Szánalmas, ami ebben az országban, ebben a hatalmi rendszerben és ami itt működik! A besúgók köztünk élnek, bárki bármikor feljelenthet, akárcsak régen, az illetékes hatóság hűséges csahos kutyái pedig készséggel csapnak le és büntetnek meg, csak hogy bizonyíthassák a szervezet létjogosultságát!
Ezt a megjegyzést fűztem egy beszélgetéshez. Hogy a felháborodásom érthetővé váljon, el kell mesélnem, hogy mi is volt a kiinduló pont. Mivel nekem is tartanom kell a hatalom csahos kutyáitól és a besúgóktól, így kicsit másképp mesélem el, nem elrugaszkodva a történelmi valóságtól.
Szása a szovjet állami autóbusz vállalat munkavállalója. Dolgos, becsületes és sokszor plusz munkát is bevállal felajánlásból. Tisztes kommunista. (Egyesek szerint ilyen mondjuk nem létezik, de ez most a történet szempontjából nem releváns).
Szása egyik útja alkalmával Szoporotovszk városa előtt megállni kényszerült, mert az útra dőlt a fa. Szerencséjére a helyszíntől nem messze egy telefonfülke várakozott, hogy valaki érméket dobjon bele és hívást kezdeményezzen rajta. Szása megszánta a magányos telefonfülkét, leszállt a buszról és telefonált egyet. A történet szempontjából szintén jelentéktelen, hogy kinek telefonált. A szovjet állam hős tűzoltói már úgyis úton voltak, hogy eltávolítsák a rendszerbomlasztó, hazaáruló és reakciós fát az útból.
Szása által vezetett autóbuszon utazott egy államvédelmi hivatalnok rokona. Nevezzük most Gorkijnak. Gorkij, az államvédelmi hivatalnok rokona nehezményezte, hogy a fa az útra dőlt. Nehezményezte azt is, hogy emiatt a busznak meg kellett állnia. Pedig tudhatná Gorkij, az államvédelmi hivatalnok rokona is, hogy a fa nem azért dőlt az útra, mert hazaáruló, reakciós és gátolni akarja a kommunista gazdaságot és egyben az ő eljutását az egyik jelentéktelen szovjet városból a másikba, hanem mert megöregedett. Gorkij tudatlan volt, ezért azt is nehezményezte, hogy Szása, a tisztes kommunista buszsofőr elhagyta a járművét, hogy telefonáljon. Azt is nehezményezte, hogy nem állította le Szása a szovjet állam tulajdonát képező jármű motorját, így a többlet fogyasztással gazdasági csőd felé vezette a hős szovjet államot. Gorkij akkor is nehezményezte volna Szása tettét, ha leállítja a busz motorját, mert akkor az utastér fűtése se lett volna biztosítva, így Gorkij sok más hithű kommunista társával együtt rövid időn belül halálra fagyott volna a rideg szibériai télben. Tehát Gorkij, az államvédelmi hivatalnok rokona tudatlansága innen ered.
Fél órával később Szása, a tisztességes kommunista buszsofőr Gorkijjal az államvédelmi hivatal rokonával és több tisztes kommunistával együtt alattuk a szovjet állami autóbusz vállalat járművével már indultak is tovább. Gorkij bosszús volt a késés, és az általa pazarlónak, hanyagnak ítélt munkavégzés miatt, ezért gondolta felhívja figyelmét rokona, az államvédelmi hatóság lelkes munkatársának figyelmét minderre azok után, hogy az autóbusz megérkezik Megbaszodorovszkajába.
A rokon, a lelkes államvédelmi hatóság munkatársának (akit nevezzünk most Pjotrnak) az utóbbi időben semmi hasznos dolga nem akadt. Történt pár bejelentés, amit kivizsgált, aztán kirótta a szabálysértések miatti legmagasabb büntetést, de komoly bűntény felderítése nem jutott neki. A főnöke kilátásba helyezte, hogy elbocsájtja, ha rövid időn belül nem mutat fel semmi eredményt, pedig mint tudjuk a bűntények elkövetését nem (mindig) az államvédelmi hivatal munkatársai generálják. A kedves rokon, Gorkij által megtett bejelentés épp kapóra jött. Pjotr azonnal munkának látott, éjt nappallá téve telefonált, levelezett, nyomozott, hogy valami úton módon bizonyíthassa felettesének, hogy az ő munkájára igenis szükség van! Két hónappal az eset után leiratot adott át Szása főnökének, hogy kérdezzék meg nevezett munkavállalót, a tisztes kommunista buszsofőrt, hogy miért dőlt a fa az útra? Szása elbeszélte felettesének, hogy a fa öregség miatt dőlt az útra, nem pedig partizán akció részeseként. Ezzel az ügyet lezártnak tekintették a helyi vezetők, így leirat készült, amit átadtak az államvédelmi hatóság lelkes munkatársának, Pjotrnak. Pjotr megelégedett volna ennyivel, de a irodavezetője és rokona, Gorkij nem. További nyomozást követeltek, így Pjotr ismét éjt nappallá téve nyomozott az ügyben. Fél évvel az eset után kihallgatásra adott ki behívó parancsot Pjotr Szása részére, aki történetesen a meghallgatás napján épp évi rendes szabadságát töltötte családja körében. Mivel a parancs az parancs és mivel Pjotr (vagyis az államvédelmi hivatal) óriási pénzbüntetés kirovását helyezte kilátásba így felajánlásból Szása elhagyva családját és pihenését betért Megbaszodorovszkaja államvédelmi hivatalába, az előre kiírt nyolc órára. Szása hamar sorra került és bevezették egy irodába, ahol már Pjotr és egy fiatal hivatalnok ült. A kihallgatás során (ami nem tartott tovább 15 percnél) ismét előkerült a fa kidőlésének ügye, az emiatt elszenvedett késés, majd a jármű szabálytalan elhagyása. Szása mindent szóról szóra elmondott. Mikor arról kérdezték, hogy miért nem állította le a busz motorját, mikor lement telefonálni azt felelte, hogy azért, mert akkor az utasok megfagytak volna a szibériai hidegben. Ekkor azt pedzegette Pjotr, hogy miért nem zárta le a vezetőfülkét az utasok elől? Szása erre azt felelte, hogy hiába zárja azt le, ha az ajtó mindössze térdmagasságig ér. Ezek után megkérték Szását, hogy várakozzon az előtérben, amíg begépelik és több példányban elkészítik a jegyzőkönyvet. Szása három órát várt mire újra szólították. Ekkor elé tolták a lapot, hogy olvassa át és szignózza. Szása nem volt ostoba (nem úgy mint Gorkij), így elkezdte átolvasni a jegyzőkönyvet, ami nem teljesen azt tartalmazta, amit ő elmondott. Pjotr és a fiatal hivatalnok sürgette, de Szása jelezte, hogy nem hajlandó aláírni a papírt, amíg nem az a verzió kerül rá, amit ő mondott. Így nekiálltak közösen kijavítani a dokumentumokat. Mikor mindenki elégedettnek látszott (Szása valóban, Pjotr és a fiatal hivatalnok látszólag), aláírták a végleges jegyzőkönyveket, az államvédelmi hivatal munkatársai felhívták a tisztes kommunista autóbusz vezető figyelmét az előírások szerinti pontos munkavégzésre, majd Szását elbocsájtották az épületből.
Ez a történet a Szovjetunióban történt, de akár nálunk is előfordulhatott az elmúlt pár évben, másokkal és más szakágakban is. Ugyanis a rendszer nagy vonalakban nem változott. Csak módszerek és a végrehajtók.
A besúgók és az állam csahos kutyái köztünk élnek, a nagy testvér pedig mindent lát.
