A sitten csak az számít, mikor
szabadulsz és a hátralévő időt épp bőrrel megúszd. A bennlévők többségétől
elfordulnak azok, akiket kint hagytak. Család, barátok, szomszédok és egyéb
állatfajták. Nekem hatalmas szerencsém, hogy a Klub a családot és a barátokat
is jelenti. Az évek alatt pedig – a veszteségeink ellenére - szépen bővült ez a
bizonyos család. Ők vártak rám.
A kijelölt négy év és hat hónapból
mindössze három évet és 20 napot kellett lehúznom. Jó magaviselet miatt – és a börtönök
túlzsúfoltságára hivatkozva – elengedték a büntetésem hátralévő részét –
feltételesen. A szabadulásomról két nappal korábban értesítettek. Gondoltam
meglepem a társaimat és nem szólok nekik.
Az évek során felhalmozott
cuccaimat – a spájzomat, ahogy odabent nevezik - szétosztottam a zárkatársaim
között és olyan rabok közt, akikkel jól kijöttem. Rengeteg kapcsolatot
építettem ki és sok hasznot hozott a Klub több chapter-ének. Igaz, a 19 évesen
életfogytiglanra ítélt cigány srácnak, Raulnak csak reményt tudtam adni, hogyha
szabadul, nálunk kaphat munkát és lehetőséget egy másik életre. Nem sokkal a
szabadulásom előtt viszont bűnvádi eljárás indult ellene, amiért leszúrta az
egyik rabot, aki frissen bekerülve erőszakkal akart jó pozíciót elérni a
börtönhierarchián. A fickó elvérzett, Raul ment a sötétbe, plusz kapott még tíz
évet. Ötven éves kora előtt aligha szabadulhatott.
Amikor kiléptem az intézmény
kapuján, hónom alatt a kis pakkommal, egy pillanatra megtorpantam. Tudtam merre
találom az állomást, nem ezzel volt gond. Élveztem a szabadságot. Délután három
körül járt. Tűzött a nap, a július végi forróság perzselő volt, ami a győri
betondzsungelben még izzasztóbbnak hatott. Behunytam a szemem, vettem egy mély
lélegzetet a szmogos levegőből…
- Ne nosztalgiázzon itt, hallja?
– szólt mögülem a hang. Megfordulva az egyik smasszer arcát pillantottam meg.
Nem először láthatta ezt a pillanatot, mégsem tudta magában kellően tolerálni.
– Menjen szépen haza. És ha lehet: ne jöjjön vissza!
Megindultam az állomás felé.
Vettem két üveges sört abban az üzletben, ahová éveken keresztül jártam még a
húszas éveimben és az egyiket még a kijárattól pár lépésnyire fel is nyitottam.
Az első korty mennyei érzés volt ennyi idő után. Odabenn nem jutottunk hozzá,
amit meg sutyiban gyártottak az elítéltek, az maga volt a pokol. Az tényleg
csak arra jó, hogy kiüsse magát valaki. Így az első szabadlábas söröm nagyon
jól esett. Elballagtam a nagy csarnokba, megnéztem mikor indul az első vonat
hazafelé, beállítottam a zsebórámat, vettem egy jegyet és megkerestem az induló
vágányt.
Komáromba érve első utam a
Klubházba vezetett. A sánta járásom miatt kicsit tovább tartott, mint korábban,
de legalább a börtönben kapott botnak köszönhetően valamivel könnyebben ment. A
bejárat előtt két ismeretlen Prospect beszélgetett. Az egyikük a lépcsőn üldögélt
és könnyedén cigarettázott, a másik vele szemben állt a mellényébe kapaszkodva.
Túl későn vettek észre ahhoz, hogy úgy tudjanak viselkedni, ahogy azt
meghagyhatták nekik, de azért megpróbálkoztak vele. Az ülő felpattant, sebtében
eltaposta a cigijét és leporolta magát.
- Szevasztok! – köszöntöttem
őket.
- Jó napot… - felelték egyszerre,
de leintettem őket.
- Tegeződjünk srácok és ne
álljatok ilyen merev vigyázzállásban. Ez nem a hadsereg.
- Köszönjük. – hálálkodott a
cigis.
- Gondolom, ti tudjátok, hogy én
ki vagyok, viszont ez fordítva nem igaz. Szóval ki, kicsoda?
- Fritz. – közölte a cigis, majd
kezet ráztunk.
- Zézé. – felelte a másik.
- Egy kis időbe beletelik majd,
mire megjegyzem, de igyekezni fogok. Mondjátok: van itthon valaki rajtatok
kívül?
- Az elnök úr, Wu és Majom.
Ekkor tudatosult bennem, hogy
ennyi idő alatt a kicsi Wu már tag lett. Tudtam pár dologról, de odabenn a
legtöbb ilyen információ nem számít fontosnak. Azt számolod, hogy mikor léphetsz
le onnan és megpróbálsz elvonatkoztatni a kinti világtól, hogy ne érjen
csalódás szabaduláskor. Én legalábbis így tettem.
- Rendben, akkor megkeresem őket.
– felléptem a lépcsőre, de visszafordultam: - Nem kell tudnia senkinek, hogy
itt vagyok. Világos?
- Úgy lesz, uram! – ütötték össze
a sarkaikat egyszerre a jelöltek.
Sarkon fordultam és beléptem az
épületbe. Kellemes hűvösség fogadott, ami a légkondinak volt köszönhető, nem
pedig a bárban ülőknek. Az ábrázatuk akár az etetésre váró halaké.
- Nem hoztam haltápot, úgyhogy
csukjátok be a szátokat. – álltam meg a bejárattól pár lépésre. A következő
pillanatban Majom rohant felém tárt karokkal, széles vigyorral. Felkapott és
körbeforgott velem. Ez főképp azért volt vicces, mert kicsivel többet nyomtam
száz kilónál, és egy fejjel voltam magasabb nála. Mire letett odaért Wu és
Bandi is. Megöleltek és meglapogatták a vállamat.
- Látom a sitten jó volt a menza.
– paskolta meg a hasam Lafaty Bandi.
- Miért nem szóltál, hogy
kiengednek? – kérdezte Majom.
- Gondoltam megleplek benneteket.
– mosolyogtam vissza rájuk.
- Jó, hogy újra köztünk vagy… –
kezdte Wu. – de… de valami nem stimmel…
- Mi? – a srác sietve eltűnt, mi
pedig a bárhoz mentünk, közben a benn lebzselők is üdvözöltek. Volt ott néhány
Klub közeli barát, néhány supporter és ugyanennyi csinos lány.
- Szervezünk ma estére egy
szabadulás bulit! Megünnepeljük, hogy újra itthon vagy! – lelkendezett a Sgt.
at Arms.
- Nem feltétlenül látom ennek
szükségét, Majom.
- Estére ülést terveztünk. Egy
kisebb iszogatás még belefér. – jegyezte meg Lafaty Bandi. Egy-egy frissen
csapolt sört tett elénk a pultra. A rég nem látott korsóm emlékek hadát zúdította
rám a másodperc tört része alatt. Szinte sokkolóan hatott.
- Már tudom mi hiányzott! –
kiáltotta Wu, kezében egy mellénnyel. Mielőtt hozzám ért volna Majom kitépte a
kezéből és szétnyitotta, hogy feladja rám. Belebújtam. Három év után. A
helyiségben lévők ujjongani és tapsolni kezdtek. Cserébe felemeltem a korsómat.
- A motoromra vigyáztatok? –
tettem a korsómat a pultra.
- Persze! Ahogy a házadra és
Kornéliára is. Elküldjem érte a Prospecteket?
- Vagy guruljunk egyet, mielőtt a
többiek visszatérnek? – kérdezte Bandi.
- Hagyjuk az ülés utánra. –
intettem le, közben folyamatosan igazgattam magamon a mellényt. A kinti
hőségről betérve jól esett némi védelem a benti hűvösség ellen, de maga a
viselet hatott kissé idegenül.
- Addig elmegyek Fritz-cel a
motorodért, ha megengeded. – ajánlkozott Wu.
- Az neked nagy lenne, nem?
- Miért?
- Ötvenes ringatója van. Még
Majom csak-csak a hosszú karjaival...
- Akkor majd a jelölt.
- Ne! Inkább majd én. Ha valaki
eldobna haza... – indultam meg a WC irányába, mert már kezdett dolgozni a
Győrtől elfogyasztott sörmennyiség.
- Elöl várlak. – szólt utánam a
testőr.
Miután elvégeztem a dolgom, kezet
mostam, majd az arcomat is átöblítettem. Belenéztem a tükörbe és aggasztó
látvány fogadott. Kopaszra nyírt koponyám és az ősz szakállam nem ugyanazt a
képet tükrözte, amire emlékeztem. Ráadásul a colorom is meglehetősen megváltozott.
Az alapítók jelzése fölött, harminc év után először nem volt rang, alatta az
Old School felvarró helyére pedig az Unholy SS került, ami a szentségtelen
csirkefogók szövetségének jele volt. A Klubban ilyet korábban kizárólag Szigorú
viselt. Csak hát ő egy évvel a tárgyalásunk után leadta a colort. Arra
hivatkozott, hogy betöltötte a 60. életévét és megfogadta magának, hogy addig a
korig fog motoros klubéletet élni. Hittük is, nem is. Végül bekövetkezett.
Mindent hátrahagyva elköltözött Neszmélyre, remetének. Vett egy kis telket és
borászattal tölti a mindennapjait.
A parkolóban beszálltam a SUV-ba,
de a volán mögött nem Majom várt, hanem Lafaty Bandi.
- Majom?
- Más feladatot adtam neki. Baj?
- Dehogy. Te úgyis jobban érzed a
volánt… – ezen a régi szövegen jót nevettünk. – és legalább kicsit frissítesz a
Klubbal kapcsolatban.
Nem felelt egyből, hanem riadót
rendelt el a gépháznak és kihajtott az útra.
- Nem sokkal azután, hogy Szigorú
leadta a colort, Picúr átigazolt a fiadhoz East-Gate-be. Így ők 6+3-an lettek,
mi pedig ugyanekkor beiktattuk Wu-t és Sonny-t.
- Legalább azt megvárta, hogy
elérjék a felvértezést?
- Egy ülésen történt a két dolog.
Beszavaztuk a srácokat, utána következett a bejelentés az átigazolásáról… Czene
felajánlotta néhány emberének, hogy hozzánk bekerülve biztosítsanak egyfajta
állandó közös pontot a két csapat között. (Többet sejtek mögötte, de egyelőre
nincs ennek semmi jele). Öten vállalták, akik közül Zézé, Böszme és Szikla
jutott el a Prospect státuszig. Fritz érkezett hozzánk a legkésőbb, ő két hónappal
ezelőtt lépett előre. Rajtuk kívül két Hangaround van, akik még persze
bizonytalanok.
- Ezt hogy érted?
- Az elmúlt három évben öten
adták fel azon a szinten, úgyhogy nem sok reményt fűzök hozzájuk.
- A jelöltek?
- Stabilak, lojálisak és nem
utolsó sorban szorgosak. Bármit megcsinálnak, amit rájuk bízunk, annak
ellenére, hogy kitől érkeztek.
- Szerzett némi befolyást Czene
azáltal, hogy ők bekerültek?
- Ugyanannyi melót vállalunk neki,
mint három éve. Ha feldob egyet, mondhatjuk azt, hogy nem. Nincs belőle harag,
bár lóvé se.
- Ezen kívül a helyzet?
- A Letenyeiek szépen megvannak.
Jelenleg, ha jól emlékszem 14+2+5 náluk a létszám.
- Az szép. Cinege, hogy van?
- Még bírja, de már ő se elnök.
- Ki lett az utódja? Kisbandi?
- Nem, ő megmaradt a titkári
pozícióban. Cinege Crazy Jimmy-nek adta át a kalapácsot.
- Jó választás. – nyugtáztam. –
Na és G-nél mi a helyzet?
- A nomádok szétszéledtek.
- Tessék? – hőköltem vissza a hír
hallatán.
- Nem fogalmaztam pontosan. A
bázisuk továbbra is Szemesen van és még mindig G a vezetőjük, de amióta be lett
vezetve a „szabad igazolás”, azóta kicsit szélnek eredtek.
- Ezt azért fejtsd ki kicsit
bővebben.
- A 28. születésnapi partin ült
össze az elnöki tanács. Először ült asztalnál az öt hazai és a három határon
túli vezető. Felmerült egy igény, hogy lennének páran, akik csatlakoznának a
Klubhoz, de távol laknak a chapter-einktől és nem áll módjukban átköltözni, a
munkájuk és a családjuk miatt. Ekkor dobta be az ötletet G, hogy lazítsunk a
Nomads taggá válás szabályrendszerén. Felvezette miként képzeli el, amit jónak
találtunk és elfogadtunk. A gyűléseket továbbra is Szemesen tartják, de csak
havonta egy alkalommal kell mindenkinek ott lennie. A helyben lakók hetente
mennek, hogy vigyék a chapter ügyeit. Ennek rendje és módja szerint néhányan
elköltöztek a Balatontól és a védőszárnyuk alá vették a jelentkezőket.
- Mekkora most a Nomads létszám?
- 27+9.
- Az igen! Mennyi most a teljes
létszám?
- Fú… - megvakarta rövidre nyírt
megőszült halántékát - Mi heten, Szolnok tizenhárom, az húsz. A huszonhét
Nomáddal negyvenhét, Letenyével hatvanegy, és az East Gate még tíz. Szóval hetvenegy,
plusz a Prospect-ek. Partiumban a két chapter-ben összesen huszonöten vannak,
északon tizenöten.
- Nord-Townban a hangaround
időszakukban is ennyi volt a létszám.
- Amikor teljes colort kaptak belépett
hozzájuk Ladislav, de ketten időközben meghaltak egy balesetben. Most
februárban pedig felvértezték az első jelöltjüket, de nincs utánpótlás.
Közben megérkeztünk a házamhoz.
Három év után először léptem át a telket körülzáró kerítés kapuját. A szokásos
üdvözlés Corey-tól sajnos elmaradt. Mondtam is Bandinak, hogy hiányzott. Az
épületbe lépve Kornélia döbbent arca fogadott. Nem hitt a szemének. Ahogy
körülnéztem, én sem. Teljesen elnőiesedett az otthonom annak ellenére, hogy egy
kamasz fiú is lakott ott.
Élettársam hozzám sietett,
átölelt és finoman magához szorított. Ennyi idő után meg sem lepődtem a szerény
fogadtatáson. Azt csodáltam, hogy egyáltalán megvárt. Számítottam rá, hogy
esetleg lelép, vagy talál magának egy másik társat, de látszólag nem így
történt.
- Mikor engedtek ki? – szólt az
első kérdése.
- Alig néhány órája.
- Miért nem szóltál, hogy kiengednek?
Elmentünk volna érted!
- Meglepetést akartam szerezni.
- De hogy jöttél haza?
- Vonattal.
- Kérsz valamit? Enni, inni? Egy
sört? Úgy örülök, hogy kint vagy! – borult ismét a nyakamba.
- Vennék egy fürdőt. Estére pedig
visszamegyek a Klubházba. – fejtettem le a karját a nyakamról. Megcsókoltam, de
a fogadtatásból levettem, hogy némileg elhidegült tőlem. Bevonultam a fürdőbe,
hogy felfrissítsem magam. Meglehetősen más volt ez a fürdő, mint a sitten. Nem
csak a társaság hiánya miatt, hanem mert emez tisztább és otthonosabbnak
hatott. Eltartott vagy fél óráig, mire végeztem. Amikor kiléptem a zuhany alól
Kornélia már ott ült a WC-n. Nem a dolgát végezte, csak várakozott. Kacéran rám
mosolygott, magához húzott és egy fergeteges furulyaszólóval zárta le a
fürdőszobai készülődésemet.
Friss pólót, fehérneműt,
rövidnadrágot húztam, felöltöttem a mellényemet és kiballagtam a nappaliba.
Bandi kávét szürcsölgetett a pultnál. Mikor mellé értem komoran elém állt:
- Szeretném, ha ezt elfogadnád! –
nyújtott egy felvarrót felém.
- De ez… - hebegtem a címkére
pislogva.
- Az elnöki tanács engedélyt
adott rá, hogy viselhesd, és most szeretném, ha ez így lenne.
Átvettem a felvarrót, amit Cliff
halála óta senkinek nem adtunk ki.
- Megtisztelő. – öleltem át
Bandit a szokásos klubos üdvözlésnél kicsit hosszabban. – Igyekszem méltó lenni
a Road Captain címre.
- Cliff után csak Te lehetsz
méltó rá.
Levettem a mellényem és odaadtam
Kornéliának, aki serényen nekilátott varrni.
- Biztos, hogy ebben jössz? –
mutatott a kamuflázs rövidnadrágomra az elnök.
- Miért? Mi a baj vele? – néztem
végig magamon.
- Vegyél egy hosszabbat. Ki
tudja, ennyi év után, tudsz-e még motorozni egyáltalán? És ha elburkolsz,
jobban véd egy hosszúszárú.
- Na, majd meglátod, pajtás! –
nevettünk fel. – De tudod mit? Felveszek egy hosszút.
Miután lecseréltem, visszaültem a
régi harcostársammal szembe. Töltöttem egy kávét, kiegészítettem tejjel és
cukorral. Egy újabb rutin, amire a sitten nem nagyon volt lehetőségem.
Legalábbis nem ilyen társaságban és nyugalommal.
- Tudod… egy ideje azon gondolkodtam…
- törte meg halkan a csendet Bandi – hogy én is leadom a colort.
A bögrém a pulton döndüléssel
jelezte a döbbenetemet.
- De hát miért?
- Öreg vagyok.
- Egy idősek vagyunk, és nem
vagyok öreg!
- Tudom, de… fáradtak a tagjaim.
Néha úgy érzem, már a motort se bírom biztosan tartani. A fiatalokkal pedig nem
győzöm tempót. Ők most azt akarnák megélni, amit mi annakidején, de erre nem
vagyok képes.
- Nem is kell. Leülünk egy
fotelbe egy üveg jó whiskey-vel és végignézzük mindazt, amit anno mi is
elkövettünk. Közben hagyjuk, hogy valami fiatal lotyó furulyázzon a farkunkon.
Kornélia megköszörülte a torkát,
a régi harcostárs pedig jót kuncogott a kialakult szituáción.
- Sokszor már a farkamat se tudom
elővenni. – jegyezte meg halkan.
- Arra ott vannak a prospect-ek.
Hűséges csajom nem bírta tovább a
diskurzust, leterítette a megvarrt mellényemet egy szék háttámlájára és inkább
kivonult a helyiségből. Végigfuttattuk rajta a tekintetünket és meg kellett
állapítanunk, hogy még mindig jó formában van, pedig alig egy év választotta el
a negyventől.
- Tudod, van egy félelmem. –
kezdett új témába Bandi, mikor a csajom eltűnt a szobában.
- Mivel kapcsolatban?
- Már amikor odaadtad azt a
levelet és megneveztél utódodnak eszembe jutott, de mivel benn voltál, nem
foglalkoztam vele. Viszont most, hogy ilyen váratlanul kikerültél, és a többiek
is úgy tekintenek rád, mint „a vezetőjükre”, ezért kissé feszéjezve érzem
magam. Félek, hogy sorra megtorpedózod majd a döntéseimet és akár megvonhatják
tőlem a bizalmat.
- Ugyan, ne viccelj! Nem
véletlenül mondtam le a jogomról, hogy újra megválasszanak és nem azért
jelöltelek meg utódomnak, hogy aztán visszavegyem. Vagy ezt már elfelejtetted?
-
Egy halk „nem” és egy alig
érzékelhető mosoly érkezett válaszként.
– Mégis kinek adnád át a kalapácsot?
Majomnak? Közel az ötvenhez még úgy él, mint egy huszonéves. Wu-nak, vagy
Sonny-nak? A tojáshéj még a seggükön. Dan-nek? Ő inkább Majom utódja lehetne,
mint a tiéd. Talán Bobby az egyetlen, aki alkalmas rá, de ő meg nem olyan
beállítottságú.
- Igaz beszéd, hogy a fiadnak
kellene itt az elnöki posztra lépnie.
- Igen, de ő már East-Gate-et
vezeti. Ahhoz, hogy visszatérjen, még évekre van szükség.
Kávéval kötöttük össze a
beszélgetésünk következő szakaszát.
- Szeretném végigjárni a
chapter-eket, hogy megismerjem az újakat. Velem tartasz? – kérdeztem az
elnököt.
- Majd beosztjuk melléd
valamelyik Prospect-et, vagy Hangaroundot.
- A jelöltek nincsenek a szokott
módon leosztva?
- Minden régebbi tag mellett van
valaki, de bárki elviheti őket magával. Csak egyedül ne motorozzanak a városon
kívül. – várt egy kicsit, felhajtotta a kávéját, majd hozzá tette: - Vagy ezt
már elfelejtetted?
A hangulatunk oldottabbá vált az
ugratásoktól.
- Ha úgy érzed, nem bírod tartani
a vasat, akkor gyere kocsival. A hétköznapokon majd bezárkózunk a műhelybe,
javítgatunk és a lehető legritkábban ülsz csak motorra.
- Viszont lenne egy meló, ami
ugyan még szavazásra vár, de elég sok motorozással jár.
- Miféle meló?
- Czenének kellene szállítani.
- Mit?
- Kávét… Mint, Crow idejében.
- Ne szórakozz!
- Komoly. A többség adná hozzá
magát. Tudják, hogy több lóvéhoz csak így juthat már a Klub.
- Mi a helyzet a régi
dolgainkkal? A raktár teleppel, az ingatlanokkal?
- Még megvannak, de nem hoznak
sok pénzt. A motorépítés azóta áll, hogy leültettek és érdeklődés sincs már rá
a válság miatt. Csak a saját gépeinket javítgatom Stevie-vel, de az sok hasznot
nem hajt, sőt!
- Akkor is… ez a szállítás… nem
tudom… Régen azért vállaltuk, hogy elindulhassunk, de…
- Valamiből pénzt kell termelni, K,
különben a srácok lelépnek. – némi hatásszünetet tartott – Este szavazunk róla.
Akkor eldől, hogy csináljuk, vagy se.
Ahogy próbáltam győzködni, kicsit
úgy éreztem, mintha önmagamhoz is beszélnék. Nem is a Czene-féle bizniszről van
szó, inkább csak a klubéletről és a motorozásról. Némi félsz volt bennem az
első úttól – ha csak az utóbbit nézzük. Az ezeréves vasamnak új szíve volt: a
gyári 103 köbinches HD blokkot egy S&S V124-esre cserélték. Az erő és
nyomatékkülönbség az első gázmozdulatnál érezhető volt. Olyan érzésem támadt, mint
amikor először ültem fel az első saját motoromra, a Sárkányra, egy Yamaha
Dragstar 650-esre. Ugrott, akár a vadra leselkedő tigris, de mégis több volt:
mintha megcsavarodott volna alattam a váz a felszabaduló erőtől, de a
valóságban talán csak a kimaradt idő miatt tűnt így.
Az első útra felült mögém
Kornélia is. Vittem egy kört a városban. Nem vigéckedtem, csak lassan,
nagyjából negyven-ötven körüli sebességgel cirkálgattunk. Az arcát a nyakamba
fúrta és szorosan átölelt. Mikor úton voltunk kelet felé, és „a Kereszt” után
meghúzattam hetvenig, Molajnál úgy döntöttem elgurulunk Füzitőig. Miután
elhagytuk Felsőt és egy hatalmas gázfröccsel kielőztem egy kamiont nagyjából
százzal, akkor gondoltam megint egyet és nem fordultunk vissza Füzitőn, hanem
tovább vágtattunk Tatáig. A két település között a főúton mentünk vagy 140-nel.
Páratlan, megismételhetetlen érzések lettek úrrá rajtam. Tatán felhajtottam a
sztrádára és belehúztam százhatvanötbe, amitől gyakorlatilag a bábolnai
lehajtót pillanatok alatt értük el – nekem legalábbis úgy tűnt. Ezt a kis
akciómat néhány héttel később két nagyigényű csekkel jutalmazták: az egyiket
azért kaptam, mert a járgányomon nem volt érvényes pályamatrica, a másikat
pedig azért, mert túlléptem a megengedett százharmincat - egy kicsivel. Ha
tudták volna, hogy a jogosítványom is lejárt…
Nagyjából 21 óra körül járhatott
már az idő, mikor visszaértünk a Klubházhoz. Az épület előtti parkoló tele volt
motorokkal, az utca meg emberekkel és hangosan szólt a zene. Ahogy közelebb
értünk a jelenlévők felénk fordultak és éljenzésbe törtek ki, mikor
felismertek. A motorral hanyagul a járdán parkoltam le. Leszálltam, levettem a
sisakom és a tagokból, jelöltekből, sleppből és vendégekből álló tömeg újabb
üdvrivalgásba tört ki. Rájuk mosolyogtam, ők pedig odajöttek üdvözölni. Ott
volt a teljes N-Town chapter, köztük Ladislav, aki ekkor már Secretary-vé
lépett elő és elvette Raven-t is. A sorban Kisbandi következett, aki Bütykössel
tárgyalt valamit az érkezésemig. Utóbbi még mindig ugyanazt a büdös dohányt
szívta. Egy jelölt szivart hozott, amit sietve meggyújtottam. Jól szelelt és
kellemes ízvilága különlegessé tette a pillanatot, mikor beleszívtam. Továbbhaladva
a teraszon G fogadott pár hazai nomád társaságában.
- Látom jó volt a sittes menza! –
lapogatta meg a vállam.
- Ezt a poént már Lafaty Bandi
elsütötte.
- Ahh…
- Iszol egy Fantát? – szúrtam
vissza.
- He he… - emelte fel a kezében
lévő palackot.
Nagyjából negyedórába telt, mire
a motortól bejutottam az épületbe. Kornélia egy méternél távolabbra sosem
maradt le még akkor se, amikor a húga feltűnt G mellett. Megbögyörgette ugyan
Karolina karján ülő csemetét, a kicsi G-t, de rögvest mögém lapult, miután
megunta, ami elég hamar bekövetkezett. Sosem jöttem rá, hogy ez a meddősége
miatt alakult ki benne, vagy fordítva történt: a gyermekek iránt érzett
ellenszenve okozta a meddőségét. Az utóbbinak nyilván kisebb a valószínűsége.
Az épületen belül további
ismerősök és ismeretlenek üdvözlését fogadtam. Az alkalomra betért hozzánk Czene
is, aki egy üveg harminc éves whiskey-t adott át. Megkérdeztem, hogy
megkínálhatom-e, de elutasította az ajánlatot és kisvártatva távozott a
testőrségét alkotó embereivel együtt.
Valaki elhallgattatta a zenét és
Bandi hangja hasított az éjszakába egy mikrofon segítségével:
- Azért gyűltünk ma itt össze,
mint ahogy azt már nyilván sejted, hogy újra körünkben köszönthessük egyik
alapítónkat: K-t! – üdvrivalgás, éljenzés, füttyszó és taps fojtotta belé a szót.
Mikor elhalkultak így folytatta:
- Mivel tudjuk jól, hogy a Klubon
és a motoron kívül az otthonod a legfontosabb számodra és az utóbbi csak akkor
teljes, ha ott egy kutya is van. Ma láttam, hogy mennyire megviselt, hogy
harmadik Corey nem szaladt eléd, amikor hazaértél. Ez nem maradhat így,
úgyhogy… - a szavait ismét ujjongás fedte el, amikor egy pár hónapos, kék
pitbull-t nyújtott át Kornélia. Álmos kék szemei az első pillanattól magával
ragadtak.
- Szeretnénk megtudni, hogy fogod
nevezni ezt a kis szukát? – szólt a mikrofonba Bandi.
- Corey. – feleltem tömören. A
publikum hangos nevetésbe tört ki.
- Fogadni mertem volna rá. –
jegyezte meg Majom.
Az elnök átnyújtotta a mikrofont,
hogy inkább én szóljak a tömeghez, amihez IV. Corey-t a bal alkaromra fektettem,
hogy a jobb kezemben tudjam tartani az eszközt.
- Köszönöm, hogy ennyien
eljöttetek erre a rögtönzött partira. Határozottan tiltakoztam ellene, hogy ekkora felhajtást kerítsenek neki, de hát… Direkt
nem szóltam senkinek, hogy már ma kijövök, mert nem akartam, hogy emiatt
mindenki hanyatt-homlok kapát, kaszát, pinát eldobva iderohanjon, pláne
hétköznap, hiszen csak egy vagyok közületek, semmi több! Megtisztelő, hogy
mindezek ellenére ennyien eljöttetek! Deadbeats forever!
- FOREVER DEADBEATS! – harsogta a
társaság.
Átadtam a mikrofont valakinek és
ismét felhangosodott a zene. Néhány percig még kötetlenül beszélgettünk, feles
poharak koccantak egymáshoz, korsók emelkedtek a magasba. A kis Corey pedig
zavartalanul elaludt a karomon.
Nem sokkal később egy rendőrautó
jelent meg az épület előtt. Csak azért vettük észre, mert felkapcsolt
villogókkal érkezett. A járműből egy idősödő, ötvenes évei vége felé járó
figura szállt ki, őrnagyi egyenruhában. A sofőr a volánnál idegesen rámarkolt a
kormányra, mikor az utcán szórakozó társaság körülvette. A tiszt egy pillanatra
visszafordult, és utasítást adhatott a vezetőként beosztott őrmesternek, aki
lekapcsolta a fényhidat és feszülten ugyan, de hátradőlt az ülésben. Az őrnagy
előtt szétnyílt a tömeg és beengedte a Klubházba. Lafaty Bandi elé sietett, de a
fickó kikerülve előttem állapodott meg:
- Látom kiengedtek.
- Téged is jó látni. – feleltem
Horációnak, tovább simogatva a karomon szunyókáló kutyát.
- Remélem, többször nem kell
veled bajlódnom.
- Azt akkor remélted, amikor
lecsuktak. Most legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy nem török több borsot az
orrod alá!
Némi csend után közelebb lépett,
mire Corey résnyire kinyitotta apró szemeit.
- Nem ajánlom, hogy másképp
alakuljon. A saját érdekedben. – sziszegte a kígyó.
- Csak egy szimpla vénember
vagyok motoron. Öreg vagyok már a balhékhoz.
- Ajánlom, hogy így legyen. –
óvatosan a kutya felé nyúlt, hogy megsimogassa, de Corey abban a pillanatban a
keze felé kapott. Morgott valamit az orra alatt az őrnagy, majd sarkon fordult
és elhagyta az épületet.
Nagyjából 23 óra felé a
titokszobában gyülekezett az anyaklub tagsága. Az asztalfőre Lafaty Bandi ült,
tőle jobbra Majom, balra Bobby ült. Dan, Sittes Májki, Wu és Sonny a fennmaradó
oldalsó helyeket foglalták el, én pedig az elnökkel szemben kaptam helyet –
akár csak annakidején Cliff.
- Az első napirendi pont, ahogy
azt már tudjátok, a szállítás. Mindenkinek volt ideje kellően átgondolni ezt. –
kezdte Lafaty Bandi. – Többségi egyetértés kell az elfogadáshoz. Részemről
igen!
- Nem! – kontrázott Majom. Bandi
ledöbbent.
- Igen, mehet! – szavazott Dan.
- Yo. – így Wu.
Sittes Májki támogatólag felemelte a kezét.
- Hiba volna. Nem! – szóltam az
asztalvégéről.
Ezután még Sonny és Bobby is
igennel szavazott, így a projekt átment, amit Bandi a kalapács leütésével
szentesített. Az ellene szavazóknak ettől függetlenül ugyanúgy részt kellett
venniük a dologban, de csak akkor, ha az elnök mást nem talált a munkára – áll
a szabályzatban.
- Úgy gondolom, hogy a
jelöltjeinknek meg kellene ismernie az új Road Captain-t. Wu! Hívd be őket!
A kis koreai barátunk felpattant
és sietve a jelöltekért indult. Beletelt vagy két percbe, mire visszatért,
ráadásul egyedül. Egy friss szabály alapján minden gyűléskor legalább egy
Prospect-nek az ajtó előtt kell strázsálnia, hogyha a tagoknak valamire
szüksége volna, akkor az azonnal kivitelezhető legyen, de ezúttal valamiért nem
így volt. Kisvártatva kinyílt viszont az ajtó és belépett rajta a négy jelölt
és a két hangaround. Utóbbiak közül az egyik – nem meglepő módon – Stevie volt.
Felsorakoztak a falnál, én pedig felkeltem, hogy bemutatkozzam nekik.
Természetesen először Stevie-hez léptem.
- Örülök, hogy itt vagy. –
mondtam neki, miután megöleltük egymást. Szerencsére kemény, stramm srác volt,
aki némi segítséggel ugyan, de túltette magát az őt ért traumán. Elvégezte az
iskolát és a chapter-ben egyedüliként hivatalos motorépítőként dolgozott.
Felszedett pár kilót és jócskán megerősödött.
A következő hangaround egy
„Blackie” nevű fickó volt. A felvonult hat ember közül mindössze azzal tűnt ki,
hogy a huszonéves G-re emlékeztetett a nyeszlett alkatával és a gyér
hajszerkezetével. Mellette állt Fritz, majd Zézé, akiket már az érkezésemkor
megismertem, majd egy szúrós tekintetű srác következett: Böszme. Szálkás
testalkatából arra következtettem, hogy nem hétköznapi emberről lehet szó. Mint
kiderült feltörekvő utcai harcos és Bandi szerint az egyetlen, aki
megszorongatta Wu-t a ringben pár hónappal korábban, amikor egy küzdősportokat
népszerűsítő rendezvényen összeeresztették őket.
Az utolsó Prospect nem a
megjelenésével hívta fel magára a figyelmemet – bár az sem elhanyagolható
tényező-, hanem azért, mert felismertem. A két méter magas, színizom faszi nem
véletlenül érdemelte ki a „Szikla” becenevet, de én még Fecának ismertem meg a
győri kóterben.
- Ez a srác mentette meg az
életemet a sitten. – magyaráztam, hogy miért üdvözöltem úgy, ahogy.
- Hogyan történt? – érdeklődött
Bandi.
- Nagyjából egy évvel azután,
hogy bekerültem... A jó magaviseletű rabokat kiviszik külső munkahelyre.
Felügyelet mellett és zárt területen ugyan, de dolgozhattunk különböző
szakmákban. Fém alkatrészeket gyártó műhelyben ügyködtünk, amikor az egyik rab
rám támadt.
- Akkor szúrtak meg a combodon? –
kérdezte Dan.
- Igen. Feca… vagyis Szikla volt
az, aki a védelmemre kelt és ellátta a baját annak a rohadéknak.
- Miért támadtak be? –
érdeklődött Majom.
- Mert nem adtam neki a spájzomból
sápot. Ha akkor Szikla nem avatkozik közbe, lehet, most nem vagyok itt. – a
jelölt felé fordultam. – Ismét köszönöm! – paskoltam meg a méretes mellkasát.
- Igazán nincs mit. – felelte
röviden.
- Miért védted meg? Hiszen semmi
közöd nem volt hozzá. – szólt Bobby.
- Czene embereként kerültem be,
három évvel korábban, mint K. Amikor a górém megtudta, hogy ő is bekerült,
utasított, hogy mindenben álljak a rendelkezésére, védjem meg, ha kell, de nem
tudhatja, hogy kihez tartozom.
- Az eset után mi történt? –
kérdezte Dan.
- Két hónap magánzárkát kaptam,
plusz fél év letöltendőt. K viszont állandóan küldött nekem a smasszerokkal ezt-azt.
Mikor újra találkoztunk felajánlotta, hogy a Klubnál bármikor szívesen látna.
- Miért nem mentél vissza Czenéhez?
- Ha négy évet kapsz olyanért,
amit más követett el, nem nagyon kívánkozol vissza a régi körbe.
Egykori főnöke kirámoltatott egy
kisbéri gazdát, aki tartozott neki néhány milliónyi kölcsönnel és annak (uzsora)kamataival.
Miután elvittek pár dolgot a gazda természetesen feljelentést tett betörésért,
de mikor Czene – a csatornáin keresztül – megtudta, mit akarnak ráverni, merő
elővigyázatosságból feldobta Sziklát. Megígérte neki, hogy gondoskodni fog róla
és a hála nem marad el, ha elviszi a balhét. Szikla hitt a góréjának és
belement. Igaz, megkapta a legmenőbb ügyvédet és a sitten is bőségesen
ellátták, mégis valami elpattant benne. Ezért kötött ki nálunk.
- Ha már ilyen jól ismeritek
egymást, akkor a jövőben akár kerülhetne melléd. – dobta fel az ötletet az
elnökünk.
- Milyen járgányod van? –
fordultam a jelölthöz.
- Egy ezeréves Fat Boy. – felelte
Szikla.
- Ő vette meg Szigorú motorját. –
egészítette ki Majom. Elismerően biccentettem.
- Akkor jöhetsz. A jövő héten egy
komoly túrára indulunk, amire addig fel kell készíteni a gépeket. Végigjárjuk a
chaptereket. – azzal visszaültem a helyemre.
- Az utolsó csukja be az ajtót! –
zárta le a beszélgetést Lafaty Bandi.
- Mennyire meóztátok le ezt a
Blackie-t? – kérdeztem a társaságtól, mikor mögöttem az ajtó becsukódott.
- Amennyire lehetett. – felelte
Bobby.
- Még G informatikus zsenijei is
kivették a kutatásból a részüket. – tette hozzá az elnök.
- Miért, mi a gond? – kérdezte Majom.
- BV-s. – köptem be röviden.
- Az kizárt! – tiltakozott Bandi
az asztal túloldaláról.
- Miből gondolod ezt? - kérdezett
rá Wu.
- Mert találkoztam vele.
- Bassza meg. – sziszegte Majom.
- Nekem is ismerős volt
valahonnan, de nem tudtam hova tenni. – jegyezte meg Májki.
- Küldess G-ért! – mutatott Bandi
Sonny-ra, aki egyből ugrott. – Sőt! Inkább te magad hívd!
Sonny eltűnt az ajtó túloldalán,
én pedig tovább fejtegettem az elméletem egy újabb besúgóról:
- Nem sokkal azelőtt jelent meg a
győri kóterban, hogy megszúrtak. Nem egészen így nézett ki. Nem volt szakálla, és haja, de most látszik, hogy a szőke hajszín csak festék.
Meglepően közvetlen volt és mindenben készséggel állt a rendelkezésünkre – a
rabok kedvelték. A cellatársam, akinek meglehetősen jó kapcsolata volt az őrökkel,
kipuhatolta, hogy a fickót valahonnan Pestről helyezték át. Állítólag a
létszámhiány miatt, de a legénység szerint ez nem volt igaz, mivel évek óta
üzemeltek az előírás szerinti minimummal és a fővárosi intézmények is ebben a
cipőben jártak.
Bobby a srác aktáját letette maga
elé és átolvasta, majd átcsúsztatta hozzám. A közepén jártam, amikor G
betoppant közénk.
- Mi a helyzet?
- Foglalj helyet, kérlek. – szólt
hozzá komoran Lafaty Bandi.
- Ki szedte ezeket az infókat? –
toltam át az aktát a régi harcostársnak.
- Az egyik emberem. A ti
kérésetekre. Miért? Mi a baj?
- Kiről van szó?
- Tank. – ejtette ki angol
akcentussal a nevet.
- Az a nagydarab fickó? –
kérdezett vissza Wu.
- Igen. Pesti srác. A legjobb
hekkerem. Úgy egy éve vérteztük fel.
- Honnan ismered? – kérdeztem
gyanakvóan.
- Egy rendezvényünkön jelent meg.
- Csak úgy megjelent, odament
hozzád…
- Dehogy! Egy supporter mutatta
be, mint lelkes olvasómat, akinek minden könyvem megvan. Pár héttel később
dedikáltam is neki.
- És ezt te bekajáltad?
- Miért? Vannak megszállottak.
- De még nekem sincs meg az
összes, sőt! Tudtommal még neked se, mert az első köteteid meg sem jelentek nyomatatásban.
Elgondolkodva megdörzsölte
szakállát.
- Bassza meg, tényleg.
- Nem volt semmi gyanús a
fickóval kapcsolatban? – érdeklődött Bandi.
- Azt leszámítva, hogy fiatal
kora ellenére egy olyan Road Kinggel járt, mint Majom és többnyire valami
videojátékkal játszott, amikor megjelentünk nála. A hatalmas gyomráról cheetos
darabok hullottak le, amikor felállt, és megsárgultak az ujjai a színezéktől.
- Őt hogy nyomoztátok le?
- A szokott módon. A pornós
csapattal. De miért ez a faggatózás?
- Az a helyzet, hogy K ráismert
egy smasszerre Blackie személyében.
- Az aktái szerint viszont semmi
köze nincs az államiakhoz. – tette hozzá Bobby.
- Ráadásul Horáció is megjelent,
pedig évek óta a közelünkbe sem jött. – jegyezte meg a Sgt. at Arms.
G ismét kinyitotta az aktát, és
átfutotta.
- Nem tudom, ki hibázhatott.
- Felül kell vizsgálnunk ezeket.
Tank-et és Blackie-t. Ha kiderül, hogy a rendvédelem bekerült a köreinkbe,
nekünk annyi. – szögeztem le.
- Rendben. Utánanézetek a pornós
csapattal. – kelt fel az asztaltól a nomádok vezetője.
Bandi az asztalra csapott a
kalapáccsal és lezárta az ülést. A többség elindult, hogy szórakozzon egy jót,
de én a helyemen maradtam.
- Mondanál még valamit? – állt
meg mellettem az elnök.
- Már értem miért akarsz
lemondani a címről.
- És el is mondod, vagy megvárod,
amíg hozatok egy fogót és azzal húzom ki belőled? – ült le az asztal sarkára.
Az övére rögzített kulcsok kopogtak a felületen.
- Minden vezető attól retteg,
hogy megtorpedózzák a pozícióját. Vagy külsősök, vagy belső viszálynak
köszönhetően. Ezt még Frankie mondta nekem, mikor átadta a kalapácsot.
Elnöksége alatt végig attól tartott, hogy majd a segítségetekkel kipöckölöm a
székből. Ezért tartotta szorosan maga mellett Trükköst, hogy legalább egy
valaki az oldalán álljon, ha netalán ellene fordulnánk. Miután megörököltem az
anyaklub vezetőszékét folyton rossz döntéseket hoztam. Legalábbis így éreztem.
Betámadtak bennünket, lecsuktak, belső gondjaink akadtak, de a tagság mégsem
döntött úgy, hogy eltávolítson. Most te attól félsz, hogy amiért sikerült egy
spiclinek hozzánk közelebb kerülnie, majd menned kell. Ha azt hiszed, hogy
emiatt bárki bizalmatlansági indítványt fog benyújtani, azt felejtsd el. Az
elmúlt három évben senki nem akarta ezt és azzal, hogy én visszatértem, ez nem
fog változni. –felkeltem a helyemről és a vállára tettem a jobb kezem: - Erről
gondoskodom.
Azzal kisétáltam a szobából, a
bal alkaromon szunyókáló pár hónapos Corey-val.
