Március tizedikén, ezen a pénteki szombaton ránk köszöntött a tavasz. A pár nappal korábbi fagynak már nyoma sincs és a több centis, forgalmi akadályokat és országos káoszt okozó hórengetegből is már csak néhány árnyékosabb helyen, múló foltokban található elvétve. Bár hideg párti vagyok, azért valamilyen szempontból örülök egy kicsit a felmelegedésnek, hiszen egy hónapos téli kényszerpihenő után újra biciklire ülhetek! Viszont nem tudok a felhőtlen boldogságban kielégülten lebegni, mert a kezdeti 10 fok körüli felmelegedés könnyelműségre sarkallhat. Pár nappal korábban még a mínuszban az állami póló+pulóver kombinációt egy hondóval is megfejeltem, amire húztam a Cégtől kapott kínai farmer (chinim - china + denim) kabátot viseltem. Ezzel szemben most, hogy érezhetően magasabb a hőmérséklet, a bőrmellény ugyan otthon maradt, az állomásra menet mégis folyt rólam a víz. Igaz, figyelmeztettek korábban, hogy a kövérek izzadósabbak. Csakhogy óvodában még nem voltam ~90 kiló és tisztán emlékszem, hogy már akkor fennállt ez a problémám.
Egy kicsit elgondolkodtam, hogy az a 140 kilós buflák, skinhead csávó vajon mennyire izzadhat, aki engem méregetett, amíg vártuk a vonatot. Látszott az arcán és a tekintetén a zsidók és cigányok iránt táplált zsigeri gyűlölet, amivel próbált azonosítani - hiába. A fitymám köszöni szépen jól van ott, ahova teremtődött.
Biztosra veszem, hogy a szemináriumon hallott "szakáll egyenlő zsidó/arab" képet próbálta azzal az egy agytekervényével összelegózni és az állandó bámulásával provokációt szítani, de sajnos nálam ez már rég nem kifutott dolog. A csőlátású gyűlöletével csak a kötekedésre való hajlama veszi fel benne a versenyt, amit a minimálisra nyírt hajjal borított koponyáján mementóként bizonyított egy képtelenül nagy, szurdokra emlékeztető heg.
Emlékszem, nyaranta tizenegy-két-öt éves koromban három és egy millisre nyírt frizurám volt - kivéve általános iskola hetediket (vagy nyolcadikat?), amikor kicsit hosszabbra hagytam és egy fél csupor zselével Shongokusra állítottam. Ofőm leakarta mosatni, de én megtagadtam, mire hazaküldött és közölte, hogy másnapra vágassam le, mert ez nem iskolába való frizura. Délután annak rendje és módja szerint nővérem társaságában (talán azért, mert anyum nem merte rám bízni a pénzt) elsétáltam a molaji Gesztenye sorra, az azóta már bezárt fodrászatba. Piri néni - a fodrász - megkérdezte milyen legyen? Azt feleltem, hogy középen öt millis, két oldalt három. Azért választottam ezt, mert akkoriban ment a Telaviv kettőn a Szupercsapat című sorozat, amiben Mr. T., az egykori pankrátor is szerepelt. És olyan frizurát akartam. Szerintem baromi jól nézett ki. Mondanom se kell, hogy másnap ingyen leborotválta Piri néni a középen lévő öt millis "tarajomat". Ma már nem lehetne olyan frizurám, hiszen a fejem búbján (apámhoz hasonlóan) jelentősen megritkult az állomány. Ezt örököltem tőle, meg egy Molnija típusú szovjet zsebórát és egy jól működő péniszt.
A felmelegedő időjárás nem csak a kevesebb ruhát viselő lányokat hozta el, hanem idén a választási kampány kezdetét is. Követem a híreket és mint minden reálisan gondolkodó ember igyekszem kiválogatni a búza közül az ocsút. Nem könnyű, hiszen ma már a média segítségével mesteri szintre emelték a manipuláció képességét. A cél az elbizonytalanítás! Aki eddig talán valamilyen szinten elkezdett bízni az egyik oldalban, az most a sározás miatt talán meghátrál. Ne adj isten egy olyan szervezet felé fordul, ami a háttérből figyelve, csendben szemléli a két nagy hal csatározását. Így juthat be például a parlament folyosójára az újdonság erejével ható, abszolút liberális lilák mozgalma. Lássuk be, a magát zöld pártként hirdető másik liberális párt már koránt sem akkora fényű, vagy nagy reményekkel induló, mint a jóval fiatalabb generációt magába tömörítő Lilák. Hasonló helyzetben vannak, mint egykor a bútorlap (MDF - Middle density fiberboard), akik a módszerváltás és az ezredforduló között hullócsillagként szálltak alá, majd tűntek el a süllyesztőben. A neutroncsillagként széthulló baloldal pedig lassan több pártból áll, mint ahány baloldali érzelmű az országban van. Ők jelenleg csak azért kampányolnak, hogy egyáltalán takarítóként bejussanak a parlament épületébe.
Csak azt remélem, hogy idén nem robbantja magára senki a pártja székházát, vagy politikus társait úgy, mint '98-ban. Igaz, akkor legalább hamarabb megtudnánk, hogy ki nyeri a választásokat.
Ebben az időszakban csak egyetlen dolgot sajnálok igazán! Mégpedig azt, hogy politikai kampánnyal mocskolják be a március 15-ei megemlékezést! Emlékszem gyerekként mindig vártam ezt az eseményt. Felvehettem a rittyentőt, anyám felvarrta a nemzeti színű kokárdát, vihettem a piros-fehér-zöld zászlót, a hónom alá papírcsákót vághattam és tiszteleghettem a hősök előtt a kopjafánál! Később egy darabban Dessewffy Arisztidként szólalhattam meg, vagy alakíthattam toborzó huszárt. De emlékszem arra is, amikor komáromi határőrök masíroztak fel a Felvidéki utcán és valaki ünnepi beszédet mondott a Szabadságtéren. Nem volt szenny, ami a megemlékezés perceit bemocskolhatta volna. Aztán telt-múlt az idő és többé nem vettem fel a rittyentőt, nem volt többé csákóm és nem szólaltam meg Dessewffy Arisztidként. A megemlékezésből mindössze egy kokárda maradt, amit már én tűzök a ruhámra és egyre többen csak furcsa szemekkel méregetnek, mert egyszer egy politikus pártrendezvény jelképévé emelte a nemzeti lobogóval együtt.
Pártok jönnek, pártok mennek. Egyetlen dolog marad állandó, mégpedig a vándorlás! Furcsa egy változással járó főnevet állandóként aposztrofálni, de az emberiség szempontjából ez teljesen lényegtelen, hiszen mi ösztönösen felfedezünk. Keressük az újat, kihívásokat támasztunk magunk elé, megmérettetünk és egyéb közhelyek. Viszont ettől jutunk előre. Azt mondják egyesek, hogy aki anno kiment, az kalandvágyból tette. Nem vitatom, van olyan ismerősöm, aki ezért lépett le. A többség viszont komoly megélhetési gondokkal küzdött idehaza. Nem látta a jövőt. A jövőre pedig csak az tud fókuszálni, akinek a lába alatt stabil a talaj. Lehetett akármilyen multifunkciós távcsöve, attól még az ingovány nem alkalmas egy stabil kilátó építésére. Keveseknek adatik meg, hogy a szülei támogatását élvezve éveken keresztül, vagy akár halálukig lehetőséget biztosítson az iskolapad elhagyása után arra, hogy egy fedél alatt éljenek. Pedig az komoly segítség tud lenni, és ha a fiatal generáció kellően jól fizetett állást talál, akkor egy-két éven belül kirepülhet a fészekből. Több esetben az elvándorlás a túl alacsony bér miatt következett be - ami továbbra is országos probléma, a felső tízezer alattiak körében! Biztos vagyok benne, hogyha radikális változás nem áll be ezen a téren sem, akkor az emigránsok még nagyon sokáig csak látogatóba járnak majd haza!
Feszegethetném még tovább az országot érintő problémákat, de valójában egy nagyon egyszerű példával tudnám szemléltetni, hogy hogyan is élünk. Az ország helyzete olyan, mint a vasút! A régi munkavállalók kiöregednek, vagy elvándorolnak egy jobb élet reményében, újak meg nem jönnek az alacsony bérek és a magas követelmények miatt. A hálózat és a járművek állapota leromlott, alkatrészre, felújításra nincs pénz, mert azt a vezetők zsebébe vándorol. Bizonyos vonalakon a zsúfolásig telt vonatok is gyakrabban járnak, míg néhány mellékágon kevesen a ritkán és rendszerint lehetetlen időben közlekedő járatokon. A késéseket, meghibásodásokat egy előre megírt sablon szöveggel magyarázzák meg és bár mindenki zúgolódik miattuk, csak kevesen választanak más közlekedési formát.
Bárhogy is alakul április nyolcadikán, a választók 85%-a továbbra is ugyanazon a helyen fog dolgozni, ahol eddig; ugyanazt és ugyanott fog enni és inni, mint eddig; a szomszédját ugyanúgy fogja utálni, vagy szeretni, mint eddig; ugyanúgy fog zsörtölődni a késésekért, a drága élelmiszer miatt és ha a kutya odaszarik a lakás közepére, mint eddig; ugyanazokat a műsorokat fogja nézni a tévében, mint eddig - hacsak le nem veszik a műsorról! Mindössze két dolog nem fog változni: ugyanolyan büdöset fogsz szarni, mint eddig és ezt a blogot fogod olvasni!
Szavazz!
