Zúzdaplacc 2019

Blues Walkers:

Corelosa:

Sweet Hell Rock Band:

Támadás Egy Idegen Bolygóról:
(eközben a nagy színpadon az EDDA játszott)

Elit Osztag:

és végül a rajongók:

már a punkok se a régiek

Új erdélyi túra

Április közepét írtuk és azon kaptam magam, hogy Erdély hegyvölgyes útjait róttuk. Ezúttal a Második bécsi döntés által visszacsatolt területet kívántuk bejárni, de erre a kanyarra nem csak a három alapító indult el, hanem egy elég komoly karaván. Gyakorlatilag minden chapter képviseltette magát. Emiatt persze a helyi hatóságok rendre megtaláltak, hogy csesztessenek, vagy sápot szedjenek.

Az első gyülekezőt az új szolnoki klubházban tartottuk, ahonnan már huszonegy motorral és három kísérő autóval indultunk tovább – egy nappal később, mint terveztük egy spontán szerveződött buli miatt. Szatmárnémetiben sajnos G lemorzsolódott a kialakult gyomorproblémájának köszönhetően, de Golyó szerint nem véletlenül hagyta otthon az elnöke Karolinát.

Az erdélyi utakon elöl haladt a szatmári Road Captain, mögötte az elnök és én. A sor baloldalát a határon túli chapterek adták, a jobbot pedig hazaiak. A karaván legvégén jött két autó és egy furgon, amiben a motor nélküli jelöltek, a slepp, a barátnők és a felszerelés kapott helyet.

Sajnos ezúttal nem a jó öreg Heritage Softail Deluxe-om nyergében vágtam neki a túrának, hanem egy kölcsönkapott Electra Glide-dal. Történt ugyanis, hogy a kirándulás előtt tartottunk egy nagyszervizt (olajak, szűrők és gumik cseréjét), beiktattunk egy friss műszakit, aztán ellátogattam Majom és Prospect-je társaságában Letenyére, természetesen a Nomads klubház közbeiktatásával. Visszafelé Körmend - Szombathely útvonalon indultunk el, de még a vasi megyeszékhely előtt leállt az egyik henger, aztán a megálló után már az egész el se indult. Picúr sietett a segítségemre a trélerrel. Bandi azt tanácsolta némi vizsgálódás után, hogy inkább ne baszakodjunk vele, küldjük el a motorom kompletten egy ismerősünkhöz, aki sokkal nagyobb, közel negyven éves tapasztalattal rendelkezik a H-D-k terén.

Emiatt majdnem lemaradtam a túráról, de a Ricsi gyerek apja, a nagy vállalkozó felajánlotta, hogy a fiának szánt motort kölcsönadja. Elsőre arra gondoltam, hogy majd rám sóz egy kisebb utcai, vagy sportgépet, de mikor a garázsukban megláttam azt a jószágot, azt hittem eldobom magam. A ’85-ös, bordó Electra Classic-ot szinte szalon állapotban találtuk. A műhelyünkben (mindössze két nappal az indulás előtt) átnéztük a gépezetet. Ismét olajakat, szűrőket és gumikat cseréltünk. Az első menetpróbán túl gyengének éreztem a fékhatást, (majdnem beleszálltam egy autóba hátulról), úgyhogy elöl és hátul is ledobtuk a régi fékeket. Végül ezzel a feljavított öreghölggyel vágtam neki a kirándulásnak.

Viszont nem én voltam az egyetlen, aki nem a megszokott vassal indult el! Bandi, egy ismerősünknek köszönhetően szert tett egy amerikai piacra szánt Yamaha Star Eluder-re. Nem feszegetném a kérdést, hogy miből tellett neki rá, vagy hogyan jött össze, de a Czenével való kooperálásainkból a chapter tagjai jól kerestek.

Szatmárnémetiből délelőtt kilenc után indultunk meg, enyhén borult időjárási körülmények között. Az első megállót Máramarosszigetre terveztük, ami 180 kilométerre van a szatmári klubháztól, de közbe kellett iktatni plusz egyet Vámfalunál. A kis nyújtózás mindenkinek jót tett, de a kötekedő zsandárok már kevésbé. Ráadásul kifogtuk az egyetlen olyan párost, akiket nem lehetett korrumpálni. Így néhány euró büntetést és plusz másfél órát kaptunk a nyakunkba. Máramaroson egy – állítólag – híres és jó étteremben ebédeltünk. A kiszolgálással nem akadt gond, de az étel már nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Lehet, hogy a motorokat őrző jelöltek jobban jártak a gyorséttermi patkányhúsos hamburgerekkel.

Két órányi ejtőzést követően egy húzásra vágtattunk el Borsabányáig, ami másfél órás utazást jelentett. Azért ebbe az apró, eldugott faluba tértünk be éjszakára, mert a szatmári chapter Road Captain-je onnan származik. Gyakorlatilag a lakosság fele szegről-végről a rokona, így a szállásunk is náluk lett megoldva. Az anyaklub tagjai (Bandi, Majom, Bajusz és én) és kísérői (a két prospect, Wu és Sonny, valamint Kornélia) az egyik unokatestvérnél, Misinél lett elszállásolva. Misi nős volt, egy román lányt vett el. Daria-val két gyermekük született: István és Ilona.

A fogadtatásunk hasonló volt, mint mikor Horthy bevonult egy visszacsatolt területre. A falut a magyar színekbe öltöztették, szólt a himnusz, és régi ismerősökként, rokonként fogadtak bennünket. Kisebb majálist rittyentettek a tiszteletünkre. Mindenki a keblére ölelte a klub tagjait, szinte őrjítő volt ez a túláradó szeretet. Épp azt figyeltem, hogy Bajusz egy-egy ölelkezés után a zsebéhez kapott, hogy ellenőrizze a brifkója meglétét.

Miután lezajlott a nagy dzsembori, Misiék portájára hajtottunk. A mívesen faragott kapu mögött, a meglehetősen nagy telken egy takaros ház állt melléképületekkel. A ház előtti részt a ház ura portaként, a hátsó, beültetett területet kertként nevezte. A motorokat az udvar hátsó részébe, egy szertár előtt parkoltuk le, a sátrainkat pedig azokkal szemben, két diófa alatt állítottuk fel. Bár a Misi ragaszkodott hozzá, hogy az épületben aludjunk, mégis ezzel a lehetőséggel csak Kornélia élt. Ettől függetlenül a rögtönzött táborunk felállításában aktívan részt vett. A házőrző, Kuvasz névre hallgató komondor unottan figyelte munkálkodásunkat.

Az este folyamán hosszan beszélgettünk a tűz körül:

- Vannak errefelé medvék? – érdeklődött Bandi.

- Hogyne! Úgyhogy már a porta végébe se merészkedjetek. Ezen túl – mutatott pipájával a tőlünk pár méterre húzódó kerítés felé – már nem garantálom, hogy Kuvasz megvéd.

Némi kuncogás kísérte szavait.

A tűz vígan pattogott, a belé nyújtott szalonna sercegett. A vastag kenyérszelet mellé újhagymát és retket is kaptunk Daria-tól, aki folyvást sürgött-forgott körülöttünk, hogy kiszolgálja a vendégeket. Poharaink sosem maradtak üresek, amiről házigazdánk gondoskodott. Nem kell mondanom, hogy kellően felöntöttünk a garatra – köszönhetően a házilag főzött pálinkának.

Idővel nyugovóra tértünk. Úgy hajnaltájban megébredtem, hogy vizeljek. Kimásztam a sátramból a holdvilágos éjszakába. A tűz még parázslott, Kuvasz pedig a telket kettéválasztó kerítésnél, a kert irányába morgott. Ismertem ezt a jelzést, mert minden kutyám is így viselkedett, ha veszélyt szimatolt. Pár méterre a házőrzőtől végeztem el a dolgom, de azért meresztettem a szemem a sötétbe, hátha meglátom azt, amit a komondor már kiszagolt. Ahogy kifolyt belőlem minden felesleg, visszabújtam a sátorba, és elég hamar álomba szenderültem.

Csaholásra és egy sikolyra riadtunk. Mindenki előbújt a vackából, Mihály pedig egy puskával a kezében rohant elő a házból. Körbenéztem a félhomályban és csak Bajuszt nem láttam. Odaléptem a sátrához, de nem volt benn. Egyből tudtuk, hogy nagy baj lehet és, hogy ki adhatta ki azt a túlvilági hangot. Bandi ki akart menni a kertbe, hogy megkeresse a társunkat, de Misi visszarántotta, hogy még véletlenül se menjen a kerítésen túl napkelte előtt!

Néhány órával később már mindenki ott gyülekezett. Megjelentek a hatóságok képviselői, néhány vadász, a falubeliek és persze a túra résztvevői. Az első kérdés persze az volt, hogy folytatjuk-e a túrát.

- Bajusz igazi csavargó volt. Örök kiránduló. Az egykori Adventurer csoport oszlopos tagjaként bejárta Európát. Ha másért nem is, legalább az emlékére végigmehetnénk a kitűzött úton. – kezdtem a mondandómat. – Megértem, ha valaki ezzel nem ért egyet és inkább hazamenne. Ha sikerül megtalálni a maradványait, vagy legalább egy részét, akkor azt a jelöltekkel úgyis visszavitetjük. Aki nem tart velünk, az elkísérhetné.

- Mikorra adjunk választ? – érdeklődött Nicu.

- Addig maradunk, amíg a hatóságok igényt tartanak ránk. Utána indulunk, szóval addig döntsétek el, hogy jöttök-e.

- Rendben, testvér. – felelte búsan a szatmári vezető.

Három órával később egy hullaszállító került elő Misi kertje végén húzódó erdőből. Egy hatvan literes zsákot cipelt, láthatóan némi tartalommal. Szólt valamit románul, mire Nicu mellém lépett:

- Valakinek azonosítania kellene a maradványokat.

- Akkor majd én. Addig tudd meg, hogy mennyiért lehetne megoldani a hazaszállítást.

Biccentéssel nyugtázta a kérést. Odaléptem a fickóhoz, aki szétnyitotta a zsákot. Egy fél lábat és egy kart tartalmazott, valamint némi ruhadarabot. A karon lévő jellegzetes tetoválás és az ezeréves cipő egyértelműen Bajuszé volt.

- Ő az.

Nicu fordított, és még valamit mondott, amire a hullazsákos faszi magához intette az egyik rendőrt. Következett a kérdez-felelek – románul. Egy szót se értettem és a rendőr egyre szélesebb vigyora kezdett idegesíteni.

- Mi a faszt vigyorog ez a fasz? – kérdeztem a szatmári elnököt.

- Semmi, semmi. Nyugi. Az áron próbálunk megegyezni.

- Mennyit kér?

Megsúgta, majd közöltem, hogy fizesse ki. Amíg Komáromig eljutott az a kis csomag, közel másfél milliót kellett perkálnunk. Talán nem kell részleteznem, hogy mely szakaszon fizettük a legtöbbet. A hazaútra, vagyis Bajusz utolsó előtti útjára a szolnoki chapter, két szatmári és a felvidéki Gyermekek adták a kíséretet. A néhai titkár maradványait szállító autót Majom mentoráltja, Sonny vezette, aki mellett Kornélia is helyet foglalt. Teljesen kiborult a történtek miatt.

Akik maradtunk – vagyis a szatmári Road Captain és az elnök, valamint Bandi és Majom, Dan Letenyéről és az aradi Nomad Prospect klub teljes tagsága és néhány jelölt – minden további esemény nélkül befejeztük a túrát. A végcél természetesen Arad volt, hogy ellenőrizzük az újoncainkat. A bázisukat Bo kocsmájából áthelyezték egy raktárépületbe, amit átalakítottak egy rendkívül impozáns klubházzá. Megismertünk három új arcot, akik sleppként sürögtek, forogtak lesve a kívánságainkat.

Egy nappal később és egy átmulatott éjszaka után, az aradi klubház előtt felállított asztalnál ülve szivaroztam - a többiek még vagy aludtak, vagy az épületen belül beszélgettek. A bejárati ajtón kilépett egy szőke, vékony alakú csaj. Az éjjel többnyire egy rúd körül pörgött, de gátlástalanul szivattyúzta le Dan farkát a bárpult előtt, miközben többen is körbeálltuk és néztük az ingyen műsort.

A csajszi frissen főzött kávét hozott egy bögrében, amin a klub logója szerepelt és a Fort City felirat. A helyi arcok gondoskodtak róla, hogy aki hozzájuk betér, az saját bögrét kapjon – kedves gesztus egy marcona világban. A szőke előtt felnyílt az ajtó és Dan lépett ki rajta. Kacér pillantást vetettek egymásra, a törékeny lány gyengéden megérintette a férfi keményre gyúrt mellkasát, amiből arra következtettem, hogy a pult előtti akcióval nem ért véget a privát partijuk.

A letenyei Enforcer velem szemben foglalt helyet. A lánc az oldalán élesen csörgött, zörgött a művelet közben.

- Jó reggelt. – gyújtott meg egy szál cigit.

- Neked is. – némi szünet után kénytelen voltam megkérdezni: - Jól alakult az este? – böktem az ajtó felé a szivarommal, utalva a leányzóra.

- Még a billiárdasztalon beteljesedett. – jegyezte meg kaján vigyorral, összeszűkített tekintettel. Kopaszra borotvált fején táncolt a reggeli napfény, ami meglehetősen bántotta a szemem, ezért felvettem a napszemüvegem.

- Az igen! – nyújtottam neki az öklömet elismerésem jeléül. – Akkor egy újabb patch-csel gazdagodsz.

A klubnál PM-nek, azaz pussy magnet-nek neveztük el azt a felvarrót, amit azok kapnak, akik nyilvános aktusban vesznek részt. Egy zöld keretes, sarkára állított négyzetben egy ovális karika. A karika színe attól függött, hogy milyen nemzetiségű, rasszú, vagy nációjú lánnyal történt az akció. Fehér, sárga, barna volt a legtöbb kiadott példány, de akadt olyan tagunk, akinek kék, vagyis egy aktív rendvédelmi nő jött össze. Majomnak pirosból is került a mellényére, mert őt nem zavarta, ha az alkalmi partnere épp menstruál.

- Nem azért tettem. Tudod… ez becsületbeli ügy.

A kijelentésen jót nevettünk.

- Viszont… jó, hogy felhoztad ezt a patch dolgot. – hangjában tétovázást éreztem, mintha nem tudná, hogyan akarja kifejezni magát.

- Bökd ki, bátran. Miről lenne szó? – noszogattam.

- Szeretnék átigazolni.

- Ennek semmi akadálya. Ismered a szabályt. Otthon kérvényezned kell, a leendő chapterben pedig meg kell szavazni.

- Az otthoni rész elintézve. Cinege elenged.

- Akkor nem értem… Mi a gond?

- Hozzátok szeretnék átigazolni. – nyújtotta át a kérelmet.

- Áh… és Bajusz miatt van benned némi rossz érzés az időzítést illetően.

- Pontosan.

- Ne legyen.

- De hát most halt meg.

- Igen, és? A kérelmet már odaadtad nekem és Bajusz is tudott róla.

- De Ő nem is…

- Ezt rajtunk kívül hányan tudják?

Elhallgatott. Fejét lebiggyesztette. Felültem és közelebb hajoltam a sráchoz.

- Nézd. Ennek a klubnak az alapjai, a történelme rengeteg hazugságra és féligazságra épült. A többségéről bizonyára nem hallottál, de nekem elhiheted, hogy ez az apróság már nem oszt, nem szoroz… Mára úgyis ülés van betervezve. Velünk jössz. Be kell iktatnom az új titkárt, és akkor egyúttal döntünk rólad is. A srácok kedvelnek. Nem lesz itt gond.

Hálás pillantással megköszönte, majd felkelt a helyéről és bement az épületbe. Előhúztam a telefonomat és felhívtam a fiam. Közöltem vele, hogy trombitálja össze a chapter tagjait egy esti gyűlésre. Meghagytam, hogy senki nem maradhat távol. Mikor letettem Bandi lépett ki az épületből, egy bögre, gőzölgő kávéval:

- Mi újság?

- Mit szólnál hozzá, ha Dan átjönne hozzánk?

Beleszürcsölt a feketéjébe.

- Mit szólnék?

- Támogatnád?

- Persze. Jó srác… Beadta már a kérelmét?

- Még Szolnokon átadta.

- Akkor nem mondtad…

- A hazatérésre tartogattam.

- Akkor miért most?

- Mert most beszéltem vele, hogy velünk jöjjön. Ma döntünk róla.

- Nem túl korrekt az időpont.

- Mikor lenne az? Egy nap múlva? Egy hét múlva? Vagy legyen hónap? Egyik se lenne az. Ma úgyis bejelentem Bajusz utódját, akkor egyúttal dönthetünk róla is.

Az alelnököm kicsit elgondolkodott. Belekortyolt a kávéjába.

- Oké. Támogatom. – felkelt a helyéről és elindult az épület felé.

- Szólj a jelöltnek, hogy csomagoljon. Két órán belül indulni szeretnék.

- Két óra?

- Még nem jött meg az inger – emeltem fel a kávésbögrémet - ha érted mire gondolok?

Közel hat órás, 380 kilométeres út várt ránk. Négyen motorral és a Wu által vezetett kísérőautóval indultunk el, mindenki mást hátrahagyva. Kemény tempót diktálva száguldottunk át az országon. Estebédre Dunaföldváron álltunk meg, ahogy előtte és utána is egy-egy alkalommal, így kereken hét órába telt, mire hazaértünk.

A teljes tagság jelen volt az előre beharangozott gyűlésen. Egész úton azon gondolkodtam, hogy ki lehetne a legmegfelelőbb személy a Secretary pozícióra. A többség azt várta, hogy Csongort jelölöm a pozícióra, de helyette Bobby lett az új titkár. Olyan embert kellett választanom, aki mindig jelen van, és már régóta ismeri a klub ügyeit – ezzel indokoltam a döntésemet. Ami Dan átigazolását illeti: egyhangú döntés mellett új taggal bővült a chapter. Örültem az érkezésének, hiszen kezdtünk kiöregedni. Negyven alatt, a jelölteket nem számítva csak a fiam volt, az egykori letenyei Enforcer érkezésével valamelyest javult az átlagéletkor.