Alig egy héttel G látogatása után készen állt az egykori klubház. Új nevet is adtam a létesítménynek: Deadbeats Homestead (amit később már csak DH-ként emlegettünk). Miért is ne lehetne csavargók tanyája, ha ez egy ízig vérig motoros kocsma?
A helyiség minden négyzetcentiméterét lefedtük kamerarendszerrel, a falakat újrafestettük, új dekorációkat helyeztünk fel, de inkább közhelyes dolgokat, mint klubos cuccokat, valamint több változtatható fényű és színű fényforrást. Modernizáltuk a harminc éves hangrendszert és építettünk egy külső teraszt. Az engedélyeztetés kicsit többe került, mint az alapanyag és a munkadíj, de ha egyszer a rendszerben mindenki csendben tartja a markát, akkor bizony ki kell nyitni a bukszát, hogy elérd a céljaid...
Úgy gondoltam, rendezzünk egy hatalmas megnyitó ünnepséget, ahova a klub tagjain kívül minden ismerős motorost meghívunk. Készíttettünk külön erre az eseményre egy speciális meghívót kluboknak és egyéb személyeknek. Aki ilyennel rendelkezett, ingyen jöhetett be. Sittes Májkinak meg kellett tanulnia minden meghívott vendég nevét és hogy honnan érkezik, ugyanis ő felelt a beléptetésért.
Nem meglepő módon a Szatmárnémeti Prospect klubunk egy nappal korábban és teljes létszámmal érkezett két szolnoki tag társaságában. Őket az első emeleti lakásokban szállásoltuk el. Már a hivatalos megnyitó előtt sikeresen felavattuk velük a helyet egy rögtönzött beavató bulival. Az erdélyi köményesről ők gondoskodtak, nem is kis mennyiségben - Lafaty Bandi nem érte meg ébren a második demizson felnyitását -, mi pedig hívtunk pár készséges leányzót.
A következő nap - nem volt vitás - délután kezdődött. Csendben kávéztunk, mikor G és a Nomads chapter 15 óra magasságában érkezett Cinege, Dan és egy letenyei prospect társaságában. Az utcai hangszórókból kellően jó hangerővel szólt Billy F. Gibbons: Missin' yo' kissin' dala, amit G nem kedvelt túlzottan, mert túl lötyögősnek tartott.
A szokásos pacsizásokat követően odaléptem G-hez:
- Ladislav?
- Steffivel északra ment.
- Meló ügyben?
- Nem egészen.
- Hanem?
- Ezt inkább odabenn beszéljük meg.
- Még megvan a régi szoba. - tereltem a vendéget az épület felé.
Rossz házigazdához híven félrevonultam a Nomádok elnökével. Meglepetésemre Cinege és Lafaty Bandi se akart lemaradni a titkos beszélgetésről.
- No, mesélj, hol ez a két csavaró? - süppedtem bele az asztalfőn elhelyezett bőrszékbe. A mellényem zsebéből egy szivart húztam elő, csendben meggyújtottam. Halk kopogás hallatszott az ajtón, majd Bia dugta be a fejét a kinyíló ajtó résén. Frissítőkkel és két pohár whiskeyvel teli tálcát hordozott körbe. Miután mindenkit kiszolgált, csendben távozott. G ekkor kezdett bele:
- Ladislav kicsit kiakadt a történtek miatt és hát a távolság se tett neki jót, hogy 'szemesiek lettünk.
- Ez várható volt... Senki nem mondta neki, hogy el kell mennie... - fújtam ki arrogánsan egy füstpamacsot.
- És bármikor visszajöhet. - tette hozzá Lafaty Bandi.
- Az most nem lenne túl jó ötlet. - szegte le a fejét G.
- Na mer'? - húztam fel a szemöldököm.
- Hogy is mondjam... - vacillált a nomád. - ... hát az van, hogy a volt csajoddal kezdett kavarni.
A levegő megfagyott a szobában. Csendben szuggerált a társaság.
- És? - törtem meg a némaságot. A kijelentésen mindenki fennakadt. Vagy inkább csak a közönyön, ahogy reagáltam. - Ezért nincs itt?
- Elsősorban.
- Mi más oka van?
- Nem véletlenül ment Steffivel.
- Miért játsszuk ezt mindig? Hozzatok már egy kibaszott fogót, hogy kihúzzuk belőle a szavakat! - csattantam fel, megunva a tökölést.
- Amikor a Gyermekek eltemették az előző elnöküket úgy két hete, akkor Ladislav és még páran képviseltek minket. Meghívták őket a virrasztásra és mint kiderült elhárult az utolsó akadály is az útból, szeretnének egy nagyobb klubhoz csatlakozni, akik a nagy többséghez tartoznak, nem erőszakosak és van bennük perspektíva.
Már kezdtem kapizsgálni, hogy mire akar kilyukadni.
- Kedveljük a Gyermekeket. Jó a viszonyunk velük. - jegyezte meg Bandi.
- Ráadásul régebbiek, mint mi. - tettem hozzá.
- Csak szar nevet választottak az indulásnál. - ezen mind felnevettünk. Cinegétől nem sok vicceset hallottunk az évek során, de amikor ilyen megjegyzéseket tett, azok nagyon ütöttek.
- Ladislav felvetette, hogy megfűzné őket a csatlakozásra, ugyanis más felvidéki klubok is bejelentkeztek egy lehetséges beolvasztás miatt. - folytatta G.
- Viszont ha hozzánk állnának be, akkor mi beléphetnénk a Felvidékre, ami új lehetőségeket hozna. - tettem hozzá.
- És Ladislav visszaköltözhetne északra. - dünnyögte Lafaty Bandi.
- Mit gondoltok? - hátradőltem, beleszívtam a szivarba. Ízlelgettem a kellemes aromáját és a bővülő klubunk képét.
- Nem tűnik rossz ötletnek. - tárta szét hosszú karjait Cinege. Bandi csendben bólogatott.
- Hívd fel Hombárt és tájékoztasd. Ha támogatja még ma megszavazzuk. - böktem a szivarommal a letenyei elnök felé, aki rögvest előhúzta a telefonját a farmerjából és kivonult a szobából.
- G, Te csörögj rá Ladislavra. Mondd meg neki, hogy a haverjaival guruljanak át a nyitó ünnepségre. Érezzék a vendégszeretetünket! Bandi! Küldj egy prospectet még pár hordó sörért a raktárhoz. Én pedig szólok Horesznak, hogy mire számítsanak.
- Miért kell a zsandárokat is beavatni? - érdeklődött G.
- Az a hiéna még mindig szereti tartani a markát. Inkább tudjon róla, minthogy egy rögtönzött razziával összebarmolja a nyitóbulinkat!
Lafaty Bandi és G távozása után a hátsó ajtón át a parkolóban várakozó Heritage Softail-emhez osontam. Még az árnyékban is szikrázott a mély, sötétzöld fényezése. Nyeregbe ültem, becsatoltam a bukómat, mikor a fejem felett egy hang szólt rám:
- Hova mész Prez? - megperdültem.
Nicu volt, a Szatmáriak vezetője. A gangon cigarettázott magányában. Ahogy előredőlt a korlátra könyökölve, a szétnyíló mellénye alól kikandikált a hónaljtokba rejtett Walther P88-asa, amit természetesen illegálisan tartott magánál.
- A klubházba. - a válasz nem volt igaz.
- Jövök én is.
"De jó." - gondoltam magamban szarkasztikusan. Nem kívántam a társaságot, csak egyedül akartam motorozni egyet, de mire nemet mondhattam volna, addigra a pár méterrel arrébb álló motorján, egy ezeréves Elektra Glide nyergében ücsörgött. Az enyémmel ellentétben Nicu gépe borzalmas látványt nyújtott: repedezett és fénytelen a festés, az egykor króm alkatrészek bemattoltak és a kipufogót helyenként marta a rozsda.
"Akkor gyere." - azzal gázt adtam és levágtattunk a Felvidéki utcán a Táncsicsig, majd balra fordultam. Nicu hűséges kutyaként, alig pár méterrel mögöttem követett. A kereszteződés előtt a tükörben láttam, hogy jobbra indexel és lehúzódik. Amikor viszont zöldre váltott a lámpa elhúztam egyenesen. Gyorsan feleszmélt és utánam iramodott. Tettünk néhány kanyart balra és jobbra, és minden egyenesben tövig húztam a gázt, de a szatmáriak elnöke nem hagyta magát lerázni. Fogócskáztunk a városban. Csak abban az utcában hagytam abba és kigurulni a gépem, ahol a házam állt. Befordultunk a felhajtóra, ahol már két motor parkolt: Majomé és Csongor fiamé.
- Ez jó volt, főnök! - pacsizott velem egyet Nicu széles vigyor kíséretében. - De ez nem a klubház, ha nem tévedek.
- Nem. Ez az én otthonom.
- Oh. - döbbent le.
Csongor lépett ki az ajtón és III. Corey.
- Kávét, sört? - kérdeztem a szatmárit, miközben megvakargattam a kutyám fülének tövét.
- Ebben a sorrendben, köszi.
Mikor beléptünk a házba Majom a nappaliban lévő kanapén horkolt - szokás szerint.
- Ha rajta múlik szétlőnek a nyílt utcán. - böktem Majom felé. Nicu jót nevetett a kijelentésemen. - Mikor jött haza? - kérdeztem Csongort.
- Háromnegyed négy körül. Keresztbe' megállt a felhajtón, lehányta a fogadására kirohanó Corey-t, aki erre lábikrán csípte. A fájdalomtól felordított és átesett a motorján, ami persze vele együtt felborult. A csörömpölésre a szomszédok is felébredtek és azt hitték, hogy valaki el akarja lopni a vasat, ezért kihívták a zsandárokat. Összekapartam, behoztam, lelöktem a kanapéra, felkapcsoltam a refit és épp elkezdtem felállítani a Road Kinget, mikor megálltak a kapuban a rend éber őrei. Csipás szemekkel faggattak, hogy mit csinálok azzal a motorral és azonnal hagyjam abba a műveletet. Félig rogyasztott térdekkel, hónom alatt azzal a döggel pislogtunk egymásra, mert egyikük se tudta, hogy mi lenne a következő lépés. Mondok neki épp felállítanám, ha nem venné észre és megköszönném, ha segítene. Erre nyaggat tovább, hogy kié a jármű, meg hogy igazoljam magam! Kérdem, hogy melyiket szeretné előbb? Kezdje az igazolással, mondja az őrmester. Közben még mindig ugyanabban a pózban ácsorogtam mozdulatlanul. Mondom neki ki vagyok és hogy itt lakom. Az neki kevés lesz, kellenek a papírok. Erre lassan visszaeresztettem a motort a földre és elindultam a házba, mire rám kiállt, hogy hova megyek? Mondom neki, hogy az igazolványaimért, mert nem tartom sem a boxeremben, se a trikómban őket. Ekkor tántorogva kiesett az ajtón ez az idióta - mutatott a kanapén mélyen hortyogó Majomra Csongor, majd így folytatta:
- Kik ezek a faszszopók, öcsi? - üvöltötte teli torokból, majd megindult a zsaruk felé. Amelyik eddig faggatott már kioldotta a pisztolytáskát, hogy lelője, ha közelebb ér. A másik ezalatt bediktálta a fekvő Road King rendszámát és jött az infó a rádión. Amikor Majom meghallotta a nevét feszes vigyázzba vágta magát és olyan szabályosan szalutált, mint a seregben senki.
- Jelen! - harsogta sörtől bűzös hangon, majd enyhe kilengésekkel próbálta a függőleges pozíciót tartani.
- A magáé ez a jármű, uram? - kérdezte az őrmester.
- Őrmester úrnak jelentem, igen!
- Mi történt?
- Feldőlt.
És ekkor, hogy szemléltesse az esetet, vagy csak szimplán nem tudott már tovább két lábon állni, Majom eldőlt, mint egy homokzsák. A rendőr persze félreugrott, hogy ne rá dőljön, de aztán ellenőrizte az életjeleit. Miután azokat rendben találta felszólított, hogy vigyem be a házba, majd állítsam fel a motort. Erre mondtam nekik, hogy azért segíthetnének, így mire kiértem a két zsandár teljes erejével feszengett a háromszáz kiló súlya alatt. Mikor végre talpra állítottuk, megköszöntem a segítséget, beparkoltam vele és azóta arra vigyázok, hogy ez a vadállat nehogy kiszökjön.
A történetet hallgatva jót derültünk. Csongort, miután lefőzte a kávét, elküldtem a raktárhoz, hogy leellenőrizze a Prospect tevékenységét és készítsen egy leltárt, aztán menjen a DH-ba. Meghagytam neki, hogyha bárki keres a klubból, akkor csak abban az esetben mondja el, hogy hol vagyok, ha már tényleg nagy a gáz.
- Mindenki másnak annyit mondj, hogy majd érkezem.
Amikor Csongor beindította a motorját, akkor tért magához Majom - bár attól a hangtól még a szomszéd utcában addig folyton acsargó rottweiler is csendben maga alá hugyoz.
A testőröm kómásan cuppogott kettőt, megsimította szőrös fejét lehetetlenül hosszú kezével, majd felült. Hitetlenkedve ránk pislogott és próbálta felfogni a helyzetet. Nicu a kis dohányzóasztal felett egy üveg sört nyújtott át neki. A testőröm a tetejét egyetlen mozdulattal lecsavarta és a tartalmát félig egyetlen korttyal eltüntette.
- Hát ti? - böffentett elégedetten.
- Jöttünk megnézni. Hogy vagy?
- Én még hagyján. A lányom már kevésbé.
- A vetélés miatt?
Majom csendben bólintott. Szemei fátyolossá váltak. Élő ember nem látta sírni ezt a talpig marcona embert, de most belül zokogott. Tartotta magát és arcizma sem rándult, de aki már régebb óta ismeri, az most kiolvashatta a mindig jéghideg tekintetből a megélt tragédia minden fájdalmát.
- Nem megyünk ki a kertbe kicsit lövöldözni? - húzta elő Nicu a stukkerét a mellénye alól vigyorogva.
- Ennek a szomszédok nem örülnének túlzottan. - vettem ki a kezéből a fegyvert. - Viszont tudok egy helyet, ahol mókázhatnánk egy kicsit.
Majom erre, mint egy rugó pattant fel. Lehúzta a maradék sörét, levette a lehányt trikóját, amit aztán egy hanyag mozdulattal a földre dobott. Felkapta a mellényét a kanapé háttámlájáról, belebújt és széttárta a karjait:
- Na, nem megyünk?
Nicuval egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk ki:
- Legalább mosd meg az arcod!
Morgott valamit, de végül csak elindult a fürdőszoba felé. Amíg a kis ember rendbe rakta magát, addig a garázsban egy szerszámos láda mélyéről elővettem egy dobozt, két másikat pedig a satu alatti fiókból. A dobozokat a Softailem oldalsó boxaiba rejtettem. Tíz perc várakozás után Nicu bement a házba, hogy megkeresse a testőrömet. Amikor pár perccel később megjelentek a bejárati ajtón, kiderült, hogy Majom elaludt a WC-n. Egy kávé erejéig elhalasztottuk az indulást, hogy magához térjen a fickó.
Ránk esteledett mire minden lőszerünk elfogyott és gyakorlatilag a fiam által készített leltár is mehetett a kukába, mert négy rekesz sört is szó szerint elpusztítottunk. A javát csak szétlőttük, de nem sajnáltuk. A szórakozásunk mindhármunkból kivett minden feszültséget.
Jó kedvűen visszagurultunk a DH-hoz, ahol már rég folyt a buli. Rengetegen részesei akartak lenni az újra megnyitónak. Ez igaz volt Horációra és kis csapatára is, akik az épülettel szembeni térről figyelték az eseményeket. Voltam annyira pofátlan, hogy melléjük parkoljak le a járdán. Nicu és Majom természetesen követte a példámat. A nyomozó homlokán kidudorodtak az erek a méregtől, de nem tett megjegyzést, sőt a mellette ácsorgó pályakezdő őrmestert is visszafogta.
- Megtisztelő, hogy a rend éber őrei vigyázzák a biztonságunkat ezen a jeles napon. - szúrtam oda Horációnak mikor lekászálódtam a motoromról.
- Nem hagytam volna ki. Ezt úgyis át akartam adni. - nyújtott át egy csekket ötvenezerről. A papírost továbbítottam Majomnak, aki kicsit összegyűrve a farzsebébe süllyesztette azt. Mindig így bántunk a bírságaival.
- Nem jössz be egy sörre? A fiúk meg kaphatnak egy narancslét. - hecceltem Horeszt, de mindketten tudtuk, hogy nem gondolom komolyan.
- Nem iszom. - felelte szigorú hangon.
- Te tudod.
- Az úr jobban van már? - mutatott Majomra az ifjú őrmester.
- Mi köze van hozzá? - ugatta vissza a testőr.
- Hajnalban elég rosszul nézett ki. Remélem nem fogyasztott alkoholt, mielőtt most a járművére ült! És önök se. - ezek szerint ő volt az egyik járőr, aki pár órával korábban a házamnál járt. A munkaidő beosztásuk és a létszámuk évek óta ugyanannyira stagnál, akár a fizetésük.
- Ugyan már! Mi nem is motoroztunk. - tettem fel megadóan a kezem. - Mi onnan szemből jöttünk ki, és csak azt akartuk megtudni, hogy mit néznek a motorokon.
- Maguk az előbb par... - Horáció felemelte a kezét, hogy csendre intse a beosztottját. Tisztában volt vele, hogy felesleges balhéba sodorná magát a zöldfülű őrmestere, amivel nem csak saját magát blamálná, hanem az egész testületet.
Egyet hátra léptem:
- Mi most visszamegyünk. Ha gondolják kiküldetek egy kávét, hogy éberek maradjanak. Ne? Biztos? Fáradtnak tűnnek. Ha nem hát nem. Kellemes időtöltést.
- Idióták. - dörmögte az orra alatt Majom, de a zsaruk arcáról leolvasható volt, hogy ők is tisztán hallották a végszót.
Mi sarkon fordultunk és faképnél hagytuk őket. A túloldalról még visszapillantottam és ahogy ott állt a lámpa alatt a három rendőr a motorjaink mellett két dolgot éreztem: némi szánalmat és marihuána illatot.
- Normálisak vagytok? itt szívjátok ezt a szart, mikor ott áll az a három fakabát? Adjatok már egy slukkot!
A hangulat nem a hangosan elejtett kijelentéstől, de a tetőfokára hágott. Mindenki jól érezte magát. Fél óra alatt értem be az épületbe, ahol további beszélgetéseket kellett folytatnom különböző klubok tagjaival. A hangszórókból kellemes hangerővel szólt a Five Finger Death Punch: Hell to pay dala, a színpadon lányok rázták a formás seggüket a dal ritmusára. A régi titokszoba előtt beszélgetett Ladislav G-vel és a Gyermekek új vezetőjével. Ahogy közelítettem feléjük egy hatalmas súly nehezedett a vállamra, mire megperdültem:
- Hombár! Baszki! Azt hittem valaki mászókának használ.
Üdvözlésül meglapogattuk egymás vállát - vagyis én nagyjából a vállát értem el.
- Megnőttél amióta nem láttalak.
- Ne is mond, testvér! A legutóbbi orvosi vizsgálaton a doki semmi jóval nem kecsegtetett. - hangjában szomorúság volt érezhető.
Hombár egy ideje inkább küzdött a növekvő testsúlyával, mint hogy kihasználta volna az adottságait. Egyre nehezebben mozgott, ami tovább nehezítette az életét. A két méter magas ember alatt a mérleg lassan olyan súlyt mutatott, mint a testmagassága. Hogy az orvosa mit, vagy mondott-e neki valami kecsegtetőt, nem tudtuk meg sosem, mert a szolnoki elnök még a hosszas faggatás ellenére se árulta el.
- Örülök, hogy látlak! Gyere, üljünk le. - invitáltam a régi titokszobába. Rácsapott alkalmi nőcskéjének fenekére, aki ettől kissé megugrott, majd követett a helyiség felé. Köszöntöttem az ajtó előtt várakozókat, majd egymás után beléptünk. A balomra Lafaty Bandi ült, mellé köményes cimborája G és Ladislav, a jobbomra Cinege és Hombár. Az asztal túlvégén a Gyermekek vezetője Miro foglalt helyet, a helyettese, Rob a baljára, Hombár mellé került.
- Először is köszönöm, hogy elfogadtátok a rögtönzött meghívást.
- Mi köszönjük, hogy itt lehetünk. Szépen rendbe hoztátok a helyet! - felelte Miro.
- És látom vannak új lányok! - vigyorgott kéjesen Rob.
- Szeretném most személyesen is részvétünket nyilvánítani Hlovadec-ért. Jó ember volt.
- Köszönjük. - felelte a Gyermekek vezetője.
- Nem szeretném húzni az időt, mind tudjuk miért vagyunk most itt. Elmondanád kérlek, hogy mire gondoltatok?
- Egészen eddig hiába próbáltunk túllendülni a kezdetek óta meglévő begyöpösödött szabályokon, az idősebb tagjaink nem hagyták, hogy változzunk. Hlovo volt az utolsó gátja ennek a dolognak. Ez persze nem azt jelenti, hogy meggyaláznánk az örökségüket, de egyszerűen így nem mehetünk tovább. Egy ideje nem voltak újoncaink, mert a többségük nem akarta azt a vonalat képviselni, amit Hlovo-ék előírtak.
- Kitől kaptatok eddig ajánlatokat?
- Az összes felvidéki klubtól. Eljártunk hozzájuk, ugyanígy elmondtuk, hogy mit szeretnénk, mik a terveink.
- Mozgalmas időszakon vagytok túl. - csúszott ki Lafaty Bandi száján.
- Meglehetősen. Elég súlyos kilométereket tettünk a gépeinkbe.
- Megérte?
- Nem annyira, de haszontalannak semmiképp nem neveznénk. Viszont lehet nem találtuk meg az igazit.
- Ladislav gondolom vázolta, hogy mik a kondíciók a házunk táján.
- Nagy vonalakban. - jegyezte meg az említett fél.
- Nektek ez mennyire lenne elfogadható és járható út? - tudakoltam tovább a Gyermekek elnökétől.
- Abszolút. Úgy gondoljuk mindketten csak nyernénk ezzel a fúzióval.
- A teljes tagság támogatja nálatok ezt a lépést?
- Igen.
Végignéztem az elnökökön. Az évek során ügyesen kifejlesztettük a néma szavazást, ami mindössze a szemgolyó apró mozdulatát jelentette. A külső szemlélők számára ez fel sem tűnik. Miután mindenki igent biccentett jeleztem Lafaty Bandinak, hogy a széfből vegye ki a támogatói és hangaround felvarrókat. Mindegyikből egyet kiemeltem és felkeltem a székemből, Miro-t pedig magamhoz intettem.
- Az első időszak alatt ezt kell viselnetek a régi saját patch-eitek mellett. Minden más támogatói felvarró viselése tilos. A következő egy évben be kell járnotok a klub minden chapterét és tudatnotok kell a felvidéki klubokkal, hogy elindult ez a folyamat. Az átállás idejére Ladislav veletek lesz, hogy felügyelje a folyamatokat és minden a szabályaink alapján menjen végbe. Elfogadjátok ezt?
- El!
- Üdv köztünk! - nyújtottam át Miro-nak a két patch-et.
A többiek örömüket ovációval és az asztal lapjának kalapálásával közölték, majd befogadásul testvéri ölelés következett.
- Most pedig igyunk valamit ennek örömére!
A szokásos pacsizásokat követően odaléptem G-hez:
- Ladislav?
- Steffivel északra ment.
- Meló ügyben?
- Nem egészen.
- Hanem?
- Ezt inkább odabenn beszéljük meg.
- Még megvan a régi szoba. - tereltem a vendéget az épület felé.
Rossz házigazdához híven félrevonultam a Nomádok elnökével. Meglepetésemre Cinege és Lafaty Bandi se akart lemaradni a titkos beszélgetésről.
- No, mesélj, hol ez a két csavaró? - süppedtem bele az asztalfőn elhelyezett bőrszékbe. A mellényem zsebéből egy szivart húztam elő, csendben meggyújtottam. Halk kopogás hallatszott az ajtón, majd Bia dugta be a fejét a kinyíló ajtó résén. Frissítőkkel és két pohár whiskeyvel teli tálcát hordozott körbe. Miután mindenkit kiszolgált, csendben távozott. G ekkor kezdett bele:
- Ladislav kicsit kiakadt a történtek miatt és hát a távolság se tett neki jót, hogy 'szemesiek lettünk.
- Ez várható volt... Senki nem mondta neki, hogy el kell mennie... - fújtam ki arrogánsan egy füstpamacsot.
- És bármikor visszajöhet. - tette hozzá Lafaty Bandi.
- Az most nem lenne túl jó ötlet. - szegte le a fejét G.
- Na mer'? - húztam fel a szemöldököm.
- Hogy is mondjam... - vacillált a nomád. - ... hát az van, hogy a volt csajoddal kezdett kavarni.
A levegő megfagyott a szobában. Csendben szuggerált a társaság.
- És? - törtem meg a némaságot. A kijelentésen mindenki fennakadt. Vagy inkább csak a közönyön, ahogy reagáltam. - Ezért nincs itt?
- Elsősorban.
- Mi más oka van?
- Nem véletlenül ment Steffivel.
- Miért játsszuk ezt mindig? Hozzatok már egy kibaszott fogót, hogy kihúzzuk belőle a szavakat! - csattantam fel, megunva a tökölést.
- Amikor a Gyermekek eltemették az előző elnöküket úgy két hete, akkor Ladislav és még páran képviseltek minket. Meghívták őket a virrasztásra és mint kiderült elhárult az utolsó akadály is az útból, szeretnének egy nagyobb klubhoz csatlakozni, akik a nagy többséghez tartoznak, nem erőszakosak és van bennük perspektíva.
Már kezdtem kapizsgálni, hogy mire akar kilyukadni.
- Kedveljük a Gyermekeket. Jó a viszonyunk velük. - jegyezte meg Bandi.
- Ráadásul régebbiek, mint mi. - tettem hozzá.
- Csak szar nevet választottak az indulásnál. - ezen mind felnevettünk. Cinegétől nem sok vicceset hallottunk az évek során, de amikor ilyen megjegyzéseket tett, azok nagyon ütöttek.
- Ladislav felvetette, hogy megfűzné őket a csatlakozásra, ugyanis más felvidéki klubok is bejelentkeztek egy lehetséges beolvasztás miatt. - folytatta G.
- Viszont ha hozzánk állnának be, akkor mi beléphetnénk a Felvidékre, ami új lehetőségeket hozna. - tettem hozzá.
- És Ladislav visszaköltözhetne északra. - dünnyögte Lafaty Bandi.
- Mit gondoltok? - hátradőltem, beleszívtam a szivarba. Ízlelgettem a kellemes aromáját és a bővülő klubunk képét.
- Nem tűnik rossz ötletnek. - tárta szét hosszú karjait Cinege. Bandi csendben bólogatott.
- Hívd fel Hombárt és tájékoztasd. Ha támogatja még ma megszavazzuk. - böktem a szivarommal a letenyei elnök felé, aki rögvest előhúzta a telefonját a farmerjából és kivonult a szobából.
- G, Te csörögj rá Ladislavra. Mondd meg neki, hogy a haverjaival guruljanak át a nyitó ünnepségre. Érezzék a vendégszeretetünket! Bandi! Küldj egy prospectet még pár hordó sörért a raktárhoz. Én pedig szólok Horesznak, hogy mire számítsanak.
- Miért kell a zsandárokat is beavatni? - érdeklődött G.
- Az a hiéna még mindig szereti tartani a markát. Inkább tudjon róla, minthogy egy rögtönzött razziával összebarmolja a nyitóbulinkat!
Lafaty Bandi és G távozása után a hátsó ajtón át a parkolóban várakozó Heritage Softail-emhez osontam. Még az árnyékban is szikrázott a mély, sötétzöld fényezése. Nyeregbe ültem, becsatoltam a bukómat, mikor a fejem felett egy hang szólt rám:
- Hova mész Prez? - megperdültem.
Nicu volt, a Szatmáriak vezetője. A gangon cigarettázott magányában. Ahogy előredőlt a korlátra könyökölve, a szétnyíló mellénye alól kikandikált a hónaljtokba rejtett Walther P88-asa, amit természetesen illegálisan tartott magánál.
- A klubházba. - a válasz nem volt igaz.
- Jövök én is.
"De jó." - gondoltam magamban szarkasztikusan. Nem kívántam a társaságot, csak egyedül akartam motorozni egyet, de mire nemet mondhattam volna, addigra a pár méterrel arrébb álló motorján, egy ezeréves Elektra Glide nyergében ücsörgött. Az enyémmel ellentétben Nicu gépe borzalmas látványt nyújtott: repedezett és fénytelen a festés, az egykor króm alkatrészek bemattoltak és a kipufogót helyenként marta a rozsda.
"Akkor gyere." - azzal gázt adtam és levágtattunk a Felvidéki utcán a Táncsicsig, majd balra fordultam. Nicu hűséges kutyaként, alig pár méterrel mögöttem követett. A kereszteződés előtt a tükörben láttam, hogy jobbra indexel és lehúzódik. Amikor viszont zöldre váltott a lámpa elhúztam egyenesen. Gyorsan feleszmélt és utánam iramodott. Tettünk néhány kanyart balra és jobbra, és minden egyenesben tövig húztam a gázt, de a szatmáriak elnöke nem hagyta magát lerázni. Fogócskáztunk a városban. Csak abban az utcában hagytam abba és kigurulni a gépem, ahol a házam állt. Befordultunk a felhajtóra, ahol már két motor parkolt: Majomé és Csongor fiamé.
- Ez jó volt, főnök! - pacsizott velem egyet Nicu széles vigyor kíséretében. - De ez nem a klubház, ha nem tévedek.
- Nem. Ez az én otthonom.
- Oh. - döbbent le.
Csongor lépett ki az ajtón és III. Corey.
- Kávét, sört? - kérdeztem a szatmárit, miközben megvakargattam a kutyám fülének tövét.
- Ebben a sorrendben, köszi.
Mikor beléptünk a házba Majom a nappaliban lévő kanapén horkolt - szokás szerint.
- Ha rajta múlik szétlőnek a nyílt utcán. - böktem Majom felé. Nicu jót nevetett a kijelentésemen. - Mikor jött haza? - kérdeztem Csongort.
- Háromnegyed négy körül. Keresztbe' megállt a felhajtón, lehányta a fogadására kirohanó Corey-t, aki erre lábikrán csípte. A fájdalomtól felordított és átesett a motorján, ami persze vele együtt felborult. A csörömpölésre a szomszédok is felébredtek és azt hitték, hogy valaki el akarja lopni a vasat, ezért kihívták a zsandárokat. Összekapartam, behoztam, lelöktem a kanapéra, felkapcsoltam a refit és épp elkezdtem felállítani a Road Kinget, mikor megálltak a kapuban a rend éber őrei. Csipás szemekkel faggattak, hogy mit csinálok azzal a motorral és azonnal hagyjam abba a műveletet. Félig rogyasztott térdekkel, hónom alatt azzal a döggel pislogtunk egymásra, mert egyikük se tudta, hogy mi lenne a következő lépés. Mondok neki épp felállítanám, ha nem venné észre és megköszönném, ha segítene. Erre nyaggat tovább, hogy kié a jármű, meg hogy igazoljam magam! Kérdem, hogy melyiket szeretné előbb? Kezdje az igazolással, mondja az őrmester. Közben még mindig ugyanabban a pózban ácsorogtam mozdulatlanul. Mondom neki ki vagyok és hogy itt lakom. Az neki kevés lesz, kellenek a papírok. Erre lassan visszaeresztettem a motort a földre és elindultam a házba, mire rám kiállt, hogy hova megyek? Mondom neki, hogy az igazolványaimért, mert nem tartom sem a boxeremben, se a trikómban őket. Ekkor tántorogva kiesett az ajtón ez az idióta - mutatott a kanapén mélyen hortyogó Majomra Csongor, majd így folytatta:
- Kik ezek a faszszopók, öcsi? - üvöltötte teli torokból, majd megindult a zsaruk felé. Amelyik eddig faggatott már kioldotta a pisztolytáskát, hogy lelője, ha közelebb ér. A másik ezalatt bediktálta a fekvő Road King rendszámát és jött az infó a rádión. Amikor Majom meghallotta a nevét feszes vigyázzba vágta magát és olyan szabályosan szalutált, mint a seregben senki.
- Jelen! - harsogta sörtől bűzös hangon, majd enyhe kilengésekkel próbálta a függőleges pozíciót tartani.
- A magáé ez a jármű, uram? - kérdezte az őrmester.
- Őrmester úrnak jelentem, igen!
- Mi történt?
- Feldőlt.
És ekkor, hogy szemléltesse az esetet, vagy csak szimplán nem tudott már tovább két lábon állni, Majom eldőlt, mint egy homokzsák. A rendőr persze félreugrott, hogy ne rá dőljön, de aztán ellenőrizte az életjeleit. Miután azokat rendben találta felszólított, hogy vigyem be a házba, majd állítsam fel a motort. Erre mondtam nekik, hogy azért segíthetnének, így mire kiértem a két zsandár teljes erejével feszengett a háromszáz kiló súlya alatt. Mikor végre talpra állítottuk, megköszöntem a segítséget, beparkoltam vele és azóta arra vigyázok, hogy ez a vadállat nehogy kiszökjön.
A történetet hallgatva jót derültünk. Csongort, miután lefőzte a kávét, elküldtem a raktárhoz, hogy leellenőrizze a Prospect tevékenységét és készítsen egy leltárt, aztán menjen a DH-ba. Meghagytam neki, hogyha bárki keres a klubból, akkor csak abban az esetben mondja el, hogy hol vagyok, ha már tényleg nagy a gáz.
- Mindenki másnak annyit mondj, hogy majd érkezem.
Amikor Csongor beindította a motorját, akkor tért magához Majom - bár attól a hangtól még a szomszéd utcában addig folyton acsargó rottweiler is csendben maga alá hugyoz.
A testőröm kómásan cuppogott kettőt, megsimította szőrös fejét lehetetlenül hosszú kezével, majd felült. Hitetlenkedve ránk pislogott és próbálta felfogni a helyzetet. Nicu a kis dohányzóasztal felett egy üveg sört nyújtott át neki. A testőröm a tetejét egyetlen mozdulattal lecsavarta és a tartalmát félig egyetlen korttyal eltüntette.
- Hát ti? - böffentett elégedetten.
- Jöttünk megnézni. Hogy vagy?
- Én még hagyján. A lányom már kevésbé.
- A vetélés miatt?
Majom csendben bólintott. Szemei fátyolossá váltak. Élő ember nem látta sírni ezt a talpig marcona embert, de most belül zokogott. Tartotta magát és arcizma sem rándult, de aki már régebb óta ismeri, az most kiolvashatta a mindig jéghideg tekintetből a megélt tragédia minden fájdalmát.
- Nem megyünk ki a kertbe kicsit lövöldözni? - húzta elő Nicu a stukkerét a mellénye alól vigyorogva.
- Ennek a szomszédok nem örülnének túlzottan. - vettem ki a kezéből a fegyvert. - Viszont tudok egy helyet, ahol mókázhatnánk egy kicsit.
Majom erre, mint egy rugó pattant fel. Lehúzta a maradék sörét, levette a lehányt trikóját, amit aztán egy hanyag mozdulattal a földre dobott. Felkapta a mellényét a kanapé háttámlájáról, belebújt és széttárta a karjait:
- Na, nem megyünk?
Nicuval egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk ki:
- Legalább mosd meg az arcod!
Morgott valamit, de végül csak elindult a fürdőszoba felé. Amíg a kis ember rendbe rakta magát, addig a garázsban egy szerszámos láda mélyéről elővettem egy dobozt, két másikat pedig a satu alatti fiókból. A dobozokat a Softailem oldalsó boxaiba rejtettem. Tíz perc várakozás után Nicu bement a házba, hogy megkeresse a testőrömet. Amikor pár perccel később megjelentek a bejárati ajtón, kiderült, hogy Majom elaludt a WC-n. Egy kávé erejéig elhalasztottuk az indulást, hogy magához térjen a fickó.
Ránk esteledett mire minden lőszerünk elfogyott és gyakorlatilag a fiam által készített leltár is mehetett a kukába, mert négy rekesz sört is szó szerint elpusztítottunk. A javát csak szétlőttük, de nem sajnáltuk. A szórakozásunk mindhármunkból kivett minden feszültséget.
Jó kedvűen visszagurultunk a DH-hoz, ahol már rég folyt a buli. Rengetegen részesei akartak lenni az újra megnyitónak. Ez igaz volt Horációra és kis csapatára is, akik az épülettel szembeni térről figyelték az eseményeket. Voltam annyira pofátlan, hogy melléjük parkoljak le a járdán. Nicu és Majom természetesen követte a példámat. A nyomozó homlokán kidudorodtak az erek a méregtől, de nem tett megjegyzést, sőt a mellette ácsorgó pályakezdő őrmestert is visszafogta.
- Megtisztelő, hogy a rend éber őrei vigyázzák a biztonságunkat ezen a jeles napon. - szúrtam oda Horációnak mikor lekászálódtam a motoromról.
- Nem hagytam volna ki. Ezt úgyis át akartam adni. - nyújtott át egy csekket ötvenezerről. A papírost továbbítottam Majomnak, aki kicsit összegyűrve a farzsebébe süllyesztette azt. Mindig így bántunk a bírságaival.
- Nem jössz be egy sörre? A fiúk meg kaphatnak egy narancslét. - hecceltem Horeszt, de mindketten tudtuk, hogy nem gondolom komolyan.
- Nem iszom. - felelte szigorú hangon.
- Te tudod.
- Az úr jobban van már? - mutatott Majomra az ifjú őrmester.
- Mi köze van hozzá? - ugatta vissza a testőr.
- Hajnalban elég rosszul nézett ki. Remélem nem fogyasztott alkoholt, mielőtt most a járművére ült! És önök se. - ezek szerint ő volt az egyik járőr, aki pár órával korábban a házamnál járt. A munkaidő beosztásuk és a létszámuk évek óta ugyanannyira stagnál, akár a fizetésük.
- Ugyan már! Mi nem is motoroztunk. - tettem fel megadóan a kezem. - Mi onnan szemből jöttünk ki, és csak azt akartuk megtudni, hogy mit néznek a motorokon.
- Maguk az előbb par... - Horáció felemelte a kezét, hogy csendre intse a beosztottját. Tisztában volt vele, hogy felesleges balhéba sodorná magát a zöldfülű őrmestere, amivel nem csak saját magát blamálná, hanem az egész testületet.
Egyet hátra léptem:
- Mi most visszamegyünk. Ha gondolják kiküldetek egy kávét, hogy éberek maradjanak. Ne? Biztos? Fáradtnak tűnnek. Ha nem hát nem. Kellemes időtöltést.
- Idióták. - dörmögte az orra alatt Majom, de a zsaruk arcáról leolvasható volt, hogy ők is tisztán hallották a végszót.
Mi sarkon fordultunk és faképnél hagytuk őket. A túloldalról még visszapillantottam és ahogy ott állt a lámpa alatt a három rendőr a motorjaink mellett két dolgot éreztem: némi szánalmat és marihuána illatot.
- Normálisak vagytok? itt szívjátok ezt a szart, mikor ott áll az a három fakabát? Adjatok már egy slukkot!
A hangulat nem a hangosan elejtett kijelentéstől, de a tetőfokára hágott. Mindenki jól érezte magát. Fél óra alatt értem be az épületbe, ahol további beszélgetéseket kellett folytatnom különböző klubok tagjaival. A hangszórókból kellemes hangerővel szólt a Five Finger Death Punch: Hell to pay dala, a színpadon lányok rázták a formás seggüket a dal ritmusára. A régi titokszoba előtt beszélgetett Ladislav G-vel és a Gyermekek új vezetőjével. Ahogy közelítettem feléjük egy hatalmas súly nehezedett a vállamra, mire megperdültem:
- Hombár! Baszki! Azt hittem valaki mászókának használ.
Üdvözlésül meglapogattuk egymás vállát - vagyis én nagyjából a vállát értem el.
- Megnőttél amióta nem láttalak.
- Ne is mond, testvér! A legutóbbi orvosi vizsgálaton a doki semmi jóval nem kecsegtetett. - hangjában szomorúság volt érezhető.
Hombár egy ideje inkább küzdött a növekvő testsúlyával, mint hogy kihasználta volna az adottságait. Egyre nehezebben mozgott, ami tovább nehezítette az életét. A két méter magas ember alatt a mérleg lassan olyan súlyt mutatott, mint a testmagassága. Hogy az orvosa mit, vagy mondott-e neki valami kecsegtetőt, nem tudtuk meg sosem, mert a szolnoki elnök még a hosszas faggatás ellenére se árulta el.
- Örülök, hogy látlak! Gyere, üljünk le. - invitáltam a régi titokszobába. Rácsapott alkalmi nőcskéjének fenekére, aki ettől kissé megugrott, majd követett a helyiség felé. Köszöntöttem az ajtó előtt várakozókat, majd egymás után beléptünk. A balomra Lafaty Bandi ült, mellé köményes cimborája G és Ladislav, a jobbomra Cinege és Hombár. Az asztal túlvégén a Gyermekek vezetője Miro foglalt helyet, a helyettese, Rob a baljára, Hombár mellé került.
- Először is köszönöm, hogy elfogadtátok a rögtönzött meghívást.
- Mi köszönjük, hogy itt lehetünk. Szépen rendbe hoztátok a helyet! - felelte Miro.
- És látom vannak új lányok! - vigyorgott kéjesen Rob.
- Szeretném most személyesen is részvétünket nyilvánítani Hlovadec-ért. Jó ember volt.
- Köszönjük. - felelte a Gyermekek vezetője.
- Nem szeretném húzni az időt, mind tudjuk miért vagyunk most itt. Elmondanád kérlek, hogy mire gondoltatok?
- Egészen eddig hiába próbáltunk túllendülni a kezdetek óta meglévő begyöpösödött szabályokon, az idősebb tagjaink nem hagyták, hogy változzunk. Hlovo volt az utolsó gátja ennek a dolognak. Ez persze nem azt jelenti, hogy meggyaláznánk az örökségüket, de egyszerűen így nem mehetünk tovább. Egy ideje nem voltak újoncaink, mert a többségük nem akarta azt a vonalat képviselni, amit Hlovo-ék előírtak.
- Kitől kaptatok eddig ajánlatokat?
- Az összes felvidéki klubtól. Eljártunk hozzájuk, ugyanígy elmondtuk, hogy mit szeretnénk, mik a terveink.
- Mozgalmas időszakon vagytok túl. - csúszott ki Lafaty Bandi száján.
- Meglehetősen. Elég súlyos kilométereket tettünk a gépeinkbe.
- Megérte?
- Nem annyira, de haszontalannak semmiképp nem neveznénk. Viszont lehet nem találtuk meg az igazit.
- Ladislav gondolom vázolta, hogy mik a kondíciók a házunk táján.
- Nagy vonalakban. - jegyezte meg az említett fél.
- Nektek ez mennyire lenne elfogadható és járható út? - tudakoltam tovább a Gyermekek elnökétől.
- Abszolút. Úgy gondoljuk mindketten csak nyernénk ezzel a fúzióval.
- A teljes tagság támogatja nálatok ezt a lépést?
- Igen.
Végignéztem az elnökökön. Az évek során ügyesen kifejlesztettük a néma szavazást, ami mindössze a szemgolyó apró mozdulatát jelentette. A külső szemlélők számára ez fel sem tűnik. Miután mindenki igent biccentett jeleztem Lafaty Bandinak, hogy a széfből vegye ki a támogatói és hangaround felvarrókat. Mindegyikből egyet kiemeltem és felkeltem a székemből, Miro-t pedig magamhoz intettem.
- Az első időszak alatt ezt kell viselnetek a régi saját patch-eitek mellett. Minden más támogatói felvarró viselése tilos. A következő egy évben be kell járnotok a klub minden chapterét és tudatnotok kell a felvidéki klubokkal, hogy elindult ez a folyamat. Az átállás idejére Ladislav veletek lesz, hogy felügyelje a folyamatokat és minden a szabályaink alapján menjen végbe. Elfogadjátok ezt?
- El!
- Üdv köztünk! - nyújtottam át Miro-nak a két patch-et.
A többiek örömüket ovációval és az asztal lapjának kalapálásával közölték, majd befogadásul testvéri ölelés következett.
- Most pedig igyunk valamit ennek örömére!
