A világ legtöbb hazugságát rejtő napon, a Bálintok napján jelenik meg ez a bejegyzés. Egy olyan eseményről, ami pont nem foma. (Amennyiben nem tudod mi a "foma", olvass utána Bokonon könyvében)!
Az elmúlt három napban kiderült, hogy újra szolgálatba állhatok, szolgálhatom a Céget, az országot. Ebből egyenesen következik, hogy újra lesznek "Szolgálati anekdoták" is! Ennek örömére most! nyisson ki mindenki egy sört! Aki nem tette, az lemaradt a világ legszebben csengő hangjáról. (Holnapra tessék bepótolni, mert kikérdezem!)
Hétfőn vezénylésnek megfelelően megjelentem a telephelyhez tartozó(?) üzemorvosnál felülvizsgálatra. Meglepő módon engem nem akart elküldeni vércukrot, vagy vérnyomást beállíttatni. Viszont kért igazolást a táppénzről. Ugyanígy kidülledtek a szemei a háziorvosomnak, mint most neked. Ő sem tudta, hogy ilyenre szükség lehet. Ettől függetlenül eleget tett a kérésnek és ma széles vigyorral adtam át a dokinak a pszichológiai vizsgálat eredményével együtt.
- Na, megfelelt? Nem gondoltam volna. - élcelődött a doki. Jó kedve volt, ami azért elég pozitív indítás. Semmi más dolgom nem volt már ekkor, mint átvenni azt a két A4-es oldal tanúsítványt, ami a jogosítvány mellékletét képezi. Persze a két oldal két külön lapra készül, amit kétszer kell aláírni. Még szerencse, hogy egy modern korban élünk. Vagy modern kórban? ...
Hétfőn esett meg a "soron kívüli" minősítést viselő orvosi vizsgálatom. (Három hónap - gázolás utáni - táppénz után ez jár.) Vérnyomás: 120 (vagy 130) per valami. Pipa! Látás: pipa. EKG: pipa! Neurológiai vizsgálat: pipa! Hallás: kornak, körülménynek megfelel. Vizelet: pipa! Súly és magasság: mivel 2018-at írunk így 88 kiló vagyok. Így döntöttem.
A keddi beutalóm a MÁV kórház SZTK-jába hajnali 8:00-ra szólt. ennek rendje és módja szerint 4:45-kor fel is keltem. (Egy két koncertes hétvége vasárnapján ilyenkor fekszem le... - már ha hazaérünk addigra). Felkúsztam a 9409-re, levonatoztam vele a tehénszaros Keletibe, ott pedig felültem a 20E jelű buszra... vagy a 30-ra... vagy a 230-ra... mindegy, valami "kápmegyeri" járatra. Becsekkoltam a betegfelvételen:
- Kézcsókom! Vizsgálatra jöttem.
Hölgy átveszi a beutalómat, elolvassa:
- Ezzel nem kellett volna várnia, már mehet is fel Kustos doktorhoz. - olvasta, nem értelmezte. A beutaló orvos neve volt a Kustos... Tájékoztattam a tévedéséről, erre mondja, hogy akkor az ötödik emeletre menjek, az 554-be.
Aki nem járt volna ott, azoknak tájékoztatásul: az ötödik emelten (ahová, ha gyalog mész előbb érsz fel, mint lifttel) elfordulsz jobbra, végigsétálsz a kék csempével kirakott hentesfolyosón a fogorvosi szobák és egyebek előtt, majd hirtelen elfordulsz jobbra (máskülönben átesel a zárt ablakon, lezuhansz az utcára és azt egyik munkapszichológus se értékeli pozitívan). A rövid szárnyon találsz bal kézre találsz négy ajtót. Egy időben az volt rájuk írva, hogy "Ne itt kopogjon!", a viszonylag középsőn pedig, hogy "Kérjük kopogással ne zavarják meg a rendelést!". Ez az első teszt. (Ezen se megy át mindenki...)
Két perccel 8:00 előtt helyet foglaltam a kis asztal mellett. A tört-fehér, kis asztalka a coccializmusból maradt meg - ahogy a várakozóknak fenntartott ötszemélyes üléssor. A tört-fehér pedig azért tört, mert a festék már repedezik a felületen. Az asztalkán négy színes, promóciós füzet hevert hanyag elrendezésben. Egyiket a másik után kezembe véve rájöttem, hogy mindegyik ugyanarról az ezeréves lelki-segélyszolgálatról szól: a keresztény vallás bibliájából kiragadt mondatok és azok valaki által értelmezett magyarázatokról. Félreértés ne essék: nyitott vagyok a kérdésre, ráadásul tervezem, hogy újra elolvasom a Bibliát (meg a Koránt, a Tanakh-ot és a Talmudot, valamint a hindu vallások tanait is), de a belemagyarázott dolgokat nem szeretem. Ahogy forgattam ezeket a kihelyezett kiadványokat, magamban fel-felnevettem bizonyos részeken, ahogy a "szerző" egyes mondatokat hogyan értelmez, vagy milyen mélységekben forgat ki.
Kinyílt a középső ajtó és egy apró termetű (értsd: 183 centi magas vagyok, így hozzám képest apró) hölgy kilépett rajta. Üdvözöltük egymást, elkérte a beutalót, majd eltűnt, mondván: szólít. Pár perccel később nyílt a bal szélső ajtó és behívott. Második teszt kérdés:
- Van tolla?
Sörnyitó után a legnagyobb mennyiségben fellelhető létfontosságú felszerelési tárgyam. A jól működő pénisz jelen esetben nem képezheti a kérdéskört, hiszen az csak arra érdemes nők számára elérhető tartozék.
Leültetett egy asztalhoz - öt évvel korábban ugyanannál töltöttem a tesztet. Elém helyezte a papírokat, vázolta a feladatot, majd magamra hagyott. Tettem a dolgom. Csendben. Némán. Serényen. Majd egy fiatal fickót hívott be. A mögöttem zajló párbeszéd elég mókásan hatott:
- Azt a telefont legyen szíves kikapcsolni, vagy lenémítani és eltenni. Köszönöm. Van kérdése?
- Nekem 9:30-ra egy ... vizsgálatra kell mennem. Addigra befejezzük ezt?
- Ha időben érkezett volna, akkor valószínűleg befejezhette volna...
- Megoldható lenne, hogy majd visszajövök... blablablabla...
Ezt a gyökeret. - gondoltam magamban.
- Tollat hozott magával?
- Nem mondták, hogy kell.
- Két évvel ezelőtt is járt nálunk... blablabla
- Blablabla.
Lúzer. - ezt is magamban gondoltam.
Magunkra maradtunk és csendben tettük a dolgunkat. Miután végeztem a 170 kérdéssel hátradőlve vártam. Néhány másodperccel később megjelent a doktornő, hozott egy új feladatsort. IQ felmérő jellegűt, "Melyik illik a sorba?" címmel. Öt percet adott rá. Nem volt elég. Az utolsó, "D" jelölésű feladatsor utolsó két, 11-dik és 12-dik helyettesítésén fennakadtam. Nem jöttem rá a logikájára. Az interjú közben láttam az eredményeimet és megtudtam, hogy ezen kívül az előttük levő hármat se találtam el. Ettől függetlenül a doktornő egy "négyessel" jutalmazta a produkciómat.
Mivel a múlt század elejéről fennmaradt bűnöző(k) és/vagy cigányok képeinek szimpátia szerinti sorrendbetétele már nem követelmény, így némi várakozásra lettem újfent ítéltetve. Kacérkodtam vele, hogy megegyem a mellényem zsebében lapuló étcsokoládéval borított Bounty szeleteimet melegebb helyre küldöm a nyelőcsövem segítségével, de ehelyett rámarkoltam a (számomra vicces) kiadványokra. Pár perccel később az utánam érkező srác mosolyogva lépett ki a bal szélső ajtón. Nem örült. Ő ilyen. Az a típus, aki (szinte) mindenen mosolyog. A fanatikusok mosolyát viselte. Számomra inkább volt ijesztő, mint bizalomgerjesztő. A pszichopata, molesztáló pedofil és a sorozatgyilkosok kéjjel teli mosolya jutott róla eszembe. AZ volt.
A képen Bill Istvan Günther Skarsgård látható Pennywise szerepében (az 1990-ben megjelent első verzióban Tim Curry volt), a Stephen King: Az című könyvéből 2017-ben készült film adaptációjából (Bill egyébként annak a Gustaf Skarsgård-nak a testvére, aki a Vikingek című sorozatban Flokit alakítja)
A sorozatgyilkos aztán elvonult a saját dolgára, néhány perc magány után a doktornő pedig behívott játék gépezni, meg madzagot kötözni. Ahhoz képest amilyen lomhának és lassúnak éreztem magam, a vizsgálatomat végző orvos szerint az átlagos emberek csúcsát alakítottam. Az interjú során meggyőzött, hogy nem kell gyorsabban végeznem a feladatokat.
A sikeres eredmények bizonylatát felmarkolva Juhos Gábor íróhoz vezetett az utam, ahol megvitattuk az új közös és külön-külön megjelentetendő könyveinkkel kapcsolatos körülményeket, valamint egyéb kérdésköröket.
Szerdán telve jó kedvvel indultam Győrbe, hogy egy halom papírért cserébe kapjak egy másik halom papírt, amit aztán átvittem Jánosunknak, aki az adatokat feltöltötte a központi rendszerbe. Miután vele mindent letárgyaltam felugrottam a "Kopaszhoz". Jelentettem neki, hogy a sikeres orvosi felülvizsgálaton túl vagyok. Váltottunk pár szót és távozáskor megkérdeztem tőle:
- Vágod már a centit?
- Figyelj! - erre mutatott egy dokumentumot a gépén, amit "Centi" néven mentett el és ami szerint 44 napja van hátra a Cégnél. Azért utoljára még pofátlanul megkérdeztem tőle, hogy a hátralevő idejét nem akarja-e az enyémmel elcserélni.
Nem akarta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése