Eléggé felkavartak a napokban történtek, megjegyzések, kritikák, számomra esetenként sértő és nem megfelelő kijelentések és ha Bob Marley gondolatának vonalán haladnék tovább előbb utóbb sikerülne olyan szinten megsértenem egyeseket, hogy utána nem nagyon kellene szóba állnunk egymással. Viszont nem hagyhatom, hogy bizonyos dolgok tisztázatlanul maradjanak és inkább kinyitom a pofám, vagyis ütlegelni kezdem azt a kurva klaviatúrát, ami előtt -állítólag- az életemet töltöm. Részben igaz, hogy sokat ülök a gép előtt, de ennek két oka van: szeretnék megválni néhány használati tárgyamtól, amikben már nem lelem örömöm (nem, nem guminőkről és egyéb szexuális segédeszközökről van szó) és ezek meghirdetése, valamint az emailek olvasása így valósulhat meg, valamint a gépen található egy olyan program, aminek segítségével kották millióit tehetném magamévá. Na már most, ha épp nem ezekkel vagyok elfoglalva, akkor lazításképp feltekintek arra bizonyos kék-fehér közösségi oldalra (érdekes: van egy ország, aminek a zászlaja is kék-fehér...), hogy megtudjam kivel épp mi történik. Azért választom ezt a módszert, mert elég költséges dolog lenne a majd ezer ismerősömet felhívni, hogy "helló, mi történt veled mostanában?", másrészt még mindig gyűlölök telefonálgatni... de nyilván bennem van a hiba.
Volt idő, mikor még az ismerőseinkkel a játszótéren, majd a suli mellett a ligetben, vagy egy kocsmában találkoztunk. Aztán szép lassan mindenki szétszéledt, sokan családot alapítottak, én meg még mindig romantikus idiótaként kergetek egy olyan álmot, hogy egyszer ismert, netalán elismert emberke legyek. Ez egy az átlagos, hétköznapi életúttól teljesen eltérő dimenzió, de ennek ellenére van egy olyan hivatásom -amit egy másik, romantikusan idióta és naiv pillanatban választottam- ami rendre visszaránt egy teljesen szürke, átlagos, unalmas világba, amit sok millió ember él meg, amiben az ismerőseim többsége tengődik és csodálkozva tekintenek rám, ha azt mondom, hogy "nem érek rá". Mert nem akarok beállni a sorba, csak robotolni és gürcölni, csak ugyan azokat a lépéseket megtenni napról-napra, hétről-hétre, évről-évre, mint egy betanított hülye majom, hogy aztán munkában megnyomorodva a létszükségletek és az evolúciós követelményeknek eleget téve csak pár ivadékot magam után hagyva lépjek ki a testből, amibe zárva vagyok. Nem a hétköznapoknak akarok élni, hanem egy színesebb, számomra komfortosabb világban és amikor kilépek a fűtőház kapuján, pontosan ez történik. Miért várja el bárki is, hogy non-stop legyek elérhető, illetve miért is kellene, hogy hozzám nőjön az a kurva telefon? Nem vagyunk élettársak, ez csak a egy eszköz, ami segít leküzdeni kilométereket, de miért csak olyankor, amikor azok akarják, akik szemrehányóan toporzékolva sikongatnak, ha nem veszem fel és nem vagyok elérhető? Miért csak egyirányú ez az út? Nem értem, de nyilván bennem van a hiba...
Kérdések cikáznak a fejemben, amikre sosem érkezik válasz, mert akiknek feltenném őket nem válaszolnak. Őrjítő tud lenni, amikor megpróbálnak hülyének nézni, amikor minden nyilvánvaló. Nem vagyok túl intelligens és tanult -csak egy kummant gimnáziumi érettségim van, mindenféle szakmai és szakirányú képesítés nélkül-, de vannak dolgok, amikre van rálátásom, és ennek ellenére megpróbálják belém magyarázni a nem létezőt, a hamisat, félrevezetni, hátha belelépek újra és újra ugyan abba a lószarba. Lesz aki majd ezen sorok elolvasása után majd okoskodik majd, csak a helyzet az, hogy a füleim és a szemeim annak ellenére, hogy az évek során a biológiai érzékelésük egyre jobban leromlott, átvitt értelemben élesedtek. Hallom amit mondasz és látom amit csinálsz, de attól még lehet, hogy kurvára leszarom. Ha elhinnék mindent, amit vetítenek, akkor egy bio-marionett bábú lennék, akit bárki kénye kedve szerint ráncigálhat, csak az a baj, hogy kurvára nem szeretem, ha másoktól függök... de nyilván bennem van a hiba.
Sokszor tűnhet úgy, hogy hirtelen és haragból reagálok. Ezzel már sokaknak okoztam kínos és kellemetlen perceket, de sosem indítottam mások ellen támadást addig, amíg ők nem kezdeményeztek. Nem szúrok abba, aki velem csak jót tesz. Ha szelíden, emberségesen bánnak velem, azokért bármit megtennék, de ha hátba támadnak, addig ütök vissza, amíg valaki bele nem pusztul. Vagy ő, vagy én. Már nem hiszek a viadal utáni békés egymás mellett élésben. Sikeresen kiirtották belőlem ezt is. Az a bizonyos tüske, a hegek a testen ott maradnak és örökké emlékeztetni fognak arra, ami történt. Húzhatsz rá selymet, kezelheted bármilyen kenőccsel előbb-utóbb ismét észreveszed, hogy ott van és újra fájni fog. Akarva akaratlan is revansot akarsz majd venni, mert hajt a véred. A "nem vagyok haragtartó" rég semmit nem jelent. A farkastörvények vezetik az embereket is. Vagy uralkodsz a többiek felett, vagy behódolsz és elfoglalod a hierarchia ranglétráján a helyed. Most csak eszerint lehet élni.
Akik pár évvel ezelőtt ismertek meg valószínűleg furcsán állnak a hozzáállásom, az értékrendem, a megnyilvánulásaim előtt. Ők nem így ismertek meg. Változnak az idők és változom én is. Ti is, csak esetleg magatokról nem veszitek észre. Mások lesznek az értékrendek, az igények, a szokások. Jön egy új impulzus és ahhoz igazodunk. Ez lehet egy személy, egy tárgy, egy állat, egy emlék, vagy akár pár hang vagy szó, amit az egyik kedvenc slágerünkben hallottunk. Ha úgy érezzük, hogy csúnyán pofára ejtettek minket a legutóbbi pár-kapcsolatunkban, akkor annak következtében is formálódunk. Magam is sok mindent másként értékelek, mint mondjuk 2009-ben... de nyilván csak bennem van a hiba.
Miután kitomboltam magam ezekkel a sorokkal, zárásként hagynék egy idézetet. Mondjuk úgy: útravalóul. Jó pár évig magam sem értettem teljesen, hogy mit is jelent pontosan, de mostanában valahogy gyakrabban eszembe jutott és úgy érzem, hogy most is aktuális:
"Érted haragszom én, nem ellened!"
...de nyilván csak bennem van a hiba.
