Szellemvasút

... ezt sem fogja olvasni!

   Három évvel ezelőtt persze nem azért indult el ez bejegyzés sorozat, memoárok halmaza, gondolataim értelmetlen kuszasága, lelkem szemetesdombja, hogy mindenkinek örömöt szerezzek a szavaimmal, hanem csak azért, mert egy-két kollégám jelezte, hogy szívesen visszaolvasná ezeket. Azóta kisebb-nagyobb sikereket élt meg ez a történet (aranyblog díjat is nyerhettem volna, ha időnként nem fogyna ki belőlem a szó, vagy nem kérnének meg a részleges hallgatásra). Több van bennem annál, mint ami visszaolvasható, de időnként elveszik a kedvem a bunkók...Egyszer kell megállnom és kész, többé nem indulok el. A minap találkoztam egy ismerőssel, aki eddig egy írásomat se olvasta. Halkan jelezném: ő az a fajta figura, aki minden kis szaron felháborodik, még azon is, ha kicsit csipkelődő is vagyok vele szemben. Üzenném: ha szorítanál pár percet a napi maszturbálásaid között némi információbevitelre, amit nem a pornósztárok mell- és/vagy farokméreteiről és filmarchívumairól szólnak, hanem a környezetedben élőkről, a kollégáidról, -sőt megkockáztatom- barátaidról szól, valószínűleg másként értékelnéd a jelenleg oly szánalmasnak, frusztrálónak és fárasztónak talált külvilágot!
  Nem áll szándékomban prédikálni. Nem vagyok pap (sem a gyermekmolesztáló katolikus fajta, sem a Sátántiszteletet tartó prédikátor, sem ortodox pópa, vagy izraelita rabbi), ez nem az én keresztem. Tájékoztatok. Egy másik szemszögből mutatom be azt a külvilágot, vagy leginkább önmagam, amit mindenki más "a vaksi szemével lát, a süket fülével hall, a tompa agyával gondol". Erre itt egy példa:

A friss tavaszi virágillat derekát szerelmesen átöleli a megfáradt szemét bűze és émelyítő táncot lejtettek a felkelő nap sugarai keltette rivaldafényben!

Magyarul:

iszonyatos klozetszag terjengett hajnali fél hétkor és a nap beletűzött a szemembe!

Vannak szerencsére olyanok is, akik "isszák szavaimat". Imádom őket. Ő értük maradt meg ilyen sokáig.

Szolgálati anekdoták - 42. rész

 Fák, bokrok, szél

   Lassan csurogtam be Bicske állomásra a páros győri személlyel. Nem volt kijárat. Megtörtént a fel és leszállás, ahogy az lenni szokott és természetesen a jegyvizsgálóim is adták az indulásra kész jelzést. Fél perccel később és miután nem indultam el, kapaszkodott előre a vezetőjegyvágóm. A kíméletlen oldalszélben egy lökéstől kigáncsolta saját magát, de kisvártatva kopogtatott az ajtón, majd betért. Szólt, hogy tájékoztatni kellene az utasokat. Kérdeztem tőle, hogy mégis miről? Erre előkotorta ócska szolgálati telefonját, amin egy központi üzeneten valami ilyesmi volt olvasható:

Bicske állomás végponti végén egy FAÁG az űrszelvénybe lóg, ezért Sztárliget és Bicske állomások között a jobb vágány kizárva. A tatabányai felsővezetékszerelők úton. Várható helyreállás 07:00. 

Jelezném: ez volt 05:58-kor! Kérdi tőlem a kollégám, hogy nem hallottam e a hangost, mert az tájékoztatott, hogy 10 perc késéssel indulunk tovább. (A legközelebbi hangszóró nagyjából 50 méterre mögöttem volt található). Mondok neki, hogy nem, de ha már ilyen jól tájékozott és befáradt hozzám, akkor -mutatva- ott a nyomógomb, meg a mikrofon, az utasokkal is megoszthatná az élményt, bizonyára őket jobban fogja érdekelni ez az apokalipszissel felérő természeti katasztrófa. Erre azt felelte, hogy erőt kell hozzá gyűjtenie és leszállt rágyújtani.
   Eltelt némi idő, másik vágányra érkezett a páratlan személy, nekünk meg megjelent a szabad. Személyzet a helyére vágódott -oda fújta őket a szél- és meglódultunk. Erősen stírültem a másik vágányt, ahol eredetileg haladnunk kellett volna, és nem sokkal az erőműi felüljáró előtt megpillantottam a szóban forgó akadályt: egy olyan baszom nagy fa kapaszkodott a vezetékbe, amit az ózdi cigányok két szezon alatt se tudnának eltüzelni! Örültem, hogy időben észlelte valaki és nem szaladtunk bele... Aztán a szári parasztok meg csak lestek, amikor az ellenkező vágányon érkeztünk meg szaros falujuk ótvaros megállójába. Akkora rohangálást a WTC összeomlásánál se volt tapasztalható...