Április 9-én (Krisztuska után 2011-ben) megmozdult az ország és a tehénszaros Európa. Több, mint 50 ezer ember és két lábon járó ahhoz hasonlatosság vonult fel egy elégé szeles (talán messzire elfújja a szavakat, amik elhangoztak és mások is meghallják), de napsütötte délutánon, hogy szót emeljen a kormányaink által generált, a dolgozó nép sanyargatására hozott intézkedések ellen! Több ország szakszervezeteinek képviselete jött el. Jelen voltak többek között a az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC), a lengyel és a portugál tanárok szakszervezetei, de jöttek Baszkföldről, Spanyolországból, a csiga-, a macska-, és a káposztazabálóktól (francia-olasz-német), a sógoréktól, Bulgáriából és Romániából, a véráztatta Balkán több államából és az egykori Csehszlovákia területéről is. Mindössze az Ázsiai Bevándorlók és Feketemunkások Nemzetközi Szabad Szakszervezete és az Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Szakszervezete nem jött el...
Jómagam a MOSZ komáromi tagcsoportjának létszámát erősítve jutottam el a demonstrációra. Koránkelés, pisi-kaki, rohanás az állomásra, hogy csatlakozhassam társaimhoz. Jó hangulatban utaztunk le Pestre és a szakszerv székházánál sem lankadt a jókedv (és ehhez semmi köze nem volt a sörnek, vagy az állítólag pocsék forralt bornak)! Dél körül indultunk a Hősök terére, ahol már több ezer ember várt. Természetesen a rendvédelmi szerv sem maradhatott ki a buliból, őket is nagy számban kivezényelték a helyszín biztosításának érdekében, bár bevetésükre szerencsére nem került sor. Egy valóban békés tüntetés zajlott le. A téren köszöntötték a külföldi vendégeket, majd némi egyéni go-go tánc és poénkodás után áttereltek bennünket új felállítási helyünkre, majd ismét vártunk. Közben a tér egyik sarkában egy toronydaru fáradhatatlanul emelgette terheit. A zászlókba és transzparensekbe időnként durván belekapott a szél és néhány gyengén tartott luftballon céltalan égi kirándulásra indult. Fél órával később nagyon lassan megmozdult a tömeg eleje az Oktogon felé. Az Andrássy út mentén páran üdvözölték a felvonuló csoportot, bár ez inkább csak pár nyugdíjas szombat délutáni piknikje volt. Néhányuk szemében a régi május elsejei felvonulások emléke elevenedett meg. Egy-egy apró könnycsepp keringőzött végig a barázdált arcokon így hozva a világ tudomására azt. A menet nagyon lassan, sokszor megtorpanva haladt és mi már nagyon kezdtük unni -hogy a mellettünk ballagó pár kolléga egyre csak csattogtatja azt elcseszett Autonom műkezet! Egy órával a Hősök teréről való indulástól és pár száz méterrel az Oktogontól már nem volt hova tovább. Lecövekeltünk és hallgattuk a beszédeket. Egymás után szólaltak fel a szakszervezeti vezetők -ahelyett, hogy puskát osztottak volna, hogy támadást intézhessünk a Parlament és a TV székház ellen! Volt aki sokat beszélt, de keveset mondott; volt aki hiába fogta rövidre összefüggéstelen és ugyan olyan semmit mondón nyilatkozott, mint az előtte felszólaló -na, ők nem ide készültek! A közönség reakcióiból mindez jól leszűrhető volt -remélhetőleg az ő számukra is! Délután fél négy felé léptünk le, hogy elérjük a hazafelé tartó gyorsot a Keletiben.
Utólag visszatekintve: egy újabb élménnyel gazdagodtam. Együtt lógtam és tüntettem olyan kollégák egy kis csoportjával, akik közé nem rég kerültem, viszont hiányoltam a régieket, akik mindig is felemelték szavukat az elnyomás és a zsarnokság ellen, de most mégis távol maradtak. Remélhetőleg a tüntetés és annak hatalmassága legközelebb őket is jobb belátásra bírja, de leginkább abban bízom, hogy az országot és annak népét kizsákmányolva (meg)vezető politikai elit végre észhez tér és tesz értünk valamit -és nem szünteti meg a szabad gyülekezés jogát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése