Édesanyám állandóan nyaggat, hogy látogassam meg gyakrabban, hiszen "olyan ritkán lát" (mifelénk így mondják, nyelvtanilag a "nagyon ritkán lát" lenne a helyes). Valóban nem sok időm marad kiruccani Molajba a sűrű vezénylés és a próbák miatt, de legalább nem unnak meg. Most, hogy adódott egy kis szabadidőm és az idő is megfelelőnek ígérkezett felpattantam hát a chopperre és kigurultam. Úgy terveztem, hogy előbb megnézem a Dunát, vagyis inkább a partjának azt a szakaszát, ahol gyerekként önfeledten lubickoltunk a földijeimmel, vagy pecáztunk apámmal. Nem kis meglepetésemre az öreg most is lent áztatta a horgait, csak most két unokája társaságában.
Már délelőtt tíz órakor is elég melegen sütött az a fényes izé a fenti kék masszában, így hát ennek megfelelően a mellényemtől hamar meg kellett szabadulnom.
Odahaza anyám és a nővérem nagyban serénykedett a konyhában, középső unokaöcsém, Levente pedig a tévében nézett valami ótvar mesét. (Ennyi idősen én megállás nélkül Legoztam! Még a suliban is azon járt az eszem, hogy otthon mit fogok majd építeni. Az eredménye persze meg is látszott a jegyeimen...)
A nosztalgia kirándulásom egy szemeteszsák levitelével kezdődött. Valójában a Levinek kellett levinnie, de nem nagyon akaródzott neki, így mondtam, hogy társulok hozzá. Aztán amikor megláttam a régi strand bejáratát elkezdtem sztorizni, hogy a mi gyerekkorunkban miket csináltunk itt, vagy ott. Be is mentünk a területre, de a régi medencéből már nem sok látszik. Telerakták mindenféle mocsokkal. Gyakorlatilag a gyermekkorom egyik szép emlékének fizikai megtestesülését, vagy inkább csak annak maradványait temetik ilyen módon el. Később, mikor visszaért a másik két unokaöcsém is a horgászatból, akkor a három aprótalpúval újabb nosztalgia sétára indultam kezemben a fényképezőgépemmel. Egészen addig, míg le nem merült az akku... Majd legközelebb folytatjuk. Addig is íme néhány régi emlékkép:
Eljárt felette az idő!
Ez az óra nagyjából velem egy idős, de az biztos, hogy ezer éve meg egy hete ott van az előszobában.
A polcon a könyvek sem mozdultak sokat az elmúlt pár év alatt, ahogy ez a dög nehéz barna üveghamutartó se. Utoljára még a régi lakásunkban hamuztak bele, ami a Gesztenye soron volt, még jóval a születésem előtt...
"Fehér út"
Mi csak így hívtuk, valójában ez a Mátrai Gyula út "lakatlan" része. Itt a legsimább az aszfalt és erre jár a legkevesebb autó. Gyorsulási versenyeket rendeztünk, persze biciklivel! Balra egy nagy park található (ma már van benne egy játszótér is), jobbra a "Kis erdő". Valójában nem erdő, csak tele van fával, meg bokorral. Abszolút ideális hely bunker (bungi) építésére.
A gázos.
Ez az út végén található. 5-6-8-10 évvel ezelőtt még vettem itt gázt. Mára már a fű is benőtte a kitaposott nyomvonalat. A legalsó képen egy kapcsolótábla látható, aminek felső részén van egy nagy kapcsoló (mozdonyvezető tanfolyamon Sebestyén Feri bácsi, aki V43-ast, a Szilit oktatta csak úgy hívta, hogy " a nagy mosógép kapcsoló". Sok hazánkban gyártott mozdonyon található még ilyen, hiszen ezt is a GANZ gyárban készült!) Amikor ilyen elhagyatott helyeken járok mindig ez jut eszembe:
"Vár állott, most kőhalom
Kedv, s öröm röpkedtek
Halálhörgés siralom
Zajlik már helyette."
A gyár egyik kapuja.
A kilencvenes évek végén nem volt itt forgalom, a vasat rágta a rozsda, de most egész jó állapotnak örvend (a rozsdára felhordott szürke festék).
Az öreg platán és a Catedra központ.
Régen itt mozi üzemelt (itt láttam a "Kis hableányt" valamikor a kilencvenes évek elején), de volt itt könyvtár és kocsma is. A baloldali létrán (ennél jóval korhadtabb változatában) felmásztunk a tetőre és "bandáztunk". Az épület valamikor a kétezres évek elején újult meg. Mögötte valamikor étterem volt, azóta sok minden más is, jelenleg... fogalmam sincs...
A szökőkút!
A felső képen egy padsor látható, ami mögött valamikor egy fából ácsolt lugas volt, amit -állítólag- apámék készítettek... régen. Vörös futórózsák tekeregtek rajta. A rózsákból még három bokor megvan, de a lugas évekkel ezelőtt elpusztult vandál kezek hatására. Az alsó képen látszik, hogy ez a szökőkút valamelyest lejjebb helyezkedik el. A felső soron fehér kavicsos kerengő volt padokkal (és ha jól emlékszem itt is volt egy-két kőkoporsó, amik azóta átköltöztek a Szabadságtérre), lent a kút körül szintén és valamikor tavasszal üzemelték be. Néha ebben pacsáltunk, ha nem volt pénzünk a strandra (ami anno 10-20 forint volt). A kút közepén egy római kori oszlop található. Mára ez maradt belőle...
Duracell nyuszik (b-j: Patrik, Levi, Rajmi)
Anyjuk szerint a középső a legelevenebb. Állandóan fotóztatták magukat és be nem állt a szájuk. Ők már csak akkor látnak ebben vizet, ha az eső nem tud elfolyni...
A túrát és idegenvezetést legközelebb folytatom, ha lesz rá érdeklődés! Nyomj egy lájkot, ha érdekel a folytatás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése