni magam.
- Ezt most miért mondod?
- Mert ismerem a járgányod! Majd viszem azt a régi Road Glide-ot.
- Ne viccelj! Frankie halála óta csak akkor mozdult meg, amikor áthoztuk ide.
- Tévedés! Ugyanis folyamatosan karban tartottam és néha megjárattam az öreglányt, úgyhogy ismerem a rezdüléseit.
- A rezdüléseit? - vontam fel a szemöldököm. Ennyire költőien nem szokott fogalmazni az én öreg köményes cimborám.
- Tök mindegy! Akkor is ezzel megyek, és kész!
Odalépett a vashoz, rápattant és beindította. A jellegzetes hangja felidézte Frankie szellemét. Elsőre kicsit gyalázatnak éreztem, hogy az egykori vezetőnk motorján ül és ezzel készül a túránkra, de rájöttem, hogy így legalább ő is ott lesz velünk. A meghatódottságtól halvány mosoly ült a szám sarkára. Bandival összenéztünk és láttam rajta, hogy tudja épp mire gondolok. Biccentett és mintha a szemében láttam volna a cinkosságot.
Csongor és Majom kitárta előtte a műhely kapuját, az alelnök pedig kigurult az udvarra. Az ezeréves Road Glide hangja visszhangzott a falakról és betöltötte a teret. Senki nem szólt, csak a csodálattal néztük ahogy Bandi leparkol. Csak mikor leállította a gépet, akkor szólaltam meg:
- No, szedjük össze, ami még kell, aztán keressük meg a lógósunkat!
Felszerszámoztuk a lovainkat és átgurultunk a DH-hoz. A parkolóban még elég sok motor parkolt, köztük G-jé is. Épp mikor leszálltunk a gépeinkről, az ajtón egy köpcös, ballonkabátos fickó lépett ki. Ismerősnek tűnt valahonnan...
A helyiségbe lépve csak G-t találtuk, ahogy a bárpultnál ült és a Fantáját nézegetve mélázott. Egy rövid ideig fel sem tűnt neki, hogy egy légtérben vagyunk vele.
- Nyeld le a Fantádat, aztán induljunk! - tornyosultam fölé. A meglepetéstől nekiesett a bárpultnak, az üdítőjét pedig kiejtette a kezéből.
- Ahogy látom már indulhatunk is. - jegyezte meg a nevetést visszafojtva Lafaty Bandi.
- Hová megyünk?
- Na, ez sincs képben. - súgta oda Csongor Majomnak, aki halk kuncogásba tört ki.
- A túrára, amit tegnap beszéltünk.
- Egész eddig abban a tudatban voltam, hogy csak álmodtam azt a beszélgetést.
- Nem, az valóság volt és ez is az.
- Az álomnak jobban örültem volna...
- Eredj, mosd meg az arcod, azt' induljunk! - G eltűnt a mosdóban, én pedig a mögöttem állókhoz fordultam: - Majom! Csongorral nézzétek meg az emeleti lakásokat, hogy kik vannak még itt. Tudassátok mindenkivel, hogy nagyjából két hétig csak a Klubház lesz jobbára nyitva és a kulcsokat ott adják le. Hagyjatok üzenetet, ha nem nyitnak ajtót. Addig mi itt bezárunk. Ha végeztetek, a motoroknál találkozunk. - ösztönzőleg összecsaptam a tenyereim, mint Telly Savalas a Kelly hőseiben.
Bezártam a főbejáratot, Bandi ellenőrizte az ablakokat, G pedig visszatért a mosdóból. Nem nézett ki sokkal jobban, de legalább annyira szarul se, mint előtte. Leült a pulthoz, én pedig adtam neki egy Fantát az egyik hűtőből.
- Mit is beszéltünk meg? Merre fogunk menni? - mélázott maga elé a nomádok elnöke.
- Ez engem is érdekelne. - csatlakozott mellé Lafaty Bandi.
- Csongor úgy emlegette, hogy "Trianon kanyar".
- Hogy mi? - hőkölt hátra G.
- Biztos én mondtam neki. - kuncogott magában az alelnököm.
- Erre fogadni is mernék. - jegyezte meg a köményes barátja, de óvatosan a Fantája mögé bújt, hátha az megvédi.
- Az útvonal észak felé kezdődik. Nem véletlenül: a Gyermekek kíséretét kérjük Kassáig. Ott elleszünk egy-két napig, majd a kassaiakkal elhúzunk még egy darabig keletnek. Sajnos a Kárpátalját nem vehetjük be, mert onnan ki vagyunk tiltva.
- Mióta? - akadt fenn G szeme.
- Három éve, de a határozatot csak két hónapja kaptuk meg.
- Három éve? Csak nem...
- A pulykás eset? - fejezte be a nomád elnök kérdését Lafaty Bandi.
- De bizony.
A "pulykás esetként" aposztrofált, komoly bonyodalmat keltett szituációra Beregszász mellett került sor, amikor is egy kisebb társaság (szolnokiaktól és a szemesiektől páran) beszökött egy ruszin család házhoz. Természetesen mindenki szín józan és tiszta tudatú volt. A háztájnál található állatokat sárga és kék szalagokkal díszítették fel és különböző őrült videókat készítettek. Az egyiken jól látható, ahogy egy malacot az ország vezetőjének nevezett az egyik társunk, egy másik pedig a feleségének titulálta a pulykát. A másnap kiérkező rendőrök csak kitört nyakú és néhány megerőszakolt állatot találtak. A kitiltásunkat megúszhattuk volna, ha nem hagyják el a telefont, amivel a videó készült és a becsületes megtaláló nem tölti fel az internetre.
- Szóval Kárpátalja kimarad. Azért Erdély nem?
- Nem. Nagyjából három nap múlva lépünk vissza a kassaiak társaságában Magyarországra és átvisszük őket Szatmárba. Bemutatjuk nekik Nicuékat. Ott újabb néhány napos pihenőt tartunk.
- Az jó ötlet. Nem árt figyelemmel kísérni az ottani tevékenységeket, mielőtt teljes jogúak lesznek. - jelentette ki határozottan Lafaty Bandi.
- Ugyan már! Kit akarsz hülyíteni? Csak a szeszfőzési technikájuk érdekel! - gúnyolódott G. Az a narancsos szemét, amit szopogatott meghozta a kedvét.
- Azt nekik nem kell tudni. - kontrázott az alelnököm, amin persze jót vigyorogtunk.
- Ez jó volt... Néhány nappal később tovább állunk. Addigra Nicuék szereznek szállást Marosvásárhelyen, vagy a környékén. Mindössze két éjszakát ejtőzünk ott, mert elindulunk vissza. Megnézzük Dévát és Aradot.
- Azt egy nap? - értetlenkedett G.
- Meglátjuk, hogyan sikerül. Aradon van egy kisebb társaság, akik biztosítanak majd szállást és kíséretet akár több napra is, úgyhogy megint csak nem kell sietnünk. Viszont nem elfelejteni, hogy a lakosságnak csupán a 12%-a magyar, úgyhogy Nicu és még ketten-hárman folyamatosan velünk lesznek, hogy ne legyen probléma.
- Király. - jegyezte meg Bandi. Nem teljesen volt öröm a hangjában. Átnyúlt a pulton és három feles poharat emelt el, nekem pedig intett, hogy valamivel töltsem meg.
- Ez a társaság egy másik klub? - érdeklődött a nomádok elnöke.
- Ők még nem, csak egy csapat, akik szeretnének így működni.
- Licenc?
- Benne van a pakliban. Elvileg ha Szatmár teljes jogú chapterünk lesz, akkor onnantól már patronálhatnák őket.
- Ha már itt tartunk: lassan ki kellene nevezni egy Nemzetközi elnököt.
- Anno Frankie már kinevezte. - mutatott rám Lafaty Bandi.
- Tényleg? - csodálkozott G.
- Nem emlékszel a nagy gyűlésre két éve? Egy kis kitűzőt is szúrt a mellemre.
- Még a mellén is egy hónapig látszott a nyoma. - röhögött fel az alelnök.
- Ezt te honnan tudod?
Csend lett.
- Hivatalossá is tehetjük, vagy választhatunk egy másikat is akár. - tártam szét a karom. Nem feltétlenül szerettem volna ekkora felelősséget a nyakamba. Lafaty Bandi egyből a pártomat fogta:
- Ki lenne alkalmasabb erre a feladatra?
- Nem tudom. Bárki. Mondjuk G.
- Kösz, abból nem kérek. Meg amúgy is alig fél éve igazoltam Nomádba. Bőven elég nekem az.
- Ezt amúgy is ráérünk még megvitatni. A szatmáriak beolvasztása sem fejeződött még be.
- Megejthetjük, ha odaérünk. - javasolta G.
- Meglátjuk... Ott tartottam, hogy Arad... Megnézzük mijük van, hogyan élnek, hogyan gondolkodnak. Ilyesmi. Aztán ha eleget láttunk, akkor vagy Kisjenő felé kanyarodunk északnak és Gyulánál lépünk vissza, vagy megyünk tovább nyugatnak és Nagylaknál lépjük át a határt. Ha utóbbi, akkor Szatmár nem biztos, hogy jön velünk tovább, de kitudja.
- Jól sejtem, hogy a nyugati irány egy hosszabb útvonalat jelentene? - puhatolózott a nomádok elnöke. A hanglejtéséből azt szűrtem le, hogy inkább a rövidebb túrát támogatná inkább.
- Jól. Szegedről leugranánk Szabadkára. Ott a magyarok aránya valamivel jobb, mint Aradon, vagy Déván. Könnyebben megértetjük magunkat kísérők nélkül is.
- Nagyjából mint a Felvidék déli része. - tette hozzá az alelnököm.
- Kicsivel több mint 50%, igen. Onnan vagy Zombor felé indulunk és végigjárjuk a Horvát-Magyar határt és Letenyénél jönnénk vissza, vagy visszafordulunk északnak és egy jó bajai halászlé után egy húzásra hazagurulunk.
- A halászlére szavaznék, de megadom magam a többség akaratának.
- Akkor Letenye. - vigyorgott Bandi és koccintásra emelte a poharát.
- Legyen. - adta meg magát G.
Koccintottunk a maradék Köményessel, lekísértük egy kis üdítővel, majd a hátsó ajtón át távoztunk a DH-ból. Bezártam és a lépcsőházon át a főúti parkolóba sétáltunk. Csongor, Majom, Bajusz, valamint a letenyei Dan már vártak ránk. Felültünk a vasainkra, beindítottuk őket és megindultunk Északnak.
Az első túrával töltött napunk tervek szerint alakult. Északon a Gyermekek klubházában találkoztunk a Hangaround chapterrel és Ladislav-val. Bajusszal ekkor közöltem a túra útvonalát és megkértem, hogy értesítse az érdekelteket, foglaljon szállásokat és intézzen mindent, amit kell. Egy órás tartózkodás után elváltunk a hazai tagoktól és a Gyermekek, valamint Ladislav kíséretében elindultunk Ógyalla felé. Onnan Udvard, Nagysalló, Deménd, Nagykürtös útvonalon jutottunk el Losoncra. Gyönyörű tájon motorozhattunk már ekkor, pedig még csak a túra elején jártunk. Bajusznak köszönhetően a kassai klubból hárman elénk jöttek, így a Gyermekek és Ladislav egy kellemes ebéd után visszafordulhattak.
A túránk első etapját a fogadásunkra rögtönzött bulival zártuk. Megismerhettük a helyiek jó irányba változott, szimpatikus és udvarias vendégszeretetét. Attól nem kellett tartanunk, hogy bárki beújítaná, vagy megrongálná a gépeinket, hiszen egy teljesen zárt ipari területre költözött a kassai klub, ahová csak az mehetett be, akit ők beengedtek.
A klub alig hét tagot számlált és három, különböző időszakban járó jelölttel bírtak. Viszont nem tudtak teljesen elszakadni a régi 1%-os élettől, mert továbbra is lányok futtatásából és kábítószer eladásából éltek. Utóbbit - az elnökük, Plesó szerint - a szabályuk tiltja, még a fogyasztást is, de éjfél körül pont ő kínált meg egy kis kokainnal, minden szemrebbenés nélkül.
A következő napon ellátogattunk Eperjesre egy jégkorong meccsre. A meccs alatt felvetettem Plesónak, hogy ha már itt vagyunk Nagysárostól alig pár kilométerre, megnézhetnénk a várat, vagy a sörgyárat. Nem kellett neki kétszer mondani. Hasonlóan a történelem megszállottja volt, mint én, csak neki egy kicsit másképp tanították a Kárpátok regéit. Így hát meglátogattuk a túra első várát. Persze később nem egyszer megkaptam, hogy biztos ezért szerveztem a túrát, de amikor a megannyi faszra fűzött nővel, vagy az egyéb szuvenírekkel támadtam vissza, amiket minden megállóban megkaptak a társaim, akkor egyből mind elhallgatott. Az éjszaka ismét Kassán ért minket és sikerült a kelleténél jobban elengednem magam, így a másnapi indulás délutánra csúszott át. Mégis a legrosszabbul G nézett ki, aki felváltva itta a megmentő Fantáját és hányt menet közben a motorról. Szerencsére mögöttünk jött, így a belőle érkező maradványok nem minket találtak el.
Kassáról keletnek indultunk a 19-esen, amiről csak Gálszécsnél kanyarodtunk le Tőketerebesnek és Sátoraljaújhelynél léptünk át a határt. A 381-es főúton Kisvárdáig még egész jó úton közlekedtünk, de utána mintha csak szántóföldön bucskáztunk volna. A nagyjából negyvenöt kilométert hetven percen át koptattuk Mátészalkáig. A 'szalkai hipermarket parkolójában találkoztunk a Szatmári prospect chapter két tagjával, Eduval és Romannal. Megnyújtóztattuk a tagjainkat, tankoltunk egyet, ettünk pár falatot, hidratáltunk és már gurultunk is tovább, immáron ötösben. Sajnos a kassaiak még az északi határnál visszafordultak, pedig össze akartam ismertetni őket a szatmáriakkal.
Prospect chapter-ünk idő közben új helyre költözött. A vasútállomáson béreltek egy hosszú raktárépületet, egy kisebb üzlet árán, amit egy tizenöt éves szerződéssel tettek hivatalossá. Vitathatatlan tény, hogy a két aláíró fél közül a vasúti dolgozó volt a részegebb... A helyszínváltás inkább nekünk, a Klubnak szólt: komolyan veszik mindazt, aminek a részévé akarnak válni és ezért képesek komoly áldozatokat is hozni. A belső teret már eleve úgy alakították ki, hogy több embert is vendégül láthassanak és a motorok is fedett, védett helyen lehessenek és ha megkapják a teljes tagságot, akkor már a mi logónkat és színeinket használva díszítsék fel az egész épületet, mindenki tudtára adva, hogy kik élnek és működnek ott.
Megérkezésünkkor Nicu tárt karokkal várt és mint jó házigazdához illően aperitiffel kínált bennünket. Körbevezetett bennünket és ki-ki érdeklődésének megfelelően maradt le: G a motorokat és a műhelyt, majd a bárpultot és a mellette felállított kis színpad rúdján a BLS: Stillborn-jára táncoló és vetkőző lányt, míg Lafaty Bandi a pálinkafőző helyiséget és az ott folyó cselekményeket, majd a bárpultot és a mellette felállított ki színpad rúdján, addigra az Attika 7: Serial killer-jére táncoló és félmeztelen lányt vette alaposan górcső alá. Engem jobban érdekelt a helyiség kialakítása, az üzletvitelük és a terveik a jövőre nézve és csak utána jöhetett a bárpult és a mellette felállított kis színpad rúdján, addigra a THC: Turn it up-jára meztelenül vonagló lány. G-t addigra már félrevonta egy szőke, viszonylag kis mellekkel megáldott Denisa nevezetű román lány. Egy szót se beszélt magyarul, de nemzetközi színvonalon furulyázott.
Úgy tizenhét órával és két kijózanodással később G a szatmári Klubház bárpultjánál üldögélt és egy Fantát szuggerált. Egy Hangaround státuszú srác csendben pakolászott, takarított.
- Bandi hol van? - ültem le a Nomádok elnöke mellé.
- Gondolom alszik valahol. - felelte halkan, majd böffentett egyet, de talán inkább a hányást fojtotta vissza. A srác, aki eddig pakolászott sietve a pult mögé állt, hogy felvegye a rendelést.
- Egy bögre kávét, légyszíves. Félig tejjel.
Bambán nézett maga elé, majd közölte: nem nagyon beszél magyarul. Áthajoltam a pult fölött, körülnéztem, elemeltem egy jegyzettömböt és egy tollal rajzolni kezdtem neki. Előbb egy bögrét, amit a felénél elválasztottam. Alulra a cafea, felülre a lapte szavakat írtam. Amikor megmutattam neki a papírost felderült az arca és serényen elkészítette amit kértem. Előre gondolt, így cukrot is tett elém.
- Meg kellene beszélnünk valamit. - fordultam vissza G-hez, miközben készült a kávém. Ő erre maga felé fordította a lapot és így szólt:
- Például azt, hogy mióta tudsz románul?
- Ez erős túlzás. Tudom ezeket, meg mi a sör, de a többit már nem.
- Úh, mi ez? Csak nem kávé? Hé, román gyerek! Nekem is tölts! - harsogta Lafaty Bandi, aki fittebben mozgott mint mi ketten. Persze a Hangaround őt se értette, így kérdőn rám pillantott. Elvettem G-től a papírt, a bögre felső részét letakartam és úgy mutattam neki, hogy a barátunk mit szeretne. Bólintott, hogy megértette. Miután elkészült a kávéinkkal elvonult a szobák felé, hogy ott rakjon rendet.
- Te. Nem ám benyúlja a cuccainkat! - aggodalmaskodott az alelnököm.
- Ha nem bízol benne, akkor strázsálj fölötte. - köptem oda neki. - Gyertek, menjünk ki.
- Minek? - fintorgott G. Látszott rajta, hogy nem nagyon akar bármi olyan mozdulatot tenni, ami beindíthatja a bélmozgást.
- Azért mert itt a falnak is füle van. Gyerünk!
Ahogy kiléptünk az épületből valami furcsa szag csapta meg az orrunkat. A nomádok elnöke persze ettől rögtön kirakta a beleit. A korláton áthajolva a sínekre engedett ki magából mindent, amit az elmúlt néhány óra leforgása alatt magába tuszkolt. Köményes barátja a jobbjára állt és támogatólag a hátát lapogatta, én pedig a balján felültem a rozoga korlátra.
- Szerintetek megejthetjük?
- Fúzióóóó... - ejtette ki a száján a szót és még némi béltartalmat G, Lafaty Bandi ettől harsányan felnevetett.
- Nem is az análszexre gondoltam.
- Pedig néha már arra is gondolhatnál. - jegyezte meg az alelnököm. Néha hülye viccei voltak.
- Most inkább nem...
- Miből élnek?
- Amit láttam, az korrekt. Nagy vonalakban ugyanabból, mint mi.
- Nagyjából? - a korláton átlógó G-t hallhattuk.
- Lányok neten, helyben, bárokban. Van egy futár és egy őrzővédő cégük. Mindez legálisan. A bázisuk biztos több évre. A viszonyuk minden klubbal jó Erdélyben. Jelenleg három hangaroundjuk van, másik három supporter várólistán.
- Felőlem mehet, ha Hombár és Cinege is rábólint.
- Kérdezz rá. G?
- Oké - köpött egyet helyeslően.
- Akkor Bajusz elküldi a csomagot, ha a két elnök rábólint. Ki a leggyorsabb Roadrunnered? - kérdeztem G-től. Megtörölte a száját, köpött még egyet a biztonság kedvéért, kiöblítette a száját a maradék Fantájával, majd azt is kiköpte, a dobozt pedig maga elé hajította.
- Golyó.
- Ő nem Letenyén van?
Golyó valamikor az anyaklubban kezdett, nem sokkal Ladislav után. A becenevét nem a testalkata miatt kapta (bár nem áll tőle messze), hanem a vezetési stílusa miatt. Az első volt a klubban, aki megkapta a "CRAZY RIDER" elismerő patchet, amit kifejezetten a hozzá hasonló motorosaink miatt alapítottunk. Öt év után inaktiválta tagságát magánéleti gondokra hivatkozva. Amikor megtudta, hogy Frankie Letenyére megy, újra aktiválta magát és azonnal jelentkezett, hogy az új chapter tagja lehessen.
- Át szeretne igazolni. Cinege már elengedte, csak nálunk vár szavazásra. Ha nem kell eljönni erre a túrára, akkor pár napja megejtettük volna.
- Mintha bánnád, hogy eljöttél.
- Csak a májam bánja.
- Amatőr. - cukkolta Lafaty Bandi.
- Ezt az átigazolást miért csak most tudom meg? - háborogtam.
- Bajusz tudott róla, mert megkapta a leveleket. Ha jól emlékszem ez a hivatalos út. - emlékeztetett a nomád elnök.
- Jogos... Akkor Golyó csípje fel a cuccot nálunk. Bajusz várni fogja. Bandi! Amikor beszélsz Hombárral mondd neki, hogy küldjön ide valakit, így onnan is képviselve lesz a Klub.
Ekkor parkolt le a szatmári klubház elé Nicu és még két tag, akiknek a nevét nem sikerült megjegyeznem. A helyi elnök széles vigyorral közeledett, mintha sejtene valamit.
- Jó reggelt barátok! Kipihentétek magatok?
- Igen, Nicu. Köszönjük! Figyelj csak! Ki az a srác odabenn?
- Andruță. Hangaround. - állt meg velem szemben, a másik két tag háromszög alakot felvéve mögötte.
- Meg kell tanulnia magyarul.
Tudom, tudom. Még nem rég óta van. De még én se beszélek jól. - mentegetőzött Nicu, akinek valahogy a szülővárosában valóban rosszabbul ment a nyelv.
- De legalább érted amit mondunk. Ő viszont egy árva kukkot se! - jegyezte meg szúrósan Lafaty Bandi.
- Van még valaki, aki nem beszéli a nyelvet?
Nicu a földre szegezte a tekintetét és lábával köveket pöckölt arrébb, mintha csak egy könyvben lapozgatna. Fel kellett szólítanom, hogy feleljen.
- Valentin elég rosszul. - mutatott a balján álló srácra. - Nehezen tanulja.
- Lépj előre. - intettem Nicu-éknak, hogy lépjenek hátra, helyet adva Valentinnak.
Lafaty Bandi felsorakozott mellém, szemét szigorúra szűkítette, majd kezeit hátul összefogva ringatózni kezdett a sarkain, akárcsak egy vérszomjas SS tiszt. Csak egy lovaglópálca hiányzott a kezéből, amivel a csizmaszárát csapkodhatná. Valentin hol rám, hol Bandira sandított. Némán meregettük. SS tiszt barátom megunva a hintázást tett egy kört körülöttünk. Parádézott, mintha tényleg azt az uniformist viselné.
- Miért nem tanulod a magyar nyelvet?
- Nehéz. - az alelnököm közvetlenül mögötte stoppolt le és hátulról a fülébe súgta:
- A román se könnyű. - ez a megjegyzés azért nem volt túl szerencsés ötlet, hiszen még két román nemzetiségű, leendő tag állt közvetlenül mögötte és egy olyan városban voltunk, ahol nem nagyon segített volna rajtunk senki, ha bajba kerülnénk. A hangulat kicsit fagyossá vált.
- Innentől Edu naponta két órán át foglalkozik veled.
- Értem.
- Ha Te megtanulsz magyarul, akkor Lafaty Bandi is megtanul románul tőled! - Nicu és a másik srác, valamint G felnevettek, Valentin mosolyogni kezdett, bár nem hiszem, hogy értett minden szót. Egyedül az alelnököm háborodott fel:
- Meg az apád faszát! Még hogy én...
- De igen, Bandi! Tiszteleted jeléül románul fogsz tanulni és nincs apelláta! - csendesítettem le SS barátomat. A halálfejes tányérsapka, a fekete uniformis, a lovaglócsizma a pálcával abban pillanatban eltűntek és ismét Lafaty Bandi állt mellettem a Klub colorjában, kék farmerban és sportcipőben.
- Valentin! - tettem a szatmári srác vállára a kezem - Az első néhány órát tőlünk kapod! Jó? Menjünk a motorodhoz. - fordítottam rajta egyet, hogy biztosan értse, majd taszítottam egy kicsit, hogy előttünk haladjon. Nicu és a másik srác előre ment, Valentin utána. Kissé lemaradva odafordultam Bandihoz:
- Ne szarj be. Megtanulsz pár mondatot, vigyorogtok egymásra a rossz kiejtéseden és mindenki örül.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmire gondolsz.
- Na. Hívd fel az elnököket és Bajuszt. G! Intézed? - fordultam vissza, de intett, hogy már hívja Golyót.
Megálltunk Valentin motorja mellett. Egy ezeréves Yamaha Drag Star, kicsit átalakítva. Az eredeti 650-es blokk sem egészen az volt már, mint amit anno Japánban beletettek, hanem egy felfúrt változat. Körülálltuk a gépet, nézegettük és rákérdeztem erre-arra. Valentin románul mondta, amit nem tudott magyarul. Azokat a szavakat én mondtam el neki, cserébe én megtanultam az ő nyelvén. Jól mulattunk és néhány perc múlva csatlakozott hozzánk Bandi és G is.
- Estére minden elrendeződik. - súgta az alelnököm, viszont Nicuék is értették.
- Miről van szó? - kérdezte a helyi vezető.
- Estére mit terveztetek? - tereltem a szót.
- Pár óra múlva mi hárman megyünk Halmeu állomásra. Egy csomagot kell felvennünk, amit Cluj-ba viszünk, de maradnak itt páran, akik majd szórakoztatnak bennetek. - széles vigyorát egy cinkos kacsintással tűzte meg.
- Értem. Nem lenne gond, ha elkísérnénk?
- Remek! Viszont érkezni fog két testvérünk, ők igényt tartanának némi szállásra.
- Ez csak természetes! Szóljatok nekik: Edu eléjük megy a szokott helyre.
- Kösz, Nicu!
A társaim ismét elengedtek pár telefont, hogy a friss információkat továbbítsák, Nicu pedig Edut tájékoztatta. Nem örült az utasításnak, mert a feleségével épp elég rossz időszakot éltek meg és az asszony megfenyegette, ha elmegy a "motoros cimboráihoz", akkor elhagyja. Ha egy szimpla házasságról, vagy csak egy nőről lenne szó, akkor könnyen figyelmen kívül hagyná bárki az efféle fenyegetést, de két apró gyermek is a képben volt. Edu mégis a Klubot választotta. Meg a cupákos pörköltet.
Néhány órával később úton voltunk Halmi felé. Nicuék haladtak a sáv jobb szélén, mi a baljukon. Az állomás előtt leparkoltunk és a szatmári elnök kérte, hogy várjuk meg őket a motoroknál. Nem bántam, hogy nem kell megismernem a kapcsolataikat.
- Rossz érzés fogott el. - jegyezte meg G.
- Amíg nem hívják ránk a milíciát, nem lehet gond.
Egy járőrautó tűnt fel az utca végén. Teljesen normális dolognak tűnt, hiszen alig egy kilométerre északra már a román-ukrán határ húzódott. Amikor közelebb értek igyekeztünk úgy fordulni, hogy a color hátán ne olvashassák el a bottom rockert. Ettől függetlenül jól megnéztek minket. Alig haladtak el Bandi már lendítette volna nekik a nemzetközi egyezményest, de G lefogta és felé fordult, hogy eltakarja. A következő másodpercek villámgyorsan zajlottak le: a Dacia tetejére szerelt megkülönböztető jelzés vakító fényt bocsájtott az éjszakába és a gyengén megvilágított utcába. A sziréna megszólalt és a járőrautó előttünk termett. Két sovány rendőr rugóként pattant ki a lemezajtókon, román parancsszavak hangoztak el és két pisztolyt csőre rántottak. Bár nem értettük, hogy mit ugatnak mindhárman felemeltük kesztyűs kezeinket.
- Látod, most jól jönne, ha tudnál románul. - motyogtam Bandinak.
A román rendőrök fegyvert szegeztek ránk és integettek, hogy álljunk a falhoz. A többi már a szokásos módszerek alapján zajlott le: kezeket a falnak, lábakat szét. Villámgyors motozás, igazolványok ellenőrzése. Nem tudtam megállapítani, hogy mióta állunk a falnál, de Nicu-ék megjelenése vetett véget az indokolatlan vegzálásnak. A szatmári elnök hosszasan és emelkedett hangnemben magyarázott a járőrparancsnoknak. Mire megfordulhattunk, csak azt láthattuk, ahogy néhány bankjegy gazdát cserélt.
"Romoljon náluk tovább." - gondoltam magamban.
A jattot eltéve a járőrök visszaszálltak a Dacia-ba és elhajtottak. Nicu hozzánk lépett én pedig kérdőre vontam:
- Mennyit ért a szabadságunk?
- Bármennyit is, nem számít. Benneteket ne maceráljanak!
Hogy ez mennyire volt őszinte és igaz, nem érdekelt. Jól esett, amit mondott.
- Indulnunk kéne. - jegyezte meg a Road Captain. - Ha ügyesen húzzuk neki, két és fél óra múlva Cluj-ban lehetünk.
- 200 kilométert kell megtennünk ennyi idő alatt? - súgta G.
- Úgy tűnik, úgyhogy nagyon kapaszkodj.
Nálunk nem szokás ekkora tempót diktálni, bár nem tartom kizártnak, hogy mondjuk a Roadrunner-eink közül Golyó, vagy Maci, esetleg Turul ennél rövidebb idő alatt is megtenné az utat.
A két és fél órás út három lett, ugyanis a késői utazásunk ellenére Nagybánya határában nagy fennakadásba botlottunk egy útépítés miatt. A kialakult dugó egy kis láblógatásra adott lehetőséget, aminek kifejezetten örültünk. Kolozsvárból mindössze a Szamos jobb partján, a város északi részén elhelyezkedő ipari területet láthattuk. Az egyik nagyobb épület előtt leparkoltunk, Nicu összeszedte a három csomagot, amik nagyjából gyerekcipőknek készült dobozok voltak, majd a Valentin társaságában eltűntek a portán keresztül. Húsz perc alatt egyetlen szót sem váltottunk, viszont a Road Captain egyik cigarettát gyújtotta a másik után és idegesen forgatta a fejét. Nagy kő esett le a szívéről, amikor az elnöke és a kíséret visszatért. Ugyanebben a némaságban ültek vissza gépeikre és indultunk meg, vissza Szatmárnémetibe, egy másik útvonalon, az E81-esen. Ezúttal viszont tartottunk félúton, Zilah városában egy kis pihenőt egy tankolás erejéig. Valentin betért a shopba és hozott mindenkinek egy-egy előrecsomagolt szendvicset és valami üdítőt. G természetesen Fantát kapott.
Két órával később, hajnali háromnegyed öt körül értünk vissza Szatmárnémetibe, kellően fáradtan. Leparkoltuk a vasainkat, elköszöntünk Nicutól és a két társától, akik a saját otthonaikba mentek aludni. A helyi klubház már csendesnek hatott, ha a hangszórókból halkan szóló Long way from home-ot a Kill Devil Hilltől nem számítjuk. Az egyik kanapén Maci horkolt békésen, egy másikon Edut véltem felismerni. Két - eddig ismeretlen - hangaround a pultnál beszélgetett egy-egy sör társaságában, amit sietve elrejtettek, amikor észrevettek bennünket.
- Igyatok nyugodtan. - szólt nekik G.
- Köszi. Kérnek valamit? - felelte feszülten az egyik.
- Nyugalom pajtás! Nem köpünk be és nem kérünk semmit. - reagált vigyorogva Lafaty Bandi.
- Én egy Fantát, köszi. - kontrázott G.
- Hogy hívnak titeket? - tettem fel a központ kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Fink vagyok, ő pedig Jam. - válaszolt a pult mögé siető hangaround.
- Tiszteletem, uram. - állt fel a székéről az utóbbi és nyújtott kezet.
- Uram? Részeg vagy? - röhögött fel Lafaty Bandi.
- Tényleg nem kell feszülni, srácok. Mióta vagytok a klubbal?
- Nagyjából egy éve. - felelte Jam.
- Októberben lesz egy éve. - javította ki Fink.
- Hogy érzitek itt magatokat? - kérdeztem.
- Jó a társaság.
- Tudod, hogy nem ez érdekel minket. - ült le az egyik bárszékre az alelnököm.
- Nem osztanak ki nehéz feladatokat es nincs szívatás.
- Nehezebb sors vár rátok, ha jelöltek lesztek, ugye ez tiszta?
- Vállaljuk.
- Na jó, én mégis lefekszem. - közölte G. Fantáját szorongatva a szobák felé sétált.
- Két másik társunk is érkezett elvileg azzal a szép emberrel együtt. Ők merre vannak?
- Pár órája elvonultak már a szobájukba. Övék a 4-es.
A szatmári klubház négy kisebb háló- és egy titokszobát foglalt magába a báron és a műhelyen kívül. A négyes számúban két emeletes ágyakat helyeztek el, így azokban akár négyen is aludhattak, míg a mi rendelkezésünkre bocsájtottakban csak egy-egy ágy fért el.
- Rendben. Akkor én is elteszem magam. - megpaskoltam Lafaty Bandi vállát és az egyes számú szoba felé vettem az irányt. Mielőtt a kilincsre rátettem volna a kezem, meggondoltam magam, és tettem egy kis kitérőt a fürdő felé. Onnan visszatérve még a folyosón visszanéztem: a bárban Lafaty Bandi a két hangaround-dal beszélgetett - de az sem kizárt, hogy románul tanult.
Beléptem a szobába, felkapcsoltam a villanyt és egy pillanatra ledermedtem: egy félmeztelen, platina szőke nő feküdt az ágyamban. Azt hittem eltévedtem. A húszas éveiben járó lányon mindössze az egyik klubos pólóm volt. Az érkezésem zajaira felült és kacéran mosolygott, bár látszott rajta, hogy az álmából ébresztettem. Végigsimította hosszú lábát, kellette magát. Levettem a kabátom, az ajtóra fúrt akasztóra helyeztem és leültem az ágyra, hogy levegyem a bakancsom. A lány - akiről később megtudtam, hogy Lena-nak hívtak - az ölembe siklott és lehúzta magáról a pólót. Feszes keblei ugyanott maradtak, ahol elképzeltem és a fogása alapján egy csepp szilikon sem volt bennük. Lena rutinos mozdulatokkal szabadított meg a ruháimtól, majd történt, ami minden egészséges meztelen nő és férfi között megtörténik.
Valamikor a délután folyamán ébredtem. Lena-t öleltem, ő pedig a bal karomba kapaszkodva aludt. Sosem szerettem sokáig tétlenül fetrengeni az ágyban, így néhány perc elteltével kikeltem, felhúztam a nadrágomat, a pólót, amit este még Lena viselt és elhagytam a szobát. A bárban a szatmári chapter mind a kilenc tagja, valamint Maci, Golyó és Bütykös beszélgetett.
- Jó reggelt! - üdvözöltem a társaságot.
- Reggelt? Délután fél négy van, ember! - közölte Golyó. A nagy termetű testvér felkelt a helyéről és üdvözlésül átölelt.
- Ezer éve nem láttalak! És meg kell mondjam semmit nem változtál!
- Kávét? Sört? - kérdezte Nicu.
- Pálinkát neki! - harsogta a hátam mögül Lafaty Bandi. - Megérdemli a múlt éjszakája után! - kacsintott cinkosan az alelnököm. Persze mindenki értette.
- Jut eszembe: köszönöm az ajándékot! - fordultam Nicu felé.
- Nincs mit, testvér! Szeretném, ha jól éreznétek magatokat nálunk!
- Szeretném jól érezni magam az egész túránk alatt.
- Oh, értem... Semmi akadálya.
- Kösz. - szólt ez egyszerre Nicu-nak és a kávét átadó Valentin-nak. Az előző napi rajzom már a bárpult mögötti polcra volt kiszögezve, ami a kávézási szokásom arányait hivatott ábrázolni. - Mára mit terveztetek? - kérdeztem a helyi elnököt.
- Mielőtt elkísérnénk benneteket a túrátokra, tartanánk egy ülést. Ezen kívül nincs más.
- Nem ma indulnánk tovább, hanem holnap, persze ha ez nektek nem gond.
- Rendben. Értesítjük a szállásadót. Nem sikerült 'Vásárhelyen házat találni, csak Koronkán, de ott többen is ellehetünk. Rugalmasan állnak az igényünkhöz.
- Remek.
- Hoztunk nektek egy kis ebédet, majd Vlad megmelegíti. - tájékoztatott Edu.
- Fasza! Kezdheti is, mert farkaséhes vagyok! - nyújtózott nagyot Lafaty Bandi, Golyó pedig a hüvelykujját felemelve jelezte egyetértését.
- Amíg jól laktok, mi ülésezünk.
- Nem tartotok velünk?
- Mi már ettünk, de nektek jó étvágyat! - kelt fel a bárszékről Nicu.
Fogalmam sincs mit kaptunk. Valami levesszerűt és valami fasírtra hasonlítót némi körettel és káposztával, de nem húzódoztunk, hanem mindent felfaltunk. Lassan előkerült G, akit egy nagyon fiatalnak látszó lány követett, de valószínűleg mindössze az arca és vékony alakja tévesztett meg.
- Hagytunk neked egy tányér... valamit! - csámcsogott Maci.
- Kösz, de valami könnyűt ennék inkább.
- Vlad! Valami édes pékárut és egy kávét G-nek! - mutattam a nomádok elnökére, félig teli szájjal. Szerencsétlen hangaround nem tudott többet mint előző nap, de G gyermekarcú éjszakai pillangója fordított neki. Rövid időn belül egy spájzból előkerült ez-az. Befejeztem az étkezést és a bárpulthoz kényszerült nomád elnök mellé telepedtem. Rákönyököltem a lapra, a fejemet jobb karommal megtámasztottam és kajánul vigyorogtam rá.
- Mi van? - kérdezte teli szájjal.
- Hogy aludtál? - sejtettem, hogy ugyanúgy, mint én. Lena ekkor jött ki a szobámból, de ezt nem láthattam, hiszen a folyosónak háttal ültem. G viszont mindent látott:
- Mintha nem tudnád. - biccentett és mire megfordultam a két lány már egymásnak sugdosott. Kézen fogta egyik a másikat és eltűntek a fürdő felé. Mélázva néztem utánuk. - Jól áll neki a pulóvered. - szólt mögülem a régi bajtárs hangja.
- Hacsak az...
- Megmondanád miért kellett idejönnöm? - gyújtott meg egy szál cigarettát mögöttem Bütykös. Észre sem vettük, hogy mögénk osont. Vlad a pult mögött állt és meredten bámult minket. Nem akartam a lehetőségét sem, hogy bármit kihallgasson abból, ami elhangzik ezért odafordultam hozzá:
- Wash my bike!
Megértette és szó nélkül a kijárat felé indult. G utána kiáltott:
- Mine too!
Miután eltűnt Bütykösnek szegeztem a kérdést:
- Hombár nem mondta el?
- Big Ben hívott, hogy jöjjek, nem Hombár.
G-vel összenéztünk. A hivatalos sorrend legvégén állna az említett testvérünk, így elég furcsa, hogy nem az elnök, vagy a helyettese, esetleg a titkár adta ki az ukázt.
- Ez hogy lehet?
- Az elnököm jelenleg orvosi vizsgálatokra jár. A prospect hozza-viszi.
- Direkt nem téged kértelek... Bandi! - hívtam közénk az alelnököm. Egy kis kenyeret majszolt.
- Mi az, főnök?
- Kivel beszéltél Szolnokon?
- Kenny-vel, mert Hombár nem volt elérhető. Neki elmondtam, amit kértél.
- Akkor miért Bütykös jött? És miért nem Big Ben, vagy más?
- Honnan tudjam? - tárta szét a karját Lafaty Bandi.
- Gond van nálatok odahaza? - fordultam a szolnoki vadászhoz.
- Nem fenékig tejfel az életünk, az biztos.
- Ezt kifejtenéd?
- Mindenki tisztában van vele, hogy Hombár hamarosan végleg leszáll a motorról. - ez azt jelentette, hogy halálán van. - Némi tülekedés kezdődött Kenny és Ferenczi között.
- Megosztott lett a chapter?
- Így is mondhatjuk. - fújt ki egy mérgező füstpamacsot Bütykös. Amióta ott állt mellettünk, G abbahagyta az evést.
- Bassza meg... - sziszegte Lafaty Bandi.
- Ez nem jó hír... Ettől függetlenül nem értem a helyzetet. Miért engedelmeskedtél, mikor Big Ben utasított? - kérdeztem a szolnoki vadászt.
- Nem utasított. Megkérdezte, hogy nem lenne-e inkább nekem menni, mert neki volt valami üzleti ügye a múlt éjjel. Ezért jöttem én.
- Benny fiú melyik oldalon áll? - tapogatózott G.
- Hombárén. Nem szeretne beleavatkozni a hatalmi harcba.
- Érthető. Most kapta vissza a colorját. - jegyeztem meg.
- Mekkora a megosztottság?
- Ferenczit Puki és Jackie támogatja, Béci meg csak Ferenczi utasításait követi.
- Miért pont ők álltak össze? - vágott közbe G.
- Hombár még a régi iskola képviselője. Ő már lenyugodott, ahogy mi, a többiek is. Ferencziék meg még fiatalok. Első gondolatuk a három B. - tájékoztatott Bütykös.
- Bulik, balhék és a bulák. - dünnyögte az orra alatt G.
- Ki a fasz az a Béci? - tört elő Lafaty Bandiból. Maci és Golyó is beállt mögé, hogy hallják miről megy a zaklatott csevegés.
- A másik jelölt. Ezt még Letenyén is tudják. - gúnyolódott Golyó.
- Rendet kell tenni... - elmélkedtem, hátha valami megoldás is érkezik a megkezdett gondolatmenetre, de csalódnom kellett. - Oké, akkor ezt halasszuk későbbre. Innen egyébként se tudnánk sokat tenni... Amiért idekérettelek benneteket, az a helyiek beolvasztása. - az utolsó szavakat halkan ejtettem ki. - A csomag merre van?
- Csomagok! - javított ki Golyó és elindult a táskákért a kanapéhoz.
- Azért kellett nekem is jönni.
- Azt hittem azért, hogy ne tévedjetek el. - cukkolta Lafaty Bandi.
Átvettem a két dobozt és mindkettőt megrázogattam. A súlya alapján nehezebbet kinyitottam a késemmel (amit sikerült visszaszerezni az elrablóimtól) és abból kivéve megmutattam a körülöttünk állóknak Nicu új mellényét. A vadonatúj bőr illata és a friss felvarrók ámulatba ejtettek mindenkit. A color körbejárt: mindenki megtapogatta, megnézte.
- A másikban mi van? - érdeklődött G.
- A többiek felvarrói. Ők nem kapnak külön új mellényt, azt nekik kell megoldaniuk. - elvettem G-től a colort és visszatettem a dobozba. Még néhány percig beszélgettünk kötetlenül motorépítésről, Golyó átigazolásáról, Maci leendő házasságáról, G új könyvéről és egyéb dolgokról. Időközben előkerült néhány lány, akiket Fink hozott egy autóval, és akiket már korábban is láttunk, például a furulya bajnok Denisa, vagy a nomádok elnökének éjszakai pillangója, akiről megtudtuk, hogy Ritának hívják - akár csak G első feleségét. A fiatal lány hátulról csimpaszkodott a férfiba és minden poénon szemérmesen nevetett, még ha nem is értette kikről van szó. Lena is előkerült, ő a balomra állt. Csuklóját könnyedén a vállamon nyugtatta, én pedig a tenyeremet a fenekén. Fink zenét kapcsolt. Az első dal, ami felcsendült a Suicidal Tendencies-től a Lovely volt. Golyót és Macit felkérték a lányok egy kis táncolásra, Fink mindenkinek italt szervírozott, Lafaty Bandi Bütykössel biliárdozni ment, G lesmárolta Ritát (vagy fordítva: a smárolás ritázta le G-t), én pedig egy szivarra gyújtottam.
A hangulat egyre jobban alakult mire a szatmáriak előkerültek a titokszobájukból. Pár lépésre a bárpulttól egy szivarral és egy pohár whiskeyvel a kezemben totyogtam táncolást színlelve olyan bénán, ahogy csak a fehérek tudnak a feketék zenéjére, Lena pedig kéjesen vonaglott körülöttem a Delinquent Habits - Tres Delinquentes ritmusára. Nem kellett kérlelni a helyieket és hamarosan ők is csatlakoztak a kialakult bulihoz.
Nagyjából egy órája ment a mókázás, mikor G visszatért a szobájából legújabb Ritájával:
- Mikor ejtjük meg?
- Mondjuk most!
Finknek jeleztem, hogy kapcsolja le a zenét, Lena kezébe adtam a poharam és a szivarom, majd kissé eltoltam magamtól, hogy ne legyen ott közvetlenül mellettem. Vlad kezébe Golyó egy kamerát nyomott és feltette egy asztal tetejére a kis hangaroundot, Lafaty Bandi pedig közvetlenül elém "rángatta" a helyi elnököt, Nicu-t.
- Testvérek! Szeretném egy kicsit a figyelmeteket kérni! Nem vagyok a nagy szavak embere, úgyhogy nézzétek el, ha valami nem annyira pátosz... A mi túránk elsősorban azért indult el, hogy a Klub még élő alapítói újra együtt utazzanak, úgy, mint régen. Ennek köszönhetően vagyunk most itt, ezen a nagyszerű helyen. - ováció fogadta szavaimat. - Hálásak vagyunk a vendéglátásért és mindazért a barátságért, amit tőletek kaptunk! Nagyszerű érzés egy ilyen család szeretetét érezni, minden csavargó számára. - kerestem a szavakat, hogyan is tudnám rávezetni a dolgot arra, amit szeretnék. Lena mellém lépett és a poharamat nyújtotta, hátha egy korty ihlet segít. Előbb intettem, hogy nem kell, de aztán visszahívtam, amitől a mindenki kuncogott.
- Mindezért hoztunk nektek egy kis ajándékot! - G odahozta hozzám a dobozt, amit úgy nyitottam ki, hogy Nicu ne lásson. Kivettem belőle a vadonatúj colort és Nicu felé léptem vele úgy, hogy tisztán láthassa mindenki a teljes hátfelvarróval ékesített mellényt:
- Isten hozott a mi családunkban!
A hatalmas ováció közepette Nicuval összeölelkeztünk, majd ráadtam a mellényt. A befogadási ceremónia tovább zajlott további ölelésekkel és pacsizásokkal. Mindenki arcára széles mosoly és öröm ült ki! Végre nemzetközi szintre emelkedett a Klub!
Néhány perces örömködést követően Nicu intett, hogy szót kérne:
- Illene nekem is valamit mondanom... Sejtettük, hogy ezért van ez. Nem mertük túl nagy álmokba ringatni magunkat... Azonban mi is készültünk neked egy ajándékkal. Bár nem tudhattuk, hogy mindez ma fog megtörténni, de már egy ideje úgyis elkészült. - ekkor lépett elő Edu, aki hozta az ajándékot: - Ezzel szeretnénk köszönetet mondani mindazért, amit értünk tettél. - egy "Partium" feliratú siderockert kaptam a helyiektől, amit még az este folyamán néhány gyors skicceléssel valamelyik jelölt fel is varrt a mellényemre.
Az este hátralevő része egy fergeteges bulivá változott, ahol sorra, egymás után egyre több mellény változott át a mi színeinkre. Patakokban folyt a sör és egyéb alkoholtartalmú italok, minden férfinek jutott legalább egy lány, akivel így, vagy úgy múlathatta az idejét, kivéve a jelöltek, akik vagy patch varrást gyakorolták, vagy felszolgáltak, akár csak a három supporter, akik idő közben szintén csatlakoztak a vidám társasághoz.
A következő nap ismét Lena mellett talált rám. Valamiért némi ragaszkodást éreztem a részéről, bár ez lehet inkább csak a Klub iránti kötelességének volt köszönhető. Valószínűleg a többlet érzése annak csókcsatának volt köszönhető, amire az ágyba kerülésünk előtt és alatt került sor. Előző nap ugyanis ilyen nem történt - a kurvák nem csókolnak, hogy a "munkájuk" mindig mechanikus legyen érzelmi töltet nélkül.
Bár Lena sem beszélt magyarul, azért angolul egész jól megértettük egymást. Szerencsémre G csiszolt keveset a tudásomon még anno, így nagyon nem sültem fel, ha ezen a nyelven kellett megszólalnom. Mikor felébredtünk, megbeszéltük, hogy a túra folytatása előtt még elviszem az otthonához, hogy átöltözzön és magához vegyen pár dolgot, amire szüksége lehet.
Mikor kifelé menet áthaladtunk a Klubházon mindenfelé emberek feküdtek különböző pózokban, különböző helyeken, különböző embereken. Mindenki békésen hortyogott. A legmeglepőbb az volt, hogy még a rámpán is - ahol két nappal korábban még G tette ki a gyomra tartalmát - feküdtek néhányan.
"Tiszta Woodstock." - gondoltam magamban.
Felültünk a motorra és átszeltük a várost. Lena mindig azt az oldalamat szorította meg, amerre kanyarodnunk kellett. Végül egy lakótelep parkolójában kötöttünk ki. Körben négy emeletes panelházak vettek körül. Ugyanolyan nyomasztóan hatott, mint nálunk. Lena azt akarta, hogy várjam meg lent, de nem egyeztem bele. Látni akartam, hogyan él. Magam se értem miért voltam ilyen kíváncsi. A lány arca és viselkedése persze hisztisre változott és durcás kisgyerekként csattogott fel a harmadikig. Egy kulcsot vett elő a kabátja zsebéből elfordította és kérlelt, hogy maradjak kint. Még a tenyerét is elém tartotta, de elfutott a méreg és megelőzve őt beléptem a lakásba.
Odabenn minden világossá vált, miért akart távol tartani: nacionalista szüleivel élt egy fedél alatt, akik nyíltan gyűlölték a magyarokat. Már az előszobában is mindent az efféle utalások borítottak. A konyhában, ami közvetlenül a bejárati ajtótól jobbra helyezkedett el egy idősebb, talán velem egykorú, vagy egy kicsivel idősebb házaspár ücsörgött. Dohányoztak - amíg be nem toppantam. A ház asszonya románul károgott valamit, de a tolmácsom a lépcsőházban maradt, így nem érthettem meg egy kukkot se. A férfi felállt és egy konyhakést ragadott magához, majd rám akart rontani, de időben félreugrottam. Jobb karját megragadtam, a csuklóját az ajtófélfának ütöttem, amitől elejtette a kést. Jobb kézzel, fonákkal lekevertem egy pofont a férfinak. Lena ekkor választott szét bennünket. Román párbeszédek csaholó kutyákként hangzottak el egyre fokozódó hangerővel, de végül mind lecsendesedtek. Mikor mindenki kellően megnyugodott Lena bemutatott. Kiderült, hogy az idős emberek a szülei. A konyhában egy stokira ültettek, Lena anyja pedig kávét főzött. Az apa fogkefebajuszt viselt, amit sokan csak Hitler-bajuszként ismernek. Az anyáé inkább hasonlított egy tizenéves kamasz cirkuszkerítésére. Hagyományos öltözékük még a szüleiké lehetett, de az évtizedek alatt fennmaradt nyomor és ruhatár eggyé olvadt. Hátamat a közel húsz éve tapétázott falnak vetettem, jobb karomat pedig a műanyag terítővel fedett asztalra helyeztem - egyszer, mert többet nem akart mozdulni. Az asztal túloldalán a görnyedt hátú apa, a konyhaszekrénynek dőlve a görnyedt hátú anya méregetett. Nem beszéltünk egy nyelvet, így nem diskurálgattunk. Azt meg pláne nem mertem megkockáztatni, hogy megtudjam: sejtik-e egyáltalán, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Lena serényen a szobájában pakolászott, én pedig a konyhában várakoztam őrá és a kávéra, élvezve szülei társaságát. Időnként román kárálás hallatszott a szoba felől. Az anya harsányan felelt rá ugyanazon a nyelven. A fekete épp elkészült, mire a leányzó is. Lena is feketére váltott. Táskáját a folyosón a földre, formás fenekét az ölembe helyezte.
Előkerült négy üvegpohár a pozdorja konyhaszekrény mélyéről. Annyira tisztának tűntek, mint egy traktor egy többhektáros szántás után. Megittuk a kávét, amit ők pár szál cigivel kísértek le. Anya és lánya vitatkozott közben. A hanglejtésből úgy vettem ki, hogy Lena-t nem nagyon érdekli, hogy az anyja mit gondol arról, amit épp tenni készül. Az apja csak mereven maga elé meredt és dohányzott. Szeme előtt látta minden eszméje és bálványa leomlását azzal, hogy egyetlen lánya egy magyar férfival fekszik össze.
A búcsúzás meglehetősen rövidre sikerült - amit nem nagyon bántam. Egyedül az anya könnyezte meg, hogy egyetlen Lena-já elhagyja a családi fészek biztonságát és egy erkölcstelen társasággal kirándulgat. A leányzó persze ezúttal is kulcsra zárta a szobáját - amiben a szürke hétköznapokon két kamera vette élőben, ahogy magához, vagy egy barátnőjéhez nyúl ruhátlanul. A szobát, ahol a pénzét kereste - magának és a klubnak.
Mire visszaértünk a szatmári klubházhoz, nagyjából mindenki magához tért. Nicu (a helyi elnök), Dragos (az elnök testőre) és Joe (a szatmári Road Captain) a motorjaik mellett készülődtek a túrára. Lafaty Bandi Eduval és G-vel beszélgetett a rámpa korlátjának dőlve. Mindenki jó kedvűnek tűnt. Leparkoltam és elindultam az épület belseje felé, hogy összeszedjem a cuccaimat. Az ajtóban belerohantam Golyóba és Maciba, akik már zsákjaikkal a vállukon távozóban voltak. Elbúcsúztam tőlük és beljebb hatoltam az épületben. A számomra fenntartott szobában összeszedtem a padlón, az ágyon és a polcon heverő pólóimat. Egy 15 éves évfordulót ünneplőt, egy anyaklubot hirdetőt és egy szinte újat, amin a következő felirat volt olvasható:
Minden holmimmal együtt a kinn várakozó társaimhoz igyekeztem.
- Már azt hittük visszafeküdtél aludni! - cukkolt Lafaty Bandi.
- Dehogy.
- Akkor leszopattad a furulya bajnokot? - kontrázott G.
- Meghagyom neked! - paskoltam meg a vállát. - Indulhatunk?
- Csak rád vártunk, baby! - kurjantotta el magát Joe.
Felkaptunk a lovainkra, életre keltettük a blokkokat és meglódultunk. Pusztahidegkútig Edu kivételével a teljes 'Szatmári klubunk kíséretében együtt motoroztunk. A többségük ott elfordult Nagybánya felé, mi hatan pedig tovább hajtottunk Désig, ami nagyjából félúton volt. Ott megnyújtóztattuk a tagjainkat, ettünk pár falatot, elvégeztük a dolgunkat - kinek mire volt igénye. G-ről nem akart leakadni legújabb Ritája, pedig még Lena is igyekezett elvonni tőle legalább egy közös pisilés erejéig. Nagyjából fél óra pihenő után folytattuk utunkat Marosvásárhelyig. Csodálatos látványban volt részünk, élveztük minden percét - egészen Mezőrücsig, ahol megkaptuk az első igazoltatásunkat, amit 'Vásárhelyig még kettő követett. Mielőtt meglátogattuk volna alkalmi szállásunkat, egy hazai olajfinomító vállalat benzinkútjánál tankoltunk, hogy a járgányaink is jól lakottan mehessenek pihenni.
Koronkán egy idős székely családnál kaptunk szállást. A ház ura és asszonya népviseletbe öltözve, a mívesen faragott kapuban fogadott bennünket. A rendben tartott portán bőven volt hely a járműveinknek és az állandóan éber házőrzők vígan húzták meg magukat mellettük. A háziaknak Joe mutatott be bennünket: Mihály bácsi és Kató néni pedig rég nem látott rokonokként fogadott bennünket. Mielőtt a házba léptünk volna helyben készített párlattal szolgáltak, ami még a köményes pálinkák két nagy barátjának, Lafaty Bandinak és G-nek is megkaparta a torkát. Mihály bácsi végigvezetett minket a házon, megnéztük hol alhatunk meg, de sürgetett bennünket, hogy ne sokat időzzünk a bámészkodással, mert Kató már tálal. Nagy sértés lett volna, ha nem fogadjuk el az ételt, amit kifejezetten a mi tiszteletünkre készített az idős asszony. Természetesen folyamatosan mentegetőzött és elnézést kért, hogy sajnos nem sikerült olyan jól, mint máskor. Nem tudhattuk mennyivel lehetett jobb máskor, de olyan finomat már nagyon rég nem evett egyikünk se. Az estebéd után páran kiültünk a verandára Mihály bácsival. Az öreg leült a padra, pipára gyújtott, Dragos cigarettára én pedig egy szál szivarra. Megkínáltam a ház urát, amit el is fogadott, de nem szívta el, csak eltette. Néhány rege után megjelent Kató néni Lena és Rita, valamint G társaságában.
- Rendes lyányok ezek, Mihály! Látszik jó vérük van! Képzeld nem hagyták, hogy egymagam tegyek rendbe mindent. - büszkélkedett kétkezi segítőire a ház asszonya
- Hm. - felelt az öreg.
- Mikor mennek tovább kedves? - kérdezett Kató néni.
- Holnapután tervezzük. - feleltem bizonytalanul.
- Jaj, dehogy mennek! Esni fog! Igaz, Mihály?
- Hm. - felelt az öreg.
- Eláznak azokon a motorbicikliken! - állapította meg Kató néni.
- Utaztunk már rosszabb körülmények között is. - jegyezte meg Nicu.
- Hm. - szólt közbe az öreg.
- Magának is volt motorbiciklije, Mihály! Emlékszik? Az a régi fekete. Képzeljék, az én uram azzal jött udvarúni! Ha esett, ha fútt! Olyan vót, mint maguk! Igaz, Mihály?
- Hm. - felelt az öreg.
- Meg van még az a motor, Mihály bácsi? - kérdezte Lafaty Bandi csillogó szemekkel.
- Dehogy van meg, aranyos! Már rég elvitték a románok! - harsogta a ház ura helyett Kató néni.
- Kár... - csüggedt le az alelnököm lelkesedése.
- Hm. - felelte az öreg.
Még nagyjából két órán át beszélgettünk így a verandán, majd nyugovóra tértünk. Lena ugyan próbált némi életet lehelni belém szájon át, de túl fáradt voltam már bármi akcióhoz.
A következő nap Mihály bácsi pálinkával ébresztett mindenkit. Nem lehetett nemet mondani, így viszont néhány órával el kellett halasztanunk a kis kör megtételét. Az öreg még akkor is kínálta a pálinkát, amikor már a motorjainkon ültünk.
Tettünk egy kisebb kanyart Segesvár-Medgyes irányába, majd vissza kellett fordulnunk, mert eleredt az eső. Dicsőszentmártonnál már olyan sűrűn kaptuk az égi áldást a nyakunkba, hogy kénytelenek voltunk behúzódni egy étterembe. Új rekordot döntöttünk, ugyanis közel három órán keresztül kényszerültünk fogyasztást színlelni.
Miután alábbhagyott az eső, Joe két útvonalat kínált fel, amik közül mi Bandival a kanyargósabb, alsóbbrendű utat választottuk Vámosgátfalva, majd Nagycserged felé. Szegény G annyira nem örült a választásunknak - ahogy a túra további szakaszain is előfordult némi ellenállás -, de ettől függetlenül jött velünk és végigcsinálta. Miután visszatértünk Koronkára Kató néni ismét kitett magáért - Mihály bácsi pedig rendíthetetlenül töltötte a kiürült poharainkat a pálinkájával. Az estét ismét történetek mesélésével, könnyed beszélgetésekkel fejeztük be.
A harmadik napra csak egy laza állatkerti sétát ütemeztünk be, ugyanis felváltva esett és állt el az égi áldás. Így nem akartuk megkockáztatni a hosszú motorozást Déváig. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Szállásadóinkat meglepték a rokonaik. Hogy ők hívták-e őket, vagy maguktól jöttek, azt nem tudtuk meg, de az idős házaspár ugyanakkora szeretettel fogadta őket, mint minket. Az esti társalgás így egy kisebb zsibvásárrá változott, ugyanis különböző tárgyak cseréltek gazdát ajándék címén.
Koronkai tartózkodásunk negyedik napján indultunk tovább Dévára. Az egyetlen megállót Gyulafehérvárra terveztük be, ahol a vár közelében megebédeltünk és ejtőztünk egyet. G-vel és a túrára bérelt oldalbordájával, valamint Lena társaságában tettünk egy másfél órás sétát a várban és környékén. Az előző napok borult égboltját a szikrázó napsütés váltotta fel, így élveztük a kellemes 25 fok körüli hőmérsékletet.
Dévára délután 14 óra után érkeztünk meg a várhoz. Nicu-ék nem akartak túl sokat időzni, de mi nem engedtünk a terveinkből, így két csoportra váltunk: mi hárman a lányok kíséretében megmásztuk a várhegyet, a szatmáriak pedig a 371 méter magas várhegy tövében található stadion melletti parkolóban őrizték a járgányainkat. A várból a kilátás valami pazar!
Nagyjából 17 óra lehetett, mire újra a parkolóban találkoztunk a szatmáriakkal és még három másik motorossal. Dragos tájékoztatott, hogy amíg mi fent élvezkedtünk, addig ők elvitték a gépeinket megtankolni, hogy ezzel is időt spóroljanak. Ez a fajta előzékenység G-ben kételyt ébresztett. Bemutattak bennünket a három idegen motorosnak, akik az aradi hét fős társaságnak a tagjai. Valószínűnek tartottam, hogy Nicu izzította be őket, hogy jöjjenek elénk, ezzel is sürgetve az ügyüket. Arad felé így már kilenc motorral indultunk tovább, ami egy 2 és fél órás út lett végig a Maros vájta völgyön.
Hogy hogyan értem haza és mikor, arra nem emlékszem, de Kornélia mellett a saját ágyamban ébredtem. Kikászálódtam az ágyból, elindítottam a kávéfőzőt, elvégeztem a dolgom, belebújtam egy rövidnadrágba, majd egy bögre kávéval kiültem a teraszra. Majom persze a kanapémon hortyogott, de a lábánál szundikáló Corey-val ellentétben nem tért magához. Hűséges kutyám szokás szerint futott egy kört az udvaron, elvégezte a dolgát, és mellém telepedett. Megvakargattam a füle tövét és amikor megunta a fejét mellső lábai közé ejtve elheveredett. Ekkor lépett ki az ajtón a fiam, szintén egy bögre kávét szorongatva:
- Jó reggelt! - morogta másnapos hangon.
- Neked is, fiam! - a szomszédos napozóágyon foglalt helyet és rágyújtott egy cigarettára. Napszemüveggel takarta el a kelő nap sugaraitól szemeit, amik ugyanolyan mélyen ülő, aprók és barnák voltak, mint a nagyapjáé. Szerencsére a haját nem tőle örökölte és nagyjából olyan sűrű volt, mint nekem fiatalon. Amióta leszerelt nem vágatta (akár csak a szakállát) és egészen hosszúra megnőtt neki. Idősebbnek tűnt, mint amennyi volt, de jóképű, fess legény lett belőle.
- Mikor indultok? - tette fel a kérdést a cigarettája elszívása után.
- Hova? Kivel? - hőköltem hátra.
- Nem emlékszel? - gyújtott rá egy újabb szál koporsószögre.
- Úgy tűnik.
- Tegnap este G bácsi egy túráról beszélt.
- Ez még a Fanta előtt, vagy után történt?
- Előtte. Egész este Lafaty Bandival hármasban diskuráltatok egy demizson társaságában.
- Eddig még megvan.
- Miután az elfogyott G bácsi rám támaszkodva panaszkodott, hogy "Már megint mibe rángatott bele az a jó édes... apád?"
Jót nevettem az előadáson, de Csongor tovább folytatta:
- Bevittem a régi titokszobába, ahol másfél órán keresztül ecsetelte, hogy téged mennyire szeret és utál egyszerre, és hogy mennyire jó lesz a túra, mert újra közel hozza a még élő alapítókat. Csak úgy tudtam meglépni, hogy felajánlottam neki, hozok valami frissítőt. Mire bevittem a Fantáját már húzta a lóbőrt.
Mulattató volt hallgatni az este történéseit. Lehörpintettem a kávét, majd felkeltem a helyemről:
- Na jó. Akkor induljon az a túra! Készíts össze néhány pólót, meg alsógatyát, meg ami kell.
- Sátor?
- Elvileg a Klubházban van, majd azt ott felcsípjük. Úgyis oda kell mennünk, mert gondolom az alelnököm nem az "Egyeskével" jön erre a túrára.
- Azzal én se mernék elindulni. - dünnyögte az orra alatt Csongor, majd követett a házba.
- Ezt azért előtte ne nagyon hangoztasd!
Corey a lábunk mellett beslisszolt és egyenesen az alvó Majomra ugrott fel. Lelkesen nyalni kezdte az arcát, amíg az magához nem tért.
- Ti már ébren? - kérdezte, miközben a kutyát dögönyözte.
- Indulóban. - feleltem.
- Mi a fasz? Hová? - ledobva magáról az állatot ült fel a kanapén.
- Túrára.
- Nem mondod komolyan, hogy tényleg megcsináljátok?
- De de. - kávéscsészémet a mosogatóba tettem és megtöröltem a kezem.
- Pont most? - állt fel a kanapéról a testőröm. A pléd lehullott róla és egy szál alsógatyában széttárt karokkal állt velem szemben. Nem éppen erre a látványra számít az ember az otthonában.
- Miért? - közelebb lépdeltem hozzá, hogy ne nagy totálban lássam.
- Szerinted? Alighogy visszakaptunk, máris esélyt adsz rá, hogy újra betámadjanak?
- A veszély elhárult. Aki az ellenségünk volt, az vagy a rácsok mögött van, vagy halott. Ennek a túrának meg kell lennie! - paskoltam meg az arcát a kis emberkének.
- Legalább hadd kísérjelek el! - könyörgött Majom.
- Most nem. Csak Bandival és G-vel megyek. Különben is valakinek tartania kell itthon a frontot.
- Majd Bajusz...
- A titkár az anyagiakért felel. Te pedig a rendért! - fojtottam belé a szót.
- Te pedig a klubért! - jegyezte meg a hátam mögött Csongor.
- Khm... Szóval, amíg távol vagyunk, mindenki üljön a seggén. Térjetek vissza a "szürke hétköznapokhoz" és tegyetek itthon rendet. A jelöltre különösen figyelj oda. Mától alád lesz beosztva. Szigorú és Picúr Letenyére megy. Kisegítik a helyieket. Valami komolyabb cuccot kell őrözni, vagy mi és oda nem vihetik magukkal a Prospectet. Csak a klubház legyen nyitva, a DH-t ráértek pénteken kinyitni. Fogjátok be a lányokat mind a két napra.
- Rendben lesz minden főnök! - megveregette a vállamat és kényszeredetten mosolygott. Mikor elfordultam még kibökte: - Attól még nem értek egyet ezzel a túrával.
- Nem kell egyetértened, csak tenned, amit mondtam! - kiáltottam neki vissza útban a fürdőszoba felé.
Alig háromnegyed órával később a Klubházban voltunk. Abban bíztam, hogy G is ott lesz, de csak Lafaty Bandit találtam ott. Ő tájékoztatott, hogy merre találhatjuk a hiányzónkat.
- És mivel szeretnél jönni? Gondolom nem azzal. - mutattam rá az Egyeskére.
- Miért? Mi bajod vele?
- Oh, igazán semmi, csak a hídra alig vánszorognál fel vele. - jegyezte meg Majom.
- Az enyémet elviheted. - ajánlotta fel Csongor a sajátját (ami egykor az én Dyna-m volt, de ő már jócskán átalakította).
- Kösz, de nem akarom megöletni magam.
- Ezt most miért mondod?
- Mert ismerem a járgányod! Majd viszem azt a régi Road Glide-ot.
- Ne viccelj! Frankie halála óta csak akkor mozdult meg, amikor áthoztuk ide.
- Tévedés! Ugyanis folyamatosan karban tartottam és néha megjárattam az öreglányt, úgyhogy ismerem a rezdüléseit.
- A rezdüléseit? - vontam fel a szemöldököm. Ennyire költőien nem szokott fogalmazni az én öreg köményes cimborám.
- Tök mindegy! Akkor is ezzel megyek, és kész!
Odalépett a vashoz, rápattant és beindította. A jellegzetes hangja felidézte Frankie szellemét. Elsőre kicsit gyalázatnak éreztem, hogy az egykori vezetőnk motorján ül és ezzel készül a túránkra, de rájöttem, hogy így legalább ő is ott lesz velünk. A meghatódottságtól halvány mosoly ült a szám sarkára. Bandival összenéztünk és láttam rajta, hogy tudja épp mire gondolok. Biccentett és mintha a szemében láttam volna a cinkosságot.
Csongor és Majom kitárta előtte a műhely kapuját, az alelnök pedig kigurult az udvarra. Az ezeréves Road Glide hangja visszhangzott a falakról és betöltötte a teret. Senki nem szólt, csak a csodálattal néztük ahogy Bandi leparkol. Csak mikor leállította a gépet, akkor szólaltam meg:
- No, szedjük össze, ami még kell, aztán keressük meg a lógósunkat!
Felszerszámoztuk a lovainkat és átgurultunk a DH-hoz. A parkolóban még elég sok motor parkolt, köztük G-jé is. Épp mikor leszálltunk a gépeinkről, az ajtón egy köpcös, ballonkabátos fickó lépett ki. Ismerősnek tűnt valahonnan...
A helyiségbe lépve csak G-t találtuk, ahogy a bárpultnál ült és a Fantáját nézegetve mélázott. Egy rövid ideig fel sem tűnt neki, hogy egy légtérben vagyunk vele.
- Nyeld le a Fantádat, aztán induljunk! - tornyosultam fölé. A meglepetéstől nekiesett a bárpultnak, az üdítőjét pedig kiejtette a kezéből.
- Ahogy látom már indulhatunk is. - jegyezte meg a nevetést visszafojtva Lafaty Bandi.
- Hová megyünk?
- Na, ez sincs képben. - súgta oda Csongor Majomnak, aki halk kuncogásba tört ki.
- A túrára, amit tegnap beszéltünk.
- Egész eddig abban a tudatban voltam, hogy csak álmodtam azt a beszélgetést.
- Nem, az valóság volt és ez is az.
- Az álomnak jobban örültem volna...
- Eredj, mosd meg az arcod, azt' induljunk! - G eltűnt a mosdóban, én pedig a mögöttem állókhoz fordultam: - Majom! Csongorral nézzétek meg az emeleti lakásokat, hogy kik vannak még itt. Tudassátok mindenkivel, hogy nagyjából két hétig csak a Klubház lesz jobbára nyitva és a kulcsokat ott adják le. Hagyjatok üzenetet, ha nem nyitnak ajtót. Addig mi itt bezárunk. Ha végeztetek, a motoroknál találkozunk. - ösztönzőleg összecsaptam a tenyereim, mint Telly Savalas a Kelly hőseiben.
Bezártam a főbejáratot, Bandi ellenőrizte az ablakokat, G pedig visszatért a mosdóból. Nem nézett ki sokkal jobban, de legalább annyira szarul se, mint előtte. Leült a pulthoz, én pedig adtam neki egy Fantát az egyik hűtőből.
- Mit is beszéltünk meg? Merre fogunk menni? - mélázott maga elé a nomádok elnöke.
- Ez engem is érdekelne. - csatlakozott mellé Lafaty Bandi.
- Csongor úgy emlegette, hogy "Trianon kanyar".
- Hogy mi? - hőkölt hátra G.
- Biztos én mondtam neki. - kuncogott magában az alelnököm.
- Erre fogadni is mernék. - jegyezte meg a köményes barátja, de óvatosan a Fantája mögé bújt, hátha az megvédi.
- Az útvonal észak felé kezdődik. Nem véletlenül: a Gyermekek kíséretét kérjük Kassáig. Ott elleszünk egy-két napig, majd a kassaiakkal elhúzunk még egy darabig keletnek. Sajnos a Kárpátalját nem vehetjük be, mert onnan ki vagyunk tiltva.
- Mióta? - akadt fenn G szeme.
- Három éve, de a határozatot csak két hónapja kaptuk meg.
- Három éve? Csak nem...
- A pulykás eset? - fejezte be a nomád elnök kérdését Lafaty Bandi.
- De bizony.
A "pulykás esetként" aposztrofált, komoly bonyodalmat keltett szituációra Beregszász mellett került sor, amikor is egy kisebb társaság (szolnokiaktól és a szemesiektől páran) beszökött egy ruszin család házhoz. Természetesen mindenki szín józan és tiszta tudatú volt. A háztájnál található állatokat sárga és kék szalagokkal díszítették fel és különböző őrült videókat készítettek. Az egyiken jól látható, ahogy egy malacot az ország vezetőjének nevezett az egyik társunk, egy másik pedig a feleségének titulálta a pulykát. A másnap kiérkező rendőrök csak kitört nyakú és néhány megerőszakolt állatot találtak. A kitiltásunkat megúszhattuk volna, ha nem hagyják el a telefont, amivel a videó készült és a becsületes megtaláló nem tölti fel az internetre.
- Szóval Kárpátalja kimarad. Azért Erdély nem?
- Nem. Nagyjából három nap múlva lépünk vissza a kassaiak társaságában Magyarországra és átvisszük őket Szatmárba. Bemutatjuk nekik Nicuékat. Ott újabb néhány napos pihenőt tartunk.
- Az jó ötlet. Nem árt figyelemmel kísérni az ottani tevékenységeket, mielőtt teljes jogúak lesznek. - jelentette ki határozottan Lafaty Bandi.
- Ugyan már! Kit akarsz hülyíteni? Csak a szeszfőzési technikájuk érdekel! - gúnyolódott G. Az a narancsos szemét, amit szopogatott meghozta a kedvét.
- Azt nekik nem kell tudni. - kontrázott az alelnököm, amin persze jót vigyorogtunk.
- Ez jó volt... Néhány nappal később tovább állunk. Addigra Nicuék szereznek szállást Marosvásárhelyen, vagy a környékén. Mindössze két éjszakát ejtőzünk ott, mert elindulunk vissza. Megnézzük Dévát és Aradot.
- Azt egy nap? - értetlenkedett G.
- Meglátjuk, hogyan sikerül. Aradon van egy kisebb társaság, akik biztosítanak majd szállást és kíséretet akár több napra is, úgyhogy megint csak nem kell sietnünk. Viszont nem elfelejteni, hogy a lakosságnak csupán a 12%-a magyar, úgyhogy Nicu és még ketten-hárman folyamatosan velünk lesznek, hogy ne legyen probléma.
- Király. - jegyezte meg Bandi. Nem teljesen volt öröm a hangjában. Átnyúlt a pulton és három feles poharat emelt el, nekem pedig intett, hogy valamivel töltsem meg.
- Ez a társaság egy másik klub? - érdeklődött a nomádok elnöke.
- Ők még nem, csak egy csapat, akik szeretnének így működni.
- Licenc?
- Benne van a pakliban. Elvileg ha Szatmár teljes jogú chapterünk lesz, akkor onnantól már patronálhatnák őket.
- Ha már itt tartunk: lassan ki kellene nevezni egy Nemzetközi elnököt.
- Anno Frankie már kinevezte. - mutatott rám Lafaty Bandi.
- Tényleg? - csodálkozott G.
- Nem emlékszel a nagy gyűlésre két éve? Egy kis kitűzőt is szúrt a mellemre.
- Még a mellén is egy hónapig látszott a nyoma. - röhögött fel az alelnök.
- Ezt te honnan tudod?
Csend lett.
- Hivatalossá is tehetjük, vagy választhatunk egy másikat is akár. - tártam szét a karom. Nem feltétlenül szerettem volna ekkora felelősséget a nyakamba. Lafaty Bandi egyből a pártomat fogta:
- Ki lenne alkalmasabb erre a feladatra?
- Nem tudom. Bárki. Mondjuk G.
- Kösz, abból nem kérek. Meg amúgy is alig fél éve igazoltam Nomádba. Bőven elég nekem az.
- Ezt amúgy is ráérünk még megvitatni. A szatmáriak beolvasztása sem fejeződött még be.
- Megejthetjük, ha odaérünk. - javasolta G.
- Meglátjuk... Ott tartottam, hogy Arad... Megnézzük mijük van, hogyan élnek, hogyan gondolkodnak. Ilyesmi. Aztán ha eleget láttunk, akkor vagy Kisjenő felé kanyarodunk északnak és Gyulánál lépünk vissza, vagy megyünk tovább nyugatnak és Nagylaknál lépjük át a határt. Ha utóbbi, akkor Szatmár nem biztos, hogy jön velünk tovább, de kitudja.
- Jól sejtem, hogy a nyugati irány egy hosszabb útvonalat jelentene? - puhatolózott a nomádok elnöke. A hanglejtéséből azt szűrtem le, hogy inkább a rövidebb túrát támogatná inkább.
- Jól. Szegedről leugranánk Szabadkára. Ott a magyarok aránya valamivel jobb, mint Aradon, vagy Déván. Könnyebben megértetjük magunkat kísérők nélkül is.
- Nagyjából mint a Felvidék déli része. - tette hozzá az alelnököm.
- Kicsivel több mint 50%, igen. Onnan vagy Zombor felé indulunk és végigjárjuk a Horvát-Magyar határt és Letenyénél jönnénk vissza, vagy visszafordulunk északnak és egy jó bajai halászlé után egy húzásra hazagurulunk.
- A halászlére szavaznék, de megadom magam a többség akaratának.
- Akkor Letenye. - vigyorgott Bandi és koccintásra emelte a poharát.
- Legyen. - adta meg magát G.
Koccintottunk a maradék Köményessel, lekísértük egy kis üdítővel, majd a hátsó ajtón át távoztunk a DH-ból. Bezártam és a lépcsőházon át a főúti parkolóba sétáltunk. Csongor, Majom, Bajusz, valamint a letenyei Dan már vártak ránk. Felültünk a vasainkra, beindítottuk őket és megindultunk Északnak.
Az első túrával töltött napunk tervek szerint alakult. Északon a Gyermekek klubházában találkoztunk a Hangaround chapterrel és Ladislav-val. Bajusszal ekkor közöltem a túra útvonalát és megkértem, hogy értesítse az érdekelteket, foglaljon szállásokat és intézzen mindent, amit kell. Egy órás tartózkodás után elváltunk a hazai tagoktól és a Gyermekek, valamint Ladislav kíséretében elindultunk Ógyalla felé. Onnan Udvard, Nagysalló, Deménd, Nagykürtös útvonalon jutottunk el Losoncra. Gyönyörű tájon motorozhattunk már ekkor, pedig még csak a túra elején jártunk. Bajusznak köszönhetően a kassai klubból hárman elénk jöttek, így a Gyermekek és Ladislav egy kellemes ebéd után visszafordulhattak.
A túránk első etapját a fogadásunkra rögtönzött bulival zártuk. Megismerhettük a helyiek jó irányba változott, szimpatikus és udvarias vendégszeretetét. Attól nem kellett tartanunk, hogy bárki beújítaná, vagy megrongálná a gépeinket, hiszen egy teljesen zárt ipari területre költözött a kassai klub, ahová csak az mehetett be, akit ők beengedtek.
A klub alig hét tagot számlált és három, különböző időszakban járó jelölttel bírtak. Viszont nem tudtak teljesen elszakadni a régi 1%-os élettől, mert továbbra is lányok futtatásából és kábítószer eladásából éltek. Utóbbit - az elnökük, Plesó szerint - a szabályuk tiltja, még a fogyasztást is, de éjfél körül pont ő kínált meg egy kis kokainnal, minden szemrebbenés nélkül.
A következő napon ellátogattunk Eperjesre egy jégkorong meccsre. A meccs alatt felvetettem Plesónak, hogy ha már itt vagyunk Nagysárostól alig pár kilométerre, megnézhetnénk a várat, vagy a sörgyárat. Nem kellett neki kétszer mondani. Hasonlóan a történelem megszállottja volt, mint én, csak neki egy kicsit másképp tanították a Kárpátok regéit. Így hát meglátogattuk a túra első várát. Persze később nem egyszer megkaptam, hogy biztos ezért szerveztem a túrát, de amikor a megannyi faszra fűzött nővel, vagy az egyéb szuvenírekkel támadtam vissza, amiket minden megállóban megkaptak a társaim, akkor egyből mind elhallgatott. Az éjszaka ismét Kassán ért minket és sikerült a kelleténél jobban elengednem magam, így a másnapi indulás délutánra csúszott át. Mégis a legrosszabbul G nézett ki, aki felváltva itta a megmentő Fantáját és hányt menet közben a motorról. Szerencsére mögöttünk jött, így a belőle érkező maradványok nem minket találtak el.
Kassáról keletnek indultunk a 19-esen, amiről csak Gálszécsnél kanyarodtunk le Tőketerebesnek és Sátoraljaújhelynél léptünk át a határt. A 381-es főúton Kisvárdáig még egész jó úton közlekedtünk, de utána mintha csak szántóföldön bucskáztunk volna. A nagyjából negyvenöt kilométert hetven percen át koptattuk Mátészalkáig. A 'szalkai hipermarket parkolójában találkoztunk a Szatmári prospect chapter két tagjával, Eduval és Romannal. Megnyújtóztattuk a tagjainkat, tankoltunk egyet, ettünk pár falatot, hidratáltunk és már gurultunk is tovább, immáron ötösben. Sajnos a kassaiak még az északi határnál visszafordultak, pedig össze akartam ismertetni őket a szatmáriakkal.
Prospect chapter-ünk idő közben új helyre költözött. A vasútállomáson béreltek egy hosszú raktárépületet, egy kisebb üzlet árán, amit egy tizenöt éves szerződéssel tettek hivatalossá. Vitathatatlan tény, hogy a két aláíró fél közül a vasúti dolgozó volt a részegebb... A helyszínváltás inkább nekünk, a Klubnak szólt: komolyan veszik mindazt, aminek a részévé akarnak válni és ezért képesek komoly áldozatokat is hozni. A belső teret már eleve úgy alakították ki, hogy több embert is vendégül láthassanak és a motorok is fedett, védett helyen lehessenek és ha megkapják a teljes tagságot, akkor már a mi logónkat és színeinket használva díszítsék fel az egész épületet, mindenki tudtára adva, hogy kik élnek és működnek ott.
Megérkezésünkkor Nicu tárt karokkal várt és mint jó házigazdához illően aperitiffel kínált bennünket. Körbevezetett bennünket és ki-ki érdeklődésének megfelelően maradt le: G a motorokat és a műhelyt, majd a bárpultot és a mellette felállított kis színpad rúdján a BLS: Stillborn-jára táncoló és vetkőző lányt, míg Lafaty Bandi a pálinkafőző helyiséget és az ott folyó cselekményeket, majd a bárpultot és a mellette felállított ki színpad rúdján, addigra az Attika 7: Serial killer-jére táncoló és félmeztelen lányt vette alaposan górcső alá. Engem jobban érdekelt a helyiség kialakítása, az üzletvitelük és a terveik a jövőre nézve és csak utána jöhetett a bárpult és a mellette felállított kis színpad rúdján, addigra a THC: Turn it up-jára meztelenül vonagló lány. G-t addigra már félrevonta egy szőke, viszonylag kis mellekkel megáldott Denisa nevezetű román lány. Egy szót se beszélt magyarul, de nemzetközi színvonalon furulyázott.
Úgy tizenhét órával és két kijózanodással később G a szatmári Klubház bárpultjánál üldögélt és egy Fantát szuggerált. Egy Hangaround státuszú srác csendben pakolászott, takarított.
- Bandi hol van? - ültem le a Nomádok elnöke mellé.
- Gondolom alszik valahol. - felelte halkan, majd böffentett egyet, de talán inkább a hányást fojtotta vissza. A srác, aki eddig pakolászott sietve a pult mögé állt, hogy felvegye a rendelést.
- Egy bögre kávét, légyszíves. Félig tejjel.
Bambán nézett maga elé, majd közölte: nem nagyon beszél magyarul. Áthajoltam a pult fölött, körülnéztem, elemeltem egy jegyzettömböt és egy tollal rajzolni kezdtem neki. Előbb egy bögrét, amit a felénél elválasztottam. Alulra a cafea, felülre a lapte szavakat írtam. Amikor megmutattam neki a papírost felderült az arca és serényen elkészítette amit kértem. Előre gondolt, így cukrot is tett elém.
- Meg kellene beszélnünk valamit. - fordultam vissza G-hez, miközben készült a kávém. Ő erre maga felé fordította a lapot és így szólt:
- Például azt, hogy mióta tudsz románul?
- Ez erős túlzás. Tudom ezeket, meg mi a sör, de a többit már nem.
- Úh, mi ez? Csak nem kávé? Hé, román gyerek! Nekem is tölts! - harsogta Lafaty Bandi, aki fittebben mozgott mint mi ketten. Persze a Hangaround őt se értette, így kérdőn rám pillantott. Elvettem G-től a papírt, a bögre felső részét letakartam és úgy mutattam neki, hogy a barátunk mit szeretne. Bólintott, hogy megértette. Miután elkészült a kávéinkkal elvonult a szobák felé, hogy ott rakjon rendet.
- Te. Nem ám benyúlja a cuccainkat! - aggodalmaskodott az alelnököm.
- Ha nem bízol benne, akkor strázsálj fölötte. - köptem oda neki. - Gyertek, menjünk ki.
- Minek? - fintorgott G. Látszott rajta, hogy nem nagyon akar bármi olyan mozdulatot tenni, ami beindíthatja a bélmozgást.
- Azért mert itt a falnak is füle van. Gyerünk!
Ahogy kiléptünk az épületből valami furcsa szag csapta meg az orrunkat. A nomádok elnöke persze ettől rögtön kirakta a beleit. A korláton áthajolva a sínekre engedett ki magából mindent, amit az elmúlt néhány óra leforgása alatt magába tuszkolt. Köményes barátja a jobbjára állt és támogatólag a hátát lapogatta, én pedig a balján felültem a rozoga korlátra.
- Szerintetek megejthetjük?
- Fúzióóóó... - ejtette ki a száján a szót és még némi béltartalmat G, Lafaty Bandi ettől harsányan felnevetett.
- Nem is az análszexre gondoltam.
- Pedig néha már arra is gondolhatnál. - jegyezte meg az alelnököm. Néha hülye viccei voltak.
- Most inkább nem...
- Miből élnek?
- Amit láttam, az korrekt. Nagy vonalakban ugyanabból, mint mi.
- Nagyjából? - a korláton átlógó G-t hallhattuk.
- Lányok neten, helyben, bárokban. Van egy futár és egy őrzővédő cégük. Mindez legálisan. A bázisuk biztos több évre. A viszonyuk minden klubbal jó Erdélyben. Jelenleg három hangaroundjuk van, másik három supporter várólistán.
- Felőlem mehet, ha Hombár és Cinege is rábólint.
- Kérdezz rá. G?
- Oké - köpött egyet helyeslően.
- Akkor Bajusz elküldi a csomagot, ha a két elnök rábólint. Ki a leggyorsabb Roadrunnered? - kérdeztem G-től. Megtörölte a száját, köpött még egyet a biztonság kedvéért, kiöblítette a száját a maradék Fantájával, majd azt is kiköpte, a dobozt pedig maga elé hajította.
- Golyó.
- Ő nem Letenyén van?
Golyó valamikor az anyaklubban kezdett, nem sokkal Ladislav után. A becenevét nem a testalkata miatt kapta (bár nem áll tőle messze), hanem a vezetési stílusa miatt. Az első volt a klubban, aki megkapta a "CRAZY RIDER" elismerő patchet, amit kifejezetten a hozzá hasonló motorosaink miatt alapítottunk. Öt év után inaktiválta tagságát magánéleti gondokra hivatkozva. Amikor megtudta, hogy Frankie Letenyére megy, újra aktiválta magát és azonnal jelentkezett, hogy az új chapter tagja lehessen.
- Át szeretne igazolni. Cinege már elengedte, csak nálunk vár szavazásra. Ha nem kell eljönni erre a túrára, akkor pár napja megejtettük volna.
- Mintha bánnád, hogy eljöttél.
- Csak a májam bánja.
- Amatőr. - cukkolta Lafaty Bandi.
- Ezt az átigazolást miért csak most tudom meg? - háborogtam.
- Bajusz tudott róla, mert megkapta a leveleket. Ha jól emlékszem ez a hivatalos út. - emlékeztetett a nomád elnök.
- Jogos... Akkor Golyó csípje fel a cuccot nálunk. Bajusz várni fogja. Bandi! Amikor beszélsz Hombárral mondd neki, hogy küldjön ide valakit, így onnan is képviselve lesz a Klub.
Ekkor parkolt le a szatmári klubház elé Nicu és még két tag, akiknek a nevét nem sikerült megjegyeznem. A helyi elnök széles vigyorral közeledett, mintha sejtene valamit.
- Jó reggelt barátok! Kipihentétek magatok?
- Igen, Nicu. Köszönjük! Figyelj csak! Ki az a srác odabenn?
- Andruță. Hangaround. - állt meg velem szemben, a másik két tag háromszög alakot felvéve mögötte.
- Meg kell tanulnia magyarul.
Tudom, tudom. Még nem rég óta van. De még én se beszélek jól. - mentegetőzött Nicu, akinek valahogy a szülővárosában valóban rosszabbul ment a nyelv.
- De legalább érted amit mondunk. Ő viszont egy árva kukkot se! - jegyezte meg szúrósan Lafaty Bandi.
- Van még valaki, aki nem beszéli a nyelvet?
Nicu a földre szegezte a tekintetét és lábával köveket pöckölt arrébb, mintha csak egy könyvben lapozgatna. Fel kellett szólítanom, hogy feleljen.
- Valentin elég rosszul. - mutatott a balján álló srácra. - Nehezen tanulja.
- Lépj előre. - intettem Nicu-éknak, hogy lépjenek hátra, helyet adva Valentinnak.
Lafaty Bandi felsorakozott mellém, szemét szigorúra szűkítette, majd kezeit hátul összefogva ringatózni kezdett a sarkain, akárcsak egy vérszomjas SS tiszt. Csak egy lovaglópálca hiányzott a kezéből, amivel a csizmaszárát csapkodhatná. Valentin hol rám, hol Bandira sandított. Némán meregettük. SS tiszt barátom megunva a hintázást tett egy kört körülöttünk. Parádézott, mintha tényleg azt az uniformist viselné.
- Miért nem tanulod a magyar nyelvet?
- Nehéz. - az alelnököm közvetlenül mögötte stoppolt le és hátulról a fülébe súgta:
- A román se könnyű. - ez a megjegyzés azért nem volt túl szerencsés ötlet, hiszen még két román nemzetiségű, leendő tag állt közvetlenül mögötte és egy olyan városban voltunk, ahol nem nagyon segített volna rajtunk senki, ha bajba kerülnénk. A hangulat kicsit fagyossá vált.
- Innentől Edu naponta két órán át foglalkozik veled.
- Értem.
- Ha Te megtanulsz magyarul, akkor Lafaty Bandi is megtanul románul tőled! - Nicu és a másik srác, valamint G felnevettek, Valentin mosolyogni kezdett, bár nem hiszem, hogy értett minden szót. Egyedül az alelnököm háborodott fel:
- Meg az apád faszát! Még hogy én...
- De igen, Bandi! Tiszteleted jeléül románul fogsz tanulni és nincs apelláta! - csendesítettem le SS barátomat. A halálfejes tányérsapka, a fekete uniformis, a lovaglócsizma a pálcával abban pillanatban eltűntek és ismét Lafaty Bandi állt mellettem a Klub colorjában, kék farmerban és sportcipőben.
- Valentin! - tettem a szatmári srác vállára a kezem - Az első néhány órát tőlünk kapod! Jó? Menjünk a motorodhoz. - fordítottam rajta egyet, hogy biztosan értse, majd taszítottam egy kicsit, hogy előttünk haladjon. Nicu és a másik srác előre ment, Valentin utána. Kissé lemaradva odafordultam Bandihoz:
- Ne szarj be. Megtanulsz pár mondatot, vigyorogtok egymásra a rossz kiejtéseden és mindenki örül.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmire gondolsz.
- Na. Hívd fel az elnököket és Bajuszt. G! Intézed? - fordultam vissza, de intett, hogy már hívja Golyót.
Megálltunk Valentin motorja mellett. Egy ezeréves Yamaha Drag Star, kicsit átalakítva. Az eredeti 650-es blokk sem egészen az volt már, mint amit anno Japánban beletettek, hanem egy felfúrt változat. Körülálltuk a gépet, nézegettük és rákérdeztem erre-arra. Valentin románul mondta, amit nem tudott magyarul. Azokat a szavakat én mondtam el neki, cserébe én megtanultam az ő nyelvén. Jól mulattunk és néhány perc múlva csatlakozott hozzánk Bandi és G is.
- Estére minden elrendeződik. - súgta az alelnököm, viszont Nicuék is értették.
- Miről van szó? - kérdezte a helyi vezető.
- Estére mit terveztetek? - tereltem a szót.
- Pár óra múlva mi hárman megyünk Halmeu állomásra. Egy csomagot kell felvennünk, amit Cluj-ba viszünk, de maradnak itt páran, akik majd szórakoztatnak bennetek. - széles vigyorát egy cinkos kacsintással tűzte meg.
- Értem. Nem lenne gond, ha elkísérnénk?
Egy ideges pillantást engedett meg a két társa felé, majd ugyanazzal a vigyorral felelt, amit korábban megengedett magának:
- Semmi akadály! Legalább látjátok, hogyan megy itt az élet!- Remek! Viszont érkezni fog két testvérünk, ők igényt tartanának némi szállásra.
- Ez csak természetes! Szóljatok nekik: Edu eléjük megy a szokott helyre.
- Kösz, Nicu!
A társaim ismét elengedtek pár telefont, hogy a friss információkat továbbítsák, Nicu pedig Edut tájékoztatta. Nem örült az utasításnak, mert a feleségével épp elég rossz időszakot éltek meg és az asszony megfenyegette, ha elmegy a "motoros cimboráihoz", akkor elhagyja. Ha egy szimpla házasságról, vagy csak egy nőről lenne szó, akkor könnyen figyelmen kívül hagyná bárki az efféle fenyegetést, de két apró gyermek is a képben volt. Edu mégis a Klubot választotta. Meg a cupákos pörköltet.
Néhány órával később úton voltunk Halmi felé. Nicuék haladtak a sáv jobb szélén, mi a baljukon. Az állomás előtt leparkoltunk és a szatmári elnök kérte, hogy várjuk meg őket a motoroknál. Nem bántam, hogy nem kell megismernem a kapcsolataikat.
- Rossz érzés fogott el. - jegyezte meg G.
- Amíg nem hívják ránk a milíciát, nem lehet gond.
Egy járőrautó tűnt fel az utca végén. Teljesen normális dolognak tűnt, hiszen alig egy kilométerre északra már a román-ukrán határ húzódott. Amikor közelebb értek igyekeztünk úgy fordulni, hogy a color hátán ne olvashassák el a bottom rockert. Ettől függetlenül jól megnéztek minket. Alig haladtak el Bandi már lendítette volna nekik a nemzetközi egyezményest, de G lefogta és felé fordult, hogy eltakarja. A következő másodpercek villámgyorsan zajlottak le: a Dacia tetejére szerelt megkülönböztető jelzés vakító fényt bocsájtott az éjszakába és a gyengén megvilágított utcába. A sziréna megszólalt és a járőrautó előttünk termett. Két sovány rendőr rugóként pattant ki a lemezajtókon, román parancsszavak hangoztak el és két pisztolyt csőre rántottak. Bár nem értettük, hogy mit ugatnak mindhárman felemeltük kesztyűs kezeinket.
- Látod, most jól jönne, ha tudnál románul. - motyogtam Bandinak.
A román rendőrök fegyvert szegeztek ránk és integettek, hogy álljunk a falhoz. A többi már a szokásos módszerek alapján zajlott le: kezeket a falnak, lábakat szét. Villámgyors motozás, igazolványok ellenőrzése. Nem tudtam megállapítani, hogy mióta állunk a falnál, de Nicu-ék megjelenése vetett véget az indokolatlan vegzálásnak. A szatmári elnök hosszasan és emelkedett hangnemben magyarázott a járőrparancsnoknak. Mire megfordulhattunk, csak azt láthattuk, ahogy néhány bankjegy gazdát cserélt.
"Romoljon náluk tovább." - gondoltam magamban.
A jattot eltéve a járőrök visszaszálltak a Dacia-ba és elhajtottak. Nicu hozzánk lépett én pedig kérdőre vontam:
- Mennyit ért a szabadságunk?
- Bármennyit is, nem számít. Benneteket ne maceráljanak!
Hogy ez mennyire volt őszinte és igaz, nem érdekelt. Jól esett, amit mondott.
- Indulnunk kéne. - jegyezte meg a Road Captain. - Ha ügyesen húzzuk neki, két és fél óra múlva Cluj-ban lehetünk.
- 200 kilométert kell megtennünk ennyi idő alatt? - súgta G.
- Úgy tűnik, úgyhogy nagyon kapaszkodj.
Nálunk nem szokás ekkora tempót diktálni, bár nem tartom kizártnak, hogy mondjuk a Roadrunner-eink közül Golyó, vagy Maci, esetleg Turul ennél rövidebb idő alatt is megtenné az utat.
A két és fél órás út három lett, ugyanis a késői utazásunk ellenére Nagybánya határában nagy fennakadásba botlottunk egy útépítés miatt. A kialakult dugó egy kis láblógatásra adott lehetőséget, aminek kifejezetten örültünk. Kolozsvárból mindössze a Szamos jobb partján, a város északi részén elhelyezkedő ipari területet láthattuk. Az egyik nagyobb épület előtt leparkoltunk, Nicu összeszedte a három csomagot, amik nagyjából gyerekcipőknek készült dobozok voltak, majd a Valentin társaságában eltűntek a portán keresztül. Húsz perc alatt egyetlen szót sem váltottunk, viszont a Road Captain egyik cigarettát gyújtotta a másik után és idegesen forgatta a fejét. Nagy kő esett le a szívéről, amikor az elnöke és a kíséret visszatért. Ugyanebben a némaságban ültek vissza gépeikre és indultunk meg, vissza Szatmárnémetibe, egy másik útvonalon, az E81-esen. Ezúttal viszont tartottunk félúton, Zilah városában egy kis pihenőt egy tankolás erejéig. Valentin betért a shopba és hozott mindenkinek egy-egy előrecsomagolt szendvicset és valami üdítőt. G természetesen Fantát kapott.
Két órával később, hajnali háromnegyed öt körül értünk vissza Szatmárnémetibe, kellően fáradtan. Leparkoltuk a vasainkat, elköszöntünk Nicutól és a két társától, akik a saját otthonaikba mentek aludni. A helyi klubház már csendesnek hatott, ha a hangszórókból halkan szóló Long way from home-ot a Kill Devil Hilltől nem számítjuk. Az egyik kanapén Maci horkolt békésen, egy másikon Edut véltem felismerni. Két - eddig ismeretlen - hangaround a pultnál beszélgetett egy-egy sör társaságában, amit sietve elrejtettek, amikor észrevettek bennünket.
- Igyatok nyugodtan. - szólt nekik G.
- Köszi. Kérnek valamit? - felelte feszülten az egyik.
- Nyugalom pajtás! Nem köpünk be és nem kérünk semmit. - reagált vigyorogva Lafaty Bandi.
- Én egy Fantát, köszi. - kontrázott G.
- Hogy hívnak titeket? - tettem fel a központ kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott.
- Fink vagyok, ő pedig Jam. - válaszolt a pult mögé siető hangaround.
- Tiszteletem, uram. - állt fel a székéről az utóbbi és nyújtott kezet.
- Uram? Részeg vagy? - röhögött fel Lafaty Bandi.
- Tényleg nem kell feszülni, srácok. Mióta vagytok a klubbal?
- Nagyjából egy éve. - felelte Jam.
- Októberben lesz egy éve. - javította ki Fink.
- Hogy érzitek itt magatokat? - kérdeztem.
- Jó a társaság.
- Tudod, hogy nem ez érdekel minket. - ült le az egyik bárszékre az alelnököm.
- Nem osztanak ki nehéz feladatokat es nincs szívatás.
- Nehezebb sors vár rátok, ha jelöltek lesztek, ugye ez tiszta?
- Vállaljuk.
- Na jó, én mégis lefekszem. - közölte G. Fantáját szorongatva a szobák felé sétált.
- Két másik társunk is érkezett elvileg azzal a szép emberrel együtt. Ők merre vannak?
- Pár órája elvonultak már a szobájukba. Övék a 4-es.
A szatmári klubház négy kisebb háló- és egy titokszobát foglalt magába a báron és a műhelyen kívül. A négyes számúban két emeletes ágyakat helyeztek el, így azokban akár négyen is aludhattak, míg a mi rendelkezésünkre bocsájtottakban csak egy-egy ágy fért el.
- Rendben. Akkor én is elteszem magam. - megpaskoltam Lafaty Bandi vállát és az egyes számú szoba felé vettem az irányt. Mielőtt a kilincsre rátettem volna a kezem, meggondoltam magam, és tettem egy kis kitérőt a fürdő felé. Onnan visszatérve még a folyosón visszanéztem: a bárban Lafaty Bandi a két hangaround-dal beszélgetett - de az sem kizárt, hogy románul tanult.
Beléptem a szobába, felkapcsoltam a villanyt és egy pillanatra ledermedtem: egy félmeztelen, platina szőke nő feküdt az ágyamban. Azt hittem eltévedtem. A húszas éveiben járó lányon mindössze az egyik klubos pólóm volt. Az érkezésem zajaira felült és kacéran mosolygott, bár látszott rajta, hogy az álmából ébresztettem. Végigsimította hosszú lábát, kellette magát. Levettem a kabátom, az ajtóra fúrt akasztóra helyeztem és leültem az ágyra, hogy levegyem a bakancsom. A lány - akiről később megtudtam, hogy Lena-nak hívtak - az ölembe siklott és lehúzta magáról a pólót. Feszes keblei ugyanott maradtak, ahol elképzeltem és a fogása alapján egy csepp szilikon sem volt bennük. Lena rutinos mozdulatokkal szabadított meg a ruháimtól, majd történt, ami minden egészséges meztelen nő és férfi között megtörténik.
Valamikor a délután folyamán ébredtem. Lena-t öleltem, ő pedig a bal karomba kapaszkodva aludt. Sosem szerettem sokáig tétlenül fetrengeni az ágyban, így néhány perc elteltével kikeltem, felhúztam a nadrágomat, a pólót, amit este még Lena viselt és elhagytam a szobát. A bárban a szatmári chapter mind a kilenc tagja, valamint Maci, Golyó és Bütykös beszélgetett.
- Jó reggelt! - üdvözöltem a társaságot.
- Reggelt? Délután fél négy van, ember! - közölte Golyó. A nagy termetű testvér felkelt a helyéről és üdvözlésül átölelt.
- Ezer éve nem láttalak! És meg kell mondjam semmit nem változtál!
- Kávét? Sört? - kérdezte Nicu.
- Pálinkát neki! - harsogta a hátam mögül Lafaty Bandi. - Megérdemli a múlt éjszakája után! - kacsintott cinkosan az alelnököm. Persze mindenki értette.
- Jut eszembe: köszönöm az ajándékot! - fordultam Nicu felé.
- Nincs mit, testvér! Szeretném, ha jól éreznétek magatokat nálunk!
- Szeretném jól érezni magam az egész túránk alatt.
- Oh, értem... Semmi akadálya.
- Kösz. - szólt ez egyszerre Nicu-nak és a kávét átadó Valentin-nak. Az előző napi rajzom már a bárpult mögötti polcra volt kiszögezve, ami a kávézási szokásom arányait hivatott ábrázolni. - Mára mit terveztetek? - kérdeztem a helyi elnököt.
- Mielőtt elkísérnénk benneteket a túrátokra, tartanánk egy ülést. Ezen kívül nincs más.
- Nem ma indulnánk tovább, hanem holnap, persze ha ez nektek nem gond.
- Rendben. Értesítjük a szállásadót. Nem sikerült 'Vásárhelyen házat találni, csak Koronkán, de ott többen is ellehetünk. Rugalmasan állnak az igényünkhöz.
- Remek.
- Hoztunk nektek egy kis ebédet, majd Vlad megmelegíti. - tájékoztatott Edu.
- Fasza! Kezdheti is, mert farkaséhes vagyok! - nyújtózott nagyot Lafaty Bandi, Golyó pedig a hüvelykujját felemelve jelezte egyetértését.
- Amíg jól laktok, mi ülésezünk.
- Nem tartotok velünk?
- Mi már ettünk, de nektek jó étvágyat! - kelt fel a bárszékről Nicu.
Fogalmam sincs mit kaptunk. Valami levesszerűt és valami fasírtra hasonlítót némi körettel és káposztával, de nem húzódoztunk, hanem mindent felfaltunk. Lassan előkerült G, akit egy nagyon fiatalnak látszó lány követett, de valószínűleg mindössze az arca és vékony alakja tévesztett meg.
- Hagytunk neked egy tányér... valamit! - csámcsogott Maci.
- Kösz, de valami könnyűt ennék inkább.
- Vlad! Valami édes pékárut és egy kávét G-nek! - mutattam a nomádok elnökére, félig teli szájjal. Szerencsétlen hangaround nem tudott többet mint előző nap, de G gyermekarcú éjszakai pillangója fordított neki. Rövid időn belül egy spájzból előkerült ez-az. Befejeztem az étkezést és a bárpulthoz kényszerült nomád elnök mellé telepedtem. Rákönyököltem a lapra, a fejemet jobb karommal megtámasztottam és kajánul vigyorogtam rá.
- Mi van? - kérdezte teli szájjal.
- Hogy aludtál? - sejtettem, hogy ugyanúgy, mint én. Lena ekkor jött ki a szobámból, de ezt nem láthattam, hiszen a folyosónak háttal ültem. G viszont mindent látott:
- Mintha nem tudnád. - biccentett és mire megfordultam a két lány már egymásnak sugdosott. Kézen fogta egyik a másikat és eltűntek a fürdő felé. Mélázva néztem utánuk. - Jól áll neki a pulóvered. - szólt mögülem a régi bajtárs hangja.
- Hacsak az...
- Megmondanád miért kellett idejönnöm? - gyújtott meg egy szál cigarettát mögöttem Bütykös. Észre sem vettük, hogy mögénk osont. Vlad a pult mögött állt és meredten bámult minket. Nem akartam a lehetőségét sem, hogy bármit kihallgasson abból, ami elhangzik ezért odafordultam hozzá:
- Wash my bike!
Megértette és szó nélkül a kijárat felé indult. G utána kiáltott:
- Mine too!
Miután eltűnt Bütykösnek szegeztem a kérdést:
- Hombár nem mondta el?
- Big Ben hívott, hogy jöjjek, nem Hombár.
G-vel összenéztünk. A hivatalos sorrend legvégén állna az említett testvérünk, így elég furcsa, hogy nem az elnök, vagy a helyettese, esetleg a titkár adta ki az ukázt.
- Ez hogy lehet?
- Az elnököm jelenleg orvosi vizsgálatokra jár. A prospect hozza-viszi.
- Direkt nem téged kértelek... Bandi! - hívtam közénk az alelnököm. Egy kis kenyeret majszolt.
- Mi az, főnök?
- Kivel beszéltél Szolnokon?
- Kenny-vel, mert Hombár nem volt elérhető. Neki elmondtam, amit kértél.
- Akkor miért Bütykös jött? És miért nem Big Ben, vagy más?
- Honnan tudjam? - tárta szét a karját Lafaty Bandi.
- Gond van nálatok odahaza? - fordultam a szolnoki vadászhoz.
- Nem fenékig tejfel az életünk, az biztos.
- Ezt kifejtenéd?
- Mindenki tisztában van vele, hogy Hombár hamarosan végleg leszáll a motorról. - ez azt jelentette, hogy halálán van. - Némi tülekedés kezdődött Kenny és Ferenczi között.
- Megosztott lett a chapter?
- Így is mondhatjuk. - fújt ki egy mérgező füstpamacsot Bütykös. Amióta ott állt mellettünk, G abbahagyta az evést.
- Bassza meg... - sziszegte Lafaty Bandi.
- Ez nem jó hír... Ettől függetlenül nem értem a helyzetet. Miért engedelmeskedtél, mikor Big Ben utasított? - kérdeztem a szolnoki vadászt.
- Nem utasított. Megkérdezte, hogy nem lenne-e inkább nekem menni, mert neki volt valami üzleti ügye a múlt éjjel. Ezért jöttem én.
- Benny fiú melyik oldalon áll? - tapogatózott G.
- Hombárén. Nem szeretne beleavatkozni a hatalmi harcba.
- Érthető. Most kapta vissza a colorját. - jegyeztem meg.
- Mekkora a megosztottság?
- Ferenczit Puki és Jackie támogatja, Béci meg csak Ferenczi utasításait követi.
- Miért pont ők álltak össze? - vágott közbe G.
- Hombár még a régi iskola képviselője. Ő már lenyugodott, ahogy mi, a többiek is. Ferencziék meg még fiatalok. Első gondolatuk a három B. - tájékoztatott Bütykös.
- Bulik, balhék és a bulák. - dünnyögte az orra alatt G.
- Ki a fasz az a Béci? - tört elő Lafaty Bandiból. Maci és Golyó is beállt mögé, hogy hallják miről megy a zaklatott csevegés.
- A másik jelölt. Ezt még Letenyén is tudják. - gúnyolódott Golyó.
- Rendet kell tenni... - elmélkedtem, hátha valami megoldás is érkezik a megkezdett gondolatmenetre, de csalódnom kellett. - Oké, akkor ezt halasszuk későbbre. Innen egyébként se tudnánk sokat tenni... Amiért idekérettelek benneteket, az a helyiek beolvasztása. - az utolsó szavakat halkan ejtettem ki. - A csomag merre van?
- Csomagok! - javított ki Golyó és elindult a táskákért a kanapéhoz.
- Azért kellett nekem is jönni.
- Azt hittem azért, hogy ne tévedjetek el. - cukkolta Lafaty Bandi.
Átvettem a két dobozt és mindkettőt megrázogattam. A súlya alapján nehezebbet kinyitottam a késemmel (amit sikerült visszaszerezni az elrablóimtól) és abból kivéve megmutattam a körülöttünk állóknak Nicu új mellényét. A vadonatúj bőr illata és a friss felvarrók ámulatba ejtettek mindenkit. A color körbejárt: mindenki megtapogatta, megnézte.
- A másikban mi van? - érdeklődött G.
- A többiek felvarrói. Ők nem kapnak külön új mellényt, azt nekik kell megoldaniuk. - elvettem G-től a colort és visszatettem a dobozba. Még néhány percig beszélgettünk kötetlenül motorépítésről, Golyó átigazolásáról, Maci leendő házasságáról, G új könyvéről és egyéb dolgokról. Időközben előkerült néhány lány, akiket Fink hozott egy autóval, és akiket már korábban is láttunk, például a furulya bajnok Denisa, vagy a nomádok elnökének éjszakai pillangója, akiről megtudtuk, hogy Ritának hívják - akár csak G első feleségét. A fiatal lány hátulról csimpaszkodott a férfiba és minden poénon szemérmesen nevetett, még ha nem is értette kikről van szó. Lena is előkerült, ő a balomra állt. Csuklóját könnyedén a vállamon nyugtatta, én pedig a tenyeremet a fenekén. Fink zenét kapcsolt. Az első dal, ami felcsendült a Suicidal Tendencies-től a Lovely volt. Golyót és Macit felkérték a lányok egy kis táncolásra, Fink mindenkinek italt szervírozott, Lafaty Bandi Bütykössel biliárdozni ment, G lesmárolta Ritát (vagy fordítva: a smárolás ritázta le G-t), én pedig egy szivarra gyújtottam.
A hangulat egyre jobban alakult mire a szatmáriak előkerültek a titokszobájukból. Pár lépésre a bárpulttól egy szivarral és egy pohár whiskeyvel a kezemben totyogtam táncolást színlelve olyan bénán, ahogy csak a fehérek tudnak a feketék zenéjére, Lena pedig kéjesen vonaglott körülöttem a Delinquent Habits - Tres Delinquentes ritmusára. Nem kellett kérlelni a helyieket és hamarosan ők is csatlakoztak a kialakult bulihoz.
Nagyjából egy órája ment a mókázás, mikor G visszatért a szobájából legújabb Ritájával:
- Mikor ejtjük meg?
- Mondjuk most!
Finknek jeleztem, hogy kapcsolja le a zenét, Lena kezébe adtam a poharam és a szivarom, majd kissé eltoltam magamtól, hogy ne legyen ott közvetlenül mellettem. Vlad kezébe Golyó egy kamerát nyomott és feltette egy asztal tetejére a kis hangaroundot, Lafaty Bandi pedig közvetlenül elém "rángatta" a helyi elnököt, Nicu-t.
- Testvérek! Szeretném egy kicsit a figyelmeteket kérni! Nem vagyok a nagy szavak embere, úgyhogy nézzétek el, ha valami nem annyira pátosz... A mi túránk elsősorban azért indult el, hogy a Klub még élő alapítói újra együtt utazzanak, úgy, mint régen. Ennek köszönhetően vagyunk most itt, ezen a nagyszerű helyen. - ováció fogadta szavaimat. - Hálásak vagyunk a vendéglátásért és mindazért a barátságért, amit tőletek kaptunk! Nagyszerű érzés egy ilyen család szeretetét érezni, minden csavargó számára. - kerestem a szavakat, hogyan is tudnám rávezetni a dolgot arra, amit szeretnék. Lena mellém lépett és a poharamat nyújtotta, hátha egy korty ihlet segít. Előbb intettem, hogy nem kell, de aztán visszahívtam, amitől a mindenki kuncogott.
- Mindezért hoztunk nektek egy kis ajándékot! - G odahozta hozzám a dobozt, amit úgy nyitottam ki, hogy Nicu ne lásson. Kivettem belőle a vadonatúj colort és Nicu felé léptem vele úgy, hogy tisztán láthassa mindenki a teljes hátfelvarróval ékesített mellényt:
- Isten hozott a mi családunkban!
A hatalmas ováció közepette Nicuval összeölelkeztünk, majd ráadtam a mellényt. A befogadási ceremónia tovább zajlott további ölelésekkel és pacsizásokkal. Mindenki arcára széles mosoly és öröm ült ki! Végre nemzetközi szintre emelkedett a Klub!
Néhány perces örömködést követően Nicu intett, hogy szót kérne:
- Illene nekem is valamit mondanom... Sejtettük, hogy ezért van ez. Nem mertük túl nagy álmokba ringatni magunkat... Azonban mi is készültünk neked egy ajándékkal. Bár nem tudhattuk, hogy mindez ma fog megtörténni, de már egy ideje úgyis elkészült. - ekkor lépett elő Edu, aki hozta az ajándékot: - Ezzel szeretnénk köszönetet mondani mindazért, amit értünk tettél. - egy "Partium" feliratú siderockert kaptam a helyiektől, amit még az este folyamán néhány gyors skicceléssel valamelyik jelölt fel is varrt a mellényemre.
Az este hátralevő része egy fergeteges bulivá változott, ahol sorra, egymás után egyre több mellény változott át a mi színeinkre. Patakokban folyt a sör és egyéb alkoholtartalmú italok, minden férfinek jutott legalább egy lány, akivel így, vagy úgy múlathatta az idejét, kivéve a jelöltek, akik vagy patch varrást gyakorolták, vagy felszolgáltak, akár csak a három supporter, akik idő közben szintén csatlakoztak a vidám társasághoz.
A következő nap ismét Lena mellett talált rám. Valamiért némi ragaszkodást éreztem a részéről, bár ez lehet inkább csak a Klub iránti kötelességének volt köszönhető. Valószínűleg a többlet érzése annak csókcsatának volt köszönhető, amire az ágyba kerülésünk előtt és alatt került sor. Előző nap ugyanis ilyen nem történt - a kurvák nem csókolnak, hogy a "munkájuk" mindig mechanikus legyen érzelmi töltet nélkül.
Bár Lena sem beszélt magyarul, azért angolul egész jól megértettük egymást. Szerencsémre G csiszolt keveset a tudásomon még anno, így nagyon nem sültem fel, ha ezen a nyelven kellett megszólalnom. Mikor felébredtünk, megbeszéltük, hogy a túra folytatása előtt még elviszem az otthonához, hogy átöltözzön és magához vegyen pár dolgot, amire szüksége lehet.
Mikor kifelé menet áthaladtunk a Klubházon mindenfelé emberek feküdtek különböző pózokban, különböző helyeken, különböző embereken. Mindenki békésen hortyogott. A legmeglepőbb az volt, hogy még a rámpán is - ahol két nappal korábban még G tette ki a gyomra tartalmát - feküdtek néhányan.
"Tiszta Woodstock." - gondoltam magamban.
Felültünk a motorra és átszeltük a várost. Lena mindig azt az oldalamat szorította meg, amerre kanyarodnunk kellett. Végül egy lakótelep parkolójában kötöttünk ki. Körben négy emeletes panelházak vettek körül. Ugyanolyan nyomasztóan hatott, mint nálunk. Lena azt akarta, hogy várjam meg lent, de nem egyeztem bele. Látni akartam, hogyan él. Magam se értem miért voltam ilyen kíváncsi. A lány arca és viselkedése persze hisztisre változott és durcás kisgyerekként csattogott fel a harmadikig. Egy kulcsot vett elő a kabátja zsebéből elfordította és kérlelt, hogy maradjak kint. Még a tenyerét is elém tartotta, de elfutott a méreg és megelőzve őt beléptem a lakásba.
Odabenn minden világossá vált, miért akart távol tartani: nacionalista szüleivel élt egy fedél alatt, akik nyíltan gyűlölték a magyarokat. Már az előszobában is mindent az efféle utalások borítottak. A konyhában, ami közvetlenül a bejárati ajtótól jobbra helyezkedett el egy idősebb, talán velem egykorú, vagy egy kicsivel idősebb házaspár ücsörgött. Dohányoztak - amíg be nem toppantam. A ház asszonya románul károgott valamit, de a tolmácsom a lépcsőházban maradt, így nem érthettem meg egy kukkot se. A férfi felállt és egy konyhakést ragadott magához, majd rám akart rontani, de időben félreugrottam. Jobb karját megragadtam, a csuklóját az ajtófélfának ütöttem, amitől elejtette a kést. Jobb kézzel, fonákkal lekevertem egy pofont a férfinak. Lena ekkor választott szét bennünket. Román párbeszédek csaholó kutyákként hangzottak el egyre fokozódó hangerővel, de végül mind lecsendesedtek. Mikor mindenki kellően megnyugodott Lena bemutatott. Kiderült, hogy az idős emberek a szülei. A konyhában egy stokira ültettek, Lena anyja pedig kávét főzött. Az apa fogkefebajuszt viselt, amit sokan csak Hitler-bajuszként ismernek. Az anyáé inkább hasonlított egy tizenéves kamasz cirkuszkerítésére. Hagyományos öltözékük még a szüleiké lehetett, de az évtizedek alatt fennmaradt nyomor és ruhatár eggyé olvadt. Hátamat a közel húsz éve tapétázott falnak vetettem, jobb karomat pedig a műanyag terítővel fedett asztalra helyeztem - egyszer, mert többet nem akart mozdulni. Az asztal túloldalán a görnyedt hátú apa, a konyhaszekrénynek dőlve a görnyedt hátú anya méregetett. Nem beszéltünk egy nyelvet, így nem diskurálgattunk. Azt meg pláne nem mertem megkockáztatni, hogy megtudjam: sejtik-e egyáltalán, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Lena serényen a szobájában pakolászott, én pedig a konyhában várakoztam őrá és a kávéra, élvezve szülei társaságát. Időnként román kárálás hallatszott a szoba felől. Az anya harsányan felelt rá ugyanazon a nyelven. A fekete épp elkészült, mire a leányzó is. Lena is feketére váltott. Táskáját a folyosón a földre, formás fenekét az ölembe helyezte.
Előkerült négy üvegpohár a pozdorja konyhaszekrény mélyéről. Annyira tisztának tűntek, mint egy traktor egy többhektáros szántás után. Megittuk a kávét, amit ők pár szál cigivel kísértek le. Anya és lánya vitatkozott közben. A hanglejtésből úgy vettem ki, hogy Lena-t nem nagyon érdekli, hogy az anyja mit gondol arról, amit épp tenni készül. Az apja csak mereven maga elé meredt és dohányzott. Szeme előtt látta minden eszméje és bálványa leomlását azzal, hogy egyetlen lánya egy magyar férfival fekszik össze.
A búcsúzás meglehetősen rövidre sikerült - amit nem nagyon bántam. Egyedül az anya könnyezte meg, hogy egyetlen Lena-já elhagyja a családi fészek biztonságát és egy erkölcstelen társasággal kirándulgat. A leányzó persze ezúttal is kulcsra zárta a szobáját - amiben a szürke hétköznapokon két kamera vette élőben, ahogy magához, vagy egy barátnőjéhez nyúl ruhátlanul. A szobát, ahol a pénzét kereste - magának és a klubnak.
Mire visszaértünk a szatmári klubházhoz, nagyjából mindenki magához tért. Nicu (a helyi elnök), Dragos (az elnök testőre) és Joe (a szatmári Road Captain) a motorjaik mellett készülődtek a túrára. Lafaty Bandi Eduval és G-vel beszélgetett a rámpa korlátjának dőlve. Mindenki jó kedvűnek tűnt. Leparkoltam és elindultam az épület belseje felé, hogy összeszedjem a cuccaimat. Az ajtóban belerohantam Golyóba és Maciba, akik már zsákjaikkal a vállukon távozóban voltak. Elbúcsúztam tőlük és beljebb hatoltam az épületben. A számomra fenntartott szobában összeszedtem a padlón, az ágyon és a polcon heverő pólóimat. Egy 15 éves évfordulót ünneplőt, egy anyaklubot hirdetőt és egy szinte újat, amin a következő felirat volt olvasható:
Ezt a szlogent még pár évvel korábban G találta ki. Azt szerette volna vele kifejezni, hogy aki közénk tartozott, az örökké csavargó lesz, bármerre is vesse a sors. Végül a fiók rabságából kiszabadulva a Nomads szlogenje lett.ONCE A DEADBEATALWAYS A DEADBEAT
Minden holmimmal együtt a kinn várakozó társaimhoz igyekeztem.
- Már azt hittük visszafeküdtél aludni! - cukkolt Lafaty Bandi.
- Dehogy.
- Akkor leszopattad a furulya bajnokot? - kontrázott G.
- Meghagyom neked! - paskoltam meg a vállát. - Indulhatunk?
- Csak rád vártunk, baby! - kurjantotta el magát Joe.
Felkaptunk a lovainkra, életre keltettük a blokkokat és meglódultunk. Pusztahidegkútig Edu kivételével a teljes 'Szatmári klubunk kíséretében együtt motoroztunk. A többségük ott elfordult Nagybánya felé, mi hatan pedig tovább hajtottunk Désig, ami nagyjából félúton volt. Ott megnyújtóztattuk a tagjainkat, ettünk pár falatot, elvégeztük a dolgunkat - kinek mire volt igénye. G-ről nem akart leakadni legújabb Ritája, pedig még Lena is igyekezett elvonni tőle legalább egy közös pisilés erejéig. Nagyjából fél óra pihenő után folytattuk utunkat Marosvásárhelyig. Csodálatos látványban volt részünk, élveztük minden percét - egészen Mezőrücsig, ahol megkaptuk az első igazoltatásunkat, amit 'Vásárhelyig még kettő követett. Mielőtt meglátogattuk volna alkalmi szállásunkat, egy hazai olajfinomító vállalat benzinkútjánál tankoltunk, hogy a járgányaink is jól lakottan mehessenek pihenni.
Koronkán egy idős székely családnál kaptunk szállást. A ház ura és asszonya népviseletbe öltözve, a mívesen faragott kapuban fogadott bennünket. A rendben tartott portán bőven volt hely a járműveinknek és az állandóan éber házőrzők vígan húzták meg magukat mellettük. A háziaknak Joe mutatott be bennünket: Mihály bácsi és Kató néni pedig rég nem látott rokonokként fogadott bennünket. Mielőtt a házba léptünk volna helyben készített párlattal szolgáltak, ami még a köményes pálinkák két nagy barátjának, Lafaty Bandinak és G-nek is megkaparta a torkát. Mihály bácsi végigvezetett minket a házon, megnéztük hol alhatunk meg, de sürgetett bennünket, hogy ne sokat időzzünk a bámészkodással, mert Kató már tálal. Nagy sértés lett volna, ha nem fogadjuk el az ételt, amit kifejezetten a mi tiszteletünkre készített az idős asszony. Természetesen folyamatosan mentegetőzött és elnézést kért, hogy sajnos nem sikerült olyan jól, mint máskor. Nem tudhattuk mennyivel lehetett jobb máskor, de olyan finomat már nagyon rég nem evett egyikünk se. Az estebéd után páran kiültünk a verandára Mihály bácsival. Az öreg leült a padra, pipára gyújtott, Dragos cigarettára én pedig egy szál szivarra. Megkínáltam a ház urát, amit el is fogadott, de nem szívta el, csak eltette. Néhány rege után megjelent Kató néni Lena és Rita, valamint G társaságában.
- Rendes lyányok ezek, Mihály! Látszik jó vérük van! Képzeld nem hagyták, hogy egymagam tegyek rendbe mindent. - büszkélkedett kétkezi segítőire a ház asszonya
- Hm. - felelt az öreg.
- Mikor mennek tovább kedves? - kérdezett Kató néni.
- Holnapután tervezzük. - feleltem bizonytalanul.
- Jaj, dehogy mennek! Esni fog! Igaz, Mihály?
- Hm. - felelt az öreg.
- Eláznak azokon a motorbicikliken! - állapította meg Kató néni.
- Utaztunk már rosszabb körülmények között is. - jegyezte meg Nicu.
- Hm. - szólt közbe az öreg.
- Magának is volt motorbiciklije, Mihály! Emlékszik? Az a régi fekete. Képzeljék, az én uram azzal jött udvarúni! Ha esett, ha fútt! Olyan vót, mint maguk! Igaz, Mihály?
- Hm. - felelt az öreg.
- Meg van még az a motor, Mihály bácsi? - kérdezte Lafaty Bandi csillogó szemekkel.
- Dehogy van meg, aranyos! Már rég elvitték a románok! - harsogta a ház ura helyett Kató néni.
- Kár... - csüggedt le az alelnököm lelkesedése.
- Hm. - felelte az öreg.
Még nagyjából két órán át beszélgettünk így a verandán, majd nyugovóra tértünk. Lena ugyan próbált némi életet lehelni belém szájon át, de túl fáradt voltam már bármi akcióhoz.
A következő nap Mihály bácsi pálinkával ébresztett mindenkit. Nem lehetett nemet mondani, így viszont néhány órával el kellett halasztanunk a kis kör megtételét. Az öreg még akkor is kínálta a pálinkát, amikor már a motorjainkon ültünk.
Tettünk egy kisebb kanyart Segesvár-Medgyes irányába, majd vissza kellett fordulnunk, mert eleredt az eső. Dicsőszentmártonnál már olyan sűrűn kaptuk az égi áldást a nyakunkba, hogy kénytelenek voltunk behúzódni egy étterembe. Új rekordot döntöttünk, ugyanis közel három órán keresztül kényszerültünk fogyasztást színlelni.
Miután alábbhagyott az eső, Joe két útvonalat kínált fel, amik közül mi Bandival a kanyargósabb, alsóbbrendű utat választottuk Vámosgátfalva, majd Nagycserged felé. Szegény G annyira nem örült a választásunknak - ahogy a túra további szakaszain is előfordult némi ellenállás -, de ettől függetlenül jött velünk és végigcsinálta. Miután visszatértünk Koronkára Kató néni ismét kitett magáért - Mihály bácsi pedig rendíthetetlenül töltötte a kiürült poharainkat a pálinkájával. Az estét ismét történetek mesélésével, könnyed beszélgetésekkel fejeztük be.
A harmadik napra csak egy laza állatkerti sétát ütemeztünk be, ugyanis felváltva esett és állt el az égi áldás. Így nem akartuk megkockáztatni a hosszú motorozást Déváig. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Szállásadóinkat meglepték a rokonaik. Hogy ők hívták-e őket, vagy maguktól jöttek, azt nem tudtuk meg, de az idős házaspár ugyanakkora szeretettel fogadta őket, mint minket. Az esti társalgás így egy kisebb zsibvásárrá változott, ugyanis különböző tárgyak cseréltek gazdát ajándék címén.
Koronkai tartózkodásunk negyedik napján indultunk tovább Dévára. Az egyetlen megállót Gyulafehérvárra terveztük be, ahol a vár közelében megebédeltünk és ejtőztünk egyet. G-vel és a túrára bérelt oldalbordájával, valamint Lena társaságában tettünk egy másfél órás sétát a várban és környékén. Az előző napok borult égboltját a szikrázó napsütés váltotta fel, így élveztük a kellemes 25 fok körüli hőmérsékletet.
Dévára délután 14 óra után érkeztünk meg a várhoz. Nicu-ék nem akartak túl sokat időzni, de mi nem engedtünk a terveinkből, így két csoportra váltunk: mi hárman a lányok kíséretében megmásztuk a várhegyet, a szatmáriak pedig a 371 méter magas várhegy tövében található stadion melletti parkolóban őrizték a járgányainkat. A várból a kilátás valami pazar!
Nagyjából 17 óra lehetett, mire újra a parkolóban találkoztunk a szatmáriakkal és még három másik motorossal. Dragos tájékoztatott, hogy amíg mi fent élvezkedtünk, addig ők elvitték a gépeinket megtankolni, hogy ezzel is időt spóroljanak. Ez a fajta előzékenység G-ben kételyt ébresztett. Bemutattak bennünket a három idegen motorosnak, akik az aradi hét fős társaságnak a tagjai. Valószínűnek tartottam, hogy Nicu izzította be őket, hogy jöjjenek elénk, ezzel is sürgetve az ügyüket. Arad felé így már kilenc motorral indultunk tovább, ami egy 2 és fél órás út lett végig a Maros vájta völgyön.
Előzmények az alábbi linken érhetőek el:
VálaszTörléshttps://kupicablog.blogspot.com/2016/01/tortenetek-hatso-utcabol.html